2020. január 31., péntek


Büszke könyvmoly szülőként elmondhatom, hogy az alig egyéves kisfiamnak már önálló könyvespolca van, és a rajta sorakozó könyveket napi rendszerességgel forgatjuk. Sokszor hallom másoktól, hogy nem nagyon van ötletük, milyen könyvvel is lehetne próbálkozni egy ilyen idős gyermekeknél, így gondoltam, hogy bizonyos tematika szerint összeszedem a Fiatalúr polcán lakókat. Egy kis leírást is mellékeltem hozzájuk, hátha az alapján sikerül eldönteni, hogy nektek való-e vagy sem, érdemes-e jobban átlapozni majd a könyvesboltban.
Nekem az a tapasztalatom egyébként, hogyha valami elsőre nem köti le, nem kell rögtön kétségbeesni. Vannak könyvek, amiknek be kell érniük. Ilyen idős gyerekeknél egy-két hónap óriási idő, hiszen rohamléptékben fejlődnek szellemileg, fizikálisan, érzelmileg napról-napra. Tehát ha valami úgy tűnik, hogy nem válik be, érdemes később újrapróbálkozni.  
De nézzük, hogy a Fiatalúr milyen könyveket ajánl kortársainak:

Harcos Bálint: Csupaszín oroszlán
A történet egy olyan oroszlánról szól, akinek mindene más színű - különösen miután lekakilta egy pacsirta, ráült egy frissen festett padra, majd a dühtől bíborrá változott az arca. Mert kiderül, hogy a színházba, ahová éppen készül a vadiúj, tiri-tarka outfitjében, csakis feketében lehet megjelenni. Harcos Bálint vicces szövegét Dániel András zseniális illusztrációi kísérik, amik szuperül kiegészítik, és néhol új dimenziót adnak a történetnek - különösen a madarak beszólogatásai a narrációba oldalról oldalra.
Egyelőre gyanítom, inkább a rím és a dallam az, ami számára vonzó ebben a könyvben, illetve persze az is, hogy szuperül lehet életre kelteni ezt a szöveget. Lehet olvasás közben toppantani, tapsolni és vicces hangokat imitálni. De később pedig szuper lesz majd a színtanuláshoz is.

Ki lakik itt? (Kukucs-könyvek)
Decemberi felfedezésünk és rögtön instant favorit lett. Egy kisegér új otthont keres, és ezért minden jónak tűnő helyre bekopog (üreg, avarkupac, fészek, csigaház stb.), de aztán mindig kiderül, hogy az a hely már foglalt. Szöveg ugyan nem sok van benne, de itt nem is ez a lényeg igazán, hanem hogy a könyvnek tologatós elemei vannak, ami egy kicsit más élmény számára az eddig megszokottól. De jelentem, egy hónapnyi napi többszöri átlapozás után sem unja. 
Én már egy picit igen, úgyhogy magam szórakoztatására elkezdtem rímbe szedve kicsit kibővíteni a történetet. Eléggé úgy tűnik, hogy ezzel még jobban szórakozunk így mindketten. 

Vlagyimir Szutyejev: A három kiscica
Igazi macskás család vagyunk, úgyhogy nyilván helyet kellett kapnia egy ilyen könyvnek is, ami nem mellesleg lapozó kivitelben jelent meg, tehát abszolút totyogóbarát kiadás. Szutyejev meséi egyébként tök jó retro könyvek, azt hiszem, nekem is megvolt anno tőle a Vidám mesék. A Fiatalúr ominózus példánya három kiscicáról szól, akik a nagy játékban hol fehérek lesznek (naná, mert beugrottak egy lisztesládába), hol feketék (kályhacsőben kergetnek egy békát), hol pedig csuromvizesek. Szutyejev meséjében az a jó, hogy az illusztráció teljesen le tudja képezni a felolvasott történetet. Minden mondat után ott az illusztráció arról, hogy mi történik éppen, így tényleg az egészet végig lehet mutogatni a gyereknek. Ennél a mesénél vagyok a legbiztosabb abban, hogy tényleg mindent - vagy legalábbis igen-igen nagy százalékát - érti a történéseknek a képeknek köszönhetően.
A szöveg nem ritmusos, nem rímel, talán ezért volt az, hogy hat-hét hónapos kora körül, amikor megvettem neki, még nem annyira fogta meg. Ellenben az utóbbi két hónapban - különösen az utóbbi hetekben - igazi sztárkönyv ez, aminek az olvasási rekordját pont a héten döntöttem meg, amikor a Fiatalúrnak a lefekvésnél egy órán keresztül kellett mesélnem non-stopba ezt a kábé hat oldalas mesét. 

Agócs Írisz: Mia nem álmos
Múlt héten vettem neki ezt a keménylapos kötetet, ami pont arról szól, amit a címe is sugall: Mia nem álmos, pedig már elég késő este van. Ezért mindent kipróbál, hátha abban elfárad: eszik, rajzol, tornázik, de végül az segít neki, hogy befekszik az ágyacskájába. Agócs Írisz stílusába még sok-sok évvel ezelőtt beleszerettem, úgyhogy nyilván birtokolnunk kell pár kötetet az ő illusztrálásával. Plusz úgy gondoltam, hogy ez szuper mese lesz azokra az időszakokra, amikor a Fiatalúr szintén nehezen alszik el. Eddig sajnos nem sokszor vette elő magától, illetve ha én elővettem, akkor se nagyon figyelt még rá. De elég friss beszerzés, és az a tapasztalatom, hogy a legtöbb új polclakónak várnia kell a sorára, amíg igazán érdekelni kezdi.  Remélhetőleg, a következő könyvajánlós bejegyzésemben már a kedvencei között tudhatom.
Mindenesetre szerintem ez egy nagyon aranyos kis történet egy-kétéveseknek. 

Kiss Ottó: Állatos album
Kiss Ottó gyerekverseit nagyon szeretem, mert ritmusosak, viccesek, aranyosak. Takács Mari illusztrációit pedig szintén imádom, úgyhogy ezt a lapozót is olyannak gondoltam, amivel meg kell őt ismertetnem. Igazából egy rövid versikét tartalmaz a kötet, aminek a szövegét nagyon izgalmas végigmutogatni az illusztrációkon keresztül. Ugyanis nem lineárisan követik egymást a képeken az elmondottak, hanem össze-vissza, így a mutogatás sokkal mozgalmasabbnak hat, mint úgy általában a többi könyv esetében. 




Varró Dániel: Akinek a foga kijött
Ez a kötet volt a Fiatalúr első igazi találkozása a kortárs költészettel, és iszonyatosan bejött neki. Hónapokon keresztül szavaltunk ebből a könyvből neki naponta többször is és mindig óriási vihogás kísérte az elhangzottakat. Persze nyilván ő még nem érti az igazi humorát a verseknek, de mégis van benne valami olyan, amit az ő kis lelke végtelenül viccesnek talál. Ma már csak a legkedvesebb verseit szokta belőle kérni (igen, tudja, hol vannak a kötetben és odalapoz hozzájuk), de még mindig fontos része a napi olvasásainknak. Plusz, ha éppen nincs kéznél a kötet, mert mondjuk utazunk, sétálunk vagy ilyesmi, akkor is szoktam tőle egy-egy verset mondani neki. 

Friss tina! [mai gyerekversek]
Amikor még sok-sok évvel ezelőtt gyerekkönyvekkel foglalkoztam, felfigyeltem erre a kötetre Takács Mari illusztrációi miatt. Még jó, hogy szereztem magamnak akkor saját példányt, mert már bizony sajnos nem kapható ez a kötet. Pedig csudaklassz kortárs gyerekversek kaptak benne helyet ismert és - általam - kevésbé ismert költők tollából. Vannak benne nem annyira klasszak is egyébként, sőt kifejezetten gyenge versek is helyet kaptak, de azért a többsége mégis csak izgalmas, szavalható, élvezhető és szuper. Ebben is vannak már kedvencek neki is és nekem is, és úgy tűnik, Szabó T. Anna mindkettőnk listáján ott van, úgyhogy azért a későbbiekben majd egy Tatok-tatok is fel kell kerüljön a polcára. Egy-egy felolvasás alkalmával általában csak egy vagy két, maximum három verset választok ki, de azokat legalább háromszor el szoktam ismételni hasonló hangsúlyozással. A gyerekeknek fontos az ismétlés, hiszen így rögzül bennük a szöveg, fejlesztve ezzel a memóriájukat. A második, harmadik felolvasásnál jön el számára az igazi élvezet a verssel kapcsolatban, akkor szokta mosolygással és nevetéssel kísérni a már ismerős részeket.

Évszakos könyvek:

Jó dolognak tartom, ha páréves koráig olykor egy-egy kötet erejéig akár tudunk reflektálni az éppen aktuális évszakra vagy ünnepi időszakra. Mert így megtanulhatja annak az évszaknak a jellemzőit vagy a hagyományokat, szokásokat.  Ezek nem állandó jelleggel lesznek a könyvtárunk tagjai, hanem mindig csak akkor pakolom a polcára őket, ha aktuálisak. A most felsoroltak leginkább a karácsonyra koncentrálnak, úgyhogy ezek már két hete nem képezik részét a polclakóinak. De mind olyanok, amiket szerintem idén decemberben is szívesen forgat majd.

Kukucs, itt a karácsony
Ez a könyv abszolút telitalálat volt így 11-12 hónapos korára. Nagy illusztrációk, amik azért böngészgetnivalókat is adtak. Oldalanként kétsoros rímelő szöveg volt a kíséret hozzá. De ami az igazán überkirályság volt ebben a kötetben, azok a mozgatható elemek. Nagyon élvezte őket, hogy az illusztrációk úgymond életre keltek. Próbáltam a szöveghez igazítani a mozgásukat. Például a "szánkó száll és hócsata dúl" sornál mozgattam meg magát a szánkót, hogy tényleg összhangban legyen minden a felolvasásnál. A könyv oltári nagy kedvenc lett, még január közepén is rengetegszer olvastuk.

Hová bújtál, kis rénszarvas?
Ebben a könyvben a kis rénszarvast kell megkeresni. Az oldalakon a tapintásnak is fontos szerep jut, hiszen nem egy sima felületű keménylapossal van dolgunk. Ráadásul a tapizós részek mellett különféle alakú lyukakat is találunk beleépítve az illusztrációba, ami első pillantásra, mintha a rénszarvas egy-egy testrészét pillantanánk meg (a szemét, az agancsát stb.), de ahogy lapozunk, mindig rájövünk hogy az egy másik állatnak a teljesen más testrészét takarta. A kis rénszarvas végül az utolsó oldalon bukkan fel teljes valójában. Amire persze hamar rájön a gyerek amúgy, de szerencsére az illusztráció annyira részletgazdag, hogy más állatokat is meg lehet keresni rajta. Például a fa mögött bújkáló medvét, az ágon álló katicabogarat és még másokat is. Nagyon szerette ezt a könyvet is.

Alex Schaffler: Pipp és Polli - A karácsonyfa
Alex Schaffler rajzaiért teljesen odáig meg vissza van a gyerek. Persze erre a Pipp és Polli után jöttünk rá. A történet szerint Pipp és Polli hazahozzák a fenyőfát, amire eredetileg sütidíszeket terveznek, de Pipp mohó, és jól megeszi őket titokban. Aztán megfájdul a hasa, és ráadásul a csupasz karácsonyfa látványa se igazán szívderítő. Végül Pipp is jobban lesz, a karácsonyfa-kérdést pedig papírdíszekkel oldják meg.
Igazából nem tudom, ebből vajon mennyit értett a Fiatalúr, de mindig élvezte a felolvasásokat, nagy részét türelmesen végig is hallgatta, és hát rengetegszer kérte ezt is. Különösen szerette a karácsonyos részt, amikor a feldíszített karácsonyfa alatt bontogatták Polliék az ajándékokat. Gondolom, ezt a jelenetet be tudta azonosítani.
A Pipp és Polli egyébként egy sorozat, és igencsak gondolkodtam rajta, hogy több részt is beszerzünk belőle, de ami a boltban volt, sajnos nem igazán láttam a mi életünkhöz való kötődést egyelőre. Az egyik rész a szobatisztasággal kapcsolatos (mi még itt nem tartunk, de ha aktuális lesz, be fogjuk szerezni), a másik pedig alvókás volt, neki pedig nincsen alvókája. Rajtam kívül, persze. Szóval, ezeket szerintem még annyira se értette volna, ezért nem jöttek velünk haza végül.
 

Még koraiak számára, de láthatóan érdeklik őt:


Berg Judit - Agócs Írisz: Maszat játszik
Ez a kötet két mesét tartalmaz. Az első történet egy játszótéri konfliktusra éleződik ki, amikor is Maszat nem hajlandó kölcsönadni Sárinak a kismotorját. De a végén aztán mégis, és akkor minden rendeződik. A második történetben Maszat unatkozik és sajnos Misi barátja nem tud átjönni játszani, mert lebetegedett. Maszat így a kertben tölti a délutánt és zöldségeket keres.
Ezeket a történeteket még túlságosan összetettnek látom számára, különösen a gyerekek közötti interakciókat és az azokhoz kapcsolódó érzelmeket. Szerintem ez inkább három-négy hónap múlva lesz inkább aktuális. Viszont ugye játszótérre elég gyakran járunk, így az első történetet igazából kivonatolva adom elő neki, a számára bonyolultabb vagy nem annyira érthető dolgokat egyelőre kihagyom a mesélésből. Így igazából csak egy játszóterezős történet lesz belőle, ahol Maszat csúszdázik, mászókázik, homokozik és hintázik más gyerekekkel - és ez viszont láthatóan leköti, hiszen sokszor találkozott már ilyen helyzetekkel. Egyre többször és többször kéri ezt a mesét, olykor egymás után is akár.

Julia Donaldsson - Alex Schaffler: Az öt csúfság
A könyv öt olyan állatról szól, akik nagyon csúnyának érzik magukat, és emiatt végtelenül szomorúak is. Végül mind az öten összeállnak egy bandába, és büszkén vállalják csúfságukat. Ám aztán felbukkannak a gyerekeik, akik elmondják nekik, hogy számukra ők a legszebbek és legnagyszerűbbek, hiszen számukra a világot jelentik. Szerintem minden komplexusos szülőnek szuper gyógyító mese. Én az első felolvasásokkor mindig elsírtam magam a végén.
Mint mondtam, Alex Schaffeler rajongó a Fiatalúr.  Imádja a rajzokat benne, és Julia Donaldsson rímes versikéje is nagyon tetszik neki. Bár az ő korosztályának még elég sok mondat van egy oldalon, ezért rövidíteni szoktam - persze úgy, hogy azért az értelme megmaradjon illetve tudjam mutogatni a rajzokon az elmondottakat. De amikor fáradtabb vagy jobban van türelme, akkor már egészen ügyesen végighallgatja a szöveget is hozzá. Elég sokszor kell újrázni ezt a könyvet is.

Sven Nordqvist: Merre van Pettson?
Szintén imádja ezt a részletgazdag, kedves illusztrációt. A történet egyébként nagyon cuki, és igen erős számomra a késztetés, hogy beszerezzem az összes Pettson és Findusz könyvet. Na nem mostanra, hanem későbbre, hiszen ez inkább az ovis korosztály könyve. Én ezt a történetet is kivonatolva szoktam elmesélni neki, hogy számára is érthető legyen azért.







Hát így néz ki egy egyéves olvasó könyvtára. Majd időről időre jelentkezem a frissítésekkel.

2020. január 27., hétfő


Bevallom, a podcast mint műfaj teljesen kimaradt az életemből egészen a Popkult, csajok, satöbbi lassan hat évvel ezelőtti indulásáig. Mivel Brigi barátnőm miatt igazán invesztálva éreztem magam ebben a projektben, ezért az első résztől kezdve hallgatójuk lettem. És hát valahol itt kezdődött a dolog, az utóbbi egy-két évben pedig már kicsit tudatosabban keresgetek magamnak hallgatnivalót ebben a műfajban, különösen persze az irodalmi podcasteket preferálva. De olykor hallgatok más témában is, ahogy éppen jól esik.

De hogy mi is az a podcast?
Biztosan vannak olyanok, akik még nem igazán hallottak erről a műfajról: legalábbis nem online ismerőseim körében nem igazán van ennek divatja. Úgyhogy egy pár szót ejtenék most róla úgy általánosságban. Szóval a podcastot akár audiobloggerségnek is nevezhetnénk. A podcast egy epizodikusan megjelenő hangfelvétel, amelyet egy vagy több személy készít bizonyos témában. Ezeket az adásokat elérheted Spotifyon, iTunes-on illetve egy csomó más helyen keresztül.
Podcastot hallgatni azért jó - különösen, ha idegennyelven se jelent gondot az ilyesmi - , mert könnyen megtalálhatod a speciális érdeklődési körödnek megfelelő csatornát. Rengeteg, de tényleg rengeteg féle van: én szoktam például történelmi rejtélyekkel, megoldatlan gyilkosságokkal, görög mítoszokkal kapcsolatos adásokat is hallgatni. 
Továbbá szuperül helyettesíti a rádiót. Az utóbbi években rengeteg helyen tapasztaltam színvonalcsökkenést a műsorokban, elképesztő mennyiségű reklámot és - hát valljuk be - agyonjátszott, igénytelen zenéket. A Spotival ezt most már teljesen ki is váltottam: ha zenét akarok kapcsolni, akkor irány valamelyik lejátszási lista, ha meg valami konkrét témával kapcsolatban hallgatnék beszélgetést, akkor jönnek a podcastek. 

A legelső időkben bevallom, furcsa volt nekem ez a műfaj, hiszen az én auditivitásom elég gyenge. A hallott dolgokat rögtön le kell írnom, mert elfelejtem. Ez igaz nálam az élet szinte minden területén. A hangoskönyv ezért nekem továbbra is teljesen idegen műfaj. Egyedül a Stephen Fry által felolvasott Harry Potter sorozat ezalól a kivétel, mert azt egyszer végighallgattam már, de iszonyatosan erős koncentrációt igényelt részemről és nem a nyelvtudás miatt. 
Persze, a podcastet hallgatni sokkal könnyedebb, sokkal szabadabb érzés, mint hangoskönyvet. Kevésbé igényli a 100%-os figyelmet, de korábban a YouTube (vagy úgy egyáltalán a világunk) már annyira hozzászoktatott a vizuális ingerekhez, hogy az elején nehéz volt belerázódnom illetve megszoknom azt, hogy nem látom a beszélőket. Ma már viszont azt mondom, főleg így kisgyerekes anyukaként, hogy hamarabb és könnyebben meg tudok hallgatni egy podcastet, mint megnézni egy YouTube videót, hiszen a TV nálunk egyelőre tiltólistás a gyerek előtt.
Vezetés és utazás közben szoktam leginkább belőni a podcasteket a Spotin, de ha éppen úgy van, akkor főzés, ebédelés közben is akár. Illetve az utóbbi egy-két hónapban már a délutáni kávézásomhoz is hallgatok egy-egy adást, miközben a Fiatalúrral tornyot építünk vagy formabedobózunk. 

Ha még új vagy a podcastek világában, akkor most szeretnék neked ajánlani pár hazai és külföldi csatornát, amelyek a könyvek és az irodalom világa körül forognak. 

Popkult, csajok, satöbbi
Anglománia és popkultúra kéthetente. Brigi és Tünde podcastját már a kezdetek óta követem, és nemcsak a barátnőm iránt érzett elköteleződésből, hanem azért is, mert nagyon szuper. Tájékozottak, okosak és szórakoztatóak. Szeretem, hogy legyen szó akár a krimiirodalomról, Jane Austenről, a feminizmusról vagy "csak" Tom Hiddleston munkásságáról, mindig tudnak érdekességekkel szolgálni (pedig az adások témájának 90%-ért jómagam is rajongok), illetve új perspektívát belevinni a témákba. Igényesen felépített adások, alapos utánajárásokkal és valóban egyéni véleményekkel.

Honlapjuk ITT elérhető

Lapozz a 99-re
Szabados Ági elvitathatatlan érdeme a nagyon sikeres olvasásnépszerűsítő kampánya a Nincs időm olvasni kihívás. Nagyon tisztelem és becsülöm Ágit ezért, hogy ennyire elköteleződött ebben a témában. A podcastje profin összeállított: szuper hangzás, változatos témák és külön jó, hogy sok vendége van. Szerzői interjúk, ismert emberek kedvenc könyvei kerülnek egy-egy adásban terítékre. Ági minden interjúnál jól felkészült, jó kérdéseket tesz fel az interjúalanyoknak. Podcastje leginkább az általános tájékoztatás, figyelemfelhívás szintjén marad (ami szerintem egyáltalán nem gond), nem mennek bele mélyebben a témákba. Jó, hogy sokszor felkarolja a kortárs magyar irodalmat, és népszerűsíti a szerzőket.
Az utóbbi időkben viszont egyre kevesebb az engem érdeklő téma, úgyhogy mostanában csak héba-hóba hallgatom. De ez remélem, változni fog.

A műsor Instagram oldala ITT elérhető.

The Librarian is In
New York Public Library podcastje, amelyet két iszonyatosan jófej könyvtáros vezet: Gwen és Frank. Beszélgetnek benne az éppen olvasott könyveikről, a könyvtárakról, a popkultúráról. Szeretem a humorukat, a tájékozottságukat, és bár az általuk olvasott könyveknek kábé csak a 10%-ról hallottam korábban, de pont ez a jó, hogy így mindig elém kerül újabb cím, újabb szerző. A külföldi megjelenéseket egyébként is nehezen követem.  Mindig nagyon tetszenek benne a könyvtári belsős infók, legyenek akár besorolási dilemmák vagy csak olvasói történetek.

Honlapjuk ITT elérhető.


Books Between
Ezt a middle grade (kiskamasz) irodalomra  fókuszáló podcastot pár hete fedeztem fel magamnak. A szerzői interjúk mellett olyan irodalomtanárok is szóhoz jutottak az adások alatt, akik komolyan veszik az olvasásnépszerűsítést és remek, kreatív ötleteikről meséltek ezzel kapcsolatban. Nagyon fontos podcastnek tartom, és tervezem, hogy kicsit jobban beleásom magamat. Nagyon nagy kár viszont, hogy tavaly nyáron - eléggé úgy néz ki - befejeződött, legalábbis a legutolsó frissítés 2019. júliusában volt. De azért így is van mit hallgatni és ötletet meríteni ebből a nagyon lelkes szerelemprojektből. 

Honlapjuk ITT elérhető. (Sajnos, Spotify-on nem  hallgathatók az adások)



Vintage Books
Ez a podcast szintén egy újabb, alig egy hónapos felfedezés számomra. A Leena Norms által vezetett újabb és újabb epizódok hetente kerülnek ki, és elképesztően változatos témákat ölelnek fel sokféle vendéggel. Olykor különböző népek irodalma kerül a középpontba (pl. Izland vagy Kína) vagy egy konkrét szerző (ebből eddig csak a Virginia Woolfos adást hallgattam meg), de olyan is van, hogy kiadók munkatársaival beszélget a könyvkiadás mikéntjéről vagy éppen világszerte ismert színészek mesélnek kedvenc könyveikről. Intelligens, érdekes és jó minőségű podcast ez is, ahol szeretek szemezgeti a korábbi adásokból is. Mivel viszonylag friss felfedezés, ezért bőven van mit bepótolnom, de villámgyorsan a kedvenceim közé ugrott. 

Sajnos, honlapot nem találtam, de Spotify-on elérhetőek!

***Te milyen podcasteket hallgatsz?***



A poszt más bloggerekkel összefogva a Témázás keretein belül született. Ha bejegyzéssel csatlakozni szeretnél, ne fogd vissza magadat, várunk szeretettel!

A többiek véleménye a hangoskönyvekről és podcastekről:
 

2020. január 24., péntek


Mindig is szerettem volna, hogy a gyermekem szeresse a könyveket. Nem sznobságból vagy kivagyiságból, csupán azért, mert mint olvasó, tudom, hogy mennyi mindent képesek adni a történetek. És ha mást nem is, de az olvasás csodáját mindenképpen szeretném annak átadni, aki ennyi mindent jelent nekem.  Hogy valaki olvasó gyerek lesz-e vagy sem, nem alkati kérdés. Minden gyerek nyitott a könyvekre, a közös olvasásra. Csak a megfelelő könyvekkel a megfelelő időben kell találkozniuk, és persze a szülőnek is dolgoznia kell azon, hogy megmutassa a gyereknek: a könyvek igazi csodák.

Most hogy a Fiatalúr napokon belül eléri az egyéves kort, úgy gondoltam, itt az ideje beszámolnom arról, hol is tart az olvasóvá válásban. Terveim szerint erről majd időről időre beszámolok itt a blogon - gondolom, most már egyre sűrűbben - , hogy milyen könyveket szeret, illetve hogy egyáltalán: az olvasás mekkora helyet is foglal el az életében.
Ezek persze csak feljegyzések, semmiképpen sem útmutatónak szánom. Most egyébként jelenleg ott tartunk, hogy reggelente egy vagy két, esetleg három keménylapos könyv kólint fejbe ébresztő gyanánt, amit a Fiatalúr hoz oda nekem olvasásra. És egyre sűrűbben fordul elő az is, hogy lefekvések előtt őmaga hoz nekem könyveket mesélésre, ha még túlságosan is éber az igazi lefekvéshez. Azt hiszem, ez egy igazán ígéretes kezdetnek tűnik. De hogyan jutottunk idáig?

Az első hónapokra sokan mondták, hogy olvassak, meséljek neki. Akár a saját könyvemből is. Ez nálunk egyáltalán nem vált be. Legalább négy-öt hónapos koráig az ének, a dallam volt az, amire hajlandó volt figyelni, ami megnyugtatta őt. Szerencsére mamám és az anyukám is rengeteget dalolt nekem gyerekkoromban, így összeválogatni egy nyolc-tíz dalból álló állandó repertoárt, nem nagyon jelentett problémát. És hát énekeltem neki. 
Rengeteget. Volt, hogy órákon keresztül. 
Könyvekkel ezalatt az idő alatt nem igazán találkozott, ha mondjuk nem számítjuk a Kontrasztos formák nevezetű babakártyákat, amiket hébe-hóba odatettem a kiságyába vagy a játszószőnyegére nézegetni. Illetve volt még egy csörgős, zizegős textilkönyve is, amiben csak képek voltak, de nem igazán töltött be több funkciót nála, mint egy rongyi.

A Fiatalúr kábé négy hónapos korában élete első kedvenc könyvével

Később aztán egyre inkább beszivárogtak az életünkbe a mondókák, a höcögtetők, bár a dalokat továbbra sem taszították le a trónról. Emlékszem, négy hónapos volt, amikor egy pelenkázás során megmutattam neki Harcos Bálint: Csupaszín oroszlánját. Ő ott feküdt a pelenkázóasztalon, felette tartottam a könyvet, és erőteljesen hangsúlyozva olvastam fel neki a játékos (és mellesleg baromi vicces) szöveget. És ő nevetett. És itt kezdődött az igazi kapcsolata a könyvekkel.
Harcos Bálint könyve rögtön instant favorit lett neki és nekem is. Egyre többször és többször olvastam fel neki, pár hét múlva már simán felismerte a szöveget könyv nélkül is. Ha elkezdtem, hogy "Élt egyszer egy szép oroszlán, ki fel-le járt az utca hosszán..." már óriási vigyorra szaladt a szája. Szuperül lehetett (és lehet a mai napig) figyelemelterelőként alkalmazni egy-egy nagy sírás kezdetén. 
Sokáig, két-három (de lehet, több) hónapig megragadtunk ennél a könyvnél. Hozhattam én bármit, a Csupaszín oroszlán nyomába se érhetett. Aztán szépen, lassan azért a többi könyv felé is elkezdett nyitni - sokat segített ebben, hogy pár hétre azért eldugtam Harcos Bálint könyvét, így lett esélyük a többieknek is kibontakozni. 
Azóta a pelenkázóasztalos eset óta egyébként nem nagyon telik el úgy nap, hogy legalább egy mesét ne olvasnánk vagy ne lapoznánk át egy könyvet. Mondjuk ez elég ritka, hogy egynél megállnánk. De erről már jópár hónapja maga a Fiatalúr gondoskodik, ha esetleg mi elfelejtenénk. 

Tippek a könyvek megszerettetéséhez az első évben:

 - A könyv mindig legyen elérhető a gyerek számára. Szerintem ez az egyik legfontosabb. Akár a játékai között vagy egy külön kupacban. De a lényeg, hogy ő maga képes legyen "kiszolgálni" magát könyvügyileg, ha éppen ahhoz van kedve. Ne a felnőttekre legyen utalva ebben (se). Én legalábbis nagyon támogatom az önállóságra való törekvéseit
Nálunk ráadásul nyolc hónapos kora óta nem alszik rácsos ágyban, hanem matracon, és azóta még inkább fellendült az olvasási kedv. Különösen reggel és lefekvés előtt. Nagyon tetszik neki, hogy őmaga hozhatja oda nekem azt a mesét, amit hallani szeretne. Decemberben lett egy saját kis könyvespolca is, jövőre pedig egy igazi olvasókuckó kialakítását tervezem neki a szobájában.

- Az olvasásra mindig szakítsunk időt! Ha mást csinálnánk, ha sietnénk, akkor is. Nálunk is sokszor előfordul, hogy éppen öltözködni kéne vagy el kéne mennem mást csinálni, de ha éppen akkor hoz egy könyvet, leülök, és elolvasom vele (most őszintén, kábé egyperces olvasásról beszélünk legtöbb esetben. És szerintem kisbabával ritka az olyan helyzet, hogy egy perc ilyenkor bármilyen nagy rohanás közepette ne férne bele az időbe)

- Nem létezik olyan, hogy túlhangsúlyozás. Játssz bátran a hangsúllyal, hangerővel, hangszínnel. Ripacskodj kedvedre, a gyerek iszonyatosan fogja élvezni. Szerintem az első felolvasásoknál, amíg rögzül bennük a szöveg, érdemes hasonlóan hangsúlyozni a felolvasásokat, hiszen a gyerekek szeretik az ismétléseket, és jobban képesek így memorizálni azt magukban. Majd utána lehet változtatni, más módon, más ritmusban felolvasni: a meglepetés erejének köszönhetően ez még inkább izgalomban tartja majd a gyereket. Hogy ismerős szöveg, de mégis más. Fontos persze, hogy ehhez olyan szöveget válasszunk, aminek jó ritmusa van, és beindítja bennünk az elveszett szavalóművészt. Én - ha a szöveg megkívánja - még tapsolni, kopogni, toppantani is szoktam pár könyv felolvasása alatt. Az ilyesmiket is tök nyugodtan bele lehet vinni..

- Mikor már egyre többet megért a hétköznapi beszédünkből, érdemes a felolvasások alatt végigmutogatni az illusztráción, amiről éppen olvasunk. Elvégre a gyerek egyelőre nem érti magát a szöveget, az számára csak hang és ritmus. De ha elkezdjük közben mutogatni hozzá a képeken a megfelelő részeket, akkor szépen, lassan összeköti a szavakat vele. 

- Egy könyv nemcsak egyféleképpen használható! Ebben is legyünk nyitottak. Van, amikor túl hosszú a gyerek számára a felolvasás, és inkább csak a képeket nézegetné. Ez se baj. Ilyenkor a saját szavaimmal elmondom például, hogy mi van a képen. De olyan is van, hogy csak a lapozó mozdulatot szeretné a könyveken gyakorolni, ezt is hagyni kell.

Nálunk mindenféle meseolvasás előfordul egyébként. A klasszikus ölembe bújós, egyhelyben ülve figyelmesen végighallgatóstól a közben rohangálós, játékot pakolászóson át a félpercenként más történetbe kell belekezdeniig. A bejegyzés legelső képén például az utóbbi szerepel, azért van körülöttünk annyi könyv szétnyitva. Szerintem ha a gyerek nem klasszikus, sokak által elvárt mesehallgatást preferálja, akkor sem kell kétségbe esni. Én észrevettem, hogy a Fiatalúr akkor is ugyanúgy figyel, ha éppen látszólag teljesen mást csinál.  Sok ismerősömnél egyébként itt rontódott el a dolog, mert a szülő azt hitte, hogy a gyereket nem érdeklik, nem kötik le a könyvek, és aztán így nem is próbálkozott velük többet. Egyáltalán nem. Pedig lehet, hogy ő így is hallgatta a mesét. Vagy csak más típusú könyvvel kellett volna próbálkozni. Annyi király, ötletes és kreatív gyerekkönyv van manapság a piacon, még az egészen piciknek is.

Mesélni kell naponta, sőt minél többször. Igen, gyakran tök ugyanazt a történetet unásig, de azt is észben kell tartanunk, hogy a gyerek számára fontos az ismétlés. Ilyen pici - egyéves - korban persze más miatt, mint később. És persze, egy idő után merjünk nyitni más könyvek felé, legyünk mindig nyitottak a másmilyenre, az újra - mert a gyerekek és a könyvek iszonyatosan nagy kalandok.
 Külön-külön is, de együtt meg aztán főleg.


A következő részek tartalmából:
Mondókás, dalos és höcögtetős könyvek szülőknek
Mit olvas az egyéves kisfiú?



2020. január 19., vasárnap


Jesmyn Ward regénye lírikus sorokkal vág gyomorszájon olyan módon, hogy aztán levegőt sem kapsz. Olyan könyv ez, amit olykor kifejezetten nem szerettem olvasni a benne elmesélt vagy megtörtént dolgok miatt. Ám mindeközben mégis nehéz volt kilépni a történetből, mert ugyan sok mindennel kapcsolatban nem kertelt, de mégis sok igaz gondolat is helyet kapott benne.
És persze, Kaylát és Jojot, ezt a két kisgyereket nem tudtam csak úgy otthagyni ebben a borzalomban. Tudnom kellett, mi történik velük. Hát így, ilyen kettős érzésekkel keltem és feküdtem Jesmyn Ward regényével.

Szeretem azt hinni, hogy tudom, mi a halál. Szeretem azt hinni, hogy olyasmi, amitől nem kell elfordítanom a tekintetemet.

Jojo, ez a tizenhárom éves fiú rajongva szereti színes bőrű nagyapját, Popot, aki sokat mesél a régmúltról, főleg azokról az időkről, amiket a Parchmanben töltött. A történetek sosem lineárisan követik egymást, Jojo maga foltozza össze őket, hogy végül egésszé váljanak, ám a történet vége mindig hiányzik. Kimondatlanul, elmeséletlenül marad csendje ennek az életszakasznak. Hiába mesélteti el Poppal újból és újból a Parchmant és az ott töltött időket, a teljes történet a maga befejezetlenségével lebeg mindig felettük.
De minden történetnek kell a befejezés, ugye?
Hogy ez a befejezés eljöjjön, egy új történetnek kell kezdődnie: Jojo apját kiengedik a börtönből, ezért Leonie, a drogfüggő anya fogja két gyerekét, Jojót és a hároméves Kaylát, hogy együtt odautazzanak a Parchmanhez és együtt hozzák haza Michaelt. Ám a visszaútra nemcsak ő lesz az útitársuk, hanem egy szellem a múltból, Pop múltjából, aki a történet befejezéséért utazik vissza velük. Hogy Pop végre elmesélje, hogy is végződött az a történet, amit újra és újra, mindig máshonnan nekirugaszkodva el akar mesélni.

Tommy Orange Sehonnai című regénye sokszor eszembe jutott a történet olvasásakor, hiszen Ward is a társadalom peremén élőket helyezi a középpontba. Az ő elmeséletlen történeteikről szól ez a könyv is. A személyeseken keresztül kivetítve valami szélesebbé, valami nagyobbá. Hiszen hány mélyszegénységben élő afroamerikai nő osztozhat Leonie-val a sorsban? Hányan tudnak hasonló gyerekkort felmutatni, mint Jojo és Kayla?
És ezek az elmeséletlen történetek kísértenek. Nem hagynak nyugtot senkinek ebben a regényben. Ott lüktetnek a felszín alatt, elhallgatva, eltemetve, elfojtva. Mindent tönkre tesznek maguk körül. Ám nem maradhatnak így örökké. A történetek azért vannak, hogy egyszer, valamikor mégis kimondásra kerüljenek.  Ám valóban felszabadulást hoznak ennyi idő után magukkal?

Leonie-t, a könyv legellenszenvesebb karakterét is kísérti a múlt. Azért hajszolja Michael szeretetét, azért menekül a drogokhoz. Anyaként teljesen diszfunkcionális: képtelen érzékelni gyerekei igényeit, vágyait, de még a legalapvetőbb szükségleteit is. Idegenek számára, ahogy ő is a számukra. És ez a közös utazás nem hogy összehozná őket, hanem még inkább mélyíti közöttük a szakadékot.

Mindamellett, hogy ez a regény egy fájdalmasan valósághű látlelete a Délen, mélyszegénységben élő afroamerikai rétegnek, ebbe a kegyetlen realitásba be-bekúszik, majd életre kel egy olyan fajta ősi hiedelemvilág, ahol halottak szellemei jelennek meg a kiválasztottaknak. Kéretlenül, olykor a legváratlanabb pillanatokban felbukkannak, és kommunikálni próbálnak. Leonie-t halott bátyja kísérti akárhányszor elszáll a szertől, Jojo pedig a Parchmanbe tett útjuk alatt találkozik össze eggyel, aki Pop múltjához kötődik.
A regény igazi különlegessége emellett, hogy múlt, a jelen és a jövő néha egyszerre létezik ebben a történetben.  Az idősíkok olykor értelmüket vesztik. Csak az évek során rárakódott érzések léteznek a helyeken: ilyenkor mintha felülemelkednénk az időn. 

Dédapám azt mondta, mindenben van lélek. A fákban, a holdban, a napban, az állatokban. Azt mondta, a nap a legfontosabb, és nevet is adott neki: Aba. De szükség van mindre, az összes lélekre, hogy egyensúly legyen.

Azt hiszem nem túlzás kijelentenem, hogy a Hallgasd a holtak énekét! elképesztően meghatározó olvasmány lett számomra. A lírai szöveg, a fájdalmas valóságba betörő, életre kelt hiedelmek és az összetört, vakvágányon haladó emberi sorsok olyan elegyet alkottak ebben a történetben, hogy az még sokáig, napokon keresztül kísértett engem.
Nehéz kilépni az ilyen regények bűvköréből, még akkor is, ha nem szívesen időzünk ott.



Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!
Sing, Unburied, Sing
Fordította: Pék Zoltán
21. Század Kiadó
320 oldal

2020. január 11., szombat


Az elmúlt két évben ugyan nem sikerült teljesítenem ezt a kihívást, miszerint egy éven belül elolvasok tizenkét, általam előre meghatározott könyvet a várólistámról. De ugyan, pár ilyen sikertelenség nem akadály számomra, elvégre már azzal is sokat nyerek, ha néhány könyv tudatosan sorra kerül. 
Úgyhogy itt vagyok, 2020-ban is változatlanul várólistát csökkentek, nem csak növelem. És idén ráadásul annyira bevállalósnak érzem magam, hogy még alternatív listát se csináltam! Na, ezt kapjátok ki! Az idei részvételem merő izgalom és kaland lesz, én mondom. 
Igazából úgy voltam most vele, hogy azért nem csinálok alternatív listát, mert eddig se olvastam róla soha, mindig csak a tizenkettő lebegett valamiért a szemem előtt. Úgyhogy úgy voltam vele, hogy nem fárasztom idén ezzel magamat. 

*** És hogy mik kerültek a 2020-as listámra? ***

Robin Stevens: Murder Most Unladylike - Csupa jót hallottam erről a middle grade nyomozós sorozatról. Két iskoláslány a főszereplője, akik az 1930-as évek Angliájában göngyölítik fel az első bűnesetüket. Szuper kritikai visszhangja volt ennek a kötetnek, ami mellesleg egy sorozat első része. Ha tetszik, akkor naná, hogy vevő leszek a többire is.

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet - Sok-sok évvel ezelőtt imádtam az írónőtől A csodálatos Waverley kertet, és ahogy megjelent ez a könyve magyarul, le is csaptam rá, de aztán mégis olvasatlanul maradt. Szerettem Sarah Addison Allenbe, hogy a mágia olyan finoman szőtte át a hétköznapokat. Ettől a kötettől is hasonló élményt várok, bár közben kicsit félek, hogy mennyire fogom limondánénak tartani a mai fejemmel.

Joanne Harris: Csokoládé - Igen, én vagyok az, aki még nem olvasta soha, de tényleg SOHA a Csokoládét. Az írónővel először a Rúnajelek kapcsán találkoztam (fun fact: ez volt a blogom legelső bejegyzése :D ) , és az nem igazán nyert meg magának. Pár évvel később a könyvharácsolós időszakomban potom 500 Ft-okért azonban mégis felvásároltam Joanne Harris rengeteg regényét, mert mindenkimennyireimádjaéshátbiztosannekemistetszenifog  - felkiáltással, de azóta se olvastam tőle (vagyis de, az Urak és játékosokat, ami pont nem volt meg nekem, úgyhogy az könyvtári példány volt. Igen, én is sokszor gratulálok magamnak). Megszabadulni ettől a gyűjteménytől meg tényleg csak akkor szeretnék, ha valóban nem tetszik. Úgyhogy tényleg itt az idő: ismerkedjünk meg Harrisszel!

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája - Barbery regénye egyszer már rajta volt egy várólistacsökkentős listámon, de aztán elmaradt az olvasása valamiért. Nem igazán emlékszem a pontos okára. Mindegy. Francia regény, egy kis filozófiával megspékelve: jöhet! Aztán majd meglátjuk, mennyire köldöknézegetős történet. 

Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet amit adtál - Emma Watson könyvklubja, az Our Shared Shelf tök jó, mert rengeteg szuper könyvre hívja fel a figyelmemet. Angie Thomas regénye is azt hiszem, innen jött. Mármint az érdeklődésem iránta. A regény főszereplője egy afroamerikai lány, aki két, egymással szöges ellentétben álló világban él: a gettóban és egy amerikai elit gimiben. A két élete közti egyensúly akkor bomlik meg, amikor Starr szemtanújává válik, ahogy legjobb barátját, a fegyvertelen Khalilt lelövi egy rendőr. Minden, amit Starr ezek után mond, felhasználható ellene: tönkreteheti a helyet, ahol él, önmagára és szeretett családjára is veszélyt jelent.
A történetet a Black Lives Matter-mozgalom inspirálta, amely az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzd. 

George Orwell: Állatfarm - Kollégám gyakran idézett ebből a könyvből, mikor politikáról beszélgettünk akárcsak általánosságban, akár a hírek kapcsán. Az 1984-et még gimis koromban olvastam (jó lenne azt is újrázni), de az Állatfarmot mindig is nagy hiányosságomnak tartottam, hogy kimaradt. A kollégám aztán annyira kedvet csinált ehhez a regényhez, hogy meg is vettem, de aztán az olvasása elmaradt. Remélem, idén pótolni tudom. 

Ian McDonald: Síkvándor - párhuzamos univerzumok, steampunkság! Ez a kicsit alternatívabb vonalat képviselő YA regény eléggé felkeltette anno a figyelmemet, aztán jöttek más könyvek, ez meg maradt olvasatlanul. Kíváncsi vagyok, mert ahogy láttam, itthon elég vegyes lett a fogadtatása. 

James Herriot: Minden élő az ég alatt - egy állatorvos kalandjai Yorkshire meseszép vidékén. James Herriottal már mennyi éve meg szeretnék ismerkedni.

Diana Wynne Jones: Howl's Moving Castle - A vándorló palota története már sok-sok éve foglalkoztat. Humor és fantáziavilág együtt. Annyira érzem, hogy imádnám, szóval nagyon remélem, most már tényleg eljön az időnk. 

Thomas Hardy: A kék szempár - Hardytól az Egy tiszta nő elég... jó volt. Azt hiszem. Igazából csak Hardy csodás tájleírásai maradtak meg bennem, a történet már kicsit katyvasz így az évek távlatából. Mindenesetre gondolom eléggé tetszhetett, ha beszereztem aztán ezt a könyvét is. Lássuk, most hogy állok Hardy-val.

Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van - Nikkincs olyan lelkes volt ezzel a könyvvel kapcsolatban. Aztán szinte mindenki a környezetemben. És fogalmam sincs miért olvasatlan még mindig nálam.

China Miéville: Kraken - A történet úgy kezdődik, hogy a ​londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el. Miéville-től még semmi se olvastam, de eléggé izgatja a fantáziámat. Jó lenne valami jó felnőtt urban fantasyt olvasni. 


2020. január 8., szerda

Kelly Barnhill Newbery-díjas ifjúsági regénye egy olyan képzeletbeli világba kalauzolja el olvasóját, ahol boszorkányok, sárkányok, mocsári szörnyek és a hétmérföldes csizmák mind megszokott dolgok. 
Történetünk főhőse Luna, aki kisbaba korában véletlenül bevarázsozódott a legerősebb varázslattal, a holdfénnyel. Ám ez az óriási erő csak a megfelelő tudás birtokában biztonságos, egyébként óriási veszélyt jelenthet a világra. Ezért Xan, a boszorkány, aki az erdőben találta a kislányt, elrejti Luna mágiáját, hogy majd olyan időben keljen életre, amikor Luna már elég érett lesz a használatához. Ahogy egyre érettebbé válik, egyre inkább küzd azért, hogy mindazt, amit elvesztett vagy elveszettnek hitt, újra megtalálja: az emlékeit, az édesanyját és az erejét.

A bánat veszélyes. Legalábbis azt mondták. De arra már nem emlékszem, miért. Azt hiszem, mindketten megszoktuk már, hogy van, amire nem emlékszünk. Hagyjuk, hogy a dolgok… ködbe vesszenek.

Egy nagyon hangulatos, fantáziadús middle-grade regényről van szó A lány, aki holdfényt ivott kapcsán. Könnyedén rabul ejtett olykor lírai nyelvezetével, érdekes és fontos gondolataival valamint nagyon szerethető szereplőivel.  Elvégre egy olyan történetet csak imádni lehet, amiben egy cuki beszélő sárkány a főszereplő legjobb barátja, nem igaz?
Mellesleg meg ez is egy olyan könyv, aminél lépten-nyomon belebotlottam akaratlanul is az anyaság, a szülő-gyermek kapcsolatok valamint a felnövés/elengedés témájába hol egyenesen kimondva, hol pedig kicsit burkoltan, a történet szimbólumaiba csomagolva. Ilyenkor szoktam azt érezni, hogy a történet nem véletlenül talált meg engem. Bár nem tudom, hogy a célközönséget ezek a témák mennyire fogják meg vagy mennyi csapódik le számukra, de az tény, hogy Kelly Barnhill regénye nem fél olyan dolgokról beszélni nekik, amikről talán a legtöbb nekik szóló regény hallgat. Például az elmúlásról, a halálról, hogy mennyire nehéz végignézni, ahogy az, akit teljes szívünkkel szeretünk, lassan elfogy mellőlünk.

Persze, ebből talán azt gondolhatnátok, hogy egy kissé depresszív hangulatú történetről beszélünk, de erről szó sincs. Tény, nem kifejezetten vidám történet: jó és rossz pillanatok váltják egymást a lapokon, akárcsak az életben. Mondják, hogy nincs nappal sötétség nélkül, és ez valóban igaz erre a történetre. Keserűség, boldogság, szomorúság, félelem és szeretet kézen fogva járnak itt vagy legalábbis szorosan egymás nyomában. Rendkívül érzékeny regény ez, ami nem fél a látszat mögé nézni. Legyen szó akár a hatalomról, vagy éppen az emberekről.
Nagyon díjaztam még benne az erős és érdekes női karaktereket, akikből nem szenvedett hiányt a történet. Xan, a boszorkány, aki új, boldog otthont keres a magukra hagyott csecsemőknek és mindemellett egyedüli boszorkányként gondoskodik az általa ismert szabad városok lakóiról: segít nekik, gyógyítja őket. De ott van még Luna édesanyja is, aki lánya iránti szeretetét a hagyományok és a megszokás elé helyezte és volt bátorsága szembeszállni érte egy csapat férfival szemben, akik ellen esélye sem volt.

De az érzékelhető értékei ellenére azért bevallom, a várt rajongás részemről kicsit elmaradt. Néha azt éreztem, hogy a sztori bizonyos elemei túlírtak vagy feleslegesen vannak benne, mert - kár is tagadnom - voltak érdektelen részei számomra. Luna kisgyerekkora szerintem nem feltétlenül érdemelt ekkora kibontást, ahogy Antén szálát is az esetek többségében feleslegesnek éreztem.  Ám az utolsó fejezetek az az igazság, hogy szinte azonnal el is söpörték mindenfajta elégedetlenségemet, mert annyira szép volt, és közben annyira fájdalmas is, hogy megbocsájtottam mindent a végére.

Örülök, hogy a kiskamaszoknak szóló könyvek is mernek kicsit bátrabbak, kicsit másabbak lenni, mint a sok-sok évtizede megszokottak. Idehaza valahogy mintha ez a korosztály nem lenne annyira ellátva minőségi olvasmányokkal. Pedig Kelly Barnhill regénye a tanú rá, hogy igenis érdemes keresgetni nekik is.


Kelly Barnhill: A lány, aki holdfényt ivott
The Girl Who Drank the Moon
Fordította: Pulai Veronika
Könyvmolyképző Kiadó
352 oldal


2020. január 5., vasárnap


A 2019-es tervezgetéseimet eléggé lazára vettem tavaly, mert nem igazán tudtam, mit és hogyan fog hozni az élet ebben az új szakaszban. Illetve azt a rendkívül éles megfigyelést tettem a a tervezgetéssel kapcsolatban, hogy ha valamit nem tervezek túl, sokkal eredményesebb vagyok. A sok elvárás egyszerűen megrémiszt, még akkor is, ha ezeket az elvárásokat én magam hozom létre. Ördögi kör ez, akárcsak a listagyártás. 

Mielőtt rátérnék az idei konkrét terveimre, nézzük csak, hogy hogyan alakultak a tavalyi tervezgetéseim:

> Várólista csökkentés: sajnos, bebuktam a dolgot, annak ellenére, hogy szuper listám volt. Bár pont amiket olvastam róla elég vegyes nyomot hagytak bennem, talán ez is volt az oka annak, hogy olyan április-május környékére el is ment a kedvem a maradéktól. A felét, azaz hat könyvet sikerült elolvasnom egyébként. 

> Goodreads Reading Challenge: szuperül összejött, hiszen az évi ötven könyves célt végül ötvenkilenc könyvvel sikerült teljesítenem. Ezt a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna egyébként. 

>Újraolvasás: "Ismét csak szeretnék idén is elővenni egy régebbi kedvencet, ami nem Harry Potter. Egyet, kettőt - nem sokat. Amennyit hoz az élet. " - írtam tavaly a célkitűzéseimhez. Ez a cél Theodorának köszönhetően szuperül összejött, hiszen az általa kitalált #haviegyujraolvasaskihivas meghozta  nálam is a kellő löketet. Végül összesen hat újraolvasásom volt 2019-ben (bár Az éhezők viadala trilógiát egynek számolom, pedig valójában három könyv ugye)

> Változatosabb nemzetiségű szerzők: tök jól kezdtem 2019. januárját, ugyanis egy angolszász vagy amerikai szerzőtől se olvastam. Helyettük volt francia, vietnámi, afgán és izlandi. Sajnos, aztán később ismét csak visszatértem az angolszász területre, és már nem igazán figyeltem a változatosabb nemzetiség szerinti olvasásra. Persze, így is azért becsúszott még pár, de közel sem annyi, mint amennyit szerettem volna.

> Átgondolt vásárlások: ezzel kapcsolatban nem lehet okom panaszra, Huszonöt könyv került hozzám (ezek között voltak ajándékok is), és tizenhatot el is olvastam belőlük tavaly. Voltak sajnos azért mellényúlások így is, persze, de azt hiszem, legyünk bármennyire is körültekintőek, ez mindig benne lehet a pakliban. Leiner Laura IOV trilógiájának a második részét utólag egy felesleges vételnek gondolom, valamint Helena Duggan: A tökéletes város című könyve nélkül is meglenne a könyvespolcom, úgy érzem. De igazából csak ez a kettő volt baklövés. 

> Felesleges könyvek kiszanálása: sajnos, ezzel még mindig nem végeztem, pedig már nagyon szeretnék a végére érni. 


És nézzük akkor a nagyon komoly listámat komolytalan dolgaimról 2020-ra.

> Várólista csökkentés: a változatosság kedvéért. Bár már két évet nem teljesítettem, azért a lelkesedésem töretlen, hátha idén összejön. A részletes listával majd nem sokára jövök!

>Goodreads Reading Challenge: hogyaviharbane és ötven könyv a cél ismét. Szerintem ez a mennyiség olyan, hogy még akkor is teljesíthető, ha zajlik az ember körül az élet. Emelni nem szeretném a tétet, mert az csak felesleges megfelelési kényszer felé terelgetne. Az meg amúgy is jelen van magától az életemben. 

> #haviegyujraolvasaskihivas: Annyira megtetszett, hogy idén is mindenképpen szeretném folytatni. Eddig csupa jó élményt adott a régi kedvenceim újraolvasása, és olyan jó volt minden hónap elején kiválasztani a delikvenst. Úgyhogy újrázok 2020-ban is, mindenképpen. A molyon is készített Theodora egy kihívást ehhez (ITT), aki szeretne csatlakozni, ne habozzon, még január 20-ig megteheti.

>Még több képregényt! : 2019. a képregények felfedezésének éve volt. Annyi szuper és ötletes olvasmányt találtam magamnak ebben a műfajban, hogy idén is mindenképp folytatni szeretném a megismerkedést. Jó lenne idén legalább öt történettel megismerkedni - ha feltétlenül számszerűsíteni szeretném. 

> Átgondolt vásárlások : semmiképpen sem szeretnék az impulzusvásárlások csapdájába esni idén sem. Átgondolt, minimalista vásárlásra törekszem idén is. Nem akarom a világ összes könyvét birtokolni, csak azokat, amiket szívesen újraolvasnék később is. 

> változatos nemzetiségek: jó lenne, ha idén sikerülne kicsit jobban odafigyelni erre is, mert nagyon újfajta élményt tudnak adni. 

> Olvassak tudatosan angolul: 2019-ben öt darab idegennyelvű olvasásom volt, ami elég kevés ahhoz képest, hogy micsoda élvezeti értéket okozott, illetve hogy igazából meg sem kellett erőltetnem magam vele (oké, azért nem annyira szofisztikált nyelvezetű regények voltak ezek :D ). Így idén ennél azért többet szeretnék, illetve bátrabban nyúlni az angol nyelvű olvasmányokhoz.

> más témák a könyveken túl: egyelőre ezt nem tudom, hogy itt a blogon csináljam vagy inkább csak a blog Facebook oldalán, de egy ideje befészkelte magát a fejembe az a gondolat, hogy jó lenne havi egyszer írni az aktuális kedvenc sorozatomról/filmemről az adott hónapban. Illetve a férjemmel és a társasággal már három éve komolyabban társasjátékozunk, és arra gondoltam, hogy akár erről is írhatnék havonta egyszer bemutatva egy-egy társast, ami az utóbbi időben megfogott minket vagy amivel a legtöbbet játszottunk. De valószínűleg ezek az írások inkább a Facebook oldalamra fognak kikerülni. 

És azt hiszem, ennyi idénre. Mindenkinek hajrá a komoly és komolytalan célkitűzésekkel egyaránt, vagy ha azok nincsenek, akkor éljen a spontaneitás!

2020. január 2., csütörtök

2019 egy igazán mozgalmas év volt minden szempontból. És persze csodálatos. Nem hittem volna, hogy a körülmények ellenére ennyire itt tudok lenni ezen a felületen, illetve hogy az olvasás ilyen mértékben az életem része marad. Ennél jobb évem nem is lehetett volna, én azt mondom. Azt hiszem ilyesmit már régen írtam le, de összességében mindennel nagyon elégedett vagyok. Oké, meg részleteiben is. 
A januárt elég erős olvasmányokkal indítottam, zsinórban három elképesztően szuper és letaglózó könyvvel találkoztam: Dabos sorozatának a második része, Hosseini könyve majd Thi Bui képregényes memoárja mind-mind felejthetetlen élményekként maradtak meg bennem. Persze, aztán jöttek gyengébb olvasmányok is: Charlotte Bronte merőben túlírt Shirley-je majd Leiner Laura mélyrepülésbe fogott sorozata vagy az érthetetlen-miért-kellett-megírni Gyülekező árnyak szintén egy kupacban érkeztek - és hát ez a tendencia nagyjából jól is jellemezte az egész évemet: a fantasztikus illetve a langyos élmények kissé tömbösítve voltak. Az évemet ezért vegyes felvágottnak is érzem. Mármint az olvasmányok élvezeti értéke szempontjából. Talán nálam tényleg ez az ötven könyv per év az ominózus élvezeti határ. Ha ezt átlépem, mintha az olvasott könyveim is vegyesre sikerülnének. Mármint összességében. 
2019-ben végül 58 könyvet sikerült elolvasnom, és azért így is találkoztam elképesztő könyvekkel még január után is: Lucy Strange könyvei, Michelle Obama memoárja, Tommy Orange Sehonnaija, Jeanette Winterson vagy a Locke & Key világa... mind-mind olyan olvasmányok, amik hozzám tettek valamit. Valami jót, valami fontosat. 
Térjünk is rá a részletekre, némi szexi diagramok és egyebek társaságában. 

2019. könyves statisztikája


Szóval, 58 könyv került végül elolvasásra nálam, ami azért is nagy szó, mert ekkora mennyiséget már sok-sok éve nem produkáltam. Általában a Goodreadsen megjelölt évi ötven könyv az, amit nagyjából szeretnék elérni, és ez plusz-mínusz egy-két könyvvel szokott eltérni. Nem lett több szabadidőm kisgyerek mellett (sőt!), viszont megtanultam nagyon hamar, hogyan lehet a lehető legtöbbet kihozni abból a kevés időből, amit teljesen magamra fordíthatok. Nincs felesleges telefonnyomkodás, bambulás vagy jaj-mit-is-csináljak és hasonlók: ha szabad vagyok, akkor villámgyorsan rávetem magam egy könyvre, bejegyzést írok, futni megyek vagy ilyesmi. Meglepő, hogy egy órába mennyi minden beleférhet, és mennyire feltöltheti az embert. 
Most is lett pár könyv, amiről végül nem született bejegyzés, mert sokszor volt, hogy óriási csúszásban voltam bejegyzés ügyileg, illetve voltak olyan könyvek is, amikről nem nagyon tudtam volna hosszan írni. Ezért most itt pótlom:

Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Pál Ferenc: Bízz magadban
Ebből a sorozatból már korábban olvastam a Fejben dől el című kötetet, ami nagyon meggyőzött és összességében sok új ráismerést hozott számomra önmagammal kapcsolatban. Így hát nagyon lelkesen vágtam bele ebbe a kötetbe, ami a címe alapján mintha csak nekem, ennek a szorongásokkal, borzasztóan kicsi önbizalommal és még apróbb önbecsüléssel rendelkező embernek íródott volna. De sajnos ennél a kötetnél nem igazán éreztem azt, hogy megszólított volna. Kádár Annamária esszéje volt az, ami úgy dolgozta fel ezt a témát, ahogy én képzeltem előzetesen. És valóban: az ő írása tényleg hasznosnak bizonyult a számomra. A többiek más aspektusból közelítették meg a dolgot, és azok az aspektusok nem igazán nekem íródtak. Ez a kötet közel sem okozott annyi húha! pillanatot, mint a Fejben dől el, kicsit időpazarlásnak is éreztem. 

Anita Diamant: A vörös sátor 
A könyv, amit nagyon vártam, hogy megismerhessek. Sajnos azonban mégse sikerült egy hullámhosszra találnunk, pedig mások véleménye alapján kábé minden benne van, amiért szeretnem kellett volna. Mégsem ment. Sok olyan dolog volt benne, amin én nem tudtam túllépni, és emiatt a valódi értékeit se tudtam látni. És ezen én lepődtem meg a legjobban. 

Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key 2. - az első részről már írtam viszonylag részletesen, ezért nem igazán éreztem szükségét írni a másodikról. A témák nagyjából ugyanazok, szépen viszi tovább a történetet. Egyre több minden kiderül a múlttal kapcsolatosan, és türelmetlenül várom, hogy a harmadik részt is elolvashassam. Majd szerintem írok egy összesítő posztot erről a történetről, ha végeztem vele. Aki még gondolkodik rajta, hogy belevágjon-e ebbe a képregénysorozatba, ne habozzon! Elképesztő minden szempontból. 

2019-ben 18.250 oldalt olvastam el, ami kábé 3000 oldallal több, mint 2018-ban. A leghosszabb elolvasott könyvem a Shirley volt a maga 704 oldalával, a legrövidebb pedig Harcos Bálint: Csupaszín oroszlán című 16 oldalas gyerekkönyve. Igen, a Fiatalúrnak köszönhetően egyre több gyerekkönyv került fel az olvasmányaim közé, erről részleteiben most januárban fog érkezni egy bejegyzés most-már-aztán-tényleg. A tiptop excel táblázatom szerint 2019-ben is a 300-400 oldalas könyvek uralták az olvasmányaimat, és hát valóban ez az a hosszúság, amit a legjobban szeretek egy könyvnél. Szorosan ott vannak emögött a 400-500 oldalas olvasmányok is, úgy tűnik, most egészen jól csúsztak a féltéglákhoz hasonlatos kötetek. 


A legtöbb könyvet szeptember-október környékén olvastam. Az ősz igazolhatóan jót tesz az olvasási kedvemnek. Több mélyrepülésem is volt, ez sok minden számlájára írható - gyermekágyi időszak, a Fiatalúr nagyobb aktivitása, a szokásos Nagy Nyári Olvasási Válság - de azért minden viszonylag hamar rendeződött, vagy találtam más módokat és alkalmakat az olvasásra. 
Theodorának köszönhetően elmondhatom, hogy 2019. második félévétől az újraolvasás rendszeressé vált nálam, és ennek elképesztően örülök. A #haviegyujraolvasaskihivas egy egyszerű, de nagyszerű ötlet az újraolvasások ösztönzéséhez, amit eddig mindig csak halogattam, vagy csak amolyan tessék-lássék módon sikerült megvalósítani. 

2019-es újraolvasásaim voltak:


És sajnos egy Harry Potter újraolvasásom se volt, de ezt majd idén pótolni fogom. A blogon most nem nagyon születtek az olvasónaplós bejegyzéseken kívül mások, de tekintve, hogy folyton elmaradásban voltam az olvasottak rögzítésével, ez nem meglepő. 2019-ben is mentek a havi összegző posztok, amiket nagyon szeretek csinálni, mert jól le tudom vele zárni a hónapokat magamban. A blog 2019-ben ünnepelte a 10. születésnapját, ennek apropójából pár speciálisabb bejegyzéssel is készültem (ITT elérhetőek), amiben az elmúlt tíz évet összegeztem ilyen-olyan szempontból. Alapvetően én nem vagyok híve a blog évenkénti ünneplésének, de a tíz év azért az egy elég szép kor, így most behoztam minden csinnadrattás elmaradást. Aztán majd tíz év múlva megint csinálok ilyesmit. 
Illetve csatlakoztam a Témázós hölgyek csoportjához is, amikor is színt vallottunk arról, hogy mikor is van időnk az olvasásra. Igazán élveztem ennek a megírását, és nagyon remélem, hogy sikerült azokat megnyugtatni, akik attól félnek, hogy kisbaba mellett esetleg nem jut majd idő a könyvekre.

Az év leglátogatottabb bejegyzései lettek:
Ezt olvasom majd a nyáron (SPOILER: nem olvastam SEMMIT! :D )

Visszatérve az olvasmányaimhoz, a szuper Excel táblázatomnak köszönhetően megtudtam, hogy sok szempontból változatos kötetekhez sikerült 2019-ben jutnom. 
Sokféle műfajban olvastam tavaly is, bár egyes olvasmányaimnak nem volt egyszerű a besorolása, ugyanis ez az Excel azért elég általános választási lehetőségeket ad meg. Így a legjobban közelálló műfajt választottam a kérdéses esetekben. Meg hát sok disztópia került például a Fantasy/Sci-fi metszetbe, úgyhogy néha kicsit torzított az eredmény. De alapvetően igazat beszél ez a nagyon szexi kördiagram: valóban nem nagyon mondható el rólam, hogy csak egy műfajban mozognék. Számomra továbbra is a könyv témája a lényeg, aztán, hogy ez milyen műfajban van elém tárva, már igazán mellékes.
2019-ben sokszor megtalált a család és az anyaság témája - persze a nősorsok mellett - , pedig ezt nem nagyon kerestem direktbe a könyvekben. Úgy tűnik, hogy a saját életünk rezdülései valóban visszaköszönnek valahogy a lapokról - az ember valahogy jobban kiszúrja az ilyen témákat még az olyan történetekből is, amiknek nem feltétlen ez áll a középpontjában.


Az olvasmányaim koreloszlására mindig is nagyon kíváncsi voltam - bár sose annyira, hogy magamtól utánanézzek. De még szerencse, hogy az Excel táblázatnak köszönhetően még erre is választ kaptam, és  nagyjából egy ilyen arányban reménykedtem előzetesen is. A Young Adult és a Middle Grade valamint a gyerekirodalom nagy előfordulása nálam többek között érdeklődésből fakad, na meg a két éve halogatott, de azért a háttérben készülgető szupertitkos projektemnek is a középpontjában áll ez a korosztály - így már talán érthető, hogy miért teszik ki az olvasmányaim közel felét.

Ez a nagyon csinos kördiagram pedig azt szeretné közölni, hogy mennyire lelkes könyvtárba járó voltam 2019-ben. És ez kérem, nem is csoda, mert szuper könyvtárak vesznek körül! Az egyetemi könyvtár az óriási választékával egy kész aranybánya, ahol viszont nem igazán tudtam a tavalyi évben céltalanul bóglászgatni, ami igazán kár, mert megvan annak is a romantikája. Így az egyetemi könyvtár a céltudatosság és gyorsaság helyévé vált számomra. Viszont a kis falunkban levő könyvtár bőven kárpótolt ezért a veszteségért, mert egyszerűen lenyűgöző! Rengeteg újdonság hónapról hónapra, könyvtári macska (!!), kedves, lelkes és jófej könyvtárosok: heti látogatók lettünk ott a Fiatalúrral, és hát eddig sose sikerült onnan üres kézzel távozni. Tervben van, hogy majd írok róla egy teljes bejegyzést, mert abszolút megérdemli ez a hely.
Szóval, hát ennek köszönhetően a saját olvasatlanjaim kevésbé fogytak: de azért fogytak, bár ez leginkább a 2019-es beszerzéseimre volt jellemző.
Egyébként huszonöt könyvet szereztem be, és ebből tizenhatot el is olvastam. Ezzel az aránnyal teljesen meg vagyok békélve. Jó lett volna persze, ha még több sorra került volna, de nem gond, majd idén őket is elolvasom.

 De most már térjünk rá az igazi lényegre!  Mik voltak 2019. szuper könyvei számomra?



2019. TOP 5 olvasmánya


Thi Bui: The Best We Could Do
Thi Bui memoárja azt hiszem, a 2019. év egyik legfontosabb olvasmánya lett számomra. Igazi művészi képregény, zseniális koncepcióval és kivitelezéssel. És még ha saját történetünk első pillantásra nagyon távolinak is tűnik ettől, ha kicsit jobban belegondolunk, rájövünk, hogy talán ez nem is igaz. Hiszen a szülővé válás, a szülő-gyermek kapcsolat olyan egyetemes vetületeiről is beszél, amit talán mindenki megtapasztalt valamelyest.
Ha most megkérdeznétek tőlem, hogy van-e olyan könyv, amit mindenkivel elolvastatnék, hát ez lenne az.
Zseniális. 

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Képtelenség ezt a könyvet csak úgy letenni és továbblépni. Meggyűri az ember lelkét ez a sok kegyetlenség, ami nem hatásvadász módon van jelen, hanem a háború és a vallási fanatizmus, valamint az emberi könyörtelenség természetének okán. Ám ebben a vérrel teli sötétségben, ha felbukkan mégis valami szép, az egyezer tündöklő nap fényességével ragyogja tele a lapokat.

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Szerettem Winterson prózáját olvasni, ami valahogy úgy áradt és zubogott akárcsak Ferrante regényei. Ahogy ráléptem az első sorok ösvényére, szinte képtelenség volt onnan letérni: sodort magával ez az időszakadékokon átívelő sok érzés és gondolat. Nehéz megfogni azt, hogy mitől ennyire brutálisan jó könyv.
Talán mert kegyetlenül őszinte.
Nem is lehet más választása, hiszen ahhoz, hogy feljöjjön a mélység wintersoni feneketlen feketeségéből, szembe kell néznie mindazzal, ami idáig vezetett. Mrs. Winterson alakja a könyv minden sora fölött ott tornyosul a maga apokalipszist váró mivoltában.

Michelle Obama: Így lettem
Nem csak egy igazán inspiráló éntörténet, hanem mindemellett annyi egyetemes probléma és kérdés fogalmazódik meg könyvében, amivel így vagy úgy, de szembesül az olvasó a saját életében is. Jó volt megismerni az ő látásmódját is, illetve hogyan kezelte a dolgokat, és visszatekintve ezekre mit adtak hozzá a személyiségéhez, másokkal való kapcsolatához. Michelle története így egy lesz közülünk – nemcsak az amerikai, afroamerikai nők közül, hanem mindannyiunk közül. És azt hiszem, ez ennek a könyvnek az igazi titka, hogy képes elhitetni velünk, mi is tehetünk nagy dolgokat, ha igazán hiszünk. Magunkban, a világban. Hogy elég jók vagyunk.

Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
Olvastam komolyabb és nehezebb könyveket is 2019-ben, de mégis ez a middle-grade regény megérdemli nálam, hogy a dobogósok között végezzen. Lucy Strange regénye egy gyönyörű könyv a gyászról és annak feldolgozásáról. Nemcsak ezt a leírhatatlan, megszelídíthetetlen érzést mutatja be a maga teljes valójában, hanem utat is mutat, merre lehet és hogy lehet tovább botorkálni a sötétségben, hogy aztán újra fényre léphessünk. Nagyon sok mindent szerettem ebben a regényben, és igazán örülök, hogy megismertem ezt a történetet.

De persze ezeken kívül ismét csak találkoztam klassz könyvekkel, de rettentő szigorúságom okán mégse fértek bele a TOP5 listámba. Nekik csináltam a molyon egy polcot, amit azért itt is megmutatok, valamint belinkelem a részletes véleményemet hozzájuk. Ők is tényleg mind szuper könyvek, amiket csak ajánlani tudok bárkinek.


Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban
Madeline Miller: Kirké
Joe Hill - Gabriel Rodriguez: Locke & Key
Gévai Csilla: Lídia, 16
Tommy Orange: Sehonnai
Leigh Bardugo: Six of Crows
Sarah Waters: A kis idegen
Noelle Stevenson: Nimona
Lucy Strange: A világítótorony legendája
Guus Kuijer: Minden dolgok könyve
Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
Katherine Addison: A koboldcsászár
Jeanette Winterson: A szenvedély
Tony DiTerlizzi: The Search for WondLa

Az év csalódásai címért több könyv is versenybe szállhat a tavalyi olvasmánylistámról, érdekes módon szinte mind folytatás. Itt van mindjárt Fredrick Backman Egymás ellen című regénye, ami a Björnstadt sorozat második része. A sok InstantCoelho bölcsesség totálisan az agyamra ment, és az egész kötet izzadságszagú volt számomra. Leiner Laura ígéretesen indult új sorozata, az Iskolák Országos Versenye 2018. nagy meglepetése volt számomra. Egy teljesen szerethető történet volt, amit nagy kár volt trilógiává nyújtani, mert nincs benne annyi szufla. A második rész, a Maradj velem idegesítően önismétlő volt, el is kaszáltam magamban a folytatást, ami - ahogy hallottam másoktól - szintén a második rész hibájába esett. V. E. Schwab is tök jól indult nálam az Egy sötétebb mágiával, ám a Gyülekező árnyak dühítően felesleges rész volt, ami a maga közel hatszáz oldalával sehova nem vitte a történetet.
Hát mi van itt, emberek? Ennyire nehéz folytatásokat írni?

Aki eddig végigolvasott, az
1. igazi hős és köszönet érte!
2. láthatóan szereti az évzárásokat :)

Szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni sok-sok remek könyves élménnyel! 
Legyen 2020. pont olyan, amilyennek szeretnétek. És legyen mindig legalább egy könyv azért a táskátokban, éjjeli szekrényeteken. :) 
Köszönök szépen mindent mindenkinek: hogy olvassátok a blogom, hogy követtek, hogy kommenteltek, hogy visszajeleztek valamilyen formában, valamilyen platformon. De a csendes olvasásokat is nagyon köszönöm! Meg tényleg mindenfajta támogatást.
Remélem, tudtam pár jó könyvet ajánlani nektek. Idén is ezen leszek.  


Ők is lezárták a 2019.-es évet :)
Amadea
PuPilla
Nita
Nima
Theodora
Ilweran
Szofisztikált Macska

Follow Me @photos_from_anna