2012. december 28., péntek

A fehér ruhás nő


Wilkie Collins nevéről bevallom nem sokat hallottam korábban, ám érdemes róla tudni, hogy a viktoriánus Angliában nagy hírnévnek örvendett, és Charles Dickens -szel igen jó barátságban volt. Számos írása a Dickens által vezetett újságokban jelent meg, s legtöbb drámáját is az ő színtársulata vitte színpadra. A fehér ruhás nő Collins egyik legismertebb műve az Egyesült Királyságban, mely 1860-ban jelent meg először, s az utókor a detektív történetek egyik korai példájaként emlegeti. 

A regény többek elbeszéléséből épül fel. Mint később kiderül ezek nem csupán egyszerű elbeszélések, hanem tanúvallomások, melyek Laura Fairlie -vel kapcsolatos tragikus és megdöbbentő eseményekre igyekeznek rávilágítani, s ezekben az elbeszélésekben a társadalom több rétegének képviselői is megszólalnak: gazdagok, szegények, tanultak és tanulatlanok, nők és férfiak egyaránt kiveszik a részüket, hogy az egyenként hiányos történetek összeálljanak egy kerek egésszé. A történet ott veszi kezdetét, mikor Mr. Hartright rajztanárként szegődik a Fairlie -ház szolgálatába, ahol megismeri a két ott élő fiatal kisasszonyt, Mss Halcombe-ot és Miss Fairlie -t. Utóbbival hamarosan kölcsönös vonzalom alakul ki,, ám természetesen egyikük sem tud a másik valódi érzéseiről. Ám mielőtt ez mind valósággá válna közöttük, Laurát – vagyis Miss Fairlie -t – férjhez adják egy igen előkelő, látszólag finom modorú úriemberhez, Sir Percival Glyde-hoz, így Mr. Hartright nagy szerelmi bánatában ott hagyja a birtokot. Laura és Miss Halcombe baljóslatokkal telve tekint a hamarosan kötendő frigy elé, s a házasság után kiderül, hogy rosszérzéseik nem voltak alaptalanok. Ugyanis Sir Glyde nem csupán távol áll a finom modorú úriember fogalmától... Barátjával, Fosco gróffal ugyanis Laura hatalmas vagyonára vetettek szemet, amit csak a lány halálával kaparinthatnak meg. 

Collins regényét olvasni meglehetősen szokatlan élmény volt, hiszen korához képest, úgy vélem, hogy egy meglehetősen modern alkotás. Nem csupán a hagyományos elbeszélői módtól való eltérése miatt – vagyis a több, E/1. narrátor használata, akik csak néhány részinformáció birtokában vannak, és csupán közösen képesek kiegészíteni a történetet kerek egésszé - , hanem Marian Halcombe figurája miatt is, aki abszolúte a meglepetés erejével hatott számomra, hiszen nem csupán egy viktoriánus korban íródott műről beszélünk, hanem ráadásul férfi író teremtette meg alakját. S persze, ezek után jogosan gondolhatnánk, hogy a női szereplők szempontjából ez duplán hátrányos helyzet, ám Collins Marian figurájával – mint említettem – egy igen modern nőalakot teremtett. Miss Halcombe korántsem egy halvány, papírmasé figura, aki női mivoltából adódóan önállótlan és behódoló a férfialakokkal szemben. Ő egy hihetetlenül talpraesett, intelligens vénkisasszony, aki a legnagyobb veszélyektől sem riad vissza, hogy kiderítse ki és hogyan akar ártani szeretett testvérének. Még Fosco gróf – a regény egyik legsötétebb és legdörzsöltebb figurája – is méltó ellenfelének találja őt, s őszinte szívből csodálja bátorságát, kiváló emberismeretét: „Újfent sajnálatomat fejezem ki, hogy a kegyetlen sors az ellenkező oldalra állított bennünket, és szembefordította érdekeinket. Boldogabb időkben megbecsülhettük volna egymást.” 
Ha egy korai detektív regényként gondolunk a műre, akkor maga a nyomozó nem is lehet más, csakis Miss Halcombe – hiszen ő az a szereplő, akinek figyelmét nem kerülhetik el a baljóslatú jelek, és megpróbál a végére járni a dolgoknak - saját testi épségét kockáztatva ezáltal. Ám a történet előrehaladtával Miss Halcombe egészsége valóban megromlik, s ezután – sajnálatos módon – mint narrátor a későbbiekben megnémul, s már csupán csöndes szereplőként vesz részt az elbeszélésékben. 

A regény másik „nyomozója” Mr. Hartright, Laura szerelmese, aki szintén szembeszáll a nőt fenyegető erőkkel. Ám meglepő módon Mr. Hartright korántsem annyira hidegvérű és eszes nyomozó, mint Ms. Halcombe. Laura iránt érzett érzelmei sokszor átveszik az uralkodó szerepet elbeszélésében, többet – és látszólag szívesebben – időz érzelmei boncolgatásánál, mint az ügy felgöngyölítésénél. Számára ez inkább tragikus szerelmi történet, ellentétben Miss Halcombe -bal, aki számára inkább egy olykor thrillerbe átcsapó krimi, tele félelemmel és üldözéssel. Azt hiszem ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy az ő naplóbejegyzéseit olvastam szívesebben. 

Wilkie Collins regénye meglepően izgalmas és korához képest újszerű, s engem kicsit Anne Brontë művére, a Wildfell asszonyára emlékeztetett olyan szempontból, hogy a korabeli házasodási szokásokat – vagyis a ranghoz való kötődés szükségessége és a nő házasságba kényszerítése – feltűnően bírálja azáltal, hogy egy igencsak balul elsült házasságot, és egy aljas, agresszív, gonosz férjet állít a középpontjába. Collins regénye izgalmas, váratlan fordulatokban bővelkedik, s olvasóként igazi élmény részt venni abban a folyamatban, ahogy a regény a sok apró részletből építkezve egy egész történetté áll össze. Bátran ajánlom a viktoriánus irodalom vagy éppen a krimik kedvelőinek, garantáltan kellemes élményben lesz részük.

Wilkie Collins: A fehér ruhás nő
Eredeti cím: The Woman In White
Fordította: Béresi Csilla
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 510
Eredeti ár:  3400 Ft

(a posztban található festmény Edward Killingworth Johnson: Gathering Lavander c. műve )

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails