2016. november 1., kedd

Harry Potter and the Order of the Phoenix

Saját kép. Minden jog fenntartva meg ilyenek.




“I know [Umbridge] by reputation and I'm sure she's no Death Eater-"
"She's foul enough to be one..."
"Yes, but the world isn't split into good people and Death Eaters.”  

Sötét idők közelednek. Miután dementorok támadták meg Harryt és Dudley-t Little Whingingben, Harry rájön, hogy Voldemort semmitől sem riad vissza, hogy megtalálja őt. A Trimágus Tusán történtekről kevesen akarnak tudomást venni, és sokan tagadják a Sötét Nagyúr visszatértét. Ám Harry nincs egyedül: egy titkos rend támadt fel hamvaiból, hogy ismét felvegye a harcot a sötét erőkkel. 

Ez kötet tele van haraggal és hormonokkal - hogy röviden fogalmazzak. Ez az a rész egyébként, amit a legkevésbé szeretek a szériából, mert Harry értetlenségét nem igazán tudom kezelni, és itt találjuk meg a legkevésbé a hangot egymással. Persze, mindemellett ez a rész is szerethető, hiszen a vége még a sokadik olvasás után is újra és újra kifacsar és összegyűr. 
A Főnix rendje volt az első igazi lépés a sorozat felnőtté válása útján. Egyre inkább kezdi hátrahagyni könnyedségét és játékosságát, a világ egyre komplexebb, a karakterek szép-lassan felnőnek és a mögöttük levő történet is egyre inkább árnyalódik, ahogy érzéseik is; a Voldemort elleni küzdelemnek egyre nő a tétje, továbbá a félelem és kétségbeesés is fel-felbukkan a lapok között, erősebben mint máskor. A gyerekkönyvesnek indult sorozat elkezdett nőni olvasóikkal. Már nem elégszik meg a leegyszerűsített, fehér foltos magyarázatokkal: valódi válaszokat ad, és nem szépít. Mégha az igazság kegyetlen is. 

“I was just wondering whether Mr. Potter has quite the temperament for an Auror?”

Harry viszont... szóval ő számomra itt talán a legelviselhetetlenebb. Folytonos haragjával, kirohanásaival, mulasztásaival nem tudok itt sokszor mit kezdeni, olykor még az Umbridge iránt érzett ellenszenvemet is übereli. Egyszerűen az idegeimre megy, hogy azt hiszi, csupán nemtörődömségből marad ki az információk áramlásából, illetve hogy nem képes meglátni Dumbledore tettei mögött levő okokat - vagy ha nem is az okokat, legalább bízhatna annyira az igazgató bölcsességében és tudatosságában, és tudhatná, hogy felesleges megkérdőjeleznie őt. Érdekes egyébként, hogy az ötödik kötetet tekintve hogyan változott a Harryhez való hozzáállásom az évek alatt: megjelenésekor, az első pár olvasáskor én még totál egyetértettem vele, és abszolút megértettem a dühét, sőt jogosnak is éreztem. Emlékszem, mennyire felháborított, hogy Dumbeldore kihagyja őt is itt mindenből. :) Aztán az évek során ez egyre inkább változni kezdett. Úgy tűnik, Harry megértéséhez itt ajánlatos a kamaszok kusza lelkivilágával rendelkezni, máskülönben az egész viselkedése csak idegesítő és érthetetlen. Piton vele kapcsolatos epés megjegyzéseivel nagyon egyet tudtam most érteni.
Szerencsére a többi szereplő megmaradt jófejnek. Ron vége kicsit kilép Harry és testvérei árnyékából - és erre már nagy szüksége volt. Bár az Edevis tükrében látott vágyálom nem teljesen valósul meg számára, de azért mégiscsak majdnem, hiszen prefektus lesz és a Griffendél kviddics csapatának gólkirálya ugyan egy kis kerülővel :)  . Kijárt már Ronnak ez a fajta sikerélmény, és nagyon dühített Harry efelett érzett irigysége. Na mindegy. 
Hermione pedig még mindig elképesztően okos és agyafúrt, ebben a kötetben is totálisan levett a lábamról, hogy milyen felnőttesen kezel bizonyos helyzeteket, és mennyire át tudja látni a dolgokat. Harry hírnevén esett csorba helyrehozása, a DS... többek közt ez is mind neki köszönhető. S ha Harry hallgat rá, akkor még sokkal több dolog is lett volna. Számomra Hermione legalább ugyanakkora hős a sorozatban, mint Harry - és hát legyünk őszinték: nélküle tényleg nem sokra ment volna. Valószínűleg már az első részben megfojtotta volna az ördöghurok.  


Ez is saját kép. Minden jog fenntartva meg ilyenek.
Azonban ebben a részben nemcsak a Sötét Nagyúr visszatérésével kell szembenéznünk, hanem Dolores Umbridge személyével is. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy Rowling összes negatív karakterén magasan túltesz, és iszonyatosan jól hozza ezt a minisztériumi mindenlébenkanál figurát, aki nem ódzkodik a Roxfortban folyó oktatás megreformálásától sem - természetesen, csakis a minisztérium által jóváhagyott és elvárt szempontok szerint. Legkedvencebb jeleneteim közé tartoznak azok, amelyek vele szemben folyó - hol aktív, hol passzív - ellenállásról szólnak tanárok és diákok részéről egyaránt. A Weasley ikrek végleges dobbantása a Roxfortból pedig mindig is emlékezetes maradt számomra.

Mindent összevetve a Főnix rendjéről elmondható, hogy legalább annyira szerethető mint nem. Sok bennem a kettős érzés vele kapcsolatban, de az számomra továbbra is vitathatatlan tény, hogy Rowling itt is zseniális - hiszen azt csakis a nagyszerű könyvek tudják, hogy sokadik újraolvasás után is hajnali kettőig fenntartsák olvasójukat. Szerelem ez, nem is kérdés.

J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix
Bloomsbury Publishing
800 oldal




Vélemények:

5 hozzászólás:

Nita írta...

Tök hangulatosak a képek, amiket készítettél! :)
Én az első 3 részt olvastam idén újra, lassan folytatni kéne a többivel. :)

PuPilla írta...

Nagyon jók a képeid! :) A többit is újraolvastad előtte, vagy most csak ezt? (nem rémlenek HP-s posztok az elátkozotton kívül)
Érdekes, engem kamaszként is idegesített Harry frusztráltsága ebben a kötetben, és aztán képzeld, a legutóbbi újraolvasáskor megbocsátottam neki, akkor beláttam valamiért, hogy igaza van annyiban, hogy mennyire nyomta a vállát ez a sok szarság. Kíváncsi leszek, hogy a következő újraolvasáskor mit gondolok majd róla. :) :)
Tetszett, amit a többi szereplőről írtál, és jajj, most nekem is felrémlett Fred és George hatalmas jelenete, amikor otthagyták a sulit! :D

Nikkincs írta...

Nagyon tetszenek nekem is a képek, beállok a többiek mögé a sorba :)

HP-ből eddig az első hármat olvastam csak, jó lenne folytatni. Sajnálom, hogy én már nem voltam a HP-generáció és felnőttként olvastam, de így is nagyon jó élményt nyújtott (csak a filmeket már láttam előtte és ez miatt nem "igazi" az érzés talán).

Heloise írta...

@Nita: Köszi szépen :) Hajrá az újraolvasással :) - nekem most olyan jól esik a lelkemnek :), pedig hát itt tornyosulnak egyébként az elolvasatlan könyvek, de most megint annyira magába ránt ez a világ, hogy nem tudok más könyvre még csak gondolni se :D

@PuPilla: Köszii :) Még december-januárban olvastam újra az első négyet, mert akkor az illusztrált bölcsek köve miatt muszáj volt tovább haladnom a történetben, de aztán az utolsó három rész elmaradt, ezt pótlom most :)
Nahát, én totál fordítva voltam vele. :D De amúgy persze, igazad van ebben, hogy Harry frusztráltsága érthető valahol.
Én az ominózus Fred és George jelenetnél mindig libabőrös leszek a mai napig, mikor olvasom :D

@Nikkincs: Köszi szépen :)
Szerintem a filmek ismerete ne tántorítson el (főleg, ha az első három rész jó élmény volt neked), mert nagyon sok minden máshogy van ott és rengeteg dolog hiányzik belőle, amik még többet tesznek hozzá. Különösen pl itt az ötödik részben (tegnap néztem újra a belőle készült filmet), és nagyon sok mindent leegyszerűsít vagy kihagy. Szóval, én csak támogatni tudlak a folytatásban :)

PuPilla írta...

Á, értem, akkor volt azért előzménye az újrázásnak. :) Bár, nekem volt egyszer olyan, hogy csak a negyediket olvastam újra valamiért. :))) Azt hiszem lehet, hogy a film előtt volt.
Az a Fred és George jelenet nagyon jó! Én is imádom!

Related Posts with Thumbnails