Pages

Feljegyzések a Kindle -ről

2011. július 6., szerda

Mielőtt még bármibe belekezdenék, el kell mondanom, hogy az e-book olvasókkal én végig szkeptikus voltam. Hallottam, illetve olvastam róluk ezt-azt, de igazából egyszer sem éreztem, hogy nekem erre feltétlen szükségem lenne. Mindig is azt tartottam magamról, hogy én amolyan régimódi ember vagyok, akinek különösen fontos, hogy érezze a könyvek illatát, ahányszor csak fellapoz egyet, és szüksége van arra, hogy simogassa a dombornyomásos borítót mielőtt nekikezd az olvasásnak. Persze, néha jöttek olyan gondolatok, hogy vajon hogy fogom bírni anyagilag azt, hogy minden könyvet, amit csak a szemem-szám megkíván megvegyem - persze, ez még csak a kisebbik gond, mert már jó ideje megtanultam kivárni türelmesen a hatalmas árleszállításokat, amikkel rengeteget spórolhatok, és persze a könyvtárat is elég gyakran látogatom. De ott van a másik nagy probléma, ami ellen viszont nem tudok mit tenni, hogy a könyveknek hely kell. A hónapok/évek múlásával pedig egyre több. Ami persze nem zavarna egy kicsit sem, mert imádom a könyveket, csak tudjátok van az a probléma, hogy egyszer meg fog telni a lakás... Igen, én is a könyvtárszobára gondoltam először. Ez egy nagyon fontos kritérium lesz majd, amikor egyszer odajutunk, hogy kertes házba költözhetünk.

Szóval, az idők során körülbelül eddig jutottam a gondolatmenetemben, mint láthatjátok, az e-book olvasó, mint egy lehetséges alternatíva fel sem merült bennem. Mint említettem, régimódi olvasó vagyok, nem szeretem a változtatásokat. Aztán egyszer a párom, az államvizsgám után hazaállított egy Kindle -lel (persze, nem okozott nagy meglepetést, ugyanis a párom borzalmasan tud titkot tartani :-) pedig meglepetésnek szánta, de nem bírta kivárni a szállítási időt :-) )

Az Amazon.com -ról rendelt Kindle közel egy hét alatt érkezett meg hozzánk, és tényleg vicces volt, hogy ennek az egy hétnek a legnagyobb részét Magyarországon töltötte a határon. De igazából, még így sincs okom panaszra, tényleg nagyon hamar kézhez kaptam. Ahogy kibontottam a csomagolást, rohantam is a számítógéphez elolvasni PuPilla és Lobo tapasztalatait a Kindle -lel, és megnézegettem az általuk ajánlott linkeket is.

Szinte számomra is hihetetlen, de a Kindle körülbelül az első öt percben meggyőzött arról, hogy nekem erre igenis szükségem van, és teljesen beleszerettem. Tetszett, hogy a mérete egy átlagos könyv nagyságának felel meg, és mégis pillekönnyű a súlya. A kijelzője valóban olyan, mint a papír, a számítógépek monitorjához köze sincs: nem bántja a szemet - nekem a számítógéphez tényleg kötelező viselnem az olvasószemüvegem (amit egyéb dolgokhoz rendszeresen elfelejtek feltenni), mert alig két perc elteltével kifolyik a szemem, és megfájdul a fejem, de a Kindle -nél, akárcsak a könyvek esetében, erről szó sincs - , nem válik olvashatatlanná erős napsütésben, és a felületnek teljesen matt hatása van, és akárhogy forgatod a kijelzőt a kezedben, akármilyen szögből nézed, a betűk ugyanúgy látszódnak - mintha csak oda lennének írva vagy nyomtatva. Sokszor úgy érzem, hogyha megérinteném a kijelzőt, akkor az érzés ahhoz lenne hasonló, mintha egy vékony, felragasztott papír érintenék meg.

A billentyűzete teljesen könnyen kezelhető, minden gomb kézre esik, és külön értékelem a lapozógombokat, amik a készülék oldalán találhatók - jobb és baloldalon egyaránt, ami duplaplusz jó, mert nincs az ember rákényszerítve, hogy most melyik kezébe is kell fognia a könnyebb lapozás érdekében.

Igazából a menüvel sincs különösebb problémám, bár én tényleg csak olvasásra használom, az internetre összesen egyszer vagy kétszer léptem fel vele, de azt is még akkor, mikor megkaptam, és kipróbáltam, hogy "jééé, ilyet is lehet" - de ez a felfedezés ki is merült ennyiben. Tetszik, hogy külön csoportokba rendezhetem a feltöltött könyveimet, így például az Agatha Christie könyveket már el is szeparáltam a többitől, és a "Gyilkos banda" névvel illettem a nekik létrehozott csoportot (az AC esemény után, természetesen :-) ), de csináltam külön csoportot az angol nyelvű könyveimnek is, és igazából csak két gombnyomásomba került a rendrakás :-) A könyvek feltöltése, törlése sem okozott különösebb fejtörést, igazából a készülékre alapjáraton feltelepített Kindle Users's Guide tökéletesen és érthetően elmagyarázza, hogy mi merre, hány méter meg egyebek, de a vállalkozó kedvűek - vagy akik lusták végigolvasni a használati utasítást :-) mint én - számára sem okozhat nagy fejtörést az alapvető használata - tehát a könyvek feltöltése, törlése, csoportokba rendezése, illetve olvasása - , pár perc elteltével rá lehet jönni a dolgokra.

És elképesztő egyébként, hogy még a hendikepemet is képes kielégíteni ez a kis szerkentyű - ugyanis én mániákusan meg szoktam nézni, mielőtt belekezdek egy fejezetbe, hogy milyen hosszú, és mérlegelem, hogy vajon most lesz-e időm végigolvasni, vagy inkább halasszam kicsit későbbre. Ja, mert nem szeretek fejezeteket félbehagyni. S igazából ezért is (többek közt)utáltam gépről olvasni, mert 1. iszonyatosan kényelmetlen volt folyton görgetni 2. sose tudtam, hogy most mikor lesz a fejezetnek vége - nos, a Kindle úgy látszik erre is képes. Nem csak azt jelzi, hogy hány százaléknál tartok az adott könyvben, de még azt is látom, hogy egy fejezet hosszabb, vagy rövidebb, és azt is megmutatja, hogy éppen hol tartok az adott fejezetben - a pontos oldalszámot persze nem mondja meg, de a rovátkákkal való jelzés is teljesen kielégíti ezt az igényemet :-). Bár, ezt nem mindegyik könyvemnél csinálja, valószínűsítem, hogy ez a konvertálás előtti formátumtól függ, vagy a dokumentum szerkezetétől (gondolom, hogy a fejezet címe vagy száma címsorral van-e írva, vagy ugyanúgy alapértelmezettel, mint mondjuk a fejezet többi része.) Például a bookdepository oldaláról letöltött ingyen könyveknél jelzi a fejezetek hosszúságát, illetve számát is, de a MEK-ről szedett könyveknél viszont nem. Ez még a felfedezésre váró titkok egyike számomra.

A másik dolog, amit utáltam a gépről olvasásban, hogy mindig fel kellett írnom egy cetlire az oldalszámot, hogy éppen hol tartottam, mert ugye ha onnan kilépsz, és később folytatnád az olvasást, akkor újra meg kell keresned, hogy hol is tartottál, mert a doksi az első oldalon nyílik meg. Nos, a Kindle -lel ilyen probléma sincs, ugyanis ha megnyitsz egy e-könyvet, és kilépsz onnan, akkor a készülék megjegyzi, hogy melyik oldalon tartottál, és mikor újra belépsz, akkor az utolsó, általad hátrahagyott oldal jelenik meg rögtön. Ez minden egyes, a készülékre feltöltött könyvre igaz, tehát olvashatsz rajta akár 8-10 könyvet is párhuzamosan, mindegyiknél megjegyzi, hogy hol is tartasz éppen.

A másik dolog, amit imádok benne: az angol értelmező szótára, ami szintén gyárilag feltelepített, és olvasás közben tök egyszerűen használható. A nyilak segítségével ráirányítod a kurzort az ismeretlen szóra (ami szintén sokkal egyszerűbb, mint egy word doksinál, ahol a kurzor betűnként ugrik... itt nem, itt mindig a szó elejére ugrik - azaz kevesebb gombnyomkodással jár), és akkor egy kicsi ablakban megjelenik a rövid magyarázata a szónak. Ha esetleg ebből még nem értenéd, hogy mit is jelent (ja, mert ez egynyelvű szótár) akkor megnyomod az egyik gombot, és belép a teljes szócikkbe, amiben részletesebben, példákkal kiegészítve elmagyarázza a szó jelentését, sőt: még a szó eredetéről is ejt egy-két szót. Tudom, ez nem mindenkinek érdekes, de én imádom az ilyesmit. Ha ezzel végeztél, akkor a gomb újbóli megnyomásával már vissza is térsz a könyvhöz, pont oda, ahol tartottál.

A grafikája gyönyörűséges: a képernyővédők, és a feltöltött könyvborítók megjelenítése meseszép! Részletgazdag, és bármennyire közelről nézed, nem látsz pixeleket - olyan, mintha rajzolva lenne.

A Kindle energiafogyasztásáról - nincs okom panaszra, még egyszer se kellett feltöltenem, pedig már jó pár hete megvan, és használom is. A titka állítólag az, hogy igazából csak akkor fogyaszt energiát, ha változik a képernyő (pl. éppen ki - bekapcsolod a képernyővédőt, lapozol a könyvben stb), tehát ha tegyük fel: két órán keresztül olvasnál egy oldalt (:-D kicsit szélsőséges példa, de mindegy), egy fia energiát se használna fel, ahogyan akkor sem, ha mondjuk két napig lenne rajta a képernyővédő.

Szóval, egyszerűen szuper! Bár, a papírkönyvekről továbbra sem mondok le, de úgy hiszem, hogy a helyproblémán valamennyire segíteni fog :-)

Üdvözlettel,
Egy boldog Kindle-tulajdonos

Ha szeretnél olvasni mások tapasztalatairól is, látogass el PuPilla vagy Lobo posztjához. Az előbb említett bloggerina beszámolója végén pedig rengeteg hasznos linket találhatsz a Kindle -lel és úgy általában az e-book olvasókkal kapcsolatban is.

(A képek csak illusztrációk! Hamarosan én is felrakom a sajátomról készült képeimet. A képek forrásai: www. amazon.com, http://www.flickr.com/photos/travelistic/5115207442/in/pool-1510913@N20, )

10 megjegyzés:

Elliot írta...

Hasonlóan vélekedtem eddig az e-könyvekről, és a számítógépen való olvasásról. De van néhány e-könyvem, és valszeg gyarapodni fog, épp ezért mostanában gondolkodóba estem a Kindle-el kapcsolatban. Abszolút meggyőztél, köszi, hogy megosztottad a tapasztalataidat.

Heloise írta...

Örülök, ha sikerült egy kis löketet adnom :-) igazából azért ennyire áradozó a posztom, mert én az e-book olvasókról elég negatívan vélekedtem korábban (valamiért azt gondoltam, h nem sokban különbözik a laptopról olvasástól), és az elvárásaimat messze felülmúlta.
Remélem, neked is legalább ennyire tetszeni fog majd a Kindle :-)

Mayerné Répási Adrienn írta...

Engem még mindig nem győztél meg.:(Pedig nekem is jó sok E- könyvem van a gépen.
Inkább maradok a tényleges könyveknél.
Ha túl sok van nálatok,küldhetitek hozzám.:)

Bridge írta...

Heloise, annyira jó volt olvasni ezt a bejegyzést! Én is elég e-könyv-szkeptikus voltam, de mostanában többször eszembe jutott, milyen jó is lenne egy Kindle, pl. a netes archívumokból letöltött tanulmányok olvasáshoz, amiket kinyomtatni elég nagy luxus lenne, no meg fapocséklás... Most már csak azt kell kisakkozni, hogy mikor tudom megvenni. Elkezdhetem dobálni az ötforintosokat a malacperselybe. :-D

Judy: Szerintem Heloise senkit nem akart meggyőzni semmiről, csak leírta a saját tapasztalatait. Más kérdés, hogy ha te maradsz a tényleges könyveknél, akkor minek a jó sok e-könyv, de mindegy. :)

Amadea írta...

judy: Heloise írta, a helyhiány csak a legkisebb probléma, és korántsem a legégetőbb:D

PuPilla írta...

Két dolog:
- Hogy állítasz be csoportokat a könyveknek? Én már épp kezdek kétségbe esni, hogy már vagy 40 ömlesztett könyv van a Kindle-en, te meg itt azt írod, jaj ilyen meg olyan egyszerű :D :D :D nekem megvan két hónapja és még mindig olyan analfabéta lennék? :$ :D
- Már többen írtátok Kindle tulajok, hogy csak a százalékot mutatja, az oldalszámot nem. De de! Ha belépsz a menübe olvasás közben, akkor megmutatja azt is alul, hogy a hányadikból a hányadikon vagy, illetve konkrét oldalszámokra is lehet ugrani! :) (Na ezt meg legalább én tudtam :D *elégedett*) :D

Mp3at hallgattál már vele?

Heloise írta...

:-D :-D
A csoportot úgy állítod be, hogy amikor a könyvek felsorolásánál vagy, megnyomod a menu gombot, és akkor feljön egy ablak, amiben benne van, hogy "Create New Collection" majd elnevezed, és lám, kész is a csoport :-) utána a könyveket úgy tudod belepakolni, hogy belemész a csoportba (úgy, mint ahogy a könyveket nyitod meg), megint megnyomod a Menu gombot, és megint feljön egy ablak, és rámész az Add/Remove Items -re, és akkor így el is távolíthatsz, meg hozzá is adhatsz könyveket :-)

De jó! Köszi a tippet - ez szuper :-) Na, erre nem jöttem rá :-D

Nem sajna még nem, pedig van pár hangoskönyvem. Te hallgattál már vele? Jó a hangzása meg ilyenek?

Névtelen írta...

Az lenne a kérdésem, hogy én nem tudok olyan szinten angolul, hogy úgy olvassak. Simán lehet magyar könyveket feltölteni rá? Igazából én úgy használnám, csak magyar olvasmányokra. Csak a mek-ről, vagy lehet esetleg újabb könyveket is vadászni valahonnan?

mazsolafa

Heloise írta...

Persze, simán beolvassa az ékezetes szövegeket is, (legalábbis, ha jól van konvertálva - erre tökéletes a Calibre nevezetű program. Nagyon egyszerű a használata, és gyorsan dolgozik) szval magyar nyelvű könyveket is gond nélkül lehet rajta olvasni :-)
Pénzért lehet rendelni a Bookline-ról (de azok szinte ugyanannyiba kerülnek, mint a normál könyvek - szval szerintem elég lehúzós...), ingyen esetleg torrent oldalakon lehet próbálkozni az újabb könyvek esetében.

Névtelen írta...

Köszönöm!

mazsolafa

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS