Pages

Lélekmelegítő könyvek nehéz helyzetekre [Témázás]

2020. április 27., hétfő

Időnként adódhat olyan élethelyzet mindenkinél, hogy úgy érzi, jó lenne picit kiszakadni a saját valóságából. Nem gondolni azokra a dolgokra, amik egyre inkább nyomasztják vagy frusztrációval töltik el. Az utóbbi hónapban, ahol az életvitelünk gyökeresen megváltozott ilyen vagy olyan szempontból, ahol az egészségünk, a munkánk, a megélhetésünk vagy éppen a négy fal közé zárt magányunk nem feltétlenül tükrözi azt a verőfényes, madárcsicsergős tavaszt, amit az ablakunkból láthatunk. 
És elhiszem, hogy nehéz elvonatkoztatni ettől a helyzettől, amiben most vagyunk, de hosszú távon mégis csak érdemes megtalálni azt a módot, ami - ha csak egy félórára is - kiszakíthat minket innen. Ha úgy érzed nincs meg ez a dolog az életedben most, akkor keresni kell. Muszáj. A lelki egészségünk megőrzése érdekében.Lehet ez például valamilyen sporttevékenység, ami felszabadítja bennünk az endorfint, és máris kicsit jobb minden. Nekem például a heti egyre lecsökkentett futás is rengeteget segít, illetve a sütés is egyre nagyobb teret kezd betölteni az életemben. Korábban is sütöttem, viszont nem ilyen lelkesedéssel és elánnal, mint az utóbbi hetekben. Ez is egy olyan tevékenység, ami kikapcsol, feltölt, és a bezsebelt dícséretek a férjemtől és a kisfiunktól megfizethetetlen élmények. 
És hát persze, itt van az olvasás is. Amihez úgy érzem, nehezen találtam vissza, de utólag rájöttem, hogy csupán azért, mert nem a megfelelő könyvekhez nyúltam. Most van az az időszak, amikor meg kell találnunk a saját kabátkönyveinket vagy újra felfedezni a régiek közül párat. Azokat, amiknek a világába jól esik beburkolózni, ami feltölti a lelkünket. Aminek az olvasása olyan érzéssel tölt el, mintha napfényt innál egy jó nagy pohárral. 
A mostani válogatásomban ezeket a könyveket gyűjtöttem össze a teljesség igénye nélkül. Ha jól esne egy kis kiruccanás máshova, ha szívesen magad mögött hagynád akárcsak egy pár órára is ezt a mostani helyzetet, és mindezt könyvek olvasásának a segítségével szeretnéd tenni, akkor ez a könyvajánlóm neked szól!

Ha elég a valóságból, kalandozz el idegen világokba!

A fantasy mint műfaj szerintem alapvetően jól működik figyelemelterelőként, hiszen kalandjaival hamar be tudja rántani az embert a világába, ami annyira más, mint ami nap mint nap körülvesz minket. Ahol a mágia olyan természetességgel van jelen, mint nálunk az elektromosság. Egy igazán jó fantasy regény, főleg ha jól van elmesélve, kiváló kabátkönyv lehet bármilyen alkalomra.

J. K. Rowling: Harry Potter-sorozata: én amondó vagyok, hogy egy Harry Potter-újraolvasás mindig jó ötlet! Nekem - és még nagyon sokunknak - ez a történet olyan, mint egy hazaérkezés. Egy könyvtártúra, vajsört kortyolgatni Roxmortsban, beülni Hagridhoz egy teára, a Griffendél klubhelyiségében időzni,  egy hipogriff hátán repülni vagy végigizgulni egy kviddics meccset - ezek mind-mind olyan dolgok, amik bármikor meg tudják melengetni a szívemet. " A Privet Drive 4. szám alatt lakó Dursley úr és neje büszkén állíthatták, hogy köszönik szépen, ők tökéletesen normálisak." - amint elolvasom a Bölcsek köve első mondatait én már ott is vagyok a Privet Drive-on, messze innen, és végig ott vagyok Harry sarkában, hogy le ne maradjak a kalandjairól. Kabátkönyv ez, nem is kérdés.

Készíts magad mellé: meleg sütőtökrémlevest vagy vajsört

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura és A hobbit : Belesni Völgyzugolyba vagy egy séta Hobbitfalván esetleg egy söt a Pajkos Pónihoz címzett fogadóban mind-mind azonnal képes felmelegíteni az ember megfáradt lelkét, még akkor is, ha ezért cserébe el kell vinni a Gyűrűt Mordorba vagy megküzdeni egy igazi sárkánnyal. Tolkien úgy tud mesélni, mint senki más. A leírásai nyomán könnyedén életre kel előttünk a Bakacsinerdő sűrű sötétje vagy Moria feneketlen mélysége. Szeretem Tolkien aprólékosságát az általa teremtett világban, ahová mindig könnyedén beléphetünk és vándorolhatunk kedvünkre a hősökkel.

Készíts magad mellé: egy kiadós angol reggelit


Patrick Rothfuss: A szél neve -Szerettem ebben a világban komótosan kalandozni, ami úgy volt képes beborítani, akárcsak a Gyűrűk Ura. Kvothe pedig egy igazán szerethető főhős, akit Rothfuss egyáltalán nem kímélt a rá mért csapásokkal, ám azokból kisebb-nagyobb nehézségek árán végül mindig győztesként került ki. Megerősödve és még nagyobb elszántsággal. Szerettem, hogy Kvothe küzd, hogy akar, hogy nem kap készen semmit sem, hanem mindent magának kapar ki furfangjával, leleményességével, eszével. Az ilyen hősök pedig nekem mindig erőt adnak, ha éppen a padlón vagyok.

Készíts magad mellé:  egy finom szendvicset


Christelle Dabos: A tél jegyesei - ez volt az a könyv, ami pár fejezet után annyira behúzott magába, hogy a külvilág totálisan  megszűnt számomra létezni, és képes voltam perceket is elcsenni az időmből azért, hogy folytathassam a történetet. Szeretem ezt a szilánkokra szakadt, érdekes világot, ami tele van rejtélyekkel, és egyszerűen olyan mértékű addikciót okoz, amiből nagyon nehéz kikecmeregni.

Készíts magad mellé: fagylaltot vagy jégkrémet



Ha rossz napod van, csak egy jó krimi segíthet

 

Oké, ez biztos furán hangozhat, de nekem ha rossz napom van, nagyon szívesen menekülök egy krimibe. Mert valahogy megnyugtató, hogy itt a végén minden kiderül és jóra fordul - persze, az áldozatnak nyilván nem lesz már jó sose, de a gyilkos végül mindig kézre kerül. 

Robin Stevens: Murder Most Unladylike - a két kiskamasz önjelölt detektív kalandjai számomra tökéletesség csimborasszói. Mert a rejtélyek mindig fifikánsak és egyáltalán nem kevésbé komolyak, mint egy felnőtt krimiben. Szeretem, hogy Robin Stevens nem fél behozni a súlyosabb dolgokat a történetbe, ám ezt úgy teszi, hogy nem megy a hangulat rovására. Ugyan nem mondanám cuki történetnek, mert nem az - inkább olyan igazi kaland ez az egész, amit két olyan lánnyal élsz meg, akiket simán elfogadnál barátnőidnek. Legalábbis én mindenképpen.

Készíts magad mellé: némi teasüteményt és egy finom teát


Agatha Christie krimijei - A krimi királynőjének belga detektíves történeteiért teljesen odavagyok. Mert csavarosak, furmányosak és nem mellesleg Poirot szórakoztató figurája mindig emeli számomra a hangulatot. Nem thrilleres beütésű krimik ezek, bár azért néha vannak hátborzongató jelenetek egy-egy könyvben, hanem alapvetően az úgy nevezett cozy mystery vonalon mozognak. Karácsony tájékán mindig muszáj beütemeznem egy Poirot történetet, ez már lassan hagyomány. Szeretem mindemellett, hogy Christie szinte minden regényében elmélkedik a történetben a bűnről, mint fogalomról és annak megítéléséről valamilyen formában.

Készíts magad mellé: feketeribizli likőrt vagy mentakrémet

Robert Galbraith: Cormoran Strike-sorozat - J. K. Rowling álnéven írt sorozata az a tipikus lassan hömpölygős krimi, ami ráadásul elég karakterközpontú is. Ez nem feltétlen mindenkinek jön be. Ám akit a gyilkosságon kívül a detektívek karaktere is érdekel, az bátran lapozza fel a Kakukkszót, garantáltan ott fog ragadni az esős London egyik pubjában, hogy Robin és Cormoran oldalán próbálja megoldani az aktuális bűntényt.

Készíts magad mellé: egy nagy korsó sört

Ha fojtogat a légkör, irány a természet!

Sajnos, nem mindenki teheti meg, hogy könnyedén eljusson a természetbe egy kiadós sétára, ahol kellően kiszellőztetheti a fejét. Vagy netalán nem is vágyik az illető a természetbe, mert sose érezte magát közel az ilyesmihez. Nos, az alábbi könyvek ezekben a helyzetekben segítenek. Olyasfajta természetszeretetet közvetítenek, amivel én nagyon együtt tudok rezegni - és simán el tudom képzelni, hogy másra is átragaszthatják ezt a fajta lelkesedést.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták - bár a híres Korfu-trilógiának még csak az első részét olvastam, de már ez az egy is felért egy igazi lélekmelengetéssel. Csupa napfény és derű ez a könyv egy olyan paradicsomi helyszínnel, aminek már az elképzelése is felér egy lelki wellness-szel. Gerry olyan lelkesen beszél az ott megtalálható flóráról és faunáról, hogy az ember legszívesebben most rögtön felcsapna természetbúvárnak. S persze a lelkesedése mellett megismertet nem mindennapi családjával is, akiket ha befogadsz az otthonodba, garantáltan mosolyt csalnak az arcodra.

Készíts magad mellé: mézes, gyümölcsös görög joghurtot

James Herriot: Minden élő az ég alatt - nagyon friss élmény, ami hasonló érzéseket keltett bennem, mint Durrell könyve. A természet, az állatok szeretete süt minden sorából és mindemellett a vicces jeleneteknek sincs híján. Nagyon régóta nem nevettem könyvön annyit, mint a Herriot kötet olvasása alatt, és azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetben a legjobb gyógyír volt számomra.  

Készíts magad mellé: édes Yorkshire pudingot

Ha túl kegyetlennek érzed a világot, bízd magad az ifjúsági könyvek kedvességére!


"A világban, ahol bármi lehetsz, legyél kedves." A kedvesség , a báj bennem mindig képes visszaadni a hitet, hogy a világ mégsem olyan kegyetlen, ostoba és gonosz, amilyennek a legtöbb esetben tűnik. Egy kis optimizmust tudok meríteni ezekből a könyvekből, amikor a pesszimizmusom eléri a mélypontját. 

L. M. Montgomery: Anne sorozat - Anne világa számomra nem a cukorszirupról szól, hanem arról, hogy egy szeretet nélkül nevelkedett árva kislány, akivel ki tudja milyen szörnyűségek történtek mielőtt a Cuthbert családhoz került, mégis meg tudja látni a világ szépségeit. És úgy vélem, minden kétséget kizáróan, Anne Shirley egyike a valaha volt legfontosabb női karaktereknek az irodalom világában. Intelligens, kedves, segítőkész, lelkes a világ dolgai iránt, lelkiismeretes és igazi, elkötelezett barátnő. És nem mellesleg valódi feminista ikon, aki van annyira intelligens, hogy felismerje, milyen eltérő megítélés alá esik a két nem és mennyire különböző lehetőségek állnak rendelkezésükre, és van annyira talpraesett és tehetséges, hogy mások szemében is félresöpörje ezeket. Anne, bár tele van szorongással önmagával szemben, mégis tiszteli annyira magát, hogy kiálljon az igazáért és ne hagyja szó nélkül, ha sérelem éri. Még ennyi idősen is bőven van mit tanulnom ettől a tizenkét éves kislánytól, aki egy szép tavaszi napon egy kopott bőrönddel várta a félénk Matthew Cuthbertet a vasútállomáson. 

Készíts magad mellé: ribiszkebort vagy málnaszörpöt

Lucy Strange: A világítótorony legendája és A fülemüleerdő titka - Lucy Strange is viszonylag új felfedezés számomra. Szeretem, hogy erős és bátor hősnőkkel dolgozik, hogy úgy beszél a körülöttünk levő világról valamint a velünk élő családról, hogy van bátorsága belemenni a fontos vagy éppen kényes témákba is. Értően nyúl hozzájuk és mindemellett igazi szépirodalmi élményt nyújt olyan formában, ami kiskamaszként is élvezhető, sőt rajongva szerethető. 

Készíts magad mellé: forró csokit

Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem - nem régimódi ifjúsági regény, világát tekintve mégcsak nem is hasonló, ám a bájosság, a könnyed feelgood-élmény,  ami belőle árad rögtön kabátkönyvvé tette őt számomra. Egy teljesen egyszerű szerelmes történetről van szó, ami egy tökéletes, kikapcsolós hétvégi olvasmánnyá teszi, ami gondolatilag ugyan nem hagy nyomot az emberben, de a kedvessége még napok múltán is mosolyt csal az arcunkra.

Készíts magad mellé: pár cupcake-et

Nézz körül a többi bloggernél is, ők is számos remek kabátkönyvet ajánlottak vagy olyan tevékenységeket, amik képesek elterelni a figyelmünket ebben a nehéz időszakban:

Apazáradék

2020. április 21., kedd


Khemiri regénye pár oldal után örvényként húzott magába, ahogy elkezdett kibomlani előttem ez a történet, ami egy svédországi repülőtéren vette kezdetét. Ez a köztes hely, ez a kapu jó szimbóluma ennek a regénynek, ami ugyanúgy szól az általunk át- és megélt különféle szerepeinkről, ahogy életünk fontos szereplőinek ottlétéről és hiányáról is. Arról, ahogy mindezen dolgok miatt olykor meg-megdöccenünk, és választás elé kerülünk: merre is lépjünk tovább. Magunk mögött vagyunk-e képesek hagyni azt, ami megrengeti a világunkat, hogy aztán egy új, más helyre érkezzünk? Képesek vagyunk-e egyszer végleg megállapodni a jelenünkben, vagy folyton vissza-vissza kell térnünk a múltunkhoz? 
Khemiri könyve kíméletlenül facsargatja az ember szívét, képtelenség szerintem nem a hatása alá kerülni. 

Mert mindenkivel együttérzünk valamennyire egy idő után ebben a kicsit diszfunkcionális családban. Mindenkinek megvan a saját keresztje, amit hosszú évek óta cipel magával és képtelen letenni. Ám valóban a feldolgozatlanul hagyott múlt az, ami nem engedi kiteljesedni a jelent? Azt hiszem, Khemiri regényének az a válasza erre, hogy a továbblépés nem feltétlenül attól függ, hogy kellően rágódtunk-e a problémánkon, vagy hogy sikerült-e megoldanunk. A továbblépés inkább tőlünk, pontosabban az elhatározásunktól függ. Hogy ott toporgunk-e továbbra is a repülőterünk terminálján vagy végre valóban hajlandóak vagyunk-e kilépni az ajtaján, beülni a taxiba és hazaindulni. Mert a múlt problémáit megoldani képtelenség: megtörténtek, nyomot hagytak, fájtak, mérgeztek bennünket. Képtelenség őket semmisé tenni: eltávolodni tőlük viszont igenis lehetséges. 
Az Apazáradék olyan lehetséges utakat mutat be generációkon átívelve, amelyek különféleképp viszonyultak saját múltjukhoz: magukban hordozták vagy túlléptek rajta. Az apa, aki nagyapa is egyben képtelen volt elengedni a múltját, s így a jelene mindig a romokban hevert. Hazátlanul bolyong a mai napig két ország között, és nem tud megállapodni. Múlt és jelen egyszerre létezik benne, de ő pont ezért mégsincs sehol se jelen igazán. 

S ez a "se itt, se ott"-fajta létezés az életadta természetes szerepeknél is megmutatkozik. Ebben a regényben senkinek nincs neve, mindenkit a családban betöltött szerepe alapján tudunk beazonosítani: az apa, aki nagypapa is egyben; a fiú, aki apa is egyben; a lány, aki hol anya is egyben, hol csak volt anya valamikor. Szülő és nagyszülő - szülő és gyermek. Viszonyítva élünk egymás mellett, hogy miképp viselkedünk, milyen kérdések foglalkoztatnak, az az éppen aktuális szerepünktől függ. 
Ám itt valahogy mintha a szereplők megragadtak volna régi szerepeikben: például a fiú, aki bár apa is egyben, képtelen túllépni azokon a sérelmeken, amiket az apja okozott számára. Apaszerepében is saját gyermekkora traumáit és fájdalmait éli újra, a soha meg nem felelés félelmeit. És bár látja ezt és érzi, mégse tud innen kilépni. Kicsit más formában, de ő is ott toporog a saját repülőterén, ebben a köztes világban, és ezért képtelen felvenni teljesen az apaszerepét. Vajon idejében sikerül neki felismerni, hogy mi lenne a megoldás? 

Khemiri könyve a tűpontosan megrajzolt egyéni és családi drámák mellett valahol azért szórakoztató könyv is. Talán, mert itt minden nagyon igaz és sokszor össze lehet kacsintani bizonyos szereplőkkel egy-egy gondolat vagy élethelyzet kapcsán. Ám minden komikumban ott van azért a tragédia is, a saját, fel nem dolgozott, át nem lépett, ott nem hagyott, el nem tűnő problémánk a múltunkból, ami néha ordítva, néha suttogva kísért minket, nyugtot nem hagyva, egészen addig a pontig, amíg végre ott nem hagyjuk azt a repülőteret, a senki szigetét, hogy végre hazamehessünk úgy igazából. 




Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék
Pappaklausulen
Fordította: Papolczy Péter
Európa Kiadó
320 oldal



#március

2020. április 15., szerda


Gondoltam, így április közepén igazán illene beszámolnom erről a szürreális márciusról, amit biztos vagyok benne, hogy nem fogunk elfelejteni egyhamar. Elképesztő belegondolni, hogy március első napjaiban még Pécsen kirándultunk, és az akkor beszivárgó rémhírek még valahogy nem tűntek valóságosnak. Bevallom, nem hittük, hogy ebből bármi komolyabb lesz. Aztán pár nap alatt nagyot fordult a világ, és mi az első napokban stresszben és sokkban ültünk itthon. 

Szerencsésnek mondhatom magunkat sok szempontból, hiszen egyikünknek sem kell bejárni dolgozni - én ugye GYEDen vagyok itthon, a férjem pedig home office-ban van hetek óta. A családunkban mindenki komolyan veszi a dolgot, és akik a veszélyeztetett korcsoportba tartoznak, nekik szerencsére a közelben lakó családtagok megoldják az ellátásukat. A férjem munkája sincs veszélyben, tehát a megélhetésünk sem probléma, mégis... Képtelenség nem félni, nem rettegni, nem aggódni azokon a hatásokon, amiket ez okoz. Nemcsak a gazdaságiakat értve ezalatt - bár az is nagyon aggasztó szerintem -, hanem én például egy alig egyéves kisfiú anyukájaként nagyon aggódom, hogy a több hónapos izoláltság milyen hatással lesz majd rá. Mi mindig kerestük az alkalmat, hogy gyerekközösségbe vigyük őt, mert élvezte ezeket - más élményt nyújtottak neki az otthonhoz képest. Napról napra rengeteget fejlődik mentálisan, és biztos vagyok benne, hogy a más gyerekektől származó impulzusok is hozzáadnának valamit a szocializációjához. És persze biztosan be tudjuk hozni majd ezeket a dolgokat, de azért én nagyon sajnálom neki ezt a kimaradt időt. Ahogyan azt is, sőt ezt még jobban is, hogy a családtagok is kimaradnak most az életéből. Láthatóan hiányoznak neki, és nem tudjuk neki megmagyarázni, hogy miért is van most ez a helyzet. Sokakkal már kiépült a köteléke, de valakikkel éppen csak elkezdett... és nagyon sajnálom, hogy most csak virtuálisan részei az életének, és ő nem érti ezt az egészet, hogy miért. És sajnos szinte biztos vagyok benne, hogy nem egy-két hónapról lesz szó... 
Persze, próbálok ezen nem agyalni annyit, ezért menekülünk most a kertszépítésbe hétvégente, én meg hétköznap az olvasásba (már amikor csak lehet persze az altatások és az esték alatt), hogy a Fiatalúrnak továbbra is kiegyensúlyozott szülei lehessünk. Az elején nehezen is találtam vissza a könyvek világához, de amint keményen szűrni kezdtem a híreket és egyebeket, egyre könnyebben ment. 

Márciusban végül hat könyvet olvastam el, bár a blogposztokkal megint elmaradásban vagyok - mert míg az olvasáshoz végül sikerült visszatalálnom, addig a posztíráshoz még túlságosan csaponganak a gondolataim. Meg ha választanom kell mostanában, hogy lefekvés elött posztot írok-e vagy olvasok, akkor az utóbbira voksolok.  De azért igyekszem ezen a téren is majd. 
Elolvastam Scarlett Curtis: Egy feminista nem jár rózsaszínben című esszékötetét, amit régóta vadásztam a könyvtárban, és februárban végre szerencsével jártam. Szuper válogatás volt, a magyaroknak különösen örültem benne. Aztán Szécsi Noémi Lányok és asszonyok aranykönyve szintén remek olvasmánynak bizonyult. Bár elsősorban kultúr- és társadalomtörténeti írás, én mégis úgy faltam, mint egy roppant izgalmas regényt. Szécsi Noémi olyan érdekesen és könnyen befogadhatóan írta meg, hogy tényleg hamar elröppent ez a pár száz oldal. A női szempont miatt pedig különösen hiánypótlónak gondolom ezt a könyvet, mindenképpen kell majd belőle saját példány - igen, ez is könyvtári volt. 
Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok című könyvéről még nem írtam, de ami késik nem múlik. Röviden: egy észt gyerekkönyvről van szó, ami nekem kicsit Janikovszky világát idézte meg. Christelle Dabos: Bábel emlékezete című könyvét még Pécsen kezdtem el olvasni. Sajnos amennyire szeretem a Tükörjáró sorozatot, annyira csalódás volt számomra ez a kötet. Szerintem sok volt benne az üresjárat és Ophelie túl kevésnek bizonyult számomra egyedüli szereplőnek. Remélem, a negyedik résszel visszahozza magát a történet. 
A világban zajló dolgok elől Sarah Addison Allen Waverley-kertjébe szerettem volna menekülni, így ezt választottam a #haviegyujraolvasaskihivas márciusi könyvének. Sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: a hangulat és a helyszín bár remek volt, de Allen teljesen agyoncsapta az egészet a szerelmi szálakkal. 
Jonas Hassen Khemiri: Apazáradék című könyve bár nem éppen léleksimogató kategória, mégis a hónapom legkiemelkedőbb olvasmánya lett, mert egész egyszerűen zseniális. A Montecore-t majd valamikor újra szeretném tőle olvasni. 

Márciusban végül hat bejegyzés került a blogra, ebből kettő témázós volt, amiben a nem angolszász olvasmányaimról illetve a nekem nem tetsző hypeolt könyvekről meséltem egy kicsit. Sikerült írnom Scarlett Curtis esszékötetéről, Szécsi Noémi könyvéről és a Bábel emlékezetéről is. 

Vásárlásokat tekintve három darab könyv landolt márciusban a polcaimon. Az első Roxane Gaytől A rossz feminista, amit nőnap alkalmából vásároltam magamnak. Azonfelül, hogy számomra érthetetlen a nőnap fogalma, az utóbbi időben mégis megpróbálom a magam módján ünnepelni: mégpedig feminizmussal, nőtörténettel kapcsolatos könyvet vásárolok magamnak. Szerintem ennek több értelme van, mint a szál virágnak. A másik két angolnyelvű könyvet pedig lelkifelüdülés gyanánt rendeltem magamnak valahogy március második felében. Az Arsenic for Tea a Murder Most Unladylike sorozat második része - ez egy 1930-as évek Angliájában játszódó nyomozós sorozat, ahol két tizenéves lány oldja meg a rejtélyeket. A The Pursuit of Art pedig egy művészettörténeti-utazós könyv, ahol a könyv szerzője bejárja a világot, hogy a maguk valójában tekinthesse meg a műalkotásokat, illetve különféle művészeket is felkeres az otthonukban. Szuper akcióban volt, 70%kal olcsóbban sikerült hozzájutnom, úgyhogy igazán jól jártam. A héten érkeztek meg, és a Robin Stevens könyvbe már bele is vetettem magam. Nagyon szívesen tértem vissza ebbe a világba, mert az első résszel igazán megszerettem ezt a két lányt. És ha lehet ilyet egy könyv közepénél mondani, sokkal jobban tetszik ez, mint az első rész - pedig az se volt piskóta. 

Hát szóval ilyen volt a márciusom. Kitartást mindenkinek áprilisra meg a következő hónapokra, vigyázzatok nagyon magatokra és egymásra. 
Én meg jövök hamarosan könyvajánlókkal!

Többiek:

Betolakodók

2020. április 8., szerda

Hogy a szélsőséges eszmék miképpen törnek utat maguknak az emberek körében, igazi talány azok számára, akik mélységesen elzárkóznak előlük. Miképpen jöhet el az a pont, ahol valaki felvállalja, hogy ő szélsőséges? Vagy soha nincs is ennek tudatában? És egyáltalán: milyen út vezethet valakit egyénileg az ilyen eszmékhez? 
Biztosan naiv kérdéseknek tűnnek ezek, de véleményem szerint igenis érdekes az emögött megbúvó pszichológia. És hogy valójában mennyire is, erre Daniel Höra regénye a bizonyíték.

Bütenow, ez a fiktív, isten háta mögötti kis német település valahol a lengyel határ környékén fekszik, és talán ez a legtöbb, amit el lehet róla mondani, ugyanis soha semmi izgalom nem történik ott. Mindenki éli a saját kis életét, csendesen - itt, ahol pénz és munka is alig akad. 
Történetünk főhőse Benjamin, a tizenöt éves árva fiú, aki nagynénjével és annak családjával él ebben az egyhangúságban. Egy nap azonban új lakók érkeznek a település egy régóta elhagyatott udvarházába. A közösség tagjai eleinte gyanakodva szemlélik őket, hogy mégis kik azok, akik önként jönnek lakni pont erre a vidékre. Ám az új lakók hamarosan nemcsak az udvarházat újítják fel, hanem a település közösségi életét is egyre jobban felpezsdítik: táncházakat és különféle eseményeket szerveznek a helyieknek, akik boldogan csatlakoznak ehhez a pezsgéshez, és élvezik a közösségépítő dolgokat.
Benjamin össze is barátkozik hamarosan az új lakókkal. A két ikerfiúval egyre több szabadidejét tölti, míg Reinholddal, a társaság középkorú vezetőjével érdekesebbnél érdekesebb eszmecseréket folytatnak, és Reinhold érezhetően törődik vele és a gondolatait is érdekesnek találja - nagynénjével ellentétben. Ám ahogy egyre szorosabbá válik a kapcsolata az új lakókkal, elkezd Benjaminban motoszkálni egy érzés... hogy valami nagyon nincsen rendben velük. Ezt egyszerre látja és nem akarja látni, ám amire tudatára ébred, már lehet, túl késő...

A regény egy üldözési jelenettel indul: Benjamin az életéért fut, mert valami szörnyű dolog történt, és őt el akarják hallgattatni. Ez a kezdőhelyzet, és a fiú visszaemlékezéseiből megtudjuk, hogy miképpen is jutott a történet idáig. Ez a fenyegetettség, hogy valami borzasztó dolog majd történni fog, és Benjaminnak hamarosan az életéért kell futnia egy este a település mellett található erdőkben, szóval ez végig ott érezhető már a kezdet kezdetétől, és gyanakodva figyeljük, ahogy ezek az ártalmatlannak tűnő lakók befészkelik magukat Bütenowba és Benjamin  bizalmába.

A történet tűpontosan adagolva meséli el azokat az állomásokat és a közöttük vezető utat, amiknek a segítségével végül teljesen behálózzák Benjamint. Hogy mit jelent egy bizonytalan családi háttérrel rendelkező, meg nem értett tinédzsernek az, ha valaki teljes figyelmét neki szenteli és azt mondja, megérti min megy keresztül. És miután kialakul valamiféle bizalmi kapcsolat, hogyan lehet átkattintani az agyában azt, ahogy a világra és a benne élő emberekre tekint. Hogy nem azonnal zúdítják az emberre azt a sok radikalizmust, hanem apró lépésenként, mindig tágítva és tágítva velük az ingerküszöböt, egészen addig, amíg egy mező közepén találja magát egy olyan társaságban, akik két lengyel egyetemista tarkójának szegezik a fegyvereiket.
Hiszen a gyűlölet nem maradhat csak eszme. Manifesztálódni fog előbb vagy utóbb szavakban, tettekben, és csak az a kérdés, hogy mikor van erőnk azt mondani, hogy állj? Hiszen gyűlölni mindig könnyebb.
A regény legfélelmetesebb részei egyébként szerintem azok a mondatok voltak, amelyeket az ember valóban hallhat a környezetében ilyen-olyan helyzetekben. Amik már annyira hétköznapiaknak tekinthetőek, hogy akár könnyedén el is feledkezhetünk kirekesztő, hovatovább gyűlöletkeltő élükről. A regényben a betolakodók pont az ilyen mondatokat használták Benjamin és a falusiak esetében arra, hogy egyre inkább tágítsák és tágítsák az ingerküszöbüket.

Örülök, hogy Höra ifjúsági regényként írta meg ezt a történetet. Hiszen fontos lenne beszélnünk erről a fiatalokkal rengeteget, sőt annál is többet. Hogy hova vezethetnek az ilyen mondatok, gondolatok. Rettentően fontos könyvnek gondolom, ami teljesen aktuális a mai Magyarországon is. Sajnos. Én azonban nemcsak tinédzserek figyelmébe ajánlom ezt feszes tempójú, letehetetlen regényt.
Én pedig a Scolar Kiadó Yound Adult sorozatát mindenképpen keresni fogom ezután, mert ez a kötet igazán felkeltette az érdeklődésemet a sorozat többi tagja iránt. 



Daniel Höra. Betolakodók
Braune Erde
Fordította: Bán Zoltán András
Scolar Kiadó
320 oldal

A csodálatos Waverley-kert

2020. április 4., szombat

Amikor a világ elkezdett bezárkózni, éreztem, hogy újra át kell lépnem a Waverley-kert kapuján. Sok-sok évvel ezelőtt, valamikor ugyanígy tavasz környékén olvastam - ugyan nem sokra emlékeztem már a történetből, de a virágillatba burkolózott mágikus realizmus azért megmaradt. Ezúttal is játszi könnyedséggel teremtem ott Claire mellett egy nyári éjszakán, amikor apró szolár lámpák fénye mellett gondozta kertjének éjjel virágzó növényeit, és izgatottan járt-kelt köztük ezen az újabb álmatlan éjszakán, és lélegzetvisszafojtva várta, hogy a történet tovább gördüljön.

Mi, olvasók ezalatt megismerkedtünk a Waverley család különös örökségével. A kertjükben található növények ugyanis mind különlegesek voltak, különösen azok, amelyek az almáit másokhoz hajigáló fa közelében nőttek. A belőlük készült ételek csodás hatást tettek azokra, akik megették őket. Az orgonadzsemes kétszersült, a levendulás teasütemény például a titoktartás képességét adta elfogyasztójának, a kandírozott árvácskás muffin szófogadóvá tette a gyerekeket, míg a jácinthagymából készült mártás kóstolója mélabússá és nosztalgikussá vált. Claire ebből élt hát ebben a piciny városkában: kertjének különleges terméseiből készült ételeit szolgálta fel kisebb-nagyobb rendezvényeken, és mindig zajos sikert aratott.
Azonban bármennyire is tisztelték őt képessége okán, mégiscsak különcnek tartották őt, ahogy a család minden korábbi és jelenlegi tagját. Evanelle nénikéje ha adott valakinek valamit, az illető biztos lehetett benne, hogy az a dolog később nagy hasznára lesz majd.
Sydney Waverley, Claire testvére azonban pont a családi öröksége miatt menekült el a kisvárosból sok-sok évvel ezelőtt. Nem akarta mindazt az eleve elrendelést, ami a Waverley névvel jár. Hátat fordított így hát az otthonának, és nekivágott a nagyvilágnak. Azonban az a férfi, aki mellett végül lehorgonyzott, mégse a megfelelő ember lett. Erőszakos dühkitörései miatt úgy érzi, muszáj tőle megszabadulnia, hogy a lányának végre nyugodt életet biztosíthasson. Így végül megszöknek, és Sydney a lányával együtt újra hazatér korábban hátrahagyott otthonába, Claire-hez, akivel annyi mindent kell tisztázniuk.

Ebbe az alicehoffman beütésekkel rendelkező, ám annál egy árnyalatnyival egyszerűbb mágikus realista világba jó érzés volt visszatérni. Az első néhány fejezet teljesen elringatott, feltöltött és elbűvölt a virágillatával és Bascomb városának különös családjaival. Szerettem azt a ravasz almafát, aki végig azon volt, hogy valaki megkóstolja végre a gyümölcsét, aminek köszönhetően fény derülne az illető életének legboldogabb pillanatára. Tetszett, ahogy a két testvér szépen, lassan közeledik egymáshoz, ahogy újjáépítik a kapcsolatukat - hogy ne csak testvérek, hanem barátnői is legyenek egymásnak. Jó volt ebben a világban barangolni, ahol még a legártalmatlanabbnak tűnő dolog is hordozott magában valamilyen csodát.

És annyira jó lett volna, ha az írónő ennyivel megelégszik a történet szempontjából, és nem akar beleszuszakolni felesleges férfi figurákat. Ne értsetek félre, semmi problémám nincs a férfi szereplőkkel úgy általánosságban, viszont a csupán kellékként funkcionáló szereplőkkel már más a helyzet. Sarah Addison Allen férfialakjai mintha csak egy erotikus regény kockás hasú, félmeztelen pasis borítójáról másztak volna bele a történetbe. Semmiféle egyéb tulajdonsággal nem rendelkeznek a szexiségen és a jó seggen kívül. És ez számomra nem éppen a vonzó kategória. Annyira egydimenziósak, hogy a térelméletnek egy külön fejezetet kéne szentelnie számukra. A felbukkanásuk teljesen tönkretette ezt a világot, a történet varázslatos, szerethető hangulata egy csapásra megszűnt és a helyét valami igencsak kínos, bóvliság vette át, amit egy-egy Tiffany füzet átlapozásakor érezhetünk.

Az az igazság, hogy nagyon megharagudtam Allenre mindezért. Mert olykor bebizonyította, hogy tud atmoszférát teremteni, hogy tud érdekességet belevinni a történetbe, és erre az egészet agyoncsapja egy szép szemű, csókos szájú, jó seggű hapsival, aki jár-kel a történetben, és folyamatosan epekedik az egyik Waverley-lányért. Maga se tudja, miért is pontosan. A jónak induló történet a végére kicsit érdektelenségbe fulladt részemről, és ezt még Evanelle alakja vagy a dobálózó almafa se tudta visszahozni.
Néha szomorú rádöbbenéseket hoznak az újraolvasások.

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
Garden Spells
Fordította: Szakáll Gertrúd
Könyvmolyképző Kiadó
300 oldal
 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS