2020. december 13., vasárnap

 


Majdnem egy éve, hogy írtam gyerekkönyves témában bejegyzést (ITT), illetve arról, hogy hol is tartunk a Fiatalúrral az olvasóvá nevelés útján. Azóta sok minden változott, leginkább ő maga, hiszen annak az egyéves kisfiúnak az örökmozgósága csak hatványozódott. Egy igazi kis kíváncsi mókamester lett belőle, aki amellett, hogy nagyon sok mozgást igényel, szüksége van az elmélyülésre is. 

A könyvekhez való viszonya most annyit változott, hogy napközben kevésbé vesszük elő a könyveket, mert napközben minden érdekes, mindent fel kell fedezni, menni kell és mozogni, futni, mászni, rohanni, ugrálni. Nincs kedve, se ideje arra, hogy belehelyezkedjen egy történetbe. Persze, azért így is olykor megtalálom az alkalmat rá, hogy napközben is elővegyek neki egy-egy könyvet: például reggelizés közben olvasok neki vagy olyan köteteket veszek elő, amik kicsit interaktívabbak a mesekönyveknél. Erre majd mindjárt mutatok szuper példákat. Illetve a mondókázások, éneklések továbbra is a napi rutinjaink része - most hogy a beszédfejlődése megindult, ezek más szempontból érdekesek már számára, mint korábban. 

A mesélés és a könyvek most leginkább az altatásokhoz kötődnek a mi világunkban. A délutáni altatás konkrétan olyan, hogy egy mesét mesélek végtelenítve neki, amíg el nem alszik. Az elején nagyon figyel, kérdezget, beleszól, aztán szépen, lassan lenyugszik, csendben hallgatja és már alszik is. Az esti olvasások kicsit hosszabbak, ott van hogy félórát, negyven percet is rászánok a mesélésre, és neki is nagyon nagy szüksége van erre az időre. Ő választja ki, hogy mely történetek kerüljenek sorra, és ő bekuckózik az ölembe vagy közben mellettem tologatja a kisautókat, de közben figyel és hallgatja a történetet. Ilyenkor néha három, négy mese is előkerül, de van olyan is, hogy egyetlen könyvet kell többször elmesélni. A mesélés után jönnek a további esti rituáléink, szóval ezek a délutánival ellentétben nem álomba mesélős történetek. 

Mindennek ellenére, én nem érzem úgy, hogy csökkent volna a könyvek iránti szeretete, hanem csak az életkorának megfelelő örökmozgósága jobban előtérbe került. És ez szerintem természetes, jönnek majd még mesélősebb időszakok is biztosan. Ha meg nem, hát én teljesen megelégszem napi ennyi alkalommal is. Viszont az az igazság, hogy még mindig nehéz bevezetni számára új könyveket. Hiába veszem őket, nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy ő maga vegye le a polcról ezeket az új történeteket. Úgyhogy mindig csak egy-egy új könyvet csempészek be a kis olvasósarkunkba, néha kinyitogatom, beszélek róla egy picit neki, de aztán hagyom, hogy a kíváncsisága neki ébredjen fel az új történet iránt. Ez olykor akár két hét is lehet, de érdekes, hogy azért van arra is példa, hogy egy új könyv azonnal nagy kedvenc lett neki, ahogy megmutattam neki. Szóval igazából itt se lehet teljesen általánosítani. 


Na de, következzen a kis válogatásunk az elmúlt egy év kedvenceiből. Sok könyv egyébként még mindig nagy szerelem számára az első bejegyzésemből, azokat most nem tüntetném fel újra. Nyilván az, hogy mit talál meg a történetekben sokat változott azóta, de maguk a címek maradtak. 



Varró Dániel - Agócs Írisz: Nem, nem, hanem ...

Az elmúlt hetek óriási kedvence. Bár a humort még nem mindig érti benne (pedig zseniális), de játékos ismeretterjesztő könyvnek remek, ahol ő is megcsillogtathatja a tudását felém. Például, hogy a zoknit a lábra kell húzni, és nem pedig a fülünkre vagy a kezünkre, ahogy azt a kisfiú teszi a könyvben. A kötet felépítése igazából olyan, hogy van egy kérdés pl. "Hogy jön a nagymama mihozzánk által?" és következnek a válaszlehetőségek: "elefántháton vagy rénszarvasszánnal? Vagy helikopterrel - mivel a gyaloglást nem bírja szusszal? Nem, nem, hanem...." (és akkor a következő oldalon ott a válasz) Busszal. Varró Dániel remek humora mellett Agócs Írisz kedves rajzai illusztrálják a szöveget, akinek a munkájáért mindketten odáig vagyunk. Szerintem bőven még három éves korban is használható kötet, akkor már szerintem a humor is jobban átjön a gyerekeknek. 



Alex Scheffler: Pipp és Polli - A barátságos csiga

A Pipp és Polli sorozat teljesen telitalálat nálunk. Az illusztrációk és a történetek is mind olyanok, amiket teljesen be tud fogadni egy kétéves. A csiga nálunk úgy egyébként is nagyon nagy kedvenc, szóval ez a kötet minden szempontból nyerő: ez volt azon ritka történetek egyike, amik már a kezdet kezdetétől érdekelték őt, és azonnal a szívébe is zárta. A mai napig gyakran előkerül esti meseként. 


 

 


Kisgombos mesegyűjtemény

Az első mesegyűjteményünk, vagyis hogy a kötet nem egyetlen mesét tartalmaz, hanem válogatást. Hat történet található benne különféle francia szerzőktől és illusztrátoroktól, és kifejezetten a legkisebbeknek szólnak ezek a történetek. A mesék között is vannak egyszerűbbek és bonyolultabbak is, szóval szerintem a célcsoport a 2-4 éves korosztály lehet. A történetek változatosak, ahogy az illusztrációk is: sok témát, illetve ábrázolási stílust ölelnek fel. Helyet kap bennük például a dackorszak, a hisztik feldolgozása (Kiscsipisz és Nagycsipisz története), a félelem és annak legyőzése (Bodor a fodrásznál) vagy a baráti összefogás (Foltos csontja) is. Nálunk egyelőre egyébként ez a három mese megy - ezek rövidebb és egyszerűbb szövegűek is, illetve biztos az is, hogy ezek a történetek rendelkeznek egyelőre számára mondanivalóval. De majd idővel biztos a többi mesét is kérni fogja. Nagyon igényes kiadvány, én szülőként is nagyon szeretem ezt a könyvet lapozgatni. 



Julia Donaldson - Alex Schaffler: A graffaló

Alex Schaffler illusztrációit nagyon szeretjük, illetve azokat a történeteket is, amiket az írónővel együtt alkotnak. A graffaló alighanem az egyik leghíresebb meséjük világszerte, és teljesen meg tudom ezt érteni. Ötletes, vicces, szórakoztató történet, ahol a kisegér jól rászedi az erdő ragadozóit, és eléri, hogy mindenki tőle rettegjen. És ehhez csupán az eszét és a képzeletét használta. Én is imádom olvasni ezt a könyvet, ahogy ő is imádja hallgatni. Bár legtöbbször reggelizés közben kerül elő ez a történet, valahogy egyikőnknek sem esti meseszerű. 


 

 


Jönnek a tűzoltók! (Scolar Mini sorozat)

A Scolar kiadó sorozata pontosan ennek a korosztálynak készült, és mindenféle témában találunk itt ismeretterjesztő könyveket. Kihajtható lapocskák és fülek találhatóak minden egyes oldalon, amik kicsit interaktívabbá és érdekesebbé teszik a könyvet, és nem mellesleg a finommotorikát is remekül fejlesztik ezalatt. Nálunk a tűzoltómánia pörög éppen ezres fordulatszámon, minden IS kell, ami tűzoltós. Ez is inkább reggelizős vagy napközben előkerülős olvasmány.  


 

 

 


Hervé Tullet: Press Here (magyarul Pötty Könyv néven jelent meg)

Ez az a könyv, amire én már annyira vártam, hogy megmutathassam a Fiatalúrnak. Amikor gyerekkönyvekkel foglalkoztam sok-sok évvel ezelőtt, akkor tapasztaltam meg a Pötty Könyv varázslatát, ahogy a gyerekeken működött. A legizgőmozgóbb tökmag is tátott szájjal figyelte ezt a könyvet és sose volt elég belőle egy menet senkinek. A francia illusztrátor könyve nem mesekönyv. Nincs benne se történet, és igazából szöveg sem. Instrukciók vannak benne, és az egész azzal kezdődik, hogy a kis delikvensnek meg kell nyomnia a sárga pöttyöt. Amikor lapozunk, a következő oldalon már kettő lesz. A gyerekek ezt úgy gondolják, hogy ők csináltak két pöttyöt azzal, hogy megnyomták. Különféle feladatokon vezeti végig őket, ahol nem csupán nyomkodni kell, hanem tapsolni (hogy a pöttyök egyre nagyobbak legyenek) vagy éppen jól megrázni a könyvet (hogy a pöttyök a helyükre kerüljenek). Csodaklassz móka, ahol a kacagás garantált. És mindeközben játékosan foglalkozunk olyan fogalmakkal, mint a színek ( a pöttyök el is színeződnek), a sorminta, a jobb-bal oldal fogalma stb. Egyszerű és zseniális.

Sajnos magyarul már nem kapható, így én is az angol kiadást szereztem be belőle, de mivel  csak instrukciókról van szó, minimális angol tudással lefordíthatóak. 



Jó éjt, maci! - Varázslámpás könyv

Tesómtól kapta ajándékba, amikor éppen leválasztottam az anyatejes táplálásról a Fiatalurat és eléggé küzdöttünk a sima elalvással. Ez a könyv is rögtön telitalálat lett nála. A szöveg elég kis butácska és szerintem nem is sikerült jól a fordítás - hanyagolni is szoktam, és inkább beszélgetünk arról, mit látunk - , de igazából itt úgysem ez a lényeg. Ez is egy interaktív könyv, amihez tartozik egy papírlámpa is, amit a sötét fóliával beborított lapok közé kell csúsztatni, és így az éjszakai sötétségben máris láthatóak lesznek az ott megbúvó állatok, akiknek jó éjszakát kell kívánni. Imádja az egésznek a működését és kábé lehetetlen megunnia. Tíz-húsz perceket is el tud tölteni az állatok keresgélésével, élvezi, ahogy a sötétből egyszer csak előbukkannak. 

A Pagony Facebook oldalán találtok egy belelapozó videót, hogy lássátok, pontosan miről is beszélek. 



Varró Dániel: A szomjas troll

Ez a könyv valamiért óriási szerelem neki, pedig jóval idősebbeknek szól, és biztos vagyok benne, hogy nem is nagyon érti még, miről is szól a történet. De olyan türelemmel és figyelemmel hallgatja Kalle troll történetét, hogy mindig meglepődök rajta. Valószínűleg a ritmus, a hangsúly és a rímek azok, amik ennyire magával ragadják. 

Egyébként szuper könyv, nagyon tudom ajánlani a nagyobb ovis korosztálynak. 




Rotraut Susanne Berner Évszakos böngészői

A könyvek, amikben egy szemernyi szöveg nincs, csak illusztrációk, méghozzá egy kisvárosról, amit minden kötetben más évszakban mutat meg. Sok-sok apró történet és felfedeznivaló van benne, és amiért nagyon szeretem ezeket a könyveket, hogy nyitott végűek. Azaz arra használjátok a gyerekkel együtt, amire éppen szüksége van. Mi éppen a szótanulás fázisában vagyunk, nagyon sok hétköznapokban használt szót tudok neki így megmutatni, illetve ő is tudja mondani - és közben mutatni - hogy milyen szavakat ismer már. Néha egy-egy figurát követünk nyomon a lapokon keresztül, megnézzük mit csinál, kivel találkozik, néha érzelmeket is belemagyarázunk. Később történeteket is lehet a segítségével mesélni vagy beszélni az évszakok változásáról. 

Ha ilyet vesztek én a nagy alakú kiadást ajánlom, nem pedig a szókereső változatát, ami pont a lényegét, ezt a nyitott végűséget veszi el ettől a kiadványtól. 



Eric Carle: A kelekótya kaméleon

Eric Carle képi világa nagyon távol áll attól, amit eddig mutattam neki a könyvek lapjain. Ezért is lepődtem meg rajta, hogy szinte azonnal vonzotta ez a könyv és nagyon gyorsan megszerette ezt a mindenkihez IS hasonlítani akaró kaméleon történetét. Nagyon szép üzenete van ennek a könyvnek (akkor lehetsz csak boldog, ha önmagad vagy), amit rendkívül viccesen tálalt a szerző. Könyvtári könyv volt, de rengeteget nevettünk rajta sok-sok esti meséléskor. Eric Carle könyveit biztosan be kell szereznem majd magunknak. 




Még ezeken kívül is ismerkedtünk könyvekkel, de ezek azok, amelyek valóban maradandóknak bizonyultak mindkettőnk számára. Bármelyiket szívből tudom ajánlani hasonló korú gyerekeknek, nálunk telitalálatok lettek.

2020. december 9., szerda


 Ha Agatha Christie műveiről van szó, eléggé a mainstream vonalat képviselem, azt hiszem. Hiszen, ha megkérdeznétek, melyek a kedvenc könyveim tőle, a listában tutira benne lenne a mindenki által unásig emlegetett Gyilkosság az Orient Expresszen, illetve a Tíz kicsi néger is. Plusz a többséghez hasonlóan leginkább a Poirot-os történeteket keresem, mert eléggé bírom ezt a kis belgát. 

Ms. Marple-lel már sok évvel ezelőtt próbáltam összebarátkozni, de az Egy marék rozson kívül nem nagyon szerettem vele nyomozni. Olyannyira nem, hogy pironkodva vallom be, egy-egy regényen el is aludtam, úgyhogy három-négy ilyen eset után fel is adtam a próbálkozást, sikeresen meggyőzve magamat arról, hogy az öreg hölgy esetei nem az enyémek és kész. Pedig ma már egészen másként látom a dolgokat, inkább arról van szó, hogy ugyanazokat a dolgokat vártam Ms. Marple történeteitől, mint Poirot-nál. És hát persze, hogy nem azt kaptam, de ennek talán nem is kéne meglepő dolognak lennie. Ők ketten teljesen más karakterek, más nyomozói stílust képviselnek - és a Gyilkosság a paplakban című regény megmutatta számomra, hogy ettől függetlenül Jane Marple is legalább olyan szórakoztató, mint a kis belga. 

Vagy csak én öregedtem annyit, hogy kiválóan el tudok szórakozni egy minden lében kanál idős hölgyön, akinek a brazil szappanoperák helyett a szomszédok élete szolgáltatja a napi adrenalinbetevőt.

 

Ebben a regényben egy olyan szereplőt tesz el valaki láb alól, akit az egész falu szívből utál. A haláleset a paplakban történik, s mivel egy lőfegyver végzett Protheroe ezredessel, ezért kétség sem fér hozzá, hogy gyilkosság történt. A baj csak az, hogy túl sok a lehetséges gyanúsított, hiszen szinte mindenkinek volt nyomós indoka arra, hogy megölje az ezredest. A rendőrség mellett maga a pap is részt vesz a nyomozásban, akinek nagy szerencséjére Ms. Marple a szomszédja. Az öreg hölgy kedvenc hobbija a kertészkedésen kívül, hogy mindent alaposan megfigyeljen maga körül, így olyan információkkal rendelkezik, amikkel talán még maga a gyilkos sem. 

Kedves fiam, ne becsülje le egy kis falu nyomozóösztönét. St. Mary Meadben minden áldott lélek tisztában van mindenki legbizalmasabb ügyeivel. Egész Angliában nincs olyan mesterdetektív , aki felvehetné a versenyt egy tisztes korú, és fölös ráérő idővel rendelkező öregasszonnyal.

Ms. Marple egyébként olyan ebben a narrációban, mint az életben is. Nem fürdik rivaldafényben, mint a kis belga, nincsenek sztárallűrjei - maga az elbeszélő sem teszi őt középpontba. A vénkisasszony majdnem észrevétlenül meghúzódik a háttérben, ott van a látószögünk perifériáján. Onnan figyel és elemez. És megold. De a regény történései alatt végig azt sugallja nekünk a szöveg, hogy itt az igazi nyomozó maga a pap, aki csak néha szalad információért az idős szomszéd hölgyhöz. De valójában ő adja a kezébe a megoldásokat, az egész logikáját ő fedi fel, és a legvégén egyedül ő képes előrukkolni az igazsággal. 

Ms. Marple nem a logika alapján dolgozik, mint Poirot. Ms. Marple az emberi természet jó ismerője és ennek mentén dolgozik. Mintákat keres és hasonlóságokat. Mert bármennyire is egyedinek tűnik az ember, a természete mind egy-egy sémába könnyen beilleszthető, ha megtaláljuk a megfelelőt. Legalábbis ez Ms. Marple elmélete. És bármennyire is fura dolog egy olyan néninek igazat adni, aki folyton a kerítése mögül leskelődik mások után, mégis kénytelenek vagyunk erre.

És azt kell mondjam, kifejezetten tetszett ez a nyomozás, Ms. Marple karaktere sokszor szórakoztatott. Bevallom, kicsit nagyobb csavarra számítottam a megoldást illetően - már mindenféle nyakatekert elméleteket kitaláltam, de pont a megoldás egyszerűsége volt az, ami miatt erre nem gondoltam és így jól meglepett vele a végén. Ha valaki tud még szuper Ms. Marple történeteket, ne tartsa magában, mert nagyon is elképzelhető, hogy jövő decemberben ismét a leskelődős néni mellett teszem le a voksomat. 


Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban

The Murder at the Vicarage

Fordította: Borbás Mária

Helikon Kiadó

356 oldal

Follow Me @photos_from_anna