2016. szeptember 25., vasárnap

Napkeringő

"Miwanzo azt jelenti szuahéliül: a kezdetek. Ám van olyan, hogy előbb mindennek véget kell érnie, az alapoknak megrepedeznie, minden fénynek elhalványulnia, majd kihunynia, hogy a megfelelő kezdet teret kapjon."

Sokáig azt hittem, hogy Paula McLain újabb regényének középpontjában Karen Blixen áll, akinek az életrajzi regénye régóta várólistás nálam.  Beryl Markhamről eddig nem is tudtam szinte semmit, ám rendkívül izgalmas életének krónikája most mégis magával ragadott: nemcsak hogy ő volt nőként a legelső lovastréner, hanem ezenfelül ő volt az első nő, aki a Napot követve keresztülrepülte az Atlanti-óceánt is. Paula McLain kicsit naivan egyszerű prózájának végül sikerült felkeltenie bennem annyira az érdeklődést Beryl és az ő élete iránt, hogy az ő memoárja is a várólistámon landolt. Azt hiszem, ez a könyv jó kis bevezetés lesz a Ngong-hegy közelében letelepedők írásaihoz. 

"Amikor Kenya még nem volt Kenya, lándzsát hajítottam és runguval vadásztam. Egy repülő lovat szerettem. Soha nem éreztem magam magányosnak és védtelennek. Én voltam Lakwet."

Beryl még egészen kicsi volt, amikor családjával együtt Kenyába költözött a Green Hills nevű farmra. Itt nekiláttak, hogy élhető körülményeket teremtsenek maguknak, és szembeszálljanak a vad természettel, amely minden rendelkezésére álló eszközzel ellenállt. Birtokuknak nem volt szemmel látható határa, az épületeken nem volt rendes ajtó. Vezetékes víznek pedig nyoma sem volt. Beryl édesanyjának a nehéz körülmények élhetetlennek bizonyultak, így ő két év elteltével visszautazott Angliába, és maga mögött hagyta az épülő farmot, a vad Afrikát, férjét és egyetlen lányát is. 
Beryl tehát itt nőtt fel édesapjával, és Kenya lett számára az új otthon, amely maga volt a mennyország. Az évek során része lett a tüskés fáknak, a magas, csipkézett szélű hasadékoknak és a horzsolt felszínű domboknak. Itt tanulta meg édesapjától hogyan kell bánni a lovakkal, amely egy életre szóló szerelemmé vált számára. 
Kemény és küzdelmes évekbe telt, és jópár férjbe, míg végül elérte azt, amit mindig is szeretett volna: elismert lovastrénerré válni. Számos akadály gördült elé az úton: pénztelenség és bizalmatlanság övezte mindenhol, míg végül learathatta megérdemelt babérjait. Persze, élete ezután sem lett könnyebb, hiszen nőként sose sikerült elérnie a pénzügyi függetlenségét, mindig az éppen aktuális férjére kellett támaszkodnia, és ez mindig kiszolgáltatottá tette őt. Még több mindent elérhetett volna, ha nem nőnek születik - ez az igazság. Hiába adott Afrika nagyobb teret a nőknek és valamennyivel több önállóságot, a berögzült társadalmi szokások mégis ott éltek a kolóniákban, amelyekből szinte lehetetlenség volt kitörni. 

Paula McLain regényéről elmondható szerintem, hogy könnyed és néha egész jó. Bevallom, nem tudott maradéktalanul magával ragadni: sokszor felesleges részleteken időzött sokáig, és amik meg igazán érdekesek lettek volna, egyszerűen átsuhant. Beryl tényleg különleges nő lehetett; vad és öntörvényű mint az ősi kontinens, és megvolt benne a kellő akarat és kitartás, hogy több legyen annál, mint amit akkoriban a nők elérhettek. Lélekben önálló volt és szabad már amennyire a pénztelenség engedte, persze. Éppen ezért nagy kár szerintem, hogy az írónő ennyire alárendelte Beryl küzdelmeit a szerelmi életének - anélkül is megmaradhatott volna szerintem könnyed regénynek, ha kicsit kevesebb benne a Denys utáni sóhajtozások száma. Mert hát persze, nyilván légies kis regénynek lett ez szánva; olyasminek amit a hosszú vonatúton vagy éppen egy lusta hétvégén vesz elő az ember - és tényleg nem is vártam ennél többet, félre ne értsetek, de néha lehetett volna kicsit okosabb történet is. 

Persze, nem ekézni szeretném én ezt a regényt - mielőtt még valaki erre gondolna. Ezt a szájhúzogatásomat leszámítva tényleg egy élvezhető, olvasható könyv volt, ami nélkül nem hiszem, hogy valaha is érdekelt volna, ki volt Beryl és milyen lehetett akkoriban a kolonizált Afrikában élni. 

Paula McLain: Napkeringő
Circling the Sun
Fordította: Frei-Kovács Judit
Kiadó: Alexandra Kiadó
Oldalszám: 392

Vélemények:

4 hozzászólás:

Amadea írta...

Abszolút nyaralós könyv.:) Jaj, tönkrementünk, blablabla, nem akarok férjhez menni, de elköltözni se, blablabla... Olyan kellemes volt úgy olvasni, hogy tkp. oda se kellett rá figyelnem.
Valamennyire érthető, hogy a férfiak ennyire meghatározóak voltak Beryl életében, erősen patriarchális társadalom volt, de nekem is bántotta a lelkivilágom. A párizsi feleség mintha elmélyültebb lett volna, pedig az is hasonló témájú, ha úgy vesszük.
Azt tudtad, hogy az önéletrajzi könyve magyarul is megjelent?

Heloise írta...

Igen, láttam - fel is vettem a várólistámra, nagyon kíváncsi vagyok rá :) Szerencsére megvan a könyvtárunkban is, szóval amint visszaviszem a könyveket, elhozom magammal.
A párizsi feleséget bevallom, még nem olvastam (pedig már mióta megvan...), de olvastam nálad, hogy az jobban megfogott téged - szóval remélem, az nekem is jobban fog tetszeni.
Amúgy igen, jó kis kikapcsolós könyv volt, a szeptemberi agyi kapacitásomnak pont megfelelő egyébként. Én is díjaztam, hogy viszonylag könnyen bele lehetett rázódni bármikor és nem igényelt komolyabb agyi munkát :D

Amadea írta...

Kíváncsi leszek, milyen lesz, én most letiltottam magam a könyvtárról.:)
Neem olvastad A párizsi feleséget? Pedig annyira neked való könyv, a legpozitívabb értelemben vett nőies, érzékeny stílusa van. Érdekes tükörregénye a Vándorünnepnek, kicsit (khm...) máshogy látják a párizsi éveket, ha eltekintünk a fikcióktól, amit, valljuk be, Hemingway is simán belecsempészhetett.

Heloise írta...

Tényleg? Hűha, akkor ezt tényleg el kell olvasnom! Hogy őszinte legyek, totál elfeledkeztem róla pár héttel a vásárlása után, mindig jöttek újabb és újabb "jajjmennyireérdekel"-könyvek, aztán ott maradt a polcomon. De akkor megpróbálok még idén sort keríteni rá, ez most felcsigázott :)

Related Posts with Thumbnails