Nem létezik, hogy Mr. Darcy vagy Wentworth kapitány a szexre hajtott volna... egyszerűen nem lehetséges. Ez a könyv (Allan Pease és Barbara Pease tanulmánya) egy kicsit összetörte bennem a romantikát. Utolsó, elkeseredett lépésként elővettem a férfi ismerőseimet, és megkérdeztem tőlük: nekik mit jelent a szerelem? Nos hölgyeim, a válaszok tényleg kiábrándítóak valahol.

Jó, az tény, hogy a szerelmet mindig is túlgondoltam - velem sose volt egyszerű. Ha maradt egy percnyi szabadidőm, azt agyalással töltöttem ezekben az időszakokban. Mindent túlkomplikáltam mindig. Ha az én szerelmi életemről van szó, egy romantikus, naiv fruska vagyok, aki elhiszi azt a szerelmet, amiről a könyvekben olvas. Hogy például nehéz rátalálni az Igazira, s ha megtaláltad, akkor igazán szerencsésnek mondhatod magad. De a kutatások szerint egy emberre másfél millió (!) Nagy Ő jut. A tudomány mindig is lelombozott... 

"... a mai férfi a vizuális ingereket, a nő egészségének, termékenységének, fiatalságának jeleit, a nő a férfi hatalmának, társadalmi helyzetének, elkötelezettségének, vagyonának külső jeleit találja izgatónak."

Röviden ez lenne a vonzódás kulcsa a könyv szerint, plusz a kémia. Mintha minden nőben ott lakozna valahol egy dopaminnal és oxitocinnal elöntött Mrs. Bennet.

Hogy valójában mi késztetett mégis ennek a könyvnek az elolvasására, az az volt, hogy tényleg kíváncsi voltam, hogy a tudományos világ szerint mi ez az érzés, amit mindenki ismer vagy ismert valaha, de szavakba önteni mégis csak kevés kivételes embernek sikerült. Mi ez az érzés, ami képes ennyire felforgatni a hétköznapjainkat; amiről sokan azt hiszik, hogy ez az élet egyetlen értelme, s persze az is érdekelt, hogy valójában hogyan is gondolkodik erről a másik nem.

Nos, a könyv már a címével félig le is lőtte a poént az utolsó kérdésemnél.

Amit felvázolt a szerelemmel kapcsolatban a könyv - hogy a férfiak szemében elsősorban vizuális ingerek, a kémia és a gondoskodással kapcsolatos vágy keveréke; a nők szemében pedig az erőforrások, a kémia és a számukra tökéletes apakép megtalálásának olvasztótégelye - , én ezt valahol el tudom fogadni, tényleg. De valahogy mégsem ennyire egyszerűnek látom. Valahogy úgy gondolok erre inkább mint valamifajta alapra, amire még legalább tíz emeletnyi tégla kerül. Mert valljuk be őszintén, ha ennyire egyszerű lenne ez az egész szerelem dolog, akkor nem lenne olyan nehéz megfogalmazni ezt az érzést, nem? vagy csak próbálom ezzel vigasztalni magam

A Pease házaspár a szerelmet a bedrogozottak állapotához hasonlítják, MRI és egyéb vizsgálatokkal kimutatták, hogy egy szerelmes agya nem igazán különbözik egy kokainfüggőjétől: ugyanazok az agyi áramkörök gyulladnak fel, mintha drogot használnának. A kutatók a szerelmet azokkal a biológiai folyamatokkal hozták kapcsolatba, amelyek az eufóriához, a farkaséhséghez és az addikcióhoz szorosan kapcsolódó dopamin kiválasztását kísérik. 

Maguk a kémiai folyamatok tényleg érdekesek voltak, illetve az is, ahogy boncolgatni kezdték a modern kor hatását a szerelem ideájára. Hogy tulajdonképpen az utóbbi 50 évben - leginkább a média és azon belül is a romantikus filmek hatására - mennyire megváltozott a szerelem felfogás, mennyire mást várnak manapság a férfiak és a nők egyaránt a másik nemtől. A férfiak szépségről alkotott fogalmát ugyanis iszonyatosan megváltoztatták az agyonphotoshoppolt, a soha nem létező tökéletességet képviselő bombanők, akik tulajdonképpen még a való életben sem léteznek, csupán a képeken. Egy illúzió az egész, aminek a csapdájába rengeteg férfi belesétál. 

S ott vannak még a kifejezetten nőknek készült romantikus filmek is, amiket azért tartanak károsnak a szerelmet illetően, mert szintén egy nem létező férfiideált állítanak a mozivászon élére: olyan férfiakat, akik hajnalig lelkiznek és rágódnak az érzéseiken, akik a szerelmet nőként fogják fel. Csakhogy - mint mondják - ilyen férfi ugyanúgy nem létezik, ahogy a tökéletesen hibátlan kinézetű bombanő sem.

Annak ellenére, hogy a könyv néhol eléggé lelombozott, mégis azt mondom, hogy voltak igazán érdekes és megszívlelendő részei, s a kérdéseimre a válaszokat nagyjából úgy vélem, hogy megtaláltam benne. A nyelvezete nagyon egyszerű, nem igényel semmiféle előzetes ismereteket - mondhatni konyhanyelven van megfogalmazva, és emellett még el is szórakoztatott. Szerintem időkitöltésre - ha éppen nincs ötlete az embernek, hogy mit olvasson - vagy kíváncsiság kielégítésére egészen megfelelő könyv. 

Azért a romantikus lelkületűeknek csak óvatosan ajánlott!

Allan és Barbara Pease: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem

Why Men Want Sex & Women Need Love

Fordító:  Sóvágó Katalin

Kiadó: Park Kiadó

Oldalszám:  296

"A szokások nem engedik, hogy szívünk szerint házasodhassunk"

Boris Danzer- Kantof: Magánélet Napóleon korában

elolvastam: 2011. június 8.

Valamikor a gimis éveim során jöttem rá arra, hogy a történelemben sose (vagy ritkán) az az igazán érdekes, amit az órán tanulunk. Nem a nagy távlatból bemutatott lejegyzésre méltónak vélt események az igazán izgalmasak, sokkal inkább azok, amik apró, mára elfeledett könyvecskék, poros lapjain bújnak meg; azok az apróságok, amik bizonyítják, hogy a sok száz évvel ezelőtt élt emberek ugyanolyan emberek voltak mint mi magunk, nem pedig képzelet szülte kitalált alakok.

A történelem még ma is körülvesz minket - akár tudunk róla, akár nem. Egy-egy utcakő mennyi mindent mesélhet arról, hogy kik jártak rajta előttünk, vagy egy háznak is biztosan rengeteg története lehet, ahogy a folyóknak, erdőknek, hegyeknek is. Csak meg kell hallgatnunk a suttogásukat...

A Corvina Kiadó által megjelentetett Magánélet... sorozat pont az ilyen információkat szedte össze - amik valahogy mindig kimaradnak az átlagos történelmi tananyagból, pedig igazán érdekesek! Hohó, de még mennyire...! Nem csatákról, szerződésekről, államalapításokról olvashatunk benne, hanem a történelem hétköznapi embereiről. Akikről elsőre talán furcsa lehet elgondolni, hogy nem csupán háborúztak, politizáltak, hanem öltözködtek, ettek, kirándultak, és bizony nekik is megvoltak a maguk hóbortjai.

Kicsit anarchista korszakomat éltem, amikor kiválasztottam a Napóleon koráról szóló kötetet, ugyanis ez szám szerint a második darabja a sorozatnak. De oda se neki, majd pótlom legközelebb! A könyv, mármint a Napóleon korszakáról szóló, négy hatalmas fejezetre van felosztva, amelyeket aztán jópár kisebb alfejezet darabol szét a könnyebb áttekinthetőség érdekében.
Az első a Család és erkölcs címet viseli, és meg kell mondjam, hogy az olvasása közben többször is kirázott a hideg, többek közt a nők korabeli helyzetéről írtak miatt, a korabeli kiházasítási szokásokat, ami körülbelül egy bútorvásárláshoz hasonlított a legjobban. S persze akkor még nem is beszéltem azokról a borzalmas higiénés viszonyokról, amik a születendő csecsemőt fogadták... vagy a bábaasszonyok azon szokásáról, hogy az újszülött koponyaformáját az ujjaikkal alakították ki, vagy a csecsemő nyelvfékének elvágásáról ne is beszéljünk! S még jópár dolog volt még ebben a fejezetben, amiért hálát adtam annak, hogy én szerencsére nem ebben a korban élek. Valahogy a regényekből nem tűnt ez a kor ennyire borzalmasnak..

A második nagyobb fejezet a lakóhely és a korabeli kényelem témakörét járja körbe, kitérve alaposan mindegyik társadalmi réteg otthonára, divatos tárgyaira, házaik dekorációira, bútorzataikra. Olvashatunk Napóleon szemkápráztató építkezéseiről is, ahol nem csupán látvány tekintetében igyekezett javítani a városok összképén, hanem az egészségügyi helyzeten is. S bizony nem kevés teendő akadt e tekintetben...

"Bármilyen jó gyalogló vagy is, nehezen szánod rá magad, hogy órákon át tapicskolj a szemétben, a bűzös ürülék mocskolta utcákon."

Őszintén? Én egyáltalán nem gondoltam, hogy Párizsban a XIX. század elején ilyen borzalmas állapotok uralkodtak, nagyon meglepő volt ilyesmit olvasni, s a könyvben található korabeli illusztrációk még jobban segítették elképzelni ezeket a számomra elsőre hihetetlennek tűnő dolgokat.

A könyv utolsó két fejezete volt számomra az igazi kedvenc, mert itt a divat és az ételek kerültek szóba. Megtudhattam, hogy mi volt az akkori párizsi divat - nem csupán a meseszép ruhák terén, hanem alsóneműk, kesztyűk, főkötők, frizurák is szóba kerültek, így ha egyszer időutazásra adnám a fejem, valószínűleg Titus-frizurát vágatnék magamnak, és egy meseszép selyemturbánnal ékesíteném, és biztosan nem hagynám otthon a retikülömet, és a kor divatja szerint fehér szaténruhában libbennék be az ajtón. S persze azt is tudom már, hogy miként cseveghetnék a hölgyekkel a szalonokban, milyen újságot járatnék (naná, hogy a Journal des dames et de la mode -ot... még szép!), és kinél varratnám a ruháimat (biztosan Leroy-nál, a "szabók hercegénél, a hercegek szabójánál" ). Persze, azért a higiéniához továbbra is ragaszkodnék.
Az utolsó fejezetnek köszönhetően eszméletlenül sikerült megéheznem: olyan szívesen ettem volna egy hatalmas baguette -et egy kis sajttal (ó, tejóég mennyi sajt volt felsorolva)...
De ezt félretéve, egyébként nagyon sok érdekes dolgot tudhattam meg még ebben a fejezetben a korabeli asztalterítésről, a szervírozásról, az étkezések időpontjaitól, különféle táplálkozási szokásokról, a vendéglőkről, a pezsgőről és a borokról... Nem hiába lett kedvenc ez a fejezet!

Nagyon tetszett ez a könyvecske, amely bár elég vékony, de ez ne tévesszen meg senkit: rengeteg érdekesség, jópár korabeli forrás felhasználásával, érthető nyelven megírva, amiket csodaszép illusztrációk tarkítanak. Szerintem érdemes elolvasni!

Hol van a lélek?

Bereczkei Tamás és Paál Tünde (szerk.) : A lélek eredete - Bevezetés az evolúciós pszichológiába

kiolvastam: 2010. szeptember 12.

Tudom, tudom: nem valami bizalomgerjesztő könyv, hiszen mégse regényről vagy novelláskötetről beszélünk, hanem tanulmányokról... De azért nem kell az ilyesmiktől megijedni, hiszen ha érdekes kérdést boncolgatnak és ráadásul érthetően, akkor semmi gond nem lehet. Így voltam én ezzel a könyvvel.

Hiszen én annyira kíváncsi vagyok arra, hogy miért vannak érzéseink vagy miért van az, hogy a mosolygás az egész világ összes emberénél a boldogságot jelenti? S hát itt van maga a lélek is: vajon mit gondolnak erről a tudósok? A lélekkel kapcsolatban, mint mindenkinek, nekem is kialakult egyfajta véleményem eddigi életem során, ami természetesen mindenfajta tudományos alapot nélkülöz, de hát nem is vagyok olyan alkat, akitől ezt elvárni lehet. S éppen ezért kicsit csalódtam ebben a tanulmánykötetben, mert a címe ugye az, hogy A lélek eredete, de hogy pontosan ez mit foglal náluk magában, nos, ezt nem tisztázták a könyvben, pedig a címéből kifolyólag legalább az elején valami előszóféleségben ezt kellett volna tenniük. Jó, értem én, hogy nem egy ezoterikus, elvont könyv ez, de pont ezért várnám el - és szerintem joggal-, hogy ha már ez a címe a könyvnek, akkor az ott szereplő szót valamiféleképpen definiálják, hogy az ember mégis tisztában legyen, hogy ők mit értenek alatta.

Szóval, ez nem történt meg. De ehelyett az első, Bereczkei Tamás által írt tanulmány, betekintést enged az evolúciós pszichológia kialakulásába, s annak témáját, kutatási területeit is felvázolja - ezt kicsit száraznak éreztem olykor, de ezt itt nem lehet negatívumként felsorolni, hiszen ez nem a laikusoknak íródott elsősorban, hanem a pszichológia szakos hallgatóknak. Bár, megjegyzendő, hogy ennek ellenére, nagyobb utánajárás nélkül, szinte mindenki számára érthető, s a különböző és érdekes példák az állatvilágból és a különböző emberi kultúrákból azért adnak valamiféle ízt a szövegnek.

S nagyjából ezt a jellemzést mindegyik tanulmány megkaphatná a kötetben, igazából nincsenek nagyobb stílusbeli eltérések, maximum maga a választott téma miatt lehet jobb az egyik tanulmány, mint a másik. De persze, ez teljesen szubjektív dolog. Nekem a kedvencem egy Paál Tünde tanulmány volt, amelyik a nyelv kérdéseit boncolgatta: így azt, hogy miért is alakulhatott ki, mikor, és hát szó volt még benne a laikusok körében is népszerűnek számító témáról, vagyis arról, hogy hány éves koráig tanulhat meg az ember beszélni. Itt persze szóba jöttek az elvadult gyerekek, akiket vagy vadállatok neveltek vagy mindenféle szociális inger nélkül éltek születésüktől fogva; vagy a másik ilyen közkedvelt téma, hogy vajon az állatok megtaníthatók-e olyasfajta beszédre, mint az emberé?

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett az evolúciós pszichológiában, hogy az embert egy olyan lénnyé egyszerűsítették le, amely csupán a túlélésért és a fajfenntartásért küzd. De szeretném hinni, hogy azért ennél több vagyok -tudom, tudom nem valami tudományos hozzáállás, meg talán kicsit önmitizáló is, de én akkor is hiszem, hogy nem csupán ösztönökből és különböző kémiai reakciókból épülünk fel, hanem van valami plusz, ami megmagyarázhatatlan ( s ezt nem csupán az emberre értem, hanem az állatokra is). Valami, amit nem leírni, amit igazából felfogni sem lehet, csak tudjuk, hogy van. Hát nem szebb dolog így gondolni magunkra, mint valami képletre?

És hát ott van az önzetlenség kérdése is... Na, ezt hogy magyarázzák, ha már annyira küzdünk a túlélésért, akkor miért képesek egyes emberek segíteni másokon néha a saját kárukra? Birkás Béla tanulmánya boncolgatta ezt a témát - mert ez nekik is leesett, hogy ez bizony ellentmondás - , de engem nem igazán győzött meg. Azt írja, hogy az önzetlenség tulajdonképpen nem is az, hanem közvetetten szolgáljuk a saját céljainkat, s például az, hogyha egy égő házból ki akarod menteni valamelyik családtagodat, ott tulajdonképpen a DNS állományod továbbélése motivál, hiszen a rokonok közel azonos DNS-en osztoznak. Hát, ez igazán megható!

Összességében olvastam benne nagyon érdekes dolgokat - így például a gyerekek fejlődése, a szülő-gyermek kapcsolata és a nyelvvel kapcsolatos kérdések -, de kiábrándítóakat is tudtak mondani. Persze, ez tudomány, és muszáj bizonyítékokat, levezetéseket felmutatni, s hát az emberi érzések, gondolatok elég kényes téma, nehéz elfogadni, hogy egyesek úgy állnak hozzá, hogy le lehet írni, akár betegséget. Nehéz felfogni, hogy ezek is ugyanúgy a fizikai világhoz tartoznak. Nekem legalábbis.

Az értékelésemben 5 pontot ért el!

Kiadó: Gondolat Kiadó
Eredeti ár: 3500 Ft
Oldalszám: 388 oldal
ISBN: 9 789636 931834

Fülszöveg: A könyv célja, hogy alapfokú, szisztematikus áttekintést nyújtson az emberi viselkedés és gondolkodás evolúciós összetevőiről, mozgatórugóiról. Ebben a tárgyban magyar nyelven már jelentek meg tankönyvek, továbbá ismeretterjesztő, népszerűsítő kiadványok, de még nincsen olyan átfogó, rendszerezett tudást kínáló monográfia, amely egyszersmind közérthető nyelven íródott. A könyv egyszerre kíván szólni a laikus közönséghez és a pszichológia (illetve más társadalomtudományi szakok) BA hallgatóihoz. A könyv a következő főbb fejezetekből áll: Az evolúciós gondolkodás térhódítása a pszichológiában; Evolúciós mechanizmusok; Az emberi faj története; Az emberi elme eredete; Megismerés, gondolkodás, érzelmek; Csoport és egyén; Önzetlenség, együttműködés; Agresszió, vetélkedés; Szexualitás; Párválasztás; Szülő-gyerek kapcsolatok; Fejlődés, szocializáció; Kultúra.

Egy szoknya, egy nadrág

Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése

kiolvastam: 2010. augusztus 15.

Gondolkoztál már azon, hogy miért vannak egyáltalán nemek? Miért nem osztódással szaporodunk? Vagy hogy van-e jelentős különbség a női agy és a férfiagy között? És ez vajon hogyan függhet össze a kommunikációs képességeinkkel? És egyáltalán mi az a rendszerező agy és az empatikus agy, és kinek van ilyenje?

És hallottál már arról, ha a kismama sokat idegeskedik a terhessége alatt, akkor megnő a tesztoszteronszint, akkor nagyobb valószínűséggel lesz a baba balkezes? És azt tudtad-e , hogy a balkezességgel gyakran jár együtt az allergiára és asztmára való hajlam?

"Az ember receptje: végy egy majomagyat, préselj bele még egy kis tudatosságot, adj a kezébe egy bankkártyát. Ecce homo."

Nem? Hát, Szendi Gábor könyvében ezek a kérdések és az ezekre adott lehetséges válaszok mind megtalálhatók. És még ennél sokkal több is! A könyv tizenkilenc fejezeten át tárgyalja a nő-férfi különbségeket (miért alakultak ki, mire jók és miért maradtak még ma is meg), az emberi kapcsolatokat, legyen az hetero-vagy épp homoszexuális. Szó van még benne a divatról, a parfümökről, a természetes illatról és annak varázsáról, a szépség fogalmáról: mitől szép a szép, illetve párkapcsolat szempontjából valóban olyan jó-e elképzelhetetlenül gyönyörűnek lenni? (A nem photoshoppal készített műbarbie-knak megsúgom: bizony, nem valami jó dolog!)

Az író ezeket a dolgokat mind az evolúciós pszichológia segítségével járja körül, s ezzel igyekszik magyarázatot találni a furábbnál furább kérdésekre, még hozzá nagyon élvezetes stílusban. Szendi Gábor nagyon közvetlen írásmódja, és a konyhanyelven megmagyarázott szakszavak használata a szövegben, nemcsak hogy megkönnyíti az olvasást, hanem élvezetessé is teszi. Ám a kicsit tudálékosabb olvasók kedvéért hivatkozások is jócskán találhatók benne. A fejezetek nem hosszúak, s azok is még alfejezetekre vannak osztva, amiket egy-két perc alatt átfuthat az ember, akár a buszra várás közben is vagy két megálló között.

"A szerelem az a gyógyíthatatlan elmebetegség, amelynek egyetlen gyógyszere a kiválasztott Másik."

Na, hát ennyi volt a pozitívum részemről! Nem vagyok én nagy tudós meg ilyenek, de elég sok ellentmondásba (vagy számomra nem elfogadható kijelentésre) bukkantam olvasás során, amiket vagy józan paraszti ésszel következtettem ki vagy pont saját magának mondott ellent a szöveg pár sorral lejjebb. Így számomra az egész könyv hiteltelenné vált, mert hát ki tudja hogy még hány olyan dolog bukkan még fel benne, ami nem teljesen úgy van, csak az én picinyke tudásom miatt nem vettem észre... Szóval, én ezt az egészet inkább fenntartásokkal kezelem, bár tisztelet az írónak!

A másik dolog, amiért kicsit felment bennem a pumpa, hogy a nők itt úgy szerepelnek, mint valami szülőgép, akiknek az az életcéljuk, hogy minél több és egészségesebb gyereket hozzanak a világra. Értem én, hogy evolúciós pszichológia meg minden, de ez azért nekem nem okés. És hogy a tudományok, az irodalom megszületését úgy állítja (vagy állítják?) be, mint a férfiak által létrehozott kreálmányokat, amik csak a nők megszerzése céljából jöttek létre? Hát, ez azért na! És hogy ezeket olyan adatokkal igyekszik alátámasztani, hogy mennyivel több férfiíró meg tudós van/volt? Hát, de azért kérem szépen, nézzük már meg, hogy a nőket mikor engedték oda az iskolapadhoz, vagy mikor engedélyezték azt, hogy a nők részt vehessenek az egyetemi oktatásban? Mikor hagyták nekik azt, hogy egyáltalán könyvet írjanak? Hát, így persze, hogy több a férfi, mint a nő...

Sajnálom, így számomra ez a könyv csupán 3 pontot kap!

A könyvért köszönettel tartozom a Jaffa Kiadónak!
És hálás köszönet illeti a Freeblogot és Lobo-t is!

Akik előttem írtak róla:
ilweran
Natasha

Kiadó: Jaffa Kiadó
oldalszám: 344 oldal
ár: 2940 Ft
ISBN: 978 963 9971 07 3

Fülszöveg:

Miért vannak nemek? Miért hal ki tízmillió év múlva a férfi? Mi a női szépség és mit vár a nő a férfitől? Mire jó az orgazmus? Jó-e meddőség ellen az orális szex? Miről árulkodik mutató- és gyűrűsujj-arányunk?

Szendi Gábor A nő felemelkedése és tündöklése című könyvében ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ, miközben az evolúciós pszichológia nézőpontjából vizsgálja Nő és Férfi kapcsolatát. Lebilincselően izgalmas gondolatmenetei bizonyítják, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a Nő a titkos mozgató! A Nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak közt dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik… Miközben a Nő gyengének tűnik, az Erő vele van, ő az evolúció titkos favoritja!

Mit (t)akar a férfi?

Dr. Csernus Imre: A férfi

kiolvastam: 2010. augusztus 5.

Azt hiszem elég nehéz kérdés megválaszolni, hogy mitől lesz egy férfi valóban férfi... miben rejtőzik a férfiasság fogalma? Persze, tudunk bizonyos attribútumokat, amikről úgy hisszük, hogy egy férfinak rendelkeznie kell. Ilyen az is, hogy erős legyen - mind fizikai, mind lelki értelemben, bátor, megvédje a gyengébbeket, megteremtse a családja számára a megfelelő egzisztenciát... Csernus könyvéig ezeket egyszerű kérdéseknek tartottam, bár soha nem tettem fel magamban ezeket, de tudtam, hogy van erről egy képem és tudom, hogy ez az egész mit takar. Hát, rájöttem, hogy ez mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik...

Az, hogy ennyire lebagatellizáljuk ezt a kérdést, már ha egyáltalán valaha is feltesszük magunkban vagy csak simán azt hisszük, hogy tudjuk miből áll a válasz, nagyrészt a kulturális beidegződéseknek köszönhetjük: hiszen mindenki életében, születésétől fogva, felbukkan egy férfimodell, aki bizonyos viselkedésmintákat mutat - aztán lehet, hogy kicsit mellékvágányra tereli a férfiasság mibenlétéről vallott felfogásunkat, mert azt hisszük, hogy ez az, pedig valójában csak a pp mibenlétét tapasztaljuk meg...

És hát nem mellesleg ott a média, ami belegyömöszöli az emberekbe azt a felfogást, hogy az a király csávó, akinek minimum egy Porsche-ja van és egy Playmate szeretője, felelősséget vállalni nem kell neki semmiért, azt majd az asszony úgyis megoldja, neki csak kocsikázgatni kell, meg hát azt a sok pénzt hazahozni, mert ő ilyen irtó fontos ember, és nem mellesleg egy király csávó - pedig, ha tudná, hogy valójában csak egy pp...

"Hallottam olyan pasiról is, aki azt mondta, azért szeretne sok pénzt, mert a gazdagsága azt a fajta szabadságfokot jelentené számára, hogy mezítláb járhat, szakadt gatyában, felteheti a lábát az asztalra, és nincs szüksége mobiltelefonra(...) Ez az álom arról szól, hogy valaki azért akar dolgozni és meggazdagodni, hogy szabad legyen"

Az az igazság, hogy ez a fogyasztói társadalom, ami csak a lehető legjobb profit elérésére van berendezkedve, kicsit elviszi az ember szekerét egy tök másik irányba: egy olyan felszínes és anyagias álomvilágot teremt az emberek számára, akik így azt hiszik, hogy csak így lehetnek boldogok. Keress sok-sok pénzt, minél többet, és el ne felejts vásárolni. Sokat. Vagy még annál is többet.

De persze, emiatt nem csupán a média okolható, félre ne értsétek, de azért elég nagy szerepe van benne...

" Szerintem a különbözőségek abból fakadnak, hogy bizonyos szempontból a nők és a férfiak másra vannak megtanítva és kondicionálva. Az érzelmi intelligencia fejelsztésével nem a kudarcokat nyírjuk ki az életünkből, csupán gyorsabban tudatosul az a felismerés, hogy negatív irányba haladok, és milyen gyorsan tudok ebből kilépni, hogy ne erre haladjak. "

És hát aztán ott vannak azok a kulturális berögződések is, amik megszabják, hogy hogyan is viselkedhet egy férfi: ők nem sírhatnak, nem analizálhatják az érzéseiket és saját magukat, mert az milyen puhány dolog már... És hát, az ilyen elfojtások miatt jönnek aztán a problémák, és egy nap felkel az ember, és észreveszi, hogy mennyire üres az élete és nem boldog. De hát miért? Ott a Porsche, a Playmate és sok-sok pénzt keres. Akkor mi a probléma??

"Ezek szerint, ha egy pasinak nincsen pénze, akkor nem is érezheti magát férfinak? Egyelőre ez a világ üzenete."

Igazából, csak szembe kéne nézni önmagunkkal, és nem a folytonos megalkuvásokat kéne keresni az életben, hanem igenis kitartani a vágyaink mellett. És ne feledkezzünk meg útközben arról sem, hogy a párkapcsolat nem magától működik, azt életben kell tartani - olykor igen kemény munka árán. S azt hiszem, ez az üzenet nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek is ugyanúgy szól.

Csernussal való első találkozásom után nagyjából ezeket szűrtem le, s remélem nem siklottam el egyéb fontos dolgok fölött. Igazából, mikor a kezembe vettem a könyvet, úgy voltam vele, hogy "na, ebből mindent meg fogok érteni" - hát, igazából nem így lett, bár a megoldáshoz kicsit közelebb kerültem és sok új kérdés tolong azóta a fejemben, amik eddig soha nem fogalmazódtak meg bennem. Voltak olyan elképzelései, amikkel totálisan egyet tudtam érteni, de voltak olyanok is, amiket elképzelni sem tudtam, hogy ez tényleg így van és ezért és ezért.

S igazából, amit furcsálltam, hogy ez nem egyértelműen a férfiakról szólt - ahogy a cím sugallta, hanem úgy általában az emberről, vagyis a magyar emberről. Párkapcsolat, családi háttér, munkahely, emberi kapcsolatok - mind-mind terítékre került, de nem csupán a férfi szempontjából. Ez persze, nem feltétlenül baj - hiszen jó hipochonder módjára, így magamat is analizálhattam.

"A probléma akkor keletkezik, amikor valaki a párkapcsolatában is hazudik. Mert annál súlyosabb önátkúrás nincs. Ebben az álszent világban nagyon sokszor nem lehet őszintének lenni. de ott kint a túlélésről van szó. Azonban otthon ez megbocsáthatatlan bűn. "

Tetszett ez a személyes hangvétel, ami teljesen azt az érzetet adta, mintha Csernussal egy kávé mellett beszélgetnénk a férfiakról, az emberi kapcsolatokról vagy úgy magáról az életről. Hát, jó kis beszélgetés volt! Imádtam azt a képiséget, amit egy-egy probléma leírásánál vagy a vele való szembesítésnél alkalmazott - annyira jól adta vissza az egészet, miközben ennek a komolyságát vagy a súlyosságát tényleg jól érzékeltette. Szinte sokkolta vele az embert.

Találkozásunk Csernus bácsival 7 pontosra sikeredett.

A könyvért köszönettel tartozom a Jaffa Kiadónak!
Továbbá a közreműködésért még hálás köszönet illeti a freeblogot és Lobo -t is!

Ókori mágusok -kik voltatok?

Fritz Graf: Mágia a görög-római világban

kiolvastam: 2010. július 19.

Mágia - már maga ez a szó is varázslatosan hangzik, nem? Mint egy titokzatos varázsszó, ami vágyakozást és kíváncsiságot egyaránt ébreszt a hallgatóban. Valami ősi, mégis valami divatos: hiszen hány regényírót, hány filmrendezőt, festőt, szobrászt ihletett meg a mágia világa az évszázadok során? S hány hétköznapi ember álmodozik titkon azokról a varázslatos dolgokról, amiket a művészek a szemük elé tártak?

Fritz Graf könyvének a középpontjában a mágia áll, méghozzá (mint a címe is mutatja) a mágia görög-római vonatkozásait járja alaposan körül. Nem más ez, mint egy alapos mágiatörténet, műfajához képest nagyon olvasmányosan megírva. A szerző már az előszóban elárulja nekünk célkitűzését ezzel kapcsolatban, méghozzá, hogy minél szélesebb közönség számára érthető legyen, s az olvasó ne egy száraz adathalmazt lapozgasson. Azt kell mondjam, hogy az író sikeresen véghezvitte tervét - már amennyire ezt egy komolyabb tanulmánytól elvárni lehet. Természetesen, azért nem egy regényről vagy egy a Mária Magdolna-örökségéhez hasonlító rendkívül izgalmas, bár igazságtartalmát tekintve erősen megkérdőjelezhető tanulmányról van szó. Az érdekességek itt is ugyanúgy megtalálhatók, bár ahogy komolyabb tanulmányoknál lenni szokott - itt is érezni, hogy minden szónak súlya van.

Az elején a laikus olvasó egy gyorstalpalót kap a kutatástörténetből, s jobban megismerheti azokat a forrásokat, amelyekből dolgozott az író - ezek később már csak említés és idézés szinten vannak jelen, szóval jó ezt a részt figyelmesen olvasni.

S a Bevezetés után már ott is termünk az ókori mágia világában. Megtudjuk, hogy a mágia perzsa eredetű szó, s Hérodotosz szerint ezek a perzsa magoszok egyfajta titkos társaságokba tömörültek és álomfejtéssel, jóslással, temetkezési rítusokkal, áldozatbemutatással foglalkoztak. További érdekességeket fejtünk fel Graf úrral együtt, ha töretlenül és rendületlenül haladunk előre: mit értettek a görög, majd a rómaiak a mágus szó alatt, milyen volt a megítélésük, illetve a vallás-tudomány dichotómiáját is részletesen tárgyalja.

S a következő fejezetekben maga a mágus kerül a középpontba: vagyis hogy mi tett valakit varázslóvá? Hogyan ismerték fel az ókoriak, hogy varázslóval van dolguk? S milyen rituálék voltak szükségesek ahhoz, hogy az ember mágussá váljon? Csupa-csupa izgalmas kérdés, amit szerintem (már ahogy én ezt meg tudom ítélni) az író jó alaposan körüljár, s rengeteg példát hoz fel, ami miatt még olvasmányosabbá válik az egész tanulmány.

S miután a mágia jelentését és a mágus személyét megismertük, megtudhatjuk hogy hogyan is folytak a különböző rituálék, milyen eszközöket használtak, s még az áldozatok "nézőpontját" is beleveszi a vizsgálódásba - már amennyire ez az áldozatok véleménye nélkül lehetséges.


Érdekesnek találtam Fritz Graf könyvét, hiszen érdekelnek az ilyen témával kapcsolatos dolgok, s külön tetszett benne az, hogy bár elég tankönyv-szerű az egész, ehhez képest mégis jó volt olvasni, hiszen az oldalakon nem zavarták a szememet a lábjegyzetek (amik függelékbe voltak rejtve hátul), s ami idegen kifejezés előfordult azt mindig megmagyarázta, és az egész könyv tagolása is jól volt megoldva - tehát egy áttekinthető munkára kell gondolnunk. Vastagsága se visszarettentő, a függelék nélkül körülbelül 160 oldal.
Talán, a külcsín az, ami határozottan nem nyerte el a tetszésemet: jobban örültem volna egy keményfedéllel ellátott példánynak, s valami szebb borítónak. De nem lehet minden tökéletes!

Akit érdekel a mágia vagy a történelem eme szelete, annak bátran ajánlom, legyen az történész vagy éppen laikus. Az értékelésemben 8 pontot ért el!

A könyvért köszönettel tartozom a Gondolat Kiadónak!

A titokzatos mosolyú hölgy

Rita A. Scotti: Az elveszett Mona Lisa

kiolvastam: 2010. június 25.

Mona Lisa mosolyát mindenki ismeri. Nincs olyan ember a világon, aki értetlenül állna a Louvre-ban da Vinci eme képe előtt, s a kép alatt található kiskártyáról olvasná el a címét. Mona Lisa beivódott a köztudatba, kultúrális ikonná vált.

De vajon ez a széleskörű ismertség valóban pozitív dolog? Valóban jót tesz egy festménynek vagy egyáltalán bármi másnak, hogy ekkora figyelmet kap? Vajon egy olyan festészeti mérföldkő, mint a Mona Lisa, megérdemli azt, hogy párnára hímezzék, vagy egy zokniról mosolyogjon vissza, vagy egy esernyőt illetve bögrét díszítsen? Vagy ne adj' Isten egy óvszernek szolgáljon ékül?

De ne szaladjunk ennyire előre! Maradjunk egy kicsit szigorúan ennél a képnél! Bár tudom, hogy nehéz dolog, de próbáljuk meg azt, hogy friss szemmel tekintünk rá: mintha most látnánk életünkben először. Da Vinci rengeteg újítást vitt ebbe a festménybe, ami a reneszánsz festészetben meglehetősen szokatlan volt: először is, maga a beállítás. A korábbi reneszánsz portrékra jellemző volt, hogy a modellt vagy teljesen szemből vagy oldalról ábrázolták. Ám da Vinci hölgye háromnegyedes fordulatba van beállítva. Ezt a beállítást ma már contrapposto néven emlegetjük. A másik újítása Leonardonak az ún. sfumato technika bevezetése, ami a különböző festékrétegek egybemosódását jelenti, s ez egyfajta bizonytalan látványt hoz létre. Nyilván rájöttetek, hogy ezt a technikát a festő leginkább a modell szeme és szája körül alkalmazta. Ezáltal jött létre Mona Lisa -nak az a titokzatos mosolya, amely oly' sokakat megihletett és fogva tartott az idők során. Persze, még említést érdemelne a piramiskompozíció tökéletesítése, illetve ez a képzeletbeli tájat ábrázoló háttér is, de ezekről inkább csak elég legyen annyit mondanom, hogy szintén a kép tökéletességét és különlegességét szolgálják.

Mona Lisa szépsége rengeteg embert vett le a lábáról a reneszánszban, még Giorgo Vasarit is, aki művében (A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete) jópár dícsérő mondatot szentelt ennek a festménynek, s kijelentette, hogy annak a festőnek, aki Leonardo fölé akar kerekedni, bizony jól fel kell kötnie a nadrágját, mert nem lesz egyszerű. Hát, úgy tűnt mégis sokan vették kihívásnak ezt a dolgot, mert számtalan Mona Lisa stílusú arckép kezdett születni ebben a korban -ezeknek együttes elnevezése lett Gioconda vagy Joconde- s fura módon Leonardo hölgye egyre jobban kezdett kimenni a divatból.

Aztán Mona Lisa-nak kalandos utat kellett bejárnia, míg magáénak mondhatott egy saját arcképével díszített zoknit. Része volt a Francia Királyi Gyűjteménynek, négy éven keresztül függött Napóleon hálószobájában, majd elfoglalta a helyét a Louvre egyik termében. Eljött a Romantika kora, s Mona Lisa megint felkapott hölgy lett, akihez rengeteg szerelmes levelet és szonettet írtak - számos rajongója akadt. De a hölgy csak nézte, nézte ezeket a szerelmes ifjúkat, s csak egy titokzatos mosolyt engedett feléjük.

Majd elérkezett a sokszorosítás kora: minél olcsóbban, minél több emberhez eljuttatni a művészetet. Leonardo da Vinci és még számos más művész mesterműve pár garasért megkapható lett a sarki boltban. Már nem váltott ki akkora lázat, mint ötven évvel ezelőtt, de azért rajongói még mindig akadtak.

S ezzel el is érkeztünk Rita A. Scotti könyvéhez, illetve annak témájához (remélem, még bírjátok szusszal! ) : a Mona Lisa elrablása. Ez volt a lehető legtökéletesebb reklám a szép hölgy számára! Elrablásának ténye, hogy egy idegen kabátja alatt kisétált a Louvre kapuján, minden eddiginél nagyobb Mona Lisa-lázat robbantott ki. Képe ott díszelgett az összes párizsi lap címlapján, hűlt helye a Louvre -ban pedig valóságos zarándokhellyé vált -az emberek tolongtak azért, hogy megnézhessék honnan tűnt el a Mona Lisa. Mindenki igazi tragédiaként élte meg ezt a helyzetet, bár jóllehet voltak olyanok is, akik korábban a létezéséről se tudtak. Az eladók persze kapva kaptak az alkalmon: igyekeztek minél nagyobb üzletet csinálni ebből a hisztériából. Így számtalan képeslap és reprodukció látott napvilágot Leonardo hölgyéről.

Rita A. Scotti könyve, amit szeretnék egyértelművé tenni mindenki számára, hogy nem regényről van szó, hanem ismeretterjesztő munkáról, lebilincselően érdekes stílusban és igazi aprólékossággal mutatja be Mona Lisa eltűnésének hiteles történetét, miközben jobban megismerjük a századelő közegét is. Hallhatunk összeesküvés elméletekről, találgatásokról, melyek a festmény eltűnése kapcsán felmerültek a rendőrségben vagy a közvéleményben.

A szerző a Mona Lisa elvesztésétől egészen a megkerüléséig kíséri figyelemmel az eseményeket. Korabeli sajtócikkek színesítik az amúgy is érdekes munkát, számba veszi a gyanúsítottak listáját, s egy-két érdekességet is megtudhatunk a festmény kapcsán: mint például, hogy egy férfi annyira szerelmes volt Leonardo hölgyébe, hogy kétségbeesésében fejbelőtte magát a festmény előtt.

Természetesen, két év múlva visszatért otthonába ez a csavargó hölgy, s az emberek megbocsájtottak neki nagy megkönnyebbülésükben. Jó szívvel fogadta mindenki, s csodájára járnak azóta is. A Mona Lisa -láz nem csökkent, úton, útfélen belebotlott az ember ebbe az arcba, s titokzatos mosolyába. A rablás következményeként Mona Lisa passzív tárgyból egy érzésekkel bíró lénnyé vált. Bár ezt a kérdést később Nat King Cole azért feltette a hölgy számára egy csodálatos dalban, melyet ő ihletett : "Are you warm, are you real, Mona Lisa?/ Or just a cold and lonely lovely work of art?"

Persze, a hírnévnek mindig ára van! Mona Lisa népszerűségének növekedésével egyenesen arányosan szaporodtak a festményhez kapcsolódó paródiák: úgymint Duchamp vagy a Dalí által készített. Andy Warhol-t, a popart neves képviselőjét, is megihlette: "Harminc jobb, mint egy" című fotomechanikus módon elkészített Mona Lisa sorozatával arra akart rávilágítani, hogy a festmény már nem csupán a magaskultúrához tartozik: kultúrális ikonná vált. Nem mesterműként, s nem is istenségként ábrázolja, hanem csak egy, a technika által végtelenül sokszorosítható, egyszerű képmásként. Warhol ezzel rámutatott, hogy a kép mechanikus, szenvtelen ismétlésével a néző látásmódját eltompítja, s így a kép elveszíti valódi értékeit. Ehhez a képhez hasonlatos Fernand Léger: A kulcsos Joconde című festménye is, melyben kulcscsomóval és más, egyéb hétköznapi tárgyakkal ábrázolta a Mona Lisát, arra utalva, hogy ez a festmény már épp olyan jelentéktelen tárgy, mint azok.

Összegzés:
A posztomban kicsit eltértem a könyvtől és annak értékelésétől, sőt ahogy most visszaolvasom, látom hogy alig pár bekezdést szenteltem neki. Ne haragudjatok érte, de a Mona Lisa és annak utóélete a szívem csücske, fél évig volt szerencsém foglalkozni ezzel, egy egyetemi "kutatáson" belül, s azóta is megdobban a szívem, ha ránézek erre a képre. Szóval, ezzel kapcsolatban hajlamos vagyok a szófosásra :-) De a könyv tényleg jó és érdekes, csak ajánlani tudom! (Bár nekem jobban tetszett Donald Sasoon könyve, ami a Mona Lisa sztori címet viseli) Így az értékelésemben 9 pontot ért el!

Amit egy könyvmolynak tudni érdemes

Ráth-Végh István: A könyv komédiája
kiolvastam: 2010. március 23.

Sokan vagyunk, akik szenvedélyesen szeretjük a könyveket, s nagyrészünk a könyvekre kiterjedő hatalmas birtoklási vággyal rendelkezik. De mit szóltok, ha azt mondom, az hogy teleborítják a hálónkat és a nappalinkat a szebbnél szebb kötetek még mind semmi ahhoz képest amit egy bizonyos Richard Heber művelt? Elárulom, a pasas félmillió (!!!) könyvet gyűjtött össze élete során, amik annyira kinőtték otthonát, hogy könyveinek külön házakat tartott fenn Európa szerte: Brüsszel, Párizs, Antwerpen, Genf városa is magáénak mondhatott egy, a különc könyvimádó által bérelt házat.

De hát ez még semmi! Gondolom, Ti is voltatok már úgy, hogy azt éreztétek annyira kell nektek egy bizonyos könyv, hogy ölni is képesek volnátok érte (persze csak képletesen). Nos, voltak akik ezt nemcsak képletesen gondolták, hanem meg is tették... Ki gondolná, hogy a könyvek iránti szeretetnek ilyen veszélyes mélységei is lehetnek?

Ráth-Végh tudósít olyan esetekről is, amikor a bibliofil nem másokat, hanem saját magát ítélte halálra a könyvek miatt. S hogy ezt hogyan csinálta? Ezek a bibliofilek nem igazán voltak gazdag, jómódú emberek, elég szűkös anyagi körülmények között éltek, s mikor utolsó fillérjeikkel elindultak a boltba, hogy vegyenek maguknak egy kis kenyeret, nos balszerencséjükre egy könyvesbolt vagy antikvárium mellett haladtak el, s mindig találtak maguknak valami kihagyhatatlan könyvet, s így étel helyett erre költöttek... Elárulom, ezeknek nem volt jó végük.

Persze, maguk a könyvek is a középpontba kerülnek Ráth-Véghnél, nemcsak a már a pszichiátriai esetbe sorolható könyvkedvelők. Megtudhatjuk hogy régen milyen iszonyat hosszú, agyonkörmondatozott, megjegyezhetetlen címeket adtak műveiknek az írók, vagy beleolvashatunk egy-egy igen öndicsőítő, agyonajnározó előszóba is, ami próbálta a közönség felé reklámozni a könyvet, vagy esetleges illetlen tartalma miatt mentegetőzött. Igen vicces kis történetek ezek, amiken jókat lehet derülni, s akkor még nem is beszéltem a kedvenc részemről: a sajtóhibákról. Ráth-Végh olyan jó példákat hoz fel könyvében, hogy azoktól vagy fél órán keresztül a hasamat fogtam a röhögéstől, és még azóta is jópárszor ha csak eszembe jutnak.

De van itt mindenféle téma, ami szem-szájnak ingere és valamilyen szinten a könyvekhez kapcsolódik. Igazán örülök, hogy rábukkantam erre Natashánál, nélküle nem is biztos, hogy megismertem volna ezt a könyvet. Még egyszer köszi!

Összegzés:

Hihetetlenül jó könyv, mindenkinek, de tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! Ráth-Véghnek eszméletlen jó stílusa van, sokszor megnevettetett nemcsak a történeteivel, hanem a cinikus hozzászólásaival, tanulság levonásaival. S nemcsak én élveztem, hanem a párom és a barátaim is, ugyanis az utóbbi hetekben kedvelt foglalatosságunk lett, hogy ebből olvastam fel nekik részeket vagy meséltem el egy-egy érdekesebb történetet. El is határoztam, hogy ebből egy példányt birtokolnom kell, jó lesz elővenni később is, másoknak is mesélni belőle. Sajnos többet a könyvről igazán nem mondhatok, de vegyétek kezetekbe és meglátjátok, hogy eszméletlen! Az értékelésemben 10 pontot ért el!

Félek, tehát vagyok

Hankiss Elemér: Félelmek és szimbólumok
kiolvastam: 2010. február. 25

Hankiss Elemér tanulmányával még adós maradtam, pedig kár lett volna kihagyni, hiszen tanulmány mivoltát meghazudtolva hihetetlenül érdekes és olvasmányos is. Ezért is gondoltam, hogy ennek bizony bejegyzést kell szentelnem.

Ez a kötet, mint a cím is sugallja a félelem témáját veszi górcső alá, s azonbelül is leginkább azt vizsgálja, hogy vajon mennyire határozza meg az emberi civilizációt, s úgy egyáltalán az egyén mindennapi életét. Biztos Ti is feltettétek már magatokban azt a kérdést, hogy vajon az emberek miért is vonzódnak (tisztelet a kivételnek) a horror, illetve a thriller vagy úgy általában az olyan történetek iránt, amik félelmet keltenek bennünk? Nos, erre választ kaphatunk, ha elolvassuk ezt a könyvet.

Tudnunk kell, hogy a félelem már az emberiség történelmének legkorábbi szakaszaiban jelen volt mítoszok formájában. Később, ahogy a civilizáció egyre jobban kiépült, a természet rizikófaktora csökkenni kezdett. Ám ahogy a külső veszélyek megszűntek, úgy növekedtek és szaporodtak belső szorongásaink. Hiszen ha belegondolunk nem hiányozhatnak a démonok, az ördögök a kereszténységből, illetve az erőteljesen vallásos korszakok idején minden ember szeme előtt ott lebegett a bűntől, az elkárhozástól, az Úrtól való félelem. És hát manapság pedig a televízió képernyőin megjelenő szörnyek, sorozatgyilkosok, katasztrófák ma is szinte mindennaposan felkorbácsolják bennünk ezeket a félelmeket.

Persze, igyekszünk védekezni a sorozatosan minket érő rettegés ellen, s így az elhárító mechanizmusok csinos kis arzenálját fejlesztettük ki magunkban. Például, ahogy előítéleteket táplálunk másokkal szemben, megbélyegzünk, kiközösítünk mindent és mindenkit, aki egy picit is zavarja a lelki nyugalmunkat. De még nem is soroltuk fel ide a magas fokon űzött öncsalásainkat, önámításainkat. Nem is beszélve arról, hogy emlékezetünk is rövid és szelektív – ebből rengeteg hasznot húzunk, csakúgy mint abból, hogy képtelenek vagyunk látni a jövőt, és életünk időbeli korlátaival szembenézni se tudunk.

De a félelem, mint meghatározó emberi létélmény nem csak negatív oldalát mutatja, pozitív értelemben is gondolkodhatunk róla. Ha így vesszük, akkor ez az érzés az életünk, a személyiségünk, a közösségeink kiépítésére is ösztönöz minket. Tehát, életet is teremt!

Hankiss rengeteg nézőpontból járja körbe ezt az igen széles témát: vallási, szociológiai, antropológiai szempontból, olykor egy kis filozófusi eszmefuttatásokkal megtűzdelve. De ne ijedjetek meg, azok is hihetetlenül érdekesek és tanulságosak. Szót ejt még az épületekről, a városokról, mint védelmezőkről: miért pont így épültek? Miért pont oda? Miért pont olyan színű kívül és miért más belülről? Miért pont olyannak kell lennie egy város alaprajzának? Milyen szimbólumokat fedezhetünk fel egy katedrális vagy templom megépítésében? És még számos hasonló érdekes kérdés, amiken az ember lehet hogy magától el se gondolkodna.

Összegzés:

Akit egy kicsit is érdekelnek a civilizáció miértjei, annak megéri a kézbe vételt! Mint tanulmány meglepően olvasmányos és érdekes, sőt helyenként humoros is. Egyszóval egy kellemes csalódás volt számomra! Megérte elolvasni! Az értékelésemben 7 pontot ért el!

A válasz arra a kérdésre miért is kell szilveszterkor buliznunk?

Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza

Kiolvastam: 2009. szeptember 20.

" Azok a rítusok és hiedelmek, amelyeket 'Az idő megújítása' cím alatt csoportosítottunk, végtelenül sok változatot alkotnak, és azzal nem is áltathatjuk magunkat, hogy összefüggő és egységes rendszerben kíséreljük meg a bemutatásukat. Ám dolgozatunk célja nem is kívánja meg, hogy e megújítás minden formáját bemutassuk vagy akár morfológiailag vagy történetileg elemezzük. Nem kell most tisztáznunk, miként alakult ki a naptár, s ugyancsak nem kell felvázolnunk olyan rendszert sem, amely magába foglalná a különböző népek eltérő felfogását az 'évről'. A legtöbb primitív társadalomban az Újév azonos az új termésre helyezett tabu visszavonásával: ezzel a kijelentéssel a termés ehetővé és ártalmatlanná válik a közösség számára. Ahol több gabona- és gyümölcsfajta terem, és egymást követő évszakokban érnek be, ott gyakran több újévi ünneppel találkozhatunk. Ez azt jelenti, hogy az idő felosztását azok a rítusok határozzák meg, amelyek az élelemkészletek megújítását irányítják. Azok a szertartások szabják meg tehát az időegységeket, amelyeket a közösségi élet folytonosságának teljességét hivatottak fenntartani."

Fülszöveg:

Az örök visszatérés mítosza az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot sem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, amelynek történelmét végtelen szertartásokból éli át újra és újra, s amelyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve örökké visszatér.

Az archaikus közösségből kiszakadt, 'történelmi' vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének végleges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidó-keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára. A modern ember a bűnbeesés embere, s az archetípusok ismétlésének paradicsomából kiűzetve egyetlen segítsége maradt: a kereszténység. Az örök visszatérés élménye által az archaikus emberhez hasonlóan részese lehet a teremtésnek.

Értékelés:

Először a szerzőről ejtenék meg pár szót: Mircea Eliade (1907-1986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között az Antonescu-kormány képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Lisszabonban és Londonban. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicago-i egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegezetességeit vizsgálja.

Eliade könnyű nyelvezete még a kissé képzeletlenek számára is megfelelő olvasnivalót nyújt. Persze, ettől mondanivalója tudományos, de a nyelvezete megkönnyíti a megértését, amit ráadásul rengeteg, különböző kultúrákból vett példával támaszt alá, ami tovább szélesíti az olvasó látókörét.

Sok érdekes dolgot megtudhat belőle a kedves olvasó, s szokásaink, időfelfogásaink miértjeire is választ kaphatunk ebből a tanulmánykötetből, amely négy fejezetből áll: 1. Archetípusok és ismétlés 2. Az idő megújítása 3. szerencsétlenség és történelem 4. A történelem rémületében

Az érdekességeket és a címben feltett kérdésre adott választ nem lövöm le, járjon mindenki utána! Érdemes!

Összegzés:

Érdekes, könnyen és gyorsan olvasható, külcsínyre is megfelel a kívánalmaknak! De végül az értékelésemben csak 7 pontot ér el.