2016. április 27., szerda

Ready Player One

Azt hiszem, enélkül a könyv nélkül nem tudtam volna meg, hogy a világ első videojátékát, a Tennis for Two-t,  1958-ban készítették - illetve a fene gondolta volna, hogy a nyolcvanas években ennyire rengeteg játék futott.... 





Ernest Cline regénye a manapság annyira divatos, szuperszexi geek-kultúra hullámát lovagolja meg, és minden kockaságot igyekszik belesűríteni ebbe a történetbe, ami csak eszébe juthat egy, a nyolcvanas éveket mániákusan szerető írónak. Kicsit kétkedve fogadtam a regény alapelképzelését, nem igazán tudtam elképzelni, hogy egy virtuális térben történő cselekmény hogyan lehet mégis érdekes, és nem süllyed a YouTube-os gamer videók unalmába. 

Szerencsére nem történt ilyesmi. Bár azt a véleményemet azért szeretném fenntartani, hogy a Ready Player One korántsem egy egyedülálló, különleges, sosem-olvastam-még-ilyet regény, ahogy a molyon jó pár értékelés beállítja. Szóval, én előre szólok: nem különleges, nem rengeti meg a regényekről alkotott alapvető elképzelését az embernek, hanem egy csak egy olvasmányos regény. 
Nagyjából a jobbik fajtából. 


2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért.

Az alapsztori szerintem iszonyatosan jól kitalált, rengeteg potenciált tartalmaz, amit az író olykor-olykor ki is használ, de vannak bizony benne hiányosságok. Ezek nagy részét szerencsére én nem éreztem olvasás közben, mert az izgatottság és kíváncsiság annyira vitt, hogy sok mindenre nem figyeltem közben, de így visszatekintve sajnos egyre több a szájhúzogatás részemről. 
Ám bevallom, leginkább azért vagyok elkeseredve, mert annyira, de annyira királyul indult az egész! És a végefele? Szépen, lassan átment ebbe a nyálas young adult vonalba; kiszámítható lett, klisés és unalmas... Nagyon nagy kár érte, pedig tényleg király regény lehetett volna. Így inkább csak jó regény maradt.



A szerelmi szál totál felesleges és céltalan volt szerintem újfent. Most vagy én vagyok az anti-romantikus, vagy mostanában az írók tényleg csak ilyen kis langyos nyálfergetegeket képesek alkotni romantika terén, némi klisével meghintve. A végén levő nyálas, didaktikus kis epilógus, amiben a szerelem legyőzte a virtuális teret, hát... blöööööeh - mondanám, de mivel úrinő vagyok, ezért csak finoman elfintorodok. 
 A szereplők ráadásul iszonyatosan papírmasékra sikeredtek, nincs mögöttük semmi... csak az OASIS és az Easter Egg rejtélye mozgatja őket. Egyről se tudnék mondani egy, kifejezetten az adott karakterre illő tulajdonságot, és ez azért elég gázos. Így igazából semmi se működik közöttük - nem csupán a szerelem, hanem úgy alapvetően semmilyen interakció. Lelketlenül bolyonganak a regény világában, és követik az író parancsait. 

De mindezt leszámítva jó regény ez, csak felejthető. Őrülten király az alapötlet, csak a kivitelezés siklott ki néhol. Nem is értem, hogyan, hiszen Cline az elején megmutatta, hogy tud ő írni... de aztán a közepétől körülbelül erős zuhanórepülésbe kezd benne minden, és a cselekmény is egyre kiszámíthatóbb lesz. Az utolsó fejezeteket már komolyan mondom, szinte felesleges is volt végigolvasnom, úgyis tudtam mi hogy lesz majd.
De mindezen hibáit leszámítva nagyon olvastatta magát, és nagyon jól vissza tudta adni a geek-kultúra alapvető jellemvonásait, és olykor egy-egy félmondat erejéig sikerült is bepillantást adnia a hardcore gamerek világába. 

Így a végére pedig csak annyit tudnék mondani, hogy sürgősen meg kell néznem a Gyalog Galoppot, illetve ellent kell állnom annak a kísértésnek, hogy letöltsem magamnak ismét a World of Warcraftot, mert még egy újabb hobbira most tényleg nincs időm. 

Hát, kösz Cline!


 
Ernest Cline: Ready Player One
Kiadó: Agave Kiadó
Fordította: Roboz Gábor
Oldalszám: 508 


Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails