Pages

#február

2017. február 28., kedd

A februári mérlegem a következőképp alakult:


Megvett könyvek száma: 1
Elolvasott könyvek száma : 5             
Várólistacsökkentős könyv: 0


Az egyik februári reggelem munkába menet.


Ez az a hónap, amiben egyáltalán nem olvastam Dickenst. Ezt csak azért tartottam szükségesnek leírni, mert eléggé tervben volt, hogy nekiesek a Várólistacsökkentős tizenkettek közé beválasztott Ódon ritkaságok boltjának. Ezt most bebuktam. Egyszerűen nem volt hozzá kedvem. Már látom, hogy a végén ez a könyv fogja a vesztemet okozni! De neeeeem.... Tökre pozitív vagyok továbbra is, totálisan menni fog ez. 
Márciusban majd kicsit jobban belehúzok a listámba, most például eléggé érlelődik bennem, hogy olvasni szeretném a Vörös lázadást vagy A könyvtolvajt.

Vásárlási lázamat most kiéltem a februárban kiosztott számos szülinapi ajándékba szánt könyvek vételekor, nyilvánvalóan azért sikerült ilyen alacsony számot produkálnom most. Az egyetlen könyv, ami végül örökre a polcomon landolt, az Kerstin Gier: Silber - Az álmok második könyve volt, amit már el is olvastam, sőt! Önmagamat túlszárnyalva még egy posztot is sikerült kanyarintanom belőle még ebben a hónapban, így most tökre eminensnek érzem magam. Legalább ebből a szempontból.

Februárban öt könyvet olvastam el - köztük a régóta nyújtott A klastrom titkát, amit hivatalosan már legalább november óta olvasok. Amúgy ez újraolvasás volt, de most se lett a kedvenc Austen regényem, hiába volt a sorrend revideálása a célom. Olvastam még egy szociolingvisztika témájú könyvet is Sándor Klára tollából, amit hihetetlenül szerettem és sikerült újra eszembe juttatnia, hogy miért is rajongtam én anno annyira a nyelvészetért. Erről még nem született poszt, de hamarosan ez is sorra kerül, nagyon izgatottan írogatom az élményeimet erről a könyvről a piszkozatomba.
Mostanában amúgy meg az északi vidékeken kalandozom, nem is nagyon tervezem, hogy mostanában visszatérnék onnan. Elolvastam Edith Pattou: Északfi című meseregényét (poszt erről is hamarosan!), most Tom Rob Smith: A tanya című regénye van terítéken nálam (Svédország), aztán erősen tervben van A Rekviem egy gyilkos asszonyért című, Izlandon játszódó történet, és szerintem Gaiman Északi mitológiája is sorra fog utána kerülni. Nem tudom, most mi van, de eléggé vonz ez a világ. Ha tehetném, már holnap indulnék valamelyik skandináv országba.
Pedig a tavasz is jól esik most, alig várom, hogy megteljen a levegő virágillattal és napfénnyel.

Többiek:
 Nita

8 megjegyzés:

PuPilla írta...

Tetszett ez az odavetett statisztika az elején. :) Ne bánd a vcs-t, még sok idő van, és én se állok sokkal jobban, február utolsó napján sikerült befejeznem még csak az elsőt. :)
Hű, ez A klastrom titka jól elhúzódott akkor. De azért szeretted olvasni, újraolvasni?
Várom a többi belengetett posztot is, a Fehér Klárásat főleg, én őt nagyon szeretem, bár eddig csak regényeit, novelláit olvastam.

Amadea írta...

Olyan szomorú-vádló a statisztika, ez a mérleg könyvelőknek való.:) Én se (vagy nem) vagyok valami elégedett a teljesítményemmel, de elég befeszülős volt a múlt hónap, meg, akár tetszik, akár nem, már elmúltak azok a (diák)évek, amikor a világ legfontosabb dolga volt kideríteni, sikerül-e Milady terve Buckingham ellen.
Mindketten kapunk egy-egy piros pontot, mert írtunk könyvekről és nem halogattuk el a végtelenbe.:)
Óóó, szociolingvisztika! Bár, bevallom töredelmesen, én a gonosz mondattant is szerettem... *félénk hangon*, a rendszerező énem nagyon szerette. Valaki még 5 ezer Ft-ot is felajánlott, ha levizsgázom belőle a nevében.

Heloise írta...

@PuPilla: oh, hát januárban én már beerősítettem, csak reméltem, hogy ez a tendencia februárban is folytatódni fog - vagy legalább a Dickenst elolvasom. De így van, van még időnk! :)
Inkább az emlékek miatt volt ez most jó - mármint A klastrom titka, meg azért most jobban értékeltem mint 12 évvel ezelőtt, de nem lett a kedvencem. :)
Oh, hát látod ezért nem szabad nekem itt este 9 után blogposztot írnom, mert ennyire képes vagyok elírni a dolgokat és észre sem veszem... Szóval nem Fehér Klára, hanem Sándor Klára szociolingvisztika könyvét olvastam el. :) De amúgy tényleg jó könyv :)

@Amadea: oh, amúgy nem vádló statisztikának szántam - bár igaz, a Dickens miatt kicsit csalódott vagyok most, de nem vészes :) Oh, azok a diákévek! Istenem, pont tegnap gondoltam arra, hogy de hiányoznak!
Így van, piros pontot mindkettőnknek! :)
Huh, mondjuk a mondattan nekem nem tetszett annyira - mmint élveztem a logikusságát meg hogy nem kellett rá olyan vészesen sokat tanulni, ha az ember rájött a nyitjára a dolgoknak. Szóval amúgy totál megértelek, csak engem maga a témája engem sose hozott izgalomba :D
De a szociolingvisztikát meg a nyelvtörténetet egyenesen imádtam *.*

Amadea írta...

Basszus, nekem fel se tűnt, hogy nem Sándor Klárát írtál!:)
Én a Jelentéstant meg a Stilisztikát gyűlöltem, utóbbit inkább a tanár miatt.

Tudom, hogy nem vigasztal, de nekem három Dickens-i kaliberű vastag könyvem van... jaaaj, mikor fogom őket elolvasni...:D

PuPilla írta...

Heloise, jaaa, akkor jobban állsz vcs-ügyileg, mint én. Nem emlékeztem az előző havi teljesítményre. :)
Hm, gyanús is volt Fehér Klára, de mondom biztos jobban tudod, hisz most olvastad, meg ő is írt másféléket is (pl. útleírásokat), belefért a képbe. :D De most már világos. :)

Heloise írta...

Amúgy nekem csak PuPilla kommentjénél tűnt fel, nem értettem, hogy miért fehérklárázik, mert hát ő Sándor Klára, aztán rögtön belémhasított, hogy jesszus, lehet elírtam az este... és tényleg :D :D

@Amadea: Éljenek a féltéglák! :D

Nita írta...

Nem tragédia, ha kihagysz a VCS-ból egy hónapot. :) A Dickenshez meg hajrá majd!
Igen, végre tavasz, el se tudom, mennyire vártam már! A kedvem is ezerszer jobb, és az ember ilyenkor úgy érzi, minden lehetséges.

Heloise írta...

@Nita: Igen, persze tudom - lesz még másik hónap is :) Köööszi a drukkolást Dickens úr nevében is!
Igen, pontosan így van, ahogy írod! :) Olyan jó volt ma is ebben a napsütésben végre virágokat ültetni a kertben, és csak élvezni az illatokat meg a meleget..

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS