Szeptember közeledtével még engem is megérint olykor a sulis nosztalgia. Tudjátok, amikor örömmel átlapoztam a vadiúj tankönyveimet, őszinte lelkesedéssel vegyes izgalommal jártam utána, hogy idén miket fogok tanulni (nyugi, azért évközben normális gyerekhez méltóan a lelkesedésem is megcsappant bizonyos tárgyaknál, témaköröknél) . Szerettem becsomagolni a füzeteimet, könyveimet, gondosan kiválasztani a mintás névcímkéket, hogy melyik könyvre melyik kerüljön. Szerettem a pedánsan megtisztított tolltartómat, amiben augusztus utolsó hetére már rendben betéve, kihegyezve sorakoztak a ceruzáim és az összes tollamnak megvolt a kupakja. Szerettem ezt a várakozást. A lehetőségeket, amiket az új tanév rejtett.

Meg persze alapvetően szerettem a barátaimmal találkozni ott a suliban. Nyári szünetben - főleg általános iskolásként - sokszor elvesztettük a kapcsolatot arra a pár hónapra, hiszen nagyszülőzött, nyaralt mindenki, internet vagy mobiltelefon pedig akkor még nem nagyon volt kéznél, maximum a vezetékes telefon. Szóval az iskola mindig újra behozta az ember életébe a barátokat is, a nagyobb társaságokat. 

Aztán ahogy kamaszodott az ember, mintha minden nehezebben ment volna. A tanulás is meg persze a beilleszkedés is. Nem mintha nem lettek volna barátaim, de - sok kortársamhoz hasonlóan - nehezen találtam meg a helyem a gimiben. Úgy tűnik, legtöbbünknek a középiskolával akadnak nehézségei - jó lett volna olyan idősen tudni, hogy sokan küzdenek hasonló vagy éppen még nagyobb gondokkal. 

Ezek a vegyes érzések jutnak eszembe, ha az iskolára gondolok. És igazából ezt tükrözve állítottam össze most a Témázás keretében az iskolában játszódó történeteknek a listáját. Hiszen rengeteg, de tényleg rengeteg regény elérhető már, ami az iskoláslétet ilyen vagy éppen olyan szempontból közelíti meg. Vannak kegyetlenebbek és vannak egészen aranyos történetek is. Ám bármilyen is legyen a történet alaphangulata, az azért kivétel nélkül mindegyikben megegyezik, hogy a főszereplők próbálnak vagy legalábbis szeretnének beilleszkedni a sulis társadalomba. Kivülállónak érzik magukat ilyen-olyan szempontból, amin aztán vagy segít valami fordulat vagy nem. Ezért szeretek én tulajdonképpen iskolás történeteket elővenni olykor. Hogy újra átéljem ezt a kívülállóságot, de most már abban a tudatban, hogy nem vagyok/voltam ezzel egyedül. 

A válogatásomban igyekeztem minél vegyesebb hangulatúbb regényeket hozni, és olyanokat, amik a szokásosnál jobban megérintettek bizonyos szempontból. A Harry Potter köteteket most direkt kihagytam a felsorolásból - pedig hát nyilván azoknak is itt lenne a helye, ez egyértelmű! 

Meg persze annyi minden szuper könyv idekívánkozna még (L. M. Montgomery Anne Shirley-je, Jean Webster Judy Abbottja), akik miatt őszintén fáj a szívem, hogy nem szerepelnek a listámban, de őket olyan sokszor szoktam említeni egyébként is. Most inkább szerettem volna általam kevésbé emlegetett, ám mégis kedvelt könyveket beválogatni.

David Nicholls:  A nagy kvízválasztó 

 

Milyen a suli?

Egy kissé középszerű brit egyetem. Nem Oxford, nem is Cambridge. De azért itt is megtalálhatod a saját kis klikkedet vagy kedvenc délutáni elfoglaltságodat: csatlakozhatsz a tollaslabda klubhoz, focizhatsz, tagja lehetsz a drámakörnek vagy éppen becsatlakozhatsz a kevésbé népszerű egyetemi kvíz csapatába. Vagy csak bulizhatsz reggeltől estig.  Azonban a lakótársaid házi sör businessébe inkább ne szállj be, nem hiszem, hogy annyira jövedelmező lenne a kukában erjesztett kenyér leve.

Ki a legjobb barátod?

Brian, aki egy munkás család sarjaként került be az egyetemre angol irodalom szakra. Sok mindent vár ettől a helytől (ahogy talán te is). Például szeretne szuperművelt lenni, hogy gond nélkül használhasson a társalgásban olyan szavakat, mint: szolipszista, redundáns vagy utilitarizmus. Kissé túlgondolja az életet, mindig kínos helyzetbe kerül, sose azt mondja amit kéne és sose akkor, amikor kéne, de alapvetően egy jószándékú, szerethető figura.

Itt írtam róla bővebben: LINK

(plusz hamarosan  - hahaha - érkezik az újraolvasás utáni posztom is hozzá)

 

 

Gévai Csilla: Lídia, 16

Milyen a suli?

Egy átlagos magyar gimi, amilyenbe talán te is jártál. Pont olyan, ami szuperül visszaidézi a leckeírás körüli nyűgöket, a barátnős beszélgetéseket, az utálatos vasárnap délutánokat és a jövőre készüléseket. 

Ki a legjobb barátod?

Lídia az a fajta tinilány, akit nem csupán a hormonjai irányítanak. Ő nem a szerelmi életéről fog neked órákat csacsogni. Olyan dolgokról is bátran beszélgethetsz vele, mint a művészetek, a vallásfilozófia vagy éppen önmagunk megtalálása. Nagyon vicces, jó humorú lány, akivel élmény együtt lenni. Kicsit fura persze, hogy egy halott festőbe van beleszerelmesedve, de mindenkinek megvannak a maga érdekességei, nemde?

Itt írtam róla bővebben: LINK

 

 

Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem

 

Milyen a suli?

Egy modern amerikai középiskola bulikkal, kirándulásokkal na meg utálatos tesiórákkal. Bár az az igazság, hogy otthon több időt fogsz tölteni, mint a suliban. Egy igazi otthonos családifészek vár téged, ahova tényleg jó hazatérni a suli után.

 

Ki a legjobb barátod? 

Lara Jean Covey, ez a kissé visszahúzódó, félénk lány, aki szívesebben sütöget otthon, mintsem bulikről bulikra járjon. Aztán az élet úgy hozza, hogy kamukapcsolatba kezd Peter Kawinskyvel, és picit kinyílik számára a gimis élet másik oldala is. 

 

Itt írtam róla bővebben:  LINK

 

Sarah Pinborough: 13 perc

Milyen a suli?

Erre a gimire határozottan nem a kedves nosztalgiával fogsz visszagondolni. Kiközösítések befeketetítések, klikkesedések na és persze óriási becsapások jellemzik itt a kapcsolatokat, ami végül valami nagyon sötét, nagyon csúnya dologhoz vezet.

Ki a legjobb barátod?

Hát itt nincs olyan. Senki se szimpatikus, mindenki csinál valami megbocsáthatalan dolgot a másikkal. Innen csak menekülni lehet. 

Itt írtam róla bővebben: LINK

 

 

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

 

Milyen a suli?

Elkezdődött a gimi, minden és mindenki idegen. Az újrakezdés félelmetes, még akkor is, ha olyan remek könyveket ajánló tanárra lelsz, mint Bill. És vigyázz, mert újdonsült barátaid bármennyire is jófejek, sok hülyeségbe is belevihetnek, amikre előtte nem is gondoltál.

 

Ki a legjobb barátod?

Charlie, ez a tizenöt éves kamaszsrác, aki folyton csak kívülállónak érzi magát. Egy nagyon érzékeny, mások problémái iránt fogékony fiú ő, aki kedvességgel és humorral fordul az őt körülvevő világ felé. Kicsit sokat sír, de ha jobban megismered őt, rájössz, hogy miért. 

Itt írtam róla bővebben: LINK

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc 

 

Milyen a suli?

Maga a pokol. Legalábbis egyesek számára. Kiket már az első tanítási napjukon kipécéztek bizonyos sulitársak, és éveken át az állandó szekálásuk célpontjai lesznek. Akiket folyton nevetség tárgyává tesznek, megaláznak, akiknek napról napra gyomorideggel kell bemenni a suliba. És aztán az iskola szó szerint pokollá válik 19 percen át, amikor az egyik bántalmazott végül egy nap fegyverrel jön az iskolába, és vérfürdőt rendez az intézményben.

 

Ki a legjobb barátod?

Azt hiszem itt sincs ilyesmid. Ott állsz a bántalmazottak és a bántalmazók között. Mindkét tábornak hallod a hangját, meghallgatod a történetüket, és végig azon gondolkodsz, vajon mi vezethetett idáig, hol lehetett volna ezt az egészet megállítani. 

 

Itt írtam róla bővebben:  LINK

Ánya kísértete

Milyen a suli?

Egy átlagos amerikai suli, ahol mindenki a beilleszkedésre, a betagozódásra koncentrál. Még a népszerűnek számító sulitársak is. A tanórára megtanulandó anyag mellett mindenki kisebb-nagyobb problémákkal küzd, de a fő kérdés mindenki számára az, hogy vajon sikerül-e beilleszkedni valahova.

Ki a legjobb barátod?

Ánya, aki egy orosz bevándorló család gyermeke. Szeretne nagyon beilleszkedni nem csupán a suliba, hanem magába az országba is, ahova még kisgyermekként került. Szeretné hátrahagyni orosz gyökereit, hogy ne különbözzön iskolatársaitól, és csak egy amerikai tinit lássanak benne. És persze emellett szerelmes a suli ügyeletes szépfiújába is, de a közeledéshez gyűjtenie kell a bátorságot na meg az önbizalmat is. 

Itt írtam róla bővebben: LINK

Less be a többiekhez is, még több szuper könyvért ebben a témakörben!

PuPilla

Theodora

Sister

Larawyn

Kata

Petra

Andi

Nyakigláb apó

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam elég sok olyan könyv van, ami miatt eléggé szomorkodom, hogy kimaradtak a gyermekkoromból. Persze, anyukám folyton ajánlgatta a pöttyös meg csíkos könyveit, de valamiért akkoriban az ismeretterjesztő könyvek kötöttek le. Így maradt ki például a Nyakigláb apó is. Bár helyette az Usborne Természettudományi kisenciklopédiával keltem és feküdtem. Nem tudom, ebből milyen konklúziót lehet levonni, de tény, hogy Judy Abbott kisasszonyt és az ő Apókáját jóval a könyv célközönségének korát meghaladóan ismertem meg. 

És ez nem vált a kapcsolatunk hátrányára. 

Az okos és eleven Judy Abbott minden vágya, hogy végre maga mögött hagyhassa a John Grier Otthon szürke falait. Egy nap egy fantasztikus lehetőséget kap az egyik támogatótól, akinek nagyon megtetszett Judy egyik fogalmazása: elhatározza, hogy írót farag belőle, és ezért állja tanulmányainak valamint az ezzel járó költségeket. Ezért cserébe csak annyit kér, hogy Judy rendszeresen számoljon be neki leveleken keresztül. hogy hogy halad a tanulással. Továbbá ne firtassa támogatójának kilétét, mert ő nem szeretné felfedni magát. Így a levelezésük csakis egyoldalú lehet. Judy teljesíti titokzatos támogatójának óhaját, ám mégsem hagyja teljesen nyugodni a kérdés, hogy mégis kinek írja ezeket a leveleket.

"Én azt hiszem, Apókám, hogy az ember legnagyobb kincse a képzelőerő. Az teszi az embert képessé arra, hogy beleélje magát mások helyzetébe, együttérzővé és megértővé váljék. Ezért kellene fejleszteni a gyerekekben ezt a tulajdonságot. De a John Grier Otthonban a fantázia legkisebb szikráját is eltapossák. Az egyetlen dolog, amire ott ránevelik az embert: a kötelességteljesítés. Nem hiszem, hogy a gyerekek fel tudnák fogni ennek a szónak az értelmét: utálatos, gyűlöletes szó. Hiszen nem kényszerből, hanem szeretetből kellene cselekednünk."

Sok mindent szeretek Judy Abbottban, de a legfontosabb talán mégis az, hogy imádom olvasni a leveleit. Amik néha viccesek, olykor mérgesek, de leginkább hálásak és lelkesek. Leveleiben nyomon követhetjük, ahogy kinyílik számára a világ: a szürke árvaházi világból egy teljesen más életbe csöppen bele, ahol rengeteg olyan élmény szerez, amiről árvaként soha nem is gondolt, hogy részese lehet valaha is. Ez a kettősség, a két világ kontrasztja végigvonul Judy levelein: Anne Shirley-hez hasonlóan Judy is egyhangúnak, túl kiszámíthatónak találja a lelencház világát, ahol Anne szavaival élve egyáltalán nem nyílik tere a képzeletnek. Ezzel szemben a kollégium világa azonban élettel teli, vibráló, színes-szagos, ahol mindig történik valami. Judyt bár teljesen megbabonázza ez a világ, mégsem felejti el, hogy honnan jött, és szerencsésnek érzi magát, hogy mindezt megtapasztalhatja. Az egész történetet pontosan ezért átitatja a hihetetlenül pozitív életszemlélet, és képtelenség nem mosollyal olvasni a leveleket. Továbbá tetszik Judyban az is, hogy korántsem hibátlan. Néha igenis picit önző, picit hazudós és a harag se áll tőle távol, ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja. S utóbbit nem is fél kimutatni támogatója felé, akitől egész ottléte függ. Pont ettől lesz az egész igazán emberi számomra, hogy nem egy túlidealizált főhős leveleit kell olvasnom.

Bár a Szép reményekbeli Pippel vagy a Pygmalionból ismert Eliza Doolittle-lel ellentétben Judy nem megy keresztül jelentős személyiségváltozáson kitaníttatása során, nem látja másképp a helyzetét vagy önmagát, a világot éppen annyira, hogy megtalálja a hozzá leginkább illő szemléletet. Persze, ez nem feltétlen hibája a regénynek, hiszen nem is erről szól ez elsősorban, de valahol mégis csak egy Pygmalion történetről beszélünk. Judy bájos története a rendkívül szerethető pozitív szemlélete mellett elsősorban mégiscsak egy lányregény némi krimi beütéssel, ami egy kicsit izgalomban tartja az olvasót. Vajon kiderül végül a titokzatos támogató személye?

* Hogy őszinte legyek így újraolvasva és kicsit felnőttebb fejjel nem is tudom mit gondoljak Jervie úrfiról. Nekem ez az egész kapcsolat kicsit túl fura vagy creepy vagy nem is tudom mi lenne rá a megfelelő szó. Vajon mikor az árvaházban eldöntötte, hogy őt fogja kitaníttatni már akkor is tetszett neki Judy? Vagy tényleg csak egy esélyt akart neki adni, hogy kiszabaduljon onnan? Nem tudom, nekem ez nem teljesen tiszta, és pont ezért nem igazán tudok erre annyira sóhajtozós szerelemként gondolni. 

"Rájöttem az igazi boldogság titkára, Apókám, és ez az: hogy az ember a jelenben éljen. Ne bánkódjék a múlton, ne építsen túlságosan a jövőre, de élvezze és használja ki a jelent a legfokozottabb mértékben."

A Nyakigláb apó egy nagyon szerethető történet. Ha szeretted Anne Shirleyt, őt is tutira szeretni fogod. És ha imádod az igazi levélregényeket, akkor feltétlen el- vagy újra kell olvasnod. Meg úgy egyébként is, receptre kéne felírni rosszkedv ellen.

Jean Webster: Nyakigláb apó
Daddy-Long-Legs
Fordította: Altay Margit
Könyvmolyképző Kiadó
166 oldal

* itt egy spoileres rész van, amit fehérrel írtam. Ha egérrel kiemeled, láthatóvá válik a szöveg.