Pages

#Augusztus

2016. augusztus 31., szerda

Az augusztus mondhatni iszonyatosan gyorsan elröppent - legalábbis így visszagondolva. Könyves beszerzések terén most elég alacsony létszámot produkáltam. Köszönhető gondolom annak, hogy most nem töltöttem a napjaim nagy részét a könyvesboltban, illetve az új házunk felújítása is elég sok pénzt kivett most a zsebünkből. 

Az Alexandra nagy nyári akciója persze engem is elcsábított, három Agatha Christie -kötettel szaporodott a gyűjteményem (közel 700 Ft-okért persze, hogy nem hagyhattam ott őket), illetve Apukámtól kaptam Alexandrás könyvutalványt még a múlt havi szüli- és névnapomra, ami szintén felhasználásra került.




Szóval, a zsákmányok név szerint:
Agatha Chrisite: ABC-gyilkosságok - ezt még anno a boldog békeidőkben olvastam az Agatha Christie-kihívás kapcsán, és nagyon szerettem, azóta vágytam egy saját példányra, de valahogy mindig elmaradt a beszerzése, úgyhogy ezt most pótoltam. A lelkemben most már béke van.
Agatha Christie: Találkozás a halállal - erről Bridge kolléganő áradozott, és mivel bízom az ízlésében, különösen krimik terén, ezért persze, hogy muszáj volt.
Agatha Christie: A titokzatos styles-i eset - Agatha néni első megjelent detektívregénye, és Poirot első felbukkanása a krimiirodalomban. Hát persze, hogy nem volt kérdés, hogy kell-e. 
Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem - olyan sok jót írtatok erről korábban. Meg hát tudvalevő, hogy az amerikai Dél említése is pavlovi reflexeket vált ki belőlem. Megláttam, volt utalványom is, a többi már sejthető. 
Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék! - mert úgy éreztem, kell az életembe egy kis mosoly meg Janikovszky.
Janikovszky Éva: Égigérő fű - a könyvből készült film hatalmas kedvencem, még gyerekként láttam nyaranta a tévében, és imádtam. A könyv eddig kimaradt az életemből, de már nem sokáig. Addig is a polcomon (khm, elnézést az egyik fiókomban :/ ) tudhatom.

Ezen kívül augusztusban három hétig szabadságon voltam, amit eleinte nehéz volt megszokni. Az első héten továbbra is pörögtem, mint a motolla; takarítottam ezerrel, főztem, sütöttem muszáj volt bebizonyítanom magamnak, hogy még mindig tudok ehető dolgokat készíteni a konyhában :D, rendezgettem a kis életem, és emellett próbáltam a legtöbbet kihozni a rám szakadt nyugalommal - és igazából ezzel el is teltek a napjaim, délutánonként kicsit olvastam kint a kertben, egészen addig, amíg a szúnyogok meg nem rohamoztak. A második héttől már kezdtem kicsit jobban átérezni a szabadság-feelingjét, egyszer tartottam egy pizsama-napot is: pizsamában minő meglepő voltam itthon egész nap, ettem a sütiket, és Downton Abbey-t néztem. Egyik legklasszabb napom volt. De voltam ezenkívül biciklizni is a környéken: körbebicóztam a falut, mentem a töltésen is, meg tervbe vettem, hogy majd valamikor bekerekezek a városba is, de ez aztán valahogy elmaradt. De erről még mindig nem mondtam le. Egyszer, majd ez is összejön. :) Meglátogattak még anyukámék is (áradoztam neki Ovéról, azóta ő is nagy Backman-rajongó lett :) ), meg elmentem egy nagyon kedves ismerősömmel moziba is, hogy megnézzük a Kis kedvencek titkos életét, ami végül egy nagy csalódás lett. Szerintem kicsit mást ígért a trailer...De legalább az előtte levő dumcsizós-limonádés kiülés szuper volt.
Csináltunk még kerti partykat - rokonoknak, barátoknak, meg olyan is volt, hogy mi mentünk másokhoz. És ez az a hónap, amikor megejtettük életünk legelső bográcsozását is, és bár eléggé elfogult vagyok, de irtó finomra sikerült. Azóta már még egy ilyen happeningen túl vagyunk. Én is megsütöttem életem legelső csokis-kávés kuglófját, és meglepő módon elsőre kuglóf lett. Ami az én világomban már valami! Azt hiszem, mégis csak esélyem van arra, hogy tisztességes kertvárosi asszony legyek egyszer. Az őszi projekt az almás pite megalkotása lesz.
Fotós túrákra végül mégse jutottam el, pedig mindig terveztem, de vagy a programok vagy a lustaság közbeszólt - ezt pedig nagyon sajnálom. Azonban mégis csak fel tudok mutatni egy fotósorozatot a szabadságom jegyében, ami viszont megrendelésre készült: egy anya-lánya fotózásra kértek most fel, amit a csodás füvészkertben ejtettünk meg. A végeredménnyel én is, ők is elégedettek lettünk, szóval legalább a portrézással foglalkoztam - ha már a saját kedvemre való kattintgatás elmaradt. 

Múlt héten pedig ismét visszatértem a mókuskerékbe, és hát rögtön a nyakamba szakadt szinte minden. A nyári kötelező szabadságolásunk alatt rengeteg visszáru gyűlt össze, legalább 4 napig folyamatosan csak ezzel foglalkoztam - de tényleg folyamatosan. Aztán a héten már elkezdtünk készülni a jövő heti akciónkra, rengetegsok könyvet kellett bevételezni, amik hétfőn érkeztek meg, ma végeztem (végre!) velük. A hetünk most kb. úgy néz ki, hogy este 8 előtt nem is igen jutunk haza - vagy Ő túlórázik, vagy én tartok munka után angolórákat. Kicsit fárasztó és lehangoló is ez, amikor az ember kb. csak vacsorázni és aludni jár haza. És még csak jövő héten kezdődik a nagy vásárlódömping! Jesszus.... Ezen majd persze úgyis túllendülünk meg minden, reméljük csak ez a hét lesz ennyire pörgős. Mármint ami a hazaéréseket illeti.
Kicsit hiányozni fognak a nyári kerti partyk, a ráérős-csacsogós limonádézgatások és a kellemes nyári esték.

Mignon cica a legszebb könyvjelző a világon


De végre jön a várva várt színes, szagos, esős ősz. Hihetetlen, mennyire várom már a forró teákat és a csípős reggeleket. Ez az az évszak, amikor folyton Avonlea-be vágyom....   



Többieknél az augusztus:





7 megjegyzés:

PuPilla írta...

Avonlea! Dejó, hogy ezt mondtad, azt hiszem avonlea-s gondolotokkal könnyebben bírom majd azokat a bizonyos csípős reggeleket. :) Nem szeretem a hideget, de az őszt azért szeretem, a szeptembert még főleg.
Wow, jó hosszú szabid volt, és érdekes volt a "dinamikája" is, hogy először mennyire belecsaptál a lecsóba otthon - haha, és tényleg, mert a főzésbe is ;)
Sosem voltam még ennyit szabin, nem is tudom nálam hogy alakulna. :) Lehet, hogy csak olvasnék és blogolnék látástól mikulásig. :)
Mignon a cicád? De szuper név! :) És remek könyvjelző! :D :D

Kitartást a melós időszakhoz!

Heloise írta...

:D :D belecsaptam a lecsóba :D jaj, ezen most nagyon nevettem, köszi Pilla! :D
Sajnos, ez nálam kötelező szabadságolás - nincs egyetem, zárva van az épület, és ezért muszáj augusztusra leállnunk. Ami persze, tök jó, olyan mint egy rövidebb nyári szünet :) , másrészt viszont elviszi a szabijaim elég nagy részét, legközelebb már csak decemberben lehetek itthon a két ünnep között. És hát ez a rossz ebben, hogy nem akkor vagy szabin, amikor szeretnéd vagy amikor úgy érzed, muszáj pihenned, hanem amikor kötelező. :( Szóval megvan ennek az árnyoldala is. De legalább van mit várni egész évben :D :D
Én abszolút őszimádó vagyok, mindig ezt várom egész évben :) Amikor még süt is a nap, minden szépséges sárga-barna-vörös, és amikor reggelenként kicsit megcsípi a hideg az arcomat meg érzem a füstillatot a levegőben... Ó, nagyon szeretem :) Persze, a november már nem a kedvencem, de a szeptember-október kombót nagyon imádom :)
Igen, ő az egyik cicám :) - a másikat Marcipánnak hívják. Igazi elkényeztetett szobatigrisek mindketten. :)

Köszi szépen :) Igazából csak ez a visszarázódás a nehéz, szerintem jövő hétre már végre megszokom ismét, aztán már könnyebb lesz. :)

Nikkincs írta...

Olyan jó Téged is olvasni, mármint, hogy neked is milyen jó kis hónap lett ez az augusztus. A három hét így egyben szerintem tök gyorsan eltelik, még ha elsőre soknak is hangzik. Az meg biztos nem olyan jó benne, hogy kötelező. Anno, amikor könyvelőirodában dolgoztam a cég karácsonyra két hétre bezárt, arra kellett mindig tartogatni a szabik egy részét. Ami jó is volt, meg nem is, szóval megértelek.

Tetszik az élő könyvjelződ, tuti ez a kép! :P

És a beszerzésekhez meg annyit, hogy AC ennyi pénzért alap, az ABC-gyilkosságokat most tervezem majd olvasni (Vcs-s idén nálam), a Szikomorfát meg remélem, hogy nagyon-nagyon fogod szeretni!

Heloise írta...

@Nikkincs: Ma fogom elkezdeni a Szikomorfát, nagy bizodalmam van felé :) De szinte biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog :) Az ABC-gyilkosságok nagyon jó szerintem, szóval csak biztatni tudlak vele kapcsolatban :)
Köszönöm Mignon nevében is! :) Hihetetlen, mindig ott sündörög, ahol olvasok, és gyakran telepszik rá az éppen olvasott könyveimre, hogy inkább vele foglalkozzak :D - macskából van.
Igen, nagyon gyorsan eltelt ez a három hét - meg igazából lassan tudtam csak megszokni a szabit. De ennyi kellett, hogy picit belassuljak :D aztán most szoktathatom magam vissza a pörgéshez :D

PuPilla írta...

Örülök, hogy tetszett a lecsós poénom :D :D
A Marcipán is jó név nagyon, de Mignonnal még nem találkoztam másnál. :)
Á, értem a szabit már. Hát, hidd el, azért nem olyan rossz. Sok helyen nehéz egyben kivenni több hetet és nagyon hiányozhat. :/ nem tudja az ember magát egy hét alatt se kipihenni, de eléggé eltávolítani a munkától, már mehet is vissza.
Ilyen hosszú után meg visszarázódni szar. :D
Te visszarázódtál már? :)

Heloise írta...

@PuPilla: Ó, igen - persze. Nem is panaszkodom amúgy, jó ez a mini nyári szünet. Csak pl. a férjem szabijaival összehangolni ezt szinte a lehetetlen kategória - na, de ez másnál is így van, gondolom.
Igen, már ezen a héten sikerült visszarázódni :), most már nagy pörgések vannak, amit imádok. Van egy feelingje, amikor nyitás előtt gyűlik a tömeg a bolt előtt, és aztán nyitáskor betódulnak :D (kicsit félelmetes is a nyitás előtti pillanat amúgy :D , de azért jó pörögni.)

Nita írta...

Úristen, az a kuglóf, hát nekem megindult a nyálelválasztásom. :)
Mióta dolgozom, most sikerült először másfél hét szabit kivennem egyben - már ennek is úgy örültem, 3 hétért szerintem ölni tudnék. :) Persze ennek is van hátránya, de szerintem mindenkire rá férne egy évben egyszer legalább egy hosszabb kikapcsolódás.

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS