2020. szeptember 28., hétfő


 

Emlékszem, tíz-tizenöt évvel ezelőtt mennyivel másabb hangulata és eredménye volt egy-egy könyvesbolti bóklászásnak. Ami akkoriban sosem volt igazán tervezett, amikor épp arra vitt az utam benyitottam kisvárosunk könyvesboltjába, aminek a bolttere alig volt nagyobb, mint a mostani nappalink. ( kieg. megj.: És nem a mi nappalink az óriási méretű.) A könyveket akkoriban a fülszövegük alapján választottam vagy ha hallottam róla innen-onnan. Hogy ezt mennyire lehet tudatos vásárlásnak nevezni - nem hiszem. Voltak mellényúlások, olyan könyvek kerültek birtokomba, amiket ma már semmi pénzért nem vennék elő újra. Viszont akkoriban mindent elolvastam, szinte abban a minutumban, ahogy megvettem őket. Aznap estére, délutánra így mindig megvolt a biztos programom. Másfelől viszont azt is hozzátenném még, hogy az ízlésem igencsak kialakulóban volt. Nagyon keveset tudtam a szórakoztató irodalomról vagy éppen arról, hogy pontosan mit is keresek egy könyvben. Ez az időszak a felfedezés korszaka volt. Ami másfelől számos örök kedvenc könyvet is hozott az életembe: Harry Potter, A Gyűrűk Ura, Büszkeség és balítélet... ez az időszakom a vég nélküli újraolvasások és rácsodálkozós felfedezések korszaka volt, aminek a hátrányai ellenére megvolt azért a bája és a romantikája. Nem halmoztam ész nélkül a könyveket, mert szinte mindig a nagy kedvenceimet olvastam újra. Majdhogynem azt mondom, hogy három-négy havonta vettem talán egy-egy könyvet magamnak, de az is lehet, hogy még ennél is ritkábban. De ki emlékszik erre már. 

Annál inkább él bennem az, amikor rászabadultam az internetre. Megnyitottam a blogomat, elkezdtem más könyves blogokat is követni, regisztráltam a molyra és megnyílt előttem a könyvek világa életemben másodjára. Információk tömkelege, rajongások egy-egy könyvért, izgatottan várt megjelenések - annyi minden lett hirtelen érdekes, hogy a pénztárcám ezúttal alig győzött lépést tartani a könyvvásárlásaimmal. Mindent IS meg kellett vennem, amiről bármelyik általam olvasott blogger jókat mondott vagy a molyon valamelyik követettem áradozott róla vagy csak úgy állandóan szembejött velem. Vagy csak szembejött velem egyszer. Vagy csak simán hozzám akarták vágni 500 Ft-os darabáron. Nem érdekelt előtte? Meglehet, de hát 500 Ft! Nem lehet csak úgy ott hagyni. És a polcaim teltek és teltek, vettem aztán új polcokat, amiken aztán Tetrist játszva szabadidőmben próbáltam beilleszteni a legújabb 800 Ft-ért vásárolt könyveimet. A töredékét nem olvastam el ezeknek a könyveknek, amiket ebben a kábé négy évben harácsoltam össze magamnak. És az az igazság, hogy már nem is fogom soha. Mert aztán rájöttem, hogy mégse érdekelnek igazán. Vagy mégsem olyan jók, mint amilyenre előzetesen számítottam a sok rajongás miatt. Vagy csak egyszerűen túlléptem már rajtuk. Vajon van a könyveknek lejárati idejük egy-egy olvasó esetében? Az az igazság, ahogy visszagondolok erre a korszakomra, valahogy kiveszett belőle az a jófajta nosztalgiafaktor, hiszen már kábé másfél éve ennek a könyvhörcsögségemnek a levét iszom. Szabadulni kell ezeknek a könyveknek elég nagy részétől, mert nem férek tőlük, és ez csak egy plusz macera az életemben, amivel nem is mindig van kedvem foglalkozni, pedig eléggé szokott idegelni. Nem mondom, hogy nem kerültek hozzám jó és kedvenc könyvek ebből a korszakomból, de több bosszúságot okozott utólag, mint azt vártam volna. 

Ám már tanultam a hibáimból és teljesen tudatos könyvvásárló lettem, aki soha nem bánja meg azóta a vásárlásait és mindig szigorúan annyit vesz, ami szükséges, soha nem többet.

Dehogy! Ne higyjetek nekem. Most is van, hogy néha kicsit megszaladnak a beszerzések vagy hogy nem rögtön a megvételt követően olvasom el őket. De azért sikerült értelmes és feldolgozható keretek közé szorítanom az évente vásárolt könyvek mennyiségét. Mert rájöttem, hogy ahogy másból sem, a könyvekből sem kell mindent birtokolni. Nincs szükségem egyszerolvasós könyvekre a polcaimon. Nem kell felülnöm a hypevonatra egy könyv esetében sem. Mert nem maradok le semmiről. Hiába érezteti néha velem ezt egy-egy könyv, ami végigszalad nyolc-tíz blogon vagy az Insagram-feedem 90% kitölti. Ma már tudok ezekre nemet mondani - vagy türelemre inteni magamat velük kapcsolatban. 

Persze, nincsen baj azzal, ha valaki havi 30-40 könyv beszerzésével érzi magát boldognak vagy teljesnek. Csak én pár éve eljutottam arra a következtetésre, hogy teljesen felesleges halmoznom a dolgokat. Mert egyszerűen az van, hogy nagyon kevés az, ami állandó. Felesleges felhalmoznom húsz pár cipőt vagy harminc táskát, mert mind otthagyhatatlan volt. Vagy a Etsyről rendelt századik Instafotós bizbaszt. Szeretem, hogy az életterem mentes lett minden tárgyi feleslegtől - valahogy tisztábbnak, könnyebbnek és szabadabbnak érzem magam. Nem olvastam soha Marie Kondot, de azt hiszem, valami hasonló dologra jutottam én is az elmúlt évek során. Másfajta örömöket tapasztal meg így az ember - legalábbis én mindenképpen. S ugyanezt próbálom alkalmazni a könyvvásárlásaim során is. Igyekszem azokat a köteteket megvenni, amik elég újraolvasás-gyanúsak. S az, hogy melyik könyv tartozik ebbe a csoportba, én úgy vélem, hogy aki (ön)tudatos és tapasztalt olvasó, az elég jó eséllyel fel tudja már mérni a saját esetében. És persze, tévedések mindig előfordulhatnak - de ezek idővel egyre ritkábbak. A megfontoltság a jelszavam az utóbbi években, ha könyvvásárlás kerül szóba. És én őszintén remélem, hogy ez már így is marad.

Végezetől íme néhány tipp a tudatosabb könyvvásárláshoz:

1. Ne ülj fel sose a hypevonatra. A csapból is egy bizonyos könyv folyik? Mindenki azt mondja, mennyire király és ultraszuper és élete könyve? Oké, ilyenkor kell legalább öt lépést hátralépni, és mondjuk akár egy hónap múlva visszatérni a könyvhöz és megvizsgálni önmagában - elolvasni a fülszövegét még egyszer, ha van lehetőség beleolvasgatni. Aztán várj vele még egy hónapot. Nem hagy nyugodni? Még mindig veszettül akarod? Akkor lehet, hogy tényleg meggyőztek, és nemcsak egy hirtelen fellángolás miatt akarod magadénak azt a könyvet. 

2. Könyvtár! Ez az a varázslatos hely, ahol úgy próbálgathatod kielégíteni könyves szeszélyeidet, ahogy csak akarod - a könyvespolcod és a pénztárcád nem fogja bánni. 

3. Legyen átgondolt a kívánságlistád. Ahova ne hirtelenfelindulásból dobálgasd fel a könyveket, hanem tényleg gondold át, mennyire van rá szükséged, mennyire van rá esély, hogy ezt később is szívesen újraolvasnád. Ez azért is jó, mert ha éppen rád tör a könyvvásárlási láz (mert szar/szuper/szüli vagy bármilyen napod van éppen, amiért nyilván könyv dukál), akkor tök tudatosan tudsz spontán lenni, mert egy átgondolt listáról választasz. 

4. Próbálj ne bedőlni az akcióknak. Tudom, ez a legnehezebb. Nálam is csomószor rezeg a léc, amikor például ezer forintért megkaphatsz egy ötezer forintos kötetet, amiről ráadásul MINDENKI beszélt két hónappal ezelőtt, hogy mennyire király és hiánypótló meg életekönyve. Én ilyenkor egyébként azt szoktam csinálni, hogy megnézem, mennyi könyv kapható abban az akcióban a kívánságlistámon szereplők közül. Ha elég sok és megéri, akkor belevágok, maximum jön még velem haza egy kevésbé átgondolt meglepetéskönyv. De ha nincs rajta kívánságlistás, akkor az esetek többségében sikerül lemondani róla. És még élek, sőt sírni se szoktam miatta. 


És persze, tudom: nem mindig lehet ezeket betartani. Mindannyian emberek vagyunk, vannak rossz napjaink vagy túl szuper napjaink, amikor egyszerűen képtelenség hideg fejjel gondolkodnunk. Nem kell bűntudatot érezni szerintem amiatt, ha olykor megszalad a ló a kedvenc hobbink esetében. Főleg akkor, ha alapvetően törekszünk a tudatosságra. 


A bejegyzés a Témázás kereteiben született. Ha van kedved, írd meg te is, hogy látod a könyves beszerzések kérdéskörét! Neked mik a tapasztalataid ezzel kapcsolatban?

Többiek a témában:

PuPilla

Sister

A Szofisztikált Macska

CloudBookAtlas

Anett

Nima

Nita



2020. szeptember 6., vasárnap

Már többször is kifejtettem itt a blogon, hogy Neil Gaimannel nekem elég ambivalens a viszonyom. Alapvetően nem értem az óriási rajongást a művei körül, mert nekem legtöbbször éppen elérik a közepes élményt. Ám amikor mégis sikerül nálam betalálnia egy-egy történetének, az elrabolja szívemet, lelkemet, és mindig megkövezem múltbéli önmagam, aki értetlenül áll a Gaiman jelenség előtt. De ez egészen ritkán fordul elő.
A Sandman képregényeknek már egyszer nekiugrottam sok évvel ezelőtt, de akkor valahogy félretettem az első kötet után. Őszinte leszek: nehéznek találtam az olvasását. Aztán ahogy a Fumax Kiadó elkezdte megjelentetni ilyen szép, gyűjteményes kiadásban, újra felcsillant bennem az érdeklődés. Szerencsére az egyetemi könyvtárból aztán meg is tudtam szerezni, és ezúttal másképp alakult a viszonyunk.

Sokrétű, baromira összetett és izgalmas - ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni ezt a történetet, amit mellesleg minden olyan személynek a kezébe nyomnék, akik a képregényeket valami gyerekes, egyszerű dolognak gondolják; olyan műfajnak, ami közelébe sem érhet a regények összetettségének. Ugyanis a Sandman egy kiváló cáfolata ezeknek a hiedelmeknek. És persze, tudom, hogy nem tartozik a kedvcsináló mondatok közé az, hogy "ebben a kötetben jó pár szakdolgozatnyi téma benne van", szóval ezt inkább nem is írom, pedig nagyon igaz. 

A történet szerint egy titkos társaság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy varázslattal szeretnék fogságba ejteni a Halált. Ám a dologban valami balul sült el, és a Halál helyett annak testvérét, Sandmant, az álmok fejedelmét sikerült elfogniuk. Sok évtizeden keresztül tartották őt fogva egy lezárt pincében, míg végül eljött a napja, hogy kiszabaduljon. Azon túl, hogy bosszút esküdött fogvatartói ellen,arra is rá kell jönnie, hogy fogságának ideje alatt birodalma széthullott és a káosz uralkodik. Teremtményei szétszéledtek a világban, és egyre nagyobb galibákat okoznak. Sandmannek így hát őket is vissza kell terelnie birodalmába.

A történet mellett totálisan elvarázsoltak a fejezetek elején található egész oldalas művészi illusztrációk, amik bár olykor egészen groteszk dolgokat ábrázoltak, ám mindezt is úgy tették, hogy simán megállnák a helyüket bármilyen szépművészeti kiállításon. Magának a sztorinak a képkockái már kevésbé voltak művésziek, nem volt például hasonlítható a Monstress képregények elképesztő részletgazdagságához, de az, amilyen összetett módon a képek mint narrációs eszközök használva voltak, szintén éreztették velem, hogy egy nagyon átgondolt, nagyon megkomponált képregényt olvasok.

És hát persze, mint említettem, ez magára a sztorira is teljesen igaz. Persze, nem olyan lélektelen, hatásvadász módon megkomponált, hanem úgy, hogy az olvasás közben képes teljesen behúzni, bevonni magába. A rengeteg mitológiai utalás mellett a DC univerzum szuperhősei is felbukkannak benne, és hát nem is véletlen, hiszen Sandman is abszolút illeszkedik ebbe az univerzumba. Az Álmok Fejedelme is tulajdonképpen egy szuperhős, annak minden attribútumával és a DC-re jellemző darkos beütéssel.
Többször olvasós történet számomra, úgyhogy biztosan be fogok ruházni egy saját példányra. Első találkozásunkkor szinte csak a zsenialitását voltam képes felfogni, és szerintem még több olvasás szükséges nekem ahhoz, hogy rétegről rétegre lehámozzam magamnak azokat a dolgokat, amik számomra benne vannak, amik mesélnek nekem, megtalálni magamat a történetben. Mert egyelőre csak annyit tudok, hogy ott vagyok én is valahol, hogy nekem is szól ez a történet - ám hogy pontosan hol is vagyok, azt majd egy következő olvasás fogja számomra felfedni. S alig várom, hogy ez megtörténjen.



Neil Gaiman: Sandman - Az Álmok Fejedelme
Fordította: Totth Benedek
Fumax Kiadó
608 oldal

Follow Me @photos_from_anna