2015. március 21., szombat

Bejelentkezem


Kicsit most eltűntem, mert az utóbbi egy hónapban összesűrűsödtek a dolgok. Volt itt tizenötórázás, 40 fokos - szűnni nem akaró - láz, rohangálás és az azt-se-tudom-hova-kapjam-a-fejem illetve majd-összeesek-a-fáradtságtól életérzés. Persze, azért ez idő alatt is olvastam, egyszerűen csak még nem jutottam oda, hogy írjak róluk. Reményeim szerint holnap vagy holnap után azért csak le tudok ülni a gép elé a totálisan összeszedett és mély értelmű gondolataimmal (remélem, az irónia átjött), és befejezhetem a piszkozataimat, amelyek némelyike már hetek óta várakozik. 



Amúgy offline időszakomban elolvastam Chuck Palahniuktól a Harcosok klubját (igen, igen: én is meglepődtem magamon), Alexandra Harris Virginia Woolf életrajzát, Lena Dunhamtől a Nem olyan csajt, és most jelenleg a Selyemhernyót olvasom tiszta pillanataimban.
Februárban elkapott a vásárlási láz könyvek terén, mert azt mondtam magamnak, hogy iszonyatosan megérdemlem. Igazából boldogsághormonokat akartam vinni a szervezetembe a februári szürkeségben - pech, hogy a csokikat nem nagyon szeretem. Olcsóbb lett volna. 
Amiket begyűjtöttem a februári napokban
  • Lakatos István: Óraverzum - mert a Dobozvárosért teljesen odáig meg vissza voltam. Nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvére is, eddig csak jókat olvastam róla.
  • Ian McDonald: Síkvándor - nem tudom miért, de a sci-fi műfaj egyre inkább kezd érdekelni. Nem szerettem volna rögtön belecsapni a közepébe, így azt az átmeneti megoldást választottam, hogy egy ifjúsági sci-fit vettem fel a várólistámra. Remélem, a befogadóképességem határain belül lesz így.
  • Randall Munroe: Mi lenne, ha? - jajj, ez annyira nekem való könyv! Tele van csupa hipotetikus kérdésekkel, amikkel én szoktam a páromat idegesíteni, amikor elememben vagyok. Csakhogy Randall Munroe nem intéz el engem egy kurta válasszal vagy egy fájdalmas pillantással, hanem veszi a fáradságot és totálisan tudományosan megmagyarázza. Belelapoztam, beleszerettem.
  • Veronica Roth: A beavatott - tartottam tőle amúgy, de amikor beteg voltam, megnéztük a könyvből készült filmet, és érdekesnek tűnt a koncepció. Szóval, kíváncsi lettem rá könyvben is - nem tudom, mennyire volt jó választás, majd kiderül.
  • Robert Galbraith: A selyemhernyó - oké ezt gondolom, nem kell magyaráznom, miért is.
  • illetve egy Oxford Word Skills - Advanced nevű tankönyv, ami a szókincsbővítésre fekszik rá. Most úgy van, hogy ebből minden nap megcsinálok két leckét, mert ennyire szorgalmas vagyok. (igazából mert baromi drága volt, és megbeszéltem magammal, ha már ennyi pénzt kiadtam érte, akkor aztán tényleg használnom kell, és nem lustálkodom) Amúgy az Oxfordos kiadványok közül még tervben van egy Thesaurus is, de az aztán tényleg baromi drága, szóval arra még gyűjtögetek két hónapon keresztül.  
Szóval, láthatóan nem voltam én amúgy tétlen. Csak agyhalott. 
És még a vicces vevők is elkerültek most...

Vélemények:

7 hozzászólás:

PuPilla írta...

Remélem már meggyógyultál teljesen! Influenza volt?
Nekem csak ez a hetem volt ilyen azt-se-tudom-hova-kapjam-a-fejem, és a blog felé se tudtam nézni, meg olvasni is csak ilyen 3-5 oldalakat, mielőtt bebólintottam este a könyv fölött.. :)
Várom a posztokat. :)

Amadea írta...

Remélem, már jobban vagy.:/ Nálam is hasonló volt az elmúlt egy hónap (hamarosan talán odáig is eljutok, hogy levelet írjak), mostanában kezdem úgy-ahogy összeszedni magam. Könyvet én is akarok venni (a Könyvfesztre gyűjtök), többek között a Selyemhernyót.:) Helyette vettem néhány ruhát, és még fogok is, mert elegem van abból a pár farmerből-pulcsiból, amiben télen rohangáltam.

Pilla: tudom, hogy szemétség, de most annyira megkönnyebbültem, hogy nemcsak én járok így, hogy tíz oldalt olvasok el egy nap és egy hétig áll a blog. Bocsi.:)

Heloise írta...

@ PuPilla: nem, nem influenza volt, állítólag hörghurut. Bár nem tudom... volt már hörghurutom, de sose volt ilyen magas lázam olyankor. Mindenesetre szépen beszedtem a kilónyi antibiotikumot minden nap, és végül már jobban vagyok, szerencsére. Huh, de szörnyen iszonyatos volt.
Óóóó, nagyon sajnálom :( - remélem, azért már rendeződtek a dolgaid, és már nyugi van. Amikor összesűrűsödnek a dolgok, az tiszta szörnyű, én olyankor totálisan agyonstresszelem magam :D Olvasni olyankor még 5-10 oldalakat se tudok, csak bedőlök az ágyba és már alszom is :D

@Amadea: igen, köszi már szerencsére túl vagyok rajta :) Hál'Istennek, kb. ötévente vagyok ennyire iszonyatosan beteg, de akkor viszont duplán bepótlom az elmaradásaimat. :/
Jajj, szegény :( Igen, valamelyik reggel munkába menet olvastam a trolin a posztod, hogy mennyire el vagy veszve munkafronton. Kitartást, drága, remélem, hamar visszatérsz a normális kerékvágásba. :)
Ó, nekem következő hónapra van tervezve a ruhavásárlás, úúúgy örülök, hogy itt a tavasz végre - alig várom már a normális ruhákat meg a tavaszi cipőket. :) Szóval, abszolút megértem hogy a ruhavásárlás mellett döntöttél :) Húúú, tényleg Könyvfeszt is lesz... ajaj :D
(a levelet meg majd várom, kíváncsi vagyok, mi újság feléd! De persze, majd csak akkor, ha lesz időd/energiád :) Pihenj sokat! )

PuPilla írta...

Amadea, ugyan, ez nem szemétség, vállalom a sorsközösséget! :D amúgy ez a pár oldalas olvasás szinte rosszabb, mint a semmi, mert belemerülni se tudok, kvázi a felét újraovasom következő nap, de nem lehet igazán élvezni, pedig jó könyv ez a Half a King, de csak most kerültem igazán a világába, hogy a hétvégén sikerült jó 50 oldalakat egyhuzamban, ahogy azt illik. :)

Heloise, sajnálom, nagyon rossz dolog, amikor tényleg ennyire ledönt a lábadról a betegség. Én is ritkán vagyok beteg, de akkor nagyon.. Ékes példa erre tavalyi PONT a könyvhét idejére időzített és PONT a könyvhét teljes ideje alatt tartó magas lázas mandulagyulladásom, alig tudtam a kezemet is felemelni, az első két napban szinte csak levegőt vettem, ennyire voltam képen energia szinten. :S
A hét most is sűrű lesz, de szerencsére nem csak munka miatt, barátnőzés és fodrászhoz eljutás (végre!!!) is aktuális, szóval optimista vagyok.
Könyvfeszten remélem összefutunk! :)
Ruhavásárlás: én már beszereztem egy echte tavaszias, vékony kis virágmintás blúzt h&m-ből, imádom - persze még nincs elég meleg hozzá, illetve egy csipkebetétes rövidszárú csizmát, ami ugye a csipke miatt nem csizma, hanem inkább átmeneti cipő, na őt ma felavattam! :D

Amadea írta...

Heloise: de gondolj bele, most öt évre letudtad a dolgot.:) Sejtem, hogy mennyire legyengültél, nem volt étvágyad (?), meg a magas láz, az valami borzalom.:(
Én is. Már rosszul vagyok a télikabáttól meg a csizmától, és a fázástól végképp. Hihetetlen, mennyire nem bírom a hideget.
Igyekszem, köszi.:) Ma nagyrészt az ágyban fetrengtem, ettem és olvastam. Sajnos a migrén kicsit megnehezítette a dolgokat, de mintha kezdene múlni.
Pihenj te is! Amint tudok, írok.:)
Tök jó lenne, ha tudnál jönni Könyvfesztre.:)

Pilla: köszi.:) Igen, tényleg rosszabb. Azt is utálom, hogy utazás közben (mert hétköznap főleg akkor olvasok) nem tudok annyira koncentrálni, meg máson kattog az agyam.
A csipkés csizmák nekem is tetszenek, biztosan szépséges.:)
Remélem, idén Könyvhétre nem leszel beteg. És Könyvfesztre se.:)

horsegirl írta...

Örülök, hogy most már jobban vagy, februárban én is elkaptam a köhögős/influenzás vírust (?) és csak nemrég keveredtem ki belőle.
A Selyemhernyót én is megvettem. :) Ez volt az egyetlen beszerzésem a hónapban, de ezt muszáj volt. Sajnos lassan haladok vele, de eddig nagyon tetszik (40%-nál járok). A Harcosok klubját filmen láttam, az nagyon tetszett. Neked bejött? És a Nem olyan csajról mit gondolsz? Ma láttam könyvtárban, de nem vettem ki; még vacillálok.
"tiszta pillanataimban" - ez rám is illik, mostanában úgy érzem, állva el tudnék aludni...
A Mi lenne, ha? engem is nagyon érdekel, könyvtárból kiveszem, amint eljutok odáig (és nem csaklizza el előlem valaki...). Érdekes kérdéseket tesznek fel az emberek, az biztos.
Könyvfesztre tervezel menni?

Heloise írta...

@ PuPilla @Amadea: Könyvfeszt még csak tervben van, de ahogy alakulnak előreláthatólag az áprilisi hétvégéim, nem biztos hogy összejön :( pedig jó lenne legalább egyszer az életben ellátogatni oda - az idénre terveztem - , kíváncsi vagyok :) meg hát jó lenne veletek is összefutni ott. Ó, de nem merem magam beleélni, mert aztán meg jön a csalódás :(

@horsegirl: Jaj, bocsánat - valamiért nem küldött mailt a blogger a kommentről. (vagy csak elsikkadt most a leveleim között)Ó, igen ez a vírus egyszerűen szörnyű, olyan nehezen jön ki belőle az ember. Remélem, most már neked is totálisan elmúlt. :)
A Selyemhernyót én tegnap este olvastam ki - sajnos én is lassan haladtam vele, bár a körülményeimhez képest mégis csak gyorsan :D - , és totálisan odáig voltam érte :)
Nekem amúgy a Harcosok klubja nagyon bejött könyvben, de azért nem olvasnám újra szerintem. Nekem azért túl tesztoszteron regény volt :) A Nem olyan csaj meg... hááát. Könyvtárból szerintem jöhet, de venni ne vedd meg. Olvastam már jobbat is. :(


Related Posts with Thumbnails