2017. június 29., csütörtök

A gólem és a dzsinn

Sajnálom - mondta -, csak...csak tudni akarom... hogy hívják?
A férfi, mintha egy pillanatig elgondolkodott volna a kérdésen, majd azt mondta:
- Ahmadnak. 
- Ahmad - ismételte el Sophia. - Honnan jött?
- Maga Szíria néven ismeri.
- Én Szíriaként ismerem? Miért, maga milyen nevet használ rá?
- Otthon.


Kezdhetném azzal például, hogy ez a könyv rajta volt ugyan a radaromon, de egy kedves ismerősöm folytonos unszolása nélkül lehet, hogy még jó pár évig várakozott volna rám a könyvtár polcán. Általában az unszolások pont az ellenkező hatást érik el nálam, de ez most jókor jött, mert szokásomhoz híven, éppen azon szenvedtem napokig, hogy mi legyen a következő történet. Három tök más könyv között vacilláltam - és aztán ez lett. Körülbelül a huszadik oldal után jöttem rá, hogy mennyire szuperül választottam végül.

Sokáig olvastam ezt a történetet, mert ez tipikusan olyan könyv, amire rá kell szánni az időt. Idő kell, hogy minden egyes oldalnál egyre jobban és jobban belemerülj a történetbe, hogy már azt érezd, nyakig benne vagy. Kevesek voltak hozzá az esti alvásokból lecsippentett félórák vagy a tíz-húsz perces várakozások. Ennek a történetnek meg kell adni a módját: a lelassult délutánokat vagy a nyugodt kora estéket. És akkor ez a könyv tényleg beborít téged a világával, amibe aztán folyton visszavágysz.
A gólem és a dzsinn egyébként Helen Wecker első regénye volt, amely 2013-ban jelent meg először, és műfaját tekintve fantasy elemekkel fűszerezett történelmi regényként aposztrofálják. De lehet, maradjunk inkább az urban fantasynál. A történet két emigráns varázslény, egy gólem és egy dzsinn történetét meséli el, akik a többi bevándorlóhoz hasonlóan a helyüket keresik a XIX. század New Yorkjában. A történet a gólem felélesztésével kezdődik, akit gazdája, a lengyel Otto Rotfeld kelt életre az Újvilágba tartó hajón. Egy feleséget szeretett volna magának ebben az új életében, így még Lengyelországban egy kabbalista mágiát űző rabbihoz fordult segítségért ez ügyben. Rotfeld azonban hamarosan életét veszti még mielőtt partra érnének, így a gólem gazda nélkül, elveszetten kénytelen New Yorkba érkezni. Szerencséjére egy rabbi rátalál, és rögtön felismeri micsoda ő. Elhatározza, hogy elpusztítja őt, ám látva ártatlanságát, inkább úgy dönt, megtanítja élni az emberek között, és a Chava nevet adja neki.
Ezalatt New York kis Szíria nevezetű részében egy bádogos véletlenül egy dzsinnt szabadít ki egy lámpásból, amely évszázadok óta börtönéül szolgált. A csuklóin levő törhetetlen vasbilincsek azonban továbbra is ehhez a világhoz láncolják őt, és most hatalmas erejétől megfosztva kénytelen emberformájában létezni. A bádogos Ahmadnak nevezi el és segédjévé fogadja őt műhelyében.

Chava és Ahmad története párhuzamosan fut, majd találkozásukat követően egyre gyakrabban összekapcsolódik, míg valamilyen szinten egybeforr. Chava és Ahmad története sok szempontból gyönyörű kontrasztot alkot a regényben, ám mégis sok hasonlóságot találnak egymásban ennek ellenére. Például Chava, akit szolgálni teremtettek, nem tud mit kezdeni a váratlanul nyakába szakadt szabadságával. Nem tudja mit jelent úgy élni, hogy nem valaki más óhajait és vágyait teljesíti - hirtelen cél nélkül találja magát, s ezt haszontalan életként éli meg. Ahmad viszont a végtelen szabadságból  lett vaspántokba kényszerítve, óriási erejétől megfosztva tengődik egy idegen világban, és csak a szabadulás lebeg a szeme előtt - bár az idővel egyre inkább belátja, hogy lehetetlen. Egyikük sem ezt az életet választotta, nem erre lettek predesztinálva, és most mégis ebben a helyzetben kell újra magukra találniuk. New York nem csupán a kultúrák olvasztótégelye itt, hanem az énkeresés helye is.
A gólem és a dzsinn története mellett azonban még számos más kisebb-nagyobb történet is felbukkan a lapok között, beleszövődnek a szálaikba. Wecker igazából csak mesél és mesél: hol Chavaról, hol Ahmadról, hol másokról. És ez az igazán szép, ahogy ezek a kisebb-nagyobb történetek alkotnak egy nagy egészet; ahogy a különféle életek drámái kapnak hangot ebben a nagy olvasztótégelyben.

Helen Wecker regénye egy szépirodalmi igényességgel megírt, sokrétegű történet, ami meseszerű, de talán pont ettől még igazabb. Szerettem. Még ha csak ilyen  hevenyészetten is sikerült írnom róla. De higgyétek el, tényleg szuper. Olvassátok!

Helene Wecker: A gólem és a dzsinn
The Golem and the Jinni
Fordító: Tamás Gábor
Gabo Kiadó
504 oldal



Vélemények:

0 hozzászólás:

Related Posts with Thumbnails