Pages

A nagy kvízválasztó

2014. július 18., péntek


Az utóbbi időben egyre szkeptikusabban állok a Válaszokhoz. Tudjátok, amik az Élet nagy kérdéseit akarják megoldani. (nem mintha korábban annyira hittem volna bennük, de mostanában még úgysem.)  Érdekes, mert egyre több kérdőjel van bennem, egyre inkább bizonytalan vagyok a világban, és úgy általában magamban is, és talán éppen az lenne a természetes, hogy még több Válasz után kutassak. Én mindig azt mondom, hogy minden problémára létezik egy könyv, ami segít valami módon kilábalni a problémákból, s hát nekem David Nicholls könyve ilyen volt. Ez lett a bibliám, de tényleg. Brian pedig a legjobb haverom. Mert pont olyan lúzer, mint én.

Bevallom őszintén, Nicholls könyvének nem éppen előítéletmentesen vágtam neki, hiszen az Egy nap című regénye - finoman szólva - nem igazán nyerte el a tetszésemet. Bridge kolléganő lelkes beszámolói azonban meggyőztek (és természetesen a könyvből készült filmben főszerepet játszó James McAvoy csodálatos kék szemei is azt pislogták nekem, hogy először olvassam el a könyvet, aztán nézzem meg a filmet). Hát így történt. Először angolul vágtam neki, ám kölcsönkönyv volt, és pofátlanul lassan haladtam vele, és nem volt szívem tovább magamnál tartani a könyvet. Így végül most születésnapomra megleptem magamat a magyar kiadásával - és bár a filmet azóta vagy ötször megnéztem -, mégis ugyanolyan lelkesedéssel vetettem bele magam Brian szerencsétlenkedéseibe, mintha csak most először hallanék róluk. Igazából abszolút értetlenül állok a dolog előtt, hogy egy író, aki olyan semleges regényt írt mint az Egy nap, hogy tudott magából egy ennyire zseniális, humoros és lenyűgöző könyvet írni, mint A nagy kvízválasztó. Mármint tényleg, ég és föld a kettő között a különbség - szerintem. 


A magyar kiadással azonban ismét csak akadtak problémáim. Kezdjük azzal, hogy a romantikus részlegen kellett rábukkannom... Miért? MIÉRT?? Úgy értem, ez egyáltalán nem egy kizárólagosan nőknek szóló regény, és a romantikus regényekhez meg bátran állíthatom, hogy köze nincs. Természetesen, van benne egy plátói szerelmi szál (ah, de könyörgöm: ettől kapná meg egy regény a romantikus címkét?) , de a könyv lényege teljesen és totálisan más. Hát elolvastam a fülszöveget.... pfff.... hát ez az, amit még inkább nem kellett volna. Ha úgy olvasom el ezt, hogy semmit, de semmit nem tudok erről a könyvről, hát úgy hajítottam volna vissza a polcra, hogy biztosan levertem volna vele még pár Danielle Steel kötetet. Komolyan, dühös vagyok. Dühös vagyok azért, mert itt van ez a 20-30 év közötti korosztály, akiket az Élet legalább annyi - ha nem több - kérdés elé állít, mint a kamaszokat. Ez a korosztály is találkozik új helyzetekkel az életében, ők is keresik valahol még önmagukat és a világban elfoglalt helyüket, és egyszerűen nincs nekik szóló regény, ami ezzel a témával foglalkozna. Vagyis hát nagyonnagyonnagyon kevés. És erre itt van David Nicholls könyve, amely nem csupán a témaválasztását tekintve egyedi, hanem még ráadásul jól megírt és igen szórakoztató is. És mi történik ezzel a könyvvel? Adnak neki egy rózsaszín borítót, beállítják romantikus könyvnek, aztán kész. Találja meg a közönségét. 



"Tudom az összes francia rendhagyó igét, hogy honnan ered a "Rossz az, aki rosszra gondol" kifejezés, mire szolgál az epehólyag, hogyan alakultak ki a holtágak, el tudom mondani az összes brit uralkodó nevét, a Rózsák háborújának összes fontosabb csatájának dátumát, az "albédo", "peripatetikus" és a "litotész" szavak jelentését, a hajszálak átlagos számát az emberi fejen, tudok horgolni, tudom mi a maghasadás és a nukleáris fúzió, minek a rövidítése a DNS és az RNS, ismerem a csillagképeket, tudom, mekkora a Föld népessége és a hold tömege, és értem az emberi szív működését. Mégis úgy tűnik, hogy a fontos és legalapvetőbb dolgok - mi a barátság, hogyan tegyem túl magam apa halálán, mit jelent valakit szeretni, vagy egyszerűen csak jónak, tisztességesnek, méltóságteljesnek és boldognak lenni -, mindezek tökéletesen meghaladják a képességeimet. És ekkor ráébredek, hogy egyáltalán nem vagyok okos, sőt, kétségkívül én vagyok a legtudatlanabb, legostobább és legreménytelenebb hülye az egész világon."

Persze, aztán beszéltük, hogy valószínűleg az lehet a baj ezzel a regénnyel, hogy nehéz rá címkét találni. Olyan mint Hornby Pop, csajok, satöbbije. Leginkább reményekről, álmokról szól és persze arról, ahogy pofán csapja ezeket a valóság - s mindez egy nagy adag öniróniával és szerencsétlenkedéssel nyakon öntve. Főhősünk, Brian egy kissé naiv és abszolút lúzer. Az egyetemet egyfajta kiugrási lehetőségnek tekinti, hogy kiszakadhasson gyermekkora proli légköréből, és végre szabadon idézhessen egy beszélgetésben Kanttól vagy Heideggertől, anélkül hogy hülyének néznék; hogy az egyetem folyosóin sétálva felszabadultan szavalhasson Shakespeare szonetteket és egy korsó sör mellett megoldhassa a globális felmelegedés és a jelenkori politika problémáit - hát legalábbis Brian valahogy így képzeli el az egyetemi életet. Persze, valójában mégsem teljesen így vannak ott sem a dolgok. A dolgot még nehezíti Alice, a szőke szépség felbukkanása is, aki beindítja Brianben a hősszerelmest, és így az emelkedett tónusú társalgás, a tanulmányi eredmények háttérbe szorulnak. Ám gyerekkori álma, hogy részt vehessen az Egyetemi Kvíz versenyen, mégiscsak megvalósulni látszik – hacsak Brian emberi kapcsolatokra és a saját életére kiterjedő szerencsétlenkedése nem szól közbe. 

"... inkább kezembe veszem Jaques Derrida Grammatológiáját. Felötlik bennem egy gondolat az olvasás hat korszakáról: első a képeskönyvek, aztán jönnek az olyan könyvek, amelyekben több az illusztráció, mint a szöveg, majd az olyanok, amelyekben több a szöveg, mint az illusztráció, aztán az illusztráció nélküli könyvek, amelyekben jó, ha van egy térkép vagy egy családfa, maximum rengeteg párbeszéd, az olyan könyvek, amelyekben hosszú bekezdések vannak, és alig valami párbeszéd, végül pedig az olyanok, amelyekben se párbeszéd, se történet, csak hatalmas, hosszú bekezdések, lábjegyzetek, irodalomjegyzékek, függelékek és mindez igen apró betűkkel. Derrida Grammatológiája alapvetően a hatodik típusba tartozik, én pedig intellektuális értelemben lényegében valahol megragadtam négy- és ötéves korom között."

Nos, Brian alapvetően szívemből szólt különösen, amikor az egyetemi tananyagra (vagy úgy egyáltalán az egyetemi életre) tett megjegyzéseket. Valahogy én is így éreztem magam, mikor elébem toltak anno Lévi-Strauss, Heidegger vagy Paul de Man tanulmányokat, hogy kezdjek velük valamit. Olyankor mindig arról ábrándoztam, hogy bárcsak visszatérhetnék inkább a Tesz-Vesz városhoz...
Amúgy szerintem a legérdekesebb témája ennek a könyvnek - ha már itt tartunk - maga az egyetemista lét. Amikor ebben a fura köztes állapotban vagy, hogy gyakorlatilag már felnőtt vagy, és már valamennyire önálló, de közben azért valahol mégse vagy még teljesen érett a totális önállósodásra. Elcuccolsz a szüleid házából, amit először csak egy újabb kalandnak fogsz fel, egy kis lépésként az önálló élet felé - de szépen, lassan, szinte észrevétlenül áthelyeződik az egész életed az új helyre, és a hátrahagyott emberek néhány év múlva már úgy hathatnak, akár Brian gyerekkori repülőgépmodelljei a régi, otthoni szobájában. Szomorú sajnos, de valahol ez van. Persze, az igazi barátságok ezt is túlélik, ahogy Brian és Spencer esetében is, de azért semmi sem lesz már olyan, mint régen. S igazából, amikor egyszer egy váratlan pillanatban szembesülsz azzal a dologgal, hogy gyakorlatilag az életed már nem a régi otthonodban éled; hogy az Otthon és az Átmeneti Szállás megnevezés tulajdonképpen az évek során szépen, lassan átcserélődik. Szerintem ez az egyik legsokkolóbb ráismerés az életben. 

"A fiatalok folyton aggódnak. Ez a felnőtté válás természetes, elkerülhetetlen velejárója, és tizenhat
éves koromban leginkább amiatt szorongtam, hogy soha többé nem érek el semmit, ami olyan jó, tiszta, nemes és igaz, mint az alapszintű érettségi vizsgám eredménye. És továbbra is úgy gondolom, hogy esetleg ez a helyzet. Mára ez persze a múlt ködébe vész. Tizenkilenc éves vagyok, és szeretném azt gondolni, hogy az ilyesmivel kapcsolatban időközben jóval bölcsebb, lazább ember lettem."

Nicholls könyve tényleg nagyon jó és szuper - legyen az akár téma, stílus vagy humor tekintetében. Én tényleg mindenkinek ajánlom elolvasásra, még olyanoknak is, akik nem voltak egyetemisták, mert szerintem elég fontos gondolatokat fogalmaz meg sok dologgal kapcsolatban. A könyvet tekintve egyedül a befejezéssel nem vagyok kibékülve - szerintem ezúttal a film jobban sikerült ebből a szempontból. Nem spoilerezem el, aki kíváncsi, majd meglátja mire gondolok. Amúgy, akinek a könyvhöz egyelőre nincs kedve - mert elrettenti a fülszöveg, vagy a rózsaszín árnyalatú borító vagy nem igazán keltette még fel az érdeklődését, annak szívből ajánlom a filmet megnézésre, mert tényleg egy nagyon jó adaptáció. Jól elkapta a hangulatát a dolognak, és a humoros helyzetek sem hiányoznak onnan sem. Ja, és hát persze a szuper színészek miatt is érdemes megnézni! Szerintem elég, ha csak annyit mondok, hogy szívszerelmem James McAvoy és Benedict Cumberbatch is a szereplőgárda tagja! 
Szóval, vagy a könyv vagy a film, akár mindkettő - de tényleg ismerkedjetek meg ezzel a történettel, szerintem.

David Nicholls: A nagy kvízválasztó
Starter for Ten
Fordította: Lázár A. Péter
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 409







11 megjegyzés:

Zenka írta...

Tartozom egy vallomással, soha nem értettem, miért annyira nagy szám ez a történet. Én tényleg akartam szeretni, de ... ez az egyetemista lét, meg hasonló kérdések, tanulás, meg tudás- én leszek az ellenpólus, de engem ez nem kötött le. De biztos van benne valami, ha ennyien szeretik, gondolom, csak nem vagyunk egy hullámhosszon, már a sztori meg én.

Heloise írta...

Mindig kell egy ellenpólus, szóval szerintem ez is tök jó és köszi, hogy leírtad! :)
Igazából én nagyon együtt tudtam érezni ezzel a kissé lúzer, az életben csetlő-botló főhőssel, akitől a stréberség sem áll messze, ám mégis folyton hülyének érzi magát.
Számomra leginkább azért volt nagy szám ez a történet, mert tényleg olyan kérdések merültek fel benne, amik engem foglalkoztatnak (vagy foglalkoztattak anno) önmagammal kapcsolatban.

Unknown írta...

Hú, most meggyőztél :D Nekem sem tetszett az Egy nap, sőt! Nem is kerestem további Nicholls könyveket, ennél is elijesztett a fülszöveg, de akkor, ezek szerint, ez egy tök jó regény :D Most nagyon meghoztad hozzá a kedvem, plusz az idézetek is tetszettek :)

Heloise írta...

Igen, én is totál hasonlóan voltam az Egy nappal, és ez el is vette a kedvem a többi Nichollstól. Pedig A nagy kvízválasztó szerintem tényleg jó, ezt kár lett volna kihagyni. Örülök, ha sikerült kedvet csinálnom hozzá - remélem, neked is legalább ennyire tetszeni fog a könyv. :)

horsegirl írta...

Örülök, hogy neked is tetszett,én is imádtam. :) Még februárban olvastam. Szinte minden második oldalon volt olyan mondat, amin lehetett nevetni.

Heloise írta...

Igen, én is abszolút így voltam vele :) Iszonyatosan szórakoztatóra sikeredett a főszereplő sok csetlés-botlásával.
A Pop, csajok, satöbbit olvastad már? Ha még nem, akkor azt tudom Neked ajánlani, hasonlóan szórakoztató könyv, mint ez. :)

horsegirl írta...

Még nem, de már régóta tervben van. (Csak sosincs bent a könyvtárban...)
Van egy olyan érzésem, hogy azt is szeretni fogom. :)
Lemaradt az előző hozzászólásomból, hogy a filmet is megnézem, már Benedict miatt is. (Most visszagondoltam a könyvre és eszembe jutott az a rész, amikor Brian találkozik Alice szüleivel a konyhában este. :D) Én is írtam róla a blogomon, hogy jobban ismerjék az emberek, mert megéri a ráfordított időt. Többszörösen is.

Heloise írta...

A Pop, csajok, satöbbi is szuperséges, sose bírtam megállni hangos röhögések nélkül, szóval tényleg bátran ajánlom, ha tetszett Nicholls könyve :) Igen, amúgy egyetértek veled teljesen (közben elolvastam a bejegyzésed róla :) ), totálisan megéri a ráfordított időt.
Ó, a filmre kíváncsi leszek, hogy fog Neked tetszeni :) Szerintem tényleg jó adaptáció (bár én James McAvoy és Benedict miatt vállaltan elfogult vagyok :D )

horsegirl írta...

Majd írok, ha megnéztem, bár szerintem tetszeni fog. Benedict van benne, az már fél siker. :D. Lassan listát írok a jó könyvadaptációkból, annyi van mostanában.

Unknown írta...

Képzeljétek el, le van árazva a szandiban, de nem vettem meg, mert azért húztam a szám. Nade! Voltam könyvtárban, bent volt, kivettem :D Remélem, tetszeni fog, csakis te miattad próbálkozom meg vele :D

Heloise írta...

@horsegirl: oké, majd írj mindenféleképp :) Kíváncsi vagyok!

@Üstökös: Hah, jellemző - megvettem teljes áron, erre nem sokkal utána leárazzák :D :D
húúú, na kíváncsi leszek!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS