2010. december 24., péntek

The boy who lived


J.K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone

kiolvastam: 2010. december 23.

Sokan, sokféleképp viszonyulnak a Harry Potter-jelenséghez: vannak, akik utálják, akik elzárkóznak tőle, és vannak azok is -köztük jómagam is-, akik egyszerűen imádják. Tinédzserkorom egyik meghatározó élménye volt ez a varázsvilág, s nem igazán telt el olyan év, amikor ne vettem volna kezembe Rowling könyveit. S akárhányszor kinyitottam a Bölcsek kövét, akárhányszor felszálltam Harryvel a Roxfort Expresszre, mindig eszembe jutott a legelső alkalom, amikor izgalommal és vágyakozással telve nyitottam ki a karácsonyfa alatt, s elolvastam az első mondatot. Már akkor tudtam, hogy én ezt imádni fogom.

Mr. and Mrs. Dursley, of number four, Privet Drive, were proud to say that they were perfectly normal, thank you very much. They were the last people you'd expect to be involved in anything strange or mysterious, because thes just didn't hold with such a nonsense.



S hogy mit szeretek ebben a sorozatban annyira? Igazából, ezt nehéz megfogalmazni, de talán a legjobban maga a varázsvilág fogott meg, de korántsem azért, mert tele van fantasztikummal, mert ezt elég sok könyv elmondhatja magáról - főleg, mostanában, amikor az urban fantasyk virágkorát éljük. Rowling világa úgy hiszem, valami pluszt is belecsempészett, ami magasan a többi kortárs ifjúsági regény fölé emeli. Ez a világ nem csupán furcsa és érdekes, hanem hihetetlenül vicces is egyben: ezek a varázslók, akik a muglik elől rejtőzködve élnek, olyanok mint a nagy gyerekek, s így az egész varázslattal teli tér is egy hatalmas játszótérre hasonlít, ahol csak a fantáziánk szabhat határt.

“Ah, music,” he said, wiping his eyes. “A magic beyond all we do here!"


S hát, persze ott van az ellenkező oldal: amit Dursley-ék képviselnek, akik hihetetlen jó paródiái a fantáziátlan, nyárspolgár embereknek. Ők azok az emberek, akik annyira két lábbal a földön járnak, hogy egy icipici elrugaszkodás is a való élettől számukra megengedhetetlen és megbocsáthatatlan. Talán, mi is találkoztunk már életünk során egy-egy igazi Dursley-vel, s talán ők is legalább annyira idegenkedtek tőlünk, mint Vernon és Petunia Harry-től és az egész varázsvilágtól....

It does not do to dwell on dreams and forget to live, remember that.


Az egyik tanárunk egyébként egy hihetetlenül érdekes olvasatot adott a sorozatról, amit persze nem feltétlen kell elfogadni, de szerintem érdemes elgondolkodni rajta: mi van akkor, ha ez az egész varázsvilág csak Harry fejében létezik? És a valóvilágban - mármint a könyv valóvilágában- nincs Roxfort, nincs repülő seprű, se sárkányok? Csak Harry van és az ő végtelen fantáziája.

De persze, maradhatunk az eredeti koncepciónál, hiszen akárhogyan is olvassuk, mindenféleképp izgalmas és varázslatos. A sokadik újraolvasás is mindig tartogat meglepetéseket - legalábbis számomra mindig- : kereshetjük a későbbi könyvekre tett rejtett utalásokat, a logikai bakikat, vagy sokadjára is rácsodálkozhatunk hogyan is építi fel az írónő ezt a csodálatos világot, hogyan hoz létre egy mesteri krimit - mert bizony, a Bölcsek köve szerintem az.

Már első olvasásra is szívembe zártam minden egyes szereplőt, s mikor már többedjére találkozom velük, már régi ismerősként, barátként üdvözlöm mindet. Talán, Harry az egyedül, akit nem sikerült teljes mértékben megszeretnem - néha kicsit idegesítőnek tartom, s nem értem, hogy ha ott van az a hatalmas könyvtár, tele érdekesebbnél érdekesebb könyvekkel, miért nem olvassa őket önszántából? Én biztosan birtokba vettem volna már első nap, sőt a Czikornyai&Patzában felvásároltam volna legalább a fele készletet :-) Harry és én túl sok mindenben különbözünk ahhoz, hogy igazán jól kijöjjünk egymással, de szerencsére ezért a többi szereplő bőven kárpótol. Igazából, hogy kik lennének ezek, kiemelni képtelen vagyok, hiszen mindegyik szereplő valamiért kedvenc. Persze, értem én - vagy érteni vélem-, hogy Rowling tulajdonképpen mit is akart üzenni ezzel a tanulni nem szerető főhőssel: hogy igazából a valóéletben nem a lexikális tudás a lényeg, nem azzal tud érvényesülni az ember, hanem hogy a megszerzett tudását - legyen ez bármilyen alapfokú- hogyan tudja hasznosítani. S ez a lényeg: Harry ezért tud győzni a csatákban, ezért lesz az, aki.

“There are all kinds of courage,” said Dumbledore, smiling. “It takes a great deal of bravery to stand up to our enemies, but just as much to stand up to our friends.

Most olvastam életemben másodjára angolul ezt a könyvet, s ismét egy (siker)élménnyel lettem gazdagabb általa. Tegnap, mikor én is leszálltam a Roxfort Expresszről, és visszacsöppentem a muglik közé, éreztem, akárcsak Harry, hogy mennyivel másabb lett a világ, mennyire másként tekintek rá. Hamarosan újra ott fogok állni a 9 és 3/4-ik vágányon, s várom, hogy Rowling újra elvarázsoljon.

Értékelésemben, természetesen 10 pontot ért el!

A könyvet angolul kiadja: Bloomsbury Publishing Plc

Vélemények:

2 hozzászólás:

PuPilla írta...

Aranyos, lelkes bejegyzés lett! :) Ezzel a Harry fejében létező világgal én nem tudok egyetérteni, mert ahhoz túl kidolgozott és jó az egész, illetve a könyv sem tesz ilyesmire utalást, hacsaknem a 7. zárójelenetére gondolunk, amikor Dumbledore megkérdezi Harryt, miért ne lehetne mindez valódi attól még hogy a fejében játszódik? De ez szerintem csak kifejezetten a peron-jelenetre értendő.

Én is mindig csodálkozom, hogy Harry olyan dolgokat nem tud, rácsodálkozik, de néha még Hermione és Ron is, amit mondjuk Ronéknál varázslócsaládban felnőve mondjuk legalább hallani kellett volna róla, Hermionénak meg Harrynek meg ott a könyvtár. :)))

Valahogy nekem sem sikerült belepistulnom soha Harrybe, valószínűleg azért, mert tőlem is nagyon különbözik, de ha belegondolok, én nagyon örülök neki hogy nem egy all-positive hőst kaptunk, hanem nagyon is emberit, aki néha idegesít, meg dühít, de vgéső soron nagyon szeretjük és neki drukkolunk :)

Heloise írta...

Pupilla, köszi :-) olyan jó volt megint elővenni, nagyon hiányzott már ez a sorozat :-)

Persze, nem kell ezzel egyetérteni, én se így olvasom :-) Viszont az, hogy mennyire kidolgozott a világ, az szerintem annyira nem releváns, mert hát végülis pl. Tolkien is mit össze nem hozott a fantáziájából :-) egyébként, a tanár az erre való utalásként pont azt a mondatot jelölte ki a hetedik részből, amit Te is írtál. Én mióta hallottam ezt, még nem olvastam újra a hetedik részt, szóval nem nagyon emlékszem, hogy rá lehet-e húzni ezt az értelmezést. De ezt tényleg csak érdekességként említettem meg :-) legalábbis nekem érdekes volt, mikor hallottam, hogy valaki így olvassa

Related Posts with Thumbnails