2010. december 6., hétfő

Zarándokok

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

kiolvastam: 2010. december 4.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én általában igyekszem jónak lenni - s nem, most ezt nem a közeledő karácsony miatt mondom :-) . Bár, nagyon sokszor - sőt, az esetek nagy százalékában- csak az igyekvésem van meg, eredmény nem igazán. Mert bármit is mondanak, igazán jónak lenni nehéz dolog, talán nincs is ennél nehezebb. Bár, vannak "fogódzók" - ami bármi lehet a vallás, vagy egy anyai jótanács - , amik sok kis millió apró gyertyaként világíthatják meg előttünk az ösvényt, amin haladnunk kéne, de ennek ellenére nem mindig azon az úton haladunk. Talán, mert rögös? Mert meredek vagy fárasztó? Vagy mindez egyszerre.

Én sokszor csak szemlélem ezt az ösvényt, de rálépni nincs merszem. Néha teszek felé egy-egy óvatos lépést, talán már egyszer-kétszer tapostam is a köveit, de tartósan nem mertem vagy tudtam rajtamaradni. Azt hiszem, könnyebb szemlélni, s rácsodálkozni a nehézségekben megbúvó gyönyörűségre.

A Kisasszonyok olvasása közben is csupán szemlélő voltam. Valahogy úgy, ahogy Laurie, aki az egyik jelenetnél egy bokor mögül leste meg az árnyas lugasban szorgosan dolgozgató kisasszonyokat, miközben körülöttük ugrándoztak a napsugarak és az árnyékok, s az illatos szélfuvallatok néha bele-belekaptak a hajukba. Látom magam előtt, ahogy Meg, a legidősebb nővér, a párnáján ülve komoly arccal varrogat valamit, miközben csodaszép bálokról és hintókról álmodozik. Beth egy kicsit távolabb a többiektől épp' tobozokat gyűjtöget, miközben halkan dalolászik egy bájos kis dalt, amivel mindenkit felvidít maga körül. Amy biztosan valami csodaszépet rajzolhat - talán a testvéreit? vagy a gyönyörű tájat? vagy valami képzeletében felröppent dolgot? - , miközben Jo Meg mellett varrogat, s előtte hever egy könyv - biztosan egy kalandregény- amiből a vicces vagy az izgalmas részeket felolvassa testvéreinek. Ez a kép szerintem mindig előttem lesz, ha visszagondolok a Kisasszonyokra.

Legyen meg az ideje a munkának és a játéknak is, tegyetek minden napot hasznossá és kellemessé, s bizonyítsátok be, hogy ismeritek az idő értékét, mert okosan használjátok ki. És akkor fiatalságotok örömteli lesz, öregségetek elégedett, életetek pedig minden szegénység ellenére sikeres.


Ám, Laurie-hoz hasonlóan, én is egyre vágytam ott lenni köztük, kimozdulni a szemlélésből, a tétlenségből, végre hosszú hónapok után én is tenni akartam valamit. Nem, nem... azért nem alapítottam egy új szeretetszolgálatot vagy ilyesmit. Egyszerűen csak annyi, hogy végre én is nekiálltam a dolgaimnak, most már tényleg, és véresen komolyan. Nem lustálkodom, nem heverészem, elkezdtem én is tenni a dolgom - s azt hiszem, most már a kedvem is jobb, és egyre jobban megnyugszom.

Mint ebből a hosszabb-rövidebb agymenésemből is láthattátok, a Kisasszonyok belopta magát a szívembe minden egyszerűségével, néhol kissé klisészerű üzenetével együtt. Bár, az elején aggódtam, hogy talán mégse nekem való ez a könyv vagy nem ennyi idősen kellett volna olvasnom, de amikor az első " nem-akarom-letenni" érzés elkapott, vagy amikor az első könnycsepp legördült az arcomon, akkor tudtam: ez mégis az én könyvem.

Az előttünk álló úton mindannyian terheket cipelünk, és a bajainkon meg a hibáinkon a jó és boldogság utáni vágyaink segítenek át bennünket, hogy eljussunk a békességig


A történet az amerikai polgárháború idején játszódik, s a March család egy évét meséli el nekünk. A négy gyermekével otthon maradt Mrs. March, miközben várja haza férjét a frontról, nagy nélkülözések közepette él, de ennek ellenére mindig segít másokon, akik rászorulnak - hol anyagi, hol lelki támogatásra. A négy lány (Meg, Jo, Beth és Amy) nehezen viseli a szegénységet és olykor nagyon gyerekesen viselkednek, de édesanyjuk útmutatása és az élet megpróbáltatásai segítségével végül mégis sikerül rálépniük arra a bizonyos ösvényre, amit a bejegyzésem elején emlegettem.

Jó volt ismét egy olyan korról olvasni, amiben a mai világra annyira jellemző elidegenedés, nem egymásra figyelés még nem létezett, bátran számíthatott az ember a másikra, és a családtagok tényleg ismerték egymást, nem csupán felszínesen - nem mondom, hogy ez a felszínes ismertség minden mai családnál előfordul, de sajnos egyre gyakoribb jelenség.

A Kisasszonyok egy valódi tanmese a hibákról, a jóra való törekvésről, a szeretetről és az otthon melegéről. Szerettem olvasni, még hozzá annyira, hogy úgy érzem, kedvencet avattam ismét. Az értékelésemben 10 pontot ért el! Kicsit sajnáltam, hogy a könyvben rengeteg elütést találtam, ez néha kicsit rontott az élményen....

Kiadó: Ulpius -ház
Eredeti cím: Little Women
Fordította: Barta Judit
Oldalszám: 317 oldal
Eredeti ár: 2999 Ft
ISBN: 978 9 632524 138 9

Vélemények:

8 hozzászólás:

Nima írta...

annyira kedves lett ez a bejegyzés, hogy teljesen meghoztad a kedvem ehhez a könyvhöz.
az elidegenedésről, meg oda nem figyelésről már én is sokat gondolkodtam, hogy miért vagyunk ilyenek, de a rohanó világon kívül nem nagyon találtam más magyarázatot.

Heloise írta...

Igen, mondjuk tény, hogy az embernek már nincs úgy ideje, mint mondjuk száz vagy akárhány évvel ezelőtt, mert ha meg akarunk élni, akkor dolgozni kell (már mindkét szülőnek, nemcsak az apukának), s elég sok munkahelyen van az, hogy hiába nyolc órás a munkaidő, ennek ellenére van, hogy 9-10 órákat is dolgoztatják az embereket. És hát, az anyáknak a munka mellett azért csak ott marad a háztartás stb., és hát ez eléggé felőrli őket is, meg az idejüket is.
A másik dolog, ami ludas lehet: szerintem a nagyvárosokra jellemző életstílus és az a sok szörnyűség, amit hall az ember innen-onnan (mert a tévé állandóan a rémhíreket tukmálja rá az emberekre - ezért nem is nézek már híradót :-D ), és nem csoda, ha az emberek -köztük én is- már tényleg fél az idegenektől, mert "ki tudja milyen ember lehet"...

Andiamo írta...

De jó, már ezért megérte kitalálni a Karácsonyváró könyvolvasást! :) Szerintem a Kisasszonyok egy olyan időtálló klasszikus, amit kortalanul lehet olvasni. Emlékszel, hogy a Jóbarátokban még Joey-nak is tetszett: :)

amilgade írta...

Ha csak egy kicsit is odafigyelnék egymásra, és megfogadnánk a Kisasszonyok mondanivalóját, több ember élhetne boldogabban.
Az egyik kedvenc könyvem, ebbe a világba bármikor elmennék.

Könyvmoly írta...

http://konyveszug.blogspot.com/2010/12/jatek-konyvcimekkel.html
Gyere játszani!

Heloise írta...

Andiamo, igen teljesen megérte :-) mondjuk, egyébként is tervbe volt nálam véve ez a könyv,de így legalább előbb kézbe vettem :-)
Mint hatalmas Jóbarátok-fan, folyton az a rész jutott eszembe olvasás előtt és közben is :-)
SPOILER: de azért Rachel milyen izé volt, még engem is beparáztatott :-D

Amilgade, ez teljesen így van! Egyébként, szerintem jó kötelező olvasmány lehetne belőle (szegény fiúk mondjuk, nem hiszem hogy odáig lennének érte). És most már én is így vagyok vele, hogy az egyik kedvenc könyvem - azóta is elővettem párszor, s szerintem még fogom is :-)

Könyvmoly, itt is köszönöm :-)

PuPilla írta...

Egy kis off: játék vár nálam! :)

Andiamo írta...

Igen Rachel ott gonosz volt :). Remélem, azért nem tetted be a hűtőbe a könyvet ;). Ha minden igaz, Karácsonyig én is újraolvasom :).

Related Posts with Thumbnails