Pages

Elhagy

2019. április 7., vasárnap

Úgy tűnik, mostanában megtalál engem az anyaság, a szülőség témája, még akkor is, ha nem is feltétlenül keresem. Furcsa összejátszása ez az univerzumnak, úgy érzem. Vagy csak ösztönösen, tudat alatt közelítek így a könyvekhez, és mondjuk olyanokban is azt találom hangsúlyosnak, amiben csak halványan van jelen ez a témakör. Vagy talán mindkettő egyszerre. Az Elhagy esetében talán az előbbi történt.
Mindenesetre Szabó T. Annával régóta meg szerettem volna ismerkedni. Aztán a legutóbbi könyvtárazásom alkalmával hirtelen elhatározásból jött haza velem ez a verseskötete, mondván legyen a nappaliban is egy rövid olvasmányom. 

És bár valóban rövid volt, ám annál többet, annál mélyebbet mondott. Átlapoztam magam a kötettel az anyaméhtől egészen az időskorig, majd a halálig. Ebben az alig százhúsz oldalban ez mind benne van: olyan szépen, olyan igazan. Sűrítve, ám mégis találóan. Női témák vonulnak végig ezen a lírai, rímekkel és ritmusokkal teli életen: az anyaság, a kapcsolat és szerelem női szemmel, illetve maga a női test is központi szerepet kap. Legyen az akár a férfiak szemében vágyat gerjesztő vagy éppen a gyermek számára korábban hajlékul, majd később táplálékul szolgáló test. Test, ami másokat is kiszolgál, nemcsak a tulajdonosát. 
Érdekes dolog ez a multifunkciósság. 

csak a vérben és a lázban, nászágyban, szülőszobában
érezzük meg az időtlen hullámzás igézetét

Létünk ereje és végtelensége ugyancsak központi szerepet kap a kötetben: azok a nagy fordulópontok és azok az apró kis pillanatok életünkben és lelkünkben, amik ezernyi napként tündökölnek a létnek abban a bizonyos pontjában. Ami eltelít minket, akárcsak az igaz szerelem. Amik még inkább felragyognak a mulandóságu(n)k árnyékában. Ahogy a kötet címe is utal rá, tele vagyunk apró és nagy elhagyásokkal: hátrahagyunk otthonokat, kapcsolatokat, szüleinket és magát az életet is. Az élet rendjének természetességében történnek ezek. Apró és nagyobb tragédiák ugyan, ám valahol szükségesek és el nem kerülhetők. Ez a mulandóság adja meg az élet igazi értékét. 
Tetszett, hogy a körforgás nem csak az életünk újból és újból megismétlődő pillanataiban van jelen, hanem sokkal egyetemesebb, sokkal nagyobb dologban is. Hogy a halált születés követi. Hogy az újjászületéssel, a másokban tovább éléssel soha nem érünk véget mégsem. 

A kötet számomra legerőteljesebb verse a címadó vers volt, ami az apró anyai elhagyásokkal foglalkozott, amik bár jelentéktelennek vagy éppen szükségszerűnek tűnnek, a gyermek szempontjából komoly megpróbáltatások. Ahogy az anya-gyermek egysége a születés után egyre jobban lazul, majd bomlik; ahogy a gyermek az idő során egyre jobban ráeszmél, hogy ő és az anya már nem eggyek. S ez az első nagy elválás miként készíti fel a gyermeket a későbbi életére. 
S hogy az anya utolsó nagy, visszafordíthatatlan elhagyása az ő legnagyobb árulása. 

Szabó T. Anna: Elhagy
Magvető Kiadó
127 oldal

A fiúknak, akiket valaha szerettem

2019. április 3., szerda


Ahhoz képest, hogy ez a könyv valamiért taszított korábban és egyáltalán nem volt tervben az elolvasása sosem, iszonyatosan megszerettem. Ez a könyv pont olyan, mint a belőle készült netflixes film: bájos és kedves. Igazából az adaptációjának köszönhetem azt, hogy végül mégis úgy határoztam, meg kell ismerkednem a regénnyel is. Innen szép nyerni egy történetnek, azt hiszem.
És kérem, ez tényleg tökéletes lazulós tavaszi olvasmány. Semmi komolyság, csupán az olyasfajta feelgood élmény, amit a romantikus gimis filmek adnak. Úgyhogy ha ilyesmit keresel magadnak egy kikapcsolódós hétvégére, akkor megtaláltad a megfelelő könyvet.

Történetünk főszereplője a kissé introvertált, folyton álmodozó Lara Jean Covey, aki ahelyett hogy gimis létére különféle bulikra vagy meccsekre járna, inkább süteményeket süt otthon, kötöget és romantikus regényeket olvasgat. Élete során már többször is szerelmes volt, és ugyan mindegyik csupán plátói maradt, ennek ellenére szívesen írt szerelmes leveleket ezeknek a mit sem sejtő fiúknak. Bár sosem merészkedett odáig, hogy ezeket a leveleket eljuttassa a címzettekhez. Ezeket az évek során írt leveleket egy pávakék kalapdobozban őrzi a lehető legnagyobb titokban. 
Ám egyszer egy napon valaki mégis csak feladja Lara Jean szerelmes leveleit. Ez már önmagában is kínos, hiszen az öt fiúból három ugyanabba a suliba jár, mint ő. Ám a legrémesebb mégis az benne, hogy az egyik levél a szomszéd fiúnak, Joshnak szól, aki Lara Jean nővérével jár. Pontosabban járt, de pár hete szakítottak, amikor Margot elment Skóciába tanulni. De a két fiatal nyilvánvalóan még nem zárta le ezt az ügyet teljesen egymás között. 
Hogy lehetne ebből a kínos szituációból kikeveredni? Csakis úgy, ha elterelést alkalmaz. Kell egy fiú sürgősen az életébe! Szerencsére Peter Kavinsky, a levelek egyik címzettje vevő arra az ötletre, hogy látszatkapcsolatot tartsanak fenn: vele nem régen szakított ugyanis a barátnője, és ő pedig féltékennyé szeretné tenni, hogy visszakaphassa. Lara Jean pedig reménykedik benne, hogy így Joshnak meg se fordul a fejében, hogy még mindig őt szereti. 

A történet mögött Lara Jean csonka, ám mégis rendkívül harmonikus családja szolgáltatja azt a hihetetlenül bájos, ám mégsem tömény cukormázas hátteret, ami miatt a szememben még szerethetőbb könyvvé vált. Jól esik olvasni az olyan családokról, ahol habár mégsem felhőtlen a boldogság, de azért mégis csak képesek a tragédia után továbbélni és egymásra támaszkodni. Tetszett, hogy ennyire kihangsúlyozta a testvéri összetartás fontosságát, hogy tényleg ekkora szerepet kapott a lányok kapcsolata. Amit mellesleg szerintem abszolút hitelesen ábrázolt.

– Azt hiszem, azért utasítottam vissza, mert féltem.
(…)
Tommytól?
– Nem. Kedvelem Tommyt. A helyzet az, hogy félelmetes, amikor valódi helyzettel találom szembe magam. Amikor nem csupán gondolok valakire, hanem hogy is mondjam, ott áll előttem és tele van elvárásokkal. És igényekkel.

Lara Jean legnagyobb problémája, hogy fél az élettől. Ezért menekül és él inkább a saját kis álomvilágában, ahol nyugodtan és minden következmények nélkül írhat srácoknak szerelmes leveleket. Félénkségét és hogy nem szívesen éli meg a valóságot, valószínűleg a családjából hozza, ahol bár a testvérek kapcsolata harmonikus és erős, mégsem mondanám azt, hogy jól vészelték át az édesanya elvesztését. Margo, a legidősebb nővér szinte mániákusan igyekszik fenntartani azt a látszatot, hogy minden képes visszazökkenni a régi kerékvágásba. A gyászát beleöli a házimunkába és apjáról valamint a testvéreiről való gondoskodásba. Hogy olyan családjától távoli iskolát választott, talán mégsem csak a kalandvágy motiválta döntésében: szerintem szeretett volna ő is átlagos fiatal lenni, de ezt a családja közelében nem tudta megtenni. Nem azért, mert erre bárki is kényszerítette volna, hanem csupán még erősebben érezte volna azt a fájdalmas hiányt, ha édesanyjuk halálával a régi szokásaik és mindennapjaik is elhaltak volna. 
Az apa a munkába menekül. A lányait emellett rajongva imádja, ám az apaszerep és a munka kettősébe az ő személyisége és egyéb igényei háttérbe szorulnak. Képtelen új kapcsolatba kezdeni, mintha nem is vonzaná egy ilyen lehetőség. A gyász még annyira mélyen él benne, hogy képtelen más nőre gondolni. A nagymama fogalmazza meg végül Mr. Covey hátralevő életének legnagyobb és egyben legszomorúbb problémáját: mi lesz akkor, ha a lányok megkezdik az önálló életüket szép sorjában? Mi lesz vele, amikor teljesen kiüresedik a ház?
Talán egyedül a legkisebb testvér, Kitty az, akit a legkevésbé tépázott meg lelkileg a tragédia. Egyfelől mert nem nagyon van emléke az édesanyjáról, annyira kicsi volt, amikor történt, másfelől pedig Margot tökéletesen betölti az anya szerepét Kitty életében, így talán a hiánya mégse érződik annyira számára.

Azonban ne gondoljátok azt, hogy depresszív könyvről lenne szó. Ezek a dolgok igazából nagyon halványan, szinte észrevétlenül kucorognak bent a történet sarkában, amitől, ha el akar tekinteni az ember, akkor simán eltekinthet. Alapvetően egy kellemes, bájos és nagyon szerethető regény ez, ami olyan jól eső, mint a tavaszi napsütés. Mosolyt csal az ember arcára.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Sőt, a folytatását is hamarosan kiveszem a könyvtárból.


Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem
To All The Boys I've Loved Before
Fordította: Tóth István
Könyvmolyképző Kiadó
358 oldal
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS