2011. november 30., szerda

Színezd újra!

Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Szóval az úgy volt, hogy megjött a könyvrendelésem (illetve könyvrendelésünk, mert húgom megkért rá, hogy rendeljem meg neki az ő könyveit is). Hatalmas kupac könyv, csodaszép borítókkal - egyszerűen jó volt rájuk nézni. És ott volt Alessandro D'Avenia könyve is ezzel a nagyon furcsa címmel. Már olvasgattam korábban a fülszövegét, de valahogy nem vonzott, annak ellenére, hogy a molyon nagyon sok jót mondtak róla. Gondoltam, csak belelesek, mégis milyen könyv ez, és aztán.... Aztán ott ragadtam, és csak arra eszméltem föl, hogy már szinte a könyv közepén járok.

"Minden dolog egy-egy szín. Minden érzés valamilyen szín. A csönd fehér. A fehéret speciel ki nem állhatom, mert határtalan. Fehér éjszakák, fehér zászló, fehér papírlap, fehér hajszál..." - valahogy így kezdődik ez az ide-odacsapódó gondolatfolyam. Leo, a regény főhőse és egyben elbeszélője színnel szeretné megtölteni élete fehérségét, de még maga se tudja miképpen. Egy nap egy helyettestanár érkezik az iskolába, az Álmodozó, aki a tananyag bemagoltatása helyett azon van, hogy diákjainak megmutassa milyen fontosak is az álmok. Mert ezek azok a színek, amelyekkel megtölthetjük a fehér papírlapunkat.
Igazából ennyi a történet, és mégsem. De ezt már inkább rátok hagyom.

Leo gondolatainak nagy része tetszett, különösen ez az igazán nem mindennapi gondolkodásmódja, hogy egy-egy érzéshez, élethelyzethez, érzelemhez, személyekhez színeket társított, s így a történetben felbukkanó valódi színek szimbólumokként kezdtek működni, érdekes adalékokként értelmezve a történet egészéhez. Továbbá számos irodalmi utalás is felbukkant a sorok között, köztük egyértelműek (pl. Dante, Beatrice miatt), illetve kissé átalakított, de még így is felismerhető idézetek (pl. egy híres Arkhimédész idézet), de voltak olyan utalások is, amelyek kevésbé voltak felismerhetők - de itt a szerkesztő a segítségünkre siet a lábjegyzetben.

Leo gondolatai lassan hömpölyögtek - stílusát eleinte mosolyra fakasztónak találtam, kicsit talán filozofikusnak meg csöppet olykor melankolikusnak. Úgy lubickoltam benne, mint egy kádnyi kellemesen meleg vízben, tele illatos habbal, fejem felett szálltak a színes szappanbuborékok. Aztán a közepefele oda lett a derű. Kipukkadtak a játékosan röpködő buborékok, a hab leapadt. Eltűnt a könnyedség, a fájdalom és a lemondás vette át a helyét, és számomra olvasni is egyre nehezebbé vált. Nem azért, mert rossz volt, egyszerűen csak túl sokszor került már ekkor gombóc a torkomba.


Egyébként nem tudom, lehet ha kicsit kevésbé szentimentális hangulatomban talált volna meg, akkor talán túl soknak találtam volna, hogy minden oldalon felbukkan valami bölcsesség, és hogy a szereplők között szinte minden bevezetés nélkül nagyon mély értelmű beszélgetés alakul ki. De mivel pont jó időben talált meg, így nem zavartak az ilyen dolgok.

Viszont a leendő olvasóknak azt tanácsolom, hogy csak akkor kezdjék el olvasni, ha meggyőződtek arról, hogy semmi nem fogja megzavarni az olvasás folyamatát, és lesz arra idejük, hogy egyben elolvassák a könyvet, minimális megszakításokkal. Szerintem legalábbis így lehet igazán élvezni ezt a könyvet, mert amikor olyan földi dolgok miatt, mint a vacsora meg fürdés, félre kellett raknom egy rövid időre a történetet, és utána újra elővettem, éreztem, hogy vissza kell rázódnom a stílusába, hogy újra belefeledkezhessek. S el nem tudom képzelni, hogy alakult volna a viszonyunk, ha egy vagy több napra is félre kellett volna raknom, nem csupán fél órákra. Szóval, én inkább az egy huzamban való olvasást tanácsolnám.

Többet nem nagyon szeretnék írni erről a könyvről, no nem azért mert lusta vagyok, csak szerintem minél több mindent mondok el róla, annál inkább elveszik a könyv varázsa. Meg igazából, nehéz erről a könyvről írni - nemcsak arról, hogy miről is szól, hanem arról is, hogy mit éreztem, gondoltam olvasás közben. Képtelen lennék leírni mindezt, mert magam sem tudom pontosan.
De annyiban biztos vagyok, hogy szép emlék marad ez a könyv. Örülök, hogy azon a délutánon belelapoztam.

Eredeti cím: Bianca come il latte, rossa come il sangue
Fordító: Gál Judit
kiadó: Európa
Oldalszám: 332
Eredeti ár: 3000 Ft

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails