Pages

A hónap írója - Janet Evanovich

2012. április 17., kedd

Pontosan egy éve állt le A hónap írója-sorozatom, ami most úgy tűnik, újra feltámadt hamvaiból, mert most van kedvem hozzá, és miért is ne. Aztán majd meglátjuk, hogy mennyi idő után küldöm megint hosszabb nyaralásra. A sorozat apropója továbbra sem változott, azaz az előző havi olvasmányaim alapján választom ki, hogy melyik író(nő) az, akire kicsit - vagy éppen nagyon - kíváncsi vagyok.
Hát, akkor csapjunk is a lecsóba! A mostani választottam nem más, mint Janet Evanovich, egy igazán jófej és vicces hölgyemény, aki itthon a Stephanie Plum-sorozat szerzőjeként ismert.

Janet Evanovich (leánykori neve: Janet Schneider, szül. 1943. április 22.) relatíve későn, a harmincas éveiben kezdett el írni. Elmondása szerint az első története amolyan tündérpornószerűség volt (:-D ), de persze később másmilyeneket is írt. Tündérek nélkül legalábbis. Rengeteg kiadónak küldte el átnézésre kéziratait, de mindenhonnan csak elutasításokat kapott. Nagy elkeseredésében végül fel is hagyott az írással, s nem sokkal ezen elhatározása után, végül az egyik kiadótól érkezett egy 2000 dolláros felajánlás a Hero at Large című regényéért, ami aztán 1987-ben meg is jelent Steffie Hall álnév alatt. Janet ekkor ott hagyta a munkáját, mert egész idejét az írásnak akarta szentelni. A Hero at Large -ot még tizenegy romantikus regény követte, majd úgy döntött, egy kicsit más típusú történettel fog előrukkolni legközelebb.

Az Éjszakai rohanás című filmből merítve az ihletet, elhatározta, hogy következő regényének főhősnője fejvadász lesz. Az anyaggyűjtés ideje alatt rendőrökkel sörözött, megtanult lőni és rengeteget káromkodott... és végül ekkor alkotta meg Stephanie Plum alakját. A One for Money 1994-ben került a boltokba, és nagyon jó kritikai fogadtatásra lelt. Ám mégis a sorozat hatodik kötete hozta meg az igazi áttörést, hiszen a New York Times Bestseller listájának az első helyén landolt. A sorozat főszereplője, Steph sok dologban hasonlít írónőjére (állítólag a kínos helyzetek tőle sem állnak távol), ám Janet azt mondja, hogy szerinte erős túlzás lenne azt mondani, hogy Stephanie -t teljes egészében magáról mintázta.


(Janet Evanovich és Katherine Heigl a One for Money premierjén)

Még 1995-ben, a One for Money megjelenése (1994) után egy évvel, férjével rájöttek, hogy a regényírás elég komoly bevételeket hoz, így úgy döntöttek, hogy egy családi céget alapítanak, az Evanovich Inc. -t, amely Janet könyveinek promózásával, kiadásával, eladásával meg ilyenekkel foglalkozik. S valóban igazi családi biznisz lett belőle, hiszen gyermekeik is végül itt kötöttek ki.

Janet a napját mindig reggel hatkor kezdi, s egy rövid reggeli után rögtön el is vonul a dolgozószobájába, hogy írjon, amivel naponta minimum nyolc órát foglalkozik. De azt mondja, hogy gyakorlatilag a kiszabott nyolc órának a felét azzal tölti el, hogy csak bámulja az üres monitort, és azzal küzd, hogy nehogy lefejelje unalmában a billentyűzetet.
"Ebből most úgy tűnhet, hogy csak egy unalmas munkamániás vagyok, mindenféle hobbi vagy egyéb érdeklődés nélkül. Igazából a kedvenc időtöltésem a vásárlás, meg szeretek képregényeket olvasni, és csakis vidám filmeket szoktam nézni. Ha pedig nagy leszek, akkor Mazur nagyi szeretnék lenni."

Évente kétszer szokott könyves turnéra indulni, ahol találkozik rajongóival, illetve órákon keresztül dedikál vagy éppen felolvas a legkülönbözőbb városokban. Elmondása szerint nagyon élvezi ezeket a turnékat, mert az év többi részében dolgozószobájának magányában ül, és egyetlen társasága Ida nevezetű törpepapagája illetve az Ollie névre hallgató kutyája. "Így legalább van rá lehetőségem, hogy máshoz is beszéljek a papagájomon kívül. De a kedvenc részem ilyenkor mégis a szobaszerviz."

Mazsolázgatásra:
1. Janet Evanovich kedvenc szerzői között van Amanda Quick és Nora Roberts is. De nagyon szereti a Donald Kacsa magazint is. :-)
2. Kedvencei romantikus vígjátékok, különösen a 27 idegen igen, amelynek a főszereplője Katherine Heigl. De a régi klasszikus változatokat is kedveli, például a Párducbébit Cary Grant és Katherine Hepburn főszereplésével.
3. Imádja a Cheez Doodles -t, ami mindig segít neki, ha nem megy az írás.
4. Még 1994-ben eladta a One for Money megfilmesítésének jogát.
5. Külföldön a Stephanie Plum- sorozat már a tizennyolcadik kötetnél jár, és az írónő nem igen tervezi abbahagyni a további részek írását. (szerencsére)

Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS