Carlos Ruíz Zafón: Angyali játszma

kiolvastam: 2010. március 26.

Sosem jártam Barcelonában. De Zafón könyvei mindig sikeresen elrepítenek oda: láthatom a város utcácskáit, érezhetem a légkörét, beszívhatom az illatait. Vagyis lelkiekben egy-egy történet erejéig mégis ott lehetek, s nekem ilyenkor ez is elég.

Bevallom, ezzel a könyvével még nyáron találkoztam először a könyvesboltban, de akkor folytonosan A szél árnyékát kerestem a szerzőtől, amit már akkor igen nehezen lehetett beszerezni. Így mindig szomorúan konstatáltam, hogy megint csak ez a könyv van az írótól. Aztán elkezdtek erről a műről is megjelenni kritikák a különböző könyvesblogokban, és ráadásul még a hőn áhított korábbi könyvét is sikerült beszereznem, úgy döntöttem beruházok rá... na, de jellemzően addigra ki is fosztották a polcokat, így aztán nagy kálváriák árán, de végül mégis sikerrel jártam. Az enyém lett.

Azóta eltelt jó pár hónap, s csak most tudtam eljutni odáig, hogy én is kézbe vehessem, szinte az utolsók között, mert mára alig akad olyan ember, aki ne olvasta volna. Most már én sem akadok.

Szóval, visszatérve a könyvre: végre, hosszú hetek után sikerült ráakadnom egy olyan könyvre, ami leköt és elvarázsol. Úgy gondolom, hogy A szél árnyékához képest itt lényegesen jobbak Zafón leírásai, jobban képes hangulatot teremteni. És Corelli figurája miatt, akivel egy kis fausti elemet csempész be a műbe, valahogy sokkal jobban megfogott, mint az első regénye.

Az író igazán tudja, hogyan lehet megfogni a bibliofil típusú embereket: nagyon jó érzékkel írja le érzéseinket a könyvek irányába, s egy olyan helyet teremt az Elfeledett Könyvek Temetőjével, ami megmenti a műveket a pusztulástól s hosszú tömött polcokon várják mikor talál rájuk az Olvasójuk, ami a könyvmolyok egyik álma. Olyan emberek világa ez, akik mélységesen hisznek abban, hogy minden, de minden könyvnek lelke van: mégpedig az írójáé, s feladata, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb befogadót, akinek élete legmeghatározóbb élménye lehet az elolvasása.

Az Angyali játszma végigkalauzol minket egy hihetetlenül izgalmas történeten, ami tele van rejtelmekkel, félelemmel, szerelemmel, s keserédes sóvárgással. Ám ez a sötét világ még humort is rejt magában, méghozzá Isabella és a főhősünk, David kettősénél. Nagyon jókat mulattam rajtuk, az apró csipkelődéseiken, cinikus megnyilvánulásaikon.

Negatívumként talán azt tudnám feltüntetni, hogy egy picit receptre dolgozik Zafón úr: A szél árnyékából oly' megszokott jelenetek, kellékek itt is megvoltak, s így akadt párszor, hogy egy-egy váratlannak szánt esemény vagy „nagy titok” az előző könyvéből kiindulva mégse volt annyira rejtelmes, mint amennyire az ember várta volna. De persze ezzel azért nem azt mondom, hogy a két könyve egy és ugyanaz, mert nem így van: a hangulatuk, a mondanivalójuk alapvetően különbözik egymástól, és ezek az ismétlődő elemek nem annyira zavaróak, éppen csak egy icipicit.

Corelli személyének kérdését nagyon finomat érzékeltette az író, s ez nagyon tetszett. Nem volt direkt az olvasó szemébe mondva elejétől kezdve, hogy ki is ő, hanem szép, apró utalásokkal döbbentette rá az embert, hogy a könyv főhősének kivel is akadt dolga. A könyv végével kapcsolatban, ha jól emlékszem sokan panaszkodtak, hogy nem volt megfelelő befejezése, nem volt megmagyarázva minden. Nekem ez nem igazán jött le, úgy tettem le a kezemből, hogy ez egy kerek egész történet, s szerintem a magyarázatok ott vannak a sorok között, csak szemfülesnek kell lenni.

Fülszöveg:

A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.

Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…

Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka című első regénye hatalmas nemzetközi sikert aratott. Művei több mint negyven nyelven jelennek meg, páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényeivel olvasók millióit hódította meg világszerte. Lenyűgöző új regénye valóságos labirintus, tele titkokkal, szenvedéllyel, és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.
„Egy regény tele ragyogással és rejtélyes útvesztőkkel. Fantasztikus olvasmány.”
– Stephen King

Összegzés:

Igazából tetszett, nagyon is. Izgalmas volt, pörgős cselekményű, szép leírásokkal, jó párbeszédekkel. Megkaptam amire szükségem volt: borzongást, kíváncsiságot, humort és izgalmat. Imádom az ilyen elhagyatott házas történeteket és a titokzatos múltú embereket. Szóval, még ezért is jár piros pont. Az értékelésemben 9 pontot ért el!

Romantikus thrilleres krimi, Zafón módra | A szél árnyéka

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

kiolvastam: 2009. november 1.

"Ez a hely, Daniel, csupa rejtély, olyan mint egy szentély. Minden itt látható könyvnek, kötetnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mndazoké, akik olvasták, átélték, álmodtak róla. Ahányszor csak valaki kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja a lapjait, a könyv szelleme újjáéled, erőre kap. Sok-sok éve már, hogy az apám először elhozott ide, és ez a hely már akkor is nagyon régi volt. Talán egyidős a várossal. Senki nem tudja mióta létezik, kik hozták létre. CSak annyit mondhatok, amennyit az apámtól hallottam. Amikor egy könyvtár megszűnik, egy könyvesbolt bezárja kapuit, vagy egy könyv a feledés homályába merül, mi, akik ismerjük és őrizzük a helyet, biztosan tudjuk, hogy itt rátalálunk. Ezen a helyen továbbélnek azok a könyvek, amelyekre már senki nem emlékszik, amelyek eltűnnek az idő süllyesztőjében, s türelmesen várják, hogy egy szép napon egy új olvasó, új szellem kezébe kerüljenek Az itt látható könyvek mindegyikéről elmondható, hogy egyszer a legjobb barátja volt valakinek. Most már csak ránk számíthatnak, Daniel. Ugye meg tudod őrizni a titkot?"

Fülszöveg:

A tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi a regényt, mely döntő hatással lesz a sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden újabb fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait, és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes, romantikus jelenetek váltakoznak rémregénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának szálai.

Értékelés:

Ez azt hiszem az első könyv, ami abszolút és teljes mértékben a könyvesblogok olvasása miatt került fel a várólistámra, méghozzá igen lelkesen tettem fel rá. A rengeteg kedvcsináló bejegyzés gondoskodott erről a lelkesedésről.
 Már nyáron meg akartam venni magamnak, de nem találtam egyik könyvesboltban sem, az meg eszembe se jutott, hogy interneten is megrendelhető... (ritkán veszem igénybe ezeket a virtuális könyvesboltokat) így végül kivettem könyvtárból, mert ott legalább megvolt. :)

Nos, bevallom töredelmesen, először itt is az volt a helyzet, mint az Imprimaturnál: annyian áradoztak róla, hogy milyen jó könyv, így nálam megint sikerült valami mitikus mű magasságába emelkednie és amikor elkezdtem olvasni, akkor kicsit csalódtam. Annyira nem jött be az író stílusa, kicsit olyan coelhos beütésű kriminek éreztem az egészet, s nem igazán voltam ráhangolódva a nagy életbölcsességekre. Aztán ahogy haladtam a könyvvel, egyre jobban éreztem, hogy nem tudom letenni a kezemből, egyre több ideig olvastam és mindig halogattam a letevését (csak még egy fejezet! -mondogattam). Szóval, szépen lassan bekapcsolódtam a könyv sodrásába és már úton-útfélen a kezemben volt. Megtetszett, na! :)

Talán Zafón azért is képes volt megnyernie a közönség tetszését, mert minden szórakoztató műfajt belekevert ebbe a regénybe, és így mindenki megtalálhatta a neki tetsző elemeket: van itt romantika, krimi, fejlődésregény, egy család borzalmas történetét is megismerhetjük , de a thrillerek kedvelői sem maradhatnak ki a sorból, nekik is van mit csipegetni. Szóval, ebben a regényben felvonul a szórakoztató irodalom műfajainak színe-java! (Engem leginkább a nyomozás része fogott meg, illetve a rémregényes jeleneteknél sikerült tövig rágnom a körmömet. Kedvenc szereplőmmé természetesen Fermín vált, aki nagyon sokszor képes volt megnevettetni a regény során. )

Ha nagyon irodalmárosan fogalmaznék, azt mondanám, hogy a regény az intertextualitás mikéntjét önti regénybe, azaz bizonyos szövegek hogyan alakítanak más szövegeket. Jelen esetben szövegnek tekintjük Daniel történetét is, hiszen, mint a végén megtudjuk, ez is egy visszaemlékezés, amelyet írott formába önt melyet Carax regénye, A szél árnyéka inspirált, és ha a végét Carax regénye mintájára fejezi be, akkor valószínűsíthető, hogy a korábbi történetek is e regény nyomán lettek megírva. Minden egyes szálból újabb és újabb történetek bontakoznak ki: érdekes emberi sorsok, életszerű figurák és a spanyol történelem komor korszaka is felsejlik a sorok között.

A történet szövevényes, elgondolkodtató, lebilincselő. Szeretném hinni, hogy valóban létezik egy Elfeledett Könyvek Temetője, és egyszer én is rátalálok arra a regényre, ami igazán és kizárólagosan az én számomra íródott, ami iránt felelősséggel viseltethetek. Zafónnak ez az ötlete minden könyvszerető ember szívét megindíthatja.

Mivel egyáltalán nem egy mindennapi regényről van szó, különösen sajnálom, hogy a mű vége sablonosra sikeredett.