2017. június 25., vasárnap

Erzsébet királyné

Schönbrunn naná, hogy megvolt pár évvel ezelőtt meg nagyon-nagyon régen valamikor Gödöllő is. És igen, gyerekkoromban én is megnéztem mindig karácsonykor a Romy Schneider-féle Sissi filmeket. De az igazi rajongás most áprilisban kapott el Erzsébet királyné irányában, amikor Bad Ischlben meglátogattuk a Kaiservillát. Amikor hazatértünk a tavaszolásból, eldöntöttem, hogy mindenképp szeretnék olvasni Sisiről egy alapos életrajzot, mert most már tényleg szeretném megismerni őt. Természetesen, már amennyire egy történelmi személyt meg lehet ismerni. A választásom végül a Brigitte Hamann által írt könyvre esett, a mérete alapján legalábbis elég alaposnak tűnt.



Egy kissé viharvert, ütött-kopott könyvtári példányt emeltem le a polcról, aminek mindig kicsit recsegett a gerince, ha fellapoztam. Látszódott, hogy sokat forgatták már előttem, ceruzás aláhúzogatások, széljegyzetek és egyéb jelölések tarkították olvasásaimat, és igazából innen tudtam, hogy jól választottam. Mármint életrajzot. Meg persze, aztán a saját tapasztalataim is ezt igazolták vissza. 
Brigitte Hamann írása bár olykor elég száraz és egyáltalán nem törekszik az olvasó szórakoztatására, viszont cserébe - én úgy hiszem - mindent megkapunk, amit csak egy Sisi életrajztól várhatunk: erre könnyed 656 oldal és a 80 oldalnyi jegyzet a bizonyíték. Tetszett, hogy egyáltalán nem akarja Erzsébet királynét idealizálni, nem kultuszt akar erősíteni ezzel az írással, hanem Erzsébet alakjának összes ellentmondásosságát akarta egybegyűjteni, hogy megtalálja személyiségét a kultusz mögött. Hamannak nem célja mítosz rombolás sem: "Erzsébet császárné alakját minden ellentmondásosságával, meglepő modernségével és nem mindennapi különcségeivel együtt" akarta olvasói elé tárni, és ez szerintem sikerült is. 

Számomra abszolút bebizonyosodott, hogy Erzsébet koránt sem volt az a bajor Disney hercegnő, akit Romy Schneider jelenített meg a mozivásznon még az ötvenes évek közepén. Intellektusa valóban csodálatra méltó volt, ám császárnéként - Hamann szerint - egyáltalán nem állta meg a helyét. Legendás szépsége pedig nem csupán a természet ajándéka volt, hanem az akarat és az önfegyelem diadala a vágyai felett. Ahogy Hamann írja, Erzsébet egyéniség szeretett volna lenni, és ezért keményen és elszántan küzdött. Már életében is legendák övezték, ám halála után még inkább. Az utókor azonban mégsem az általa várt költői érdemei szerint őrzi emlékezetében, hanem a szabad lelkű nőként, akit fojtogatott a császári udvar szigorúsága.  

Néha tömény, néha kicsit száraz, de ettől függetlenül tényleg nagyon szívesen olvastam ezt az életrajzot. Amennyire egy embert, főleg egy történelmi személyiséget objektívan meg lehet ítélni, úgy Brigitte Hamannak szerintem ez sikerült maximálisan. Nem ítélkezik Erzsébet felett, csak levonja a következtetéseket. Sok érdekes háttérinformációt meg lehet tudni belőle a Habsburg udvari etikett szigorú szabályozásáról, a kor puskaporos hangulatáról, és bizony az osztrák-magyar kiegyezést is kicsit más színben tünteti fel, mint ahogy mi azt történelemórákon tanultuk. De hát nyilván más szemszög ez, így más lesz a színezete is. Mindenesetre erről is nagyon érdekes volt olvasni. Örülök, hogy erre akadtam rá a könyvtárunk polcán, azt hiszem, ennél több információt nem nagyon szereztem volna be életrajzból. Mindenesetre azért majd később nekiesek a könnyedebbeknek is, hátha van olyan - bár nem hiszem - , ami innen kimaradt volna.

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné
Fordította: Kajtár Mária
Európa Könyvkiadó
715 oldal

2017. június 15., csütörtök

The Diviners - A látók

Libba Bray könyvénél nem számítottam semmi extrára. Gondoltam, ha nem is tetszik, nem olyan nagy gond, legalább már nem fogja tovább piszkálni a fantáziámat. Mert hogy már jó ideje piszkálta. Aztán az lett, hogy pár fejezet után eléggé megszerettem és a YouTube-os lejátszási listámat is eléggé átformálta, szóval a folytatását is hamarosan kiveszem a könyvtárból.


1920-as évek, New York, flapperek... ezek voltak azok a bizonyos hívószavak, amelyek miatt már tavaly felkerült az "egyszer-tutira-elolvasom" könyvek végtelen hosszú és folytonosan bővülő listájára. Aztán egyszer csak jött az isteni szikra, ami miatt egy nap félretoltam minden előzetes tervemet, és úgy döntöttem, ezt viszem haza magammal a könyvtárból. Nesze neked, rendszerezett élet!
New York, 1926. : tombol a jazz-korszak, hódítanak a bubi frizurák és az illegális italmérések is virágkorukat élik. Evie O'Neillt ebbe a nyüzsgő nagyvárosba száműzik szülei, hogy nagybátyjánál és annak okkult múzeumában lakjon. Evie már az első nap rádöbben, hogy ennél szuperebb száműzetést nem is kaphatott volna. A város, ami soha nem alszik, csak rá várt. Rögtön be is kapcsolódik az ottani nyüzsgésbe, és megtalálja a maga társaságát. Ám a flitteres ruhák és a charleston lépések forgatagának árnyékában egyik reggel egy rejtélyes gyilkosság borzolja fel az emberek idegeit. A rendőrség egy brutálisan meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel.
Evie nagybátyját, Willt hívják segítségül az esethez, mint az okkult tudományok szakértőjét. Evie természetesen nem tud úrrá lenni a kíváncsiságán, ő is vele tart. És ekkor rádöbben, hogy különleges természetfeletti képességét, amit ezidáig kizárólag partikon használt unaloműzőként, hasznos dologra is fordíthatja és segítségével sikerülhet elkapniuk a gyilkost. Evie bekapcsolódik hát a nyomozásba, s a gyilkos után kutatva rengeteg sötét titokkal kell szembenéznie.

Evie karakterét nagyon imádtam. Végre nem egy önsajnáltatós young adult főszereplő gondolatfolyamát követhetjük végig, aki folyton a nyomi külsején vacakol. Evie életvidám, bohókás és vicces. Feltalálja magát mindenhol és minden helyzetben, és közben szellemes replikákkal szórakoztat. Pont olyan, ahogy egy flappert elképzeltem. Kár azonban, hogy Evie karaktere mellett szinte mindenki eltörpült. Már jó pár hete olvastam, és bizony azóta sok szereplő az érdektelenség feneketlen kútjába süllyedt. Persze, nyilván nem vár az ember egy kikapcsolódós young adult könyvtől nagy dolgokat, de azért picit sajnálom, hogy másokba nem fektetett Bray ekkora energiát. De majd hátha a következő rész...!

Amúgy Libba Bray neve miatt voltak bizonyos fenntartásaim A látókkal kapcsolatban. Ezt gondoltam elmondom. A Rettentő gyönyörűség trilógiáját anno végül félbehagytam talán a második részig jutottam mert nagyon furának találtam. Úgy értem, olyan furának. Tudjátok... Azt hiszem, erre nem is fogok találni jobb szót, szóval nem is erőlködöm. Mindenesetre most kellemesen csalódtam. Iszonyatosan jól sikerült elkapnia a '20-as évek hangulatát, amit úgy egyébként is imádok. Tele volt korabeli popkulturális utalásokkal: zenék, filmek, hírességek és előadások lábjegyzetelve tucatszám az oldalakon, amikre egy-egy fejezet elolvasása után muszáj volt rákeresnem. Nyilván. És nyilván muszáj volt csinálnom a zenékből egy lejátszási listát magamnak. Az írónő egyébként az utószóban részletezi is kicsit, hogy mennyi kutatómunka előzte meg a regény megírását, hogy valóban meg tudja jeleníteni a lapokon azokat a legendás '20-as éveket. Sőt, állítólag a honlapján a felhasznált forrásai bibliográfiáját is megtalálhatjuk. Ami tök jó lenne, mert olvasnám, de be kell vallanom, én nem találtam ilyesmit....

Mindenesetre ez tényleg egy tök jó kis kikapcsolódós regény, ami után tutira erős késztetést érzel arra, hogy rákeress a Google-ben a Schubert Színházra. Vagy Colleen Moore-ra. Vagy hogy foxtrott számokat hallgass YouTube-on. Meg ilyesmi. Komolyan el is gondolkodtam azon, hogy bubi frizurát vágatok magamnak.
Ez az elhatározás két napig tartott végül.

Libba Bray: The Diviners - A látók
The Diviners
Fordította: Benedek Dorottya
Könyvmolyképző Kiadó
660 oldal


Related Posts with Thumbnails