2011. március 30., szerda

TOP Könyvek 2011

Éves bontásban:

2011 könyvei, szerintem:

Ha szót kell ejtenem arról, hogy melyek voltak 2011 legmeghatározóbb könyvei számomra, attól tartok, elég hosszú lesz a lista - mert a 2011 -es év szinte csak jó könyvekben bővelkedett. Itt van mindjárt az év első könyve, Cornelia Funke regénye, ami félelmetes jelenetekkel és kegyetlen mesékkel volt tele, és tiszta izgalom volt az egész, emlékszem, ahogy hajnalokig olvasgattam a fotelemben kucorodva. Teljesen elvarázsolt Funke mesevilága. Az év végi összegző posztomban meg is kapta az Év Legötletesebb Történet-díját.

Aztán jött Hardy és az ő tiszta nője. Teljesen a falhoz kent ez a könyv. Utáltam szinte minden szereplőt - ám ennek ellenére mégis tetszett. Falhoz kent, de tetszett. Hardy pedig gyönyörűen ír, imádtam olvasni a tájleírásait - jól ellensúlyozta a szinte idiótának nevezhető szereplőit.

Aztán összefutottam Austen Emma nevezetű hősnőjével, nagyon angolosan elteázgattunk a szalonban, miközben vagy jó 500 oldalon át kibeszéltük a társaság többi tagját. Különösen Mrs Elton -on köszörültük sokat a nyelvünket, és meg kell mondjam, roppant módon jól esett.

Ezután nem sokkal pedig megismerhettem Anne Shirley történetét, és rögtön beleszerettem. Ha jól emlékszem még vizsgaidőszak volt, és teljesen kivoltam idegileg, és akkor jött ez a cserfes, vörös hajú kislány, én pedig csak azt vettem észre, hogy széles mosoly terül szét az arcomon olvasás közben. És rájöttem, hogy Avonlea -ba akarok költözni! Az év további részében folytattam Anne -nel az ismerkedést, jelenleg a negyedik részig jutottam, a sorozat befejezését a 2012-es évre hagyom.

Februárban Sandy Shortt -tal elindultam a Talált tárgyak országának keresésére, jelentem: meg is találtuk. Szívesen időztem volna még egy kicsit arrafelé, de sajnos véget ért a könyv - nem volt más hátra, mint arra az elhatározásra jutni, hogy meg kell ismernem alaposabban ezt a Cecelia Ahern -t. Mert egyszerűen imádtam ennek a könyvnek a stílusát, és reméltem is, hogy a többi könyvére jellemző. Hát, az U.i.: Szeretlek című könyvében mélységesen csalódtam... de még nem adom fel az ismerkedést.

Természetesen, Victor Hugo: A nyomorultak című könyve is az egyik meghatározó olvasmányaim közé tartozik. Nem csupán azért, mert elég tisztességes méretekkel büszkélkedhet oldalszámilag, hanem mert nemes egyszerűséggel szólva: jó könyv. Tényleg. Szerintem bőven megérte az olvasásába fektetett időt, komolyan, még a hosszú, leíró részek is tetszettek. Jean Valjean pedig egy teljesen szerethető figura, annak ellenére, hogy szinte maga a tökély. Ebben a könyvben még ez sem zavart.

Aztán márciusban szembejött velem a Rubinvörös-trilógia első része, és én azon nyomban beleszerettem. Hát mert ezt nem lehet nem imádni! Gideontól teljesen elaléltam, akárhányszor felbukkant a lapokon, gyorsabban kellett legyezgetnem magam, és a szempilláim is csábosan rebegni kezdtek.. És annak ellenére, hogy Gwendolyn is beleesett Gideonba, nagylelkűen megbocsátottam neki. Mert az az igazság, hogy Gwent is megkedveltem.

Sarah Addison Allen könyve a csipetnyi mágiájával a sorok között, pedig teljesen beszippantott. Még mindig tavaszváró könyvként él bennem: virágillattal és napsütéssel. Sürgősen szereztem is magamnak egy házilag készített levendulaszappant - a levendulaillatról mindig ez a könyv fog eszembe jutni.

És még mindig a márciusi meghatározó olvasmányaimnál tartunk, amikor is történt, hogy megismerkedtem P. G. Wodehouse -zal. Ilyen imádnivalóan vicces könyv rég' akadt a kezembe, rögtön a szívembe zártam, és elkezdtem gyűjteni a Bertie - Jeeves -es könyveit. Mert rosszul érezném magam, ha nem lenne meg az egész sorozat. Egyszerűen kell. Mert kacagni jó.

Vámos Miklóstól kicsit tartottam. Oké, bevallom - nem kicsit, hanem nagyon is. De teljesen alaptalan volt, mint kiderült - mert az Apák könyve teljesen magával ragadt, és könnyekig sikerült meghatódnom. Az első fejezet kicsit nyögvenyelősen ment, de aztán beszippantott. Örülök, hogy megismerhettem ezt a könyvet - azóta megvettem az írótól még a Csillagok világát is, remélem, az is lesz olyan jó, mint ez.

Aztán kezembe akadt Theresa Révay könyve, amelyben ott csillogtak Párizs fehér fényei. Szintén egy megrázó könyvélmény volt - annak ellenére, hogy a lektűr címkét akasztották rá erre a regényre. Napokig nem tudtam magam túltenni ezen az élményen - csak bámultam magam elé, és próbáltam kitörölni a fejemből azokat a borzalmas képeket, amik a fejembe furakodtak olvasás közben. De elárulom, még mostanáig sem sikerült teljesen megszabadulnom tőlük.

Alice Hoffman -nal már egy kicsit könnyebb vizekre eveztünk, és nagyon örültem neki. Igazi felüdülést jelentett ez a regény, és a Waverley-kerthez hasonló élményt váltott ki belőlem. Szívembe zártam a Sparrow-családot, és boldogan szippantottam egyet az amerikai kisváros mágikus levegőjéből.

A nagy nyári meleg kezdetén egy csöppnyi jéghideg borzongást hozott Agatha Christie kissé rendhagyó krimije, a Tíz kicsi néger. Hát, mit ne mondjak, volt para és sikítás szép számmal - volt, hogy elaludni sem mertem. Tudom, tudom - gyengék az idegeim. De akkor is zseniális krimi volt! Legkedvencebb Agatha Christie!

Aztán az egyik molyos kihívás szavaival élve: kihalásztam egy Margitot. Tőle is legalább annyira tartottam, mint Vámos Miklóstól anno. Aztán ismét rájöttem, hogy tévedtem. Halász Margit gyönyörűen ír, élvezet volt belefeledkezni a szavaiba. És most, hogy olvasom az Anna Kareninát, egy csomószor eszembe jut az Éneklő folyó.... lehet, majd megint újraolvasom valamikor.

Aztán kék harisnyát húztam a lábamra, és megismerkedtem Kosáryné Réz Lolával, aki személyes kedvencemmé vált. Bájos, és nagyon női - ugyanakkor minden regénye más, és más. Két utóbbi regényénél rendesen meglepődtem, hogy mennyire más...

Aztán Emily Dickinson lírája szólította meg a szívemet. Amíg nálam volt a könyv - mert könyvtárból vettem ki - , nem pihenhetett nyugodtan az éjjeliszekrényemen. Talán, az örökkévalóságig is el tudtam volna olvasgatni ezeket a verseket. Mert olyan volt mind, egytől egyig...

Aztán itt volt Victoria Clayton könyve, ami elég fura élmény volt. Még a mai napig nem tudom hova tenni ezt a könyvet, még csak azt sem tudom eldönteni, hogy szeretem-e vagy sem. Szóval, mindenféleképp az év meghatározó olvasmányai közt van a helye.

Aztán egyszer csak jött Philippa Gregory, látott és győzött. Annyira megtetszett a regény, hogy egyszerűen képtelen voltam belenyugodni abba, hogy vissza kell vinnem a könyvtárba. Így vettem egy saját példányt. Néha kicsit ponyvás volt - de szerencsére a nekem tetsző részek túlsúlyban voltak. Ez is egy olyan könyv volt, amit hajnalokon keresztül olvastam. Megérte a majdnem két vagy három éves várakozást.

Margaret Mitchell regényét időtlen idők óta nagy hiányosságomnak tartottam, és végre 2011-ben bepótoltam ezt a lemaradásomat. A könyv minden várakozásomat felülmúlta: imádtam! Azt az 1000 oldalt, mintha csak a szél fújta volna - olyan hamar vége lett. Biztosan újraolvasós könyv lesz, szeretnék még Rhett Buttler -rel és Scarlett-tel is találkozni.

Aztán egy teljesen más világba csöppentem Dan Simmons -nak hála. A Hyperion című sci-fi regénye is mindenféleképp az év meghatározó könyvei közé kell sorolnom. Először is, mert sci-fi (nem igazán az én műfajom), aztán: ennek ellenére nagyon is kedveltem, és végül: elég fura élmény volt olvasni, és később a Hyperion bukása csak rátett még egy lapáttal. Na, az aztán tényleg fura könyv a javából - mármint jó értelemben. Ezeket annyiszor lehetne újraolvasni, és elemezgetni, hogy hi-he-tet-len - és szerintem sose jutnánk a végére, mert mindig és mindig egy újabb kérdés vetődne fel. Na, hát ilyen ez a Hyperioni világ...

Aztán, még mindig egy tőlem kicsit idegen műfajnál maradva - nevezetesen a disztópiánál: megismerkedtem az év legfotelbeszegezősebb könyvével, pontosabban könyvsorozatával: Suzanne Collins: Éhezők viadala -trilógiájával. Októberben húgomtól kölcsönkaptam az első részt, és aztán nem volt megállás. Egyszer csak azt vettem észre, hogy képtelen vagyok bármi másra gondolni - csak a könyv, csak a könyv. Ahogy befejeztem, abban a minutumban nyúltam is a folytatásért, és aztán heteken keresztül húgomat zaklattam telefonon, hogy "de beszéljük meg, mi lehet majd a befejező kötetben" - aztán decemberben mikor megszereztük, és az elolvasása után konstatáltuk, hogy erre és így nem számítottunk. Ez is a falhoz kent...

Miután szinte köpni-nyelni nem tudtam heteken keresztül, szóval ezután megint az amerikai Délre kalandoztam, de nem Scarlettéket mentem meglátogatni, hanem Scout-ot és Atticus Finch -et. Harper Lee regénye bájosan egyszerű és naiv stílusával szinte melengette és dédelgette lelkemet, miközben iszonyat fontos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, és az emberi gonoszság is terítékre került... miután elolvastam, megint mennem kellett a molyra, hogy egy újabb kedvenc könyvet rendeljek hozzá az adatlapomhoz.

Stílusában szerintem kicsit hasonló (de csak nagyon picit), a sokak által olasz Holden Cauldfield -nek keresztelt Leo története, aki szinte rám parancsolt a sorok közül, hogy én se engedjem kifehéríteni az életem - ragadjak színes ceruzákat, és töltsem meg sok-sok pirossal és kékkel... hát, én azóta is csak színezek.

És végül: Dumas három testőrről szóló történetei eleinte nem fogtak meg annyira, mint vártam. Aztán elérkeztünk a második részhez, a Húsz év múlva -hoz, ami teljesen magába szippantott - kardoztam, bujkáltam, intrikáztam. Egy élmény volt! Az az igazság, hogy magamban már éppen kezdtem lemondani Dumas -ról, hogy túl későn vettem kézbe a könyveit, de ez totálisan meggyőzött, hogy mégsem késő.

Hát ilyen meghatározó könyveket hozott számomra a 2011-es év. Akadtak utamba ezeken kívül még jó könyvek, de igazán mély nyomot ők hagytak bennem - rájuk szívesen, és több év múlva is bizonyosan emlékezni fogok.

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails