Mikszáth Kálmán: A sipsirica

kiolvastam: 2011. február 26.

A helyszín Buda, s annak is egy aprócska vendéglője a Fehér Páva, melynek tulajdonosa Jahodovska asszonyság, aki mindent megtesz azért, hogy csak a törzsvendégei járjanak hozzá, a néha betévedőket hűvös fogadtatásban részesíti, hogy eszükbe se jusson visszatérni. A törzsvendégek közé tartozik Druzsba tanár úr is, aki a vendéglősné lányának, Sipsiricának a keresztapja. A lány hihetetlenül ártatlan és tisztalelkű teremtés, aki mindennap ott sertepertél a vendégek között, egy nap se szó, se beszéd eltűnik - Jahodovska asszonyság elmagyarázza a lányát hiányoló vendégeknek, hogy elküldte egy kis időre Krakkóba a nagynénjéhez. Hamarosan Druzsba tanár urat is elszólítják a kötelességei: Magyarország egy eldugott szegletébe kell elmennie, felmérni az ottani iskolai birtokok helyzetét. Ám ott valami igen furcsa, szinte hihetetlen és erkölcstelen dologra bukkan...

Mikszáth-tól ez merőben szokatlan kisregény volt számomra, bár lehetséges, hogy még nem olvastam az írótól eleget. Az eleje mondhatni, meglehetősen mikszáthian indult , ám a regény második felétől, Druzsba tanár úr útra kelésétől valami hihetetlen abszurd (szó szerint, ugyanis Druzsba nevének anagrammája maga az abszurd szó) és különös történésekbe csap át az egész.

A szöveg maga tele van előre- és hátramutató intertextuális utalásokkal: Poe szövegeinek a jelenléte elég egyértelmű, Balázs Béla Kékszakállú herceg vára is eszünkbe juthat olvasás közben, ahogy Gogol vagy Csehov művei is, amelyekben egy-egy neurotikus figura marginalizálódását meséli el a történet. Illetve magán a Mikszáth életművön belül is találhatunk megfeleléseket a szövegben: eszünkbe juthat A fekete város illetve a Beszterce ostroma is. Persze, ez számomra kérdéses maradt, hogy ezek az intertextusok mennyiben segítik a végével kapcsolatos hatalmas kérdésemnek a megválaszolását - ugyanis mikor becsuktam a kötetet egy hatalmas kérdőjel jelent meg előttem: vajon mennyit kell ebből elhinnem? Vagy pontosabban fogalmazva: melyik állítást kell elhinnem ebből?

Persze mondhatnánk, hogy a teljesen egyértelmű mi történt - de ahogy nálam ez lenni szokott ha bármiféle szellemi devianciáról van szó (ami esetemben tök mindegy, hogy kitalált-e vagy sem), számomra mindig megkérdőjeleződik a regény valósága: hogy tulajdonképpen melyiket kell igaznak tekintenünk? S igazából úgy érzem, hogy jelen esetben még az sem segít a megoldásban, ha a kétféle végkimenetel üzenetét nézem: hiszen mindkettővel ugyanoda jutunk (legalábbis szerintem).

Amit még érdekesnek tartok megjegyezni, s ami másik szokatlan dolog volt Mikszáth-tól, az a kisregény nyelvezete: talán a szétbomló jelző illik rá legjobban. A narrátor és a szereplők mondandóját is meg-megszakítják az olvasóhoz intézett kiszólások, de ott vannak még a nagyon érdekes, olykor komikus analogikus ismétlések is a szereplők monológja közben - nagyon érdekes hatást keltenek olvasáskor, szinte azt is mondhatnám, hogy kiesnek a szövegből.

Egyszóval, ahogy az elején említettem egy igazán szokatlan Mikszáth regényhez volt szerencsém. Ami a tetszési-faktort illeti, nálam a Beszterce ostroma és a Noszty fiú még mindig megelőzi, de nem mondanám rossz regénynek, annál is inkább, mert tényleg sokat gondolkodtam rajta, és úgy érzem, még mindig nem találtam megnyugtató megoldást. Újraolvasás-gyanús.
Az értékelésemben: 5 pontot ért el - azért Mikszáth más regényei sokkal jobban tetszettek.

Kiadó: Unikornis Kiadó
Oldalszám: 108 oldal
Eredeti ár: 172 Ft

A lengyel novella nagymestere

Slawomir Mrozek: Ismeretlen barátom

kiolvastam: 2009. december 14.

Ilyenkor vizsgaidőszakban az embernek nem igazán van ideje a kiadós olvasásra, nem tud nekikezdeni monumentális regényeknek, mert ki tudja mikor van ideje a folytatásra. Csak kapkodunk össze-vissza, és ha olvasunk, akkor is csak a tananyagra van időnk. Ilyenkor jönnek jól a novellák, amik rövidek, tömörek és lényegre törőek, és ha még netalán viccesek vagy meghökkentőek, akkor tényleg szerezhet pár gondtalan percet.

A lengyel író novellásköteteit még jó pár évvel ezelőtt a gimis ballagásomra kaptam unokabátyámtól. Előtte még sohase hallottam ezt a nevet, de ahogy beleolvastam egy-egy novellájába azonnal megkedveltem. Azóta is ha rossz kedvem van, néha-néha lekapom a könyvespolcomról, és elolvasgatok pár történetet. A kedvenc köteteim: A perverz, illetve A túlvilág titkai.

Az ismeretlen barátom ritkán került a kezembe, sőt hogy őszinte legyek, lehet hogy valójában csak egyszer olvastam bele. Ez a kötet Mrozek 1981-1985 között készült novelláit tartalmazza. Itt is jellemző a szerző korábbi köteteiből megszokott groteszkség illetve az abszurditás. Történeteiben egyfajta torz tükröt tart elénk, s egy-egy szituáció illetve komoly gondolat fejtetőre állításával, végletességével megmutatja számunkra a dolgok fonákját. Megjelenik bennük a jellemtelenség, a korrupció, a szervilizmus, a közöny, az ostobaság és a hazudozás is, tehát mind olyan témák, amik jelen korunkra is annyira jellemzőek.

Az ebben a kötetben található történetek közül nehéz lenne kedvencet választani. De ha mégis mondanom kéne, akkor talán A forradalom, Járvány és a Tudományos akadémia című novelláit említeném meg nektek. A legelsőben a forradalmak, lázongások lefolyását ábrázolja egy szobának az átrendezésével: megmutatja, hogy ilyenkor mennyire a feje tetejére állnak a dolgok. A szekrény, ami addig a szoba egyik fala mellett állt, hirtelenjében középre kerül, és átveszi az ágy funkcióját pár nap erejéig. Aztán persze, egy idő után ez is elveszti az újdonság varázsát és kényelmetlen lesz, és kénytelenek vagyunk visszarendezni a szobát úgy, ahogy előtte volt. És ilyenkor boldogan nyugtázzuk magunkban, hogy azért pár napot mégis forradalomban éltünk.

Összegzés:

Mrozek novellás köteteit azt hiszem, mindenkinek bátram ajánlom, hiszen meghökkentőek, olykor viccesek, ám ezek mellett komoly mondanivalóval rendelkeznek: szóljanak akár rólunk, emberekről, az ideológiákról, a hatalom és az alattvalók viszonyáról. Az értékelésemben ez a kötete 8 pontot ért el (azért a kedvenceim jobban tetszenek)