2016. július 1., péntek

Elfojtott sikoly

Kicsit sötét hangulatú, körömrágósan izgalmas, ugyanakkor furmányos is - jól hangzik, nem? Angela Marsons debütáló regénye, az Elfojtott sikoly pont ilyen. Szóval ha esetleg valami ilyesmire ácsingóznál mostanában vagy a későbbiek folyamán, meg ha egyébként szereted a kicsit thrilleres beütésű krimiket, akkor ezt a könyvet fokozott mértékben ajánlom. 

Lehet, hogy Mignon cica bealudt rajta, de te garantáltan nem fogsz.

2004. telén egy gyermekotthon udvarában öt ember áll egy frissen ásott sír fölött. Mindannyian tudják, hogy egy ártatlan életet vettek el. Remélik, hogy a testtel együtt ez a szörnyű titok is örökre a föld alatt lesz.
Évekkel később Teresa Wyattet, egy magán-fiúiskola köztiszteletben álló igazgatóját holtan találják lakásában. Belefulladt a levendula illatú habfürdőjébe - vélhetően nem magától. Kim Stone nyomozó és csapata kapja az ügyet némi klisés, nyomozók közötti kakasviadal után , s már a nyomozás kezdetén egy érdekes nyomra bukkannak: Teresa Wyatt, amíg élt, mindenféleképp meg akarta akadályozni egy régészcsoport ásatását a crestwood-i gyermekotthon körül. Vajon miért? És ki ölte meg Teresát? És vajon kit rejthet az a bizonyos sírgödör? És most miért teszek fel nektek ennyi kérdést?

Először is hadd írjam le nektek ki úrinőhöz illő megdöbbenéseimet, amik olvasás közben megfogalmazódtak bennem rendkívül szofisztikált módon, úgymint a jéééézusistenazégben meg a hogymiiiiiiiiiii? és ne felejtsük ki innen a szimplának tűnő, ám mindent összefoglaló nööööööeeeeeeee-t sem. És számomra még a mai napig hihetetlen és meglepő, hogy mindezt a szerző debütáló könyve váltotta ki belőlem. Nagyon jól lavíroz a thrilleres beütésű krimi vonalán, és a nyomokkal is nagyon jól bánik - talán, csak egy dologra jöttem rá idő előtt, de igazából azt is csak sejtettem, szóval ez így eléggé megbocsátható. 

Tudom, hogy minden kriminél elmondom szinte, de nem győzöm hangsúlyozni eléggé, hogy számomra a nyomozó személye legalább ugyanannyira fontos, mint maga a rejtély. Mert valahogy ő adja meg a sztorinak az igazi savát-borsát, nem? Ha jellegtelen a nyomozó, akkor olyan lesz a történet is - ez az én tapasztalatom. Azonban Kim Stone felügyelő a legkevésbé sem nevezhető jellegtelennek szerencsére: kissé szarkasztikus, önfejű és enyhén antiszociális, és mindezek mellett szerethető. Tetszett, hogy már-már talán kissé klisés módon nem egyszerű múlttal rendelkezik: sok trauma érte gyerekkorában, köztük hajmeresztőbbnél hajmeresztőbbek, és jó volt mármint nem olyan betegesen jó, értitek... megismerni a történet előrehaladtával az ő múltját is, és így már valahol érthető volt, hogy miért ragaszkodott szinte már-már rögeszmésen az ügy megoldásához. Kicsit olyan lisbethsalanderes karakter lenne ő szerintem, csak lightosabb kiadásban. Az ügy és Kim Stone megrázó múltját némiképp egyébként enyhítik a kollégáktól jövő humoros riposztok és beszólások, amik az elején elég furák voltak nekem, hogy ott vannak meg ekkora mennyiségben, de aztán később megszoktam, és olykor meglehetősen groteszk látványt nyújthattam, ahogy olvastam az Elfojtott sikoly című könyvet és közben fel-felröhögtem.


Külön tetszett egyébként még az is, hogy olykor a gyilkos maga is belépett az elbeszélő szerepébe - hátborzongatóan hitelesen írta le a pszichopaták gondolkodásmódját, illetve mesélte el azt a hosszú utat, ami idáig vezetett nála. Komolyan, szabályosan borsódzott a hátam olyankor olvasás közben és lélegzetvisszafojtva olvastam a kegyetlenkedéseit. De ahogy Angela Marsons mondaná: "Az emberi természet már csak ilyen: szeretünk meglesni olyasmiket, amitől utána rémálmok gyötörnek minket…" És ez valahol tényleg így van. 

Kim Stone felügyelő további eseteit garantáltan el fogom olvasni, ha megjelennek magyarul. Nem mondom, hogy új kedvenc krimisorozatot avattam, mert az túlzás lenne egyelőre, de megvan rá az esélye. Mindent összevetve tényleg nagyon szuper könyv, komoly témákkal a lapjai között - és egyébként Camilla Lackbergtől anno valami ilyesmi krimit vártam volna, helyette viszont a brit Angela Marsons írta ezt meg, amit most már nem is bánok, mert rátaláltam.



 
Angela Marsons: Elfojtott sikoly 
Silent Scream
Szieberth Ádám
General Press Kiadó
357 oldal

Vélemények:

2 hozzászólás:

Nikkincs írta...

Engem meggyőztél, nagyon jól hangzik, fel is teszem a listámra :)
Anno CL sorozatától én is többet vártam, két részt olvastam eddig, tervezem majd a többit is, de mivel annyira nem fogott meg, így nem rohanok vele :)
És igen, egyetértek: egy krimi/thriller esetében ugyanannyira fontos nekem is a nyomozó személye, mint maga az ügy vagy a gyilkos személye. Ezért rajongok pl. Lehane sorozatáért illetve szerettem meg Cormoran Strike-ot Robert Galbraith-től.

Heloise írta...

Jaj, ugye? CL nekem is iszonyat csalódás volt :( Én csak az első részt olvastam el belőle, de a többi ezek után a köszönöm,nem-kategória :/
Jaj, de most megnyugodtam, hogy más is volt így vele - én eddig mindig csak rajongókba botlottam :) Szóval, pacsit! :)
Ó, igen Cormoran Strike nekem is nagy krimiszerelem, holnap megyek is a boltba az új részért :) Hihetetlenül vártam már :)
Szerintem neked is tetszene amúgy az Elfojtott sikoly, tényleg csak ajánlani tudom, nagyon szuperjó :)

Related Posts with Thumbnails