Christopher Paolini: Az elsőszülött - Örökség II.

Kiolvastam: 2009. augusztus 31.

"Nehéz hetek következtek. Egyrészt hatalmas lépésekkel haladt előre, olyan ismereteket sajátított el, amelyek előtt korábban bambán ácsorgott. Oromis leckéi még mindig kihívást jelentettek, de már nem érezte azt, hogy a tulajdon tökéletlensége tengerében fuldoklik. Könnyebb lett írni-olvasni, és ahogy nőtt az ereje, olyan tündevarázslatokat is tudott űzni, amelyeknek az energiaigénye megölt volna egy normális embert. Így megerősödve azt is látnia kellett, milyengyönge Oromis a többi tündéhez képest.

Ám összes teljesítménye ellenére egyre kevésbé volt elégedett önmagával. Akárhogy igyekezett elfelejteni Aryát, minden nappal jobban kínozta a vágy, amit még elviselhetetlenebbé tett a tudat, hogy a tünde nem akarja látni. Főleg pedig azt érezte, hogy baljós vihar készülődik a szemhatár mögött, olyan vihar, amely bármelyik pillanatban kitörhet, végigsöpörhet a világon, elpusztítva mindent, ami az útjába kerül.

Saphira ugyanúgy szorongott, mint ő. A világelvékonyodott, Eragon, mondta. Hamarosan felszakad és áttör a szakadáson a téboly. Amit érzel, ugyanazt érzik a sárkányok, és ugyanazt érzik a tündék is - közeledik korunknak a vége, a sors könyörtelenül kopogtat az ajtón. Sirasd meg azokat, akik odavesznek a káoszban, amely elemészti Alagaesiát, és reménykedj, hogy kardod és pajzsod, karmom és agyaram kivívhatja a derűsebb jövőt."

Fülszöveg:

Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és a vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya, Saphira Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s aférfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon.

Időközben azonban hírét veszi, hogy faluját Carvahallt Galbatorix pribékjei a földdel tették egyenlővé, a falubeliek pedig, Eragon unokatestvére, Roran vezetésével, elmenekültek, hogy a vardenekhez csatlakozva ők is harcba szálljanak a zsarnok ellen. Eragon nem tehet mást, mint hogy lélektársával, Saphirával együtt részt vegyen az öldöklő háborúban, ahol egy hozzá hasonló Lovassal, halottnak hitt barátjával, Murtaghgal kerül szembe, s akyméletlen párbajban fény derül egy rettenetes titokra. Eragon megtudja ki volt az apja...

Értékelés:

Paolini sokat fejlődött az előző kötethez képest, legalábbis stílusában minden bizonnyal. Végre majdnem eltűntek a kisiskolás fogalmazás védjegyei, márcsak elszórtan jelentkeznek, de könnyen elsiklik felettük az ember. Elmondhatom, hogy kezdi megtalálni a maga stílusát, ami nem is rossz. Sőt, élvezetes.

A regény cselekménye három szálon fut: figyelemmel kísérhetjük Eragon kitaníttatását a tündéknél, ami nem mindig olyan eseménydús, de sok érdekes dolgot megtudhatunk belőle a Paolini-féle tündékről. Ám akcióban sincs hiány ebben a részben, hiszen megjelenik a könyvben Roran, Eragon unokabátyjának a története is, amelyben megpróbálja megvédeni otthonát a falusiakkal együtt az uralkodó katonáitól, majd elmenekülés, bújkálás, harc és új otthon keresése következik. Az író nagyon jól megoldotta ennek a két szálnak a szövését: mikor az olvasó az Eragon kitaníttatása közben már egy kis akcióra vágyna, megjelenik Roran szála. Itt megjegyzendő, hogy ez az akciódúsabb szál, sokkal, de sokkal eredetibb, mint az Eragoné! Itt nem vettem észre a koppintásokat, amiket az első rész kapcsán kifejtettem. Ez egy igazán eredeti történet, csakúgy, mint a harmadik szál, Nasuada a vardenek új királynőjének története, ami sajnálatos módon kevésbé van annyira kifejtve, mint a másik kettő. Ez szerintem az egyik hiányossága a könyvnek.

A jellemekről annyit, hogy nagyon jól vannak megrajzolva és jól szerepelteti őket. Az egyik legjobb karaktere egyértelműen Angela, a füvesasszony, akit az író saját nővéréről mintázott. Valószínű ezért is olyan életteli.

A problémám a regénnyel még mindig ugyanaz, mint az előzővel, habár az utánzás jellege egyértelműen csökkent, kezd közelíteni a saját történetéhez, habár a Star Wars-os beütés még mindig eléggé érezhető a kapcsolatrendszeren és a kitaníttatáson. Na, de a halandzsa nyelve még mindig nagyon zavar! Nem lehet mindenki Tolkien, ezt el kell fogadni. (mellesleg, ő nyelvész volt... nem is akármilyen)

Összegzés:

Az író sokat fejlődött első regénye óta, mind stílusban, mind ötletességében. Reméljük, harmadik könyvében folytatja és tökéletesíti az önálló gondolatok megkezdett ösvényét és elvégez egy nyelvész szakot... De eltekintve az említett negatívumoktól tényleg egy nagyon jó könyvet sikerült megírnia, ami messze túlszárnyalja az előző kötetét! Így tovább! A regény az értékelésembe 6 pontot ért el.

Ifjú író tollából

Chrisopher Paolini: Eragon - Az Örökség I.

kiolvastam: 2009. augusztus 12.

"A sárkány azonnal elrúgta magát a földtől. A bámészkodók megtántorodtak hatalmas szárnycsapásainak szelétől. A föld zsugorodni kezdett. Eragon mélyeket lélegzett, szorosan átölelte sárkánya nyakát. Mit csináltál? kérdezte halkan

Reményt adtam neki. Te pedig jövőt.

Annak ellenére, hogy Saphira ott volt mellette, Eragon hirtelen magányosnak érezte magát. Olyan idegen volt a környezet- most először fogta fel igazán, milyen messze van az otthonától. Noha az otthon elpusztult, a szíve mégis ott maradt. Mivé lettem Saphira? , kérdezte. Még csak most élem férfikorom első évét, mégis a vardenek vezérével tárgyalok, Galbatorix üldöz, Morzan fiával utaztam - és most áldást kérnek tőlem! Miféle bölcsességet mondhatok az embereknek, amit ne tudnának nélkülem is? Miféle hőstetteket hajthatok végre, amelyeket nem tudna sokkal jobban elvégezni egy hadsereg? Ez őrület! Vissza kéne mennem Carvahallba, Roran mellé.

Saphira sokáig hallgatott, de amikor megszólalt, nagyon gyengéd volt a hangja. Fióka vagy. Fióka, aki most küzdi ki magát a tojásból. Lehet, hogy éveim számát illetően fiatalabb vagyok nálad, de a gondolataim idősebbek. Ne aggódj eme dolgok miatt. Békülj meg azzal, hogy ott vagy, ahol vagy, és azzá lettél, amivé lettél. Az emberek sokszor tudják mit kell tenniük. CSak annyit kell tenned, hogy megmutatod nekik az utat - ez a bölcsesség. Ami a hőstettedet illeti, egyetlen hadsereg se adhatta volna meg azt az áldást, amit most mondtál el.

De hiszen az semmiség volt!, tiltakozott a fiú. Majdnem semmi.

Nem így van. Amit láttál, az egy másik történet, egy legenda kezdete. Gondolod, hogy ez a gyermek beéri azzal, hogy kocsmárosné vagy parasztasszony legyen, amikor a homlokán ott a sárkánycsillag és a szavaid ott lebegnek felette? Alábecsülöd az erőnket és a sors hatalmát"

Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka vadászat közben tükörsimára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falus sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól. Segítője Saphira, a nőnemű sárkány, akivel gondolatátvitel útján kommunikál, és Brom, a rejtélyes öregember, a múlt titkainak tudóa, aki a varázsláshoz is ért. Hosszú út áll előtte, tele izgalmakkal és felfedezésekkel -egy olyan világban, amelyet Tolkien könyveiből ismerhetünk, ed amely friss életre támad, új vonásokkal gyarapodik, és egy szeretnivaló fiatal hőssel ajándékoz meg bennünket a kitűnő kamasz, Chritopher Paolini könyvében.

Értékelés:

Magyarországon az Európa Könyvkiadó gondozásában jelentek meg Paolini könyvei. Mind a három jó vaskos kötet ( az Eragon 514 oldal), de nem kell tőle megrettenni, mert viszonylag nagy méretű betűtípust használtak és a fejezetek igen rövidek (a leghosszabb talán 15 oldal), szóval nem olyan hosszú a könyv, mint amilyennek első látásra gondolnánk. Bátran ajánlom a fiatalabbaknak is!

A borítója nagyon szépen megtervezett, színösszeállítása Saphirára, Eragon sárkányára utal, akinek a képe egyébként ott díszeleg a borítón. A belső oldalon Alagaesia, Eragon világának térképe található, ami megkönnyíti Eragon és sárkánya útjának követését. Összességében elmondható, hogy nagyon jól megtervezett könyvről van szó, aminek nagysága, vastagsága nem teszi kényelmetlenné az olvasását.

A regényt tekintve jó volt a fordulatokban bővelkedő cselekmény, ami nem nélkülözte a leírásokat, de persze nem vitte őket túlzásba. Azt hiszem elmondhatom, hogy Paolini megtalálta a tökéletes egyensúlyt a történések és a leírás közt. Egyszer sem unatkoztam rajta, de mégis adott annyi támpontot a környezet megfestésével, hogy bele tudtam magam élni abba a világba, ami mellesleg varázslatos, a tizenéves korosztályt, s még az idősebbeket is, rabul ejtheti.

Meglepetésemre a főszereplő is nagyon jól kitalált figura. Eragont sosem a jószerencse menti meg őt vesztétől, hanem őmaga. Küzd, és mindig tanulni akar, és ez nagyon tetszett benne. De ne egy eszményített hőst képzeljünk magunk elé! Neki is megvannak a hibái. A könyv végére egész szimpatikus lett nekem. Megszerettem.

Na, és persze ott van még Paolini ötletessége! Sokszor vannak benne olyan fantasztikus dolgok, amik továbbgondolásra sarkallják az olvasót. És ez egy jó könyv védjegye...

De persze hova lenne az ember hibák nélkül? Paolini regénye ellen viszont a sok utánzás szól... Nem építkezés, hanem utánzás... Nagyon, talán túl sokat is merített Tolkientól illetve Anne McCaffrey-től, aki a Pern sárkánylovasai című könyv szerzője. És persze jelentős mértékben kölcsönzött Ursula K. Le Guin -tól is, a varázslás mibenlétét illetően... Intertextualitás ide, intertextualitás oda, ez engem igen is zavart. Nem is kicsit. De talán, ami a legzavaróbb, az az úgynevezett halandzsa nyelv, ami felbukkan a párbeszédekben és a földrajzi neveknél is. Nagyon idegenkedtem ettől... és persze ne is beszéljünk ennek a nyelvnek a sokszor indokolatlan használatáról.

Ami még említésre méltó negatívum, az talán a stílus... habár, nem vagyok benne biztos, hogy ez a problémám. Zavar a sok tőmondat.  Emiatt néha egy iskolás fogalmazás benyomását keltette bennem. Jó, persze, tizenöt éves volt, amikor írta, és inkább a fiatalabbaknak szól. Ez azt hiszem egy jó ellenérv a panaszkodásomra. És a stílus kritikájához még hozzá tartozik a sárkány és Eragon viszonyának lefestése... nem tudom... számomra sokkal hamisabbnak tűnik a dolog, ha úgy fejezzük ki a kapcsolatukat, hogy egymásnak elmondják: "Szeretlek, kicsim"... Persze, kettejük esetében nem szerelmi kapcsolatra kell gondolni... Tudni kell, hogy a sárkány és lovasa a kiképzés során eggyé válnak szelllemileg. Ez olyan lélektárs viszony. Bár szerintem sokkal igazabbnak hangzik egy kapcsolat mélysége, ha nem egyenest van kimondva a viszony, hanem árnyalják, tettekkel, érzésekkel jelenítik meg.  A regény 5 pontot ért el az értékelésben.