Pages

#október

2017. október 31., kedd

Az októberem tele volt könyvekkel, tervekkel és megvalósításokkal, és én ezt igazán élveztem. Az október és köztem csakugyan lehet valami, hiszen ekkor érzem magam a leginkább elememben. Boldog vagyok és elégedett, még akkor is, ha beárnyékolja éppen valami a hétköznapjaimat; az ősz ekkor a legszebb szerintem, szeretem ezeket az utolsó melengető sugarakat és a színeket, a fényeket, az óraátállítást ( :D ) . Lehetne mondjuk egész évben október vagy ilyesmi - ez jutott most eszembe az utolsó napján. Ahogy Anne Shirley is mondta: "I'm so glad I live in a world where there are Octobers." És én ezzel totálisan egyet tudok érteni. 
De nézzük inkább, hogy alakultak nálam a dolgok októberben könyves fronton. Mielőtt a beszerzésekre térnék, elárulom, hogy totális könyvvásárlási lázban égtem. Itt egy megjelenés, meg ott egy megjelenés, még az is érdekel, meg amaz is, erre vártam egész évben vagy az utóbbi két hónapban... - kábé ezek a gondolatok cikáztak a fejemben egész októberben, meg persze az, hogy hogy fogja ezt a pénztárcám kigazdálkodni magának. Mivel nem nyertem meg a lottó ötöst, így végül - az elképzelésemhez és a vágyaimhoz képest - egészen szolidan zártam ezt a hónapot, és sok könyv átkerült inkább következő havi beszerzésnek (bár novemberben is lesz szép számmal engem érdeklő dolog megint, de mindegy...) vagy majd uborkaszezonos kategóriának. 



Anita Diamant: A vörös sátor - ezt a könyvtárunk online kvízjátékában nyertem. Nagyon vicces volt, mert a határidő utolsó napján töltöttem ki a kvízt egy hosszas kórházi várakozás alkalmával, hogy lefoglaljam magam. A szerencsétlen játékosok nyugalmával töltöttem ki, és aztán gyorsan el is felejtettem a dolgot. Aztán pár hét múlva jött az e-mail, hogy nyertem - abban a minutumban át is szaladtam az információs pulthoz (mivel egy épületben vagyunk, ez kábé 20 másodperc volt :D ). A könyvtárosok meg is lepődtek a gyorsaságon meg hogy a "könyvesboltos lány" nyert. Én választhattam ki, hogy melyik könyvet viszem haza magammal, és rögtön eszembe jutott Nikkincs posztja a könyvről, így végül ezt választottam. 
És szeretném azt is megjegyezni, hogy ebben az évben kétszer annyit* nyertem, mint egész eddigi életemben valaha. Lehet most kezdődött el a szerencseszériám? 

V. E. Schwab: Gyülekező árnyak - jaj, ezt a megjelenést annyira, de annyira vártam. Még egy telefonos emlékeztetőt is csináltam a megjelenés napjára magamnak, hogy már aznap berendelhessem magunkhoz a boltba. Már amúgy elkezdtem olvasni, de még nagyon az elején vagyok, remélem, a hétvégén majd jobban nekieshetek végre. 

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék - ez nem volt kérdés. Backman, szóval egyértelmű, hogy #mostazonnalkell.

Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistája - ez a Book-A-Sloth-Clubos mintadoboz meglepetéskönyve volt. Érdekel amúgy a téma miatt (anno a Marley meg én című regényt nagyon szerettem), szóval egyszer biztosan sorra fog nálam kerülni. 

Shaun Tan: The Arrival - az októberi beszerzéseim legnagyobb büszkesége, amit már évek óta vágytam megvenni, és végre az enyém lett. Valószínű az október és a magas endorfin szintem az oka annak, hogy megengedtem magamnak ezt a cseppet sem olcsó vásárlást.  Így most legalább két plusz könyvre nem jutott pénz, de fene bánja. Ez az októberem ajándéka.

A blogon ebben a hónapban kilenc poszt született, ami jól mutatja, magamhoz képest mennyire zsizsegős hangulatban voltam. Valahogy most sikerült még az időmet is beosztanom (pedig rengeteg IRL programom volt emellett), és sikerült leülnöm a gép elé is pötyögni. Olvasni is többet olvastam most, mint a havi átlagom szokott lenni: hat könyvet sikerült most magamévá tennem, és ezek közül már ötről írtam is bejegyzést, az utolsó piszkozata pedig már nagyjából kész is van. A szobalány, Papírsárkányok és a The Fox and the Star című kötetek a legemlékezetesebbek számomra. A Holttest a fürdőkádban és a Kokoschka babája is egész jó volt, egyedül a Harry August csodálatos élete okozott némi csalódást.
A várólistacsökkentéssel még mindig jól haladok: a Hosseini könyv például onnan volt, és a jelenleg olvasott Átmeneti üresedés is egy újabb pipa lesz majd a listán. A Goodreadses 50 könyves célkitűzésemnél éppen 42-nél járok, és a Galaxis útikalauz óta tudom, hogy ez mennyire tökéletes szám is. Konkrét könyves terveim is vannak novemberre, de leginkább a várólistacsökkentésre szeretnék most elsősorban ráfeküdni, hogy lehetőleg decemberre már csak egy vékonyka Agatha Christie maradjon. Azt már látom, hogy az alternatív listámról kénytelen leszek még választani, mert a Dickens könyvhöz most nincs hangulatom - lehet decemberben majd lesz amúgy, de azért inkább biztosra szeretnék menni. Nem akarok az utolsó hónapban kapkodni. 

És akkor jöjjön a november, reméljük, azért ő is jó lesz. :) A terveim megvannak hozzá!

Többiek és az október:


*ebben az évben kétszer nyertem.

Papírsárkányok

2017. október 27., péntek

Hosseini könyve kifacsart, ugyanakkor mégis szerelembe ejtett. Furcsa kettősség volt bennem az olvasásakor, mert egyszerre szerettem volna magam mögött hagyni ezt a sok bánatot, ugyanakkor mégis szerettem elmerülni a szavaiban. 
A kék papírsárkány, Haszan önfeledt mosolya, a földre dobott nadrág, a szégyen, a barátságba költöző csend, a megbocsátás és meg nem bocsátás - ezek a képek pörögnek folyton a fejemben, ahogy ránézek a borítóra, még ennyi idő után is.  És még folytatódik persze tovább is, mert belém költözött ez a történet, és nem akar innen távozni. Határozottan olyan könyv lesz, amire sokáig fogok emlékezni.


1999-ben az évek óta Amerikában élő Hosseini egy nap megtudta, hogy a tálibok betiltották a papírsárkány eregetést otthonában, Afganisztánban. Ezt iszonyatos kegyetlenségnek tartotta, hiszen Afganisztánban töltött gyermekkorának meghatározó élménye volt - másokkal egyetemben- a sárkányröptetés. Ennek emléke ihlette meg, hogy írjon egy alig 25 oldalas elbeszélést két fiúról, akik papírsárkányokat eregetnek Kabulban. Az elbeszélést több helyre is elküldte, hogy megjelentessék, de csak visszautasításokat kapott válaszul. Évekkel később talált rá a kéziratra, és egy barátja tanácsára úgy döntött, hogy regénnyé bővíti ki a történetet. Így született meg a Papírsárkányok. 

A papírsárkányok fontos elemei maradtak a történetnek, hiszen Amir számára kezdetben a sárkány vékony felülete volt az egyetlen hely, ahol ő és édesapja, Baba világa összeért. Elhidegült, leginkább semmilyen kapcsolatuk a sárkányröptetés versenyének idején érzésekkel, hangokkal telt meg - és ezt Amir és Baba is szerette. Azonban nem csak az édesapja világa került ekkor hozzá közelebb, hanem Haszan és őközte is elmosódtak a társadalom által felhúzott határvonalak. Amir nem volt úr és Haszan se volt ekkor hazara. Csak két fiú volt egymás mellett, két jó barát, akik egyaránt sütkéreztek Baba büszkeségének sugarában. És ugyanígy egy sárkány lesz a regény utolsó lapjain, ami feloldja végre a kapcsolatok hidegségét - ugyan nem teljesen kielégítően, de mégis mozdul végre valami. A sárkány a kapocs, a kapu. Az, ami lebontja a falakat. 

Ugyanis ezekkel a falakkal van tele Hosseini könyve. Amir és Haszan hiába gyerekkori barátok, hiába kötik egymáshoz első emlékeiket, hiába mutatja Haszan feltétlen odaadását és hűségét nap nap után, Amir mégis tart köztük egy lépésnyi távolságot. Társadalmi különbségek? Féltékenység? Irigység? Talán egyik sem, talán mind egyszerre. Haszan önzetlen és hatalmas szeretetével talán nem tud Amir mit kezdeni még akkor sem, ha lett volna ideje ehhez hozzászokni. Haszant folyton próbák elé állítja, mintha folyamatosan megkérdőjelezné ezt a szeretetet; mintha nem hinné el, hogy valójában létezik ilyesmi, és hogy ez az övé. Haszan maga az önzetlenség, a hűség, az odaadás. Haszan maga a szeretet. Amir úgy érezte, hogy ő nem állta ki a próbát Haszan felé, ami elé az élet állította, és emiatt sose tudott megbocsátani magának. Még akkor sem, mikor barátja már túllépett a dolgon. 
Amir nem talál felmentést magánál esendőségére. Kevésnek érzi magát Haszanhoz és Babához is, hiszen őt folyton megbéklyózza a félelem, ha lépni, tenni kell. Nem Haszant utasítja el hát később, hanem azt a jót, ami belőle árad. Úgy érzi, nem méltó erre a kiváltságra és Haszanhoz sem. Még magasabbra húzza a falat kettejük között, és a csend lakja ezentúl ezt a barátságot. Ám ez el tud-e tűnni valaha? A falak megszüntethetők-e? És eljön-e valaha a feloldozás? 
Babával való kapcsolata is tele van kezdetben falakkal: Amir egészen kicsi korától kezdve szomjazza apja szeretetét és figyelmét, de ebből úgy érzi, nem kap eleget. Kívülállónak érzi magát Baba életében, nem kívánatos elemnek. Olyan falak ezek, amelyek hol nőnek, hol alacsonyabbak lesznek - csalódások és büszke pillanatok váltják egymást, és eszerint nyer teret vagy éppen húzódik vissza a csend közéjük. Baba és Amir kapcsolatában mindig ott egy harmadik fél, aki kérlelhetetlenül helyet foglal köztük, megbújik csendjeikben. Ez pedig a hiány. S ez ellen képtelenség már tenni bármit is. 

Olykor éreztem a kabuli tél hidegét a bőrömön, és láttam, hogyan rombolnak le sárkányok falakat. Hogyan lesznek nyitott kapuk ott, ahol eddig csak zártak voltak. Ám hogy adhat-e az ember magának feloldozást egyszer, azt sajnos még mindig nem tudom. De megtalálhatja a módját a vezeklésre.



Khaled Hosseini: Papírsárkányok
Kite Runner
Fordító: Vajda György
Libri Kiadó
447 oldal



Könyvesbolti morzsák

2017. október 24., kedd

- Hello. Miben segíthetek?
- Szia! Kiss Mária vagyok, és kaptam egy e-mailt arról, hogy megjött.



(Oké, de miért kell ezt az orromra kötni?? )

A szobalány

2017. október 20., péntek

Sarah Waters regényével kapcsolatban nem sok mindent tudtam kezdetben, de Amadea posztja meghozta hozzá a kedvemet. És bevallom, nem hittem volna, hogy ezt a közel 600 oldalas regényt körülbelül két vagy három nap alatt be fogom falni. De aztán mégis így lett. Rég volt már ilyen, hogy egy könyv annyira magába szippant, hogy a való életem minden egyes kötelessége háttérbe szorul, mert nekem tudnom kell, hogy fog végződni. 


A 2002-ben megjelent regény a viktoriánus Angliában játszódik, és maga a történet egy cselszövésre épül. A jellegzetes dickensi nyomorban tengődő Sue-t, aki egy tolvajtanyán él mióta csak az eszét tudja, egyszer egy különös kéréssel keresi meg Gentleman, az úriembernek látszó csaló: segítsen neki becserkészni egy vidéki, naiv arisztokrata lányt, Maudot, aki vagyonát csak házasság esetén örökölheti meg. A terv az lenne, hogy miután Gentleman feleségül veszi Maudot, bezáratja a bolondokházába, és a vagyonán majd megosztoznak. Sue -nak szobalányként kéne a segítségére sietnie, hogy kipuhatolja Maud érzéseit vele kapcsolatban, illetve bátorítsa őt a házasságra. Kegyetlen, ám mégis egyszerű cselszövésnek tűnik, azonban az első rész végére akkorát fordul velünk a történet, hogy utána garantáltan képtelenség letenni a könyvet. 

Mármint tényleg, és nem túlzok. Az első rész végétől számítva egyre inkább belekerülünk a spirálba, egyre több "nemmondod??" fordulat következik, és a végére már annyi lesz belőle, hogy talán kicsit meg is csömörlik tőle az ember. Talán. De a végét akkor is tudni kell. Szeretem az ilyet, amikor a könyv képes beleringatni abba az ábrándba, hogy tudom, mi fog történni, hogy nem érhetnek akkora meglepetések, és aztán egyszer csak váratlanul pofán csap a felismerés, hogy megvezettek. Nem csak Gentleman a cselszövő itt, hanem maga az írónő is. 

A miliő, amit megteremtett - ahogy sokan már előttem is leírták -, jól idézi a Dickens regényének világát  a viktoriánus kor alsóbb társadalmi osztályának nyomorával, ahol tolvajokkal, gyilkosokkal, árva gyermekekkel és mocsokkal van tele ez a London. A nyomor mindenkinek a személyiségére rányomja bélyegét, nincsenek tiszta érzések, csak számítások és haszonlesések. Wilkie Collins: A fehér ruhás nő című regénye is sokszor eszembe jutott az olvasásakor, ahol valamilyen szinten hasonló a kezdő szituáció és az elbeszélés stílusa is. Mindkét regényben megjelenik témaként a korabeli nők kiszolgáltatottsága, akiknek nem igazán volt más lehetőségük a házasságon kívül: ám a házasság nem feltétlen jelentette az örökké tartó boldogságot - különösen, ha nagy vagyon várományosa volt -, hiszen a frigy után a férj jóindulatán és szándékán múlott a nő sorsa. Fizikai vagy lelki bántalmazások, bolondokháza vagy éppen gyilkosság - ezek is ugyanúgy benne lehettek a pakliban, és a házasságból kilépni - nőként - megközelítette a lehetetlent. A társadalom elvárta, hogy a két fél házasságban maradjon, még akkor is, ha az nem volt boldog. Ha pedig mégis sikerült belőle kilépni, akkor az komoly társadalmi megvetést vont maga után. Gondoljunk csak a Wildfell asszonyára.  A korabeli rossz házasságokkal kapcsolatban egy nagyon érdekes cikket találtam a Halcsontosfűző blogon, ami nagyon érdekes történetekkel tarkítja a XIX. századi házasság intézményének fonákságait és a nők kiszolgáltatottságát. Érdemes elolvasni. 
A cikket is meg a könyvet is.

Sarah Waters: A szobalány
Fingersmith
Fordította: Tóth Gizella
Gabo Kiadó
624 oldal





Könyvesbolti morzsák

2017. október 17., kedd

Egyik nap az alábbi beszélgetés csapta meg a fülemet.
- ... és tudod, ez a könyv alapvetően megváltoztatta az életemet. Rengeteg mindent adott nekem, és olyan sok mindent tanultam belőle. Szóval, én ezt nagyon tudom neked ajánlani! A film is jó, de a könyv az igazi.
- Oké, majd óra után akkor lehet, hogy megveszem.
- Uh, tényleg, sietnünk kell, mert elkésünk. Ennek nem tudom, hol volt a helye, mindegy, felteszem a polc tetejére.
Miután a két delikvens kiment a boltból, kíváncsian odaléptem, hogy megtudjam, mi lehetett az a könyv, ami ilyen hatást gyakorolt az egyik lányra. Szeretem az ilyen történeteket hallgatni, hogy kinek mit adott egy bizonyos könyv, és a boltban olykor belehallgathatok az ilyen beszélgetésekbe vagy éppen közvetlenül velem osztják meg ezeket.
Nos, a könyv, ami a polc tetején hevert, az nem volt más mint....

E. L. Jamestől A szürke ötven árnyalata....



Így azt hiszem, az "olyan sok mindent tanultam belőle" -rész kicsit más színezetet kapott. 

Holttest a fürdőkádban

2017. október 14., szombat

Vannak olyan könyvek, amelyeknél ha már elolvasod az első bekezdést, tudni fogod, hogy innentől kezdve nem lesznek nagy gondok köztetek. Rhys Bowen könyve például ilyen élmény volt. 

"Azért két hátulütője is van annak, ha az ember a királyi család másodvonalába tartozik.
Az első az, hogy mindenki elvárja, hogy úgy viselkedjen, ahogy az az uralkodócsalád egy tagjához méltó, de az ehhez szükséges feltételeket persze nem biztosítják. Szóval, azt megkövetelik, hogy csecsemőket csókolgassak, ünnepségeket nyissak meg, időről időre megjelenjek Balmoralban (mindig az alkalomhoz illő tradicionális cuccokban), meg persze azt is, hogy az esküvőkön menyasszonyi uszályokat hurcolgassak. Bármiféle normális állás hallatán azonban rosszallóan összevonják a szemöldöküket. Az tehát szóba se jöhet, hogy a Harrods kozmetikai részlegén dolgozzak. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam.
"

Miután ezt a bekezdést elolvastam, biztos voltam benne, hogy jó barátságban leszünk. Még akkor is, ha folyton Agatha Christie: Holttest a könyvtárszobában című regényének a címe ugrott be ehelyett. Totálisan összezavart.


Főhősnőnk, Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie éppen harmincnegyedik a trónöröklés rangsorában, és a huzatos Rannoch-kastélyban tengeti mindennapjait, amely még a legjobb napjain sem mondható éppen szívderítő helynek. Egyszer még Wordworth, a nagy költő is megemlékezett erről a helyről, az alábbi kétsorosában, ami végül egy szemetesben landolt: "Szemem meredélyről borongós partra réved/Hagyjon fel reménnyel mind, ki erre téved."
Georgie itt él mostohabátyjával és feleségével, Figgel, és felkészült arra, hogy öregkorára is itt fog ragadni ebben a hideg és huzatos kastélyban keresztrejtvényeket fejtve, amíg egyszer csak nem hallgatja ki rokonai beszélgetését arról, hogy a királynő mindenképpen ki szeretné őt házasítani egy halpofájú romániai herceggel. Ehhez nyilván nincs sok kedve, így úgy dönt, hogy szedi a cókmókját és valami kitalált mesével előáll, miért is kell sürgősen Londonba utaznia. Az ottani rezidencián híján mindenféle személyzetnek, kénytelen a saját lábára állni: megtanulni ellátni magát és persze munkát keresni. Az önállósodása felé megtett lépéseit három dolog is nehezíti: a származása, maga a királynő és egy, a fürdőkádban talált holttest.

Rhys Bowen regénye egy nagyon könnyed kis krimi, ami igazán szórakoztatóra sikerült - persze, ha nem vesszük hozzá azt a durva félrefordítást, hogy indítékot folyamatosan motívumként fordították... de a maga módján ez is szórakoztató volt. Persze, távol áll ez a wodehouse-i humortól. Ha már feltétlen hasonlítgatásokba kell bocsátkozni, nekem Helen Fielding Bridget Jones-a jutott eszembe folyton, amire a regény egy-egy momentuma még rá is erősített, mint például az a gyermekkori élmény, hogy pucéran pancsolt a medencében szökőkútban egy első pillantásra meglehetősen unszimpatikus úriemberrel. Alapvetően maguk a karakterek is mutatnak hasonlóságokat a fentebb említett történettel, de azért okozhatnak meglepetéseket.
Georgie egy kissé ügyetlen lány, aki elhatározta, hogy önállóan szeretne boldogulni az életében, anélkül, hogy bárkihez is hozzákényszerítsék. Királyi származása ellenére nem átall olyan dolgokat is megtanulni londoni tartózkodása alatt mint a tűzrakás vagy éppen az öltözködés. Ugyanis nemhogy szolgálókra, de tulajdonképpen ételre sincs pénze. Őladysége hiába él az elegáns londoni Rannoch House-ban, amelynek falait beborítják a dicsőséges ősök hatalmas festményei, mégis csak magának kell megengednie esténként a fürdővizet. Bowen a pénztelen arisztokraták kissé kényes témáját elég hangsúlyosan mutatja be regényében, hiszen - mint kiderül - nem csupán Georgie -nak jutott ez a sors. Jövőbeni örökségek reményével, csalásokkal, esküvőkre való hívatlan betoppanásokkal próbálják elfedni, hogy mi van a látszólagos csillogás mögött. Az írónő már a fentebb idézett első bekezdésben összefoglalja ennek az életmódnak a lényegét, ami persze mulatságos, ugyanakkor valahol mégis csak visszás dolog.

Nekem összességében tetszett amúgy, jól elszórakoztatott azon a hétvégén. Aki könnyed olvasmányt keres, ami kikapcsolja picit, akkor ez például egészen jó lehet erre a célra.

Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádban
Her Royal Spyness
Fordította: Róbert Pál
Lettero Kiadó
416 oldal

Book-A-Sloth-Club | Magyarország első könyves meglepetésdoboza

2017. október 13., péntek

Mit szólnál, ha egyszer a postás becsengetne hozzád egy dobozzal, amiben egy könyv és az olvasás élményéhez kapcsolódó apró kis meglepetések bújnának meg? Ha tetszik ez a gondolat, akkor a Book-A-Sloth-Club minden bizonnyal neked való.
Ez a frissen indult magyarországi kezdeményezés a külföldön elég divatos és népszerű Subscription Boxok mintájára lett megalkotva. Ennek lényege, hogy a honlapon feliratkozol egy - jelen esetben - könyves dobozra, amiről nagyjából nem tudsz az égvilágon semmit sem  - maximum hívószavak illetve műfaj szintjén -, és aztán várod a postást, hogy végül jól meglepődj a doboz tartalmán. Olyan, mint egy kedves születésnapi meglepetés, azzal a kivétellel, hogy nem kell feltétlen szülinapodnak lennie. :)


Bár semmifajta recenziós dolgot már évek óta nem fogadok a blogon, de a Book-A-Sloth-Club megkeresésére nem tudtam nemet mondani, mert egy nagyon izgalmas hazai kezdeményezésnek tartom, és nagyon örültem, hogy ezt a külföldi könyvmolykörökben elég menő dolgot meg szeretnék idehaza is honosítani. A mai napon valószínűleg ettől lesz hangos a hazai blogok és vlogok világa, hiszen a Book-A-Sloth-Club már korábban megkeresett minket, hogy az elsők között tesztelhessük a meglepetésdobozukat. Elöljáróban mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy amit kaptunk az egy mintadoboz, a valódi dobozok - elmondásuk szerint - sokkal közelebb fognak állni a külföldi subscription boxokhoz - sokkal több egyedi, kifejezetten a dobozba készített kézműves terméket fog majd tartalmazni. Követendő példaként az OwlCrate -et adták meg, szóval valami ilyesmire kell számítani.  Ez a mintadoboz csak amolyan ízelítő, hogy megmutathassuk nektek, nagyjából mire lehet számítani, ha feliratkozol egy könyves meglepetésdobozra.
A webshopjuk egyébként a mai napon nyílik meg, és a limitált darabszámú dobozra mától lehet feliratkozni. Az ezzel kapcsolatos mindenféle részletet megtalálod a honlapjukon. ( http://www.bookasloth.club/ )

Én és a meglepetésdoboz

Múlt hét pénteken kaptam meg az e-mailt tőlük, hogy feladták a mintadobozt a postán, így az egész hétvége lázas izgalomban telt - ennek az izgalomnak a lenyomata köszön vissza a doboz állapotán egyébként, mert mikor hétfőn végre a kezembe foghattam, úrinőhöz nem méltó módon estem neki a csomagolás kibontásának, fittyet hányva arra a tényre, hogy nekem ezt majd fotóznom kéne amúgy...de egyszerűen nem tehetek róla, a meglepetés érzése mindig ezt az izgatottságot hozza ki belőlem, amin képtelen vagyok úrrá lenni. Abszolút nem tudtam, hogy mire számítsak. Se a tematikáról, se a benne levő meglepetéskönyvről nem tudtam semmit, egészen furcsa érzés volt így csomagot kapni a postásunktól, aki szintén érdeklődve figyelte, hogyan esek neki rögtön a doboznak a munkahelyem kellős közepén.

S hogy mi volt a dobozban?

  • Lauren Fern Watt: Egy kutya bakancslistája - reakció: oh, egy kutyás könyv! De szuper!... jaj, de én ezen sírni fogok, ugye? Ah, tutira sírni fogok *fülszöveg elolvasása után* igen, ezen bőgni fogok, nyilván.
  • A könyv írójának üzenete olvasóihoz - ami megerősített abban a tényben, hogy eléggé sírni fogok a könyvön
  • egy fürdőbomba a Lush-tól (Cheer Up Buttercup) -még várom a hétvégét, hogy egy nyugis fürdőzés keretében kipróbálhassam, de az illata egészen jó.
  • egy feketeribizli ízű gyümölcstea a Hazai Piacról - teaimádatom miatt ennek a meglepetésnek örültem a legjobban. gondolom, mindenki meglepődött... ja, nem.  Istenien finom tea, élénk gyümölcsös ízzel. Azt hiszem, az sokat elmond, hogy már kábé a felénél tartok a csomagnak.
  • teasütemény a Torta Művektől 
  • kutyás könyvjelző
  • Roald Dahl-os képeslapok
  • állatkölykös képeslap
Szerintem mintadoboznak elég jól sikeredett, bár lehetett volna kicsit közelebb hozni a doboz tartalmát a könyv tematikájához - gondolok itt például olyasmire, hogy a tea kaphatott volna valami fantázianevet, lehetett volna csontalakú a sütike vagy mondjuk a képeslapok is jobban kapcsolódhattak volna a könyvhöz. Meg mondjuk elég lett volna egy képeslap is... de mindegy, ezeket leszámítva szerintem szuperség még mintadoboz szintjén is. A tea isteni finom, mint említettem és a meglepetés élményét nagyon adta az egész csomag. Biztos vagyok benne, hogy egyszer egy igazi dobozra is előfizetek náluk, mert nekem nagyon bejött. 

Vizuális szemléltetés a csomagról.


A spoileres lista arról, hogy mit tartalmaz a csomag. Ha meg akarsz lepődni majd, nyilván ne ezzel kezd a kibontást :)



Ha felkeltette a bejegyzésem az érdeklődésedet, akkor most leírom a legfontosabb tudnivalókat:
  1. Regisztrálni a mai naptól fogva lehet a honlapjukon keresztül : http://www.bookasloth.club/
  2. Az első dobozra október 13-november 5.-ig lehet feliratkozni, és november 15-20. között lesz majd a postázásuk. 
  3. limitált 100 darab doboz vár gazdára.
  4. Ez a későbbiekben is hasonlóan fog működni, tehát minden hónapban 15. és következő hónap 5. között lehet majd előfizetni a következő dobozra.
  5. Az első doboz témája : Álom és Varázslat

A Briliáns barátnőm Nápolya

2017. október 10., kedd

Ferrante regényének helyszíne, Nápoly annyira belém ivódott olvasáskor, hogy nem igazán tudtam szabadulni később sem a hangulatától. Nyilván, bakancslistás hely amúgy, bár ez nem annyira Ferrantének köszönhető. 
Az általa ábrázolt Nápoly kegyetlen, szürke és enyhén nyomasztó. Ugyanakkor olyan élénken megmarad az olvasás után, hogy nehezen megy ki az ember fejéből. Szóval, úgy éreztem, muszáj róla képeket, illetve cikkeket keresgélnem, és gondoltam, ha már így esett, akkor közkinccsé teszem, amit találtam. A regényt már olvasóknak szerintem túl sok újdonságot nem tartalmaz, viszont a képek akkor is érdekesek lehetnek.
A szöveg nagy része egyébként a Time Magazine -ból származik, a végén található a pontos link hozzá.

Nápoly XX. századi történelme meglehetősen viszontagságosnak mondható. A II. világháború alatt több mint 100 bombát kapott a város. A németek, miközben elkezdték Nápoly evakuálását a közeledő szövetséges csapatok miatt, megsemmisítették a kikötőt, mert tudták, hogy az ellenség számára hasznos stratégiai pont lehetne. Mikorra a sereg megérkezett se víz, se gáz, se villany nem volt a városban. A tengeri szállítmányozás is megbénult, így Nápoly lakói kénytelenek voltak beérni a szövetségesek által biztosított szűkös élelmiszerrel. A városban elkövetett pusztítás Berlinhez mérhető volt.

A szövetséges csapatok bevonulása a szétbombázott Nápolyba.


A gyermekek megtanulják a cipészség fortélyait. Régi cipőket újítanak fel, hogy aztán "vadiúj"ként eladhassák a feketepiacon.

Mialatt a szövetségesek villámgyorsan újra felépítették a város szétbombázott infrastruktúráját, újabb problémák ütötték fel a fejüket: például a feketepiac, amely ekkor indult virágzásnak. A szövetségesek által importált termékek nagy részét ellopták, és illegálisan kezdték árusítani. Míg a tehetősebbek megtehették, hogy biztonságosabb helyekre menjenek, mint Sorrento vagy Capri, addig a szegényebb réteg kénytelen volt Nápolyban maradni, és túlélni valahogy; köztük voltak olyanok is, akik a feketepiacból igyekeztek hasznot húzni - mint például a Solara család Ferrante regényében. 

A város már a háború előtt is szegény volt. A társadalmi-gazdasági helyzete szinte minden városnál rosszabb volt. Az oktatás luxus dolognak számított. Míg néhányuk ugyan lehetett olyan szerencsés, mint Elena, hogy folytathatta tanulmányait, addig a legtöbbjük Lila sorsára jutott, és már igen fiatalon kénytelenek voltak beállni a kenyérkeresők sorába, hogy családjukat el tudják tartani. 
A családon belüli erőszak, amit annyi nő átél a könyvben, mindennapos dolognak számított. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy egészen 1975-ig a feleségek ugyanannyi joggal rendelkeztek, mint a gyerekek. Azonban az erőszak nem csupán a házon belül jelentett fenyegetést, hanem az utcán is. Ahogy Ferrante is írja a Briliáns barátnőmben, Nápoly kemény hely volt, ahol a halál - akár betegségből, balesetből, akár erőszakból származó - a mindennapi élet része volt.

"Ilyen volt a világunk, teli gyilkos szavakkal: torokgyík, vérmérgezés, tífusz, gáz, háború, esztergagép, sitt, munka, bombázás, bomba, tüdővész, genny. Azt hiszem, mindaz a sok félelem, ami egész életemben végigkísért, ezekből a szavakból, ezekből az évekből származik."

"Az apák bármit megtehetnek engedetlen gyerekükkel. (...) Fernando atyai durvasága semmiség volt a telepen uralkodó erőszakhoz képest. A Solara-bárban, meleg napokon a kártyacsaták vesztesége és a túl sok ital gyakran vezetett kétségbeeséshez, és ennélfogva verekedéshez. Silvio Solara, a tulaj, nagydarab, pókhasú férfi, kék szempárral és nagyon magas homlokkal, tartott a pult mögött egy sötét színű husángot, mellyel nem habozott lesújtani azokra, akik nem akarták kiegyenlíteni a számlát, akik késlekedtek visszafizetni a hitelt, akik nem tartották meg az egyezséget. Gyakran a Lila bátyjával egykorú fiai, Marcello és Michele, is besegítettek neki, de ők még nagyobbakat sóztak oda. Szép kis bunyók kerekedtek. Aztán hazamentek a férfiak, és felbőszülve az alkoholtól, az adósságoktól, a lejáró kölcsönöktől, az ütésektől, az első rossz szóra eltángálták a családot."

A nápolyi emberek számára a péntek a nagymosás napja. 1956.


A San Francesco di Paola templom lépcsőjén fiatal anyák szoptatják gyermekeiket, miközben a háttérben a munkanélküli ifjak kártyáznak.
San Gregorio Armeno úton sétáló emberek, 1961. 

Pizzafutár Nápolyban, 1950-es évek.

Ivókút Nápoly egyik szegénynegyedében. 1947.

Táncoló gyermekek Nápoly szegénynegyedében az 1950-es években. 

Fények és árnyékok az 1950-es évek Nápolyában
Esküvő valahol Dél-Olaszországban

A szöveg és a képek nagy részének forrása: http://time.com/4010504/neapolitan-novels-history/

The Fox and the Star

2017. október 6., péntek

A róka egy nap arra ébred, hogy elvesztette a csillagát, aki minden este ragyogott neki, még a legsötétebb éjszakákon is. Mindenhol őt keresi, de sehol sem találja. Mindenkit kérdezget róla, de senki sem felel. Csillaga örökre eltűnt, és a róka egyedül marad a sötét erdőben.




Coralie Bickford-Smith könyve egyszerűen gyönyörű. Kívül, belül. A Penguin Booksnak dolgozó illusztrátor egyéb munkáit például a Clothbound Classics -sorozat borítóiról ismerhetjük. Ez az első saját könyve, amelyhez nem csupán az illusztrációkat adta, hanem a szavakat is. A kivitelezése is egészen elképesztő: a vászonborítás, a papír minősége, a színek... egyszerűen minden olyan rajta és benne, hogy nem kellett hozzá egy perc sem, hogy instantszerelembe essek ezzel a könyvvel. 
És akkor a rókás témát még nem is említettem. 

Ez a rövid mesekönyv egyébként gyönyörűen beszél a veszteségről és a gyászról. Egyszerűen, letisztultan, mindenféle sallangtól mentesen. Hogy milyen nehéz szembesülni azzal a ténnyel, amikor egy számunkra fontos ember örökre eltűnik az életünkből, csak a sötétséget hagyva maga után. S hogy milyen érzés az, hogy ebben a veszteségben teljesen egyedül vagyunk, mert a gyászt mint olyat a társadalmunk sajnos igencsak kínos témaként kezeli, amitől a kívülállók leginkább csak feszengeni tudnak. Ahogy az érintettek is, a róka is egyedül marad a kérdéseivel, válasz nem érkezik senkitől. Ám a mese végkicsengése mégiscsak pozitív - a csillaga ugyan soha nem tér vissza, de a róka végül megtanul együtt élni a veszteségével, és őrzi tovább magában csillagának emlékét, aki egyszer az övé volt. 
Az illusztrációk emellett természetesen meseszépek, csodásan együttműködnek a szöveggel. Coralie Bickford-Smith egy interjúban elárulta azt is, hogy a mese megszületéséhez saját életéből merítette az élményeit: tizenkilenc éves volt, amikor édesanyja elhunyt, és édesapja két évvel a könyv megírása előtt ment el.  "A társadalmunk nem igazán beszél a veszteségről vagy a halálról, szóval egyedül kellett feldolgoznom ezeket a dolgokat. Nagyon nehéz volt, de sikerült kimásznom belőle. Rájöttem, hogy miután keresztülmegy az ember egy ilyen nehéz időszakon, az jelentősen megváltoztatja a látásmódját. Ezt szerettem volna kifejezni ezzel a történettel."



Ha még több képre lennétek kíváncsiak a könyvről, nézzetek bele a The Guardian cikkébe.

Coralie Bickford-Smith: The Fox and the Star
Particular Books
64 oldal

Harry August csodálatos élete

2017. október 4., szerda

Veszélyes dolog lehet az elvárás, ami óhatatlanul is kialakul az emberben. Például a Harry August csodálatos élete kapcsán elvitt egy olyan irányba, ahova jobb lett volna, ha nem megyek. Másnak képzeltem a könyvet: többnek, mélyebbnek, és vártam, hogy valami nagy hatást gyakoroljon rám. Ezt a prekoncepciót a közepe után valamikor tudtam elengedni, és akkor már végre tudtam élvezni az olvasását.
Addig meg csak a csalódást éreztem. 
























Mert szerintem Claire North könyve igazából egy könnyed, szórakoztató regény. Amivel abszolút nincs baj - főleg, ha erre számít az ember. Amikor a könyvtári céltalan keresgélésem során ráakadtam a könyvre, jobb ötlet híján, gyorsan végigpörgettem a molyos értékeléseket róla, és az a kép alakult ki bennem erről a történetről, hogy ez bizony olyan elementáris hatással lesz rám, hogy juj...! Alig vártam ezt a katartikus élményt, amit hetekig kell majd feldolgoznom meg emésztenem meg minden, és aztán, mikor úgy éreztem, én erre tényleg felkészültem, elkezdtem olvasni magát a könyvet. Mint az elején írtam, kétszázötven oldalnak kellett eltelnie, hogy végre levetkőzzem ezt az elvárást.
Bevallom, addig dühös voltam a regényre: nem szerettem a narrátort, aki olyan szenvtelenül beszélt mindenről, és egyáltalán nem engedett belehelyezkedni a történetbe; nem szerettem a szereplőket sem, akiken sohasem éreztem semmiféle fejlődést, ugyanolyanok maradtak sok élet után is. A történeten pedig nem tudtam kiigazodni, nem éreztem, hova fogunk tartani vele. 

De miután csupán egy könnyed, szórakoztató regényként kezdtem kezelni, és az események is elkezdtek kicsit felpörögni benne, akkor végre megbékéltem. A fentebb említett nem-szeretem dolgok nagy része maradt egyébként, csak már nem hőbörögtem rajtuk. És egyébként nagyon tetszett a regény alapötlete, hogy vannak bizonyos emberek (kálacsakrák), akik ugyanazt az életet élik újra és újra, azaz miután meghalnak újjászületnek régi életükben, emlékeikkel együtt. Érdekes volt látni, hogy egy életben mennyi lehetőség lehet vagy hogy ugyanaz az élet hányféleképp élhető. Jó lett volna, ha a kálacsakrák mibenlétére kicsit jobban kitér, mert engem tényleg érdekelt ez a téma. Ahogy persze, azt se sajnáltam volna, ha jobban kifejti, hogy pontosan mi is az a szerkezet, amit a főgonosz  készít, és hogy ez miért is veszélyes pontosan a világra.

Kikapcsolódós, laza könyvnek teljesen jó szerintem, ami remek ötleteket tartogat és különösen a közepétől kezdve válik izgalmassá. Én meg igyekszem ezentúl leépíteni magamban az előzetes elvárásokat, mert óhatatlanul is csalódásokhoz vezethetnek olyan könyvek esetében is, amiknél nem feltétlen kéne.

Claire North: Harry August csodálatos élete
The First Fifteen Lifes of Harry August
Fordította: Szieberth Ádám
Athenaeum Kiadó
480 oldal


 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS