Ha szereted a nyomozós történeteket, odáig meg vissza vagy a viktoriánus milliőért, szereted a nem mindennapi hősnőket, akkor Y. S. Lee sorozata pont neked való, ha egy könnyed kis kikapcsolódást keresel. Hiszen igazából minden megvan benne, ami garantálja a szórakoztató olvasást, sőt: már itt az első részben olyan témákat is behoz a történetbe, amikkel szerintem mégis csak kiemelkedik műfajából.

Főhősnőnknek, Mary Quinn-nek nem mindennapi sors adatott. Mivel korán árvaságra jutott, kénytelen volt a tolvajláshoz és csaláshoz folyamodni, hogy életben tudjon maradni az utca kegyetlen világában - ám a viktoriánus korban kegyetlenül megbüntették a tolvajokat, ha egyszer elkapták. Mindössze tizenkét éves, amikor bitófa általi halálra ítélik.
Ám mielőtt véget érne az a történet, ami éppen csak elkezdődött, egy börtönőrnek öltözött hölgy menekíti ki a rettegő kislányt, hogy aztán egy bizonyos Miss Scrimshaw lányiskolájába vigye, ahol nem csupán biztonságban lesz, hanem tanulhat, és több lehetőséget is felkínál számára, mint amit az utca valaha képes volt. Öt évvel később a lányiskola egyik tanáraként látjuk viszont Mary-t, aki bár megvan elégedve helyzetével, mégis valahogy többre vágyik. Az intézet vezetői is szerencsére hasonlóképpen látják a dolgot: egy lány, akit az utca nevelt, jártas a közelharcban és a tolvajlásban, ám az évek során megfelelő műveltséget szerzett és előkelő társaságban is képes már elvegyülni... Ennél nem is létezik jobb kémalapanyag.
Így beavatják hát Mary-t a nagy titokba, vagyis beszélnek neki az intézet árnyékában működő szupertitkos ügynökségről, amelyben női kémeket alkalmaznak és küldenek ki mindenféle megbízásokhoz. Mary nem sokat mérlegel, akar-e csatlakozni ehhez az elit csapathoz. Megkezdődik hát a kiképzése, és hamarosan a Thorold családnál találja magát kiküldetésen, ahol Mr. Thorold gyanúsan sötét ügyletei után kell nyomoznia az úr lányának társalkodónőjeként.


Az ügynökség sikerének titka - az intézet vezetői szerint - abban keresendő, hogy akkoriban a nőket kissé butácskának, elvarázsoltnak és gyengének tekintették, így egy női kém létezésének még a feltételezése is a lehetetlennel volt egyenlő. A nők így sokkal hatékonyabban tudták kihallgatni a titkos beszélgetéseket, észrevétlenül kutatni a rejtett iratok között - senki sem gyanakodott rájuk. A nők korabeli helyzete meglehetősen központi téma amúgy a regényben, és ennek kihasználása oly' módon mint ahogy az előbb említettem például, zseniális húzás Y. S. Lee részéről.
Az írónő emellett még a bevándorlás témájával is foglalkozik regényében - igaz, kevésbé központi témaként, inkább marginálisan van jelen, de akkor is szuper dolog, hogy ilyet bevállalt. Leginkább a távol-keleti munkások helyzetéről mesél, amivel valljuk be őszintén, egészen ritkán lehet találkozni. Ahogy olyan főhősnővel is, aki nem az átlagos europid külsővel rendelkezik, hanem némi távol-keleti vonásokat is hordoz. Az ilyesfajta hősök pedig megdöbbentően alul vannak reprezentálva az európai, amerikai irodalomban - pedig ha jobban megnézzük, az arányokat tekintve igencsak tisztességesen képviseltetik magukat mind a két kontinensen akár a negrideket, akár a mongoloidokat értve ide. Mary személyisége így tovább árnyalódik, mélyebb háttértörténetet kap, nagyobb kontextusba helyeződik mint amire a műfaj alapján számítani lehetne. És ez szerintem szuper dolog.

„Do I look the type to ruin my life by falling in love and getting married?”
„Well, if that's your attitude, you'll certainly end up a lonely, embittered old man.”
„Oh, I'll marry eventually,” he said calmly. „But when I do, it'll be for the right reasons.”
„Which are?”
Ha waved his hand vaguely. „Money. Business contacts. Political connections.”
„And in return, your wife would get…?”
His expression suggested that it was an odd question. „A husband, of course.”
„That's it?”
„What else do women want? Flowers? Jewels? Sonnet sequences? Children?” He shrugged. „I can manage all that.”

Mindezek mellett pedig a humor sem hiányzik a lapokról, erről pedig leginkább Mary és James csipkelődős párbeszédei gondoskodnak. Imádtam minden egyes közös jelenetüket, James látszólagos nem törődöm bunkóságát és Mary frappáns replikáit. Az a bizonyos romantikus szikra nyilván ott van egyébként kettőjük között, ez már az első jelenetek után érződik, de szerencsére Y. S. Lee azért nem vált közben műfajt a történet előrehaladtával: továbbra is a nyomozás van középpontban, Mary és James jelenetei pedig csak színesítik a történet izgalmait.

Szóval aki Y. S. Lee regényét választja kikapcsolódásul, az egy tök jó alapötlettel dolgozó, izgalmas, humoros, viktoriánus környezetben játszódó regényt fog olvasni. És az ilyesmit meg ki ne szeretné?

Y. S. Lee: A Spy in the House (The Agency 1.)
Walker Books
340 oldal

A szobalány

Sarah Waters regényével kapcsolatban nem sok mindent tudtam kezdetben, de Amadea posztja meghozta hozzá a kedvemet. És bevallom, nem hittem volna, hogy ezt a közel 600 oldalas regényt körülbelül két vagy három nap alatt be fogom falni. De aztán mégis így lett. Rég volt már ilyen, hogy egy könyv annyira magába szippant, hogy a való életem minden egyes kötelessége háttérbe szorul, mert nekem tudnom kell, hogy fog végződni. 

A 2002-ben megjelent regény a viktoriánus Angliában játszódik, és maga a történet egy cselszövésre épül. A jellegzetes dickensi nyomorban tengődő Sue-t, aki egy tolvajtanyán él mióta csak az eszét tudja, egyszer egy különös kéréssel keresi meg Gentleman, az úriembernek látszó csaló: segítsen neki becserkészni egy vidéki, naiv arisztokrata lányt, Maudot, aki vagyonát csak házasság esetén örökölheti meg. A terv az lenne, hogy miután Gentleman feleségül veszi Maudot, bezáratja a bolondokházába, és a vagyonán majd megosztoznak. Sue -nak szobalányként kéne a segítségére sietnie, hogy kipuhatolja Maud érzéseit vele kapcsolatban, illetve bátorítsa őt a házasságra. Kegyetlen, ám mégis egyszerű cselszövésnek tűnik, azonban az első rész végére akkorát fordul velünk a történet, hogy utána garantáltan képtelenség letenni a könyvet. 

Mármint tényleg, és nem túlzok. Az első rész végétől számítva egyre inkább belekerülünk a spirálba, egyre több "nemmondod??" fordulat következik, és a végére már annyi lesz belőle, hogy talán kicsit meg is csömörlik tőle az ember. Talán. De a végét akkor is tudni kell. Szeretem az ilyet, amikor a könyv képes beleringatni abba az ábrándba, hogy tudom, mi fog történni, hogy nem érhetnek akkora meglepetések, és aztán egyszer csak váratlanul pofán csap a felismerés, hogy megvezettek. Nem csak Gentleman a cselszövő itt, hanem maga az írónő is. 

A miliő, amit megteremtett - ahogy sokan már előttem is leírták -, jól idézi a Dickens regényének világát  a viktoriánus kor alsóbb társadalmi osztályának nyomorával, ahol tolvajokkal, gyilkosokkal, árva gyermekekkel és mocsokkal van tele ez a London. A nyomor mindenkinek a személyiségére rányomja bélyegét, nincsenek tiszta érzések, csak számítások és haszonlesések. Wilkie Collins: A fehér ruhás nő című regénye is sokszor eszembe jutott az olvasásakor, ahol valamilyen szinten hasonló a kezdő szituáció és az elbeszélés stílusa is. Mindkét regényben megjelenik témaként a korabeli nők kiszolgáltatottsága, akiknek nem igazán volt más lehetőségük a házasságon kívül: ám a házasság nem feltétlen jelentette az örökké tartó boldogságot - különösen, ha nagy vagyon várományosa volt -, hiszen a frigy után a férj jóindulatán és szándékán múlott a nő sorsa. Fizikai vagy lelki bántalmazások, bolondokháza vagy éppen gyilkosság - ezek is ugyanúgy benne lehettek a pakliban, és a házasságból kilépni - nőként - megközelítette a lehetetlent. A társadalom elvárta, hogy a két fél házasságban maradjon, még akkor is, ha az nem volt boldog. Ha pedig mégis sikerült belőle kilépni, akkor az komoly társadalmi megvetést vont maga után. Gondoljunk csak a Wildfell asszonyára.  A korabeli rossz házasságokkal kapcsolatban egy nagyon érdekes cikket találtam a Halcsontosfűző blogon, ami nagyon érdekes történetekkel tarkítja a XIX. századi házasság intézményének fonákságait és a nők kiszolgáltatottságát. Érdemes elolvasni. 

A cikket is meg a könyvet is.

Sarah Waters: A szobalány

Fingersmith

Fordította: Tóth Gizella

Gabo Kiadó

624 oldal