Pages

Évösszegzés - 2016

2016. december 31., szombat

2016. több veszteséget is hozott magával, de a legfájóbb a december volt, minden kétséget kizáróan, aminek köszönhetően még most se sikerült teljesen magamhoz térni. Ezért is született ennyire kevés bejegyzés az utóbbi hetekben. Örökre el kellett búcsúznom egy olyan embertől, aki mióta az eszemet tudom, mellettem volt és hittem, hogy ez így is marad még nagyon sokáig. Sajnos, az élet nem ilyen. Muszáj lesz most már tényleg felnőni. 

Anyám ablakából az ég
Azonban a legfájóbb veszteség ellenére mégis azt mondom, hogy 2016-nak voltak jó pillanatai is, hiszen a kertes házba költözéssel egy gyerekkori álmom teljesült. Sőt, lett egy könyvtárszobám is, ami továbbra is hihetetlen számomra. Bár még nagyon félkész állapotban van, de majd tavasszal ezen változtatunk reményeink szerint, és végre csináltatunk oda egy olyan igazi padlótól plafonig könyvespolcot, ahova az összes könyvem be fog férni, és végre szerző szerinti ábécé rendbe pakolhatom őket. Mindenki nagyon izgatott emiatt jah, nem...

De nézzük most inkább a 2016. évet olvasmányélmények szempontjából. Az idén 45 könyvet sikerült elolvasnom, ami a négy-öt-hat évvel ezelőtti mennyiségemet nézve rettentően kevés, sőt mondhatnám, igazán szánalmas töredéke a régi számoknak, de hát ez van. A Goodreadses kihívásomban pontosan 5 könyvvel maradtam el a tervezettől, de nem szomorkodom, jövőre ismét belevágok!
Ebben az évben 53 bejegyzés született, de a december szinte teljesen kimaradt most. Még négy könyvről hever félkész bejegyzés a piszkozataim között, amiket most sehogy nem volt kedvem befejezni, de van még idő, most nem izgatom magam rajta. Majd átcsúsznak januárra. 

Mignon cicám


A viszonylag kevés elolvasott könyv ellenére bőven akadt a kezembe meglehetősen sok emlékezetes olvasmány, sőt egy újabb kedvenc szerzőt is sikerült felfedeznem magamnak. Nézzük hát 2016. TOP 5 könyveit - az én szemszögemből:

5. Josh Malerman: Madarak a dobozban  - hátborzongatós, rettegős. Totál belemászott az agyamba anno, és vannak olyan jelenetei, amiket még a mai napig emlegetni szoktam. 

4. John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek - újra fent a Roxfort expresszen! Titkon mindig is erről a pillanatról álmodtam: igaz nem úgy és nem olyan formában történt, ahogy régóta vártam, de mindegy is, hiszen elmondhatatlanul szuper érzés volt, és új löketet adott a ki-tudja-hanyadik-már-nem-is-számolom újraolvasáshoz. 

3. Marjane Satrapi: Persepolis - Emma Watsonnak köszönhetem ezt a felfedezésemet, ugyanis online könyvklubjában ez volt az egyik választott olvasmány. Egyszerre zseniális és gyönyörű, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Örök élmény marad.

2. Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs - voltak ugyan megoldásai, melyek kevésbé tetszettek, de mégis úgy érzem, hogy itt a helye 2016. második legkedvencebb olvasmányaként. 

1. Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak - ó, Ove! Egyszerűen nincsenek szavak, mennyire imádom. Nem is próbálom megmagyarázni, aki olvasta, tudja... Aki pedig még nem, az nos... mire vár még? 

Igen, jól látjátok - Fredrik Backman számomra mindenkit lesöpört. Szerintem tényleg ennyire jó, és nagyon remélem, még sokat olvashatunk majd tőle. Britt-Marie története még hátravan, próbáltam 2017-re is átmenteni egy kis lélekmelengetőt. 
Apropó, 2017! Mit érne az óév utolsó napja a jövő évre vonatkozó, nyilvánvalóan soha meg nem valósuló tervek listája nélkül? Jó lenne részt venni Lobo várólista-csökkentős kihívásában. A könyveket már tegnap összegyűjtöttem, csak a bejegyzést kéne megírnom róluk, de lehet lusta leszek. Amennyiben ez mégsem sikerül sajnos esetemben ilyesmivel is számolni kell, akkor játékon kívül fogok játszani, hiszen mindannyian ismerjük azt az örökérvényű igazságot, hogy nem a győzelem, nem is a részvétel, hanem a fontos...
Továbbá esküszöm, hogy könyvvásárlás terén nem fogom visszafogni magam. Az én hónapjaim gyűjtés szempontjából eléggé változóak: valamikor sok, valamikor kevés, sőt olyan is van, hogy egy könyvet se veszek. A könyvvásárlás számomra továbbra is belefér a boldogság-kategóriába, és ettől nem szeretném megfosztani magam. Persze, azon leszek majd, hogy a vásárlásaim átgondoltak legyenek, de hát kit akarok átverni? Ez úgyse fog mindig sikerülni... 
Aztán végre szeretném teljesíteni a Goodreadses kihívásomat, miszerint egy év alatt elolvasok 50 darab könyvet. Nem, nem fogom csökkenteni ezt a kitűzött célt. Bár lehet, hogy jövő szilveszterkor majd ezt átgondolom :D Egyébként félreértés ne essék, nem darabszámra megyek, csak szeretném, ha az olvasás kicsit nagyobb teret kapna az életemben - a listákat meg imádom meg a kitűzéseket is, úgyhogy ezt nem is magyaráznám tovább. 
Karácsony óta végre én is egy csodálatos Moleskine tulajdonosának mondhatom magam. Erre a pillanatra már legalább három éve vágyom. De lehet, több is. Egy Book Journalos változatot kaptam, ami annyira csudajó, hogy nincs annyi szuperlatívusz mennyiség, amivel kifejezhetném mennyire... ! Vezethetem benne az elolvasott könyveimet, a listáimat és hát szinte bármit, ami könyvekkel kapcsolatos. Mert oké, jó dolog ez az online felület, de a listáim megnézésében, kiegészítésében néha az is visszatart, hogy egyszerűen nincs kedvem bekapcsolni a laptopomat... de most már hogy itt lesz az én csodás jegyzetfüzetem, már semmi sem tarthat vissza az írástól. Szóval, 2017-re vonatkozó tervem, hogy szépen vezetem a dolgaimat a Book Journalemben.

A blog pedig megy tovább, ez biztos. Van úgy, hogy az élet elvonja a figyelmemet a könyvek világától, de végül mindig visszatérek oda. És ha könyvek vannak, akkor a blog is előbb-utóbb mindig beindul. Szóval, januártól folyt.köv.! Addig is:

Mindenkinek boldog és olvasmányokban gazdag új évet kívánok!

7 megjegyzés:

Nita írta...

Először is őszinte részvétem neked!

Én is az 50 könyvet tűztem ki idei célnak, tavaly azt hiszem 80-at lőttem be, de sajnos attól elmaradtam, így lejjebb raktam a lécet.
Remélem egy nagyon boldog, békés, jó könyvekben gazdag új éved lesz! :)

Heloise írta...

Köszönöm, Nita! Remélem, a 2017. most már csak jó dolgokat fog hozni mindenkinek.
Akkor hajrá nekünk a Goodreadses bevállalásban is, menni fog :)

Lobo írta...

Ez a 2016 vége így elég kemény lehetett, fogadd őszinte részvétem!

Viszont az meg, hogy így 2016-ra visszatértél ebbe a könyves közösségbe, számomra külön öröm. További jó olvasást és remélem még sok jó fotót is láthatok Tőled :)

Nikkincs írta...

Ú, Heloise, szíven ütött nagyon a decembered, őszinte részvétem a veszteséged miatt!
Lobóhoz csatlakozva én is nagyon örülök, hogy újra aktív vagy, örömmel olvaslak mindig és sok-sok szuper könyvet köszönhetek neked. Kívánom neked a könyvtárszobád mihamarabbi tökéletes berendezését, ott majd jó lesz elbújni a világ elől, ha arra lenne szükséged :)
Ó, Ove, nekem is szívcsücsök, Apukámnak idén meg is vettem karácsonyra. A többit meg majd még olvasnom kell, de tervben van.
Book Journalról meg remélem akkor mutatsz képeket!
Nagyon boldog új évet kívánok neked, szép könyves és magánéleti élményekkel! :)

Heloise írta...

@Lobo: Köszönöm, Lobo - ez nagyon jól esik Tőled :), és igazából nekem is öröm volt ide visszatérni, valahol mindig is hiányzott/hiányoztatok. Igyekszem majd, rengeteg tervem van itt, csak győzzem őket megvalósítani :) Köszönöm! :)

@Nikkincs: Köszönöm Nikkincs neked is - az ilyeneket mindig olyan jó hallani! :)Én is jó pár könyvet köszönhetek Neked meg hát a várólistámnak se tesz jót a blogod, bevallom :D
Ó, a könyvtárszoba amúgy, még mindig hihetetlen számomra egy picit, de majd ha végre tényleg azzá az elképzelt valósággá válik, bele se merek gondolni... :)
Ó, Ove <3 remélem, Apukádnak is tetszeni fog!
Igen, mindenképp lesz majd róla bejegyzés, szerintem szombatra meglesz :)

PuPilla írta...

Őszinte részvétem Heloise! :(

Nekem is nagy öröm a visszatérésed, és hogy aktívanblogolsz megint. :) Arra meg rá se ránts, hogy a korábbi évekhez képest esetleg kevesebbet olvastál. A Gr-kihívás is csak egy szám (mellesleg ha akarod, év végén is átírhatod ;)).

Nahát, mennyi közös pontunk van! Madarak a dobozban, HP és az elátkozott gyermek, és Backman is!!! Nálam Ove lett a topok topja idén! :)
Nagyon tetszik, hogy nem akarod visszafogni magad a könyvvásárlásban, ez az, előre! A hobbink hadd tegyen boldoggá. ;) Persze mértékkel vásároljunk, de vásároljunk. Néha nincs nagyobb öröm, mint meglepni magunkat egy könyvvel, csak úgy.
Nagyon boldog új évet neked, sok jó könyvélménnyel! :)

Heloise írta...

@PuPilla: Igen, láttam, hogy sok lett a közös pont :) Ove... <3 hát igen, nekem is magasan legyőzött mindent és mindenkit most :) Annyira örülök, hogy elolvastam végül - képzeld, egyébként vagy egy éven keresztül nem érdekelt, hiába ajánlgatták nekem :(
Így van - én is abszolút ezt vallom. :) Pacsit! Próbálok persze átgondoltabb lenni meg minden, de hát ez úgyse mindig sikerül, az impulzusvásárlások olykor azért előfordulnak nálam. :D
Köszönöm - neked is, Pilla!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS