2016. október 27., csütörtök

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Tegnap munka után egyszerűen muszáj volt elrohannom a legközelebbi Alexandrába, mert mégis csak a fejembe vettem, hogy magaménak kell tudnom ezt a kötetet moströgtöndeazonnal. Bár érkezett hozzánk is a boltba, de első körben éppen csak annyi, hogy az előrendelésekre elég legyen. Beleolvastam az első pár színbe, és tudtam, nem várhatok a következő szállítmányig. Rajtam kívül senki sem lepődött meg ezen a döntésemen. 

Előre kell bocsátanom, hogy tetszett. Nagyon is. Piszok jól megírt dráma ez, és maga a színdarab is biztosan bitang jó. Legalábbis ahogy a könyv alapján elképzeltem. De mint rajongónak hadd engedtessék meg nekem, hogy azért mégis csak szomorú legyek amiatt, hogy csupán ilyen formában kerülhetett a kezembe a folytatás.
A drámával az a baj, hogy nincs meg számomra a kerek egész élménye (kérdem én: miért nézzük meg inkább például az Abigélből készült filmet, ahelyett, hogy a film szövegkönyvét olvasnánk? Ha éppen nem a regényt persze.). 
A dráma csupán egy váz, amihez még számos hozzávaló kell - a díszlettől kezdve a színészi játékon át a fényeffektekig - , hogy egész legyen. Olyan, mintha a húslevesből csak a főtt húst kaptuk volna a tányérunkra. S ugyan lehet ez a főtt hús elsőrangú ízvilágú, attól még nem lesz húsleves. Annyiféle megoldása lehetett volna ennek, hogy megkapjuk mi is a teljesség élményét: lehetne ezt a darabot turnéztatni vagy livestreamelni valamilyen formában, aztán mellékesen kiadni mondjuk a szövegkönyvet mertokéakkoradjukki. Mert ne mondja nekem senki, hogy nem lett volna megoldható a mai világban. Lehet itt szájakat húzogatni, hogy jajmegintegyfanyalgó , de ácsiácsi! Nem fanyalgok. Örülök, hogy Rowling rábólintott a történet folytatására, és hogy ennyi év után megint átérezhettem, hogy milyen egy teljesen ismeretlen történetben kalandozni Harry Potterrel. És én őszintén köszönöm ezt az élményt. De ezt a fajta hiányérzetemet - az elégedettségem mellett - szeretném továbbra is fenntartani. Köszike.

A bennem élő szomorú rajongóról ennyit. 

Mert amúgy, nincs bennem semmi negativitás ezzel a történettel kapcsolatban. Komolyan, majdnem sírtam a boldogságtól, amikor újra a King's Cross állomáson álltam együtt Harryékkel, ott ahol annyi évvel ezelőtt először elköszöntem tőlük. Rögtön előtörtek belőlem az első olvasásaim emlékei, és megint azt a megmagyarázhatatlan határtalan boldogságot éreztem, mint azokon az alkalmakon. Erre az érzésre már minden rajongónak szüksége volt szerintem. 
De persze, nem csak a nosztalgia tartja egyben a történetet - spoilereket igyekszem kerülni -, hanem példának okáért a remek karakterek. A regényfolyamból ismert szereplők  felnőttek, és most már ennek az életkornak a nehézségeivel kell szembenézniük, ami bizony nem könnyű. A család és karrier összehangolására tett kísérletek, a gyereknevelés fájdalmai és nehézségei mellett persze a múlt továbbra is ott kísért közöttük, s olykor egy-egy mondat erejéig fel-feltörnek belőlük. Semmi nem hat náluk karakteridegenként, teljesen jól gondolták őket tovább: olvasva a történetet számomra ők ugyanazok a feledhetetlen szereplők maradtak pár évvel több élettapasztalattal és új problémákkal. Egy-egy jól irányzott múltra visszautaló mondatukkal pedig olyan dolgokra világítanak rá a regényekkel kapcsolatban, amiket korábban nem is vettem észre: például, hogy Ginny-t mennyire bánthatta legbelül, hogy ő igazából mindig is kívülálló maradt a Harry-Ron-Hermione triót tekintve; hogy ő tényleg sose tartozott igazán közéjük, még annak ellenére sem, hogy Harryvel később hogy alakult a kapcsolata. S az immár felnőtt, apává vált Draco Malfoy szemszögéből nézve a múlt eseményeit, kicsit más színben látom már fiatalkori énjét. 

Albus és Scorpius pedig a legszerethetőbb új karakterek, akik bekerültek a Harry Potter-univerzumba. Érdekesek, vakmerőek és kiválóan kitöltik azt az űrt, amit a trió hiánya hagyott maga után bennem az elmúlt években. A leghangsúlyosabb kapcsolati drámák kettejük köré összpontosulnak. Például ott van Albus, aki nem igazán hozza a vele szemben támasztott elvárásokat, és az apjával, Harryvel se igazán találják meg a közös hangot. Albusnak sincsen sokkal könnyebb gyerekkora, mint anno Harrynek volt. A kis túlélő története ólomsúllyal nehezedett anno Harry vállára, és most már Albuséra is - ám míg a saját árnyékodon túlléphetsz, másén azonban sajnos majdnem lehetetlen. Albus igazából nem is tud mit kezdeni a helyzettel - talán Harry tudna neki segíteni, de nem találják a közös nevezőt. Albus igazi drámája szerintem ebben áll: megtalálni önmagát Harry Potter rávetülő árnyéka ellenére, és megérteni édesapját, meglátni a hétköznapiságát - azt, amit talán már Harry is elfelejtett. 
Nincs hiány katartikus pillanatokból, különösen a végefele nem láttam a könnyeimtől. El sem tudom képzelni, hogy mit adhatott volna ez az egész színdarabként. Biztosan összegyűrt volna apró galacsinná. 

Sajnos, ahogy a végére értem tegnap este, nem csillapodott a Harry Potter-láz bennem. Ott volt, vége volt, de nem volt elég. Egyszerűen muszáj volt elővennem egy Harry Potter kötetet. Még nem tudok tőlük elbúcsúzni csak így, még ennyi év után se. Szörnyen szentimentális lettem így vénségemre.

John Tiffany - Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek
Harry Potter and the Cursed Child
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Animus Kiadó
Oldalszám: 311

u.i.: Tóth Tamás Boldizsár fordítása pedig zseniális. Itt is. Mindig.

Vélemények:

6 hozzászólás:

PuPilla írta...

Vénségedre, na szép... :D Ezt kikérem én is magamnak. ;) nem vagyunk vének!
Jaj egyébként nagyon örülök, hogy ennyire-ennyire magával ragadott téged is. Nekem is olyan jó érzés volt a nosztalgia, az ismerősség, a párhuzamok, és mellette mégis, valami teljesen új élmény, és történetszál. :)
Ennél jobb már tényleg csak az lenne ha színházban láthattuk volna, és ismerhettük volna meg elsőre is. :)

Heloise írta...

@PuPilla: Én bízom azért benne, hogy hátha később engedélyt kapnak más színházak is, hogy színpadra vigyék. Bár gondolom, ez még odébb van :)
Igaz, igaz nem vagyunk mi vének :D - egyébként én minden egyes HP-újraolvasáskor elcsodálkozom magamban, hogy mennyire nem lehet ezt megunni sose :D - tegnapelőtt is képes voltam hajnali 2ig olvasni, hogy befejezhessem a Főnix rendjét. :D Olvastam, hogy te is tervezel HP-újrázásokat, nagyon várom róla a posztjaidat! Én most totál HP-lázban égek megint, és olyan jó együtt rajongani :)

PuPilla írta...

Ó, ebben én is bízom! Remélem lesz belőle turné. :) Még a végén le se kerül sose a műsorról - valahol mindig játszani fogják. ;)
Igen, lesz újraolvasás! Előtte még lehet, hogy áthozom a régi posztokat, amiket a 6 (?) évvel ezelőtti újraolvasáskor írtam. :) Úgy látom mindenki HP buzzban van! :D

Heloise írta...

@PuPilla: Ó, bárcsak...!
Jajjj, de jó! Várom nagyon!! :)
Mikulásra fogom megkapni magamtól a titkok kamrájának illusztrált változatát - már a boltban félre van nekem téve, de még nem hozom haza, mert nem bírnék magammal :D És még ráadásul jön a film is - ez igazi HP-év, nagyon régóta vágytam ilyen tobzódásra :)

Ilweran írta...

Cuki ez a dráma, de nagyon vegyes érzésekkel tettem le. Mindenesetre a rajongásomat sikeresen felelevenítette :D Amúgy szerintem ha lemegy a Legendás állatok x része körüli hype, szerintem tuti ezt is megfilmesítik ;) persze ettől még jó lenne színházban is látni.

Heloise írta...

@Ilweran: Lehet igazad lesz! Én mondjuk egy színházi előadásnak örülnék a legjobban, kíváncsi vagyok, milyen lehet a készítők elképzelése.
Igen, most olvastam a posztodat - szerintem szuper lett és összeszedett :)

Related Posts with Thumbnails