2016. október 19., szerda

Campari reggelire

Sara Crowe regényére egyik könyvtári nézelődésem alatt bukkantam rá. Rögtön be is ugrott róla, hogy PuPilla mennyire kedvcsináló posztot írt róla anno. A borító és a cím valóban egy kicsit másfajta műfajt sejtet (ahogy ezt PuPilla is írta), ám ez sokkal inkább egy igényesen megírt young adult (vagy new adult? fene tudja.. ) regény. Oké, érzem, hogy most sok ember felszisszen, de higgyétek el, tényleg a jobb fajtából való: vicces és bájos. Ugyan hosszútávon kicsit felejthető szerintem, de azért így is kellemes olvasmányként él tovább az emlékezetemben.

Sue Bowl, a regény főhőse mindössze tizenhét éves, ám máris nagyratörő vágyai vannak: híres író szeretne lenni, és a Nagy Szerelem is a bakancslistáján van.  Szeretett édesanyja váratlan öngyilkossága fenekestül felforgatja az életét. Érzi, hogy környezetváltozásra van szüksége, így elfogatja Coral nénikéjének meghívását vidéki birtokára. És ezzel kezdetét veszi Sue vicces és olykor fájdalmas önkeresése, amely során komoly leckéket tanul a szerelemről, az írásról és az életről; valamint végre sikerül megismernie édesanyja halálának körülményeit.

Sara Crowe regényének igazi bája bizonyára abban keresendő, ahogy Sue alakját megformázta: egy olyan tipikusan átlagos tinédzserlány képe bújik meg a lapok között, aki mindent túlgondol, túldramatizál maga körül, és emellett minden vágya nyomot hagyni maga után a világban. Bármilyet. De igazából még mindig nem tudja magáról, hogy kicsoda is valójában. Sue szemén keresztül látni a világot igazán szórakoztató volt: minden roppant fontos és mindennek óriási a jelentősége nála, különösen Icarust - Sue plátói szerelmét - tekintve. A srác fotóját pontosabban a csoportképről levágott szemét párnája alatt őrizgető Sue momentumai hihetetlenül viccesek, és olyan tinédzseresen elmebajosak. Biztos mindenkinek voltak hasonló élményei tiniként vagy nem? á, nekem sem , amikor éppen halálosan komoly plátói szerelembe esett az erről természetesen mit sem tudó sráccal, és mindenféle nem létező tulajdonsággal felruházta, és bárcsak-pillanatokban létezett a közös szerelmi életük. Crowe hihetetlenül hitelesen és szórakoztatóan ábrázolja a fiatalkornak szerelmetes reménykedéseit. Egyértelműen sírva nevetős kategória. Coral néni régi naplójának részletei is érdekesek voltak, kicsit komolyabb hangvételükkel jó kontrasztot alkottak Sue csetlés-botlásaival.

Ám így jó pár héttel visszatekintve erre a könyvre  - amit persze, olvasáskor is sejtettem - , hogy nem ez lesz az év legnagyobb durranása részemről; jó volt meg minden, de nem hagyott bennem mély nyomot, így az idő távlatából nézve. Hogy őszinte legyek már vajmi kevés konkrét dologra emlékszem, csak arra, hogy kellemes volt olvasni meg megnevettetett. És hát igazából az ilyen könyvek is kellenek néha. Sara Crowe regénye engem pont jókor talált meg, üdítő színfolt volt a fáradt estéimen, és megfelelő instant orvosságként működött.

Sara Crowe: Campari reggelire
Campari for Breakfast
Fordította: Beke Zsolt
Athenaeum Kiadó
328 oldal





Vélemények:

2 hozzászólás:

PuPilla írta...

Örülök, hogy kellemes emlék marad azért. :) Szerintem ez tipikusan ilyen könyv: olvasás közben jó belesüppedni igazán, hosszútávú hatásai, maradandó nyomai nincsenek, de pont elszórakoztatnak és felvidítanak a kedvességükket. :) Sue tényleg nagyon tinilányos volt, és bizony én is sok mindenben magamra ismertem - jó ég, mennyire nagyon vaksin tudtunk szerelmesek lenni valakibe, aki igazából ránk se hederített... :D

Heloise írta...

@PuPilla: Igen, abszolút kellemes volt :) - Itt is köszönöm az ajánlást meg hogy felhívtad rá a figyelmem :)
Igen, igen - pont ilyen ez a könyv, ahogy írtad! És kellenek is szerintem az ilyenek is, akkor és ott én tényleg nagyon élveztem olvasni, jókat mosolyogtam rajta :)
Meg amikor felruháztunk valakit általunk elképzelt tulajdonságokkal, amiknek közük nem volt a valósághoz :D :D Hjaj, igen én is sok ismerős momentumot találtam benne :D Szerintem Sara Crowe ezeket az elmebajokat tényleg nagyon jól visszaadta. :)

Related Posts with Thumbnails