2013. március 17., vasárnap

"Kint a zordabb ég alatt" - Emily Brontë versei

Akárhányszor belegondolok, mindig elképedek azon, hogy csupán harminc évet élt, ám e rövid élete alatt - hozzáteszem: egyetlen regényével - is olyan nyomot hagyott az irodalmi univerzumban, hogy neve a mai napig nem merült feledésbe. A Brontë-nővérekkel kapcsolatban az életrajz és a műalkotások összefüggéseit vizsgáló irodalomtudósok valahogy mindig a fejvakarásnál kötnek ki végül. Hiszen hogy lehet az - mondják ők -, hogy három ilyen ingerszegény környezetben élő, szerelmi afféroktól, botrányoktól, éjszakai tivornyáktól elhatárolódó papkisasszony mégis ilyen realisztikusan és mély érzéssel volt képes írni a szerelemről. 

"Magányos hegyormok ugyan mit érnek?
Rajtuk mondhatatlan kín s üdv honol - 
s a földön, hol csak egyetlen szív ébred
érzésre: egyesül Menny és Pokol"
(Stancák - Ferencz Győző ford.)

Ennek a titoknak a nyitjára valószínűleg én sem fogok rájönni, bár szerintem nem kell feltétlen megtapasztalni mindent, amiről írni akar az ember - elég az is, ha jó megfigyelő.  Ám én a testvéreket nem is emiatt csodálom elsősorban, hanem azért, hogy tudtak és mertek szakítani a lányregényes konvenciókkal: nincsen rózsaszín, cukormázas szerelem; nincs lélegzetelállító szépségű főhősnő vagy makulátlan múltú álomlovag sem. Merték bírálni az érdekházasságokat, és a szerelemnek nem csupán a szívdobogtatós oldalát mutatták. Modernségük, komorságuk és szókimondásuk miatt - az akkori nőirodalom tükrében - valahol nem is csodálom, hogy a korabeli olvasók valóban férfinak gondolták őket.

S ez a "férfiasság" szerintem többszörösen igaz Emily lírájára. Verseit olvasva valahogy nem éreztem a nőiséget, a lágyságot, s a bennem megszólaló dallam is egészen más volt mint eddig, amikor nők verseit olvastam. Nem mondom, hogy rossz - inkább csak meglepő. A verseskötet némely darabját inkább el tudnám képzelni egy Byron-Shelley-Keats kötetben, mint..... akármelyik női lírikus mellett.

Verseinek nagyon gyakori témája az elmúlás, a halál - a kései munkáira ez fokozottan igaz -, a veszteség, melyet hol szinte sztoikus nyugalommal szemlél, hol pedig kiérezni belőle a mély fájdalmat. S ebből következően az uralkodó hangulat itt leginkább a zordság, komorság - ritka a kellemes hangulatú verse. Ám minden sorából süt a természet élménye, mely gyanítom, hogy Emily-nél nem annyira a korszak divatját hivatott képviselni, hanem ennél sokkal többről szólt: az őt körülvevő vidék, amelyet oly' szívesen járt be nap mint nap akár órákon keresztül, szinte beleivódott a bőre alá, a lelkébe - s ez köszön vissza regénye, versei soraiból.

Charlotte annak idején rajongva beszélt Emily lírikusi képességeiről, én azonban nem is tudom hova soroljam a magam véleményét. A Gondal-ciklust valahogy képtelen voltam megkedvelni, mint verseket - bár érdekesnek tartottam ez az iciripiciri betekintést a testvérek közös képzeletbeli világába még úgy is, hogy nem nagyon tudtam ezeket hova helyezni. S voltak még emellett olyan versek, amelyek nem annyira jöttek be (S mint én magam, oly magányosan; Az éji szél vagy A hónapra hónap... stb.), mert azoknál úgy éreztem, hogy inkább talán az írhatnék dominált, mintsem a valódi - vagy éppen egyedi - mondanivaló; mintha csak stílusgyakorlatokat olvastam volna. S végső soron nem tudhatjuk: lehet, tényleg azok is voltak. De szerencsére ezek mellett jó pár olyan vers is akadt, melyeket igazán megkedveltem, és többször is elolvastam. (Erdők zordan ne nézzetek; Csak értem nem fog sírni szem; Kedvet nem álmodom; Nem érhet kétségbeesés vagy a Stancák) Ezek szerintem képileg is, mondanivalóban is szépek és feledhetetlenek - legalábbis számomra. Ám amiért leginkább érdemes volt ezek között a versek között tölteni azt a közel egy hónapot az az, hogy valahogy úgy érzem, picit jobban megismerhettem, közelebb kerülhettem ehhez a titokzatos papkisasszonyhoz. S ez számomra tényleg sokat jelentett.

A kötetet pedig nagyon-nagyon szépen köszönöm itt is az én karácsonyi angyalkámnak! :-)

Emily Brontë válogatott versei - Lyra Mundi
Fordítók: Csengery Kristóf, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Hárs Ernő, Kiss Zsuzsa, Radnóti Miklós, Szegő György, Tandori Dezső, Tapfer Klára, Tótfalusi István
Kiadó: Európa
Oldalszám: 166 




Vélemények:

4 hozzászólás:

Amadea írta...

Nagyon szívesen!:)
A Gondal-ciklussal én se tudtam mit kezdeni, még azt is nehéz volt követnem, ki kivel van.

Heloise írta...

:-)
Igen, az így nagyon zagyvának hat :-S - sokkal jobb lett volna, ha azokhoz külön bevezető lett volna, vagy nem is tudom.

shizoo írta...

Nehéz ügy fordítani, főleg formahűen nagyon nehéz - mondom én, aki nem tudok angolul, de - emlékszem, egy alkalommal pont őt hozták fel példának egy Lyukasórában, hogy mennyire nem sikerült magyarul megszólaltatni azt az árnyalatgazdagságot, ahogyan versel. Állandó kifejezései vannak, (csaknem mint Rilkének) amit magyarra nem lehet ugyanúgy fordítani pont a formai kötöttségek okán. A Lyra Mundis kötetbe pedig bekerült néhány gyengébb fordítás is - csaknem azt mondom, terjedelmi kitöltőnek (és nem is feltétlenül azon fordítóktól, akiknek nem cseng ismerősen a neve...)

Köszönöm, hogy eszembe juttattad :) öröm volt olvasni ezt a bejegyzést!

Heloise írta...

(Ó, bocsánat a kései válaszért - nem jött értesítő a kommentedről)
Hú, ez nagyon érdekes, amit írsz, hogy nem sikerült Emily verseit magyarra átültetni.
Hmm, lehet hogy akkor ezeket a gyengébb fordításokat éreztem stílusgyakorlatnak. Na, majd egyszer - ha már nagyon okos leszek angolból :-) - megnézem ezeket eredetiben is, nagyon kíváncsi lettem!
És nagyon szépen köszönöm a kommented! :-)

Related Posts with Thumbnails