2014. február 23., vasárnap

Hogyan legyünk tökös csajok?


A magyar címmel vannak fenntartásaim. Gondoltam, ezt már az elején közlöm mint tényt. Kiegészítve azzal, hogy körülbelül ez az egyetlen dolog, amit kifogásolok ebben a könyvben. 
Meg még pár meredekebb dolog.
De lényegében azt mondhatom, hogy képzeletben eléggé lepacsiztam Caitlin Morannel. 

A feminizmus valódi szellemisége Virginia Woolf írása óta érdekel. Azóta gondolkodom rajta, olvasok és befogadok. Sok könyv szerepel még a terveim között ebben a témában, s a tételek egyre csak gyarapodnak az idő előrehaladtával, ám Moran könyve most kicsit beelőzte mindet, és felborította a nem létező ütemtervemet. Ám kezdjük azzal, hogy miért nem akartam ezt a könyvet se megvenni, se elolvasni: először is maga a cím. Mikor először megláttam a boltok polcain, azt gondoltam, hogy köszönöm, én már pedig nem kérek olyan könyvet, aminek a borítójára olyasmit nyomatnak, mint a Hogyan legyünk boldogok, szerelmesek, sikeresek, családanyák, feleségek stb. ... vagy jelen esetben éppen tökös csajok. Mert hogy az elvek, ugye. Nekem ne akarja megmondani egy totál ismeretlen ember, hogy hogyan éljem az életem helyesen vagy hogyan teljesítsem be önmagam meg a hasonló blablák. Mert ezt így ne már... Tökös csaj meg köszönöm, végképp nem akarok lenni. Először is azért, mert nos...vagyok. Töketlenül. S ez így nekem teljesen megfelel. Se fizikailag, se lelkileg nem akarok tökös lenni. Egyszerűen nem szerepel az önmegvalósítási listámon.
Szemforgatva és fanyalogva hagytam ott érintetlenül a bolt polcán, s inkább továbbálltam a gyerekkönyves részlegre.

S aztán hogyhogy nem, egy nap mégis egyszer a pénztár előtt találtam magam, ahogy ezt a könyvet szorongatom. Mert hogy hallgattam az okosabbakra (jelen esetben Bridge-re és Lobora), és hajlandó voltam egyáltalán leemelni a polcról. Most mondanám, hogy már az első oldalak megfogtak, mikor leültem a boltban beleolvasni, de nem mondom, mert nem így volt. Inkább az segített a mérleg serpenyőjét elbillenteni, hogy fellapoztam a későbbi oldalakat, ahol ha jól emlékszem éppen a pornóiparról és annak hatásairól elmélkedett. Ebből elolvastam féloldalt, majd határozott mozdulatokkal a pénztárhoz battyogtam. Hát valahogy így volt. 

Nos, a címével ellentétben Caitlin Moran nem kívánja megmondani, hogy hogyan legyél tökös csaj. Vagy bármi más. Legalábbis nem egészen. Ő csupán mesél a saját élményeiről, miközben elmélkedik a nőiség mibenlétéről és a nők jelenlegi, illetve múltbéli helyzetén. Könyvében végigjárja a nőiség legfontosabb állomásait - az első menstruációtól kezdve a karrieren, a szerelmeken, a házasságon és a gyerekszülésen át egészen az öregedésig - , s minderről saját szemszögén keresztül beszél, ám mindezt valahogy mégis úgy teszi, hogy a sok röhögés közepette (mert bizony elég gyakran sitcomba illő jelenetek bukkannak fel), azért mégiscsak elgondolkozzon az ember egy-két dologról. 



Moran nyíltan beszél mindenről: nem szépít, nem hallgat el. Még az olyan kínos témánál sem mint az abortusz, a szexuális zaklatások vagy éppen a a rejtett szexista megjegyzések, amik lehet hogy elsőre nem is esnek le nekünk - vagy akár később se. Volt hogy szinte pofán csapott, megijesztett, megdöbbentett, de a legtöbb esetben mégis csak hevesen bólogattam. Utóbbit leginkább az esküvő témája váltotta ki belőlem. Sokáig én is úgy voltam, mint a legtöbb lány és nő: hittem, hogy ez lesz a legszebb nap az életemben, aminek "meg kell adni a módját." Az utóbbi hónapokban valahogy mégis inkább úgy vagyok, hogy egyszerűen sajnálnám azt a rengeteg pénzt egyetlen nap alatt elbulizni. Főleg úgy, hogy belegondolok, hogy azt mennyi minden más, értelmesebb dologra is elkölthetném. Utazásra (egy angliai körtúra simán kijönne belőle!), bútorokra, házra vagy akár fotós felszerelésre is. Bár ez eléggé prózai, és talán jogosan kérdezhetitek tőlem, hogy hova tűnt belőlem a romantika... De ez a nap szerintem nem erről szól. Erről kéne, hogy szóljon valóban, de a gyakorlatban mégsem így van. A gyakorlatban tényleg az van, hogy mindenkitől csak azt hallgatod, mit és hogyan kéne csinálnod, hallgatod a fanyalgásokat, és igen, a vendégek 75%-a az óráját fogja bámulni, hogy mikor léphet már le valami kifogással... s persze, a tervezgetés és megvalósítás fázisaiban rá kell hogy jöjj, hogy bizony ha egyediséget szeretnél vinni az esküvődbe (és nem a szocis művházas, piros-fehér szalagos, mulatós zenés, pörköltes és töltött káposztás hagyományos valamit szeretnél), akkor 
1. menj hozzá egy milliomoshoz 
2. legyen lelkierőd megküzdeni a hagyománypártolókkal

... és akkor még nem is beszéltem arról, hogy úgy egyébként is mekkora lehúzás ez az egész esküvő dolog. Minden tekintetben. Egyszerűen illúzióromboló. Akárhányszor ezt előadtam valakinek vagy komplett idiótának tartottak vagy nem vettek komolyan. Tényleg kezdtem furának érezni magam és nem normálisnak, aki folyton csak a problémát és a kifogásokat keresi mindenben, de most azért egy picit megnyugodtam, ahogy olvastam Moran eszmefuttatását a témában. Legalább nem egyedül vagyok nem normális.





 Bár az öltözködés... az öltözködés más kérdés. Itt valahogy nem mindig értettünk egyet. Félre ne értsetek, nem vagyok az a fajta, aki hetente tesz egy nagy bevásárló körutat, s hazaérkezik egy lényegesen vékonyabb pénztárcával és vagy tíz, nadrágokkal és szoknyákkal tömött szatyorral. Nem. Viszont szeretek öltözködni - s az utóbbi évben jöttem rá, hogy igazából mennyire. Bár továbbra is az ésszerű határokon belül vagyok, ám ha belebotlok egy olyan igazán nekem való darabba, nem sokáig gondolkodom, hogy megvegyem-e. Mert tényleg rájöttem, hogy szeretem kifejezni magam a ruháimon keresztül; önmagam minden árnyalatát, amit csak ismerek: s ehhez nem elég egy négy darabból álló ruhatár.  
S talán azóta szeretem ezt, mióta kezdek rájönni, hogy ki is vagyok valójában. S a legújabb felfedezésem, hogy a magassarkúkat is szeretem. Sokáig lázadtam ellenük a lábammal együtt, de az utóbbi időkben nem csupán megbékéltem velük, hanem egyenesen imádom őket. Tényleg. Valahogy magabiztosabbnak érzem bennük magam; kecsesebbnek és nőiesebbnek. Lehet, hogy ez hülyeség egyébként, és túl sok mindent próbálok ebbe belemagyarázni, de tényleg így érzem. 
A táskamániám pedig egyidős velem, de sose volt rá lehetőségem, hogy igazán megéljem. 
De amúgy a méregdrága cuccok feleslegességét tekintve egyetértek. 

S itt van az anyaság kérdése is, ami egyszerre megrémít és érdekel. Megrémít, mert iszonyat felelősséget és odaadást követel, és mert tudom, hogy az egész nem csupán rózsaszín csillámpor. Tudom, hogy fel kell adni érte a jelenlegi életemet, és tudom, hogy meg kell erősödjek annyira önmagamban, hogy az évek alatt később ne vesszen el a személyiségem az anyaság dzsungelében. Szeretnék még akkor is önmagam maradni, de úgy, hogy emellett jó anya is legyek. Jelenleg ez az egész még ijesztőnek tűnik számomra.
Viszont olyan szempontból nagyon is érdekel, hogy vajon milyen érzés lehet valakit annyira és feltétel nélkül szeretni. Milyen érzés, ha valaki ennyire tőlem függ. Ha valakinek én vagyok a példakép, és ameddig csak lehet, a kezét fogva vezetem az útvesztőkön keresztül. Az anyaság megváltoztatna, egy új arcomat mutatná (önmagamnak is), és egyre kíváncsibb vagyok erre a soha nem látott oldalamra. 
Moran se a szülést, se az anyaságot nem csomagolta rózsaszín díszdobozba, ahogy a legtöbben teszik. Nyíltan beszélt a nehézségekről - amik engem leginkább érdekelnek - , s persze arról, hogy vajon egy nőnek mennyiben lehet kizárólagos életcélja a gyerekvállalás. Erről sokat beszélgettünk korábban egyik barátnőmmel - aki azóta boldog anyuka lett :-)  - , s valahogy sose tudtunk dűlőre jutni a kérdésben. Mert bizony ketyeg az a biológiai óra, tehát van egy időintervallum, amin belül meg kell hozni ezt a döntést. Ám ha az ember nem biztos magában, nem feltétlen jó, ha mégis a gyerekvállalás mellett dönt, mert nem biztos, hogy úgy fogja megélni, ahogy azt kell. S az se neki nem jó, se a gyereknek. Másfelől viszont az is igaz, hogy ebben a kérdésben bizony nehéz magabiztosnak lenni... ördögi kör.

Moran a könyvében egy egészen érdekes és szimpatikus női képet állított elém. Magyarán, "legyél az, aki lenni akarsz" - ami bár eléggé közhelyesnek hangzik (és hát valahol tényleg az is), de ha jobban belegondolunk, a társadalmi elvárások miatt ez mégsem olyan egyszerű. Tetszett a nyíltsága és szókimondása - pedig voltak fenntartásaim, hogy be tudom- e fogadni ezt a fajta kendőzetlenséget -, és elég sok gondolata beindította a fogaskerekeimet, méghozzá annyira, hogy aztán még napokig kattogott rajtuk az agyam. A humora és a stílusa pedig csak hab volt a tortán. Nekem totálisan bejött, és tényleg egy percig nem bántam meg, hogy végül a vásárlás mellett döntöttem.

Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok?
How To Be a Woman?
Fordította: Bakonyi Berta
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 311

Vélemények:

11 hozzászólás:

Amadea írta...

Ezt majd én is szeretném elolvasni. A magyar cím annyira undorító...
Na, az esküvő. Ha egyszer, talán nekem lesz, nem fogok függönyben és két kiló fehér selyemben mászkálni, se olyan embereket etetni, akiket életemben egyszer láttam vagy nem bírok. Annyi hagyományt megtörtem már, ezt is kibírom.:P

Nikkincs írta...

Kerültem eddig ezt a könyvet, most határozottan érdekel, el kell nekem is olvasnom.
Szinte mindennel egyetértek, amit írtál. Az esküvős hercehurcával (eddig kb 15 esküvőn voltam) azt érzem, hogy ez a fajta "kötelezően mutassuk meg a boldogságunkat a családnak" dolog nem nekem való, az anyagi vonzata meg csak hab a tortán. Döbbent mi pénzt elköltenek rá az emberek.
A gyerekvállalás szintén nagyon fontos témakör, mostanság futottam bele több olyan esetbe a környezetemben, ami miatt rádöbbentem, hogy iszonyú felelősség, óriási károkat lehet okozni egy gyerek életében, ami a későbbiekben visszahat rá.
(A táskamániádhoz csatlakozom, én is az vagyok. D)

PuPilla írta...

Na, nem gondoltam volna, hogy a te blogodon is fogok olvasni erről a könyvről... :) nekem sem szimpatikus, bár Nima már írt róla egy jó posztot, és akkor felfigyeltem rá, de tényleg nagyon el van fuserálva a magyar cím, engem is taszít, hogy "tökös csaj" legyek és önsegítő könyvnek néztem a könyvet emiatt (is).

Teljesen egyetértek, szeretnék esküvőt, és jó lenne ha mindenki szépnek és boldognak látna aznap, és ha az is lennék, de kb 2 millió forintot eltapsolni hogy megetessek 200 embert, akik közül 150-et ki nem állhatok (antiszoc vagyok na, sőt a rokonok egy jó részét is kifejezetten rühellem :D), hát ez nevetséges. Szóval nem vagy egyedül ezzel a dologgal, ne aggódj. Attól még lehetünk romantikus lelkűek, ez totál nem ezen múlik szerintem.
Nem is beszélve a táncolásról és az idióta néphagyományokról vagy hogy hívják ezeket, menyasszonytánc meg seprés meg mulatós zene, jujj, kiráz a hideg, a Zember egyébként se hajlandó táncolni, szóval ez nem nekünk való.
Az anyaság is nagyon érdekel, és épp most írtam egy posztot Galgóczi Dóra könyvével kapcsolatban, hogy mennyire nem rózsaszín köd...
Táska, ruha, cipő jöhet, de csak mértékkel :) plusz kozmetikumok! :D

Lobo írta...

Ó hát először is, köszönöm a jelzőt, s egyszer majd még talán írásban is kifejtem, hogy nekem miért jött be a könyv.
A magyar cím valóban teljesen félrevezető, megtévesztő de mondjuk a pimasz leírást a fülszövegben komolyan kell venni, mert nem mindenkinek jön be a szókimondás. De végülis te is levetted, hogy az egész könyvnek nem az a lényege, hogy megmondó ember, s minden úgy van, ahogy ő előadja, hanem elmeséli, ő hogyan élte meg a nővé válást és miképp tudta az életét e köré az igencsak fontos alapvonás köré felépíteni úgy, hogy teljesnek élje meg.
Személyes élményeken keresztüli útmutatás, aminek egy csomó részével lehet vitatkozni és mindenképpen ez a jó.
Nekem pl. a ruhás dolog teljesen önigazolós volt, ha egyszer képtelen vagyok alkalmazni a divat diktálta lépéseket, akkor megugrom őket és inkább kényelmessé válok. Ha télen Lego Duplo emberkének akarok öltözni színes harisnyákkal, akkor annak öltözöm :)

@Pupilla szerintem olvasd el angolul, úgy még jobban átjön Moran stílusa

Andiamo írta...

Pár hete vadásztam elő a tavaly novemberi Könyvkelzőt, amiben írtak erről a könyvről. Először én is úgy voltam vele, hogy egy sokadik önsegítő könyv ez is, de az a cikk, utána Lobo és Bridge és most Te is meggyőztetek, hogy érdemes elolvasni ezt a könyvet.
Azt úgyis tudod, hogy antinő vagyok :P, és megnyugodtam, hogy nem csak én nem vagyok oda az esküvőkért. Egyszer beszélgettem erről az egyik csoporttársammal (ő is antinő ilyen szempontból), aki azon akadt ki, hogy láttam egy lakodalmas videón, hogy az asszonykának az volt a feladata, hogy az ifjú férj egyik nadrágszárából görgessen fel egy tojást, majd a másikon le és a sok idióta ott vigyorgott meg tapsikolt. Ez aztán nagyon vicces, ugye...
Szerintem sem veszik sokan komolyan a gyerekvállalást, mert úgy gondolom, nem az számít, hogy benne vagy-e a korban, hanem tisztában vagy-e az egész súlyával.

Egyébként nemrég mondta rám valaki, hogy tökös csaj vagyok, mert valakinek megmondtam a véleményem, amit ő soha nem merne megtenni. Ez meg nem tökösség, hanem határozottság, nem?

Heloise írta...

@Amadea: igen, a magyar cím tényleg nagyon, de nagyon nem lett eltalálva...
Áh, pacsit! Én is pont így gondolom, hogy semmi kedvem hószörnynek öltözni :D hát, igen, a meghívottak listája meg a másik dolog... most őszintén, az olyan emberek, akik kb. gyerekkoromban - vagy még akkor sem - láttak utoljára vajon mennyire örülnének az eseménynek. Nálam tuti alapszabály lesz, hogy 1. ismerjenek fel engem 2. meg a vőlegényemet is :D

@Nikkincs: szerintem tényleg érdemes elolvasni, amennyiben érdekel a hagyományos női szerepektől való elszakadásának kérdésköre - de készülj fel, néhány témában tényleg nagyon szókimondó (gondolok itt például a menstruációra, a borotválásra vagy a szexre). Szerintem nem vulgáris egyébként, meg nem is annyira ezeken éreztem a hangsúlyt, de tény, hogy nem csupán általánosságban beszél a társadalmi elvárásokról, nyomásokról, és olyan témák is felkerülnek, amik meredeknek tűnhetnek első látásra. De amiket ezzel kapcsolatban mond, azok is nagyon érdekesek :-)
Ó, még egy táskamániás! - pacsit :-)

@PuPilla: igen, dettó én is így voltam, hogy valami önsegítő könyvnek néztem, és az ellenkezőjéről még a fülszöveg se győzött meg, oda mintha még bele is írták volna ezt... pedig tényleg nem erről szól :-)
Ó, ezzel az esküvő dologgal most tökre megnyugtattatok hölgyek, de tényleg :D lehet inkább ide kellett volna írnom a félelmeimet, nem a személyes ismerősöknek panaszkodni erről :-) most már totálisan normálisnak érzem magam és romantikus lelkületűnek is :D Ó, igen ez az anyaság kérdésköre engem is nagyon érdekel - láttam is a posztod a feedben, munka után feltétlen elolvasom :-) kíváncsi vagyok!

@Lobo: ó, én nagyon örülnék egy írásos összefoglalónak is a könyv kapcsán :-) Igen, igazából ez, hogy a nővé válást mindenki másképp éli meg - ugyanazokkal a kérdésekkel találjuk szembe magunkat, ám másképp reagálunk. És Moran nézőpontja nagyon érdekes volt - de igen, ahogy mondtad, ez benne a legjobb, hogy nem kell mindennel azonosulni, amit leír, ez is csak egy nézőpont.

@Andiamo: Ó, igen - szerintem mindenképp érdemes, van egy erős sejtésem, hogy neked is tetszene. Bár biztos te se mindennel értenél egyet, de szerintem az alapgondolatot és bizonyos kérdésekkel kapcsolatos eszmefuttatásait te is magadévá tudnád tenni. (eh, ezt most hülyén fogalmaztam, de érted, hogy értem :-) )
Jajjj.... igen, ezek a Mikroszkóp színpados, vásári humorok engem se vonzanak a lakodalmakon. (meg úgy szinte semmi sem :-D ) Egyszerűen tényleg nem értem, mi ezekben az élvezet. Főleg úgy, hogy a mulatós zenétől én tényleg agyvérzést kapok.
A gyerekvállalással kapcsolatban meg teljesen igazad van. Sajnos, én is sok olyan elhanyagolt gyereket látok, akivel csak olyan tessék-lássék módon foglalkoznak - ami náluk nem feltétlen az időhiányból adódik, inkább... a kedv hiányzik a szülők részéről.

PuPilla írta...

Lobo, tervezem, köszi! :)

Heloise, hát látod, egyáltalán nem vagy egyedül. NA, az ilyen játékokat én se bírom, vagyis lehet róla szó, de ez megint olyan, hogy most akkor a dédid van ott, vagy a szomszéd havercsaj, ki látja, ki előtt mulatozol? nem mintha szégyellném ami vagy aki vagyok, meg ami vagy aki nem, de vannak olyan határok, amiket nem lépek túl, és nem akarok ott ülni és tapsra meg pohárcsilingelésre csókolózni, miközben arra gondolnék, hogy b*sszátok meg, ne nézzetek közben :D

A Galgóczi könyv nem volt egy jó olvasmány olyan szempontból, hogy ott pont rózsaszínesítenek, kíváncsi leszek ha elolvasod (mármint a posztot), mit szólsz hozzá.

Minou visszaérkezett már hozzád postán?

Amadea írta...

Ez a bazári lakodalmas izé pláne undorító, brrr.
PuPilla: éljen az antiszocság!:) Én se smárolnék mindenki szeme láttára, nem mutatványos majom vagyok.

Nita írta...

Nekem is nemsokára sorra kerül, most már még kíváncsibb vagyok rá. :)

Lobo írta...

@Amadea jó pár éve az egyetemi újságunkban egy svéd lány írta, hogy ő még ennyi nyilvánosan, főleg a metró mozgólépcsőjén csókolózó fiatal párt nem látott sehol mint Budapesten. Még Párizsban sem :)

Heloise írta...

@Nita: Ó, nagyon kíváncsi vagyok neked hogy fog majd tetszeni :-)

Related Posts with Thumbnails