Pages

Polcról polcra - Egy kis könyvespolc mustra | Témázás

2021. március 29., hétfő

 


A könyvespolc az a mágikus hely, amelyből különleges ajtók nyílnak. Különböző világok és kalandok hívogatnak, hol suttogva, hol kiabálva, hogy lépjek be rajtuk, vesszek el bennük. És hát nem is kell sokat könyörögniük nekem, hogy tegyek egy sétát a Megyében, tévedjek el Harry-ékkel a Roxfort folyton átalakuló titokzatos lépcsőin, kóboroljak az Arrakis forró, futóférgektől hemzsegő sivatagában, szeljem a tengerek végtelenségét egy élőhajó fedélzetén, beüljek egy korsó sörre a Totenham Court Road egy kocsmájába Strike és Robin társaságában vagy visszafogottan vegyek részt egy Netherfieldi bálon. Mindezt bármikor megtehetem, csak oda kell lépnem a könyvespolc elé, és már nyílnak is az ajtók. 

Gyerekkorom óta kedvelt elfoglaltságom az is, hogy csak ülök a könyvespolc előtt és végigfuttatom a szemem a könyvgerinceken. Az eddig megtett utak és kalandok járnak ilyenkor  a fejemben, és persze azok is, amik még mindig rám várnak. Ez a legkülönlegesebb hely számomra mindig az otthonomban, ami nélkül el se tudnám képzelni a helyet, ahol élek. Az igazi otthon fogalmában - sok más dologgal egyetemben persze - nekem mindig ott a könyvekkel teli könyvespolc. Amikor egyetemista voltam, bár egy icipici félszobában éltem kezdetben, mégis első naptól kezdve ott kellett lennie egy éppen beférő icipici könyvespolcnak is, rajta azokkal a könyvekkel, amelyek nélkül nem tudtam volna elképzelni magamat. Könyvtáram legesszenciálisabb darabjait tudtam ugyan csak összeválogatni (kb 30 könyvet), mert több tényleg nem fért el abban a pici szobában, de tudtam, hogy könyvek nélkül nem élhetek ott. Engem mindig is könyvek vettek körül mióta csak az eszemet tudom. Szüleim, nagyszüleim mind könyvszerető emberek voltak, óriási padlótól plafonig érő könyvespolccal, olykor saját könyvtárszobával. Számomra ez a természetes közeg, enélkül a lakás sivárnak tűnne. 

Voltak könyveim a hálószobában, a nappaliban, ebédlőben - legtöbbször polcokon, de volt, hogy az ágy alatt vagy a földön is tornyosultak. Aztán lett könyvtárszobám is, ami persze még mindig megvan, csak már nélkülem, ezer kilométerrel távolabb. Amikor nemzetközi költözésre adtuk a fejünket, a férjem már ismert annyira, hogy a költözésbe ne csak engem, a gyereket és a macskákat kalkulálja bele, hanem a könyveim egy részét is. A könyvtáram csupán töredéke került ki ugyan, de mégis megnyugtató számomra, hogy itt vannak ezek az ajtók, amiken bármikor beléphetek. 

A könyveimet tekintve mindig is rendszerszerető ember voltam, sokféleképpen kategorizáltam őket a polcokon. Volt, hogy téma szerint; kiadó szerint; szerző szerinti ABC rendben vagy ezeket különféleképpen vegyítve. Sajnos - vagy éppen nem, ki minek gondolja - ez nem annyira Insta-barát elrendezés. Inkább egy szépérzékileg káoszosnak vélt térkép ez arról, ahogy a könyveimmel kapcsolatban gondolkodom. 

Ám sajnos, mióta kiköltöztünk nem csupán látványilag káoszos a könyvespolcom, hanem elrendezésben is. A lakásunk felszerelése egyelőre annyira minimál, hogy a könyvespolc bővítése az utolsók között van a listán, így szeretett könyveim úgy vannak rá - illetve mellé - felkupacolva, ahogy éppen elfértek - vagy ahogy éppen nem. Sci-fik polcán néhány krimi is befigyel, a kortárs szépirodalom komolysága mögül előbukkan néhány ifjúsági kötet is. Korok, műfajok, kiadások keverednek össze az én mindig kínosan rendben tartott polcaim felületén. De azért a sorozatokat, szerzői életműveket próbáltam egyben tartani, mégha emiatt még jobban keresztbe-kasul is állnak a könyvek, mert ebből képtelen vagyok még a káosz ellenére is engedni. Úgyhogy emiatt nálam hagyományos könyvespolc mustra nem lesz - majd egyszer talán, ha már tényleg csak a könyvespolc beszerzésén,. bővítésén kell gondolkodnom. De arra gondoltam, hogy tőlem szokatlan módon egy booktagféleséget hívok most segítségül, hogy azért valamiféleképp mégis be tudjam mutatni a velem levő könyveim gyűjteményét. 


A könyv, amit kevés helyen láttam, mégis megérdemelné a nagyobb figyelmet


A sok túlhypeolt újdonság mellett sokszor elvesznek a régi megjelenések vagy éppen a kevésbé szerencsés kiadói marketinggel rendelkező történetek. Ide - többek között - egy óriási kedvencemet választottam, Marjane Satrapi Persepolis című graphic noveljét, amely egyfelől rémesen komoly dolgokról szól (mint a diktatorikus állam begyűrűzése a emberek hétköznapjaiba vagy a nők helyzete Közel-Keleten stb), másfelől pedig egy kislány felnövés története is, ami azért a humort is gyakran eszközéül hívja. Érzékeny, értő és roppant fontos írás.


De ott vannak még James Herriot, a yorkshire-i állatorvos szívet melengető, az emberi és állati portrékat érzékenyen megrajzoló történetei is, amik nem mellesleg legalább annyira viccesek, mint Durrell regényei. Tavaly kezdődött a könyveiből készült sorozat (All Creatures Great & Small), ami szintén zseniális, ám a könyvekről sem szabad lemaradni ettől független.


 

 

A könyv, ami megnevettet


A Családom és egyéb állatfajták, mint említettem, egy sírva röhögős élményem volt. Egy meglehetősen különleges brit család kalandjai Korfu szigetén, ahova soha nem hittem volna, hogy vágyni fogok valaha, de a könyv után mégis.

 

 

 

 


David Nicholls: A nagy kvízválasztó című regénye pedig egy brit egyetemista csetlés-botlásairól szól a felnőtt életnek nevezett valamiben, amibe éppen csak belecsöppent, és egyáltalán nem olyan, mint amilyennek elképzelte. A főszereplővel sok közös vonást felfedeztem magamban sok-sok évvel ezelőtt, úgyhogy kiváló görbetükör is volt számomra ez a könyv. 

 

 

 


Kerstin Gier: Rubinvörös trilógiája amellett, hogy nagyon kalandos meg minden, kiváló kis fricska a YA regények műfajának. Sokszor önironikus a műfaj kliséivel szemben, és hát úgy amúgy is nagyon szeretnivaló történet.


 

 

 

 

A könyv, amin elsírtam magam



Bár már Fredrik Backman lekerült a piedesztálról nálam, de tagadhatatlan, hogy Az ember, akit Ovénak hívnak egy hangulati hullámvölgy volt számomra. Egyik oldalon hangosan röhögtem, és aztán azzal a lendülettel sírva fakadtam ennek a magányos, morgós öregembernek a történetén.

 

 

 

 


Gail Honeyman Eleanor Oliphantja is hasonló érzéseket váltott ki belőlem. De azt hiszem, a végére azért inkább kifacsart, mintsem szórakoztatott. A legszomorúbb történet számomra, amit az utóbbi időben olvastam.

 

 

 

 

 


 

A Harry Potter könyvek legtöbbjén bármikor sírva tudok fakadni még ennyi év és ennyi újraolvasás után is. Néha jönnek be újabb jelenetek ebbe a spektrumba, ez az éppen megélt életemmel függ össze, azt hiszem.





Egy könyv, ami inspirált

 


 

Michelle Obama könyve, Woolf Saját szobája, vagy az Anne of Green Gables mind csupa olyan könyv, aminek az elolvasása után éreztem, hogy valami megváltozott bennem, valami fontos folyamat elindult. Nem voltam sose híve az önsegítő könyvek műfajának (bár idén ezen tervezek változtatni), de például ez a három kötet valami ilyesmi hatást váltott ki bennem.

 

 

 

 

 

Egy könyv, szavak nélkül


Shaun Tan:  The Arrival című könyve egy bevándorló életét meséli el csupán képek segítségével. Elképesztően erős hatású történet, nem is gondolná az ember, hogy szavak nélkül ennyi mindent el lehet "mondani".

 

 

 

 

 

Egy könyv, amit megfilmesítettek


Igazából manapság már az a kérdés, hogy mit nem filmesítettek meg? :D Hiszen hála a Netflixnek most már tényleg elég tekintélyes mennyiségű megfilmesített vagy sorozattá formált történettel találkozhatunk. Ami szerintem egyébként jó dolog. Egy kevésbé hypeolt könyvet választottam a polcomról, mégpedig a Napok romjait Kazuo Ishiguro Nobel-díjas szerzőtől. Gyönyörűen megírt történet egy éppen átalakuló világról.

 

 

Egy könyv, amit többször is olvastál


Theodora #haviegyújraolvasáskihívásának köszönhetően ez a lista egyre jobban gyarapszik esetemben, és rájöttem arra, amit régen tudtam, csak aztán a blogolás időszakában aztán valahogy elfelejtettem, mégpedig hogy mennyire szuper dolog az újraolvasás. Legutóbbi szuper élményem Jean Webster könyvei voltak, a Nyakigláb apó és a Kedves Ellenségem. Bájos, vicces kis történetek ezek, amik megmelengetik az ember lelkét a fázósabb napokon.


 

 

 


Egy könyv, aminek a címében egy szín szerepel

A jelenlegi könyveim között elég kevés ilyet találtam, de egyik kedvenc illusztrátorom szupercuki és vicces ifjúsági könyvét, az Ottolina és a sárga macskát szeretném mindenképpen kiemelni. A magyar fordítás szerintem zseniálisan játékos, imádtam olvasni.

 

 

 

 


Egy könyv, aminek egyszavas címe van

Madeline Miller Kirké című könyvének például. Varázslatos könyv, ami pontosan az én szájízem szerint dolgozza fel a görög mitológia egy szeletét.


 

 

 


 


Egy klasszikus könyv

Rengeteg klasszikus könyvem van, különösen angol klasszikus irodalomból, mert szeretem. Most egy ifjúsági klasszikust választottam a The Secret Garden személyében, mert ezt még nem olvastam, de a közeljövőben szeretném majd nagyon. 




Egy könyv csillagokkal a borítóján


Ez a szempont elég nehéz volt, mert nincs ennyire jó memóriám, azt hiszem. De szerencsémre némi kereségélés után rábukkantam az Éjszakai cirkuszra, amit amúgy még mindig nem olvastam, és a The Starless Sea után lehet még talonban is marad egy picit.

 

 

 

 


A legrégebbi könyv a polcomon

Nem sok régi könyvet hoztam magammal, mert elsősorban a kedvencek, az újraolvasásgyanúsak és a még olvasatlanok, de a közeljövőben olvasásgyanúsak voltak a főbb válogatásom szempontjai, amikor a velem kiköltöző könyveket válogattam. De Anya Emmájának és Jane Eyre-ének tudtam, hogy mindenképp helyet kell szentelnem. 




Egy könyv, ami a legtöbb kiadásban birtokolsz



 

Ez egyértelműen a Harry Potter és a bölcsek köve. Igazából így alakult a dolog, nincs ebben semmi tudatosság:  kezdődött azzal, hogy angolul is ki szerettem volna gyűjteni a sorozatot. Aztán kaptam ajándékba is - húgomtól és a férjemtől, mert mindketten tudják, mennyire kötődök érzelmileg ehhez a kötethez. A griffendéles kiadás egyenesen Norvégiából repült hozzám a férjem táskájában - , jött az illusztrált kiadás is és életemben egyetlen egyszer nyertem könyves nyereményjátékon (oké, úgy általában nyereményjátékon), és az az Animus Kiadó oldalán volt.  




Egy könyv, amire nagyon kíváncsi vagy

Sherry Thomas. A Study in Scarlett Woman című Sherlock-átgondolására eléggé kíváncsi vagyok.



Esszékötet a polcodról


Szeretem az esszéköteteket, évente legalább egyszer szívesen olvasok ebben a műfajban. Ugyan sok élvezetesen megírt esszékötetet tudnék felsorolni, de mégis Umberto Eco neve számomra az igazi fogalom ebben a műfajban. A Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől pedig az egyik legkedvesebb könyvem tőle.



Egy verseskötet a polcodról

Mostanában leginkább gyerekverseket olvasok, de azt szinte minden nap. A Kinőtt szív volt az egyetlen felnőtt verseskötet, ami velem jött ide. Gyászfeldolgozásos versek, pont olyanok, amik jól esnek néha az ember lelkének.




Egy könyv, amiben nagyot csalódtam


Christelle Dabos sorozata jött, látott és győzött nálam az első két kötetettel, olyan mértékű rajongást kiváltva belőlem, amire hosszú évek óta nem volt példa. A harmadik kötet viszont pofáncsapósan nagy csalódás volt számomra, igazából a negyedik részhez már nem is rohantam annyira.





Egy könyv, amiről nem hittem volna, hogy tetszik, aztán mégis


Ez a Locke&Key, aminek az első részét a bennem levő bizonytalanság, ugyanakkor csillapíthatatlan kíváncsiság miatt inkább könyvtárból vettem ki. Aztán teljesen beszippantott, úgyhogy nem volt mese, meg kellett vennem a folytatásokat is az első rész mellé.






Ne ítélj a borítóról!

Robin Hobb Bűvös hajóját soha az életben el nem olvastam volna, ha egy kedves barátnőm nem vette volna meg nekem születésnapi ajándékként azzal a felkiáltással, hogy ez az ő egyik kedvenc könyve, és biztos benne, hogy nekem is tetszene. Így is lett. Szuper klasszikus fantasy élőhajókkal, kalózokkal és rengeteg érdekes karakterrel - köztük számos összetett és erős női alakkal.


Egy könyv, ami emlékeztet valakire



A legtöbb könyv, amit valakinek az ajánlására szereztem be, az adott illetőt juttatja eszembe. Mégis a legmarkánsabb érzés a Harry Potter kapcsán kerít hatalmába, ami az elejétől a végéig örökre összekapcsolódott bennem Anyukámmal. A Gyűrűk Ura pedig apukámra emlékeztet, akivel egy nyáron keresztül közösen kalandoztunk Középföldén, és utána évekig filozofálgattunk még egy-egy beszélgetésünk során Bombadil Toma kilétéről vagy a Középfölde istarjairól és más egyéb izgalmas témákról a könyvvel kapcsolatban. 


Hát ez lenne az én könyvespolc mutogatásom, amit idővel majd frissítek kicsit, ha elkészül a terveim szerinti olvasósarkom.  Lesd meg a többiekét is:

 

Zakkant

Theodora

Sister

Zenka

Mandi

Cloudbookatlas

Larawyn

Readingspo

PuPilla


Utóvéd:

Nita

Tízezer ajtó | The Ten Thousand Doors of January

2021. március 21., vasárnap


 

Alix E. Harrow könyve Ajtókról szól (nagy A-val természetesen, hiszen ezek azok a fajta ajtók, amelyek más világokba nyitnak utat a kíváncsiskodóknak). Talán már te is találkoztál ilyen Ajtóval; félig megbújva, kicsit megrothadva egy ódon templomban valahol vagy fényesen, hívogatóan ragyogva egy téglafalban. Talán, te is azok közé a kissé hóbortos, fantáziavilágban élők közé tartozol, akik folyton váratlan helyeken találják magukat, és képesek ilyen Ajtókon gondolkodás nélkül benyitni, csak hogy lássák hova vezet -  mint e regény főszereplője, January Scaller. 

1901-ben January megtalálta az első ilyen Ajtaját egy rét közepén, amely egy tengerek uralta világba nyílt. Ám az ajtót aztán valaki örökre bezárta, és January-nek éveket kellett töltenie azzal, hogy elfelejtse ezt az élményt, mert köztudottan az ilyen ábrándozások nem kívánatosak bizonyos körökben. Tíz évvel később valaki egy bőrkötéses könyvet ajándékoz neki azzal a szándékkal, hogy ez magyarázatul szolgál January életének rejtélyeire: az Ajtókra, az idegen világokra, a szavak hatalmára és saját, kissé ködös múltjára. Alix E. Harrow regénye egyaránt szól a hatalomról és a történelemről, a kalandokról és az igaz szeretetről és persze a történetekről, amelyeket örökül hagynak ránk. A kiutak és a hazautak regénye ez. 


Destiny is a pretty story we tell ourselves. Lurking beneath it there are only people, and the terrible choices we make.

 

 A Tízezer ajtó egy portálfantasy, amely egy kicsit csavar egyet a műfaji hagyományokon, hiszen nem az idegen világokba csábításról, hanem a hazatérésről szól. Ez jó hír azoknak, akik kicsit unják a műfaj kliséit. Hozzám mondjuk elég közel áll az ilyesmi, így Alix E. Harrownak nem volt nehéz dolga, hogy meggyőzzön róla már az elejétől kezdve, hogy szuper könyvet tartok a kezemben. 

Szerettem az írónő különleges stílusát, és azt is, ahogy a történetekről és azok fontosságáról beszélt. Kellett valami ilyesmi most a lelkemnek, ami újra fogalmazza számomra, mit is jelent nekem az irodalom, a könyvek világa. Hiszen, akárcsak January, én is önmagamat olvasom ki a történetekből. Számomra a könyvek Ajtók. Amelyek nem csupán más világokba vezetnek, hanem lelki utazást teszek általuk: ismerős és ismeretlen, várt és váratlan helyeket egyaránt felfedezek önmagamban. Alix E. Harrow regénye szintén ezt az érzést erősítette bennem, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a saját történetemnek nem csupán olvasója lehetek. Hogy a kezembe vehetem a narratívát, hogy képes vagyok én alakítani a sorsomat. Hogy amint készen állok szembenézni az adott történetben megbúvó önmagammal, a való életben a kezembe vehetem a pennát, és én alkothatom tovább a saját történetemet. A történetek, az Ajtók ebben is segítenek. Nemcsak megérteni, megértetni, hanem cselekvésre késztetni. És ez szerintem a legfontosabb felismerés, amit egy történet nyújthat az olvasónak. 

How fitting, that the most terrifying time in my life should require me to do what I do best: escape into a book.

 

January jelene kellően sötét ahhoz, hogy már szinte az elejétől kezdve várjuk, mikor szabadulhat ki innen, mikor léphet be egy olyan világ kapuján, ami olyan nyugalmat áraszt, mint a zúgó tengerek morajlása azon a bizonyos Ajtón túl. A ház, ahol nevelkedik ugyanis minden, csak nem szerető otthon. Egyetlen élő szülője, az édesapja folyamatosan távol van ilyen-olyan megbízásokkal, így annak munkaadója, az elképesztően gazdag Mr. Locke neveli őt már egészen kislány kora óta. Ám Mr. Locke nem egy jóságos nagybácsi típus. A lelki bántalmazások olyan formáit veti be January nevelése során, hogy sokszor összefacsarodott a szívem olvasás közben. January sorsát már kezdetektől fogva a szívemen viseltem, így kicsit nehéz volt megbarátkozni a regény elbeszélésének a formájával, vagyis hogy főhősnőnk történetét félbeszakítja az a bizonyos bőrkötéses könyv, amit January olvas. Ez a két idegen világból származó szerelmespár története számomra sokkal kevésbé volt magával ragadó, mint a történetekbe menekülő, Ajtókat megtaláló, abúzustól szenvedő kislányé. Igazából mindig nagyon vártam, hogy vége legyen azoknak a fejezeteknek, hogy végre January szálához érkezzek megint. És persze, bár a végén aztán minden szál összeért, minden magyarázatot nyert, méghozzá nem is akárhogy, és ennek ismeretében egyáltalán nem tartom öncélú formának az írónő által választott elbeszélési módot, mégis.... mégis azt kell mondanom, hogy én azokat a fejezeteket a legtöbbször untam. 


De talán ennyi hibáját tudnám említeni ennek a fantasztikus regénynek, ami megadta számomra azt, amit Erin Morgenstein The Starless Sea című kicsit köldöknézegetősre sikerült bölcsészregényétől vártam. Hogy a könyvek Ajtók önmagunkba, amin be kell lépnünk ahhoz, hogy felfedezzük és megértsük a bennünk dolgozó lelki folyamatokat. A könyv nemcsak egy író történetét rejti, nemcsak egy főhős kalandjait éljük meg, hanem a miénket is. S így lehetünk jó írói a saját életünknek. Ha minél több Ajtón belépünk, ha minél több világot fedezünk fel önmagunkban. Ez a történetek igazi hatalma, és erről szól valójában a Tízezer ajtó. 

 

Words and their meanings have weight in the world of matter, shaping and reshaping realities through a most ancient alchemy.

 

És te belépsz rajta?




Alix E. Harrow: The Ten Thousand Doors of January

Orbit Books

394 oldal

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS