2015. április 7., kedd

Félbehagyott könyvek


Úgy döntöttem, hogy a többi blogger "Témázunk"-rovatához most én is bekapcsolódok, melynek témája: FÉLBEHAGYVA - Út a könyv közepéig és nem tovább. Mert ha valamiről, hát erről aztán tudok mesélni...

Még a blog előtt notorikus félbehagyó voltam, amihez biztosan hozzájárult az is, hogy az egyetemen rengeteg kötelezőnk volt, és hát tudvalevő, ami kötelező, azt mindig kicsit keserű szájízzel forgatom. Akkor nem zavart, hogy mikor hagyom félbe a könyvet: a kezdés után vagy éppen a befejezés előtt húsz oldallal. Persze, akkoriban más is volt a célom az olvasással (mármint a kötelezőket tekintve): nem a szórakozás, hanem hogy tudjak beszélni róla egy bizonyos nézőpontból. Ha úgy éreztem, hogy eljutottam egy kulcsjelenetig vagy egy tételmondatig, amire aztán felhúzhattam az elméletet, akkor igazából már olyan mindegynek ítéltem, hogy tovább olvasom-e vagy sem. Amúgy az esetek többségében azért befejeztem, de előfordult olyan is - leginkább időszűkében - , hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül tettem félre a könyvet. De ebbe az utóbbi csoportba tartoztak még például a kódexirodalom gyöngyszemei is, na azokról tényleg elismerem, hogy pár bekezdésnél tovább nem jutottam, mert egyszerűen nem volt türelmem hozzájuk. Vagy a XVIII. századi klasszikus magyar regények... ó, Istenem - hát azokhoz képest már egy Paul de Man-féle hardcore elméleti szöveg is felüdülést és kikapcsolódást jelentett. 

Ahogy fogytak a kötelezőim, úgy rugaszkodtam neki egyre inkább a szórakoztató olvasásnak, amiben abszolút kitartó voltam. Évekig nem hagytam félbe könyveket még ha szörnyűek voltak, akkor sem. Már csak elvből sem, mert mi van, ha aztán mégis tetszeni fog; mi van, ha a vége akkora triplacsavarral zárul, hogy a sok végigszenvedett oldal után mégis csak azt fogom mondani, hogy ez szuper volt. elárulom, ilyen ritkán volt Habzsoltam mindenféle műfajt, kipróbáltam magam mindenben, ami csak kicsit is felkeltette az érdeklődésem, mert újra fel akartam fedezni, milyen jó is csupán szórakozásból olvasni. Így hát sokszor mellényúltam, mert nem tudtam pontosan, hogy mit keresek, csak azt, hogy keresek - de kitartottam mindig, végigolvastam mindent, amit egyszer kinyitottam. Bár ebben az időszakban sem a borzalmasan rossz könyvek uralták azért az olvasmánylistámat, inkább a langyos vagy egynek elmegy típusú könyvek akadtak inkább az utamba, amikből mára már oly' kevés minden maradt meg. 

Aztán körülbelül egy vagy két éve már azt vettem észre magamon, hogy nincs ehhez türelmem. Nem akarok
napokat, olykor heteket rabolni az életemből egy langyos - vagy éppen borzalmas - élményért; a jónál nem akarom alább adni. Szeretek elmerülni a könyvekben; imádom azt az érzést, amikor egész nap az éjjeli szekrényemen fekvő könyv után vágyakozom; amikor a könyv világát akkor is magamban cipelem, amikor éppen nincs a kezemben. Ez a hozzáállásom már szerintem meglátszik a blogomon is: nem nagyon találkozni itt egy ideje olyan poszttal, ahol lehúzok egy könyvet. És nem, ez nem azért van, mert elvesztettem az ízlésem, és újabban minden tetszik, ami csak a kezembe akad, hanem egyszerűen azért, mert ami nem fog meg, azt simán félbehagyom, és nem érdekel tovább. Próbáltam ezekről a könyvekről is mesélni itt, de az az igazság, hogy én már a miért-is-hagytam-félbe posztok elején elfáradtam. Egyszerűen úgy érzem, hogy nincs türelmem még csak írni sem róluk.

S hogy mik azok az okok, amelyek miatt simán elvágom a könyvet a sarokba?
  •  A stílus. Ha ez nincs vagy érdektelen, akkor nehéz felkeltenie a kíváncsiságomat. Ha meg kisiskolás fogalmazás benyomását kelti, akkor már az első tíz oldal után abba is hagyom, nincs mese.
  • Hangulat. Ha csak szavak vannak a papíron mindenféle atmoszféra nélkül, akkor is nehezen tud megragadni a könyv. Néha vannak előzetes elvárásaim ezzel kapcsolatban, és ha azt nem váltja be, hát akkor szintén repül. Múltkor ilyen volt az Agatha Raisin sorozat első kötete. Vártam a kisvárosi hangulatot, de még 100 oldal után sem jött el számomra, csak amolyan művi leírásokat érzékeltem. Még nagy nehezen olvastam belőle tíz oldalt, aztán ment a levesbe.
  • Következetlenségek. Mindig sikerül totálisan felhúznom rajta magamat, ha idiótának néznek, mint olvasót. Néha nem kell itt nagy dologra gondolni, már egy fél mondatnyi is totálisan fel tud húzni. Egyszerűen úgy vagyok ezzel, hogyha valaki ír valamit és azt kiadják, ugyan vegyék már a fáradtságot, és figyeljenek oda a részletekre is.... Ah, például Edgar Wallace A különös grófnő című kisregénye tele volt ilyennel. Már 60 oldal után olyan idegállapotba kerültem tőlük, hogy jaj....
  • Papírmasé szereplők. Bár ez inkább csak a sokadik a listán, és inkább csak adalék. Szóval, ha csak a papírmasé szereplők a probléma, nem feltétlen hajítom azonnal a könyvet a sarokba - főleg ha az első három ponttal amúgy nincs probléma. De ha már az első három pont hibádzik, akkor ez lehet az utolsó csepp a pohárban.
  • Töltelékszövegek. Tudjátok, amikor olvastok oldalakat, és közben azt érzitek, hogy a szerkesztő nyomására passzírozta bele az író, hogy meglegyen a 200 vagy akárhányszáz oldal... Amikor semmi célja nincs, de tényleg totálisan semmi, és csak az izzadságszagot érzed ki belőle. Persze, ezt ne keverjük össze a leírásokkal vagy a belső monológokkal - mert nem, nem feltétlen ugyanazok. Az ilyen úgynevezett töltelékszövegeken tényleg érezni, hogy már maga az író is unta a megírásukat. Ilyen volt például A láthatatlan híd című opusz kb. 90%-a. Ha azt mostanában olvastam volna, biztos vagyok benne, hogy 30 oldal után elhajítottam volna jó messzire, hogy csak úgy csattant volna.
De persze, ezen kívül még előfordulnak olyan félbehagyások is, amikor tudom és érzem, hogy nem a könyvvel van a baj, hanem velem. Amikor egyszerűen csak annyi van, hogy most másra vágyom, de amúgy tudom, hogy egyébként tetszene. Ezeket a könyveket ilyenkor megjegyzem magamnak, és megvárom, hogy eljöjjön a mi pillanatunk.

A három évvel ezelőtti énem azt mondta volna, hogy "Szeretek olvasni." Ez a mondat azóta változott: Szeretek könyveket olvasni. És ebből a kijelentésemből nem engedek. Van egy mérce, amit ha az a bizonyos könyv nem ugrik meg, akkor csak időpocsékolásnak érzem. A szabadidőm pedig mostanában nagy kincs, és nem szeretem elvesztegetni.



Mások ugyanebben a témában: PuPilla, Miamona, Nima, Zenka, Ilweran, Bea, Szee, Andi, tigi, FFG, Judy, Bubu, Nita.

Vélemények:

6 hozzászólás:

PuPilla írta...

Nagyon jó poszt lett, örülök hogy írtál! :) Nem is nagyon közelítettük meg ilyen szempontból a dolgot, jól összeszedted, és az jutott róla eszembe, hogy félig-meddig a dühítő posztot is megírtad :D
Tulajdonképpen nagyon igazad van, ha nem, hát nem félre kéne dobni, nekem mégis nehezen megy, persze ki tudja lehet, hogy ez csak egy időszak, de ritkán érzem azt teljesen biztosan, hogy na, ez nem lesz jó, nem szenvedek vele tovább... és ha nem érzem, akkor ugye az van, hogy hátha jön az a bizonyos triplacsavar még valamikor a végén. (nem, tényleg nem nagyon szokott :D)

Heloise írta...

Nem akartam kilistázni a könyveket, mert az utóbbi években tényleg nagyon sokat hagytam félbe. Végeláthatatlan lett volna :-D. Igazából azért is hagyok félbe könyveket, mert észrevettem, hogyha nem tetszik valami, hajlamos vagyok hetekig feléje se nézni, mert nem érzek késztetést az olvasásra. Ellenben egy jó könyvnél úgy vagyok mint régen: csak falom az oldalakat.
Régebben én is úgy voltam, mint te hogy tényleg nem akartam félredobni még a rosszakat sem, mert úgy voltam vele, hogy csak úgy tudok róluk normális véleményt alkotni - és ez valahol igaz is, azt hiszem. Szóval én abszolút meg tudlak érteni :-) - inkább csak nekem fogyott el a türelmem.

PuPilla írta...

Igen, persze, egy hosszú listából nem lesz olyan jó poszt. Mivel nekem nem volt azért olyan nagyon sok könyv, az évek alatt, azokat csoportosítgattam :)) Hát, néha nekem is fogy a türelmem, és igazából utólag még egyiket se bántam meg, amit tényleg félredobtam. Pl. A burok című Meyer-remeket :D Elolvastam a plotot utána wikipédián, és hát csak felszaladt a szemöldököm, és megnyugodva kezdtem bele valami olyanba ami tényleg leköt és érdekel. :)
Mondhatjuk, hogy azért változom én is ebben, és nem fogok időt pazarolni tényleg rossz könyvekre, mert minek... :) nem kéri számon senki :D

Zenka írta...

De jó hogy írtál. És - majdnem azt mondtam, hogy én is így vagyok vele, de nem - még - nem vagyok így vele, viszont érzem az átalakulást. Régen mindent végig olvastam elvi alapon, most már elvi alapon pörgetem át az unalmas könyveket- száz, kétszáz oldal egy perc alatt, csak új történetbe kezdhessek :D. De azért próbálok jól választani...
A másik meg, hogy kezdek azért én is leszokni a lehúzós posztokról, mert ... meghagyom a nagy botrányokat a fiatalságnak :D. A lázadás nem abban rejlik, hogy minél cinikusabbak és botrányosabbak legyünk, ezt már bizonyosan tudom, de persze - és mindazonáltal- ezt most mondom, de ha majd újra felidegesít egy könyv...

Zenka írta...

...szóval akkor nem tudni, mi lesz... ;)

Heloise írta...

@PuPilla: Jaj, A burokra emlékszem :D :D mármint hogy félbehagytad, mert mennyire kiakasztott.
Igen, én is pont így vagyok vele, hogy ezzel úgysem vesztek semmit - ha nem tetszik, úgyse lesz az jobb később sem, maximum a bűnrosszból lesz egy langyos élmény (ha esetleg történik mégis egy triplacsavar)... de hát a langyos élmény is mennyire messze van az eszeveszett jótól. Én mindig erre gondolok :)

@Zenka: Igen, ez az elvi alapon dolog nekem is ismerős :) (mármint hogy én is így voltam vele egy időben). Mostanában nálam kevesebb a hirtelen felindulásból elkövetett olvasás, meg mindig adok egy könyvnek maximum 40-50 oldalt, hogy magával ragadjon. Ha addig nem sikerül neki, akkor félbehagyom - kicsit erős szelekció ez nálam mostanában, de ha egyszer nem ragad magával, akkor tényleg nehezen veszem rá magam másnap az olvasásra - az meg tökre átalakul olyan "muszáj" érzéssé, amit nagyon utálok. :/ és így totálisan el is megy a kedvem az egésztől.
A lázadással kapcsolatban csak azt tudom mondani, hogy: pacsit! :) Totálisan igazad van...

Related Posts with Thumbnails