2011. március 18., péntek

A hónap írója - Cecelia Ahern

Cecelia Ahern könyvei egyértelműen a szórakoztató irodalom műfajába sorolhatók. Vannak köztük jobbak, rosszabbak – ahogy az általában lenni szokott. Nekem eddig csupán a Talált tárgyak országához volt szerencsém -és még ha nem is egyezik meg sokakkal a véleményünk ezzel a könyvvel kapcsolatban – engem mindenféleképpen elvarázsolt. Ezért is szerettem volna kicsit jobban utánajárni az írónőjének.

Cecelia Ahern alig volt 21 éves, amikor megírta az U.i.: Szeretlek című könyvét és ezzel be is robbant a köztudatba: tizenkilenc héten át állt Írország, az Egyesült Királyság, Németország, Hollandia és az Egyesült Államok bestseller listáinak élén, és több mint negyven országban került kiadásra, köztük piciny hazánkban is (nálunk a Tericum Kiadó gondozásában jelent meg, a többi könyve pedig az Athenaeum Kiadónál)– azért ez már valami, nem? Úgy értem ez egy elsőkönyves szerzőtől tényleg nem rossz teljesítmény. Aztán, ahogy a sikerkönyveknél általában lenni szokott, meg is filmesítették2007-ben - Hillary Swank és Gerard Buttler főszereplésével, és a Jóbarátokból megismert Lisa Kudrow is szerepelt benne.

A következő könyve, az Ahol a szivárvány véget ér szintén egész jól szerepelt a sikerlistákon -bár, az elsőt nem tudta felülmúlni, legalábbis a sikerlisták szerint -, és elnyerte vele a CORINE -díjat is. A moly.hu -n is az előbb említett könyve után ennek a legmagasabb az átlaga, és csupa olyan értékelés született róla, ami miatt egyre jobban várom, hogy végre én is a kezembe vehessem. Rövid novellái is napvilágot láttak egy-egy antológiában, amiknek a bevételét különböző alapítványok számára ajánlotta fel.

Ahern könyvei igazi felnőtt tündérmesék, amik ugyan sokszor könnyfakasztóak, mégsem komoly hangnemben íródtak, hanem mesés elemekkel átszőve, igazán szerethető stílussal. Ám ettől még nem lesznek bugyuta történetek, hiszen minden mese mögött ott lakozik a valóság is. S talán, pont ez a titka: a könnyed, olykor bájos stílus nem takar el semmit, de mégis elviselhetőbbé teszi az olyan dolgokat, helyzeteket, amikkel egyébként nem biztos, hogy elsőre szembe tudnánk nézni.
Pupillával múltkor beszéltük, hogy őt is – akárcsak engem – az első elolvasott Ahern könyv (Bárcsak láthatnál) fogta meg igazán. Bár, én még a többiről nem nyilatkozhatok -de ami késik nem múlik- , de aztán ahogy utánanéztem még pár molyos értékelésnek, a legtöbbeknél is ezt a tendenciát láttam: az első, tőle olvasott könyv elbájolja az olvasóit, rengeteg embert megérint. Talán, mégis szükségünk van olykor a tündérmesékre.

A nem régen megjelent könyvének a címe: The Book of Tomorrow, amit reméljük, hogy hamarosan az Athenaeum Kiadó hazánkban is megjelentet.
Cecelia az alábbi interjúban beszél erről a könyvéről:



A moly.hu -n a két legjobban értékelt könyvének a fülszövegét be is másolom:

U.i. : Szeretlek (4.25 - re értékelte 140 olvasó)

Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.

Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt.

Holly újra megtanul élni.


Ahol a szivárvány véget ér (4.23 -ra értékelte 86 olvasó)

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?



Érdekességek, mazsolázgatásra:

1. Az ír neve: Cecelia Ní hEachthairn
2. A Samantha Who? című sorozat szövegkönyv-írója és producere is volt
3. Újságíró és médiakommuikációs végzettsége van
4. 2000-ben egy popegyüttes tagja volt, ami a Shimma névre hallgatott. Az Eurovíziós dalfesztivál Ír Nemzeti döntőjében harmadik helyezést értek el. A youtube -on az alábbi linken nézhetitek meg: ITT
5. Nem tudom ki emlékszik még a '90-es évek egyik sikeres fiúcsapatára, a Westlife -ra... Na, abból az egyik „szépfiú” Nick Byrne, a sógora.
6. 2009-ben megszületett első kislánya, Robin
7. Cecelia tündérmesébe illő életének egyik megkoronázása volt, amikor 2010 nyarán férjhez ment David Keoghan -hoz. Az esküvőről teljesen kizárták a médiát -bár, pár esküvői képet azért szép összegekért mégis kiadtak később.

A poszt megírásában nagy segítséget nyújtott Pupilla, szóval köszönet érte!

Vélemények:

3 hozzászólás:

PuPilla írta...

Jaj, köszönöm hogy megemlítettél, áh, igazán nem sokat segítettem :) Tiéd az érdem ezért a tök jó összefoglaló posztért! :) Jók a képek is. Azt nem is tudtam, hogy van már gyerkőce is.
És pironkodva mondom, én emlékszem a Westlife-ra :D :D :D

sajtosrolo írta...

Tetszik ez a rovat, most is érdekes infókat gyűjtöttél össze.:) Eddig csak egy könyvét olvastam (Ahol a szivárvány véget ér), az nagyon tetszett.

Heloise írta...

Pupilla, de, sokat segítettél, különben jó nagy hülyeséget írtam volna :-)
Én inkább a Shimma nevezetű együttesen néztem egy nagyot :-) nem tudom meghallgattad-e a youtube-os linken :-) az első két megnézésnél szakadtam a nevetéstől :-D Ó, a Westlife! nyugi, én is :-D régen megvolt pár kazettájuk, persze, azóta eldugtam őket valahova, nehogy fény derüljön a sötét titkomra :-D

Sajtosrolo, köszönöm szépen, örülök, ha sikerült érdekességekkel szolgálnom :-) (bár, lehet, h lassan átnevezhetném A hónap írónője sorozatnak, mert mindig csak nők szerepelnek benne :-D mondjuk, ez nem direkt van, csak így jön ki a lépés :-) ó, azt majd én is szeretném elolvasni mindenképp (meg szerintem a többi könyvét is)

Related Posts with Thumbnails