Elizabetta Gnone: Fairy Oak - A fény hatalma

kiolvastam: 2010. szeptember 26.

Ma olvastam el a trilógia utolsó részét, s így most már elmondhatom, hogy szerintem ez a legjobban sikerült mind közül. Az első rész is nagyon tetszett még anno, a második se volt rossz, bizonyos tekintetben jobban árnyalta az egész történetet, de a harmadik rész az valami csodálatos volt! Megvolt benne az izgalom, a báj, a titkok, s itt már felbukkantak komolyabb veszteségek is, amik bár szomorúak voltak, de mégis hozzáadtak valami pluszt ehhez a történethez.

"Íme, itt vagyunk. Még néhány oldal, és az egész történetet megismerhetitek. Hosszú volt és szövevényes, néha nagyon félelmetes, de nem volt híján varázslatos élményeknek, és nagy bátorságról, bizalomról és hűségről tanúskodott. "

De nem kell szomorkodni, akik a szívükbe zárták ezt a trilógiát - legyenek azok akár gyerekek vagy felnőttek, hiszen az írónő nem dobta sutba Fairy Oak csodaszép városkáját és aranyos kis tündéreit, hanem további könyveket írt (és gondolom még ír) róluk, melyek önálló történeteket alkotnak: s mindegyik könyv egy-egy mellékszereplő köré összpontosul. Az első, amely Grisam kalandjairól fog szólni, hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában; s ezen kívül még van két kötet, amely már megjelent olaszul, s remélem, a magyar megjelenés sem várat sokat magára. A másik kettő Shirley Poppy - személyes kedvencem- és Flox kalandjairól fog mesélni nekünk. Epekedve várom!

De addig is, nézzük meg, milyen is volt ez a rész:

Figyelem! A bejegyzés alábbi részei spoilerelemeket tartalmazhatnak azok számára, akik még nem olvasták a korábbi köteteket!

Szóval, a harmadik részben, mint az várható volt, Pervinka nehéz helyzetbe kerül hazatérése után: folyamatos kérdéseknek, gyanúsításnak, kiközösítésnek van kitéve, nagyon kevés ember hajlandó hinni benne/neki, a csata estéjén történtekről és csodálatos megmeneküléséről. De szerencsére közeli barátai, s Vanília is, mellette állnak, bár ez a folytonos piszkálódások közepette nem sokat segít számára.

A félelem az Ellenségtől még mindig megbénítja Fairy Oak bűbájos lakóit, még mindig kijárási tilalom van érvényben, s rettegésüket egyre növeli az, hogy egy titokzatos alak nyomaira bukkannak a Periwinkle házban, s néhány napra rá Pevinkának hirtelen nyomavész... Vajon az Ellenség magával ragadta? Vagy önszántából szökött el? Ha igen, akkor miért és hova? Na, többek közt ez is ki fog derülni ebből a részből, ahogy az is, hogy miért is olyan fontos az Ellenségnek ez az ikerpár, hogy vajon a félelem mennyire képes rossz érzéseket kelteni barátok közt, s hogy a bizalom és az igaz szeretet mindig kézenfogva jár, vajon kicsoda igazából Shirley Poppy, és ha baj van, hogyan képesek a gyerekek felnőni a rájuk váró feladatokhoz?

Igen, jól érzitek, most mindenről le fog hullani a lepel, egy apró titok se maradhat a homályban többé - s persze, megmarad továbbra is az a végtelenül bűbájos hangnem és Fairy Oak varázslatos világa még mindig rabul ejti az olvasóját, aki eközben úgy érzi, hogy szívesen raboskodna ott még pár száz évet a vén Tölgy árnyékában, tündérekkel körülvéve.

"...Szíve egy másik tündérbe száll, és ha találkozom vele, felismerem majd benne ugyanazt a tekintetet, ugyanazt a bátorságot, ugyanazt a bölcsességet, amely fényünket táplálja. Egy tündér nem hal meg..."

Legalábbis én így voltam. Az írónő ismét levett a lábamról, s elérte, hogy most már menthetetlenül odalegyek ezért a történetért, s én is vágyakozzak egy dajkatündér után, kívánjam, hogy képes legyek varázsolni és hogy Shirley Poppy barátnője legyek. Mert nekem ő a kedvencem: hatalmas vörös hajzuhatagával, a zsebében folyton megbúvó, nyelvét nyújtogató egérkével, s a mellette álló bátor és védelmező kutyussal, s Shirley rendkívüli személyiségével és képességével, szerintem ő a regény legkülönösebb és legszórakoztatóbb figurája. Így igazán sajnáltam, hogy csak olyan kevés szerep jut neki a három kötetben. De epekedve várom majd az önálló történetét - úgyhogy, nekem is megvan a vigaszdíjam.

Az egész trilógia varázslatos élményt ( a szó legszorosabb értelmében, mert tényleg varázslatos, és tényleg élmény volt olvasni) nyújtott számomra, örülök, hogy elolvashattam! Bár, tényleg gyerekkönyv, de szerintem megvan mégis benne az a plusz, ami az idősebbeknek is remek kikapcsolódást nyújthat. S hát, még ott vannak a könyvekben megjelenő csodaszép, igényes illusztrációk, amikre szívesen néz rá az ember olykor-olykor olvasás közben.

Feli, drága kis tündérke! Most akkor elbúcsúzom Tőled és kedves naplódtól, de remélem, a többi könyvben is viszontlátlak még (hacsak egy fejezet erejéig is)! Az értékelésemben 10 pontot ért el!


Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Il Potere della Luce
Fordító: Lénárd Csilla
Eredeti ár: 2999 Ft
Oldalszám: 371 oldal
ISBN: 9 789632 451626

"Ha bízunk, repülünk"

Elisabetta Gnone: Fairy Oak - A sötétség bűvölete

kiolvastam: 2010. szeptember 10.

A Fairy Oak sorozat második részében ismét egy tündérekkel, boszorkányokkal és beszélő fákkal teli világban kalandoztam, ami még mindig ámulatba ejtett. A rajzok, amik a könyvet díszítik, még mindig mesések, a történet továbbra is érdekes és bájos, s egyre több tündér tűnik fel a színen, akiknek továbbra is kimondhatatlan neveik vannak.

"Hihetetlen történetüket mesélem el most nektek. Amit nem éltem meg személyesen, azt elmesélték nekem. Most pedig itt van minden, azaz, majdnem minden. Olvassátok csak, olvassátok..."

Ám ebben a varázslatos világban a fenyegetettség és a gonosztól való félelem már nagyobb hangsúlyt kap, mint az első részben: Fairy Oak lakói nem hagyhatják el a falut, s gyermekeiket még az utcára se engedhetik ki játszani, mert a Rettenetes 21 - tudjátok, ő az a gonosz erő, aki a sötétség mágusait magával ragadja és a maga oldalára állítja őket - bármikor támadhat. Persze, Pervinka és Vanília nem szófogadásukról híresek, s szegény Feli, az icipici tündér, mit tehet, mit nem: vagy a követi a lányokat vagy a befőttesüvegben végzi. A két lány, természetesen, a történet elején fütyül a tilalmakra, ami nagy bajba sodorja őket: a Rettenetes 21 majdnem elragadja magával a két csintalan kislányt és Felit is. Szerencsére, azonban sikeresen megmenekülnek, ám az igazi veszély majd csak ezután jön...

Tomelilla, a lányok nagynénje és egyben az egyik leghatalmasabb boszorkány egyszemélyben, továbbra is varázslásra oktatja az ikreket, ám mostmár a tananyagba szervesen beépül az is, hogy hogyan használják az erejüket az ellenség megtévesztésére, illetve annak felismerésére. Például egy, a hálóját nem folyton toldozó-foltozó pók már gyanúra adhat okot...

Ami még nagyon tetszett, és örültem neki, hogy az írónő olyan szálat is vitt a történetbe, ami nem más, mint a falu és annak lakóinak múltja. Tomelilla egy régi könyvet ad Pervinka kezébe, melynek lapjairól feltárul Fairy Oak alapításának története, a Fény és a Sötétség mágusainak egymás elleni harca, majd kibékülése, a Rettenes 21 első gonosztettei, az első dajkatündér története, s a Nembűvölők megjelenése Zöldlapályvölgyben. Az Olvasók Pervinkával és Vaníliával együtt izgulhatnak a régmúlt idők történetein, s újabb titkok jelennek meg ezáltal a könyv lapjain, amik megfejtésre várnak.



Szóval, elárulhatom Nektek, hogy nagyon sok mindenért lehet izgulni ebben a részben: hiszen a Rettenetes 21 már nem csak fenyeget, hanem támad is; meg kell ismernünk, hogy milyen titok rejtőzik a múltban, ami esetleg segítségére lehet a lányoknak; meg kell tudnunk, hogy miért is olyan különleges ez az ikerpár, és miért jelenthet fenyegetést az ellenségnek; s végig kell izgulnunk, hogy vajon ezt a sok súlyos és nehéz dolgot elbírja-e Vanília és Pervinka testvéri köteléke...

"Mire hazaértünk, a csillagok már olvadoztak a reggeli kékségben. A nap felkelőben volt, és fogalma sem volt tragédiánkról."

Ezt a bájos és elbűvölő mesét továbbra is nem lehet nem élvezni, legyen az ember kisiskolás vagy kétgyermekes anyuka. Meg egyébként is: ki ne szeretne magának egy dajkatündért?

A második rész sok nyitott kérdést hagyott hátra, úgyhogy nem is olyan sokára neki fogok esni a következő résznek, ami A fény hatalma címmel jelent meg.

Pervinka és Vanília kalandjai nagyon tetszettek, az írónő itt már jobban kidolgozta ezt a világot, ahol a történet játszódik: megtöltötte a múlt meséivel, jobban árnyalta a gonosz és jó szembenállását, bár Fairy Oak már nem volt az a békés, nyugodt hely, ahogy az első rész elején megismertük. Az értékelésemben 7 pontot ért el!

Az előző rész címe az Ikrek titka, melyről korábban már beszámoltam Nektek. Ha esetleg érdekel, ITT elolvashatod.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: L'Incanto del Buio
Fordította: Lénárd Csilla
Eredeti ár: 2999 Ft
Oldalszám: 340 oldal
ISBN: 9 789632 450919

Fülszöveg:

Fairy Oak Zöldlapályvölgy ősi, elvarázsolt falva, amely Tölgyről kapta a nevét, az óriás bűvös fáról, mely köré épült. Fairy Oakban a Fény és a Sötétség Mágusai szoros szövetségre léptek és harmonikusan élnek együtt a Nembűvölőkkel, olyannyira, hogy szinte lehetetlen őket megkülönböztetni egymástól. De úgy tűnik, most a békeidőnek vége szakad, mert az ősi ellenség visszatért, hogy bosszút álljon. A Sötétség Ura a homályban akarja uralni a világot, és hogy ez sikerüljön, meg kell semmisítenie a mágikus hatalom másik felét, a fényt. A védelem a Mágusok feladata, akik már a régmúltban is sikeresen elűzték őt, de az Ellenség beférkőzik közéjük és az ősi szövetség meginogni látszik. A remény Vanília és Pervinka, a fiatal ikerlányok kezében van, akik a szövetség élő szimbólumai. Így folytatódik ezernyi kaland közepette Feli, a fénytündér története, akire az a rettenetesen nehéz feladat hárul, hogy megvédelmezze Fairy Oak ikerboszorkáit.

Mesés világ

Elizabeth Gnone: Fairy Oak I. - Az ikrek titka

kiolvastam: 2010. március 4.

Gyakran megesik velem, hogy szomjazok egy jó kis mesére. Szükségem van arra, hogy egy picit elvarázsoljanak, eltávolodjak a segítségükkel ettől a világtól, s igenis higgyek a tündérekben, a boszorkányokban, s úgy általában a varázslatban. Nem is tudom miért van ez, de érzem, ha megkapom a meseadagomat, azután már másként tekintek a világra, s igyekszem mindig ennek a varázsát is felfedezni.

Fairy Oak is egy olyan hely, ahova az ember szívesen menekül. Csodálatos kis falucska ez, amit én Írország dús füvű legelői, százéves erdői és vad tengerpartja környékén képzelek el, a háttérben szivárvánnyal, s levegője telistele van a régi idők meséivel, mítoszaival. Egyszóval idilli egy hely! S itt bizony ezek a történetek megelevenednek a hozzánk hasonló halandók közt: boszorkányok, icipici tündérek és egyéb varázsos lények lakják még ezt a pici falucskát, egyetértésben és barátságban az átlagemberekkel.

A könyvben ezt a csodálatos helyet ismerhetjük meg Feli, a gondoskodó, ám olykor kissé naiv dajkatündér elbeszéléséből. Neveltjei ikerlányok, akik jó gyerekek módjára apró csínyjeikkel néha sírba viszik szegény kis tündért, aki jóhiszeműségéből adódóan nem egyszer végzi egy bezárt befőttesüvegben.

Tomelilla, a hatalmas erejű boszorkány alig várja már, hogy keresztlányairól, Pervinkáról és Vaníliáról végre kiderüljön, hogy ők is rendelkeznek varázserővel. Csak vár és vár, amíg Feli egy napon be nem számol neki Vanília csodálatos repüléséről, s Pervinka is nem sokára kedvező jeleket mutat e téren, s csodák csodájára és mindenki örömére meg is kezdődhet a lányok varázslatra való tanítása.

Ám ez az idilli, varázslatos kis falu se lehet teljesen tökéletes: borzalmas előjelek csúfítják el az égboltot, s a falu lakó lassan rádöbbennek, hogy be kell látniuk: a Rettenetes 21 visszatért! Hogy ki ő? Ezt senki se tudja pontosan megmondani. Nevét onnan kapta, hogy mindig a nyári napforduló éjszakáján jön el Fairy Oak városába, hogy hatalmas vihart keltve elragadjon pár boszorkányt, s a maga oldalára állítsa őket. Rémtörténetek kelnek útra a falubeliek között, s néha egy-egy sikolyt visz a szél az Adum hegye felől. S az ez évi Szentiván éjszakáján bizony le is csap a gonosz, s Pervinkát ragadja magával...

Izgalmas történet volt, habár az elején kicsit lassan pörögtek az események, aminek én nem voltam ellenére, de nem tudom, hogy egy nyolc éves gyereknek az ilyesmihez mennyire lenne türelme. Persze az eseménytelenséget kárpótolta az a csodálatos világ, amit az írónő lefestett nekünk, Olvasóknak, illetve a hihetetlen vicces, és nehezen kimondható tündérnevek, amiknek a hirtelen felolvasásába néha beletörik az ember bicskája. Még jó, hogy csak ritkán írta ki őket teljesen, s nagy részt inkább becézték a tündéreket!

A stílusa szerintem nagyon jó az írónőnek, igazán olvasmányos, képes fent tartani az érdeklődést, és pont a kisiskolás korosztálynak való. Nem bonyolítja túl a dolgokat, de azért én, huszonéves fejjel is képes voltam élvezni a történetet. Nem éreztem azt azt erőltetettséget, amelyet némely meseíróknál szoktam. Mert bizony bármit mondtok is, mesét a legnehezebb írni egy felnőttnek! Sokszor esnek abba a hibába, hogy túlságosan leviszik a színvonalat, mintha szerintük egy gyerek nem tudná felfogni a kicsit mélyebb történet lényegét. Pedig ez nem így van! Sokkal többet értenek meg a világból, és a történetekből, mint azt mi felnőtt gondolnánk...

Fülszöveg:

Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszokáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…

Összegzés:

Egy bűbájos mesét olvashattam, és kíváncsian várom a folytatásokat! Külön piros pont jár szerintem a könyvben megjelenő csodaszép illusztrációkért, amelyek tovább színesítették ezt az önmagában is izgalmas és fantáziadús gyermekregényt. Azt hiszem bátran ajánlhatom a kisiskolásoknak, és a lelkükben még gyerek felnőtteknek! Az értékelésemben 8 pontot ért el.