2017. január 4., szerda

Én vagyok Malala

Malala történetét olvasva úgy éreztem, hogy sok, számomra magától értetődő dologért is hálás lehetek. Mint például, hogy nőként tanulhattam, és ez senki számára nem volt megkérdőjelezhető. Vagy hogy beszélgethetek olyan férfiakkal is, akikkel nincs rokoni kapcsolatom. S hovatovább, járkálhatok a városban egyedül is, nem kell hozzá férfikíséret. És nem kell tartanom attól, hogy az utcán megkorbácsolnak ezen dolgok miatt. 
Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy ekkora lúzernek régen éreztem magam olvasás közben. Hol voltam én ennyi idősen, miféle problémákkal - és persze, hol vagyok most. De hát ez a fajta egoizmus egy ilyen elképesztő történet olvasása közben óhatatlanul felbukkanhat, úgyhogy felmentem magam ez alól. Úgy értem, nézzétek: itt van egy tizenhét éves lány, aki egy Nobel-békedíjjal büszkélkedhet, és rengeteget tett a nők tanulásához való jogáért és országa oktatási rendszeréért. Őszintén csodálom őt mindenért, és igazán sajnálom, hogy nem hallottam róla korábban, és a megismerését puszta véletlennek köszönhetem.

"Olyan országból származom, amely éjfélkor született, én pedig nem sokkal déli tizenkettő után haltam meg majdnem."

Malala történetét olvasni az otthonom és az azt körülvevő környezet biztonságában olyan volt, mint egy borzasztó utazásra indulni egy számomra elérhetetlen távolságba fekvő éjfélkor született országba, ahol forrongások és békétlenségből fakadó erőszak hasítja fel a mindennapok szövetét. Malala édesapjának  egyetlen vágya volt: tanítani a fiatalabb generációt, mert hitt benne, hogy az oktatás jelentheti a fényt a zűrzavarok sötétségében. Lánya ebben a szellemben nevelkedett, és édesapja üzenetét valódi küldetéssé formálta. Hogy mennyire nevezhetjük Malalát édesapja "eszközének" ebben a tekintetben, az persze már más kérdés, és nem is biztos, hogy igazán lényeges.

Maga a könyv mint olyan, el kell ismernem, nem teljesen hibátlan. Néha kicsit csapongó, kicsit szétfolyó néhol, de talán épp emiatt a hibái, esetlensége miatt tűnik mégis őszintének. Rémisztő és megdöbbentő volt olvasni erről a félelem uralta országról, ahol a terror árnyékában a családi fészek melegében tovább folynak az átlag hétköznapok, már amennyire tudnak és amennyire engedik. Gyermeki vágyak és álmok, emlékek puhasága és a család szerető közege éles kontrasztot alkot a házon kívül eső recsegő, ropogó, rettegéssel átitatott világgal.

"Vannak, akik a kísértetektől félnek, mások a pókoktól vagy a kígyóktól – akkoriban mi az embertársainktól féltünk."

Valamilyen szinten meghatározó könyv volt ez számomra tavaly, sok részletet meséltem belőle az olvasása alatt a körülöttem levőknek - érdekeseket, elgondolkodtatóakat és borzasztóakat egyaránt. De most nehéz mit mondani róla, az az igazság. Lehet butaság, de Malala számomra olyan, mint egy modernkori Jeanne d'Arc alak, aki a lázongó tömegek között sétálva hordozza zászlaját és a csata zajába bele-belekiáltja az üzenetét. És most már végre hallják.

Malala Juszufzai - Christina Lamb: Én vagyok Malala
Fordította: Sziklai István
Libri Kiadó
388 oldal

Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails