Pat Walsh: Crowfield démona

elolvastam: 2011. július 23.

Örülök, hogy eddig vártam Pat Walsh könyvének elolvasásával, ugyanis hihetetlen élmény volt tegnap este bekucorodni vele az olvasós fotelembe egy nagy bögre forró teával, miközben az eső hangosan kopogott az ablakon, és néha egy-egy égi morajlás hallatszott valahonnan a távolból, hiszen a történetben is folyton ilyen idő volt, sokszor tökéletes szinkronba került a valóvilág a könyv világával - bár ez némiképp hátborzongató volt, hiszen olykor fel-fellestem a lapok mögül, hogy vajon Crowfield démona a szobámban garázdálkodik-e, de szerencsére ennek semmi nyomát nem láttam.

S hogy a tökéletes ráhangolódás miatt, vagy esetleg más okát kéne keresnem, nem tudom, de tény, hogy ez a rész sokkal, de sokkal jobban tetszett az elsőnél. Imádtam ezt a sötét, komor hangulatot, a folytonos feszültséget, hogy izgalmamban párszor félrenyeltem emiatt a teámat - na, jó ezt nem imádtam... - és persze a hobot, még mindig, sőt egyre jobban.

A második rész a Crowfield átka eseményei után pár hónappal játszódik: Will és Csiga testvér továbbra is az apátságban tengetik mindennapjaikat, és azóta két új baráttal gazdagodtak Shadlok és a hob személyében. Ám az apátság és környéke továbbra sem a béke és a megnyugvás szigete, ismét borzalmas dolog készülődik: valami ősi, valami hatalmas, valami gonosz... és a célja Crowfield elpusztítása. Vajon képesek-e Willék szembeszállni az ismeretlen ellenséggel? Megmenekül Crowfield? És a hob továbbra is olyan cukiság lesz, mint az előző részben?

"William eltűnődött, vajon véletlen egybeesés-e, hogy a hob ugyanakkor érezte meg a készülődő gonoszt a templom mellett, amikor egy rés keletkezett a szentély falában? Vajon tényleg volt valami a templom alatt, ahogy Csiga testvér hitte, ami felfelé törekedett a vizenyős talajban? És ha tényleg ott volt, miért éppen most ébredt fel?"

Vérbeli gótikus mese volt, rengeteg kegyetlenséggel megfűszerezve - már az előző rész sem volt hasonlatos egy kellemes esti meséhez, de a második részt még inkább nem lehet annak nevezni. Persze, nem egy Amerikai psycho, de ifjúsági regény létére tényleg kegyetlen fajta (persze, nem úgy mint Marc Darcy első felesége, hanem máshogy). A felépítés szintén az első részt követi, a nagy összecsapásos, leszámolós vég az utolsó tíz-húsz oldalban jelenik meg, s bár tudom, hogy ezt kéne éreznem a regény tetőpontjának, de mégsem így van. Számomra a hangsúly inkább a regény többi részén van - az első pár fejezetet nem számítva, amik tökéletes felvezetők voltak -, és az ott megjelenő folytonos feszültség és izgalom miatt érzem azt talán, hogy a vége alulmarad a többi fejezethez képest.

Mindegy, igazából ez egy teljesen elhanyagolható probléma részemről, ugyanis a könyv sötét, borús, esős hangulata annyira megfogott, hogy én most nagyon megbocsátó leszek az esetleges hibáit illetően. Pat Walsh mesterien teremti meg a történet atmoszféráját - ez már az első kötetben is kiderült számomra, de most még inkább átéreztem. Egyszóval jó kis gótikus ifjúsági regény ez, olvassátok!

Kiadó: Lybrum
Fordította: Hudácskó Brigitta
Eredeti cím: The Crowfield Demon
Oldalszám: 284
Eredeti ár: 2600 Ft

A kép forrása: www.imonline.nl.

Téli mese

Pat Walsh: A Crowfield átok

kiolvastam: 2010. október 16.

Ahogy a tájba lassan, óvatosan és csendesen bekúszik a hófehér köd, s a napfény egyre tompább lesz, tudjuk és érezzük, hogy a nyár most már véglegesen elmúlt, s a tél, a hideg és fagyos tél megállíthatatlanul közeledik. Ilyenkor én már nem szeretek nyaralós, napfénnyel teli történeteket elővenni, mert ha ilyeneket olvasnék, sose várnám a hóesést.

Pat Walsh könyve mind hangulatában, mind helyszínében a közelgő zimankóra készíti fel az embert, ám varázslatos lényeivel teletűzdelt története azért mégis kiváló lélekmelengetőként szolgálhat...

1347: főhősünk, William a Crowfield apátságba került szolgálóként, miután szülei elhunytak egy hatalmas tűzvészt követően. Első látásra egy mindennapi fiúval és egy egészen hétköznapi apátsággal találjuk szembe magunkat, ahol semmi érdekes nem történik: monotonitásba fulladt hétköznapok folydogálnak egymás után, s talán így menne ez az idők végezetéig, hacsak William egy erdei útja során rá nem találna egy apró és sebesült tündérlényre. Persze, ha azt gondoljátok hogy egy alig pár centis, pillangószárnyú kislányról van szó, hát akkor nagyot tévedtek! A hob - mert hogy így nevezi meg a fajtáját- leginkább egy szőrös kisállathoz hasonlít, s csak az láthatja őt, aki magának mondhatja a Látás - így, nagybetűvel- képességét. William-nek megesik a szíve rajta, így hazaviszi az apátságba, mert reméli, hogy szeretett jóbarátja, Csiga testvér, majd tud rajta segíteni.

Ám ezt a piciny varázslatot még egyre több és több követi a történet folyamán, mígnem az egész apátság és annak környéke egy olyan mágikus helyszínné válik, amely tele van tündérekkel, angyalokkal, ősi istenségekkel és egy borzalmas, ijesztő és nagyon nagy titokkal... Ezt a titkot jött felkutatni a titokzatos, arcát egy maszk alá rejtő Bone úr, s szolgája Shadlok, aki szintén nem egy első látásra szimpatikus ember... S hogy mi is lenne ez a nagy titok, aminek a felkutatására ez a két messzi vidékről jött úr vállalkozott? Több éve keresték, kutatták, hogy hol lehet eltemetve az egyik angyal, s igen, jól gondolod kedves Olvasó, a helyszín Crowfield közelében van valahol. Már csak az a kérdés, hogy pontosan hol? S persze az is, hogy ez vajon miért is érdekes Bone úr és Shadlok számára? S hogy kerül bele a képbe William? No, és mi van a hobbal?

Szerintem ebből a pár sornyi felvázolásból is érezhető, hogy egy izgalmas, titkokkal teli ifjúsági regényről van szó, amelyből a varázslat sem hiányzik, így az ifjú olvasókat bizonyosan elbűvöli majd. És a mostanában kezdődő angyal-lázhoz is illeszkedik tematikájában, bár, azt meg kell jegyeznem, hogy szerintem nem egy tucat ifjúsági regényről beszélünk A Crowfield átok kapcsán. Már azzal kiemelkedik társai közül, hogy olyan kérdéseket vet fel, amik a Biztost, a mindenki által vallott/hitt igazságot kérdőjelezik meg. Vagy ha nem is megkérdőjelezik, legalább olyan kérdéseket vet fel, amik gondolkodásra ösztönzik az embereket.

Tetszett benne az is, hogy a Jót és a Rosszat nem olyan könnyű elkülöníteni egymástól: legalábbis nekem nem volt első látásra teljesen egyértelmű, hogy most pontosan ki is az, akitől tartani kell és kiben lehet megbízni, ha egyáltalán van olyan. Mindenki gyanús volt, s úgy tűnt, hogy senkinek sem tiszták a szándékai.

Pat Walsh olyan mesterien adagolta a feszültséget oldalról oldalra, hogy letehetetlennek bizonyult a regény: mindig egy újabb és újabb titok, amikhez aztán egyre közelebb és közelebb kerülünk, bár a végével korántsem oldódott meg minden: a következő rész is biztosan szolgál majd meglepetésekkel.

Ahogy a végére értem, tökéletesen téli hangulatba kerültem, hiszen, ha könyvön keresztül is, már éreztem ahogy a csizmám alatt ropog a hó, s pirosra csípi az arcom a hideg levegő. Bár, sajnálatos módon valószínűsíthetem, hogy hobbal nem fogok ezen a télen sem összeakadni, de azért reménykedni még szabad: elvégre, William se hitte, hogy ez megtörténhet vele.

Várható megjelenés: 2010. november

Értékelésemben 8 pontot ért el!

Az előolvasás lehetőségét nagyon szépen köszönöm a kiadónak és Bridge-nek is!

Kiadó: Lybrum Kiadó
Eredeti cím: The Crowfield Curse
Fordító: Hudácskó Brigitta
Eredeti ár: 2680 Ft (puhafedeles)

Fülszöveg:

1347 telén járunk. Will tizennégy éves, és a Crowfield-apátságban él és dolgozik, miután az egész családja meghalt egy tűzesetben. Egy nap, miközben tűzifát gyűjt az erdőben, Will furcsa nyöszörgésre lesz figyelmes: egy csapdában egy addig soha nem látott, sérült jószágot talál, amit visszavisz az apátságba, hátha a hajlott hátú Csiga testvér tud segíteni az állatkán – amiről kiderül, hogy nem is állat, hanem hob, azaz a tündérfélék egy fajtája.
Ám nem a hob az egyetlen látogató Crowfieldben. Néhány napon belül különös vendégek érkeznek a szörnyű titkot rejtegető Bone úr és nyomasztó megjelenésű szolgája, Shadlok személyében, akik busás ajándékok fejében határozatlan ideig és céllal az apátságban szándékoznak időzni… Mindeközben pedig Will fülébe eljut a szóbeszéd, hogy a szerzetesek egyszer, régen egy halott angyalt találtak az erdőben. No de hogy létezik, hogy egy angyal csak úgy meghal? És ha mégis így van, hová temették? És miért éppen most kezd érdekelni valakit ez a régi történet? Megannyi rejtély…