Breaking News!

Sokat gondolkodtam rajta már régóta, hogy hogyan is tudnám ezt a témát felvezetni, de nem igazán találtam hozzá megfelelő kezdőmondatot. Pedig a jó kezdőmondat mindig fontos - én mindig is ezt vallottam: nemcsak a regényekben, hanem az életben is.
De most inkább ahelyett, hogy tovább gondolkodnék rajta, rögtön a közepébe is vágok. Szóval, az történt, hogy január 31-én egy sok-sok éve vágyott dolog vált valóra számomra (számunkra) : anya lettem ( vagyis szülők lettünk).  Ebben a két szóban számomra minden benne van: a sok év alatt érlelődött vágy; a sok éves küzdelem majd a - szó szerint -  hihetetlen öröm, ami kerekedett és kerekedett bennem a hónapok során. 

Mivel ez a téma a blogot is érinti, így úgy gondoltam, hogy a változások előtt szeretnék magyarázatot adni. De hogy őszinte legyek, a további lépésekről és következményekről fogalmam sincs... Minden annyira új és képlékeny, még csak most ismerkedünk a fiatalúrral ugyanis. Nem fogok elbúcsúzni végleg a blogolástól, ez biztos.  De az is szinte borítékolható, hogy az első (vagy esetleg két?) hónapban jóval kevesebb lesz itt részemről az aktivitás, hacsak nem konvergál majd a nullához. De igyekszem ezt az újfajta szerepemet összehangolni a hobbijaimmal - köztük az olvasással és a blogolással is. Lehet, hogy a pár hét letelte után külső szemlélőként nem nagyon lesz feltűnő a változás, lehet az is persze, hogy ritkábban tudok jelentkezni. Ezt még tényleg nem tudom. Biztosan jönnek be egy bizonyos idő elteltével nagyobb számban gyerekkönyves ajánlók is - elvégre a fiatalúr olvasóvá nevelését fontos dolognak tartjuk - , valamint a gyerekneveléssel foglalkozó könyvek is felkerülnek az olvasmánylistámra, így biztosan a blogra is írni fogok róluk ezt-azt. De persze emellett a saját stílusomnál, ízlésemnél is maradni szeretnék.  (egyébként a héten sikerült végre befejeznem a Shirley-t is Charlotte Brontëtól, és csigalassúsággal ugyan, de a poszt is íródik róla)

Vagyis a türelmeteket kérném egy ideig, amíg összekapom magam, valamint azt, hogy picit örüljetek velem akár egy félperc erejéig. Hiszen a boldogságom leírhatatlan és elmondhatatlan. Hugh Grant szavaival tudnám talán a legjobban megfogalmazni: "Hihetetlen, de élmény!" 

Tényleg az.