Pages

Amit egy könyvmolynak tudni érdemes

2010. március 29., hétfő


Ráth-Végh István: A könyv komédiája
kiolvastam: 2010. március 23.

Sokan vagyunk, akik szenvedélyesen szeretjük a könyveket, s nagyrészünk a könyvekre kiterjedő hatalmas birtoklási vággyal rendelkezik. De mit szóltok, ha azt mondom, az hogy teleborítják a hálónkat és a nappalinkat a szebbnél szebb kötetek még mind semmi ahhoz képest amit egy bizonyos Richard Heber művelt? Elárulom, a pasas félmillió (!!!) könyvet gyűjtött össze élete során, amik annyira kinőtték otthonát, hogy könyveinek külön házakat tartott fenn Európa szerte: Brüsszel, Párizs, Antwerpen, Genf városa is magáénak mondhatott egy, a különc könyvimádó által bérelt házat.

De hát ez még semmi! Gondolom, Ti is voltatok már úgy, hogy azt éreztétek annyira kell nektek egy bizonyos könyv, hogy ölni is képesek volnátok érte (persze csak képletesen). Nos, voltak akik ezt nemcsak képletesen gondolták, hanem meg is tették... Ki gondolná, hogy a könyvek iránti szeretetnek ilyen veszélyes mélységei is lehetnek?

Ráth-Végh tudósít olyan esetekről is, amikor a bibliofil nem másokat, hanem saját magát ítélte halálra a könyvek miatt. S hogy ezt hogyan csinálta? Ezek a bibliofilek nem igazán voltak gazdag, jómódú emberek, elég szűkös anyagi körülmények között éltek, s mikor utolsó fillérjeikkel elindultak a boltba, hogy vegyenek maguknak egy kis kenyeret, nos balszerencséjükre egy könyvesbolt vagy antikvárium mellett haladtak el, s mindig találtak maguknak valami kihagyhatatlan könyvet, s így étel helyett erre költöttek... Elárulom, ezeknek nem volt jó végük.

Persze, maguk a könyvek is a középpontba kerülnek Ráth-Véghnél, nemcsak a már a pszichiátriai esetbe sorolható könyvkedvelők. Megtudhatjuk hogy régen milyen iszonyat hosszú, agyonkörmondatozott, megjegyezhetetlen címeket adtak műveiknek az írók, vagy beleolvashatunk egy-egy igen öndicsőítő, agyonajnározó előszóba is, ami próbálta a közönség felé reklámozni a könyvet, vagy esetleges illetlen tartalma miatt mentegetőzött. Igen vicces kis történetek ezek, amiken jókat lehet derülni, s akkor még nem is beszéltem a kedvenc részemről: a sajtóhibákról. Ráth-Végh olyan jó példákat hoz fel könyvében, hogy azoktól vagy fél órán keresztül a hasamat fogtam a röhögéstől, és még azóta is jópárszor ha csak eszembe jutnak.

De van itt mindenféle téma, ami szem-szájnak ingere és valamilyen szinten a könyvekhez kapcsolódik. Igazán örülök, hogy rábukkantam erre Natashánál, nélküle nem is biztos, hogy megismertem volna ezt a könyvet. Még egyszer köszi!

Összegzés:

Hihetetlenül jó könyv, mindenkinek, de tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom! Ráth-Véghnek eszméletlen jó stílusa van, sokszor megnevettetett nemcsak a történeteivel, hanem a cinikus hozzászólásaival, tanulság levonásaival. S nemcsak én élveztem, hanem a párom és a barátaim is, ugyanis az utóbbi hetekben kedvelt foglalatosságunk lett, hogy ebből olvastam fel nekik részeket vagy meséltem el egy-egy érdekesebb történetet. El is határoztam, hogy ebből egy példányt birtokolnom kell, jó lesz elővenni később is, másoknak is mesélni belőle. Sajnos többet a könyvről igazán nem mondhatok, de vegyétek kezetekbe és meglátjátok, hogy eszméletlen! Az értékelésemben 10 pontot ért el!

Bródy színdarabja

2010. március 26., péntek


Bródy Sándor: A tanítónő

kiolvastam: 2010. március 8.


Divatosak még manapság is az olyan történetek, mint a Holt Költők Társasága vagy a Mona Lisa mosolya: egy új tanító vagy tanítónő érkezése egy meglehetősen konzervatív közösségbe, ahol hősünk folytonos akadályokba ütközik, s végül nem marad más hátra, mint az eltávozás.


Nos, Bródynak a drámája is egy hasonló témát boncolgat, de főhőse nem egy Mr. Keating típusú ember, aki a gyermekek szabadgondolkodásának kineveléséért vív harcot, hanem csak egy törékeny nő, aki az őt megkaparintani igyekvő férfiak elől menekül.


Flóra, a főszereplő személyében egy látszólag magabiztos hölgyet ismerünk meg, aki bizony tudja mit akar. Közvetlen mindenkivel, barátságos, és ami a korban szokatlan: nő létére céljai vannak! Persze, mint csinos és fiatal rögtön magára vonja a falubeli hímnemű egyedek figyelmét, és ajánlataikkal ostromolják. De Flóra egy igazán tiszta lény, nem enged a csábításuknak, kerek-perec megmondja, hogy neki bizony ne csapják a szelet! A kikosarazott férfiak végül csapdát állítanak neki, és kiadják az útját a katedráról mindenféle koholt vádak ürügyén.


Végül Bródy ezzel a történetszövéssel ezt az elején kis könnyed darabnak hitt művet egy olyan összefüggésbe helyezi, amely messze túlmutat várakozásainkon: olvasása (vagy szerencsésebbeknek: megnézése során) tanúi lehetünk annak, hogyan képesek mások megtörni egy fiatal, ambíciózus ember lelkesedését, hogyan törik be nagy fájdalmak és csalódások árán az életerős lelkeket, hogy végül egy nagyot csalódott, „egy a sok közül” emberré váljanak.


Fülszöveg:

Egy alföldi faluba megérkezik Budapestről a fiatal tanítónő, mégpedig a kántortanító házába érkezik, ahol már ott lakik egy fiatal filológus mint tanító, és akibe már szerelmes is a kántorlány. Az érkezőt, Flórát, rögtön megrohanják a falubeli pozícionált urak, a szolgabíró és a káplán, a bíró, az orvos, a gyógyszerész, és persze a falu leggazdagabb kegyura, ifj. Nagy. Flóra csökönyös elutasítása felidegesíti a falu urait, akik fel vannak zaklatva a tanítónő miatt, s közben még a szerencsétlen filológus, a kis tanító is beleszeret Flórába, aki még ifj. Nagyot is elutasította. Mindennek ellenére, ha nem mutatkozik is többé a színen, mindennap érkeznek Flórának virágcsokrok, a fővárosi cigányprímás pedig minden éjszaka szerenádot húzat a bandájával az ablaka alatt...



Összegzés:


Bródyhoz ritkán volt szerencsém az egyetemi éveim alatt, de azt elmondhatom, hogy eddig, általam olvasott művei mindig nagyon tetszettek, s ez most sem volt másképp! Jellegzetesen bródys darab ez, az igen komoly mondanivaló mellett egy-két humoros részt is találunk, amiken még így olvasva is jókat lehet fetrengeni (így például amikor a szigorú erkölcsű vezetők Flóránál találnak egy Zola regényt, és árgus szemekkel, egymáson átverekedve akarják megnézni -persze tisztán erkölcsi indítékokból kifolyólag /haha... na persze/- hogy vajon vannak-e benne illusztrációk). Egyszóval, szép volt, jó volt, de talán még jobb lett volna, ha színházban van hozzá szerencsém. Talán majd egyszer! Az értékelésemben 7 pontot ért el!

Díjazott lettem

2010. március 25., csütörtök


Ismét egy blogdíj boldog tulajdonosa lehetek, amit nagyon szépen köszönök Amadeának és Sisternek (ha jól emlékszem, ő is ugyanezzel a díjjal ajándékozott meg, de már nem találtam a blogjában, h utánajárjak ennek :-) ), Pupillának, Csengának és Zenkának. Na, hát lássuk cserébe mit kell tennem:

Ez egy bloggerdíj. A szabályok a következők:

1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül. (én nem vagyok olyan szigorú, szóval nem muszáj elfogadni :-) )

2) a logót kirakom a blogomba.

3) a szabályzatot kirakom a blogomba.

4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.

5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.

6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

7) betartom a szabályokat.

Na, akkor a teszt:

Név: Heloise

Becenév:
Lakhely: Szeged
Magasság: 160 cm
Névnap: nem tudom mikor van Heloise nap...
Foglalkozása: hát ez egy igen jó kérdés.... még nem döntöttem el, hogy mi leszek ha nagy leszek, de egy biztos: most épp egyetemista éveim végét járom (hüpp-hüppp)
Testvérek: van egy rakat... (pontosabban 5), szal ha kell valakinek, szívesen kölcsönadok egyet :-)
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyarul szoktam beszélni... de van róla papírom, hogy tudok angolul, meg elméletileg tudnom kéne németül is (4 évig tanultam, de sikertelenül, azóta se), meg valamicskét latinul (de ezt csak másfél évig tanultam, és annak is jópár éve...szóval ez se igazán mondható általam használhatónak), most perpillanat a spanyollal próbálkozom, hogy összekaparjak belőle másfél év alatt egy középfokút :-)

Gyűjtemény: Könyvek (habár könyvmoly körökben elég szerény gyűjteménnyel rendelkezem...), Nici baris cuccok (na, ebből van egy rakattal :-) ), filmek és sorozatok garmadáját mondhatom magaménak. Régen gyűjtöttem a levelezőlapokat is meg a képeslapokat... de az a szép kis gyűjteményem valahogy felszívódott a költözéskor

Cipőméret: 36
Iskola: SZTE-BTK
Évfolyam: a végefelé...
Kedvenc tantárgyak: a szakirányos tárgyaim :-) (Irodalom és képzőművészet összehasonlítása, A kultúra ikonjai, Szimbólumtörténet, Angol temetői költészet stb stb) de ha tehetem, felveszek töris tárgyakat is

Hobbi: olvasok, netezek, szeretek hosszú és céltalan sétákat tenni, barátnőmmel megváltjuk a világot, főzök, néha-néha festek vagy írok

Zsebpénz: hát, most nem vázolom fel a netvilágának az anyagi helyzetem, ha nem haragszotok :-)

Kívánság: egyszer legyen egy olyan házam, ahol van könyvtárszoba és legyen annyi pénzem, hogy megtöltsem jobbnál-jobb könyvekkel (no, meg egy világkörüli utat is szívesen fogadnék)

Álom: ? hát ez most nem ugyanaz, mint az előző?

Szerencseszám: mindig más

Szeretne találkozni: a családommal vagy a barátaimmal mindig szívesen találkozom... hírességet most nem tudnék mondani... de könyvszereplőt igen :-) Messire -rel a Mester és Margaritából, Mr. Rochesterrel, Mr. Dracyval és Gandalffal is

Háziállatok: Anyáéknál van egy naaaagy, kövér macsekom (habár őt nem kizárólagosan birtoklom, és hát már nem is ott lakom... szóval) itthon van egy plüss birkám, de tervezek még két kismacskát, amik a barátnőm macskája és egy idegen kandúr jóvoltából május elejére várhatóak :-)

És akkor a díjazottjaim: (előre szeretném leszögezni, hogy aki nem kíván részt venni a játékban, semmi baj: nincs sértődés részemről, se semmi. :-) )

Amadea: 1. nagyon szeretem a blogját, mindig szolgál valami érdekességgel, akcióval, szép borítóval, vicces otthoni történetekkel, töprengésekkel, és mindig jó ott a hangulat :-) 2. nehogy meggondold magad két hét múlva :-)

Bridge és Zenka: őket ismerem a legjobban így a blogvilágon belül és nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, mert fantasztikus emberek! Zenkának mindig gyönyörűek a posztjai és elgondolkodtatnak, Bridge pedig mindig megnevettet és sikerül, valami számomra addig ismeretlen, ám mégis fantasztikus könyvet ajánlania, amiért legszívesebben rögtön rohannék a legközelebbi könyvesboltba

Pupilla: szeretem a stílusát, azt ahogy bemutatja az olvasmányait, és mindig olyan könyvekről ír, amikkel már régóta szemezek csak nem volt bátorságom/lehetőségem elolvasni őket.

Csenga: nem olyan régen kezdtem olvasni a blogját, de azóta rendszeresen felnézek hozzá, mert mindig hihetetlenül érdekesen közelít egy-egy könyvhöz, és ezáltal alaposan elgondolkodtat még ha nem is volt a kezemben a könyv.

Joey: nagyon hasonló az ízlésvilágunk és olyan jó könyveket szokott olvasni, így gyakran nézegetem a posztjait és ötleteket merítek tőle a nyárra :-)

Natasha és Lobó: igazi profikká nőtték ki magukat az évek során, nagyon jó kritikákat írnak, tele vannak ötletekkel és abszolút becsülöm a munkájukat

Szeee: abszolút szépirodalmi blogot vezet és nagyon jól, intelligensen érvel egy-egy könyv mellett vagy ellen, és ezáltal teljesen megbízom az ítéleteiben.

+1: és mindenki más, aki benne van a linklistámban, mert igazából mindenkihez aki ott van, szívesen nézek fel és szeretem olvasni őket :-)




Egy boros darab

2010. március 22., hétfő


Gárdonyi Géza: A bor
kiolvastam: 2010. március 9.

Gárdonyi Géza nevével már kisiskolásként mindenki megismerkedett a sokak által megutált, illetve némelyek által megkedvelt Egri csillagok kapcsán. Nos, én töredelmesen bevallom, hogy e kötelező olvasmány szempontjából jelenleg még az előbb említett csoportot gyarapítom, viszont Gárdonyit, mint írót igen nagyra becsülöm. S ezt a megbecsülést az általam olyannyira szeretett A láthatatlan ember című regényével vívta ki magának, amit egyszerűen nem tudtam letenni a kezemből! Tényleg egy fantasztikus könyv, és ennek hatására bizony elgondolkodtam azon is, hogy a tizenkét évesen nyögvenyelősen ment Egri csillagokat is leveszem egyszer újra a polcomról.

De most sem az Egri csillagokról, sem A láthatatlan emberről nem kívánok írni, inkább az író egy drámáját, nevezetesen A bort szeretném ismertetni veletek! Tudnotok kell, hogy Gárdonyinak mindig is megvolt a vonzódása a színpadhoz, és nem is ezzel a művével kezdte drámaírói karrierjét, de mégis ezt mondhatjuk az első fontos darabjának.

A színmű egyébként egy általa írott novellából született meg, de mégis lényegi különbségek vannak a kettő között: az eredeti szöveg Baracs, vagyis a főhőst helyezi az abszolút középpontba, felesége, aki viszont a darabban igen nagy szerepet kap, végig a háttérben marad. A novellában az egész történet ún. flashbackként jelenik meg, s a tényleges jelenben csak a történések következményeit illetve a lezárást mutatja meg. Ehhez képest a dráma ezt az egészet az elejétől a végéig bemutatja.

De térjünk is rá ténylegesen a műre! Az egész első jelenet a mellékszereplőkkel kezdődik, illetve már Juli, Baracs felesége is megjelenik. Ő egy nagyon érdekes, és ellentmondásos személy az egész műben: cselekedeteiből egy nyughatatlan személyre következtethetünk, aki sosem elégszik meg semmivel és abszolút nincsenek jó döntései. S ez mintha nem is lenne elég, még ezeket el is titkolja a férje elől, pedig nincs oka rá, hiszen Baracs feltűnése után rögtön érezzük, hogy férje mennyire imádja, a széltől is óvja asszonyát. Még egy fogadalmat is tett érte, miszerint soha nem fog inni alkoholt, s ezt bizony be is tartja.

Ám a problémák akkor jönnek, mikor egy vendégsereg állít be Baracsék házába, s borral kínálgatják a ház urát. Természetesen, Baracs a fogadalmát tartva nem óhajt inni, ám Julinak egyre kényelmetlenebbé válik az, hogy az ura tartja magát a fogadalmához, míg a vendégek ezen felbuzdulva elkezdik főhősünket egyre inkább ugratni emiatt. Végül az egész egy csúnya veszekedéshez vezet a házastársak között, s Baracs a felesége kedvéért feladja fogadalmát és jól lerészegedik és Juli arcán egy pofon csattan...

Persze lesz ebből nagy perpatvar, sírás-rívás, költözés és társai, s mivel tudvalevőleg falun játszódik a cselekmény, bizony az egész közösség szívügye lesz ez a dolog: ki ennek a pártjára áll, ki amannak. Ez a falusi környezet egyébként folyton kihangsúlyozást kap a darabban, hiszen fontos, hogy tudjuk: itt bizony minden mindenki szeme előtt zajlik, s a legtöbb embernek lényegi kérdéssé válik, hogy mit gondolnak róla mások?

De természetesen Juli elköltözésével a történetnek nem lesz vége: ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, olvassátok el!


Összegzés:

Érdekes volt egy nyelvjárásban megírt művet olvasni, nálam elég ritkán van erre példa, de a kezdeti nehézségek után már egész könnyen megy az embernek, ráérez az ízére. Persze, tudnunk kell, hogy nem ez a drámairodalom csúcspontja, nekem legalábbis nem nyújtott felejthetetlen élményt, de azért színpadon szívesen megnézném, ott azért mégis más. Az értékelésemben 5 pontot kap!

Félek, tehát vagyok

2010. március 16., kedd


Hankiss Elemér: Félelmek és szimbólumok

kiolvastam: 2010. február. 25

Hankiss Elemér tanulmányával még adós maradtam, pedig kár lett volna kihagyni, hiszen tanulmány mivoltát meghazudtolva hihetetlenül érdekes és olvasmányos is. Ezért is gondoltam, hogy ennek bizony bejegyzést kell szentelnem.


Ez a kötet, mint a cím is sugallja a félelem témáját veszi górcső alá, s azonbelül is leginkább azt vizsgálja, hogy vajon mennyire határozza meg az emberi civilizációt, s úgy egyáltalán az egyén mindennapi életét. Biztos Ti is feltettétek már magatokban azt a kérdést, hogy vajon az emberek miért is vonzódnak (tisztelet a kivételnek) a horror, illetve a thriller vagy úgy általában az olyan történetek iránt, amik félelmet keltenek bennünk? Nos, erre választ kaphatunk, ha elolvassuk ezt a könyvet.


Tudnunk kell, hogy a félelem már az emberiség történelmének legkorábbi szakaszaiban jelen volt mítoszok formájában. Később, ahogy a civilizáció egyre jobban kiépült, a természet rizikófaktora csökkenni kezdett. Ám ahogy a külső veszélyek megszűntek, úgy növekedtek és szaporodtak belső szorongásaink. Hiszen ha belegondolunk nem hiányozhatnak a démonok, az ördögök a kereszténységből, illetve az erőteljesen vallásos korszakok idején minden ember szeme előtt ott lebegett a bűntől, az elkárhozástól, az Úrtól való félelem. És hát manapság pedig a televízió képernyőin megjelenő szörnyek, sorozatgyilkosok, katasztrófák ma is szinte mindennaposan felkorbácsolják bennünk ezeket a félelmeket.


Persze, igyekszünk védekezni a sorozatosan minket érő rettegés ellen, s így az elhárító mechanizmusok csinos kis arzenálját fejlesztettük ki magunkban. Például, ahogy előítéleteket táplálunk másokkal szemben, megbélyegzünk, kiközösítünk mindent és mindenkit, aki egy picit is zavarja a lelki nyugalmunkat. De még nem is soroltuk fel ide a magas fokon űzött öncsalásainkat, önámításainkat. Nem is beszélve arról, hogy emlékezetünk is rövid és szelektív – ebből rengeteg hasznot húzunk, csakúgy mint abból, hogy képtelenek vagyunk látni a jövőt, és életünk időbeli korlátaival szembenézni se tudunk.


De a félelem, mint meghatározó emberi létélmény nem csak negatív oldalát mutatja, pozitív értelemben is gondolkodhatunk róla. Ha így vesszük, akkor ez az érzés az életünk, a személyiségünk, a közösségeink kiépítésére is ösztönöz minket. Tehát, életet is teremt!


Hankiss rengeteg nézőpontból járja körbe ezt az igen széles témát: vallási, szociológiai, antropológiai szempontból, olykor egy kis filozófusi eszmefuttatásokkal megtűzdelve. De ne ijedjetek meg, azok is hihetetlenül érdekesek és tanulságosak. Szót ejt még az épületekről, a városokról, mint védelmezőkről: miért pont így épültek? Miért pont oda? Miért pont olyan színű kívül és miért más belülről? Miért pont olyannak kell lennie egy város alaprajzának? Milyen szimbólumokat fedezhetünk fel egy katedrális vagy templom megépítésében? És még számos hasonló érdekes kérdés, amiken az ember lehet hogy magától el se gondolkodna.


Összegzés:

Akit egy kicsit is érdekelnek a civilizáció miértjei, annak megéri a kézbe vételt! Mint tanulmány meglepően olvasmányos és érdekes, sőt helyenként humoros is. Egyszóval egy kellemes csalódás volt számomra! Megérte elolvasni! Az értékelésemben 7 pontot ért el!

Mesés világ

2010. március 9., kedd

Elizabeth Gnone: Fairy Oak I. - Az ikrek titka

kiolvastam: 2010. március 4.

Gyakran megesik velem, hogy szomjazok egy jó kis mesére. Szükségem van arra, hogy egy picit elvarázsoljanak, eltávolodjak a segítségükkel ettől a világtól, s igenis higgyek a tündérekben, a boszorkányokban, s úgy általában a varázslatban. Nem is tudom miért van ez, de érzem, ha megkapom a meseadagomat, azután már másként tekintek a világra, s igyekszem mindig ennek a varázsát is felfedezni.


Fairy Oak is egy olyan hely, ahova az ember szívesen menekül. Csodálatos kis falucska ez, amit én Írország dús füvű legelői, százéves erdői és vad tengerpartja környékén képzelek el, a háttérben szivárvánnyal, s levegője telistele van a régi idők meséivel, mítoszaival. Egyszóval idilli egy hely! S itt bizony ezek a történetek megelevenednek a hozzánk hasonló halandók közt: boszorkányok, icipici tündérek és egyéb varázsos lények lakják még ezt a pici falucskát, egyetértésben és barátságban az átlagemberekkel.


A könyvben ezt a csodálatos helyet ismerhetjük meg Feli, a gondoskodó, ám olykor kissé naiv dajkatündér elbeszéléséből. Neveltjei ikerlányok, akik jó gyerekek módjára apró csínyjeikkel néha sírba viszik szegény kis tündért, aki jóhiszeműségéből adódóan nem egyszer végzi egy bezárt befőttesüvegben.


Tomelilla, a hatalmas erejű boszorkány alig várja már, hogy keresztlányairól, Pervinkáról és Vaníliáról végre kiderüljön, hogy ők is rendelkeznek varázserővel. Csak vár és vár, amíg Feli egy napon be nem számol neki Vanília csodálatos repüléséről, s Pervinka is nem sokára kedvező jeleket mutat e téren, s csodák csodájára és mindenki örömére meg is kezdődhet a lányok varázslatra való tanítása.


Ám ez az idilli, varázslatos kis falu se lehet teljesen tökéletes: borzalmas előjelek csúfítják el az égboltot, s a falu lakó lassan rádöbbennek, hogy be kell látniuk: a Rettenetes 21 visszatért! Hogy ki ő? Ezt senki se tudja pontosan megmondani. Nevét onnan kapta, hogy mindig a nyári napforduló éjszakáján jön el Fairy Oak városába, hogy hatalmas vihart keltve elragadjon pár boszorkányt, s a maga oldalára állítsa őket. Rémtörténetek kelnek útra a falubeliek között, s néha egy-egy sikolyt visz a szél az Adum hegye felől. S az ez évi Szentiván éjszakáján bizony le is csap a gonosz, s Pervinkát ragadja magával...


Izgalmas történet volt, habár az elején kicsit lassan pörögtek az események, aminek én nem voltam ellenére, de nem tudom, hogy egy nyolc éves gyereknek az ilyesmihez mennyire lenne türelme. Persze az eseménytelenséget kárpótolta az a csodálatos világ, amit az írónő lefestett nekünk, Olvasóknak, illetve a hihetetlen vicces, és nehezen kimondható tündérnevek, amiknek a hirtelen felolvasásába néha beletörik az ember bicskája. Még jó, hogy csak ritkán írta ki őket teljesen, s nagy részt inkább becézték a tündéreket!


A stílusa szerintem nagyon jó az írónőnek, igazán olvasmányos, képes fent tartani az érdeklődést, és pont a kisiskolás korosztálynak való. Nem bonyolítja túl a dolgokat, de azért én, huszonéves fejjel is képes voltam élvezni a történetet. Nem éreztem azt azt erőltetettséget, amelyet némely meseíróknál szoktam. Mert bizony bármit mondtok is, mesét a legnehezebb írni egy felnőttnek! Sokszor esnek abba a hibába, hogy túlságosan leviszik a színvonalat, mintha szerintük egy gyerek nem tudná felfogni a kicsit mélyebb történet lényegét. Pedig ez nem így van! Sokkal többet értenek meg a világból, és a történetekből, mint azt mi felnőtt gondolnánk...


Fülszöveg:

Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszokáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…


Összegzés:


Egy bűbájos mesét olvashattam, és kíváncsian várom a folytatásokat! Külön piros pont jár szerintem a könyvben megjelenő csodaszép illusztrációkért, amelyek tovább színesítették ezt az önmagában is izgalmas és fantáziadús gyermekregényt. Azt hiszem bátran ajánlhatom a kisiskolásoknak, és a lelkükben még gyerek felnőtteknek! Az értékelésemben 8 pontot ért el.

Amit elvesztésre ajánlok

2010. március 5., péntek

Gregory Maguire: A boszorkány

Mindannyiunk fülében ott cseng az a dal, amit egy kislány énekel a farmon és egy valahol messze, túl a szivárványon levő csodás helyről álmodik. Oz, a nagy varázsló meséje belopta magát a szívünkbe gyermeki egyszerűségével, ahol a jót és a gonoszt könnyű elválasztani egymástól. De mi van akkor, ha a gonosz nem is az, aminek hittük? Ha megtévesztettek bennünket, és valójában a Hatalmas, az Igazságos valójában pont az ellenkezője annak, amit L. Frank Baum lefestett nekünk?

Gregory Maguire műve pont ezt a kérdést boncolgatja, s merőben más nézőpontból mutatja meg nekünk ezt a képzeletbeli birodalmat, s magát a jól ismert mesét: megismerhetjük főhősünk, a Gonosz Nyugati Boszorkány gyermekkorát, végigkísérhetjük egyetemi éveit, s tanúi lehetünk Oz elleni lázadásának, s később Dorothyval való találkozásának. Persze, így az előzmények tudatában az olvasó már teljesen más színben látja a dolgokat, s a korábbi fekete-fehér megítélése gyökeresen megváltozik: rájövünk, hogy a dolgoknak mindig van egy mögöttes mozgatórugója, s ennek megismerésével szemléletünk is pálforduláson mehet végbe.

Az író ezt a nem mindennapi ötletét fantasztikusan tudta kivitelezni: stílusa gördülékeny és igazán olvasmányos, szórakoztató. Kiválóan tudja kihasználni a mese és a való világ kontrasztját, ami így igen jó humorforrásként szolgál. De mindezek ellenére mégse sorolható a ponyva kategóriába, hiszen igen komoly kérdést feszeget a lapjain: Mit jelent gonosznak lenni? S ki számít annak?

A regény olvasása során sok gondolat felötlött bennem a hatalomról, a beilleszkedésről, a szeretetről, a meggyőződésekről, a jóságról, a gonoszságról, a változásokról, a megbocsátásról és úgy magáról az életről. Azt hiszem, ez a regény több, mint szórakoztató irodalom. Sokkal több.

Az elvesztésre azért is ajánlom a művet, mert hiszem, hogy az emberek talán elgondolkodnak a regény üzenetén, s rájönnek, hogy a dolgoknak mindig két oldaluk van, s az elhamarkodottan megítélés nem vezet jó eredményre. S mindezt Maguire egy olyan mesevilágon keresztül üzeni, amely már egyszer elvarázsolt minket, s más oldalát mutatva is ugyanazt a hatást éri el, vagy még jobban rabul ejt.

Az írást megtalálhatjátok még a játék blogján, ahol az ajánló végén egy kérdést is olvashatsz a könyvvel kapcsolatosan (nem kell megijedni, nem olyan nehéz... a Google csodákra képes), amelyre ha helyesen válaszolsz talán pont Te leszel az a szerencsés, aki megnyeri ezt az igazán fantasztikus könyvet! Én a helyedben játszanék...

A játék részleteiről érdeklődsz, akkor sasold meg a játék blogját

Veszíts el egy könyvet! JÁTÉK!

2010. március 1., hétfő

Kedves Olvasók, Idetévedő Idegenek!

Szeretném a figyelmeteket felhívni az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár keretein belül működő Veszíts el egy könyvet! nevű játék második születésnapja alkalmából tartott netes nyereményjátékra, ami holnap (azaz március 2.) fog indulni, a tervek szerint hetente két könyvesblogger fog ajánlani elvesztésre egy könyvet, s ha a poszt végén feltett kérdésre helyesen válaszolsz, akkor talán Te leszel az a szerencsés aki megnyeri a kötetet. No, de nem is makogok itt tovább, beszéljen helyettem Buzai Csaba, a játékmester:


"Kedves olvasók és könyvelvesztők! Mint arról talán már hallottatok, közeledik a Veszíts el egy könyvet! második szülinapja (március 25.), amit mi mással, mint könyvelhagyásokkal szeretnénk emlékezetessé tenni. A „hagyományos” könyvelvesztések mellett most valami mással is megpróbálkozunk – könyves bloggerek segítségével.

Januárban ugyanis rendkívül titokzatos módon – a http://www.freeblog.hu/konyv/ szerkesztőinek pótolhatatlan segítségével – könyves bloggereket kértünk fel e-mail-ben, hogy írjanak egy-egy bejegyzést egyik kedvenc könyvükről. Miért pont könyves bloggereket? Mert sokat olvasnak, lelkesek, önzetlenek, és meghatározó a szerepük a könyvek és az olvasás népszerűsítésében. Meg mert igazán szeretjük őket.

Szóval most ők ajánlanak egy-egy könyvet, könyvtárunk (az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár) pedig vállalta, hogy beszerzi azokat, majd pedig elküldi egy-egy szerencsés olvasónak olvasásra – és persze elvesztésre.

Mit kell ezért tenned? Igazából nem sokat. Először is figyeld a blogot, vagy a játék honlapját (vagy a Twittert, vagy a Facebook-ot, vagy a csillagok kedvező állását), és olvasgasd a bejegyzéseket. A könyves bloggerek ajánlóit rendszertelenül fogjuk megjelentetni, annyit azonban ígérhetünk, hogy heti két bejegyzést mindenképp olvashattok majd.

A bejegyzésekben (jelen állás szerint tíz ilyen várható) népszerű könyves blogok szerzői írnak majd arról, melyik kedvenc könyvüket látnák szívesen az elveszett könyvek listájában, és miért. Majd a poszt végén egy kérdést is találhattok az ajánlott könyvhöz kapcsolódóan. A kérdésre e-mailben lehet majd válaszolni (ide küldd a választ: konyvtar@justhvk.hu) és a jó válaszokat beküldők között kisorsoljuk a könyv elolvasásának, és elveszítésének jogát. A beküldési határidő minden esetben a megjelenéstől számított egy hét lesz – a későn idekeveredők kedvéért. Érdemes lesz pályázni, hiszen az utolsó ajánló után – valamikor március végén – az összes helyes választ beküldők között kisorsolunk majd egy közel 30.000 forint értékű, művészeti albumokat tartalmazó könyvcsomagot is, melyet a Gondolat Kiadó ajánlott fel (és persze ezeket a könyveket akár meg is tarthatod).

A dolog ennyire egyszerű, holnap mindjárt itt is az első ajánló (ami rögtön az egyik leglátogatottabb könyves blogger, Natasha ajánlója lesz egyik legutóbbi könyvélményéről)."

Hát, akkor hajrá és nyomás játszani!

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS