Bramare, azaz vágyakozni

Na, ez az a bejegyzés, amit még akkor kellett volna megírnom mielőtt elutazok Toszkánába. jaj, az az állandó lustaságom Mert  most az van, hogy abszolút összefolytak a saját benyomásaim és a szerzőé erről a vidékről. Oké, azt tudom, hogy tutira nem vettem ott nyaralót, és nem jártam hivatalokba hivatalososkodni, meg nem találkoztam mesteremberekkel és nem műveltem földet sem vagy ilyesmi...


De ezt Frances Mayes mind megtette- mindezt azért, mert Itália már az első pillanattól fogva elbűvölte, és elhatározta, hogy vesz ott egy nyaralót, mert megteheti. Persze, aztán kiderül, hogy ezen a csodálatos helyen már nem olyan egyszerű az élet, ha az ember nem csupán egy átutazó turista. De azért bevallom, valahogy mégse tudtam sajnálni az írónőt, hiszen ha az ember bármiféle bosszantó vagy éppen megoldhatatlan probléma után le tud ülni a kertben illatozó hársfája alá, és az ott elhelyezett óriási ebédlőasztalon hamisíthatatlan olasz ételeket ehet, akkor szerintem nem létezhet olyan gond, ami miatt szomorkodni kéne.

Igazából ezt a könyvet használtam hangulatalapozónak, és meg kell mondjam, nálam abszolút működött: ahányszor csak kinyitottam, éreztem a toszkán napfény melegét és tényleg alig vártam, hogy végre indulhassak én is oda. Oké, nem egy alig-bírom-kivárni-a-végét típusú történet, sokkal inkább impressziók és útirajz keveréke. Szerintem Mayes nagyon jól át tudta adni az ottani emberek sajátosságait és Toszkána hangulatát - az itt (is) felcsipegetett morzsákkal indultam útnak, és egyáltalán nem csalódtam.

Mindemellett bevallom hősiesen azt is, hogy azért nem csupán mókáról és kacagásról szólt viszonyunk, akadtak köztünk problémák is. Így például eléggé feszegette a tűréshatáromat a rengeteg ismétlés, amikor ugyanazt, de tényleg ugyanazt elmondja vagy negyvenkétszer, és hát tök jó, tök jó - gondoltam mindig - de azért lendüljünk már ezen tovább. Mert tudom magamról, hogy feledékeny vagyok, no de azért ez mégis csak túlzás. Én amondó vagyok egy kicsi szerkesztői munka ebből a szempontból még ráfért volna a könyvre. A másik dolog meg a receptek elhelyezése. Pont a valaminek a közepén, ami igazából eszméletlenül megakasztotta az olvasást - szerény véleményem szerint sokkal szerencsésebb lett volna, ha ezek a végére kerülnek. Már csak azért is, mert ha mondjuk teszem azt, ki akarom próbálni a recepteket - igen, ki fogom! - , akkor ne kelljen már ide-oda lapozgatnom, hanem csak sitty-sutty a végére, és kész. 

De mindezt leszámítva jól esett akkor a lelkemnek ez a könyv, és igazán élvezetes volt Toszkánában időzni Mayes társaságában, aki nyitott és hihetetlenül lelkes útitársnak bizonyult. Azt hiszem, ha eljön az idő, amikor menthetetlenül visszavágyom oda - és ez biztos hamarosan eljön - , akkor előveszem a folytatását. Kíváncsi vagyok.


Frances Mayes: Napsütötte Toszkána
Fordította: Sümegi Balázs
Eredeti cím: Under the Tuscan Sun
Kiadó: Tericum Kiadó
Oldalszám: 332
Eredeti ár: 3170