Családom és egyéb állatfajták

Ha létezik olyan, hogy tipikus nyári olvasmány, amit egy fa árnyékának hűvösében, limonádét kortyolgatva vagy éppen vízparton elterülve esik igazán jól olvasni, nos akkor Gerald Durrell könyve ilyen. Ám ahogy már előttem jó páran felhívták erre a figyelmet, én is csak ismételni tudom: vigyázat, a könyv igen feltűnő hanghatásokat képes kiváltani olvasójából. Úgyhogy nyilvános helyen csak óvatosan vele!

"– Muszáj így habzsolni és nyelni az ételt? – kérdezte Larry elkínzott hangon, elegánsan piszkálva fogát egy gyufaszállal.
– Egyél lassabban, drágám – mormolta mama. – Nem sürgős.
Nem sürgős? Mikor Roger ott várt a kertkapunál, figyelő fekete alak, s türelmetlen, barna pillantással leste: jövök-e már? Nem sürgős? Mikor az első kabócák már rázendítettek az olajfák között? Nem sürgős? Mikor várt a sziget reggeli hűsével, ragyogóan, hogy felfedezésre induljak? Azonban nem kívánhattam, hogy a család megértse a szempontokat, hát lelassítottam az evést, míg figyelmük másra nem terelődött – azután megint tömtem magamba az ételt.
Mikor végre elkészültem, elosontam az asztaltól, és a kapu felé szökelltem, ahol Roger kérdőn bámult rám. Együtt lestünk ki a csavaros kapurácson a kinti olajfaligetbe."

Gerald Durrell egy olyan éden megvalósulását hirdette mind műveiben, mind életében ahol az emberek és állatok békében élnek egymás mellett. Nem tűnnek el fajok egyik napról a másikra, és ahol az emberek felismerik, hogy az élővilágot megőrizni és átadni a következő generációk számára igencsak fontos feladat. Minden fajt meg akart menteni, nem csak azokat, amikért jó pénzt fizettek az állatkertek. És a fogságban nevelt állatoknak a lehető legjobb körülményeket akarta biztosítani. Ezekért az elveiért sok állatkert nem volt hajlandó együtt dolgozni vele. Megalapította hát a Jersey állatkertet, ahol az oktatásnak is nagy szerepet szánt, és azóta több ezer tanítvány sajátította el az általa vallott elveket.
A Családom és egyéb állatfajták 1956-os megjelenését követően hihetetlen sikert hozott számára, aminek bevételét szintén az állatokkal kapcsolatos tevékenységekre fordította. A történet 1935-ben veszi kezdetét, amikor a család Larry ötletét követve úgy határoz, hogy levegőváltozásra van szükségük. Így hátrahagyják az esős, borongós Angliát és Korfu mesés szigetét veszik célba, ahol mindannyian megélik azt az idilli, paradicsomi állapotot, ami aztán soha többé nem tér vissza. Korfui élményeiből rengeteget merített műveiben, amelyeket mélyen átfon a hihetetlen mértékű természetszeretet. Gerry felfedezi magának a sziget állatvilágát, és a legapróbb élőlényről is olyan plasztikus és érdekes leírásokat ad, hogy még én is élvezettel olvastam akár a pókok életéről is. Durrell nem sokkal a halála előtt azt nyilatkozta: "Ha egy gyermeknek ajándékot kéne adnom, akkor a gyermekkoromat adnám."
De mivel ez sehogy se lehetséges, így a gyermekkorának csodás esszenciáját bedobozolta regényei lapjai közé, átkötötte díszszalaggal és nekünk adta - ami immár hatvanegy éve gyűjt magának rajongókat szerte a világon. Regénye ennyi idő távlatából is még mindig friss és üdítően hat. Nem rakódik rá a hosszú évek pora, mert mindig lesz, aki önszántából forgatja. Miért is ne lenne ilyen ember? Hiszen annyira szórakoztató, annyi napfény van benne, hogy legszívesebben az ember felülne a legközelebbi Korfura tartó repülőre, hogy a hóbortos Durrellék után ő is megélje ezt az édeni állapotot.
Ezt a bohém családot pedig rögtön a szívembe zártam, már attól a pillanattól fogva, hogy egy falkányi kutya ugatásával kísérve vonultak be a szigeten levő villájukhoz. Sajnálom, hogy csak most került a kezembe a könyv, azt hiszem, már gyermekként is rajongtam volna értük.
Gerry, igazából csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm!

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
My Family and Other Animals
Fordította: Sárközi Györgyné
Európa Kiadó
375 oldal