tag:blogger.com,1999:blog-40321273858378844962024-03-13T13:37:11.144+01:00Könyvekkel suttogóAnna könyves élményeiHeloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.comBlogger770125tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-64959900618403895892023-01-23T07:45:00.000+01:002023-01-23T07:45:00.167+01:00 Vágyak könyve<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdPTL4qy8hriuBbwGXPyn_j6rPQhiF0htXGm1gGrjjyOKDm9rWK_EhFVzH_7NtYYA1_opJ1Cc2PwyEC075zi7CMbJTkZbCkkn2KV2bllztA4QhCg_FMkLkHjTv_7qK95w5DzUfxjQjaSvXYrfzrzNeTkGYheG3KZ88RICGeuXcBAYiXkNMwcu6-JQE5Q/s650/The-Book-of-Longings.jpeg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="550" data-original-width="650" height="339" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgdPTL4qy8hriuBbwGXPyn_j6rPQhiF0htXGm1gGrjjyOKDm9rWK_EhFVzH_7NtYYA1_opJ1Cc2PwyEC075zi7CMbJTkZbCkkn2KV2bllztA4QhCg_FMkLkHjTv_7qK95w5DzUfxjQjaSvXYrfzrzNeTkGYheG3KZ88RICGeuXcBAYiXkNMwcu6-JQE5Q/w400-h339/The-Book-of-Longings.jpeg" width="400" /></a></div><br /></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Nemcsak irodalmi, kulturális hanem történelmi megközelítéssel is egyaránt érdekelt mindig is a Biblia világa. Elképesztő belegondolni, hogy a szöveget olvasva mennyi minden felfedődik előttünk ebből a letűnt régi világból, és micsoda sorstragédiák bontakoznak ki előttünk! Sue Monk Kidd könyvét mindenképp olvasni szerettem volna, mert egyfelől nagyon érdekes gondolatkísérletnek tartottam, hogy Jézus feltételezett feleségét helyezi középpontba, másrészről pedig biztos voltam benne, hogy izgalmasan, mélyen beleérzőn fog a témához nyúlni.</p><p style="text-align: justify;">És nagyjából igazam is lett.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"></p><div class="book_atom" style="-webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant-caps: normal; font-variant-ligatures: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: start; text-decoration-color: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-thickness: initial; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px;"></div><p></p><div class="atom" style="-webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: white; color: #1f1f1f; display: inline; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; font-size: 15px; font-style: normal; font-variant-caps: normal; font-variant-ligatures: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: start; text-decoration-color: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-thickness: initial; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px;"><div class="citation_text" style="background: url("/assets/quote-f5ea66e871da1dadf18d21837ff18d78d6aff50161865be933fd48e8c5f5b672.png") 0% 0% / 24px 19px no-repeat; padding-left: 30px;"><p style="line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px;"></p><blockquote><p style="line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px;">Ana vagyok. A Názáreti Jézus felesége voltam. Hang vagyok.</p><p style="line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px;"></p></blockquote><p style="line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px;"><br /></p><p style="line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px;"><br /></p></div></div><p style="text-align: justify;">Ana, regényünk főszereplője egy igazán felvilágosult, tudásra szomjazó nő vagyis pontosabban lány, aki pennája és papiruszai társaságában boldog csak igazán. Jómódú családja azonban ki akarja őt házasítani, hogy politikai szövetségest nyerjenek vele, és lányuk jövőjét is biztosítottnak lássák. Azonban Ana nem akarja ezt az érdekházasságot, különösen azért nem, mert már egy másik férfi ejtette rabul a szívét, akivel a piacon találkozott. A férfi neve Jézus. </p><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ana alakjával sok modern kérdés beemelődik ebbe a kétezer évvel ezelőtti világba. Ami bevallom, elsőre kicsit inkább feminista bestseller-recept ízű volt nekem, amiből leginkább a recept érzettel volt egy kicsit problémám. Mintha Kidd folyamatosan pipálgatta volna a képzeletbeli listáját, hogy minek is kéne ebben a regényben megjelennie, hogy ez tényleg egy női szemszögű, feminista hangot megütő történet legyen. Úgyhogy az elején kicsit kevésbé lelkesen és meglehetősen lassan is haladtam vele, aztán valahogy a közepétől, vagyis Jézus feleségeként Názáretbe kerülésétől kezdve egyre inkább meggyőzött magának a történet: egyre inkább akartam olvasni, elmerülni benne, és tényleg jól esett ott létezni Anával - még akkor is, ha az élete nem lett sokkal egyszerűbb, mint leánykorában. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; font-size: 15px; text-align: start;"></span></p><blockquote>Amikor azt mondom neked, hogy minden rendben lesz, azt nem úgy értem, hogy az élet már nem tartogat számodra több tragédiát. Az élet mindig élet lesz. Csak azt mondom, hogy ennek ellenére te rendben leszel. Minden rendben lesz, bármi történjék is. Van a bensődben egy hely, amit mind ez érintetlenül hagy. Meg fogod találni az utat oda, ha szükség lesz rá. És akkor majd tudni fogod, miről beszélek.</blockquote><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Tetszettek a regény világába beemelt valós történelmi tények vagy éppen régészeti leletek is (igen, egy csomó mindent kiwikipédiáztam olvasás közben), hogyan alkotta meg Jézust, mint történelmi személyt vagy az is, hogy érdekes alternatív női sorsokat is bemutatott Anáé mellett. Libabőrösen megbizsergetett Jézus utolsó óráinak jeleneteivel, hogy hogyan fűzte ezt bele Ana történetébe, hogyan alakította ezt valami olyan egyetemes, olyan időtlen dologgá, ami engem, mint modern korban élő "hitetlent" is megszólít, ami rezeg bennem tovább még sok-sok nappal az olvasása után is. Úgy fejeztem be a könyvet, hogy fényt éreztem a szívemben. Ez nagyon spirituálisan hangzik, pedig nem kaptam semmiféle vallásos hevületet ( hiszen a Vágyak könyve korántsem erről szól, hogy megtérítsen). Pont ami a regény elején nagyon zavart és folyton kizökkentett, valahogy őszintévé vált a végére. Ana története egy igazán felemelő életút lett a végére, ami valóban csodásan illeszkedik Jézuséhoz is, hiszen ő meglátta a láthatatlanokat, megérintette az érinthetetleneket, Ana pedig hangot adott azoknak, akiknek nem volt hangjuk. </p><p style="text-align: justify;">És ez így kerek egész, így ér össze minden. </p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-23508097271469897982023-01-14T11:46:00.001+01:002023-01-14T11:46:00.186+01:00Mrs. England<p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhrwbTWBse1lulZw5aeg7BMG1q8m3B-M-QRhEqUiI_23WNU-I8h17OSV-k6xk_bpaHDv8pCQlL5BDJ1__7QpT2Mv9OxClU--0e9e6-ronSqOl4UNHkaA__0xzxLN01JqXylpdAYeo0yJA6fi_5Z78pjHAkP8U5dO9itwVLZABNK5C3sTJ9xtNNprGobpA/s997/mrsengland.jpeg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="997" data-original-width="694" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhrwbTWBse1lulZw5aeg7BMG1q8m3B-M-QRhEqUiI_23WNU-I8h17OSV-k6xk_bpaHDv8pCQlL5BDJ1__7QpT2Mv9OxClU--0e9e6-ronSqOl4UNHkaA__0xzxLN01JqXylpdAYeo0yJA6fi_5Z78pjHAkP8U5dO9itwVLZABNK5C3sTJ9xtNNprGobpA/s320/mrsengland.jpeg" width="223" /></a></div><br />Immár hivatalosan is bele kell törődnöm, hogy ha olvasni akarok, akkor azt csakis Kindle-n tehetem meg. A papíralapú könyv huzamosabb ideig való olvasása egyszerűen kivitelezhetetlen a jelenlegi élethelyzetemben, hiába vár rám csomó csodás történet a könyvespolcaimon, hiába hívogatnak engem, csak a befejezetlenség lesz a sorsuk és hogy hónapokig az éjjeli szekrényemen pihennek érintetlenül, míg csak meg nem unom szomorú látványukat, és visszateszem őket a helyükre. <p></p><p style="text-align: justify;">Ezzel szemben például Mrs. England történetével kereken 24 óra alatt végeztem, pedig nem lett hirtelen több időm. De be kell ismernem emellett azt is, hogy a villámolvasásom nem csupán a formátumnak köszönhető, hanem annak is, hogy - nincs mit szépíteni - ki voltam már éhezve egy vérbeli gótikus történetre. És Stacy Halls regénye szuperül betöltötte ezt a szerepet. Elmondhatatlanul jól esett egy igazán jó olvasmány miatt kevesebbet aludni este, vagy a napközbeni lopott percekben is haladni tovább a történetben. Úgy szeretem ezt az érzést, és olyan ritkán kapom meg ezt igazán. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Stacey Halls a Mrs. England című regényével tulajdonképpen újra megírta Charlotte Bronte világhíres Jane Eyre-jét. És amondó vagyok, hogy ezzel az ég világon semmi probléma nincsen, hiszen Ruby May legyen bármennyire is tapasztalatlan a romantikában, azért mégsem esik Jane Eyre hibájába, és hajlandó a történetek kirakós darabjaival kicsit jobban megdolgozni. Akárcsak klasszikus irodalmi elődjének, az ő múltja is traumákkal terhes, ott van benne is az árnyék, a bezárt szoba a lelkében, amelynek a kulcsát jól eldugta, hogy véletlenül se tudjon csak úgy kinyitódni. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">" Azon tűnődtem, létezik-e szó a honvágyra, ha nem egy hely, hanem személyek után munkál bennünk..."</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Vérbeli gótikus hangulatú regény ez egyébként, szóval a műfaj szerelmeseinek sem fog csalódást okozni. Stacey Halls mesterien adagolja a feszültséget. A kellemes, napsugaras hangulatú nevelőnő regény szépen lassan átcsúszik a gótikába, és olyan sötét árny telepedik rá a történetre, hogy az ember képtelen nem visszafojtott lélegzettel lépkedni May dadus mellett ugrásra készen, mintha bármelyik bokorból előléphetne valami sötét, félelmetes alak. </p><p style="text-align: justify;">Persze, ne feledjük, hogy a klasszikus gótikával van dolgunk ebben a regényben: a feszültség lassan adagolódik és a történet is ráérősen bomlik ki. És nekem így működik ez igazán jól: hogy az izgalom nem rám akarja törni az ajtót, hanem észrevétlenül, oldalról oldalra kúszik be a bőröm alá. Az instant-izgalmakat keresők ne itt keresgéljenek tehát, mert ők csak unalmat fognak a lapokon találni. A klasszikus gótika a türelmes vagy éppen a gyanútlan olvasóknak létezik - talán utóbbiak számára a legjobban. Akik nem is sejtik igazán, hogy milyen sötét titkokat rejtenek a történet elzárt szobái, hanem csak egy napsütéses séta reményében indulnak útnak a regény ösvényein. </p><p style="text-align: justify;">Őszintén megvallom, a KULT sorozatból nekem kicsit kilóg ez a kötet, kevésbé éreztem fajsúlyosnak, mint az eddig általam olvasottakat, de ez egyáltalán nem zavar. Stacey Halls bebizonyította számomra ezzel a regényével, hogy olyan szerző, aki nagyon nekem ír, úgyhogy a másik két megjelent regényét is mindenképp sorra szeretném most már keríteni. Még annak ellenére is, hogy számomra a vége valahogy kicsit ellaposodott, kevésbé lett mellbevágó, mint ahogy számítottam rá. Nekem kicsit túl napsütéses lett a befejezés, minden árnyékot elkergetett a történet zugaiból. És fogalmam sincs, hogy ez jó dolog-e - valakinek biztosan, de én picit csalódva búcsúztam el a szereplőktől. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-11646393422495516282023-01-12T08:00:00.002+01:002023-01-13T21:45:27.546+01:00Viszlát 2022!<p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihR76zKSwUN_3onetMNcGfCfRsFSZ-SyrRvf-hCuxKcQmwmEmrJYYI3llIsSt1GSrJbQb60ekNPAQMtvw7LkEd2qKmo9nVfaq0ySlXkm-w0fz0rH1fqboEOPQG4H2gQ8Aul6PzZfee9CJK_c1V7UHUQ8f4UPqrUuS64F37oJT3F_Srpyy43nAvCTcvYQ/s2048/DSC_1909-2.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEihR76zKSwUN_3onetMNcGfCfRsFSZ-SyrRvf-hCuxKcQmwmEmrJYYI3llIsSt1GSrJbQb60ekNPAQMtvw7LkEd2qKmo9nVfaq0ySlXkm-w0fz0rH1fqboEOPQG4H2gQ8Aul6PzZfee9CJK_c1V7UHUQ8f4UPqrUuS64F37oJT3F_Srpyy43nAvCTcvYQ/w640-h426/DSC_1909-2.jpg" width="640" /></a></div><br /><div class="separator" style="clear: both; text-align: right;"><span style="text-align: justify;"><br /></span></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: right;"><span style="text-align: justify;"><br /></span></div><p></p><blockquote style="border: none; margin: 0px 0px 0px 40px; padding: 0px;"><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><span style="text-align: justify;">Az elmúlt évben a blog egy nagyobb hullámvölgybe került. Olvasási kedvem meglehetősen hektikus volt, de azért szerencsére így is rám találtak a történetek - és bár voltak közte csalódások, azért azt elmondhatom, hogy a legtöbb könyv, amit olvastam valóban hozzám tett valamit. Viszont sajnos a bejegyzésírásra hol időm, hol energiám nem volt, így márciustól kezdve azért nem született egy darab beszámoló sem. Gondolom, felesleges említenem, hogy egy kihívásomat sem sikerült teljesítenem, de az az igazság, hogy egyáltalán nem bánt, alakul így az élet. </span></div><p></p></blockquote><p style="text-align: center;">Vegyes év volt a 2022. számomra, megvoltak a hegyek és a völgyek is benne. Több szinten is gyakorolnom kellett az elengedést és azt is, hogy többször használjam a "nem" szót, kicsit megtanuljak sodródni az eseményekkel és azt is, hogy hogyan lehetek magam számára saját magam a középpontban olykor - egyik sem volt könnyű, és a legtöbbjét még mindig gyakorolnom kell, de úgy vélem, hogy az életem és saját magam formálása jó irányba halad. A saját magamért tett legnagyobb lépésem az, hogy elindítottam a saját online könyvesboltomat itt, külföldön. Erről azt hiszem, bátran elmondhatom, hogy egész életem során soha sem adtam ekkora ajándékot magamnak. Mintha minden korábbi velem történt esemény vagy tapasztalat értelmet nyert volna ezzel - leírhatatlan érzés ez, és az is, hogy úgy tűnik, van ennek jövője. Tele vagyok tervekkel ezzel kapcsolatban, hogy merre és milyen irányba kéne mozdítani ezt az egészet - őszintén remélem, hogy ad ezekre az élet lehetőséget, hogy mindent megvalósítsak. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A blogot tekintve is vannak persze terveim, bár korántsem olyan nagyszabásúak, csupán annyi, hogy szeretnék rá időt szakítani ismét. Mert az van, hogy hiányzik, hogy kicsit rendszerezzem a gondolataimat az olvasmányélményeimmel kapcsolatban is. Ám ahogy erre gondolok, arra is rájövök, hogy a bookstagram része viszont egyáltalán nem hiányzik, nem érzem magamban azokat a kreatív energiákat, és mi tagadás, kicsit repetitív tevékenységnek is érzem. Szóval nem akarok ezzel nyomást gyakorolni magamra, hogy ez tartson vissza például egy bejegyzés publikálásától, mert nem tudok egy számomra elfogadható képet felmutatni az adott olvasmányomról (így leírva amúgy nagyon nevetségesen hangzik még nekem is, szóval abszolút megengedett a szemforgatás) Úgyhogy ebben az új évben szeretném ezt a belső kényszert elengedni, magasról tenni rá, hogy készítettem-e képet a könyvről vagy ha igen, az megfelel-e a mércémnek. Bejegyzés és gondolat legyen - ez most a lényeg. </p><p style="text-align: justify;">Elképzelhető, hogy több gyerekkönyves értékelés is fog idekerülni majd, de csak azokról szeretnék majd írni, amik valóban megérdemlik a figyelmet - és akár felnőttként is élvezhetőek. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYZdEvvnme082gIiIoWI3V0qwzL4HsKUR3puj1BDBEFqC5_tZ2GbAiHtQ6nrb-WlyiT8wccqhbtp8vX882MLEY8vRk84XRxRtcnl9HpXDRaJ3lNSXrkjiLJ9k8ri9_wFlJs3jKeR8zOIV5GnpqkC7Q5LxTctCxKLD0Hfx40IKaCG6TDXk2v_vCJggZJg/s4032/20230106_221332.jpg" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="4032" data-original-width="3024" height="320" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYZdEvvnme082gIiIoWI3V0qwzL4HsKUR3puj1BDBEFqC5_tZ2GbAiHtQ6nrb-WlyiT8wccqhbtp8vX882MLEY8vRk84XRxRtcnl9HpXDRaJ3lNSXrkjiLJ9k8ri9_wFlJs3jKeR8zOIV5GnpqkC7Q5LxTctCxKLD0Hfx40IKaCG6TDXk2v_vCJggZJg/s320/20230106_221332.jpg" width="240" /></a></div><br />De térjünk rá, hogy melyek voltak 2022. legkiemelkedőbb olvasmányai - mert hogy szerencsére jó pár akad közte. Igyekszem egy-egy rövid értékelést is írni hozzájuk, hiszen legtöbbjéről semmiféle említés nem is esett se itt, se molyon, se Instagramon vagy Facebookon. <p></p><p style="text-align: justify;">Egyébként 46 darab könyvet olvastam el a moly szerint - ebből 14 gyerekkönyv (vegyesen saját örömömre vagy éppen a gyerkőcöknek felolvasva és nekem is szerelem lett), a többi pedig képregény, regény és non-fiction vegyesen. Műfajilag ismét csak sikerült változatosan olvasnom, és az angol mellé már bekerült néhány német nyelvű olvasás is - bár ezek még csak egyszerű gyerekkönyvek vagy könnyed ifjúsági regények voltak. Szeretném majd folytatni az idegennyelvű olvasást is, idén az első nagy falat Kerstin Gier Wolkenschloss című regénye (magyarul Felhőszálló néven jelent meg), amit remélem, el fogok majd olvasni valóban, mert az első fejezet után azért világos nekem, hogy a szóismeretem még nincs ezen a szinten. </p><p style="text-align: justify;">Ha a 2022. év kiemelkedő olvasmányait kéne megjelölnöm, akkor rögtön <b>Neal Shusterman: Kaszás</b> című disztópikus regénye ugrik be, amit novemberben olvastam és rajongásig megszerettem, bár erre egyáltalán nem számítottam. Izgalmas és elgondolkodtató gondolatkísérlet arról, hogy mi történne velünk, ha nem lenne halál. Mivé lenne így az életünk, ha nem fenyegetne minket a végesség érzése. Őszintén segített úgy elgondolkodni nekem a halállal kapcsolatban, hogy kicsit hozzátett a gyászmunkámhoz, amin még mindig dolgozok, szerintem életem végéig, de hasznos szempontokat kaptam ettől a regénytől, amit nem tudok elégszer megköszönni neki. Valamiért ehhez a címhez tapad hozzá az emlékezetemben még <b>V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete</b> című regénye is, amelynek ugyan nagyon vonakodva kezdtem neki, hiszen az Egy sötétebb mágia című trilógiája csúfos bukása volt a szerzőnek a szememben, de aztán nagyon kellemesen csalódtam a könyvben. Ha jól emlékszem, négy nap alatt fejeztem be, igazán magával ragadó történet volt, még annak ellenére is, hogy azért itt is akadtak ellenérzések bennem, és sokat értetlenkedtem a szerelmi szálak felett már megint. De mindettől függetlenül szép, modern fausti történet ez arról, hogy megéri-e a halandóságunkkal járó sebezhetőségeinkről lemondani a halhatatlanságért cserébe. </p><p style="text-align: justify;">Az élet és halál tematikájánál maradva csodálatos, kicsit a mélybe taszító és aztán óvón felemelő élmény volt számomra <b>Maja Lunde: A Nap Őrzője</b> című felnőtteknek írt meséje, amely a csodálatos Lisa Aisato illusztrációival jelent meg. Ez a történet amellett, hogy bizonyos olvasatok szerint a klímaváltozásról szól, számomra egy gyönyörű allegóriája volt a gyászmunkának. Mit visz el magával egy szeretett személy elvesztése, milyen áthatolhatatlan sötétségbe taszítja az embert. Ám a Nap nem szűnt meg, soha sem szűnik meg létezni. Ha újra fényt akarunk az életünkben, ki kell szabadítanunk - el kell engednünk őt a fogságából, hogy tegye a dolgát: süssön, világítson. Teremtsen színeket, szagokat, életet. A hiány nem szűnik meg ugyan soha, de körbenőheti az élet. </p><p style="text-align: justify;">Szívembe zártam még <b>A csütörtöki nyomozóklub</b>ot is. Ami amellett, hogy egy könnyed, cuki kis krimi egy nyugdíjas otthonban, számomra mégis nagyon hangsúlyos volt az a része is, hogy a szereplők tulajdonképpen napról napra egyre közelebb kerülnek a halálhoz. És ennek árnyékában élik mindennapjaikat, tudva, hogy bármikor eljöhet számukra a vég. A fiatalkori reményteljesség, a sok terv, a nagy család, ami mindig ott zajongott az ember körül már a múlté. Minden, ami előrevitte őket az életben már elmúlt, minden fontos dolog emlékké vált csupán. Ez a fajta melankólia számomra végig ott kullogott a sorok között, és bizony, éppen ezért nehéz is volt olvasni ezt a regényt olykor - mindamellett, hogy nagyon szerettem is.</p><br /><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJHp-89g1vWkCMfJVsPhibsNndWsmCkkUUOBs8eMUZgBlDOGXOhhMy5QrlCKTx3XS8iZ1crGs7rSxyDaK1cq9lm87ABPkJBwCM6323J22w48xw4KFambXWJo3rdsplGVlz444Yukagwc4_4h-U9qx8UX7rLBCLN1r8ZchcGB5d109MqHrzXb0dbDt16g/s2048/DSC_2034.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="266" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJHp-89g1vWkCMfJVsPhibsNndWsmCkkUUOBs8eMUZgBlDOGXOhhMy5QrlCKTx3XS8iZ1crGs7rSxyDaK1cq9lm87ABPkJBwCM6323J22w48xw4KFambXWJo3rdsplGVlz444Yukagwc4_4h-U9qx8UX7rLBCLN1r8ZchcGB5d109MqHrzXb0dbDt16g/w400-h266/DSC_2034.jpg" width="400" /></a></div><p style="text-align: justify;"><br /></p>Igencsak depressziósnak tűnik az eddigi listám, de higgyétek el, csupa remek könyv, amiken én csak néha pityeredtem el kicsit - de biztos vagyok benne, hogy más még ennyit sem. De hogy kicsit továbblépjünk a halál és a múlandóság kicsit lelombozó témáján, el kell mondanom, hogy <b>Robert Galbraith Zavaros vér</b> című kötetét is imádtam 2022-ben. Lélegzetvisszafojtva olvastam - sokszor hajnalig, nem érdekelt, mennyire zombi leszek utána, képtelenség volt letenni ezt az ezer oldalas monstrumot, amit azért tologattam magam előtt, mert azt gondoltam, hogy a gyerekek mellett én ezzel úgyse fogok tudni végezni soha az életben. És hát sikeresen rácáfolt a könyv erre a kijelentésemre. Zseniálisan izgalmas, imádtam, de tényleg imádtam minden sorát! A Koromfekete szív már ott figyel a polcomon, szerintem hamarosan rávetem arra is magam. <p></p><p style="text-align: justify;">Nagyon szerettem még olvasni <b>Fehér Klára: Bezzeg az én időmben</b> című, már-már klasszikusnak számító regényét, amely egy csodás új kiadásban jelent meg. Egy kicsit abigéles beütésű történetre számítottam, mást kaptam, de nagyon nem bántam. Felnőttesebb is volt, mint ahogy azt az ifjúsági címkétől gondoltam, szóval azt is mondhatnánk, hogy minden előzetes elképzelésemre nemet mondott, de én így is nagyon szerettem olvasni ezt a nyáron. Hangulatos, szórakoztató, igazán bájos, de emellett azért mégis kellően komoly. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;">Három képregényt olvastam, és mindegyik felkerült az emlékezetes olvasmányaim közé. Ezek közül az első <b>Shannon Hale: Igaz barátok</b> című története, amely pár évvel ezelőtt a Goodreads -en is közönség díjas lett. <span style="background-color: white;">Ez a képregény a kisiskolások azon időszakáról szól, amikor igencsak meghatározó mit gondol róluk a környezetük - egy olyan kislány szemén keresztül, akinek nem alakulnak szerencsésen a baráti kapcsolatai. Shannon története kicsit mindannyiunk története szerintem, még akkor is, ha nem voltunk ennyire rossz helyzetben. Mert vannak momentumok ebben a történetben, amik annyira univerzálisak, hogy mindenki talál velük kapcsolódást. </span></span><span style="background-color: white;"><span style="font-family: inherit;">Ez a történet, ahogy az utószóban is írja a szerző, igaz történet. És azok számára íródott, akik magányosnak és kívülállóknak érzik magukat. Különösen kisgyerekként. És persze, mindenkinek, aki érezte valaha hasonlóan magát. Szeretem a végén azt a pozitív üzenetet, hogy végül minden jóra fordul. </span></span></p><p style="text-align: justify;"><span style="background-color: white;"><span style="font-family: inherit;"><b>George Takei: They Called Us Enemy</b> című graphic novelje egy rendkívül fontos memoár, hiszen egy olyan témát választott, amiről csak mostanában kezdődtek diskurzusok a popkultúrában, de alapvetően - legalábbis európaiként úgy látom - még mindig nem annyira köztudott, hogy az USA-ban élő amerikai japánok a II. világháború idején - Pearl Harbor bombázása után - népellenségnek számítottak, és koncentrációs táborokba gyűjtötték őket, hogy nehogy esélyük legyen információkat szolgáltatni a japánoknak. Vagyonuktól, korábbi életvitelüktől kérdés nélkül megfosztottak sok ezer családot, mint az ország ellenségeit. Az egész gyermeki szemszögből van elbeszélve - hiszen a szerző maga ekkor még csak kisgyermek volt - , és pont így éri el talán a legfájdalmasabb hatást. Elgondolkodtató, szomorú, ám mégis megadja a végén a feloldozást. </span></span></p><p style="text-align: justify;"><b>Dana Simpson: Phoebe and her Unicorn</b> egy nagyon cuki, nagyon vicces, imádnivaló képregény a kisiskolás korosztály számára, de felnőttként is bőven lehet rajta szórakozni. Kár, hogy amúgy nem nagyon lehetett róla hallani, de magyarul is megjelent egyébként a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Sokszor van akcióban, úgyhogy érdemes azért ezt figyelgetni, mert tényleg baromi szórakoztató, főleg ez az önimádó unikornis. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDGmtoLmhkJfVHCXp22ZxdsNPp1UNI533yVJgs54W_2zRSovMzNmosrjvNem_g_YShWqeN9Bc6mV_B2xWApjNhVyfry-hymxnq3K0_OTszXKLr2VXCu5089bPWvJX18CE5E-qdD_khYSBuyMLgPR6UAudBEDB_5Gla71Ua3xQwWgt5lpJNXmmDg9YC9g/s2048/DSC_1949.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="266" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDGmtoLmhkJfVHCXp22ZxdsNPp1UNI533yVJgs54W_2zRSovMzNmosrjvNem_g_YShWqeN9Bc6mV_B2xWApjNhVyfry-hymxnq3K0_OTszXKLr2VXCu5089bPWvJX18CE5E-qdD_khYSBuyMLgPR6UAudBEDB_5Gla71Ua3xQwWgt5lpJNXmmDg9YC9g/w400-h266/DSC_1949.jpg" width="400" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Voltak újraolvasások is, bár korántsem annyi, hogy teljesíthessem Theodora havi egy újraolvasás-kihívását, hiszen szám szerint csak három darab könyvet olvastam újra. A <b>Krumplihéjpite Irodalmi Társaság</b> most sokkal, de sokkal jobban betalált, mint nyolc (?) évvel ezelőtt. Bár akkor is szerettem, de most a kedvenc könyveim listájába is felkerül - úgy tűnik, ehhez érnem kellett. Imádtam <b>A Gyűrűk Urá</b>t, szívesen barangoltam Középfölde kalandos világában, olykor félelmetes volt a hasonlóság a való világunkkal is, hiszen pont abban az időben támadta meg Oroszország Ukrajnát. Félelmetes, mennyi történéssel rezonáltak Tolkien gondolatai - azt hiszem, ez az időzítés új olvasási élményt adott nekem, és megmutatta, hogy tényleg mennyi örökérvényűség lakozik ebben a történetben. Márciusban megismerkedtem egy elképesztően művészi mesekönyvvel, Samuel Allo meséivel, amelyeket Szimonédész Hajnalka álomszép festményei illusztrálnak, és azt még decemberben újra is olvastam. Csodálatos mesék vannak benne, amelyek örökérvényűek és tényleg velünk maradnak az olvasása után is. <b>A két csillag</b> egy figyelemre méltó kötet, amiért nem lehetek elég hálás a Kisgombos Kiadónak, hogy elhozták a hazai közönség számára. Felnőttként is bőven megéri belemerülni a világába. </p><p style="text-align: justify;">Voltak még ezek mellett is bőven kiemelkedő könyvek, mint például <b>A részegség rövid története</b>, ami az egyik legszórakoztatóbb non-fiction valaha. Vagy az <b>If Walls Could Talk</b>, ami egy szuper kulturtörténeti kötet, és az otthonunk történetéről mesél nagyon érdekes formában. Ha az angol nem akadály, tudom ajánlani ezt is. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szerencsére az évben kevés csalódás ért, ezek közül a legdühítőbb számomra Az örökösök viadala volt, úgyhogy ez kapja tőlem 2022. Citrom-díját. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">S hogy mit hoz a 2023-as év? Nagyon remélem, hogy egy kis aktivitást tőlem itt a blogom felületén, és hogy idén is sok klassz könyv rám találjon. Köszi, ha végigolvastatok - de ha nem, az sem gond, én már annak tökre örülök most, hogy közel két hétnyi gépelgetés után eljutottam oda, hogy meg tudom nyomni a publikálás gombot a jobb felső sarokban. </p><p style="text-align: center;"><b>Mindenkinek boldog, könyves kalandokban gazdag új évet! </b></p><div style="text-align: center;"><br /></div>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-1595143206985933722022-03-25T22:25:00.002+01:002022-03-25T22:25:56.229+01:00The Song of the Tree<p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUIxE4aNo_8HYKLf_mZrnY6WucgnhdqkqbWsaU1bPHV73OVe5GhgJS5J909ZOCwVlSvVr_5zWQPV0d7QTLUTIfvWP6MUJpBvcel-xhAOxFlJwJoEaZGsPrvL3OK1lT-t5ctKjlBQKmwEdSQizIm_u3VWhOq6nz7PywVp2cljte0ZRsixsF32Htx0_6jw/s2048/DSC_1936.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiUIxE4aNo_8HYKLf_mZrnY6WucgnhdqkqbWsaU1bPHV73OVe5GhgJS5J909ZOCwVlSvVr_5zWQPV0d7QTLUTIfvWP6MUJpBvcel-xhAOxFlJwJoEaZGsPrvL3OK1lT-t5ctKjlBQKmwEdSQizIm_u3VWhOq6nz7PywVp2cljte0ZRsixsF32Htx0_6jw/w640-h426/DSC_1936.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;">Coralie Bickford-Smith képeskönyvei mellett nehéz szó nélkül elmenni. Már a borítón található grafikái is rögtön felkeltik az érdeklődésemet, mert annyira másak, mint az eddig általam látottak: nem túlzás őket újítónak nevezni, és hát annyira szemet gyönyörködtetőek is. A rajtuk levő vászonkötés még inkább fokozza bennem azt az érzést, hogy igazán nem mindennapi képeskönyvekkel lesz dolgom, ha ezekbe belelapozok. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A The Song of the Tree szám szerint a harmadik, és mindezidáig utolsó megjelent képeskönyve, amely egy kismadár és egy fa kapcsolatáról szól, és ahogy a The Fox and the Star című könyvében, úgy itt is az elválás van a történet középpontjában. A dzsungel mélyén élő óriási fára időről időre madárraj száll, és belakják egy rövid időre az ágait. A kismadarak nagyon ragaszkodni kezdenek ehhez a fához, hiszen itt igazán otthon érzik magukat. Ám amikor eljön a vonulás ideje, az egyik kismadár nagyon nehezen hagyja ott a fát. Aggódik érte, hogy mi lesz vele, ha egyedül marad. Mennyire fog szomorkodni a magányában. Azonban ahogy leszáll az este, a kismadár megtapasztalja, hogy a fa nem fog egyedül maradni, hiszen még számos másfajta élőlény otthona is. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;">"When the rains pour down</p><p style="text-align: center;">many shelter in your branches.</p><p style="text-align: center;">Many rustle your leaves - </p><p style="text-align: center;">they trace your bark</p><p style="text-align: center;">and sing you to sleep.</p><p style="text-align: center;">They protect you when I leave. "</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">"Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka" - írja Szabó T. Anna a Senki madarában. Igen ám, de mi van akkor, ha a madár mégsem akar feltétlen felelni a távoli földek hívására? Coralie Bickford-Smith madara sokkal inkább az otthon-érzés melegségét vágyja, először képtelen elszakadni az otthonos ágaktól, levelektől. Vajon létezik-e akkor is az otthon, ha mi elhagyjuk azt? Létezni fog-e továbbra is, lesz-e hova visszatérnünk? </p><p style="text-align: justify;">A Madár bár tudja, érzi, hogy mennie kell, a félt-óvó szeretet mégis ott tartja őt a Fán, azon, amely otthont adott neki. Vajon fogja-e más is úgy szeretni őt, ahogy a Madár tette? Vagy ezentúl ott tornyosul a magányában, elhagyatottan? Az elválás egyik legfontosabb kérdése ez. Mi lesz azután, ha mi továbblépünk? Jó sora lesz annak továbbra is, akit hátrahagyunk? </p><p style="text-align: justify;">Sajnos nem minden elválásnál bizonyosodhatunk meg ezek felől. Nem mindig tudjuk úgy időzíteni, hogy megkaphassuk a megnyugtató válaszainkat. Coralie Bickford-Smith története azonban azt a pozitív üzenetet fogalmazza meg számunkra, hogy a dal sose szűnik meg, csak átalakul. Ez hozzátartozik a Fa állandóságához, még akkor is, ha lakói folyton változnak. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Coralie Bickford-Smith: The Song of the Tree</b></p><p style="text-align: justify;">Penguin Random House</p><p style="text-align: justify;">64 oldal</p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-73177835081566978532022-03-20T09:46:00.005+01:002022-03-20T09:46:38.850+01:00A fák titkos élete<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgCvfcwIWuOpwkh7Xl-0RVJYUgi0zta0FhVBCSHSRkFgP90vbqrexwuWzlM0Jwa5Ecrh00xATohGFYI7Ye1isqLS6P9kZoaj0olnLkYgxceAWgdBjpTLD3O5mDzpru2rP1667NWBb_mf9zOVfZMzxPQB-UwNyoSu-Y1Npe2EjOsE7_kQfMKmVP_tizfbw=s2048" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgCvfcwIWuOpwkh7Xl-0RVJYUgi0zta0FhVBCSHSRkFgP90vbqrexwuWzlM0Jwa5Ecrh00xATohGFYI7Ye1isqLS6P9kZoaj0olnLkYgxceAWgdBjpTLD3O5mDzpru2rP1667NWBb_mf9zOVfZMzxPQB-UwNyoSu-Y1Npe2EjOsE7_kQfMKmVP_tizfbw=w640-h426" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Már több mint egy éve annyira szerencsés vagyok, hogy öt percnyi sétára lakom egy óriási erdőtől, amiben napokon keresztül bolyonghatnék anélkül, hogy emberlakta településbe botlanék. Túraútvonalak sűrű hálózata szövi be, számtalan sétát tehetek benne úgy, hogy mindig tudok beletenni újdonságot, olyan kitérőt, amin még nem jártam. Pedig rendszeres látogatója vagyok, kevés olyan hét van, amikor ne bóklásznék benne akár kisebb vagy sokórás időtartamra. </p><p style="text-align: justify;">És gondolhatjátok, hogy mennyivel másabb életérzés ez nekem, pusztákkal körülvett alföldi lánynak, akinek a legközelebbi nagyerdő is legalább 3 órás autóútra volt. Pedig istenbizony, én már gyerekkorom óta imádtam az erdőt, amit mindig is valami misztikus, titkokkal teli helynek éreztem és érzek ma is. Talán Tolkien entjeivel való első találkozásom óta vettem észre máshogy a fákat. Mert persze, sok mindent tanul az ember a suliban biológiaórán, ám Tolkien mégis más megvilágításba helyezte őket számomra. Így amikor Peter Wohlleben neve feltűnt a radaromon Esztinek hála, nem is volt kérdés, hogy a fákkal foglalkozó kötetét biztosan be fogom szerezni magamnak. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Wohlleben erdőgazdálkodást tanult, és húsz éven keresztül dolgozott a németországi tartományi erdőfelügyelőségnek, jelenleg pedig egy saját erdőgazdaságot vezet saját ökológiai elképzelései szerint. S hogy mik is ezek? Hát laikus szavakkal elbeszélve az, hogy meghagyja az erdőt a maga létezésében, nem ritkít, hogy a fiatalabb fák több fény kapjanak, nem avatkozik bele az életébe munkagépekkel, hogy néhány évente a fák 10%át kivágja. Az erdőnek ugyanis megvannak a miértjei, és ezek nagy része még a mai napig is rejtettek a tudósok, erdészek előtt is. Például egy ausztrál kutató, bizonyos dr. Monica Gagliano mimózákkal kísérletezve arra jutott, hogy a növények képesek emlékezni és tanulni. Ám hogy pontosan hogyan is raktározzák el ezt a tudást, arra még nem tudtak fényt deríteni. A kutatók egy része úgy véli, hogy információtárolásra a gyökérzet lenne a legalkalmasabb, hiszen az a növény legstrapabíróbb, legtovábbélő része.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Wohlleben egyébként könyvében gyakran használ olyan kifejezéseket a fákkal kapcsolatban, mint hogy képesek gyászolni, aszociálisan viselkedni vagy éppen gondolkodni. Ezek a fogalmak első hallásra meredeknek tűnhetnek, és mivel nem vagyok képzett természettudós, nyilván igazán mélyreható rálátásom nincs a dolgokra. De mindenesetre én ezeket a fogalmakat nem úgy képzelem el a fáknál, mint egy ember vagy állat esetében tenném - de a folyamatokat, amik Wohlleben szerint végbemennek a fákban talán így lehet a legjobban megérteni nekünk laikusoknak, ha valamiképp az általunk ismert érzésekhez, viselkedési módozatokhoz hasonlítjuk. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Nagyon érdekesek voltak még a falültetéssel kapcsolatos meglátásai is, ahol a városokban lehelyezett fákat az utcagyerekekhez hasonlította, akik anya és tágabb rokonság nélkül kénytelenek boldogulni az idegen földben, és többek között ezért igen kevesen, szinte elenyészően kevesen élik meg a fák által számított valódi felnőttkort. S ráadásul a faiskolai előkezelések, amelyek keményen megnyirbálják a gyökérzetet a könnyebb kezelhetőség érdekében, olyan mintha vakká és süket-némákká tennék őket. Hiszen a fák a gyökérzetük segítségével tájékozódnak és létesítenek kapcsolatot a szomszédos fákkal. Persze, mindemellett még ott van az is, hogy a városi környezet mennyire nem fáknak való vidék. A keménnyé döngölt földben mennyire nehezen lélegzik az a pici gyökérzet is, és a fák metszése pedig mennyire gyakori az ilyen helyeken. A metszés sok esetben csupán szépészeti célokat szolgál, ám annál nagyobb károkat okozhat a fáknak. Wohlleben nagyon megindítóan ír ezekről a fákról, akiket a városi szürkeségünk kis zöld szigetei miatt telepítenek a mi otthonainkhoz. Érzékletesen és igen meggyőzően rávilágít arra, hogy mennyire idegen ezeknek a növényeknek a mi városunk, mennyire barátságtalan környezetet biztosítunk nekik. Hiába vágyjuk a természetet ilyen természetellenes helyekre, nem sokat teszünk érte, hogy ők tényleg jól érezhessék magukat ott is. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhXQzio5vPlIclbyYn7BqfJsLdzoqfsLaJC9gjhLoTs0gCBv08Dq68f5ti86nZLA6cICg_vHawLbeoJnsXXUlXYb51SHNzFpVNGzdYJUyHmtJdxTw-CM7OY3EQwbJVruh7eZv7gXCAMZ8XgSuhATc4czm3wL0OYre6dq-_GJeixbQIvSYJV5APiFR2UqQ=s2048" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhXQzio5vPlIclbyYn7BqfJsLdzoqfsLaJC9gjhLoTs0gCBv08Dq68f5ti86nZLA6cICg_vHawLbeoJnsXXUlXYb51SHNzFpVNGzdYJUyHmtJdxTw-CM7OY3EQwbJVruh7eZv7gXCAMZ8XgSuhATc4czm3wL0OYre6dq-_GJeixbQIvSYJV5APiFR2UqQ=w640-h426" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Wohlleben nézetei talán egy igazi természettudós számára kicsit (vagy éppen nagyon) elrugaszkodottnak tűnhetnek. És nem mondom azt, hogy bizonyos szempontból nem azok, viszont szeretek én is úgy gondolni a természet élőlényeire, hogy azok mindannyian érző, gondolkodó lények - mégha ezek a fogalmak nem is teljesen az általunk ismertekként és tapasztaltakként léteznek bennük. Szóval Wohlleben könyve úgy érzem, megszólított, és sok érdekességet tett hozzá az erdei kirándulásaimhoz. Azóta kicsit más szemmel járom az erdőket, és gyakran eszembe jut egy-egy megfigyelése vagy elmélete. Fogok még olvasni tőle mindenképpen, szeretnék még jobban nyitottabb szemmel járni odakint. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Peter Wohlleben: A fák titkos élete</b></p><p style="text-align: justify;">Das geheime Leben der Baume</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Balázs István</p><p style="text-align: justify;">Park Könyvkiadó</p><p style="text-align: justify;">216 oldal</p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-36551101117822183612022-02-18T06:00:00.007+01:002022-02-18T06:00:00.173+01:00They Called Us Enemy<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEippR1eMwu30xu0wPvxhw9pplNYOX9bnPpM1dmw4QRhFOgzrtqWJ_N5TS_A_ZXNfa1lMDLUU5M54tj3pZSxbq2RWTkeOdaR091W4BgCMcESCk4Qb3QMX1Xb0iYsrVWO2JmWWdmZQfFfPhaHfampu-g-UPwZov-ba0k-9PUCrJO4uGvR_uvwPy7-1WVGvw=s4032" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEippR1eMwu30xu0wPvxhw9pplNYOX9bnPpM1dmw4QRhFOgzrtqWJ_N5TS_A_ZXNfa1lMDLUU5M54tj3pZSxbq2RWTkeOdaR091W4BgCMcESCk4Qb3QMX1Xb0iYsrVWO2JmWWdmZQfFfPhaHfampu-g-UPwZov-ba0k-9PUCrJO4uGvR_uvwPy7-1WVGvw=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">1941. Pearl Harbor-i japán támadás sorsdöntő volt az U.S.A. számára, hiszen ezután döntött úgy, hogy belép ő is a II. világháborúba. Azonban ennek volt egy olyan következménye is, amelyről csak az utóbbi időben kezdtek diskurzusokat folytatni. Ez pedig az, hogy a háborúba való belépést követően a katonai vezetés akkor úgy döntött, hogy az U.S.A.-val hadban álló országok ott élő állampolgárait vagy azoknak leszármazottait koncentrációs táborokba záratja. Ennek a döntésnek az értelmében több százezer japán származásút - akár amerikai állampolgárt is - szakítottak ki otthonaikból, és minden vagyonuktól, egzisztenciájuktól, jogaiktól megfosztva táborokba zárták őket, mint az ország ellenségeit. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Nem olyan régen olvasgattam pár fejezetet Bruno Bettelheim: Elég jó szülők című könyvéből, és ott az egyik részben arról beszélt, hogy mennyire tudják befolyásolni a szülők azt, ahogy a gyermek a világra tekint. London bombázását hozta fel Bettelheim példának, hogy amikor évekkel később szemtanúkat kértek, hogy meséljenek arról, mire emlékeznek ezzel kapcsolatban, érdekest megfigyelést tettek. Akik gyerekként élték át a bombázásokat, azok közül nem mindenki megrázkódtató eseményként emlékezett rá vissza, volt aki képes volt ebben a szörnyű dologban is meglátni a csodát. Egy férfi élete egyik legviccesebb élményét is ehhez köti, amikor a parkban arra lett figyelmes, hogy egy fa gyökerestül repülve átszeli a parkot. Anyukájával utána még perceken keresztül alig tudták abbahagyni a nevetést. Vagy az a férfi, akit gyerekként egy este felébresztett az anyukája, hogy együtt nézzék a szemben levő kigyulladt ház lángjait. Anyukája nyugalma rá is rögvest átragadt és alapvetően szép élményként emlékszik vissza arra, hogy a szomszédos ház a tűz martaléka lett. Ezzel szemben akiknek pánikoltak a szülei, maguk is traumaként emlékeznek a bombázások idejére. </p><p style="text-align: justify;">George Takei édesanyja is egy ilyen nyugalmat árasztó szülő volt. Neki köszönhetően a kis George csupán egy ártatlan táborozásként élte meg az amerikai japánok koncentrációs táborokba zárását a II. világháború idején. Számomra ő volt a történet igazi hőse, hiszen ő aztán tényleg bármilyen körülmények között otthont tudott teremteni a családjának. George és a testvérei neki köszönhetően gyerekek tudtak maradni akkor is, amikor sokaknak idő előtt fel kellett nőniük. Elképesztő nő volt, akit végig csodáltam olvasás közben. Anyaságának lényege fonta körbe a történet nagy részét, alakja még ha háttérben is maradt sokszor, végig érződött a hatása, mint egy megnyugtató dallamnak. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A gyermeki szemszög ellenére persze megszólal elbeszélőnk felnőtt hangja is. Magyarázza a körülményeket, a közhangulatot, illetve hogy pontosan mit is jelentett az számukra, hogy állampolgári jogaiktól megfosztva egy internáló táborba deportálták őket családostul. Háttérinformációkat ad hozzá a narratívához és olyan formán tálalja őket, hogy igazából bármilyen származásúként és akár tinédzserként is felfogható az, amin a Takei család sokezer sorstársával együtt keresztülment ebben az időszakban. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Már Lucy Strange: A világítótorony legendája című regényében is mélyen megdöbbentett, hogy egyes országok hogyan álltak a bevándorlóikhoz háború esetén. És itt most nem a pár hónapja kivándoroltakról, hanem az évtizedeket ott élő, vagy akár már eleve odaszületett, elvileg teljes jogú állampolgárokról beszélek, akiket egy háború miatt máris jogaiktól megfosztva, népellenségként felcímkézve elkülönítik a lakosságtól. Ez rávilágított számomra arra, hogy bár élhet az ember bármennyire demokratikus országban, elég valami rajtunk kívül álló ok, és máris kívül találjuk magunkat a körön. Hogy sose szűnünk meg idegennek lenni, bármennyi éve is élünk valahol, és ki tudja, hány odaszületett generáció kell ahhoz, hogy az ország is a sajátjának tekintsen minket minden körülménytől függetlenül. </p><p><br /></p><p style="text-align: justify;">De George Takei mégsem erre a következtetésre jut, ő sokkal pozitívabban, megbocsátóbban áll ehhez az időszakhoz. Bár évek kellettek hozzá, hogy utólagosan is (amikor felnőttként már tudomást szerzett a velük történt megalázottságról és kisemmizésről) feldolgozza azt, amin átment ő és a családja. Graphic novelje azonban nem egy gyászfolyamat, hanem sokkal inkább egy kerek egész, önmagában lezárt történet. Amiben ott a düh, majd végül a megbocsátás. George Takeiben már letisztázódtak ezek az események, történetének célja inkább a megismertetés. Hogy ez is hozzáíródjon a történelemhez, el legyen beszélve, ki legyen mondva, hogy sok-sok évvel ezelőtt az amerikai japánokra ellenségként tekintettek és ennek megfelelően is bántak velük. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>George Takei: They Called Us Enemy</b></p><p style="text-align: justify;">Illustrations: Harmony Becker</p><p style="text-align: justify;">Top Shelf Production</p><p style="text-align: justify;">224 oldal</p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-15029199203855621052022-02-14T12:56:00.002+01:002022-02-14T12:56:20.319+01:00Kavalier és Clay bámulatos kalandjai<p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">V</p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEh48UZOzzDlj6pDW9EnUJdZSKtGjbBTN3ktarZF5vhrcM-ITdhcgH1PcU5Urv-N6Jk9iU0EkZnmLG0BwJGc1t14zf0UbIS0Pl59ny5Fu07TMF50Vr4ED2K_jcgU2OEZfQwpXKX8_d7cYL0wdpGo4WN57-BtHjZe96fvwtceMpGxOQbefKxfF6zxz6sEmA=s4032" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEh48UZOzzDlj6pDW9EnUJdZSKtGjbBTN3ktarZF5vhrcM-ITdhcgH1PcU5Urv-N6Jk9iU0EkZnmLG0BwJGc1t14zf0UbIS0Pl59ny5Fu07TMF50Vr4ED2K_jcgU2OEZfQwpXKX8_d7cYL0wdpGo4WN57-BtHjZe96fvwtceMpGxOQbefKxfF6zxz6sEmA=w640-h480" width="640" /></a></div><br />annak ezek az irreális és teljesen alaptalan félelmeim a hosszú történetekkel kapcsolatban. Pedig alapvetően, ha belegondolok, egészen sokszor olvasok 400 oldalnál hosszabb könyveket, mégis gyakran félek nekivágni ezeknek a regényeknek, ki tudja, miért. Michael Chabon neve nem volt ismeretlen számomra, annak ellenére, hogy semmit sem olvastam tőle korábban, viszont a végtelen várólistámon továbbra is ott csücsül tőle a Jiddis rendőrök szövetsége. Ám váratlan fordulatként az olvasói létemben, mégsem azzal a könyvvel kezdtem az ismerkedést az írásaival, hanem a Kavalier és Clay bámulatos kalandjaival.<p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Hogy erre a kötetre felfigyeltem, azt teljes mértékben Theodorának köszönhetem, aki olyan lelkesen írt erről a regényről, és ráadásul megtudtam, hogy a képregény műfajának keletkezésének idejében játszódik a történet, akkor rögtön pakoltam is fel a kívánságlistámra. Persze aztán ahogy távolodtam el időben a hirtelen feltámadt lelkesedésemtől és kíváncsiságomtól, úgy rémített meg egyre inkább ez a majdnem 900 oldalas regényhosszúság.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Pedig igazán kár volt, mert így utólag azt tudom mondani, hogy gyorsan repültek az oldalak. Különösen az első száz oldal volt számomra az, ami igazán behúzott a történetbe, és onnantól kezdve tudtam, hogy nekem innen nincs menekvésem, meg kell tudnom, hogy végződik ez a történet. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy aztán egy rész se volt, ami annyira magával ragadott volna, mint a prágai epizód, mert az úgy hangulatilag nekem nagyon-nagyon betalált. Persze, aztán voltak benne még izgalmas vagy éppen hangulatos momentumok, meg aztán olyanok is, amiket egyáltalán nem olvastam szívesen. Utóbbi kategóriába egyértelműen az antarktiszi rész tartozik, mert hogy utálok az állatokkal történt kegyetlenségekről olvasni. Persze, nem mintha egyéb kegyetlenségekről szeretnék, nyilván mindegyik felkavar kellőképpen, de a gyerekekkel vagy állatokkal szemben elkövetett dolgok különösen. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">De engem felkavaró tartalmak ide vagy oda, érdekes volt ott lenni a képregény aranykorának kezdetén, a szuperhősök megszületésének és felemelkedésének idején. Bármennyire is irodalmi szemétnek, nem komolyan vehető műfajnak gondolták ezt akkori alkotói és kiadói, mégis sok fontos dolgot képviselt ez a II. világháború kétségbeesett időszakában. Amikor a kimenetel annyira bizonytalannak tetszett, és az egész háború végét még egyáltalán nem lehetett látni, jó és fontos volt arról ábrándozni, hogy egy szuperhős képes lenne véget vetni ennek az egésznek. Jó lehetett arról álmodozni, hogy létezik még az az abszolút Jó, aki mindenféle nemes eszmékkel van felvértezve, és képes a valóságot olyan mesévé változtatnia, amelyben végül a jó győzedelmeskedik. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Erre különösen Joe-nak, a Szabadulóművész grafikai megalkotójának volt első látásra szüksége. Ő, aki saját börtönében rekedt egészen attól a pillanattól kezdve, hogy hátrahagyta zsidó családját a nácik által megszállt Prágában. Aki bármennyi évet élt is Amerikában, mindig idegennek érződött számára az a világ. Hiába találta meg ott önmagát, hiába bontakoztathatta ki ott tehetségét, hiába talált társakra és barátokra. Képtelen volt elszakadni attól a tudattól, hogy mit hagyott maga mögött. </p><p style="text-align: justify;">A regény narrációjában különösen érdekes volt, ahogy ez a képregényszerűség megjelent Sam és Joe történetében. Különösen Joe alakja hasonlított egy bosszúálló szuperhős történetéhez, akit hiába vesznek körbe hűséges segítői, mégis a magány az egyetlen társa. Aki igazságot oszt, és minden sarkon ellenséget lát maga körül. S ha már elfogytak, akkor felkutatja őket, bárhol legyenek is a világban, még az Antarktiszon sem menekülhetnek előle. Joe addig nem találhat otthonra, amíg lelke nem lel békét, nem talál megnyugvást. </p><p style="text-align: justify;">Sammy ezzel szemben pont hogy ebből a nyugalomból, az egyhangúságból szeretne szabadulni, de erről ő sem tud mindig. Sammy életének nagy nehézsége, hogy képtelen elbírni azt, hogy ő kicsoda valójában. Az átlagosságba menekül inkább, beletakarózik, annyira amíg végül már valóban kényelmesnek érzi azt. Vajon lesz-e mersze ahhoz, hogy a saját maga alkotta szuperhőshöz hasonlóan, kiszabaduljon ezekből a láthatatlan béklyókból? </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Chabon regénye egyszerre mesél a képregényes szuperhősök aranykoráról és egy, a menekülésben létező generációról. Bevallom, nem mindig voltunk azon a hullámhosszon, amin szerettem volna, hogy vagyunk, de alapvetően azt mondom, hogy örülök, hogy elolvastam ezt a történetet. Bámulatosan megidézte az az érát, amikor a szuperhősök először mentettek világokat. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Michael Chabon: Kavalier és Clay bámulatos kalandjai</p><p style="text-align: justify;">The Amazing Adventure of Kavalier and Clay</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Soproni András</p><p style="text-align: justify;">21. Század Kiadó</p><p style="text-align: justify;">848 oldal</p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-91057231928711321532022-01-29T08:00:00.019+01:002022-01-31T06:37:33.727+01:00Tervek és könyves vágyak 2022-re - Témázás<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiNzO-9wvmTOFQguHlRIjwZHaICptwu4BHFl0TgZ3kcCctP4XvlAo-zPOA4GM27QnAs8893KX7qZCH_k0jUcNHMzUGs-EohwGn9-gFvQfD-nJjszIL1FgsNzO4GblqYyNfb6XOMgjrF0ZkUg4qfZ5UCYjnXljkVcVPevSkhLyhrWtSlG28Id6ZJO8aFlQ=s4032" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEiNzO-9wvmTOFQguHlRIjwZHaICptwu4BHFl0TgZ3kcCctP4XvlAo-zPOA4GM27QnAs8893KX7qZCH_k0jUcNHMzUGs-EohwGn9-gFvQfD-nJjszIL1FgsNzO4GblqYyNfb6XOMgjrF0ZkUg4qfZ5UCYjnXljkVcVPevSkhLyhrWtSlG28Id6ZJO8aFlQ=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;">Bevallom, úgy vágtam neki ennek az új évnek, hogy mindenféle tervezést keményen elutasítottam. Mert annyira bizonytalan, annyira ismeretlen még mindig ez a kétgyerekes, nyelvtanulós lét, hogy úgy gondoltam nekem teljesen felesleges tervezni, mert elég kicsi itt bárminek is a valószínűsége, illetve az energiáimat most úgyis más viszi el, nem pedig az olvasmánylistám feletti merengéseim. </p><p style="text-align: justify;">De az az igazság, hogy a januári megtáltosodásom az olvasással és a blogolással kapcsolatban is (nyugi, mindkét gyerek él még, és a németet se hanyagoltam el!) , hogy a könyves tervek, vágyak elkezdtek mégiscsak begyűrűzni a gondolataimba. Persze, ki tudja, mi lesz még itt, továbbra is fenntartom, hogy semmire sincs garancia. De most jól esik, hogy van kedvem olvasni és írni is, és csodával határos módon sikerül is mostanában időt is szakítanom mindkettőre. Szóval, miért is ne gondolnék én is egy merészet, és írnék egy picit arról, mi lenne a jó idén, merre akarom kanyarítani a könyves kalandozásaimat? </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Persze, alapvetően továbbra is a spontaneitást szeretem az olvasásban, tehát amit csak megkívánok, azt olvasom. Ezen idén se szeretnék változtatni, mert én ezt így szeretem. A GoodReadsen a szokásos évi ötven olvasmányt idénre is belőttem magamnak, ami már évek óta az irányszámom. Vannak évek, amikor sikerül ezt túlszárnyalni, vannak évek amikor éppencsak sikerül és persze vannak olyanok is, amikor nem jön össze. Tavaly az utóbbi lett, hiszen összesen 47 könyvet olvastam végül el. Ezt nem szeretném lejjebb vinni, mert nem az a célom, hogy mindenáron teljesítsem, ez szimplán csak egy szám, ami úgy nagyjából mutatja, hogy mennyit szeretnék könyvek között tölteni. A tapasztalat egyébként azt mutatja, hogy ebbe az évi 50 könyvbe simán belefér a szokásos nyári olvasási válságom is, nem kell ezzel túlhajtanom magam. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szeretnék idén is résztvenni Theodora kihívásán, amikor is havonta egy könyvet újra kell olvasni. Kedvenc kihívásom egyébként, ezt mindig elmondom vele kapcsolatban, annak ellenére, hogy még egyszer sem sikerült teljesítenem. Az idei januári újraolvasásom már meg is volt a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság személyében, és most még jobban szerettem, mint első olvasásomkor. A februári újraolvasásomat már tervezgetem, de még nincs meg a konkrét jelöltem. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Jó lenne, ha havonta egyszer legalább olvasnék egy képregényt. Annyi izgalmas kiadvány jön velem szembe magyar és angol nyelven is, hogy bőven tudnék miből válogatni. Remélem, a kedvem is kitart év végéig.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Tavaly elég jó arányban olvastam angol nyelven, ezt idén is szeretném tartani. Annyira félek, hogy a némettanulásban elkopik az angoltudásom, szóval jó lenne, ha az olvasmányaimmal valamit szinten tudnék belőle tartani. Itt nincs pontos szám a fejemben, de az olvasmányaimnak legalább a harmadát szeretném angolul olvasni ismét.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Bevallom, tavaly eléggé megszaladtam a könyvvásárlásban, mert voltak kicsit nehezebb időszakaim, és ilyen roppant anyagias módon reméltem azt, hogy a könyvek kicsit felvidítanak. (egyébként így is lett!) De idén szeretném ezt újra normálisabb keretek közé szorítani. Ebben igazából az a nehéz így külföldön élőként, hogy a könyvtárak egyelőre nem úgy állnak a rendelkezésemre, ahogy azt szeretném. De szerencsére itt az új ebookolvasóm! A Bookline fiókomban már nem tudom, hány e-könyvet kívánságlistáztam, de nagyon sokat. Na meg persze ott van egy gombnyomásra az Amazon e-könyvkészletének teljes szekciója. Szeretném, ha a vásárlásaim nagy része idén inkább e-könyv lenne, mintsem fizikai példány. Valódi könyvként idén inkább illusztrált köteteket vagy képregényeket szeretnék venni, de azt is csak módjával. Meg esetleg még a Penguin Clothbound Classics egyes részei is megengedettnek tekinthetők. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEi9GWikAsMzv5mQM1VVp4yvkrenHpgaiQqnP5zvY5De2dSRkhzGvwN3P2ZFFbPeymDiQsv3O_u7rXlfP-Q_Mbg3VnoXw_DaDDgsosH85ROb4cWfOEB-RM29jOv393NSzO3TBXjlVW28MPZDWnEs4FQmcv1ClkXdr8j846vnPgK07ytIcJurSX-LOxbQHA=s4032" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="4032" data-original-width="3024" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEi9GWikAsMzv5mQM1VVp4yvkrenHpgaiQqnP5zvY5De2dSRkhzGvwN3P2ZFFbPeymDiQsv3O_u7rXlfP-Q_Mbg3VnoXw_DaDDgsosH85ROb4cWfOEB-RM29jOv393NSzO3TBXjlVW28MPZDWnEs4FQmcv1ClkXdr8j846vnPgK07ytIcJurSX-LOxbQHA=w300-h400" width="300" /></a></div><p style="text-align: justify;">A Olvasónapló várólistacsökkentős játékán idén nem indulok még csak önszorgalomból sem, mert ezt tényleg lehetetlen küldetésnek érzem még így az év elején is. Viszont azért van pár könyv, amire idén mindenképp sort szeretnék keríteni. Így például a meglevő <b>Peter Wohlleben</b> könyveim, <b>T. J. Klune </b>tavaly óriási sikert aratott és nagyon népszerű regénye, a <b>Ház az égszínkék tengernél</b>, <b>Emma Staub</b>tól a <b>Nem vagyunk már gyerekek</b>, <b>Robert Galbraith</b> alias J. K. Rowlingtól a <b>Zavaros vér</b>, könyvek a csodálatos <b>David Attenborough</b>tól, illetve <b>A csütörtöki nyomozóklub</b> is nagyon listás. Utóbbiba már tavaly belekezdtem, nagyon ígéretes, de sajnos akkor már pont nem tudtam az olvasásra kellőképp koncentrálni, így az első este nyolcvan oldala után abbamaradt az olvasása. </p><p style="text-align: justify;">Ezeken kívül még sok egyéb könyv is tervben van, de ezek azok, amelyek momentán a legjobban piszkálják a fantáziámat. Bár a papíralapú könyvekkel nem tudom, mennyire tudok majd haladni, lehet egy jó ideig csak a Kindle lesz igaz társam a regények olvasásában. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A könyvújdonságok felkutatásában mostanában nem jeleskedem, de azért van pár könyv, amit nagyon várok idén, és szeretnék majd mihamarabb beszerezni. Ilyen például:</p><p style="text-align: justify;"></p><ul><li>az új <b>Lucy Strange</b> könyv, <b>A nővérek átka</b>, amely február 15.én fog megjelenni, ha minden igaz.</li><li>C<b>ynthia Paterson: Foxwood összes meséje</b> is egy nagyon bájos mesekönyvnek tűnik, az illusztrációk hangulata alapján rögtön fel is került a kívánságlistámra. Ennek várható megjelenése február 22.</li><li>izgalmasnak hangzik még <b>Baár Tünde: A mezítlábas grófnő</b> című gyerekregénye, ami a Manó Könyvek Új Kedvencek című sorozatában fog megjelenni. </li><li>na meg április 30-án érkezik egy új <b>T. J. Klune</b> regény, <b>A suttogó ajtón túl</b>. Remélem, addigra be tudom fejezni a tavaly megjelent regényét, a Ház az égszínkék tengernélt. </li><li>és majd valamikor tavasszal-nyáron jelenik meg a <b>Lore Olympus</b> második része is nyomtatásban. Az első részt eléggé szerettem, várom a folytatását!</li></ul><div><br /></div><div style="text-align: center;">Olvasd el a többiek terveit is az újévre!</div><div style="text-align: center;"><a href="http://pupillaolvas.blogspot.com/" target="_blank">PuPilla</a></div><div style="text-align: center;"><a href="https://ittvalahol.blogspot.com/" target="_blank">Theodora</a></div><div style="text-align: center;"><a href="https://jesuisesztelle.blogspot.com/" target="_blank">Sister</a></div><div style="text-align: center;"><a href="http://ffgbook.blogspot.com/" target="_blank">Mandi</a></div><div style="text-align: center;"><a href="http://www.zakkantolvas.hu/" target="_blank">Zakkant</a></div><p></p><p style="text-align: center;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Utóvéd:</p><p style="text-align: justify;"><a href="https://konyvlelo.blogspot.com/2022/01/konyves-tervezgetes-2022.html" target="_blank">Könyvlelő</a></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-22486542143646539982022-01-27T07:55:00.002+01:002022-01-27T07:55:30.269+01:00Sandwich grófja és a nápolyi pizza<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEg3mjaRZH-LvwOicGKcrbHbaL_E4al3DqbMazDyV3sa0Ha--9xLFVUB-QEZOt4tVsQ7YCFOyjsh_k_qpAsEAFl_euNwa81xwr1DWyo-90sYQs4GKnCw_BNR9AldXMO9lXJKkdnF0R-wAitC1C329L9qJLrTXVHXxKAASmb4_DS6r7ZXWEjiUK2dgtjRJw=s4032" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEg3mjaRZH-LvwOicGKcrbHbaL_E4al3DqbMazDyV3sa0Ha--9xLFVUB-QEZOt4tVsQ7YCFOyjsh_k_qpAsEAFl_euNwa81xwr1DWyo-90sYQs4GKnCw_BNR9AldXMO9lXJKkdnF0R-wAitC1C329L9qJLrTXVHXxKAASmb4_DS6r7ZXWEjiUK2dgtjRJw=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><div><br /></div>Tudtad, hogy a rómaiak korában a pizzán eredetileg csak olívaolaj, különféle fűszerek és méz volt csupán? És azt, hogy a sült krumplit állítólag belga halászok alkották meg? Na és azt, hogy a szendvics a létezését annak köszönheti, hogy Sandwich grófja szenvedélyes kártyajátékos volt? <div>Kalas Györgyi rövidke kis könyvében nagyon érdekes ételtörténeteket mutat be, amikkel még tuti több hónapig fogok brillírozni mások előtt. </div><div><br /></div><div style="text-align: justify;">Hogy mikor és hol is jött velem szembe, már nem is igazán emlékszem, de azt már a fülszöveg elolvasása után tudtam, hogy erre a könyvre nekem, mint megrögzött érdekességgyűjtögető, szükségem van. Persze, konkrétan a vajas kenyérnek mint olyannak a történetét nem fogjuk sajnos megismerni belőle (én sem hiszem, hogy létezne erről lejegyzett forrás), de azért magának a kenyérnek is van legalább annyira érdekes története, amit viszont egészen alaposan - de cseppet sem unalmasan - mutat be a kötet, Horváth Ildi pazar illusztrációival kísérve. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Tizenöt étel története kerül bemutatásra Kalas Györgyi által, amik valóban sokunk kedvencei: például a sült krumpli, a pizza, a palacsinta, a pattogatott kukorica vagy éppen a müzli. A kötet ételtípusok szerint csoportosítva vezeti végig az olvasót a változatos és igencsak érdekes történetek között, amelyben nemcsak maguknak az ételeknek a története kerül kitárgyalásra, hanem bizonyos hozzávalóik eredetéről is ugyanúgy szó esik, ahogy mondjuk az elkészítésükről is. </div><div style="text-align: justify;">Nagyon érdekes volt az angolok délutáni teázásának eredetéről olvasni, de arról is, hogy az imádott Earl Greyem ki után és miért kapta a nevét. És bár a krumpli a legkevésbé kedvelt ételeim közé tartozik, mégiscsak lenyűgöző, hogy az inkák mennyire szerették. Becslések szerint legalább ötvenféle krumplifajtát termesztettek, sőt a vallásuknak is fontos része volt Axomamma, a burgonya istennőjének személye. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Szóval mondom én, tele van érdekességgel, amiket valóban élvezet olvasni. Szívesebben beleástam volna jobban magam a csupán említés szintjén helyet kapott ételek történetébe is. Például a töltött káposztának, dobostortának vagy a pogácsának is biztos van izgalmas története. ( persze, aztán lehet mégsem) Jó lett volna, ha a magyar ételes rész kicsit jobban ki lett volna bontva a szimpla ételleírások helyett. Leginkább azért, mert míg a nemzetközileg ismert ételekről azért tudtam ezt vagy azt, addig a magyar ételek történetéről vajmi keveset, és ez a könyv elolvasása után sem sokat változott. Persze, nem mintha tett volna bármiféle ígéretet is erről, hiszen csak a népszerű kedvenc ételeink történetét ígérte, de így, hogy pár oldalon keresztül belobogtatta a magyar konyha bizonyos népszerű ételeinek a leírásait, eszembe juttatta, hogy ezek elmesélése tényleg jó volna még. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Mindezek ellenére nagyon megszerettem a kötetet, és Horváth Ildi illusztrációi is nagy szerepet játszottak benne. Kicsit olyan egrimónikás vonalat képvisel számomra, aki szintén óriási kedvencem a hazai illusztrátorok között. </div><div style="text-align: justify;">Kíváncsi kisiskolásoknak, érdekességekre éhes felnőtteknek egyaránt remek olvasmány a Sandwich grófja, és én pedig nagyon örülök, hogy ismeretlen módon ráakadtam. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><b>Kalas Györgyi: Sandwich grófja és a nápolyi pizza</b></div><div style="text-align: justify;">Horváth Ildi rajzaival</div><div style="text-align: justify;">Pagony Kiadó</div><div style="text-align: justify;">88 oldal</div>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-84605458734478020622022-01-22T09:00:00.007+01:002022-01-22T09:00:00.177+01:00Igaz barátok<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEghU_CQc08dSCcNXP3sxi9O13KKYTxQpKmkL3B_vAMdkb28ItTy3Dk7heq3-LFuRZVsgSs4nOCJUvTgidlaa0Yhjm26sHCj49StJOey5_dTtv9yi0pdMwbN2OgKmvO43OFvPik82ZlzkdDHtVKpoiV0LZgthWro93eCn8ffodTa8Ig1tXt3HEMeO-27Qg=s4032" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEghU_CQc08dSCcNXP3sxi9O13KKYTxQpKmkL3B_vAMdkb28ItTy3Dk7heq3-LFuRZVsgSs4nOCJUvTgidlaa0Yhjm26sHCj49StJOey5_dTtv9yi0pdMwbN2OgKmvO43OFvPik82ZlzkdDHtVKpoiV0LZgthWro93eCn8ffodTa8Ig1tXt3HEMeO-27Qg=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">El is felejtettem már, hogy milyen nehéz volt gyerekként barátkozni. Megtalálni azt a közösséget, ami befogad. Hogy milyen nehéz cipelni azt az érzést, hogy valahova tartozni szeretnél, ahol mégsem látnak szívesen. Gyerekkorunk szociális interakcióinak nagy része kimerült abban, hogy vajon ez vagy az mit gondol rólunk, vajon mit kell tenni, hogy szeressen vagy kedveljen. Az Igaz barátok című képregény pont erről az időszakról szól, egy olyan kislány szemén keresztül, akinek nem alakulnak szerencsésen a baráti kapcsolatai. Shannon története kicsit mindannyiunk története szerintem, még akkor is, ha nem voltunk ennyire rossz helyzetben. Mert vannak momentumok ebben a történetben, amik annyira univerzálisak, hogy mindenki talál velük kapcsolódást. </p><p style="text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;"><span style="background-color: white; text-align: start;">Shannon és Adrienne kicsi koruk óta legjobb barátok. Egy napon azonban Adrienne elkezd Jennel barátkozni, aki az osztály legnépszerűbb lánya, és a Banda nevű társaság vezetője. A Bandán belül mindenki Jen kedvence akar lenni, és néhány lány ennek érdekében bármit megtenne... akár zaklatna is másokat.</span><br style="background-color: white; box-sizing: border-box; outline: 0px; text-align: start;" /><span style="background-color: white; text-align: start;">Shannon sosem tudja előre, mit rejt számára a következő nap. Vajon ő és Adrienne barátok maradnak? Képes lesz kiállni magáért? És ő benne van a Bandában - vagy mégsem?</span><br style="background-color: white; box-sizing: border-box; outline: 0px; text-align: start;" /><span style="background-color: white; text-align: start;">A Newbery Honor díjas Shannon Hale és a New York Times bestseller illusztrátora LeUyen Pham közösen mesélik el ebben a könyvben, hogy milyen nehéz igaz barátokat találni, és miért éri meg az erőfeszítés.</span></span></p><p style="text-align: justify;">Nagyon régóta el szerettem volna olvasni ezt a történetet, mert a Goodreadsen ódákat zengtek róla. Mindig tervben volt, hogy megrendelem magamnak angolul, aztán más tolakodott elő mégis a listámon. Nem kis meglepetésemre pár nappal ezelőtt jött velem szembe a magyar megjelenésének híre, és ezt már tényleg égi jelnek tekintettem. Shannon Hale és Leuyem Pham közös alkotása pedig valóban megérdemli a nagy figyelmet és minden dicsérő szót. Ezt most már én is bizton merem állítani. Főszereplőnket, Shannont már az első lapoktól kezdve a szívembe zártam, aki már családjában is kívülállónak érezte magát, aki úgy érezte, hogy nem tud kapcsolódni a testvéreihez, és mindig kívül találta magát a körön. Az édesanyjához görcsösen ragaszkodó kislány képe annyira szépen, annyira igazan volt ábrázolva, hogy már ott legszívesebben megölelgettem volna ezt a kislányt. </p><p style="text-align: justify;">Olyan remekül bemutatja ez a képregény, hogy nem kellenek ahhoz nagy tragédiák, hogy az ember nyomorultul érezze magát. És a történet megmutatja, hogy ettől ez még nem jelenti azt, hogy kisebb baj. Vagy hogy nem számít. Shannon alakjába olyan gyorsan belefeledkeztem, hogy minden egyes fájdalmat, amit sulis baráti köre okozott neki, minden egyes bántó megjegyzést, kinevetést, csúfolást sajátomnak éreztem. </p><p style="text-align: justify;">Ám mindemellett amit még igazán értékeltem a történetben, pontosabban a narratívájában, hogy bár egy kisiskolás lány útkereséséről szól, környezetét mégis érett fejjel mutatja be, megvizsgálva és megosztva velünk olvasókkal azokat a háttereket, amik azoknak adatott, akik gonoszul bántak vele. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ez a történet, ahogy az utószóban is írja a szerző, igaz történet. És azok számára íródott, akik magányosnak és kívülállóknak érzik magukat. Különösen kisgyerekként. És persze, mindenkinek, aki érezte valaha hasonlóan magát. Szeretem a végén azt a pozitív üzenetet, hogy végül minden jóra fordul. Hogy meg kell tanulni nemet mondani annak, akiről úgy érezzük, nem tenné gazdagabbá a napjainkat, és meg kell tanulni megbocsájtani annak, aki viszont tudjuk, hogy valódi társunk lesz. És ennek felismeréséig sem túl egyszerű az út olykor. </p><p style="text-align: justify;">Csodálatos és nagyon fontos könyv, amit véglegesen és visszavonhatatlanul a szívembe zártam, különösen az utószavával együtt (ki ne hagyjátok az olvasásból!). Én úgy gondolom, hogy tízéves kortól különösen szép ajándék is lehet!</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj8L1ZBWCrGODV5rY7rwjt7Bmo7z5oUi_N8waYlV5WjI4E9gUs05NXB0NbfUDuloFzkzUAjqos8u_xD3gQ622XgVmOhK-iShxh0C0Uv_zmO1OSt7FdBFKFtI5G1EqzI1oRUTf_g8UZaOsptfhSpGPBPAxpOXMgsX41TZB_XzvM_arDg9Yx4YEtIYKIDzw=s4032" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj8L1ZBWCrGODV5rY7rwjt7Bmo7z5oUi_N8waYlV5WjI4E9gUs05NXB0NbfUDuloFzkzUAjqos8u_xD3gQ622XgVmOhK-iShxh0C0Uv_zmO1OSt7FdBFKFtI5G1EqzI1oRUTf_g8UZaOsptfhSpGPBPAxpOXMgsX41TZB_XzvM_arDg9Yx4YEtIYKIDzw=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-5053121650253221962022-01-20T16:00:00.009+01:002022-01-20T16:00:00.191+01:00A párizsi könyvtár<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj4uVw9GV9kuB0vL2pP2nxSXtrgBVoGl3WFmQPS6YmjmisMWcYFSECx83yag7OlXcjww7Q5z50pP_GBicuEIpjTvLuSAPUUf4Nwr7CujoLmtpPfSbtoG7AXFUkdIKivDxjJmwPaK3gferNiXkxdfJKZmSAFtzi8XqEBQbRj6i8ce_DRSweD2CGU5D4DVw=s4032" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="3024" data-original-width="4032" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj4uVw9GV9kuB0vL2pP2nxSXtrgBVoGl3WFmQPS6YmjmisMWcYFSECx83yag7OlXcjww7Q5z50pP_GBicuEIpjTvLuSAPUUf4Nwr7CujoLmtpPfSbtoG7AXFUkdIKivDxjJmwPaK3gferNiXkxdfJKZmSAFtzi8XqEBQbRj6i8ce_DRSweD2CGU5D4DVw=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A véletlen és a Bookline 25%os e-könyves akciója fújta elém ezt a könyvet, ami gyönyörűen folytatta a Guernsey-n megkezdett utamat. Hiszen a történet hátteréül itt is a II. világháború szolgál, azonban itt nem egy könyvklub, hanem a párizsi The American Library az, amely megszemélyesíti az emberségességet az embertelen időkben. Érdekesség, hogy a regény több vonatkozásában is igaz történet. Ezek a könyvtárosok valóban heroikusan őrizték a kultúrát, és Párizs náci megszállása alatt - többek között - a könyvtárból kitiltott zsidó előfizetőknek titokban házhoz vitték a kölcsönzött könyveket. És az igazgatónő, Dorothy Reeder, pedig saját épségének veszélyeztetése mellett igyekezett minél több könyvritkaságot megmenteni az elkobzástól és a megsemmisítéstől. Végig kitartottak amellett, hogy ez a könyvtár nem zárhat be, bármi is történjék körülöttük. Ahogy a francia nagykövet, Henri Bonnet mondta, "ez a könyvtár volt az ablak a szabad világra." </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;"> "A könyvtár könyvekből emel hidat a kultúrák között."</span></span></p><p style="text-align: center;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;"><br /></span></span></p><p style="text-align: center;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;"><br /></span></span></p><p style="text-align: justify;"></p><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: inherit; font-size: 16px; text-align: start;">1939-et írunk, és Odile Souchet, a fiatal párizsi lány nem is lehetne boldogabb: felveszik könyvtárosnak az impozáns Amerikai Könyvtárba, és a jóképű Paul személyében a szerelem is rátalál. A náci csapatok bevonulása azonban egy csapásra véget vet az idillnek, és Odile világa összeomlani látszik. Hogy megmentse mindazt, ami fontos a számára, munkatársaival csatlakozik az ellenálláshoz, és úgy harcol, ahogy lehetőségei engedik: a könyvek segítségével. Heroikus küzdelmük ellenére Odile-nek hamarosan szembe kell néznie a szörnyű igazsággal: valaki elárulta.</span></div><span><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: inherit; font-size: 16px; text-align: start;">1983: Lily, a Montanában élő magányos kamasz lány felfigyel idős szomszédjukra, Mrs. Gustafsonra, akit a helyiek csak úgy hívnak, „a háborús menyasszony”. Ki ez a rejtélyes nő, és miért költözött a kisvárosba, ahová látszólag semmi sem köti? Lily kutatni kezd az öreg hölgy múltja után, és egyre több közös vonást vél felfedezni kettejük között. Egy nap sötét titokra bukkan, amely az egész addigi életüket megváltoztathatja…</span></div><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: inherit; font-size: 16px; text-align: start;"><br /></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: inherit; font-size: 16px; text-align: start;"><br /></span></div></span><p></p><p style="text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 16px; text-align: start;"><br /></span></span></p><p style="text-align: center;"><span style="font-family: inherit;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;"><span>"A lelki társak terén szkeptikus voltam, de a könyvtársakban hittem, mert őket az olvasás szenvedélye köti össze.</span></span><span face="Arial, Helvetica, sans-serif" style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;">"</span></span></p><p style="text-align: justify;"><span face="Arial, Helvetica, sans-serif" style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; text-align: start;"><br /></span></p><p style="text-align: justify;">Janet Skeslien Charles nem ír rosszul, sőt néha kifejezetten hatásos a stílusa, de a könyv valódi ereje szerintem mégis csak az a tény, hogy egy igaz történetet vett alapul. A párizsos részek olvasása közepes élményként maradt meg bennem, és egészen addig nem is csigázott fel túlságosan, amíg utána nem kezdtem olvasni a megtörtént eseményeknek. A fényképek nézegetése, cikkek olvasgatása és a szerző utóiratának fényében azonban aztán mégis rabul ejtett minden. Lehet, szerencsésebb lett volna non-fictionként megírni ezt a történetet, és akkor sokkal elégedettebb lettem volna. Valószínűleg Odile alakja volt az, ami megakadályozta, hogy igazán belefeledkezhessek ebbe a korba és az amerikai könyvtár világába. </p><p style="text-align: justify;">Az évekkel később játszódó amerikai szál is nagyon érdekes volt, más aspektusból persze. Itt inkább a poros kisvárosi háttér érdekelt leginkább, és az itt élő karakterek. A zárt közösség kimondatlan - és külső szemlélőnek érthetetlen - szabályrendszere, a nők ottani helyzete és az, hogy vajon mit adhat ez a kiszámítható háttér az embernek útravalóul. Sajnos azonban erre a szálra is igaz volt nekem, hogy a főhős alakja kevésbé volt érdekes a háttérben meghúzódó mellékszereplők mellett. Bár Lilyt sokkal inkább élőnek éreztem, mint Odile-t, kevésbé éreztem őt "megcsináltnak", de például Eleanor alakja sokkal izgalmasabbnak bizonyult, és többször kaptam rajta magam, hogy szívesebben olvasok róla, mintsem Lilyről. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szóval A párizsi könyvtár önmagában kicsit vegyes érzéseket okozott, de az tagadhatatlan, hogy egy nagyon érdekes, nagyon izgalmas, a történelem egy kevésbé ismert szeletét mutatja be, amiért viszont nem lehetek elég hálás, hogy megismerhettem. Hogy voltak emberek akiknek a könyvek, a kultúra védelme dobogós helyen állt akkor is, amikor a napi betevő falat megszerzése is komoly problémát jelentett számukra, nem beszélve az egyéb veszteségekről. Jó érzés arra gondolni és hinni abban, hogy a kultúrát mindig őrizni fogja valaki, akármennyire is kifordul a világ önnön sarkaiból. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;">"Úgy döntöttem, hogy a szavakért érdemes küzdeni, mert megérik a kockázatot."</p><p style="text-align: center;"><br /></p><p style="text-align: left;"><b>Jane Skeslien Charles: A párizsi könyvtár</b></p><p style="text-align: left;">The Paris Library</p><p style="text-align: left;">Fordította: Csáki Judit</p><p style="text-align: left;">Libri Kiadó</p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-64226242522111278882022-01-18T20:42:00.001+01:002022-01-18T20:42:42.802+01:00Az eltört teáspohár<p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhOkGQvETrHx_YqMMMG6LpWxGMezwHrPBPRQKB-LqPjiqzfLM_QbjNwluVBDeTn-pH-QvyIQZyBxvAvTwTZ87mzLZl5a59-UjS7b24mZcBN0zPnHkDRQMjk8LgLq-PjjRyTsmHA40TqLoeXChiPlIIBDUy4I7D2o9BJHrNWRNLAfwxtAzbs2_cPuzFYzQ=s1068" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="516" data-original-width="1068" height="310" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEhOkGQvETrHx_YqMMMG6LpWxGMezwHrPBPRQKB-LqPjiqzfLM_QbjNwluVBDeTn-pH-QvyIQZyBxvAvTwTZ87mzLZl5a59-UjS7b24mZcBN0zPnHkDRQMjk8LgLq-PjjRyTsmHA40TqLoeXChiPlIIBDUy4I7D2o9BJHrNWRNLAfwxtAzbs2_cPuzFYzQ=w640-h310" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;">Pár napig a Samuelson Kiadóvállalat első emeletén kóboroltam egy maroknyi lexikográfus között, és miközben újra eszembe jutott, hogy miért is tartottam baromi izgalmasnak a nyelvészetet, masszívan irigykedtem az ott dolgozókra, akik a napjaikat a jelentésváltozások felfedezésével és a definíciók megalkotásával töltik, néha pedig kapnak egy-egy mániákus telefonhívást is. Ha őszinte akarok lenni, végtelen időt el tudtam volna tölteni a szótárszerkesztők között, és csak úgy mindenféle kaland nélkül is olvastam volna a hétköznapjaikról. De mellesleg egy régi titkot is felfedeztem és kiderítettem két szereplővel együtt, szóval a klasszikus értelemben vett izgalom is megvolt azért. Ezt csak azok kedvéért mondom, akik több izgalomra vágynak egy könyvnél, mint a nyelvészet és a szótárszerkesztés rejtelmei. </p><p style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;">A nagy múltra visszatekintő Samuelson Kiadóvállalat első emeleti termének végtelen fülkelabirintusában elmélyülten dolgoznak a szótárszerkesztők. Közéjük veszik föl friss diplomájával a filozofikus hajlamú, atlétatermetű Billy Webbet, és nagy örömére rögtön munkakapcsolatba kerül a csinos Mona Minot-val, akivel különös cédulákra bukkannak a katalógusban: a rajtuk szereplő idézetekben mintha a tulajdon munkahelyüket írná le egy őrültnek tűnő nő. Ez felkelti az érdeklődésüket, és némi utánajárással kiderítik, hogy sem a forrásként megjelölt könyv, sem a szerzője, sem a kiadója nem létezik, nem létezett sohasem. Most már céltudatosan kutatnak hasonló idézetek után a több milliónyi katalóguscédula között, nem is hiába. További furcsa cédulák kerülnek elő, amelyekből egyre bizarrabb történet kerekedik ki: az őrült nő (vagy nem is őrült?) egy titkolt szerelemi kapcsolatra célozgat és egy rejtélyes gyilkosságról beszél (vagy csak fantáziál?), amelyhez rajta kívül több férfinak is köze volt így vagy úgy. És Billy meg Mona mindinkább úgy gondolja, hogy némelyik férfi leírása ráillik egyik-másik munkatársukra…</span></span></p><p style="text-align: justify;">Még sok-sok évvel ezelőtt került fel a listámra ez a könyv. Bölcsészkrimi, nyelvészet, könyvkiadó - hát mik ezek, ha nem hívószavak? Mármint persze, nekem. Hogy miért vártam tíz évet az elolvasásával, az rejtély. De örülök, hogy végre engedtem, hogy újdonsült lexikográfus barátaimmal karöltve én is nyomozásokba gabalyodjak a titokzatos, cédulákba rejtett történet összerakásában. </p><p style="text-align: justify;">Főszereplőnket, Billyt először sokszor közel éreztem David Nicholls antiregényhőséhez, a nagyon bölcsész Brianhez, de aztán bár ez a hasonlóság eltűnt, de Billyt továbbra is nagyon kedveltem. Először egy kicsit önironikus, ellébecolós fura fazonnak gondoltam, aki azért kellően elszórakoztat. Tudod, akit nem annyira akartszközelebbről megismerni, de azért jót nevetsz az ebédszünetben a történetein. De aztán már nem is tudom mi kattintotta át az agyamat vele kapcsolatban, talán az, amikor pár hét szótárszerkesztői mondat után megfogalmazott egy eleanoroliphantos gondolatot, miszerint ő valójában mennyire egyedül van, és napok telnek el úgy az életében, hogy nem szól egy árva szót sem senkihez, na szóval ennél az eszmefuttatásánál volt az, hogy már nemcsak szimplán szórakoztatott, hanem elkezdtem vele együttérezni, vágyni arra, hogy kicsit jobban megismerjem őt. </p><p style="text-align: justify;">Mona még ennél is furább karakter benyomását keltette, ahogy Billy előtt, úgy előttem is kicsit kiismerhetetlen maradt, és az az igazság, hogy nem nagyon tudtam, miért is annyira érdekes ő, azon kívül, hogy szép és vonzó. Mindenesetre a nyomozással kapcsolatos elszántsága az, ami elvitte a regényt a krimi irányba. Hogy persze ez a szál kinek mennyire krimi, az mindenki saját vérmérsékletétől függ, én meglehetősen jól szórakoztam a cédulák összerakásában, bár Billy sorsa a szótárkiadónál és úgy en bloc sokkal inkább érdekelt, mint az, hogy milyen eltitkolt történet rejtőzik a cédulákon. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Bár korábban megannyi vegyes értékelést olvastam Emily Arsenault regényéről, különösen GoodReadsen kapott elég sok hideget, de az az igazság, hogy engem teljesen magával ragadott a szótárkészítés világa. Minden vágyam, hogy felvegyenek oda engem is munkatársnak. Amíg ez nem következik be, addig itt szomorkodom, hogy ebből se lett sorozat, pedig szívesen ücsörögtem volna még ott Billy asztala mellett pár könyv erejéig. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Emily Arsenault: Az eltört teáspohár</b></p><p style="text-align: justify;">The Broken Teaglass</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Siklós Márta</p><p style="text-align: justify;">Európa Kiadó</p><p style="text-align: justify;">370 oldal</p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-36918452694274359962022-01-14T09:00:00.001+01:002022-01-14T09:00:00.166+01:00Krumplihéjpite Irodalmi Társaság<p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj5REbpupHvUCfd-tp0qN1jwOrB8xe4Ysde3G5fqN9kNs5jxOj2DGgmT52f9F4e1Xj9PbTOUAoic1oMWN_rJo7Z_z8s6KObKoqg_pY5Q_DOCa6H-bFqu3dmYRQ8VaPC0lGLGkcHCcSE1SUzj_vgUaGg26rIltHOIbvOYaF4kLdABq4RcvIrohY_xrR6tA=s3423" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2798" data-original-width="3423" height="524" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEj5REbpupHvUCfd-tp0qN1jwOrB8xe4Ysde3G5fqN9kNs5jxOj2DGgmT52f9F4e1Xj9PbTOUAoic1oMWN_rJo7Z_z8s6KObKoqg_pY5Q_DOCa6H-bFqu3dmYRQ8VaPC0lGLGkcHCcSE1SUzj_vgUaGg26rIltHOIbvOYaF4kLdABq4RcvIrohY_xrR6tA=w640-h524" width="640" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;">G<span style="font-family: inherit;">uernsey partjaira léptem, és képtelen voltam azt elhagyni. Kanyarogtam az ottani utakkal, szaladtam az széles legelőkön és hallgattam a tenger morajlását, miközben Juliet és a többiek levelein keresztül kibomlott előttem egy olyan történet, amiben a könyvek képesek legyőzni a világban tomboló sötétséget.</span></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;">Örülök, hogy ezzel az újraolvasással nyitottam a 2022-es évemet. Ilyen szép kezdés csakis jó előjel lehet. </span></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: justify;"><p style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;"></span></p><blockquote><p style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 15px; line-height: 1.5em; margin: 10px 0px 0px; text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;">Ha az ember jó könyveket olvas, a gyomra már nem veszi be a rosszakat.</span></p><div></div></blockquote><div style="text-align: justify;"><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;"><br /></span></div><div><span style="font-family: inherit;">1<span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 16px; text-align: start;">946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút.</span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-size: 16px; text-align: start;"><span style="font-family: inherit;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">Ebben a regényben egyszerre van jelen a fény és az árnyék. A báj és a kegyetlenség. Hiszen ez a történet egy csodaszép óda a könyvekhez és az őket szerető emberekhez, mégis ott áll szorosan mellette a II. világháború baljós árnyéka, a Csatorna-szigetek német megszállásának története. Kegyetlen dolgok estek meg ártatlan emberekkel (nemcsak az angol oldalon), ám Guernsey lakóinak egy része mégis meg tudta őrizni azt a szerethető ártatlanságát a borzalmas körülmények közepette is.</span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">Mert Guernsey lakóiról tudni kell, hogy olyanok, mintha egy Sullivan-féle sorozat szereplői lennének. Jól működnek együtt csapatban: a báj, a kedvesség, a humor, a bátorság és a titok olyan különösen szerethető elegyét alkotják meg, amivel kapcsolatban az ember nem is tud mást csinálni, mint instantszerelembe esni velük és persze a szigettel is. Ártatlanságukat még a megszállás alatt tapasztalt kegyetlenségek sem tudták eltűntetni. Persze, nagyon is érzékelték mi folyik körülöttük, de sikerült megőrizniük emberségességüket azokban az embertelen időkben is. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">Érdekes, hogy a sok évvel ezelőtti olvasásomkor mennyire a fényre koncentráltam a szövegben. Mennyire az irodalomról és annak szeretetéről szólt számomra ez a történet. Hogy a könyvek mi mindenen átsegíthetik az embert. Foghatják a kezünk, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant. S persze, ez az üzenete a regénynek továbbra is fontos és hangsúlyos maradt a számomra, de most sokkal erősebben éreztem a pár bekezdésben, sorban vagy félmondatban megbúvó sötétséget is. Hogy milyen érzés lehetett, hogy a saját országuk magára hagyta őket. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">Vagy elküldeni a gyermekeiket távol tőlük, ismeretlenek közé, ki tudja, meddig, hogy azok nagyobb biztonságban legyenek. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">Hogy kiszámíthatatlan szabályok szerint kellett élniük az életüket, ahol előfordulhatott, hogy a legkisebb hiba is az életükbe kerülhetett. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">És persze mindezek mellett ott volt még az is, hogy a történet megmutatta, a német megszállás sem volt csak fekete-fehér. Hogy az emberség nem nemzetiséghez volt kötve akkor sem. Akadtak ott is olyanok, akik gyógyszert loptak a katonai készletből, hogy segítsenek a helyieken, vagy akik odaadták az élelmiszeradagjukat az éhezőknek. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="color: #1f1f1f;"><span style="background-color: white;">A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben. Valahogy olyan jól elegyíti azokat a dolgokat, amiket szeretek egy könyvben, és mégse egy iparosmunka izzadságszagát érzi az ember, hanem azt, hogy ez a könyv igazán őszintén szól arról, hogy micsoda mágikus ereje van a könyveknek. Hogy a lapokon heverő történetek milyen módon képesek beleavatkozni, belenyúlni ebbe a kiismerhetetlen, meglepő, sokszor kanyargós és viszontagságos, ámbár a maga módján mégis csodaszép mesénkbe, amit életnek nevezünk. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif; font-size: 16px; text-align: start;"><br /></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif; font-size: 16px; text-align: start;"><b>Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság</b></span></div><div style="text-align: start;"><span style="color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif;"><span style="background-color: white;">The Guernsey Literary and Potatoe Peel Pie Society</span></span></div><div style="text-align: start;"><span style="color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif;"><span style="background-color: white;">Fordította: Szántó Judit</span></span></div><div style="text-align: start;"><span style="color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif;"><span style="background-color: white;">372 oldal</span></span></div><div><span style="background-color: white; color: #1f1f1f; font-family: Georgia, serif; font-size: 16px; text-align: start;"><br /></span></div></div><br /> <p></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-62488426586107145332022-01-11T07:48:00.002+01:002022-01-11T07:48:29.381+01:00Évösszegzés 2021.<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgJ2BKZiQWSLWMlFuplX2wvkbqT4-ZrPf6PQ5DfH13oqFdtGXV10EcGyMR2g6h3UJK36fKbszu6NqzbRb2NIPMi4NeAdKkcVGmamXZ8YMtsOioLYaIszpKCPdBWkKZvu0G8S0i05izsbfhfXQSrcN1mYmMz3HHC71GL3A-7iCoLnDdVo6wCMk1xcjgF4g=s1920" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1440" data-original-width="1920" height="480" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/a/AVvXsEgJ2BKZiQWSLWMlFuplX2wvkbqT4-ZrPf6PQ5DfH13oqFdtGXV10EcGyMR2g6h3UJK36fKbszu6NqzbRb2NIPMi4NeAdKkcVGmamXZ8YMtsOioLYaIszpKCPdBWkKZvu0G8S0i05izsbfhfXQSrcN1mYmMz3HHC71GL3A-7iCoLnDdVo6wCMk1xcjgF4g=w640-h480" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ez lesz a szám szerinti tizenharmadik évösszegző bejegyzésem a blogom történetében, de az az igazság, hogy nincs valami sok dolog, amiről beszámolhatnék könyvek terén. Annál inkább mesélhetnék az elcsúszott tervekről, a dugába dőlt kihívásaimról és a szánalmasan kevés mennyiségű blogposztról, amiket 2021-ben feljegyeztem. De ezekről majd később.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Először inkább mesélek egy kicsit az évemről, már úgy személyes vonatkozásban, hogy azért tudjátok, nem azért nem születnek újabb és újabb bejegyzések, mert kiábrándultam a blogolásból vagy mert már más felületen osztom meg az olvasmányélményeimet. Ennek sokkal inkább a megváltozott családi helyzetünk az oka, hiszen - bár nem számoltam be külön erről - 2021. április 29-én megérkezett a második gyermekünk a családunkba. És bár a Kisasszony egy végtelenül nyugodt és mosolygós gyermek, akivel még kevesebb a probléma, mint anno a Fiatalúrral, szóval tényleg nem panaszkodom - de azért a kis korkülönbség feladja nekem néha a leckét. Tanulni kell ezt a kétgyerekes létet, mert nem egyszerű. Persze, nem mintha egy gyerekkel mindenféle nehézség nélküli lenne az élet, és csak a móka és kacagás létezne meg a végtelen szabadidő, de kettővel valahogy az a kevéske énidő is megrövidül, és vannak napok, amikor bizony el is tűnik. De persze, tudom, hogy ez idővel lesz majd jobb is, lesznek még itt újra átolvasott éjszakák meg ráérős délutánok. Most inkább újratanulom magam, a gyermekeimet és próbálok valahogy fennmaradni a vízen, és persze élvezni, elraktározni a szép pillanatokat. </p><p style="text-align: justify;">És persze mindemellett még ott van az is, hogy szeptemberben beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra is, hogy tanuljam az itteni nyelvet (ha már külföldön élünk), szóval ősztől az az igazság, hogy a nyelvtanulásba fektetem leginkább az energiáim, ha éppen maradt valami a nap végére vagy a napközbeni üres járatokban. Mert hiszem, hogy a nyelvvel minden nap foglalkozni kell, hogy tényleg érdemlegesen is el tudjam sajátítani.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szóval röviden, ez az oka az eltűnésemnek. Mindemellett azt kell mondanom, hogy szép év volt ez a 2021. a maga módján, még akkor is, ha a könyvek nem voltak olyan gyakori társaim az úton, mint általában. Csodás helyeken jártam, amikről még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy láthattam, és úgy érzem, hogy a Kisasszonnyal végre teljes lett a családunk. Voltak és vannak kisebb-nagyobb döccenők körülöttünk, de mégis úgy érzem, hogy úgy általánosságban emlékezetes év volt ez számomra. </p><p style="text-align: justify;">Könyves létemben azért akadtak újdonságok is, mint például az Audible előfizetésem, szóval megnyílt előttem a hangoskönyvek világa! És mennyire remek dolog is ez! Ennek köszönhetően hallgathattam meg Matt Haig The Midnight Library című könyvét a Kisasszony esti altatásai alatt, és elképesztően jó érzés volt elmerülni ebben a történetben. Azóta is hallgatok az Audible-nek hála, de most éppen a rádiójátékokban vagyok benne, nevezetesen a Cabin Pressure-t hallgatom újra, amikor éppen van rá alkalom. Mert ez egy olyan vicces sztori, amit képtelenség egy gyermek altatása közben hallgatni, ugyanis nem bírom ki röhögés nélkül. </p><p style="text-align: justify;">Emellett pedig ősszel kaptam egy új Kindle-t, ugyanis a régim sajnos két évvel ezelőtt az örök vadászmezőkre távozott. És bár korábban csak hébe-hóba használtam az e-könyvolvasómat, be kell látnom, hogy külföldön élőként és kisgyerekesként mennyivel hasznosabb ez a kis ketyere. Gond nélkül tudok olvasni a sötétedés utáni autókázások alatt, ha a gyerekek bealudtak vagy akár altatáskor. Most ezekből a lopott percekből próbálom megoldani az olvasásaimat, az utóbbi hetekben ez egészen jól is működött. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A blogra visszatérve: 30 darab bejegyzést írtam, de még legalább 15 van piszkozatban, amik valószínűleg már soha nem fognak megíródni. Voltak jobban takaréklángon égő éveim is, aztán mindig visszataláltam ide, szóval nem esek kétségbe ettől a kevés bejegyzéstől. A vezetett olvasmánylistám szerint 47 könyvet sikerült olvasnom tavaly, ami azért nem olyan rossz mennyiség. Bár akad közte legalább 10 gyerekkönyv is, de ezek nem listanövelőként kerültek bele az olvasmányaim közé, hanem azért, mert ezek tényleg olyan könyvek, amiket én felnőttként is nagyon szívesen olvastam, és hiszem, hogy a Fiatalúr nélkül is kézbe vettem volna. Sajnos az olvasmányaim több mint feléről nem írtam ide egy sort sem, pedig voltak köztük olyanok, amik igazán megérdemelték volna, hogy írjak róluk legalább pár sort. Minden bizonnyal, ha majd újra nagyobb gőzerővel visszatérek a blogoláshoz, és újra lesz időm szöszölni az olvasmánylistámmal meg a linkelgetésekkel, akkor itt fogok siránkozni a gép előtt, hogy miért nem írtam erről vagy arról a könyvről. De biztosan akkor is indulni fogok Theodora újraolvasás kihívásán, és akkor majd jól újraolvasom őket, aztán majd írok róluk.</p><p style="text-align: justify;">Apropó kihívások. Nyilván mindet elbuktam, igazából türelmem sincs megnézni, hogy melyikkel meddig jutottam. Maradjunk ennyiben, hogy egyiket sem sikerült teljesíteni. De nem szegi ez a dolog a kedvem, vannak ilyen évek. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Amúgy végigolvasva a 2021-es olvasmánylistámat, meg kellett állapítanom, hogy nem volt meg nálam az erős kezdés olvasmányokat tekintve. Visszagondolva - bár lehet hogy akkor azok nem úgy tűntek - csomó közepes élmény jött velem akkor szembe, és lehet ez is ártott a lendületemnek. Mert bár jó volt a Hattyútolvajok a maga módján, de visszagondolva mégsem érzem az elragadtatást. De ugyanez áll a Királyok vesztére vagy éppen az Éjszaka fényére is. Edith Eva Egger könyvét, A Döntést továbbra is fontos könyvnek gondolom, de a Ten Thousand Doors of January mégis csak felejthető maradt. </p><h3 style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Az első igazán maradandó hűha élményem egy újraolvasás volt, mégpedig Jane Austen Emmája, amit aztán a kórházban fejeztem be a kis szuszogó, pöttöm jövevényem mellett. Na, az a könyv zse-ni-á-lis! Annyira örülök, hogy újraolvastam, mert mikor sok-sok évvel ezelőtt megismertem Emma Woodehouse-t, akkor merően túlírtnak és unalmasnak tartottam a történetét. De most annyit nevettem és szórakoztam rajta, és istenbizony, nagyon megszerettem ezt az Austen főhősnőt is. Szuper újraolvasás volt még Lisa Lutz Spellman nyomozóirodája is, ami egy tényleg nagyon szórakoztató nyomozós történet, amit elsőre se értékeltem eléggé. Októberben pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve újraolvastam (ezúttal angolul) Jenny Han regényét, a To All The Boys I've Loved Before-t, ami annyira cuki és édes könyv még mindig, hogy mosolygok, akárhányszor csak eszembe jut. Voltak még újraolvasásaim ( bár korántsem tizenkettő, meg nem is minden hónapban), de ezek voltak a legkiemelkedőbb élményeim közülük. Tényleg igazán hálás vagyok a haviegyújraolvasáskihívásnak és Theodorának, mert olyan jó, hogy emlékeztet arra, hogy milyen kincseket hozhat magával az, ha valamit újra és újra felfedezünk. </span></span></h3><div><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Gyerekkönyvek tekintetében azt hiszem, azt elmondhatom, hogy a 2021-es évünkben a Fiatalúrral egészen elmerültünk a Kuflik világában. Jelenleg már egészen tisztességes gyűjteménnyel rendelkezünk, és nem nagyon van olyan nap, hogy az egyik kötet elő ne kerüljön. És bár azért folyamatosan hozom az új és új ingereket, hogy ne szűköljön be az olvasói létünk a Kufli-univerzumra, mégis én is nagyon szeretek ebben az eszementül vicces, elvont és néhol nagyon is filozofikus világban létezni, amit Dániel András teremtett. Én mondom, az az ember egy zseni! Egyszer majd érkezni fog egy hosszú óda is erről a sorozatról, hogy miért is ennyire jó - mert hogy korábban én sem értettem, amíg nem olvastam. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Ha már a szuper élményeimnél tartunk, evezzünk is az 2021-es évem legjobbjai felé.</span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-size: small;"><b>Matt Haig: The Midnight Library</b></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Egy szuper hangoskönyv-élmény volt számomra. Bár az elején bevallom, kicsit dühös voltam a történetre, mert olyasmi csapódott le bennem, mintha a könyv azt sugallná, hogy egyedül mi vagyunk felelősek a balszerencsétlenül alakult életünkért, de aztán szerencsémre mégis mást kanyarított ki belőle Matt Haig. És azt az üzenetet viszont nagyon szerettem. Bevallom, megkönnyeztem és napokon keresztül velem maradt ez a történet. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-size: small;"><b>Kara Swanson: Dust</b></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Kara Swanson Pán Péter-retellingje elképesztően magával ragadott, tetszett ez a darkos beütésű, modern környezetbe helyezett tündérmese. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-size: small;"><b>Rachel Smythe: Lore Olympus I.</b></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Nagyon vártam ennek a webcomicnak a megjelenésére, ritkán szoktam előjegyezni könyvekre, erre mégis muszáj volt. Perszephoné története egyetemista korom óta nagy kedvencem, úgyhogy ez már csak emiatt is muszáj volt számomra. De a grafikai megjelenítés, illetve ahogy Smythe modern környezetbe ültette a történetet még rátettek erre egy lapáttal. Nagyon ötletes és gyönyörű képregény ez, szerethető szereplőkkel és komoly témákkal. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-size: small;"><b>Susanne Foitzik - Olaf Fritsche: Hangyák</b></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Annyira érdekes könyv volt, hogy úgy faltam, akárcsak egy jó regényt szokás. Minden egyes olvasás után muszáj volt a férjemet fárasztanom az újabb és újabb érdekességekkel, amiket megtudtam a könyvből. Nem is gondolná az ember, hogy ezek az apróságok mennyi meglepő dolgot tudnak produkálni. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-size: small;"><b>Amy Harmon: Csak a szél tudja</b></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;">Amy Harmon könyve bár nem volt teljesen hibátlan az én szememben, mégis felkerült az év legjobbjai közé, méghozzá azért, mert ez is egy olyan történet volt, ami aztán nem tudott ereszteni az elolvasása után sem. Ma is emlékszem azokra a délutánokra, amikor a fotelembe kucorodva Írország vidékein jártam és Yeats versek sorai visszhangoztak bennem. </span></span></div><div style="text-align: justify;"><span style="font-weight: normal;"><span style="font-size: small;"><br /></span></span></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><p style="text-align: justify;">A nagy könyves csalódások talán elkerültek 2021-ben, mert nem nagyon jut eszembe semmi, ami igazán feldühített volna. Talán Leigh Bardugo Shadow and Bone trilógiája az, ami leginkább közel áll ehhez a fogalomhoz. Fájdalmasan klisés és nyavalygós young adult sztori volt, de a világot azért mégis csak szerettem benne. Szomorú csalódás volt még a Paróka az ablakban is, ami egy újraolvasás volt, és sokkal klasszabb élményre emlékszem, mint amivel aztán mégis találkoztam. Na és persze ott van Emily Henry Beach Read című könyve, ami tök jó kikapcsolódós olvasmány volt egészen addig, amíg eszembe nem juttatta, hogy miért is nem szeretem én ezeket a modern romantikus regényeket. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><span style="font-size: medium;"><b>Filmek, sorozatok</b></span></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A könyvektől picit eltekintve szeretném még azért megemlíteni, hogy milyen filmekbe, sorozatokba szerettem bele (akár újra) 2021-ben. Persze, hol vannak már azok az igazi sorozatdarálós korszakaim... egy két évados sorozatot is képes vagyok vagy öt hónapig húzni, mert olyan sok minden akarok csinálni abban a minimális énidőmben. De azért még így is akadtak nagy kedvencek abban az évben is. </p><p style="text-align: justify;">A Shadow and Bone először a Netflix sorozatnak hála ragadott magával, és a könyvek elolvasása után meg kellett állapítanom, hogy a sorozat valóban jobban sikerült. Fantasys, steampunkos beütésű világ, ahol bár ott a kicsit uncsi "mégsem-annyira-átlagos-főhősnő, aki megmenti a világot"-szál, de azért mégis sikerült bevonnia már a második rész után. </p><p style="text-align: justify;">Nagyon szerettem még a Firefly Lane-t is, ami két lány hosszú éveken átívelő barátságáról szól. Nagyon érzékenyen adja vissza azt a kettősséget, hogy a két lány hogyan építi, támogatja, megtartja egymást, hogyan jelentenek egymás számára mindent, és mégis mindkettőjükben ott bújkál az a pici irigység is, hogy a másik életének egy szeletét mégis magukénak szeretnék. Nagyon emberi és nagyon szép történet. Nagyon várom a folytatását.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szuper volt még a Doctor Murphy is, ami egy autista sebészgyakornokról szól, aki munkát kap az egyik neves kórházban. Átlagos orvosos sorozatnak gondolná az ember, de részről részre nagyon szépen körbejárja a másságot, mint témát, és olyan finoman közelíti felénk Shaun Murphy alakját, hogy a végére úgy érezzük, talán mégis csak több a közös pontunk van vele, mint a különböző. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Nagyon örültem, hogy folytatódott a legkedveltebb Netflixes sorozatom, a Never Have I Ever, gyorsan újráznom is kellett az egészet. Ez a gimis sorozat egy amerikai indiai lányról szól, aki elveszítette az édesapját. Devi egy idő után úgy érzi, hogy szeretné maga mögött hagyni a gyászát és minden traumáját, ami ezzel járt. Csak sajnos rá kell döbbennie, hogy a gyász nem egy olyan dolog, amit csak úgy hátra lehet hagyni. Szeretem ebben a sorozatban, hogy nem áltat minket azzal a hamis képzettel, hogy a gyásznak lejárati ideje van, vagy hogy csak egyféleképp lehet gyászolni. Minden egyes rész után kicsit összetörik a szívem Deviért is és magamért is. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A Downton Abbey-t végül muszáj volt ismét felvenni a megnézendőim listájára. Már sok évvel ezelőtt láttam a sorozatot, de aztán PuPilla lelkesedése után ismét csak elkapott az érzés, hogy Downton falai között szeretnék ismét kóborolni. És még mindig annyira imádom! Annyira jól bemutatja ezt a letűnőben levő kort, hogy miképp áldozott le a nagy arisztokrata családoknak szépen, lassan. Hogy ezek a hajdani központi figurák, miképp lettek múzeumi darabok. A karakterek, az egyéni drámák, a fényképezés... mind-mind imádat, még akkor is, ha vannak kevésbé kedvencek közöttük. Még mindig benne tartok, és az az igazság, hogy nem is nagyon akarom, hogy vége legyen. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Dash and Lily pedig úgy tűnik karácsonyi hagyomány lesz nálunk. Most karácsonykor tesómmal közösen néztük a gyerekek esti altatása után. Még mindig nagyon cuki sorozat ez, amit nagyon félek elolvasni könyvben, mert mi van, ha nem adja majd ugyanazt az élményt. Mindenesetre aki még nem látta, idén karácsonykor ne felejtse ki a listájáról. Könyvmolyság, karácsonyi hangulat és cukiság. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Hát filmet nem sokat néztem, de az új Dűne elég menőre sikerült. Gondolkodni is kezdtem, hogy újra kéne olvasni az első részt na meg folytatni a többit. Ki tudja, mik esnek még itt meg 2022-ben...</p><p style="text-align: justify;">És ez igaz a blogra is. Szeretnék több időt neki szentelni, aztán meglátjuk, mi sikerül. </p><p style="text-align: justify;">Boldog új évet kívánok mindenkinek, legyen ez a 2022-es év pont olyan, amilyet szeretnétek, és kísérjenek titeket szuper könyvek az úton! </p><p style="text-align: justify;">A többiek évösszegzése:</p><p style="text-align: justify;">(este jövök linkelgetni)</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-47682530487100219222021-10-31T07:06:00.002+01:002021-10-31T07:11:33.382+01:00Gondolatok a guilty pleasure jelenségről - Témázás<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-rrWHHmniQ7c/YX4yP42pLOI/AAAAAAAAjZw/dqd9iBqByP4oX-75AS3jglyOrghrtyZawCLcBGAsYHQ/s1920/8350916b.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1440" data-original-width="1920" height="480" src="https://1.bp.blogspot.com/-rrWHHmniQ7c/YX4yP42pLOI/AAAAAAAAjZw/dqd9iBqByP4oX-75AS3jglyOrghrtyZawCLcBGAsYHQ/w640-h480/8350916b.jpg" width="640" /></a></div><br /><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A guilty pleasure vagyis a bűnös élvezet is egy olyan dolog, aminek nem kéne jelen lennie. Hiszen miért is kéne negatív érzéseket társítanunk ahhoz, ami élvezetet okoz? Miért nem lehet csak úgy valamit élveznünk önmagáért vagy a saját örömünkért? Miért gondoljuk, hogy az egyik örömforrásunk vállalható mások előtt, a másik meg nem? </div><div style="text-align: justify;">Nem emlékszem már kinél és mikor láttam, de egyszer szembejött velem egy olyan instagramos bejegyzés, amelynek a szerzője azon pironkodott éppen, hogy Fredrick Backmant olvas és még élvezi is. És emlékszem arra, hogy én mennyire furcsán éreztem magam ezt olvasva. Mert bár Backmantól nem olvasnék már, mert kicsit kiábrándultam belőle, ugyanakkor mégsem gondolnám olyan szerzőnek, akinek a könyveit csak barna papírba csomagolva lehetne olvasni a villamoson, nehogy mások megtudják. Egész délután aztán ezen gondolkodtam, hogy tulajdonképpen ezt az egész guilty pleasure dolgot mi csináljuk magunknak - és hogy ez az egész annyira viszonylagos. Mármint hogy mit érzünk cikisnek. Backmant, Daniel Steelt, Coelhot, Helen Fieldinget vagy Christelle Dabost vagy esetleg Tolkient. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Igazából ebben az egész bűnös élvezet dologban, ott van a kisebb vagy nagyobb mértékben jelen levő megfelelni akarás mások felé. Hogy mit fognak gondolni rólunk, ha kiderül, szeretjük például a Twilightot. De persze, nem akarok magas lóról beszélni, mert amikor sok-sok évvel ezelőtt arról meséltem egy illetőnek, hogy szeretem Cassandra Clare könyveit és erre kaptam egy képembe röhögést, akkor azért elszégyelltem magam az Árnyvadászok miatt. De alapvetően utána sem éreztem azt, hogy el kéne dugnom azt a három könyvet a könyvespolcom hátsó zugába, meg azért elolvastam utána a Pokoli Szerkezeteket, de a reakció pillanatában - meg talán utána is pár óráig - mégis cikinek éreztem magam. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy-egy negatív kritika egy általam szeretett könyvről nem gondolkodtat el olykor (aztán néha tényleg találok benne igazságot, néha meg nem), de azt hiszem olyan még tényleg nem fordult elő velem, hogy miközben olvasok valamit és élvezem, kínos élményként élem meg az örömömet. Persze, olyan volt már, hogy egy könyvről úgy gondoltam, hogy ez aztán biztos nem nekem való, mert nem volt valamiért szimpatikus, aztán mégis belelapoztam valami miatt, és kiderült, hogy tetszik. Ilyen volt például Leiner Laurától az Ég veled vagy mondjuk sok-sok évvel ezelőtt a képregény mint műfaj is. Amikor még nem olvastam őket, mert nem gondoltam, hogy élményt tudnának számomra nyújtani. De azt hiszem, ezeket sem bűnös élvezetként éltem meg, hanem csak tévedésként. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Azt viszont tudom, hogy néha kínosnak érzem olvasni mások guilty pleasure-jeit, főleg amikor olyan címek bukkannak fel, amiket én is szeretek. Mint például, hogy D. Tóth Krisztának a guilty pleasure filmje a Bridget Jones naplója. Amit én odáig és vissza imádok, egyetemista korom óta rengetegszer megnéztem, és a mai napig előkerül minden decemberben. És egyáltalán nem gondolom kínos filmnek, mert szerintem sok problémát dolgoz fel, jól visszaidéz bennünk egy érát, és hát úgy egyébként is... annyira vicces még mindig, pedig már kívülről tudom az összes szöveget benne. </div><div style="text-align: justify;">Persze, játékosan szoktam vicceskedni azzal, hogy a férjem titkos kedvenc filmje a Pitch Perfect - ami egyébként totál igaz, ez az egyetlen film, amit több mint ötször látott, és biztos nem vallaná be a barátai előtt. De amúgy meg semmi bajom ezzel, igazából jobban örülök ennek, mintha Stallones vagy A karate kölyök típusú filmeket kéne néznem. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">Azt hiszem egyébként én személy szerint azért nem érzem vagy értem ezt a guilty pleasure dolgot, mert mindig meg tudom magamnak ideologizálni, hogy miért is tetszik valami - mégha az a valami olyan kis könnyed semmiség, mint mondjuk Kerstin Gier Rubinvörös című regénye. Meg a másik dolog még szerintem az, hogy számomra sem a film- vagy sorozatnézés, sem az olvasás nem azért létezik, hogy művelődjek általuk. Persze, kellemes hozadéka tud ez lenni, jó érzés ezt-azt megtudni a világról, a történelemről, egy adott kultúráról - vagy az is szuper szokott lenni, amikor valami annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy utánaolvasok máshol is, kutakodok és beleásom magam az adott témába. De mindez csak kellemes hozadék, és nem cél nálam. Számomra ezek a hobbik tényleg azért léteznek, hogy feltöltődjek, hogy merítkezzek belőlük, hogy megtaláljam önmagamat bennük. És ha ezt adott esetben egy kortárs ifjúsági regény adja meg, hát akkor az. Nem fogok pironkodni, hogy nem Heidegger művei tornyosulnak az éjjeli szekrényemen, és hogy könnyed esti lazításként nem Hannah Arendt értekezéseit olvasom. De ha majd egyszer ezeket fogom, és ráadásul élvezem is, ígérem, ezek miatt sem fogok pironkodni. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;"><b>Ti mit gondoltok a guilty pleasure-ről? </b></div><div style="text-align: center;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;">A bejegyzés a Témázás keretein belül született, amihez bármikor lehet csatlakozni, ha szeretnél.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;"><b>Less be a többiekhez is, nekik mit jelent a guilty pleasure:</b></div><div style="text-align: center;"><b><a href="https://ittvalahol.blogspot.com/2021/10/guilty-pleasure-olvasmanyok-mufajok.html">Dóri</a></b></div><div style="text-align: center;"><b><a href="https://papirkaktusz.wordpress.com/2021/10/27/nincs-olyan-hogy-guilty-pleasure/" target="_blank">Kata</a></b></div><div style="text-align: center;"><b><a href="https://jesuisesztelle.blogspot.com/2021/10/guilty-pleasure-temazas.html">Eszti</a></b></div><div style="text-align: center;"><b><a href="https://kuloncvelemeny.wordpress.com/2021/10/27/guilty-pleasure-olvasmanyok/" target="_blank">Ildikó</a></b></div>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-25240539644797440222021-10-04T10:20:00.002+02:002021-10-04T10:20:24.470+02:00Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-L765UqtyV-U/YVoKoHN8HgI/AAAAAAAAi48/aIz8zxnarWQmviJZgvCFNugHPMsDRj7NACLcBGAsYHQ/s2048/20211002_172822%2B%25281%2529.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1536" data-original-width="2048" height="480" src="https://1.bp.blogspot.com/-L765UqtyV-U/YVoKoHN8HgI/AAAAAAAAi48/aIz8zxnarWQmviJZgvCFNugHPMsDRj7NACLcBGAsYHQ/w640-h480/20211002_172822%2B%25281%2529.jpg" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ha azt mondom, hogy gyerekkorom óta hangyás vagyok azt úgy kell érteni, hogy amióta csak az eszemet tudom, imádtam a hangyákat nézegetni, követni, megfigyelni, akár órákon keresztül is. És a mai napig is képes vagyok rá, bár erre azért manapság hosszú óráim nincsenek, de azért a Fiatalúr is meglehetősen kapható a hangya-megfigyelésekre. Ez azt hiszem, egy olyan fun fact az életemről, amire amúgy itt a blogon sose derült volna fény, ha a Park Könyvkiadó gondozásában nem jelent volna meg Susanne Foitzik és Olaf Fritsche közös könyve, ami kizárólag a hangyákkal foglalkozik. Aminek köszönhetően megtudtam, hogy amúgy léteznek hangyakutatók - és hát már miért ne léteznének, hiszen mindent is lehet kutatni és kell is ebben a világban, csak hát sose gondoltam bele ebbe se - , akiket amúgy mürmekológusnak hívnak. És ha ezt hamarabb tudtam volna, akkor lehet, más foglalkozást választottam volna.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Persze, miután elolvastam a könyvet, rájöttem, hogy valószínűleg úgyse lettem volna mürmekológus - ami azóta egyébként az egyik kedvenc szavam lett, keresem az alkalmakat, amikor használhatom, úgyhogy ebben a bejegyzésben is még biztos fel fog bukkanni párszor - , mert hogy az van, hogy nem szívesen utaznék azért a világ távoli tájaira azért, hogy aztán esténként, koromsötétben csússzak-másszak egy-egy esőerdő talaján, és aztán jól összecsipkedjenek a hangyák. Vagy ki tudja mik. Mondjuk első gondolatra a ki-tudja-miktől jobban tartanék, de aztán eszembe jutna a puskagolyó hangya, ami akár négy centiméter hosszúra is meg tud nőni, és harapása a Schmidt-indexen az idáig lejegyzett legnagyobb fájdalmú rovarcsípésként van számontartva, ami ráadásul 24 órán keresztül tart. Szóval, lehet a ki-tudja-mivel mégis jobban járna az ember. </p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-agqERHw-F_o/YVq5PD1ep0I/AAAAAAAAi5M/w6I7oejFA0UHd3cHeVvE7c2gAF1VxkRLwCLcBGAsYHQ/s2048/20211002_171337.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="1536" height="400" src="https://1.bp.blogspot.com/-agqERHw-F_o/YVq5PD1ep0I/AAAAAAAAi5M/w6I7oejFA0UHd3cHeVvE7c2gAF1VxkRLwCLcBGAsYHQ/w300-h400/20211002_171337.jpg" width="300" /></a></div><br />Na meg a könyvet olvasva arra is gondoltam még, hogy ahhoz hogy mürmekológus legyen az ember, tényleg átvitt értelemben is kicsit hangyásnak is kell lenni, mert hát ki más gondolna olyasmire egyébként, hogy kiásson egy teljes kolóniát a föld alól, hogy aztán a hűtőszekrényében tárolja egy kis keksz és tonhal társaságában?<br /><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Mindenesetre sok érdekességet megtudtam a mürmekológus lét mellett a hangyák társadalmának felépítéséről: arról, hogyan születik egy kolónia vagy egyáltalán a hangyák fajtáiról. Vagy arról, hogy egyes királynők kezdetben saját kertet gondoznak maguk körül. Na és persze a zombivá változtató gombákról ne is beszéljünk, akik képesek benőni a hangya izomzatát és annak akaratától függetlenül mozgatják őket, és a végén - mikor a gombának megfelelő helyre elirányította a gazdatestet - pedig öngyilkosságra kényszeríti. </p><p style="text-align: justify;">Szóval rájöttem, hogy a hangyák még sokkal, de sokkal érdekesebb lények, mint eddig gondoltam. És nagy szerencsére ez a könyv pedig aztán tényleg nagyon olvasmányosan van megírva. Valamennyire tudományos persze, de alapvetően mégis csak szórakoztató, sőt olykor még humoros is. Pont olyan, mint amilyennek reméltem. Már csak jó memória kéne ehhez, hogy a hangya-megfigyeléseink alatt tudjam szórni gyermekem felé az érdekességeket. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Susanne Foitzik - Olaf Fristche: Hangyák - Világbirodalom a lábunk alatt</b></p><p style="text-align: justify;">Weltmacht auf sechs Beinen</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Fodor Zsuzsa</p><p style="text-align: justify;">Park Könyvkiadó</p><p style="text-align: justify;">299 oldal<br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com4tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-36545181146962701492021-10-02T14:55:00.004+02:002021-10-02T14:55:50.856+02:00Spellman nyomozóiroda <a href="https://1.bp.blogspot.com/-kqweVIKDx9Y/YVhLBr9aJrI/AAAAAAAAi3U/iU_DKUObe1MfgWPwXfPNXWlfUL_dST1dQCLcBGAsYHQ/s2048/spellmannyomozoiroda.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-kqweVIKDx9Y/YVhLBr9aJrI/AAAAAAAAi3U/iU_DKUObe1MfgWPwXfPNXWlfUL_dST1dQCLcBGAsYHQ/w640-h426/spellmannyomozoiroda.jpg" width="640" /></a><p> </p><p style="text-align: justify;">Ez a könyv is lassan a múlt ködébe vész, pedig volt idő mikor nagyon népszerű volt - legalábbis könyves blogok tekintetében. Akkoriban hódított a Szingli fejvadász sorozat is, és valaki vagy megrögzött spellmanos vagy szinglifejvadászos volt. De a nosztalgia mellett igazából egy a lényeg: mindkettő nagyon humoros és élvezhető sorozat, amik hasonló sorsra jutottak idehaza. Sajnos Lisa Lutz Spellman családjának a kalandjait mindössze az első részig élvezhettük magyar nyelven. Talán mégsem volt olyan sikeres a könyves blogokon kívül, mint akkoriban hittem. Mindenesetre ez a szomorú tény ne tántorítson el egy új olvasót sem: az első kötet önmagában is teljesen élvezhető.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;">"Tizenöt évesen: Ray bácsi megkérdezte, mit szeretnék születésnapomra.
Egy üveg vodkát, feleltem. Erről persze hallani sem akart, mire
megkértem, hogy tanítson meg zárat feltörni. Ez nem megszokott része a
magánnyomozói munkának, de azért megtanította, mert értett hozzá."</p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">A Spellman családban nincsenek titkok. Nem azért, mert annyira őszinték lennének egymással a családtagok, sőt valójában épp ellenkezőleg: amit csak lehet, titkolnak egymás elől, hogy megőrizzék maguk számára a magánélet látszatát. Ami valójában egy nem létező fogalom itt, hiszen Spellmanék ízig-vérig magánnyomozók. Ezt a mesterséget nemcsak ügyfelek számára, hanem bizony odahaza is profin művelik. Nem létezik az a rossz osztályzat, az az igazgatói intő, az a titkos szerelem vagy éppen házi buli, ami ne jutna a szülők tudomására. Hála profi megfigyelési módszereiknek na meg a jól elhelyezett poloskáknak. </p><p style="text-align: justify;">Izzy ebben a környezetben nőtt fel, és már gyerekként becsatlakozott a családi vállakozásba. Először mint kisegítő megfigyelő némi zsebpénzért cserébe, majd felnőttként már saját ügyeket is kapott. Lassan harmincéves, de a Spellman irodától nem tudott szabadulni, ahogy attól sem, hogy tinédzser módjára borzolja szülei idegeit korához nem méltó életmódjával. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-tvZjHQ_fiW4/YVhWOA37LHI/AAAAAAAAi3c/VaeajRQchIQUcvc2PMhfg1MYnY1sYpyewCLcBGAsYHQ/s2048/20210626_180539.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1536" data-original-width="2048" height="480" src="https://1.bp.blogspot.com/-tvZjHQ_fiW4/YVhWOA37LHI/AAAAAAAAi3c/VaeajRQchIQUcvc2PMhfg1MYnY1sYpyewCLcBGAsYHQ/w640-h480/20210626_180539.jpg" width="640" /></a></div><br />Lisa Lutz regényét újraolvasni szuper élmény volt. Annál is inkább, hiszen jó tíz évvel ezelőtt egy kissé felejthető közepes élményként maradt meg bennem. Pedig - és erre most döbbentem csak rá - egy nagyon szerethető regény ez sok tekintetben. Elsősorban az önironikus humora az, amit most a legjobban értékeltem, mert tényleg annyira vicces, ahogy sok abszurd, néha nem vicces dolgot elmesél, hogy képtelenség nem mosolyogni az olvasása alatt. És hát ez meg a másik dolog, amiért úgy szerettem most ezt a regényt, hogy voltak itt nagyon komoly dolgok, amiket aztán mégsem érfelvágósan tálalt a narrátorunk, hanem megtalálta azt a szórakoztató elmesélési módot, hogy közben azért a háttérben mégis csak érezzük a súlyát a dolgoknak. És persze, ez az egész ha jobban belegondolunk nagyon para és nagyon nem egészséges, ahogy a családtagok viszonyulnak itt egymáshoz - mármint hogy mindent lenyomoznak a másik magánéletében - , de közben meg mégis olyan jó karikatúrája ez a nagyon kontrollálni igyekvő szülőknek, és tagadhatatlan hogy számos vicces helyzetet produkál ez az egész. <p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Gyorsan olvasható, igazi strandkönyv ez, ami nemcsak a nyaralás alatt képes felvidítani, hanem bármikor. És persze, igen felejthető regény ez valahol, de éppen ezért olyan jól eső érzés alkalomadtán újraolvasni ennek a nem normális családnak a kalandjait. Aki egy könnyed, humoros szórakozásra vágyik, ezzel a könyvvel biztosan nem lő mellé. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Lisa Lutz: Spellman nyomozóiroda</b></p><p style="text-align: justify;">The Spellman Files</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Záhonyi Éva</p><p style="text-align: justify;">Konkrét Könyvek</p><p style="text-align: justify;">494 oldal<br /></p><p style="text-align: justify;"> </p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-75056226156767077292021-09-27T08:00:00.071+02:002021-10-01T22:13:41.231+02:00Vissza az iskolapadba! - Tematikus könyvajánló [Témázás]<div><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-g6qRKghglzs/YU4oQ960AZI/AAAAAAAAirs/hF3JcHJxGgkrUBwJxfbsejY4RofROJ1JwCLcBGAsYHQ/s2048/semlegeskep7.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-g6qRKghglzs/YU4oQ960AZI/AAAAAAAAirs/hF3JcHJxGgkrUBwJxfbsejY4RofROJ1JwCLcBGAsYHQ/w640-h426/semlegeskep7.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;">Szeptember közeledtével még engem is megérint olykor a sulis nosztalgia. Tudjátok, amikor örömmel átlapoztam a vadiúj tankönyveimet, őszinte lelkesedéssel vegyes izgalommal jártam utána, hogy idén miket fogok tanulni (nyugi, azért évközben normális gyerekhez méltóan a lelkesedésem is megcsappant bizonyos tárgyaknál, témaköröknél) . Szerettem becsomagolni a füzeteimet, könyveimet, gondosan kiválasztani a mintás névcímkéket, hogy melyik könyvre melyik kerüljön. Szerettem a pedánsan megtisztított tolltartómat, amiben augusztus utolsó hetére már rendben betéve, kihegyezve sorakoztak a ceruzáim és az összes tollamnak megvolt a kupakja. Szerettem ezt a várakozást. A lehetőségeket, amiket az új tanév rejtett.</p><p style="text-align: justify;">Meg persze alapvetően szerettem a barátaimmal találkozni ott a suliban. Nyári szünetben - főleg általános iskolásként - sokszor elvesztettük a kapcsolatot arra a pár hónapra, hiszen nagyszülőzött, nyaralt mindenki, internet vagy mobiltelefon pedig akkor még nem nagyon volt kéznél, maximum a vezetékes telefon. Szóval az iskola mindig újra behozta az ember életébe a barátokat is, a nagyobb társaságokat. </p><p style="text-align: justify;">Aztán ahogy kamaszodott az ember, mintha minden nehezebben ment volna. A tanulás is meg persze a beilleszkedés is. Nem mintha nem lettek volna barátaim, de - sok kortársamhoz hasonlóan - nehezen találtam meg a helyem a gimiben. Úgy tűnik, legtöbbünknek a középiskolával akadnak nehézségei - jó lett volna olyan idősen tudni, hogy sokan küzdenek hasonló vagy éppen még nagyobb gondokkal. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ezek a vegyes érzések jutnak eszembe, ha az iskolára gondolok. És igazából ezt tükrözve állítottam össze most a Témázás keretében az iskolában játszódó történeteknek a listáját. Hiszen rengeteg, de tényleg rengeteg regény elérhető már, ami az iskoláslétet ilyen vagy éppen olyan szempontból közelíti meg. Vannak kegyetlenebbek és vannak egészen aranyos történetek is. Ám bármilyen is legyen a történet alaphangulata, az azért kivétel nélkül mindegyikben megegyezik, hogy a főszereplők próbálnak vagy legalábbis szeretnének beilleszkedni a sulis társadalomba. Kivülállónak érzik magukat ilyen-olyan szempontból, amin aztán vagy segít valami fordulat vagy nem. Ezért szeretek én tulajdonképpen iskolás történeteket elővenni olykor. Hogy újra átéljem ezt a kívülállóságot, de most már abban a tudatban, hogy nem vagyok/voltam ezzel egyedül. </p><p style="text-align: justify;">A válogatásomban igyekeztem minél vegyesebb hangulatúbb regényeket hozni, és olyanokat, amik a szokásosnál jobban megérintettek bizonyos szempontból. A Harry Potter köteteket most direkt kihagytam a felsorolásból - pedig hát nyilván azoknak is itt lenne a helye, ez egyértelmű! </p><p style="text-align: justify;">Meg persze annyi minden szuper könyv idekívánkozna még (L. M. Montgomery Anne Shirley-je, Jean Webster Judy Abbottja), akik miatt őszintén fáj a szívem, hogy nem szerepelnek a listámban, de őket olyan sokszor szoktam említeni egyébként is. Most inkább szerettem volna általam kevésbé emlegetett, ám mégis kedvelt könyveket beválogatni. <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p><b>David Nicholls: A nagy kvízválasztó </b></p><p> </p><p><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Egy kissé középszerű brit egyetem. Nem Oxford, nem is Cambridge. De azért itt is megtalálhatod a saját kis klikkedet vagy kedvenc délutáni elfoglaltságodat: csatlakozhatsz a tollaslabda klubhoz, focizhatsz, tagja lehetsz a drámakörnek vagy éppen becsatlakozhatsz a kevésbé népszerű egyetemi kvíz csapatába. Vagy csak bulizhatsz reggeltől estig. Azonban a lakótársaid házi sör businessébe inkább ne szállj be, nem hiszem, hogy annyira jövedelmező lenne a kukában erjesztett kenyér leve.<br /></p><p><u>Ki a legjobb barátod?</u></p><p style="text-align: justify;">Brian, aki egy munkás család sarjaként került be az egyetemre angol irodalom szakra. Sok mindent vár ettől a helytől (ahogy talán te is). Például szeretne szuperművelt lenni, hogy gond nélkül használhasson a társalgásban olyan szavakat, mint: szolipszista, redundáns vagy utilitarizmus. Kissé túlgondolja az életet, mindig kínos helyzetbe kerül, sose azt mondja amit kéne és sose akkor, amikor kéne, de alapvetően egy jószándékú, szerethető figura. <br /></p><p><br /></p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2014/07/a-nagy-kvizvalaszto.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><p style="text-align: center;">(plusz hamarosan - hahaha - érkezik az újraolvasás utáni posztom is hozzá)</p><p style="text-align: center;"> </p><p style="text-align: center;"> </p><p><br /></p><p><b>Gévai Csilla: Lídia, 16</b></p><p></p><p><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Egy átlagos magyar gimi, amilyenbe talán te is jártál. Pont olyan, ami szuperül visszaidézi a leckeírás körüli nyűgöket, a barátnős beszélgetéseket, az utálatos vasárnap délutánokat és a jövőre készüléseket. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><u>Ki a legjobb barátod?</u></p><p style="text-align: justify;">Lídia az a fajta tinilány, akit nem csupán a hormonjai irányítanak. Ő nem a szerelmi életéről fog neked órákat csacsogni. Olyan dolgokról is bátran beszélgethetsz vele, mint a művészetek, a vallásfilozófia vagy éppen önmagunk megtalálása. Nagyon vicces, jó humorú lány, akivel élmény együtt lenni. Kicsit fura persze, hogy egy halott festőbe van beleszerelmesedve, de mindenkinek megvannak a maga érdekességei, nemde? <br /></p><p style="text-align: left;"><br /></p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2019/11/lidia-16-lidia-17.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><p><br /></p><p> </p><p> </p><p><br /></p><p><b>Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem</b></p><p> </p><p style="text-align: justify;"><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Egy modern amerikai középiskola bulikkal, kirándulásokkal na meg utálatos tesiórákkal. Bár az az igazság, hogy otthon több időt fogsz tölteni, mint a suliban. Egy igazi otthonos családifészek vár téged, ahova tényleg jó hazatérni a suli után. <br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"><u>Ki a legjobb barátod? </u></p><p style="text-align: justify;">Lara Jean Covey, ez a kissé visszahúzódó, félénk lány, aki szívesebben sütöget otthon, mintsem bulikről bulikra járjon. Aztán az élet úgy hozza, hogy kamukapcsolatba kezd Peter Kawinskyvel, és picit kinyílik számára a gimis élet másik oldala is. </p><p> </p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2019/04/a-fiuknak-akiket-valaha-szerettem.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><p> <br /></p><p><b>Sarah Pinborough: 13 perc</b> <br /></p><div style="text-align: justify;"><u>Milyen a suli?</u></div><div style="text-align: justify;">Erre a gimire határozottan nem a kedves nosztalgiával fogsz visszagondolni. Kiközösítések befeketetítések, klikkesedések na és persze óriási becsapások jellemzik itt a kapcsolatokat, ami végül valami nagyon sötét, nagyon csúnya dologhoz vezet.</div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: justify;"><u>Ki a legjobb barátod?</u></div><div style="text-align: justify;">Hát itt nincs olyan. Senki se szimpatikus, mindenki csinál valami megbocsáthatalan dolgot a másikkal. Innen csak menekülni lehet. </div><div style="text-align: justify;"><br /></div><div style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2018/05/13-perc.html" target="_blank">LINK</a><br /></div><p> </p><p> </p><p><b>Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései</b></p><p> </p><p style="text-align: justify;"><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Elkezdődött a gimi, minden és mindenki idegen. Az újrakezdés félelmetes, még akkor is, ha olyan remek könyveket ajánló tanárra lelsz, mint Bill. És vigyázz, mert újdonsült barátaid bármennyire is jófejek, sok hülyeségbe is belevihetnek, amikre előtte nem is gondoltál.</p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"><u>Ki a legjobb barátod?</u></p><p style="text-align: justify;">Charlie, ez a tizenöt éves kamaszsrác, aki folyton csak kívülállónak érzi magát. Egy nagyon érzékeny, mások problémái iránt fogékony fiú ő, aki kedvességgel és humorral fordul az őt körülvevő világ felé. Kicsit sokat sír, de ha jobban megismered őt, rájössz, hogy miért. </p><p style="text-align: left;"><br /></p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2018/09/egy-kulonc-srac-feljegyzesei.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><br /></div><div style="text-align: left;"><p><br /></p><p><b>Jodi Picoult: Tizenkilenc perc </b></p><p> </p><p><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Maga a pokol. Legalábbis egyesek számára. Kiket már az első tanítási napjukon kipécéztek bizonyos sulitársak, és éveken át az állandó szekálásuk célpontjai lesznek. Akiket folyton nevetség tárgyává tesznek, megaláznak, akiknek napról napra gyomorideggel kell bemenni a suliba. És aztán az iskola szó szerint pokollá válik 19 percen át, amikor az egyik bántalmazott végül egy nap fegyverrel jön az iskolába, és vérfürdőt rendez az intézményben.<br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"><u>Ki a legjobb barátod?</u></p><p style="text-align: justify;">Azt hiszem itt sincs ilyesmid. Ott állsz a bántalmazottak és a bántalmazók között. Mindkét tábornak hallod a hangját, meghallgatod a történetüket, és végig azon gondolkodsz, vajon mi vezethetett idáig, hol lehetett volna ezt az egészet megállítani. <br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2019/08/tizenkilenc-perc.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><p><br /></p><p><b>Ánya kísértete</b></p><p><br /></p><p><u>Milyen a suli?</u></p><p style="text-align: justify;">Egy átlagos amerikai suli, ahol mindenki a beilleszkedésre, a betagozódásra koncentrál. Még a népszerűnek számító sulitársak is. A tanórára megtanulandó anyag mellett mindenki kisebb-nagyobb problémákkal küzd, de a fő kérdés mindenki számára az, hogy vajon sikerül-e beilleszkedni valahova. <br /></p><p><u>Ki a legjobb barátod?</u></p><p style="text-align: justify;">Ánya, aki egy orosz bevándorló család gyermeke. Szeretne nagyon beilleszkedni nem csupán a suliba, hanem magába az országba is, ahova még kisgyermekként került. Szeretné hátrahagyni orosz gyökereit, hogy ne különbözzön iskolatársaitól, és csak egy amerikai tinit lássanak benne. És persze emellett szerelmes a suli ügyeletes szépfiújába is, de a közeledéshez gyűjtenie kell a bátorságot na meg az önbizalmat is. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;">Itt írtam róla bővebben: <a href="https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2021/02/anya-kisertete.html" target="_blank">LINK</a><br /></p><p><br /></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-2MgEQXXHtXM/YU9x2-rIhXI/AAAAAAAAir4/LsU5pYByjoMcEHioZL8xGKaAxeAasq5bQCLcBGAsYHQ/s2048/lidia16.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-2MgEQXXHtXM/YU9x2-rIhXI/AAAAAAAAir4/LsU5pYByjoMcEHioZL8xGKaAxeAasq5bQCLcBGAsYHQ/w640-h426/lidia16.jpg" width="640" /></a></div><div style="text-align: center;"><br /></div><p style="text-align: center;"><br /></p><p style="text-align: center;"><span style="font-size: medium;"><b>Less be a többiekhez is, még több szuper könyvért ebben a témakörben!</b></span></p><p style="text-align: center;"><a href="http://pupillaolvas.blogspot.com/" target="_blank">PuPilla</a></p><p style="text-align: center;"><a href="http://ittvalahol.blogspot.com/" target="_blank">Theodora</a></p><p style="text-align: center;"><a href="https://jesuisesztelle.blogspot.com/" target="_blank">Sister</a></p><p style="text-align: center;"><a href="https://holdthemoonblog.com/" target="_blank">Larawyn</a></p><p style="text-align: center;"><a href="https://papirkaktusz.wordpress.com/" target="_blank">Kata</a></p><p style="text-align: center;"><a href="https://cseszefolt.blogspot.com/" target="_blank">Petra</a></p><p style="text-align: center;"><a href="https://ffgbook.blogspot.com/" target="_blank">Andi</a><br /></p></div>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-53820896866080606442021-09-24T07:38:00.002+02:002021-09-24T07:38:13.328+02:00Jenny Lee: Anna K. <div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-nEzojF6mS5Q/YU1kMvf8OvI/AAAAAAAAirk/0KIBiMF68MAQlsVkC4_buc6aI9ciNu30ACLcBGAsYHQ/s2048/20210924_073738.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1545" data-original-width="2048" height="482" src="https://1.bp.blogspot.com/-nEzojF6mS5Q/YU1kMvf8OvI/AAAAAAAAirk/0KIBiMF68MAQlsVkC4_buc6aI9ciNu30ACLcBGAsYHQ/w640-h482/20210924_073738.jpg" width="640" /></a></div><br /><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ahogy a mesék átiratai, úgy a klasszikusok modernizálása is mindig izgalmas téma számomra. Legyen szó akár színházi előadásról vagy éppen regényről. Hiszen egy régi történet átültetése a jelenünkbe mutatja meg azt, hogy bár az idők változnak, de a minket körülvevő problémák akár minket, akár a kapcsolatainkat tekintve ugyanazok még ennyi idő után is. Legalábbis szerintem erről ismerkszik meg egy történet időtlensége és örökérvényűsége, hogy vajon tud-e mondani valami személyeset a száz-kétszáz vagy akár háromszáz évvel későbbi olvasójának. És hogy vajon az ott fellelhető problémák ma is megállnák-e a helyüket.<br /></p><p style="text-align: justify;">Anna Karenina történetéről nem feltétlen gondoltam volna, hogy modern környezetben, a mi időnkben képes lenne ugyanazt a kétségbeesést közvetíteni, mint Tolsztoj klasszikusa. Főleg nem tinédzser főszereplőkkel. Jenny Lee viszont jött, látott és győzött. Az Anna K. nemcsupán egy ötletes modernizáció, hanem egy nagyon okos, értő és emellett mégis egyedi feldolgozása a nagy orosz klasszikusnak, ami nemcsak a sztori elemeit tekintve, hanem kulcsjelenetek szintjén is egyezik Tolsztoj művével. Sőt olykor pedig felfedezhetünk apró kikacsintásokat is magára az orosz szerzőre vonatkozóan. Mindemellett persze az Anna Karenina ismerete nélkül is egy nagyon élvezhető young adult regényt kapunk. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote>Every happy teenage girl is the same, while every unhappy teenage girl is miserable in her own special way.</blockquote> <br /><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-e9x6da5Ky-Q/YUzd4hNuySI/AAAAAAAAirU/sCbZr7vJ7bwrKlv05J3N7T3Tvlm5BTJtwCLcBGAsYHQ/s2048/annak.jpg" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="1365" height="400" src="https://1.bp.blogspot.com/-e9x6da5Ky-Q/YUzd4hNuySI/AAAAAAAAirU/sCbZr7vJ7bwrKlv05J3N7T3Tvlm5BTJtwCLcBGAsYHQ/w266-h400/annak.jpg" width="266" /></a></div><br />Anna K. éppen tizenhét éves, félig koreai- félig amerikai és a manhattani valamint a greenwichi társaság egyik előkelősége (még akkor is, ha kutyái és lovai társaságát sokkal jobban élvezi, mint az emberekét). Van egy tökéletes (és meglehetősen unalmas) barátja, Alexander W. . Bár koreai édesapja igazán szigorú, de Anna mindig azon van, hogy megfeleljen számára. Testvére Stephen és annak barátnője, Lolly éppen egy drámai szakításban vannak, amikor történetünk elkezdődik. Anna siet a segítségükre. Lolly húga, Kimmie pedig éppen azon van, hogy betagozódjon a sulis társaságba, vissza az "átlagos" (és persze gazdag) tinédzserek hétköznapjaihoz, hiszen komoly sportsérülése miatt többet nem jégkorcsolyázhat versenyszerűen. És persze ott van Stephen egyik régi barátja, Dustin, a középosztálybeli örökbefogadott srác, aki fülig beleszeret a szépséges Kimmie-be. <p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Amíg barátai a gazdag tinédzserek életének nehézségeivel néznek szembe (megcsalások, szerelmek, pletykák, kavarások) , addig Anna ezek fölött áll. Egészen addig, amíg a new york-i Grand Centralon nem találkozik a véletlennek köszönhetően Alexia Vronskyval, a helyi sármőrrel, akiért minden lány odáig és visszavan. Aki bármelyik lányt megkaphatja, és a szóbeszéd szerint elég gyakran él a lehetőséggel is. Ő, aki soha nem érzett szerelmet egészen addig, amíg meg nem látta Annát. És valószínűleg Anna is hasonlóan lehetett, mert amint megpillantotta Vronskyt, olyan érzés kerítette hatalmába, mint előtte soha. <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A regénybeli fiatalok szinte egytől egyig borzasztó magányosak a családjukban, és szinte senki sem kapja meg azt a szeretet a szüleitől, amire szüksége volna. Menő cuccokkal, hatalmas partikkal és persze drogokkal próbálják elfedni magukban saját szülő-alakú ürességeiket. A Tolsztoj által megfestett boldogtalan családok itt is jelen vannak, és a gyerekek szemszögéből tekintve erre a diszfunkcionalitásra még szomorúbb, még fájóbb mint a nagy orosz klasszikus maga módján boldogtalan családjai. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">Jenny Lee szereplői alapvetően ugyanazokkal a problémákkal küzdenek kapcsolataikban, ám az őket körülvevő környezet, saját hedonizmusuk itt sokkal magasabb szintre lép: központi elemmé válik itt a drog, a nagy mennyiségben fogyasztott alkohol, a szex és hát tulajdonképpen bármi, ugyanis Jenny Lee kamaszainak nincsenek anyagi határai. Luxusékszerek, VIP partyk, ilyen-olyan márkás kütyük vagy éppen táskák - zsebpénzeken megvehető dolgok ezek, amiken az olvasón kívül egyedül Dustin (aka Levin) képes hüledezni még. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szerettem a könyv kikacsintásait Tolsztoj művére. Szerettem, ahogy újragondolta a karaktereket és sikerült valódi drámát kerekítenie ugyanabból a kiindulásai helyzetből napjainkban játszódó környezetben. Szerintem ez egy, az eredeti művet valóban ismerő és értő feldolgozás, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Jenny Lee: Anna K - A Love Story</p><p style="text-align: justify;">Penguin Publishing</p><p style="text-align: justify;">400 oldal<br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-54621816285683309802021-09-12T18:46:00.006+02:002021-09-12T18:47:50.577+02:00Shadow and Bone<p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-kDUs6rOsUUs/YT4u0xmrmNI/AAAAAAAAiiQ/IfwLMKT6lwkHwnG1st4BLq6EbszYAzfvQCLcBGAsYHQ/s2048/shadowandbone.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-kDUs6rOsUUs/YT4u0xmrmNI/AAAAAAAAiiQ/IfwLMKT6lwkHwnG1st4BLq6EbszYAzfvQCLcBGAsYHQ/w640-h426/shadowandbone.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;">Orosz mágikus világ egy alternatív XIX.században. Azt hiszem, valahogy így tudnám legjobban összefoglalni, milyen is Leigh Bardugo világa. A Shadow and Bone bár nem igazán volt az elolvasandóim listáján, a Netflix sorozat annyira berántott pár rész alatt, hogy kénytelen voltam beruházni a trilógiára, pedig a young adult korosztálybesorolás eléggé eltántorított anno a megvételétől. Nem mintha nem olvasnék gyakran ilyesfajta könyveket, de a fantasy és a young adult találkozásának gyümölcseit sok-sok évvel ezelőtt már megismerhettem, és elmondhatom, olvasói létembe már nem igazán tudom beilleszteni ezeket a panelelemeket és a szokásos kliséket. (Kivéve persze, aztán amikor mégis)<br /></p><p style="text-align: justify;">Nos, a Shadow and Bone trilógia az ígéretes kezdet ellenére mégis csak alátámasztotta ezt a félelmemet. Biztos vagyok benne, ha tíz-tizenegy évvel ezelőtt olvastam volna, legalább annyira odáig lettem volna érte, mint a Csontvárosért. De manapság még Cassandra Clare könyveiért sem rajongok. Tudom, izé dolog ez. De múlik ez a fránya idő, én meg komolykodok, pedig lehet nem kéne.</p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote><p style="text-align: justify;">A történet:</p><p style="text-align: justify;">Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során
elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy
másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá
sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska
hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az
Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol
valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a
katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor
olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem
tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából…
Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a
Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli,
Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb
varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az
Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új
kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal
nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte
egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom
leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina
megmenthesse a jövőt.</p></blockquote><p style="text-align: justify;"></p><p style="text-align: justify;">Igazából már az első kötetbe is kicsit előítéletesen kezdtem bele, ami aztán tényleg nem szép dolog, mert hát akkor mégis minek kezd bele az ember lánya egy történetbe, ha igazából kérdéses annak az élvezeti faktora. De hát a sorozat az tényleg annyira tetszett, azaz igazság, hogy szerettem volna kicsit jobban elmélyedni ebben a világban. Biztos voltam benne, hogy a könyvekben csomó olyan plusz információra bukkanhatok, amit a Netflixes filmkészítők elsunnyogtak. </p><p style="text-align: justify;">Aztán rájöttem, hogy tévedtem. Hiszen az első kötetet meglepő módon élveztem, igazából teljesen le is vetkőztem a közepére a merevségemet, és hagytam Bardugonak, hogy szórakoztasson. És hovatovább abban is tévedtem, hogy a sorozat elsunnyogott volna ezt-azt a történetből, ugyanis arra a megállapításra jutottam, hogy az első rész szinte egy az egyben az első évad, úgyhogy üröm az örömben: kicsit ismétlés szagú volt számomra az olvasása. Igazából azt éreztem, mintha újra leültem volna a tévé elé. Azzal a sajnálatos különbséggel, hogy Mal és Alina kapcsolata a könyvekben egyértelműen romantikus töltetű volt már az elejétől kezdve, ami szerintem kevésbé működött. Kicsit lapos és unalmas volt ez a szál, totálisan hidegen hagyott. </p><p style="text-align: justify;">Aztán a második résszel kezdődött a már-már kálváriának is felfogható kalandozásom, ugyanis a Siege & Storm (magyarul Vihar és Ostrom) szerintem nem szólt másról, mint arról, hogy Alinába minden szembejövő férfiszereplő annyira beleszerelmesedik, hogy rögtön meg akarja kérni a kezét. És közben persze Mal féltékenykedik Alinára, Alina meg vagy nem érti a dolgot vagy éppen szenved emiatt. Nagyon nem hiányzott szerintem ez a fajta dráma a történetből, mert pont olyan unalmas volt, mint ahogy ez leírva hangzik. Az egyetlen jó dolog ebben a második részben Nikolai volt, akinek a karakterét egyenesen imádtam, és mindenképp el szeretném olvasni Bardugo másik duológiáját a King of Scarst, mert abban ő a főszereplő. Igazi színfoltja a történetnek: egy izgalmas, jó humorú alak, aki tényleg élvezhetővé tette ezt az alapvetően gyenge kötetet. Szerettem ha a színen volt, olyankor egészen jól bele tudtam feledkezni az olvasásba. </p><p style="text-align: justify;"> És aztán jött a harmadik rész, ami a második részt is alulmúlta. Tipikusan az a fajta felépítésű rész volt ez, amiben nem történt az ég világon SEMMI, majd az utolsó harminc oldalba mégiscsak bele lett sűrítve egy nagy összecsapásnyi cselekmény, de az az igazság, hogy én addigra annyira eluntam magamat az egész sztorin, hogy majdhogynem ezt is inkább átaludtam. Sokszor éreztem azt, hogy ezt félbehagyom inkább, de aztán a végére csak derültek ki olyan dolgok a szereplőkről, amik megválaszolták azokat a kérdéseimet, amik a sorozat megnézése óta foglalkoztattak. </p><p style="text-align: justify;">Úgyhogy ha valaki megkérdezné milyen volt ez a háromkönyves utazás számomra, azt mondanám, amit a többség eddig: érdekes ez a világ, de nagy kár a kivitelezésért. Az érdektelen, sehovase vivő drámák, a klisés fordulatok az emberi kapcsolatokban és a mindenkinek kellő szerény, kisebbségi komplexusos, ámde mégis dögös főszereplőcsaj toposza pedig már annyira lerágott csont, hogy nincs az a kifejezés, amivel leírhatnám. A Six of Crows (magyarul: Hat varjú) lényegesen igényesebb és izgalmasabb történetet ígér. Majd azt a duológiát is folytatnom kéne, csak előtte még rá kell pihennem erre az élményre. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-kJxn7ELjy1Q/YT4u86tzoXI/AAAAAAAAiiU/DsC93cga25MWnsjhq38mSaBJEvDPno3QQCLcBGAsYHQ/s2048/shadowandbonestack.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-kJxn7ELjy1Q/YT4u86tzoXI/AAAAAAAAiiU/DsC93cga25MWnsjhq38mSaBJEvDPno3QQCLcBGAsYHQ/w640-h426/shadowandbonestack.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Leigh Bardugo: Shadow & Bone, Siege &Storm, Ruin &Rising</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-43788652149666157342021-08-13T08:03:00.017+02:002021-08-13T08:03:00.220+02:00Csak a szél tudja<br /><p style="text-align: center;"></p><p style="text-align: center;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-EqtmyVV9_94/YQ_oy4aRTfI/AAAAAAAAiB4/qIdliEtZn5ow9N3KG-4JyxSB1KmiI436gCLcBGAsYHQ/w640-h426/csakaszeltudja.jpg" width="640" /></p><p style="text-align: justify;">Írország. Misztikum. Romantika. Ezekkel a szavakkal lehetne legjobban leírni Amy Harmon regényét, ami valahogy tavasz környékén mindenhonnan szembejött velem. És bár szeretem úgy gondolni, hogy engem nem kezd azért érdekelni valami, mert sokszor látom, de azért mégis csak akadnak kivételek. Igazából már Írországgal megvett magának a történet, a romantikával kapcsolatban meg nagyon szurkoltam, hogy úgy valahogy legyen jelen, hogy ne okozzon nekem szemforgatásokat. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">A regény főhősnője, Anne Gallagher számára a nagypapája jelentette a világot. Az ő történetei miatt vágyakozott családja szülőföldje, Írország után. Most először teszi be a lábát az őshazába, hogy imádott nagyapja hamvait ott helyezze végső nyugalomra. </p><p style="text-align: justify;">Ám valami különös dolog történik: Anne egyszer csak 1921-ben találja magát, nagyapja gyermekkorában. A kisfú gyámja, Dr. Thomas Smith veszi szárnyai alá Anne-t, aki kísértetiesen hasonlít a kisfiú halottnak hitt édesanyjára. Anne elfogadja ezt az új személyiségét, és ennek nyomán szerves része lehet az ír történelem eme szeletének. De vajon visszajut-e valaha Anne a saját idejébe? És vajon akarja-e ezt végül? <br /></p><p style="text-align: justify;">Sok-sok évvel ezelőtt elolvastam Diana Gabaldon Outlander sorozatának első téglaméretű részét, amivel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy az elolvasása után a szemeimet újra kellett kalibrálni, mert szemtengelyferdülést kaptam a sok forgatástól. Amy Harmon regénye egyébként sok mindenben eléggé hasonlít arra a történetre, csak igényesebben van megírva, kevesebb túlírtsággal és kéretlen szexjelenettel. Persze, ettől függetlenül ez elsősorban romantikus történet, ami csak néha hajlott az én ízlésemnek a túlságosan szentimentális zónába. És hát jellemző módon engem a történelmi háttere sokkal inkább megfogott, mint a szerelmi szál. De szerencsére, azért ebből is jutott bőven a lapokra, úgyhogy számomra egészen jól egyensúlyban volt a kettő. Szerintem jól és értően ábrázolta az ír történelemnek ezt a korszakát. Nemcsak díszletként funkcionált, hanem a történet szerves és elidegeníthetetlen része volt ez a kor, a húsvéti felkelés és ennek következményei az írekre nézve.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote>Porszemek vagyunk, üvegszilánkok, semmi több. Annyian vagyunk, mint a
homokszemek a tengerparton, és olyan egyformák is. Megszülettünk,
éltünk, meghalunk, végtelen körforgásban. Hány és hány élet! A halállal
eltűnünk a föld színéről. Egy-két nemzedék, és azt sem fogja tudni
senki, hogy éltünk. Senki sem emlékszik a szemünk színére, a szívünkben
dúló szenvedélyre. Nem marad belőlünk más, mint egy-egy düledező, mohos
sírkő… néha még annyi sem.</blockquote><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A Csak a szél tudja egy pörgős cselekményű, könnyed kis hétvégi regény, aminek nagyon jól állt az esős tavaszi időjárás, ami folyton ráérősen kopogott az ablakomon. Valahogy nem esett nehezemre ilyen körülmények között elképzelni az ír tájakat. Jól esett összekucorodni ezzel a történettel a fotelem kényelmében, még akkor is, ha a nyugalom csak egy félórára adatott meg nekem. Az időutazás, a korszak teljesen megfogott magának, és ettől az érzéstől még a kissé idegesítően naiv főhősnő sem tudott visszatántorítani. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ha ránézek erre a könyvre mindig eszembe jut a ködös tó, ami csupa titkot rejt. És az a pozitív üzenete, hogy végül minden összeér. Mert ez a történet is valahol a gyászról szólt nekem, hogy mennyire képtelenség elengedni azt, aki a világot jelentette nekünk. És azt hiszem, megnyugtató arra gondolni a könyv nyomán, hogy egyszerre létezünk és nem-létezünk. Hogy mindig létezni fog az az idősík, ahol együtt vagyunk azokkal, akik már nincsenek velünk. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Amy Harmon: Csak a szél tudja</b></p><p style="text-align: justify;">What The Wind Knows</p><p style="text-align: justify;">Fordította: Getto Katalin</p><p style="text-align: justify;">Libri Kiadó</p><p style="text-align: justify;">562 oldal <br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com3tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-7148194999851035002021-08-10T08:36:00.001+02:002021-08-10T08:36:00.206+02:00Paróka az ablakban<p style="text-align: justify;"> </p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-SZLukLy2nmA/YQ_dw0YufyI/AAAAAAAAiBw/jqEDnQGZmOIxar0S8Vh0-5_xcfYy0czMgCLcBGAsYHQ/s2048/20210808_114723.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1536" data-original-width="2048" height="480" src="https://1.bp.blogspot.com/-SZLukLy2nmA/YQ_dw0YufyI/AAAAAAAAiBw/jqEDnQGZmOIxar0S8Vh0-5_xcfYy0czMgCLcBGAsYHQ/w640-h480/20210808_114723.jpg" width="640" /></a></div><br /><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A májusi #haviegyújraolvasáskihívásra választott könyvem Kristen Kittscher ifjúsági regénye volt, ami a Paróka az ablakban címen jelent meg anno magyarul, és én korrektúráztam. Emlékszem, mennyire szerettem dolgozni ezzel a szöveggel, nemcsak a szuper fordítás, hanem maga a történet miatt is. Most, hogy tavaly óta eléggé belezúgtam Robin Stevens Murder Most Unladylike nyomozós ifjúsági sorozatába, újra elkezdett vonzani ez a történet is, tekintve, hogy tematikájukban eléggé hasonlóak. </p><p style="text-align: justify;">És persze ilyenkor jön a legfontosabb kérdés az újraolvasásoknál: képes volt-e megugrani ismét a lécet a történet? Milyen volt olvasni ezt egy hasonló, mégis óriási kedvenc sorozat fényében?</p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">Sophie barátnője, Grace mindenáron titkosügynök akar lenni, pedig még csak tizenkét éves. Ennek eredményeképp estéiket a szomszédok utáni nyomozásokkal töltik. Sophie jobb programot is el tudna képzelni magának, de nehéz Grace lelkesedését letörni. Meg hát ártalmatlan nyomozgatások ezek. Egészen addig, amíg Grace fejébe nem veszi, hogy Sophie sulijának pszichológusa, Dr. Agford után szeretne nyomozni. A negédes, agyonplasztikázott nővel Sophie szerint nem éri meg packázni, de azért ő is beismeri, hogy elég gyanúsan csapkod valamit egy nagy késsel a konyhájában, és miután csuromvéresen lép ki házának ajtaján, a lányok tudják, hogy itt valami nagyon nincs rendben. <br /></p><p style="text-align: justify;">Az első pár fejezet után egy igencsak fontos kérdés merült fel bennem: vajon miért van az elbeszélőnek ennyire súlyos fixációja az iskolapszichológus melleivel kapcsolatban? Úgy értem akárhányszor felbukkan ez a lányok számára unszimpatikus és meglehetősen gyanús szereplő, elbeszélőnk tuti, hogy két sorral arrébb szentel legalább egy mondatot vagy egész bekezdéses litániát arról, hogy mennyire természetellenesen nagyok Dr. Agford mellei vagy hogy egyáltalán éppen hogy állnak vagy hogy néznek ki. És ez még úgy egyszer-kétszer elmegy, mert hát biztosan nagyon kirívóak lehetnek, és tiniként biztos izgalmas erről találgatni, hogy most igaziak vagy sem. Na de mindig?</p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">És hát egyébként cuki kis nyomozós történet lenne ez, ha nem éreztem volna most az újraolvasáskor ennyire problémásnak a két lány kapcsolatát. Nem tetszett, hogy a nyomozást tulajdonképpen csupán az egyikük élvezi - az, akinek kvázi nincs is semmi vesztenivalója az egészben, hiszen másik iskolába jár, és ő erőszakoskodja ki Sophie-nál, hogy igenis nyomozzanak Dr. Agford után. Ő igazából csak bele lett rángatva a dolgokba, és egyáltalán nem élvezi. A nyomozásban igazából csak azért van benne, hogy Daisy elfogadja őt barátként, de leginkább az egész egy jó nagy púp a hátán. Sajnos nagyon egyoldalú barátság ez, amit az is alátámaszt, hogy az elbeszélő jó pár olyan múltbeli dologról mesélt barátnőjével való kapcsolatáról, ami felért egy-egy bullyingolással. És az az igazság, hogy emiatt szinte már a kezdetektől nem tudtam olyan jól szórakozni ezen a történeten. Robin Stevens sorozatában a két lány sokkal inkább egyenlőként indul. Tisztelik egymás személyiségét és tehetségét, és ami a legfontosabb: a nyomozásokat mindketten élvezik. És ez teljesen más hangulatot ad a történetnek. Itt én sokszor inkább kínosan éreztem magam, és legszívesebben megmondtam volna Sophie-nak, hogy nem kell ezt csinálnia, nyugodtan el is sétálhat bármikor. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Sajnos Kristen Kittscher könyve nem állta ki az újraolvasás próbáját annak ellenére sem, hogy nagyon szép emlékek fűznek ehhez a kötethez. Meg hát a legkedvesebb krimisorozatom fényében nehéz tündökölni, hiszen ott a bűntények és megoldásaik szerintem sokkal fifikásabbak és bár ugyanannak a korosztálynak szól, mégis több fontos témát integrál be gyönyörűen a sztoriba, <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-52459009025802982472021-08-06T08:04:00.001+02:002021-08-06T08:04:00.205+02:00The Secret Garden - A titkos kert<p> </p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-_OtIT9LVuXI/YQcMXFpnvoI/AAAAAAAAh50/7BbHM4C1R9sUGqTa92YbZ8VVz4nQRRySQCLcBGAsYHQ/s2048/thesecretgarden.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-_OtIT9LVuXI/YQcMXFpnvoI/AAAAAAAAh50/7BbHM4C1R9sUGqTa92YbZ8VVz4nQRRySQCLcBGAsYHQ/w640-h426/thesecretgarden.jpg" width="640" /></a></div><br /><p></p><p></p><p style="text-align: justify;">A titkos kert nagyon szép allegóriája a magánynak, a lelkünk magára hagyottságának, és az ezekből fakadó kitörölhetetlennek hitt sebekből való gyógyulásnak. Bár ifjúsági regény, mégis olyan üzenetet hordoz ez a történet, amit felnőttként sem árt megőriznünk magunk számára: a lelkünk meggyógyulhat, ha hajlandóak vagyunk bemenni a sűrűjébe, és nekiállni gondozni. Szeretettel, törődéssel. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Frances Hodgson Burnett első könyve ez, amely 1911-ben jelent meg először nyomtatásban és a nemzetközi gyermekirodalom egyik megkerülhetetlen alapköve lett. Számos feldolgozása is született, az egyik legutóbbi film tavaly került a nagyközönség elé. Én még ezek közül egyiket sem láttam, mert jelen esetben mindenképp a könyvvel szerettem volna kezdeni az ismerkedést. Kíváncsi voltam, hogy ez a több mint száz éves gyerekeknek szóló történet tud-e ma is adni valamit akár nekem, akár a gyerekolvasóknak. S azt kell mondanom, hogy Burnett szövege engem teljesen elvarázsolt, és tíz-tizenkét éves kortól bátran merem ajánlani. <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: center;">“If you look the right way, you can see that the whole world is a garden.” </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">A regény főszereplője Mary Lennox, egy angol kislány, aki Indiából tért vissza Angliába, ugyanis mindkét szülőjét elvesztette a kolerajárványban. Bár Mary eddigi életében nem sok szeretetet vagy törődést tapasztalt sem szülei, sem pedig más részéről. Egy elvadult kislány ő, aki nem tudja milyen a szeretet. Az elárvult kislány nagybátyjához kerül hát gondozásba, akit eddig soha életében nem látott. Mary a megérkezése után nagyon nehezen kezelhető, vad temperamentuma mindenkinek feladja a leckét. Ám viselkedésében szépen lassan változás áll be, amint tudomást szerez a szigorú, távolságtartó nagybátyjával történt tragédiákról. </p><p style="text-align: justify;">Amikor egy nap Mary egyedül sétál a birtokon, egy különös, magas kerítésfallal körülvett apró kertre lesz figyelmes. Azonban nem tud bejutni, hogy teljesen felfedezhesse azt, hiszen a kert kapuja zárva van. Az lezárt titkos kertről faggatni kezdi nevelőjét, és rájön, hogy még több titok lappang nagybátyja körül, mint amit eddig gondolt. <br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-0en07PmDl6k/YQfv_T9bNvI/AAAAAAAAh68/Ww-VmLWQwg0zAe31BM99Yfv8mEU15u_LgCLcBGAsYHQ/s2048/thesecretgarden2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="1365" height="400" src="https://1.bp.blogspot.com/-0en07PmDl6k/YQfv_T9bNvI/AAAAAAAAh68/Ww-VmLWQwg0zAe31BM99Yfv8mEU15u_LgCLcBGAsYHQ/w266-h400/thesecretgarden2.jpg" width="266" /></a></div><br />Számomra igencsak meglepő módon a gótikus irodalmi hagyományok is visszaköszönnek ebben a klasszikus ifjúsági regényben. Kifejezetten kísérteties volt a regény elején a szó szerint kihalt házban megtalált, túlélő alig tízéves kislány által megélt események. A magára hagyottság, az elfelejtettség, és a haldoklók beszüremkedő hangjai... mind-mind borzongást okoztak nekem az olvasás közben, főleg amiatt, hogy belegondoltam, milyen fiatal lány éli át most mindezeket. A Jane Eyre Bertha Masonje többször is eszembe jutott például azon részeknél, mikor is Mary síró hangokat hall a kastély folyosóin, de bárkit akit megkérdezett a dologról furcsa módon csak a szél hangjának tulajdonította ezt az összetéveszthetetlen hangot. Számos titok lappang Mary újdonsült otthonában: múltbeli események, amelyeket a ház ura mindenképp ki akar törölni az emlékezetéből. Akárcsak Kékszakáll, legféltettebb titkának kulcsát őmaga is elássa, hogy nehogy bárki kezébe kerülhessen. De Maryt mégis vonzzák ezek a titkok, nem hagyják nyugodni. Az elhagyatott kert képe szinte rögeszméjévé válik. Látnia kell a saját szemével.<p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Mary már akkor különös kapcsolatot érez saját maga és a tíz éve elhagyatott kert között, mikor először hallja a történetet. Talán éppen azért, mert rokonságot érez ennek a helynek az elhagyatottságával. Ahogy gondozás alá veszi ezt a kertet, tulajdonképpen önmagát is gyógyítja vele. Saját lelkét gyomlálja ki, hogy helye lehessen benne a szépségnek - vagyis azoknak az embereknek, akiket szeret, akik boldoggá tették őt olyan módon, ahogy senki azelőtt. Hátrahagyja hát a rossz emlékeket, hogy kivirágozhassanak a jók. Mary az öngyógyítás útjára lépett. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: center;"></p><blockquote>"Magic is always pushing and drawing and making things out of nothing. Everything is made out of Magic, leaves and trees, flowers and birds, badgers and foxes and squirrels and people. So it must be all around us."</blockquote> <br /><p></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Szerettem a történet kedvességét is, ami a sötét és reménytelennek tűnő kezdet után egyre inkább átsütött a lapokon. Az élet szépségei és maga az életszeretet az, ami utat tör magának itt a legnehezebb helyzetben levő szereplők számára is. Bár naiv történet sok tekintetben, mégsem súlytalan. A szereplők traumatizált életei mind-mind komoly súlypontot jelentenek, megadják a regény sötét tónusát. Sokkal komorabb történet, mint mondjuk Montgomery Anne of Green Gables-e, sokkal angolosabb, ám a végkicsengésük, az üzenetük mégis hasonló. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">A szeretet törődés. Magunkkal, másokkal és a környezetünkkel.</p><p style="text-align: justify;">A szeretet gyógyít. Minket. Másokat. Ne fukarkodjunk hát vele, még akkor sem, ha mi keveset is kaptunk belőle idáig.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Frances Hodgson Burnett: The Secret Garden<br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-57496860683298285322021-05-26T12:51:00.003+02:002021-05-26T12:51:52.381+02:00Jane Was Here - An Illustrated Guide to Jane Austen's England<p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-anzjXH_eLFo/YK4nS_1fLWI/AAAAAAAAhEA/UQMR9uUF-NEslWvvKWIKi1yyCg9YOOi0ACLcBGAsYHQ/s2048/janewashere.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-anzjXH_eLFo/YK4nS_1fLWI/AAAAAAAAhEA/UQMR9uUF-NEslWvvKWIKi1yyCg9YOOi0ACLcBGAsYHQ/w640-h426/janewashere.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">Három volt egyetemistatárs közös projektje a Jane was Here, ami egy nagyon igényes kivitelezésű, gazdagon illusztrált útikalauz, amelynek középpontjában Jane Austen és a hozzá kötődő helyszínek állnak. Ha egy lapokon keresztüli utazásra vágytok az írónő társaságában, akkor ez a kötet pont ideális lehet erre a célra - s ha egyszer csak lehet majd újra utazni is, akkor is kiváló útitárs lehet a Jane Was Here. Mondjuk egy tematikus úthoz is kiváló alapot szolgáltathat vagy akár plusz ötleteket adhat egy angliai utazáshoz a szokásos klisés helyszíneken túl. <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">S ezt nem is véletlen írom, hiszen a három szerző, akinek ezt a kötetet köszönhetjük, valóban bejárta a könyvben említett helyszíneket közösen egy két hetes angliai túra keretében. Szóval valóban kivitelezhető a dolog, és ami engem illet, én az ilyet tematikus utazásokért meglehetősen rajongok. Huszonkét helyszínen keresztül, keresztül-kasul bejárjuk Jane Austen Angliáját: London, Chawton és Bath mellett olyan helyek is szerepelnek a kötetben, mint a Stanage Edge, amely a Keira Knightley-féle Büszkeség és balítélet egyik ikonikus jelenetének helyszíne. Vagy helyet kap még Mr. Collins háza is, amelyben ráadásul meg is lehet szállni. Lizzy szobájában tölthetjük az esténket, és megnézhetjük azt a szobát is, ahol Mr Darcy először megkérte Elizabeth kezét. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">A kötetben tehát nemcsak Austen életéhez köthető helyszínek kaptak helyet, hanem a regénybeli illetve az adaptációkhoz használt helyszínek is. Ezek többnyire kétoldalas bemutatásokat kaptak a kötetben, egyik oldalon leírással - miért és hogyan köthető Austenhez, egy rövid útileírással és utazási tippekkel megspkélve - , másik oldalon pedig a szöveget erősítendő és kiegészítendő infografikák és illusztrációk kaptak helyet. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-iA6Xd7ZkE3k/YK4oMlZYYQI/AAAAAAAAhEI/QS6Eqd-aXZYb7GULLq8iqeg2-XabMgstQCLcBGAsYHQ/s2048/janewasherebel1.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-iA6Xd7ZkE3k/YK4oMlZYYQI/AAAAAAAAhEI/QS6Eqd-aXZYb7GULLq8iqeg2-XabMgstQCLcBGAsYHQ/w640-h426/janewasherebel1.jpg" width="640" /></a></div><br /> <p></p><p style="text-align: justify;">A helyszínek mellett a koridézés is megjelenik. Bepillantást kaphatunk abba, hogyan nézhetett ki egy régenskori bál, milyen fontosabb kellékei voltak a teázásnak, olvashatunk részleteket Jane és Cassandra levelezéséből vagy megismerkedhetünk a korabeli kártyajátékokkal. S persze, mindez csalóka lehet, hogy ennyi minden helyet kap ebben a vékony könyvecskében. Csalódások elkerülése végett szeretném azért leszögezni, hogy korántsem egy komoly tanulmányról beszélünk a Jane was Here kapcsán. Mindenből kapunk egy picikét, egy könnyed kis bepillantást. Akik már korábban jobban beleásták magukat Austen életrajzába vagy a régensség korának titkaiba, azok nem fognak sok újdonsággal találkozni. Ami érdekes lehet számukra az talán a tematika, illetve a szemet gyönyörködtető kinézet.</p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;">Ugyanis a kötet legfőbb erőssége szerintem maga az illusztráció. Lexi K. Nilson csodálatos munkát végzett, s maga a könyv is erre épít leginkább. Sok-sok oldalon keresztül maga az illusztráció a főszereplő, szövegek valóban inkább csak a helyszínek kapcsán jelennek meg. Ez egy igazi coffe table book: megnyerő külső és belső kivitelezéssel, gyorsan átlapozható szövegekkel. Bevallom, én picit több szövegre számítottam a kötet kapcsán, mikor rábukkantam, de mindennek ellenére azért kellemes emlékként él bennem ez a könyv és örülök, hogy a polcomon tudhatom. És alig várom, hogy pár helyszínt személyesen is meglátogathassak majd innen egyszer. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Nicole Jacobsen - Devynn Dayton - Lexi K. Nilson: Jane was Here - An Illustrated Guide to Jane Austen's England</b></p><p style="text-align: justify;">Hardie Grant Books</p><p style="text-align: justify;">127 oldal<br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4032127385837884496.post-63895654467634480472021-05-17T21:53:00.000+02:002021-05-17T21:53:58.796+02:00Dust - Heirs of Neverland<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-5jvCo8eKAzk/YKK54lVmiyI/AAAAAAAAg_o/3zUP433F47olqNlKHp-KJ9SU5VqQrDD0ACLcBGAsYHQ/s2048/dust.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="426" src="https://1.bp.blogspot.com/-5jvCo8eKAzk/YKK54lVmiyI/AAAAAAAAg_o/3zUP433F47olqNlKHp-KJ9SU5VqQrDD0ACLcBGAsYHQ/w640-h426/dust.jpg" width="640" /></a></div><p></p><p style="text-align: justify;">Claire Kenton meggyőződése, hogy a világ túl sötét hely a csodákhoz. Ikertestvérének elrablása óta legalábbis mindenképp. Claire azóta sem nyugszik, minden erejével azon van, hogy megtalálja őt, akit sok-sok éve gyerekkorában elszakítottak tőle. A nyomozása végre eredményt hoz, s a nyomok Londonba vezetnek egy olyan fiúhoz, akinek a létezése szinte a lehetetlennel egyenlő. <br /></p><p style="text-align: justify;">Peter Pan minden erejével azon van, hogy visszatérhessen Sohaországba. A mi világunk Londonjában raboskodik, miközben az Elveszett Fiúk kísértik őt. Meg kell gyógyítania a széttöredező Sohaországot, s ebben csak Claire tud segíteni neki. <br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote>"I've spent my whole life trying to escape shadows by hiding in the stars…
<br />Only to find the darkness was inside me all along."</blockquote><p></p><p style="text-align: justify;"> <br /></p><p style="text-align: justify;">Peter Pan története ámulatba ejtett gyerekkoromban. Odáig voltam a kisfiúért, aki sosem akart felnőni, és egy olyan világot kreált magának, amelyben minden csak játék és kaland. Ahová meghívott magához bizonyos kiválasztottakat, akik képesek voltak hinni gyerekként a csodákban - s ezekből valaki maradt, valaki elment és elfelejtett mindent. Felnőttként persze már máshogy látom ezt a történetet, máshogy értelmezem, és pont emiatt mindenképp szeretném majd elolvasni az eredeti szöveget, hiszen biztos vagyok benne, hogy az eredeti szöveg ismeretében újabb értelmezések, újabb ráismerések jönnének hozzá a mai elképzeléseimhez. </p><p style="text-align: justify;">Kara Swanson regénye pont emiatt került fel a kívánságlistámra, mert egy Peter Pan retelling. Igazából nagy bátorság volt tőlem, hogy pusztán egy ismeretlen Instagram poszt alapján megrendeltem magamnak ezt a kötetet, de az az igazság, hogy valami megmagyarázhatatlanul vonzott ehhez a könyvhöz ahogy megpillantottam a feedemben. Senki nem olvasta az általam követett vagy ismert emberek közül, mégis muszáj volt bizalmat szavaznom neki. Nem tudom, ti jártatok-e már így egy történettel kapcsolatban, hogy szinte végzetszerűen tudtátok, hogy közötök kell legyen egymáshoz. És milyen jól tettem, hogy hallgattam erre a megérzésemre, ugyanis Kara Swanson könyve pár fejezet után elvarázsolt, és most számlálom vissza a napokat a második rész megjelenéséig, amely egyben a sorozat befejező kötete lesz. </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote>"I will bring the light back to Neverland. I will remind the island of
dreams and wonder and magic just what it means to rise past the shadows
and chase after the stars."</blockquote> <br /><p></p><p style="text-align: justify;">A regény korosztály besorolása bár young adult, de ezt egyáltalán nem lehet rajta érezni. Inkább retelling ez, mint egy bizonyos korosztálynak szóló történet. Persze, az énkeresés, a saját identitás megtalálása mint fő téma a Dustban is megjelenik, ahogy a young adult regényeknél szokás, de az az igazság, hogy ez a téma olyan jól bele van ágyazva a Peter Pan történetbe, hogy ettől szinte lehetetlenség is lenne leválasztani. Peter Pan azonban tinédzser szemmel nézve már kissé más színezetet kap: megélve, megértve és bírálva egyaránt van, és nem is olyan egyszerű egyik vagy másik oldalra állni ebben a kérdésben. </p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"> </p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://1.bp.blogspot.com/-GST1F40-EVY/YKLIZZCgilI/AAAAAAAAg_w/HCIGOAS3YS0ifoT6NXUyIUse53bXYvcFQCLcBGAsYHQ/s2048/dust2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2048" data-original-width="1365" height="640" src="https://1.bp.blogspot.com/-GST1F40-EVY/YKLIZZCgilI/AAAAAAAAg_w/HCIGOAS3YS0ifoT6NXUyIUse53bXYvcFQCLcBGAsYHQ/w426-h640/dust2.jpg" width="426" /></a></div><br />A Dustban megjelenő alakok már összetettebbek, mint a mesében, hiszen egyáltalán nem mondható, hogy a klasszikus jó és rossz oldal leosztásával van dolgunk itt. Igazából a történet végéig nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy ha esetleg vannak is ilyen oldalak, akkor ki és hol áll pontosan. Hook vagy Peter az igazi hunyó a történetben? Swanson mindkettejük számára olyan háttértörténetet kreált, olyan plusz információkat adott az olvasók birtokába, hogy igazából mindkettejük indítékait és világnézetét abszolút meg tudjuk érteni, és emiatt szinte lehetetlenség megmondani, hogy ki az, akinek valójában joga van visszatérni Sohaországba. <p></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;"></p><blockquote> "The stars shine brightest in the darkness, Claire. Pixie dust chases
back the shadows. Maybe that's it – maybe that's what the shadows are
all about. Finding the light through them."</blockquote><p></p><p style="text-align: justify;"> </p><p style="text-align: justify;">A regény sokat foglalkozik a bennünk élő fénnyel és árnyékkal, amik örök harcban állnak egymással. S ahogy Hook és Peter esetében, úgy ebben a kérdésben sem ítéli el teljesen a bennünk élő sötétséget. Hiszen nélküle képtelenek lennénk megtalálni a fényt. Minden összefügg, rossz nélkül nem létezhet a jó. Mindennek helye van bennünk és a körülöttünk levő világban is. Tetszettek a regénynek az ezzel kapcsolatos gondolatai, s talán számomra emiatt lett igazán fontos ez a történet. </p><p style="text-align: justify;">Mert hogy nagyon fontos lett, ez nem is kérdés. <br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><b>Kara Swanson: Dust - Heirs of Neverland 1.</b></p><p style="text-align: justify;">Enclave Escape <br /></p><p style="text-align: justify;">348 oldal<br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p><p style="text-align: justify;"><br /></p>Heloisehttp://www.blogger.com/profile/12552460981635008752noreply@blogger.com2