Libba Bray könyvénél nem számítottam semmi extrára. Gondoltam, ha nem is tetszik, nem olyan nagy gond, legalább már nem fogja tovább piszkálni a fantáziámat. Mert hogy már jó ideje piszkálta. Aztán az lett, hogy pár fejezet után eléggé megszerettem és a YouTube-os lejátszási listámat is eléggé átformálta, szóval a folytatását is hamarosan kiveszem a könyvtárból.

1920-as évek, New York, flapperek... ezek voltak azok a bizonyos hívószavak, amelyek miatt már tavaly felkerült az "egyszer-tutira-elolvasom" könyvek végtelen hosszú és folytonosan bővülő listájára. Aztán egyszer csak jött az isteni szikra, ami miatt egy nap félretoltam minden előzetes tervemet, és úgy döntöttem, ezt viszem haza magammal a könyvtárból. Nesze neked, rendszerezett élet!

New York, 1926. : tombol a jazz-korszak, hódítanak a bubi frizurák és az illegális italmérések is virágkorukat élik. Evie O'Neillt ebbe a nyüzsgő nagyvárosba száműzik szülei, hogy nagybátyjánál és annak okkult múzeumában lakjon. Evie már az első nap rádöbben, hogy ennél szuperebb száműzetést nem is kaphatott volna. A város, ami soha nem alszik, csak rá várt. Rögtön be is kapcsolódik az ottani nyüzsgésbe, és megtalálja a maga társaságát. Ám a flitteres ruhák és a charleston lépések forgatagának árnyékában egyik reggel egy rejtélyes gyilkosság borzolja fel az emberek idegeit. A rendőrség egy brutálisan meggyilkolt lányra bukkan, testén egy titkos jellel.
Evie nagybátyját, Willt hívják segítségül az esethez, mint az okkult tudományok szakértőjét. Evie természetesen nem tud úrrá lenni a kíváncsiságán, ő is vele tart. És ekkor rádöbben, hogy különleges természetfeletti képességét, amit ezidáig kizárólag partikon használt unaloműzőként, hasznos dologra is fordíthatja és segítségével sikerülhet elkapniuk a gyilkost. Evie bekapcsolódik hát a nyomozásba, s a gyilkos után kutatva rengeteg sötét titokkal kell szembenéznie.

Evie karakterét nagyon imádtam. Végre nem egy önsajnáltatós young adult főszereplő gondolatfolyamát követhetjük végig, aki folyton a nyomi külsején vacakol. Evie életvidám, bohókás és vicces. Feltalálja magát mindenhol és minden helyzetben, és közben szellemes replikákkal szórakoztat. Pont olyan, ahogy egy flappert elképzeltem. Kár azonban, hogy Evie karaktere mellett szinte mindenki eltörpült. Már jó pár hete olvastam, és bizony azóta sok szereplő az érdektelenség feneketlen kútjába süllyedt. Persze, nyilván nem vár az ember egy kikapcsolódós young adult könyvtől nagy dolgokat, de azért picit sajnálom, hogy másokba nem fektetett Bray ekkora energiát. De majd hátha a következő rész...!

Amúgy Libba Bray neve miatt voltak bizonyos fenntartásaim A látókkal kapcsolatban. Ezt gondoltam elmondom. A Rettentő gyönyörűség trilógiáját anno végül félbehagytam talán a második részig jutottam mert nagyon furának találtam. Úgy értem, olyan furának. Tudjátok... Azt hiszem, erre nem is fogok találni jobb szót, szóval nem is erőlködöm. Mindenesetre most kellemesen csalódtam. Iszonyatosan jól sikerült elkapnia a '20-as évek hangulatát, amit úgy egyébként is imádok. Tele volt korabeli popkulturális utalásokkal: zenék, filmek, hírességek és előadások lábjegyzetelve tucatszám az oldalakon, amikre egy-egy fejezet elolvasása után muszáj volt rákeresnem. Nyilván. És nyilván muszáj volt csinálnom a zenékből egy lejátszási listát magamnak. Az írónő egyébként az utószóban részletezi is kicsit, hogy mennyi kutatómunka előzte meg a regény megírását, hogy valóban meg tudja jeleníteni a lapokon azokat a legendás '20-as éveket. Sőt, állítólag a honlapján a felhasznált forrásai bibliográfiáját is megtalálhatjuk. Ami tök jó lenne, mert olvasnám, de be kell vallanom, én nem találtam ilyesmit....

Mindenesetre ez tényleg egy tök jó kis kikapcsolódós regény, ami után tutira erős késztetést érzel arra, hogy rákeress a Google-ben a Schubert Színházra. Vagy Colleen Moore-ra. Vagy hogy foxtrott számokat hallgass YouTube-on. Meg ilyesmi. Komolyan el is gondolkodtam azon, hogy bubi frizurát vágatok magamnak.
Ez az elhatározás két napig tartott végül.

Libba Bray: The Diviners - A látók
The Diviners
Fordította: Benedek Dorottya
Könyvmolyképző Kiadó
660 oldal

"Minden, mi van e bús világon, álomba ködlő, furcsa álom"

Libba Bray: Lázadó angyalok

kiolvastam: 2010. október 8.

A sorozat első részét még nyár közepén olvastam el, s ami belőle megmaradt bennem hát az egy elég nagy katyvasz volt. Tudtam, hogy van valami varázslatos világ, ahova utazgatnak a szereplők meg hogy 19. századi Angliában játszódik plusz van egy leányiskola, de körülbelül ennyi. Mikor megláttam a könyvtárban, hogy bent van a sorozat második része, egy picit elgondolkodtam, hogy vajon kivegyem-e, mert féltem attól, hogy nem fogok belőle semmit se megérteni. Szerencsére nem így lett, kb. a huszadik-harmincadik oldal után már tisztában voltam mindennel, kezdtem emlékezni az első rész cselekményére, s így már nem ezzel kellett törődnöm, hanem csak azzal, hogy élvezzem a regényt.

Néha azt keressük, aminek megtalálására még nem állunk készen. Az igaz út nagyon fárasztó. Csak akkor vehetjük észre, ha hajlandóak vagyunk levetni a jelenlegi bőrünket, akár egy kígyó. Készen kell állnunk, hogy elengedjük, ami drága nekünk…

S bevallom, nekem ez a rész sokkal, de sokkal jobban tetszett, mint az előző. Végre, kezdtem megérteni, hogy mi is ez a Birodalom, amiben a lányok el-elmerülnek, hogy elfeledtessék magukkal az e világi gondokat. Bár legyen ez a hely bármilyen csodálatos és varázslatos, azért még itt is akadnak problémák: az előző rész végén ugyanis Gemma tett valami olyasmit, ami káros hatással lett erre a varázsvilágra, s most ezt a problémát igyekeznek orvosolni, miközben folyik a nyomozás Kirké személye után.

S persze, mindeközben bepillantást nyerhetünk a nagyvárosi életbe is, hiszen a lányok a téli szünetre hazautaznak a Spence-ből, s előkelő lányok módjára ilyen-olyan bálokon, rendezvényeken vesznek részt, amit egy helyes és előkelő fiú még szebbé varázsol Gemma számára. Főszereplőnk élete most már jobban kitágul előttünk: Gemma már nem csupán a Birodalom őrzője és a Spence diákja, hanem egy fiatal hölgy is, aki igyekszik megfelelni a társadalom szigorú elvárásainak, szerelmi bonyodalmak színesítik életét, s az otthoni gondok közt is helyt kell állnia. S bizony, még a szegény származású Ann is ott lehet köztük az előkelő urak és hölgyek Londonában - bár, ez Felicity hazugságának köszönhető, amiből természetesen később még további bonyodalmak származnak.

Felicity és Ann szemében a birodalmakba jutás eszköze vagyok.
Nagymamának olyasvalaki, akit alakítani kell.
Tom szemében a húg, akit el kell viselni.
Apának jó kislány, akit mindig csak egy lépés választ el attól, hogy csalódást okozzon.
Simon számára egy megfejtésre váró rejtély.
Kartik számára végrehajtandó feladat.
A tükörképem visszanéz rám, és bemutatásra vár.
Szervusz, te tükörben látható lány! Gemma Doyle a neved, de fogalmam sincs, valójában
ki vagy.

Szóval, látható, hogy nincs híján az ilyen-olyan problémáknak a könyv, van min izgulni a lapokon. Az elején kicsit megijedtem az oldalszámoktól, hiszen most nem igazán van időm a hosszú könyvekre, s aggódtam, hogy nem tudom elolvasni a kölcsönzés lejártáig. De, mint a hét folyamán kiderült, fölösleges volt ezen aggódnom, hiszen a könyv olvastatta magát - észre se vettem, és már a közepén tartottam. Bár, megjegyzendő, hogy ebbe biztos beleszámított az is, hogy viszonylag nagy sorközökkel került ki a nyomdából, s a fejezetek is elég rövidek benne. Szóval, ne tartson vissza senkit a hosszúsága!

Bár, problémáim még mindig akadtak a könyvvel: például az, hogy számomra tényleg nincs egyetlen szimpatikus szereplő sem. Gemma barátnői az idegeimre mentek, s utáltam, hogy így kihasználják őt. Azt hiszem, ha Gemmának nem lenne meg a képessége, hogy átvihesse őket abba a varázsvilágba, nem is állnának szóba vele. Bár, Ann-nek volt egy-két pillanata most már, amikor egész szimpatikus volt, de aztán pár oldal után mégis sikerült lerombolnia bennem ezt az egészet. S még idegesített benne az is, hogy a szereplők egy teljesen nyilvánvaló és átlátható titkot nem tudnak megfejteni, csak mikor már úgyis mindegy. Ez is egy picit rontott az élményemen.

De ne higgyétek a fenti bekezdés alapján azt, hogy nem élveztem a könyvet, mert ez hazugság lenne. Nem így van. A hangulata ennek is rabul ejtő volt, s az izgalom is mindvégig megvolt. Tényleg, határozottan jobb, mint az első rész, s most már nagyon kíváncsi vagyok a következőre, ami, ha minden igaz, november végén jelenik meg, ugyancsak a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában Édes, távoli dolog címmel - megjegyzem, szerintem a címe kicsit idegenül hangzik magyarul, jobb lett volna valami mást adni neki. Szerintem.

Az értékelésemben 6 pontot ért el!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Eredeti cím: Rebel Angels
Fordító: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám:508 oldal
Eredeti ár: 2999 Ft
ISBN: 9789632 450704

Fülszöveg:
Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni. Ellenállhatatlan a csábítás, és nemsokára Gemma, Felicity és Ann pillangóvá varázsolják a virágokat a birodalmak igéző világában, ahova csak Gemma révén juthatnak el. A lányok nagy örömére szeretett Pippájuk is itt várja őket, hogy teljessé tegye baráti körüket. De a birodalmakon belül és kívül is viharfelhők gyűlnek. Ismét megjelenik a rejtélyes Kartik, és meghagyja Gemmának, hogy meg kell keresnie a Templomot, és meg kell kötnie a varázslatot, különben rettenetes csapás éri. Gemma hajlandó eleget tenni Kartik tolakodó parancsának, jóllehet ez veszélyekkel jár, mert kalandjai során találkoznia kell az anyja legjobb barátnőjével, és jelenlegi ellenfelével, Kirkével.
Amíg Kirkét el nem pusztítja, Gemma nem töltheti be a sorsát. De Kirké megtalálása mind közül a legveszélyesebb feladat.

Akik előttem írtak róla:1
Christina
Ilweran
Joeymano

Titkos társaság sötét falak között

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

kiolvastam: 2010. július 29.


Most már valóban kezdem hinni, hogy a Vörös pöttyös könyvek igenis jók! Ez a könyv szintén egy Vörös pöttyös, ami nem okozott csalódást, inkább kellemes meglepetést. Libba Bray könyve tökéletes lehet azok számára, akik szeretik a misztikumot és a kalandot.

A Rettentő gyönyörűség főhősnője Gemma Doyle, aki édesanyja halála után Londonba kerül, és egy leányok számára létrejött nevelőintézetbe íratják be, ahol tökéletes és művelt feleséget faragnak a fiatal lányokból, akik kezdetben még hisznek az igaz szerelemben, de előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben a világban csak érdekházasságok vannak, s a szerelem maxmimum a titkos ajtón besurranó szeretővel jöhet el.

Gemma ebbe a világba csöppen bele, s hamar rájön, hogy itt teljesen mások a szabályok, mint amit eddig megszokott: itt mindenki hideg és kimért. Ám a felszín alatt rengeteg dolog van elrejtve: csalódások, vágyak, remények és egy olyan titok, ami bajt hozhat az azt kutatókra. Gemma talpraesettségével, találékonyságával viszonylag hamar barátokat szerez, akik bár az első pillanatokban nem nyerik el nagy valószínűséggel az olvasó tetszését, hiszen elkényeztetett, a gyengébbekkel folyton gonoszkodó lányokként tűnnek fel. Ők azok a tipikus lányok, akik ma is megtalálhatók minden iskolában, óvodában: ők azok, akik állandóan hangoztatják a többiekkel szembeni felsőbbrendűségüket, akik hangosan kinevetik a másikat miközben ujjal mutogatnak rá, ők azok akiket mindenki fél és egyben csodál is. S ők ugyanazok a lányok, akik legbelül csalódottak, szomorúak, és elhanyagoltnak érzik magukat.


„Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és világossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak. Nem szabad elfelejtenem, hogy megbocsássak magamnak. Nagyon sok szürkével kell megbirkóznunk. Senki sem élhet örökösen a fényben. „


A lányok világa kegyetlen is lehet: folytonos gáncsolások, versengések folynak a látszólag könnyed csevejek és egy-egy visszafogott mosoly mögött. Olyan az egész, akár egy szoros fűző, amely ott lapul a kívülről kényelmesnek tűnő, elegáns ruha alatt. Ám ebben a fura és számító világban mindig van egy kulcs: egy kulcs, ami megnyitja a kapukat két lány között. Gemma és a többi három lány esetében ez a kulcs egy közös titok, ami igazán szoros barátsággá fűzi kapcsolatukat.

Ez a titok szoros összefüggésben van Gemmával és az ő nem mindennapi képességével. Ez a titok rengeteg izgalmat és misztikumot hordoz magában, s egy olyan ígéretet, amiről a lányok korábban nem is álmodhattak: kezükbe vehetik életük irányítását.

„Amikor a birodalmak bezárultak, mindenki elbújt. Volt, aki elfelejtette amit tudott. Mások hátat fordítottak a tudásuknak. De néhányan hűségesek maradtak, s várják a napot, amikor a birodalmk ismét egybenyílnak, hogy újra övék legyen a varázslat.”

Tulajdonképpen két szereplő volt az, aki igazán érdekelt. Ők valamiért felkeltették a kíváncsiságomat. Bár, meg kell jegyeznem a főszereplő nincs köztük. Őt valamiért nem éreztem érdekesnek, nem gondoltam egyszer se, hogy én különösebben tudni akarok róla bármit is. Ő csak ott volt, és tette a dolgát, míg én közben a másik két alakra figyeltem. Az egyik Ann, a szegény sorból származó, ösztöndíjas tanuló, akit bár rabul ejt a suhogós szoknyák, az elegáns társasági élet világa, mégis tudja, hogy ő soha nem fog idetartozni. Bár szeretne hinni benne, hogy egyszer, mint Hamupipőkét, kiemelik a nevelőnő sorsából, s ő is beletartozhat majd ebbe a világba, ahol most csak nézőként van jelen. Ő az állandó gúnyolódások tárgya, s egy idő után megtanulta kezelni ezeket a helyzeteket: felveszi magára a teljes érdektelenség ködfátyolát, s valamiféle gépként éli hétköznapjait. Olykor azonban muszáj megvagdosnia magát, hogy tudja nem vesztek ki belőle az érzések, még nem vált teljesen érzéketlenné. Ann megfelelni akarása olyan erős, hogy sokszor nem veszi észre, hogy pont abba a kézbe mar bele nagy igyekezetében, amelyik mindig csak simogatta.

A másik szereplő, aki megfogott az a bandavezér Felicity volt. Ő az a lány, aki folyton a középpontban áll, körbeveszik az udvarhölgyei és mindenki csak csodálja, még a tanárok is. Olykor gonoszkodó, gőgös, de ezt a páncélt csupán azért viseli, hogy ne lássák meg a többiek mennyire mellőzött is ő valójában. Szülei nem látogatják őt az iskolában, nem jönnek el a nyílt napokra, levelet is csak az egyik alkalmazottukkal íratnak neki. Felicity és Ann bár két teljesen ellentétes személyiség, mégis ugyanazon problémákkal küszködnek: az elhanyagoltsággal. Talán a titok, és annak ígérete ezért is fogja meg őket annyira.

A regény valójában tele van izgalmas részekkel: cselekményben és lelki történésekben egyaránt, s ennek is megvan az az atmoszférája, amely körüllengi az embert olvasás közben. Lélegzetvisszafojtva lapoztam az oldalakat, s ahogy egyre beljebb haladtam a regényben, egyre nehezebb lett letenni a kezemből, míg a végére teljesen hozzám nőtt.

A sorozat következő részének a címe: Lázadó angyalok, amit semmi pénzért nem hagynék ki. Köszönettel tartozom Joeymanonak, akinek az ajánlása nélkül nem biztos, hogy kezembe vettem volna a könyvet!

Az értékelésemben 9 pontot kap!