Ez is egy olyan könyv volt, ami már a címével megfogott anno, mikor először hallottam róla. Említettem már azt hiszem, hogy odáig vagyok a nem éppen hagyományos címekért. És végre bent volt a könyvtárban - úgy tűnik, nem csupán az én érdeklődésemet keltette fel, hiszen ahogy visszahoztam már félre is rakta a könyvtáros, mert előjegyzés volt rá. Wow.Mindenesetre. ahogy a cím is sugallja, ez tényleg fura könyv. Mármint nem olyan posztmodernen fura vagy olyan rosszul fura, hanem inkább megmagyarázhatatlanul fura. Azt hiszem. És pont emiatt nem tudom, hogy mit is gondoljak róla pontosan, mert tényleg nem tudom hova tenni. Még mikor csak vágyakoztam a könyv után, és olvasgattam mások ajánlóit, kialakult egy elképzelésem, hogy mégis mire számíthatok: bevallom némi alice hoffmanos utóízre vártam, annak ellenére, hogy mondták néhányan, hogy nagyon nem az. Végül is nem mondanám, hogy ezt nem kaptam meg, mert az első fejezet abszolút olyan volt, de aztán szépen-lassan elhagyta ezt a vonalat, és átalakult valami teljesen mássá. Valami olyasmivé, ami engem a Fehér, mint a tej, piros, mint a vérre emlékeztetett kissé. Nem teljesen, de szerintem az elbeszélő hangja, stílusa néha kicsit hasonló volt.
No, de még mielőtt kicsit jobban belemerülnék a könyvhöz való viszonyom boncolgatásába, nézzük, egyáltalán miről is szól...
Rose Edelstein a könyv elején éppen kilencedik születésnapját ünnepli, édesanyja ennek örömére egy saját készítésű citromtortával lepi meg kislányát. Ahogy Rose belekóstol, a citrom és a csokoládé mellett megízleli a tortában levő szomorúságot, csalódottságot, kétségbeesést... édesanyja érzéseit.
Rose a hirtelen jött különleges képességét inkább átoknak, mint áldásnak tartja, hiszen a legédesebb, legfinomabb falat is elmondhatatlanul keserűvé válhat a készítője hangulatától függően. Olyan dolgokat tudhat meg ennek köszönhetően, amiket mindenki igyekszik elrejteni a világ szeme elől: a kudarcokat, az elégedetlenséget és az élet különös szomorúságát... Eközben az évek egyre múlnak, az ételekből kiérzett sorsok megváltoznak vagy éppen beteljesednek.
Amíg olvastam, nagyon élveztem, olyan történet volt, aminek körbefont a hangulata - s gyanítom a belemerüléshez még nagyban hozzájárult az E/1. elbeszélői mód is. Az első százhúsz oldalt egy ültő helyemben tettem magamévá, képtelen voltam bármi másra figyelni. Aztán már kicsit elvesztettem az érdeklődésem, mert kezdtem látni, hogy nem oda fog kifutni a történet, mint ahová én gondoltam, és a mágikus realizmus fénye is kopni kezdett - de ettől függetlenül még mindig lelkesen olvastam. Miután végeztünk egymással egyszerűen nem hagyott bennem nyomot. S most ahogy írom a bejegyzést, és igyekszem visszagondolni az eseményekre, egyre tisztábban látom, hogy bőven lett volna a történetben potenciál, lehetett volna mélyebb történet is, de nem. Az írónő nem ragadta meg történetének a finomabb szálait, helyette inkább egy sokkal egyszerűbb, sokkal kézenfekvőbb, sokkal semmitmondóbb véget választott. És ráadásul sok mindenre nem kaptam választ, pedig egy-két dologra kíváncsi lennék...
Azért nem mondanám rossz könyvnek, hiszen a megfogalmazása, a stílusa tényleg elvarázsolt, szívesen beleburkolóztam a mondataiba. Egy hétvégi, hétköznapokat feledtető olvasmánynak elment, és nem fogok elzárkózni Aimee Bender többi könyvétől sem. Mindenesetre most nagyon örülök, hogy végül - az eredeti terveimmel ellentétben - mégis csak könyvtári kölcsönzésnek köszönhetően jutottam hozzá. Ennyire és így pont megérte.
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága
The Particular Sadness of Lemon Cake
Fordította: Komló Zoltán
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 296
Eredeti ár: 2490 Ft
8 megjegyzés:
megmentettél egy vásárlástól :D pedig olyan jó címe van...
Meg tényleg lett volna benne potenciál szerintem, ráadásul jól ír a csaj... csak úgy futtatta ki a sztorit, hogy eh.
De azért ha jársz könyvtárban, vagy kölcsön tudod kérni valakitől, azért tegyél egy próbát, hátha... :-)
Szívemből szóltál! Azt hiszem ugyanazt hiányoltam benne, amit Te is, csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni. Már kezdtem magam rosszul érezni, hogy mindenki mennyire szereti és engem meg nem varázsolt el.
@Nikkincs: ó, tényleg most már emlékszem az értékelésedre - pont Te beszéltél le, hogy megvegyem :-)
Igen, úgy látszik,kicsit kilógunk most a sorból :-)
Amikor ránézek a borítójára, mindig kedvem támad mentás citromtortát enni:D Ez beteges azt hiszem, főleg ilyen melegben. Amúgy a tízes skálán mennyire értékelnéd? Kíváncsi vagyok.
@Saphirella: Hát, nem nagyon szeretek pontozni könyveket, mert képtelen vagyok egy számba belefoglalni az olvasási élményt (sztem az mindig sokkal több, mint egy szám), meg ugye a pontszámokat is mindenki másképp értelmezi. De ha nagyon muszáj, akkor azt mondom, hogy olvasás közben legyen mondjuk 8 pont, olvasás után már leredukálódott egy erős közepesre, szval 5 re. Ennek ha az átlagát vesszük, akkor 6 és fél pont jön ki, amit értelmezzünk mondjuk 7nek.
Szval 7 pont.
Mentás citromtortát én is szívesen ennék :-D (vagy csak úgy egy sima citromtortát :-) )
Huh, hát elég ambivalens lehetett a könyv, ha ennyire kacskaringós úton jutottál el a végeredményhez, de nem baj amúgy. Majd kiveszem a könyvtárból, mert ez a citromtorta nem hagy nyugodni :D
És nem mintha kerestem volna, de itt van egy egyszerű citromos sütinek a receptje :$
http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=29851732
@Saphirella: Hú, ez jól néz ki, csak sok rajta a tejszín :-) de lehet kipróbálom, köszi :-))
A könyv pedig könyvtárból abszolút megéri szerintem. Kíváncsi leszek a véleményedre.
A pontozásról: ez mind le van írva a posztban :-), igaz, számok nélkül.
Megjegyzés küldése