Pages

Fogadalmak, összegzés, tervek és egyebek

2010. december 31., péntek


Nos, az idei évre igazán nem lehet panaszom, hiszen könyvekben, olvasmányélményekben és úgy egyáltalán, élményekben gazdag volt. Ahogy néztem a molyon, az idén 123 könyvet sikerült elolvasnom - persze, ezek közt akad 3-4 befejezetlen könyv is, de a nagy részét azért mégis magamévá tettem. Ennek fele az egyetemi tanulmányaimnak köszönhető, a másik fele pedig passzió. De nem mindegyik könyvről sikerült bejegyzést írnom a blogomba, nagyrészt, mert jócskán voltak köztük tanulmánykötetek is, és hát sokszor az idő is szűkmarkú volt velem. Végül 87 könyvről sikerült írnom bejegyzést, s ha azt nézzük, ez tényleg nem rossz arány.

Azért, ha az évi olvasási mennyiségemet nézzük, büszke vagyok magamra, és egyáltalán nem tartom gáz dolognak, hogy ilyen sok könyv becsúszott - ahogyan azt se tartanám problémának, ha ebben az évben csupán huszonakárhány könyvet olvastam volna ki. Úgy gondolom, nem a mennyiség határozza meg azt, hogy ki milyen olvasó - s az ezen való problémázást is feleslegesnek tartom. Ez mindenkinek egyéni szokásainak, idejének, lehetőségeinek függvénye. Amíg az olvasásban élvezetet talál az illető, édes mindegy milyen mennyiségű könyvet olvas - s én a mai napig élvezem.

Most jöjjön egy kis blogos statisztika: mivel, a blogspoton csak május óta van fent ez az opció, ezért sajnos nem tudok teljes évi adatokkal szolgálni - mivel a korábban használt statisztikai bigyóimat a sabloncseréléssel eltüntettem a blogomról. Szóval, nézzük mi újság május óta nálam: 18 456 ot számlál látogatószámlálóm, aminek hihetetlenül örülök! Köszönöm szépen a kattintásokat, illetve a rendszeres látogatásokat is :-) És köszönettel tartozom a kommentelőknek, illetve a csillagozóknak is - mindegyik hihetetlenül jól esik és örülök neki :-)

Leglátogatottabb bejegyzéseim közt Agatha Christie: Tragédia három felvonásban, Danilo Kis: A halál történetei és Sarah Dunant: Szöktetés a zárdából című könyve szerepel. Ott van még a dobogó közelében Meyer Eclipse -e, a Crowfield-átok és Michael Ende Momo -ja. Danilo Kis és Meyer könyve nem igazán nyerte el tetszésemet, de a többit szívből ajánlom :-)

Az év egyik sikerélményeként könyvelem el, hogy újra (igaz, nem olyan régen) elkezdtem angolul olvasni. Már régóta csodálattal néztem Pupilla és Bridge posztjait az angolnyelvű könyvekről, s néha picit irigykedtem, mikor valami hihetetlenül jó könyvet olvastak és nem lehetett kapni magyarul. Mondjuk végül nem csupán saját akaratomból, hanem az egyetem "nagyszerű" elhatározásának köszönhetően, miszerint júniusra össze kell kaparjak egy felsőfokú nyelvvizsgát, kezdtem újra angol nyelven írt könyveket a kezembe venni. Ezt a nyelvvizsga után is tartani szeretném, nem akarom, hogy még egyszer elfelejtsem a nyelvet.

És akkor jöjjenek az újévi fogadalmaim, amiket igyekszek betartani. Először is: májusig nem veszek könyvet - részben anyagi megfontolásból, részben azért, mert rengeteg csudijó könyvem van itthon, és szegénykék olvasatlanok. Szóval, májusig csak a saját könyvtáramból fogok olvasni, ellenállok egy darabig a "hihetetlenül jó könyv" bejegyzéseknek - de persze, azért a "majd még be kell szerezni" listát továbbra is írogatni fogom :-) Többek közt ezért is csatlakoztam Lobo fantasztikus kezdeményezéséhez, melynek az a célja, hogy a már régóta (legalább 6 hónapja) elolvasásra váró könyveidet magadévá tedd a következő évben. Én mindent megteszek, hogy ez sikerüljön. Jövő évre vonatkozólag még csatlakoztam két eseményhez a molyon: méghozzá az Andiamo által kitörpölt "olvassunk együtt Anna Kareninát" fantasztikus ötlethez - azt a könyvet is már mióta szerettem volna elolvasni. Plusz, még beneveztem az "Olvassuk el Agatha Christie életművét" - amit csak júniusban fogok elkezdeni, ugyanis ugye addig tiltott a könyvtár és a könyvvásárlás bármilyen formája. Itthon meg nincs AC könyvem. Kíváncsi vagyok, majd mennyit sikerül belőle teljesíteni. De ameddig élvezem a krimi királynőt olvasni, addig csinálni fogom - aztán ha elmúlik a varázs, kiszállok.

A bloggal kapcsolatosan annyit találtam ki a következő évre, hogy minden hónapban lesz egy "A hónap írója" című sorozatom, amibe az előző havi olvasmányaim alapján válogatom be a delikvenseket, s pár gondolatot fogok közölni a stílusáról, könyveiről, életrajzáról ezekben a bejegyzésekben. Ezekkel még nem tudom pontosan mikor fogok jelentkezni, de majd találok valami állandó időpontot a számukra. Tervezem még, hogy majd valamikor nyár elején - mikor kicsit több időm lesz, mert ha minden igaz, végzek az egyetemmel- indítok egy olyan sorozatot is, amiben különböző irodalmi stílusokat, irányzatokat fogok bemutatni, s megpróbálom az olvasmányaimat is majd ennek jegyében válogatni. Majd kiderül, hogy lesz-e belőle valami, messze van még a nyár. De én nagyon szeretném.

Szóval, eme "rövidke" kis bevezető után, a tavalyi szokásomhoz híven ismét jön egy kis szubjektív díjkiosztás. Szóval:
Az Év Könyve kategória első három helyezettje:

1. Gárdonyi Géza: Ida regénye "...egyszerűen (...) fantasztikus, vicces és elképesztően romantikus (...). Hihetetlenül el tudtam rajta szórakozni, s úgy belemerültem, hogy észre se vettem az idő múlását. Én végig csak Idával és Csabával éltem, s nem is akartam, hogy ennek vége legyen. De sajnos, mint minden könyv, ez is végesnek bizonyult."

2. Louisa May Alcott: Kisasszonyok "...a Kisasszonyok belopta magát a szívembe minden egyszerűségével, néhol kissé klisészerű üzenetével együtt. Bár, az elején aggódtam, hogy talán mégse nekem való ez a könyv vagy nem ennyi idősen kellett volna olvasnom, de amikor az első " nem-akarom-letenni" érzés elkapott, vagy amikor az első könnycsepp legördült az arcomon, akkor tudtam: ez mégis az én könyvem."

3. Hász Róbert: A künde "...tényleg, kevés regény van, ami ennyire megérint, és ennyire magához vonz! Nem bántam meg, hogy végül a kezembe vettem, sőt egyenesen rajongásig beleszerettem ebbe a könyvbe."
illetve
William Somerset Maugham: Az ördög sarkantyúja " Maugham egy zseni (...) Csodálatos könyv volt, finoman árnyalt humorral, gyönyörű leírásokkal, elgondolkodtató mondatokkal az emberekről, a kapcsolatokról, a művészetről, s az alkotásról. Tetszett, hogy nem csupán a festészetre vonatkoztak a gondolatok, hanem Maugham úgy fogalmazott, hogy tényleg bármelyik művészeti ágnál megállják a helyüket."

Következik az Év Felfedezettje kategória: Szerb Antal illetve W. S. Maugham az, aki kiérdemelné nálam ezt a díjat. Szívesen olvasnék még tőlük más regényeket is, s remélem, a következő évben lesz rá alkalmam. Rajtam nem fog múlni :-)

Éééés következik a Citrom Díj, amit átadok............................................. Stephanie Meyer kisasszonynak a Breaking Dawn című regényéért. Igen, magának! Kérem, fáradjon fel a pódiumra, ne szégyenlősködjön! Azt hiszem, ezt nem kell részleteznem miért kapja. Esetleg, Meyer kisasszony valami védőbeszédet vagy köszöntőt nem akar mondani? Nem? Hát, jól van.

Akkor nézzük a következő kategóriát: Legötletesebb Történet Díjat kapja...........Nocsak, úgy tűnik holtverseny alakult ki.... Szóval, Christopher Moore Biff evangéliuma kapja és osztozik vele a díjon még....... Elizabetta Gnone Fairy Oak trilógiája! Nagy tapsot nekik!

Minden résztvevőnek gratulálok, s akik nem nyertek, ne búsuljanak, lehet hogy más blogon jobb babér termett nekik! Köszönöm minden egyes könyvnek a részvételt, örülök hogy a kezembe vehettelek titeket, s díszítitek a szép polcaimat!
- balra el! Taps!


Kedves Olvasók, Idetévedők! Most már csak annyi maradt hátra, hogy elénekeljek Nektek egy dalt..... ja, nem! Bocs. Szóval, már csak annyi maradt hátra, hogy mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet Kívánjak, rengeteg sok élménnyel (ez lehet könyv vagy bármi más), s a következő év hozzon számotokra sikereket minden téren, s közelebb kerüljetek álmaitok megvalósulásához!

Üdvözöl Titeket,
Heloise

14 megjegyzés:

Bridge írta...

Neked is nagyon boldog új évet kívánok, Heloise, és szuper könyveket 2011-re is! A könyvvásárlás-stopban pedig Veled tartok, bár nem biztos, hogy májusig bírom. ;-)

EgyKönyvmoly írta...

BUÉK neked is!
Erőt és kitartást a vásárlás-stophoz!
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem az Agatha Christie játékra, eddig elkerült, de így már nem fogok kimaradni. Köszi!

Nita írta...

Remek kis bejegyzés lett, és boldog új évet neked is! :)

Andrea írta...

Boldog Új Évet Neked is, Heloise! :) Kitartást májusig és a közel jövőben én is az itthoni készletből olvasok :).

Ab írta...

Kívánom, hogy minden terved sikerüljön, és boldog boldog új évet!
Z

Lobo írta...

Hűha, szép tervek kívánom, hogy teljesüljenek! BUÉK!

Amadea írta...

Hű, szép mennyiség:) Egyetértek veled, nem kell ezen annyit filózni, mindenki annyit és azt olvas, amit szeretne.
Könyvekben gazdag boldog új évet:))

Joeymano írta...

Jót mosolyogtam a posztodon. :D Boldog új évet neked is!

Tara Nima írta...

nem semmi ez a 123 könyv.:o
és nagyon tetszenek a díjak, tök jók.:D
a hónap írója meg nagyon jó ötlet, díjazom.

boldog új évet, és május után sok-sok könyvet neked.:)

Heloise írta...

Köszönöm szépen én is a jókívánságokat, reménykedem, hogy ki fogom bírni májusig a könnyvvásárlást - még elég határozott vagyok, aztán majd meglátjuk :-)

PuPilla írta...

BÚÉK Neked is Heloise! Nagyon vidám, felszabadult poszt lett, élveztem olvasni :)))
Jók a képek, az ahol a csajszik olvasnak, nagyon aranyos, hol találtál ilyet?! :D
Nagyon sok-regngeteg-anyám-úristen!!! mennyiségű könyvet olvastál, igazán gratulálok hozzá! Gyártsál sok jó kis bejegyzést jövőre (idén) is! És nagyon sok sikert a nyelvvizsgához, leld örömöd az angol nyelven olvasásban!! :)

sajtosrolo írta...

Boldog új évet!:)
És persze kitartást a nem-vásárláshoz.:)
Tetszett a bejegyzés!:))

Heloise írta...

Pupilla, köszi :-) örülök, ha tetszett, én nagyon élveztem megírni :-) ó, azt a Belle-s Arielle-s képet már nem tudom honnan szedtem (még régebben találtam), azt hiszem valami Disney Princess Fansite -ról :-D :-D (ne kérdezd mit kerestem ott :-D )Igen, nagyon örülök, h elkezdtem olvasni angolul - ezúton köszönet Neked és Bridge-nek is a kedvcsináláshoz :-) remélem, egyszer eljutok a nyelvvizsgáig is :-)

SAjtosrolo, Neked is köszönöm a jókívánságot :-) , igyekszem kitartani, bár ma már majdnem meginogtam :-) (de jelentem, ellenálltam)

Névtelen írta...

BÚÉK!

"májusig nem veszek könyvet"

Ez az amit én nem tudnék betartani, pedig van otthon 200 olvasatlan könyvem és pénzem sincs sok, de hamarosan több kedvenc sorozatom újabb része megfog jelenni, ezeket meg nagyon várom.

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS