2019. március 31., vasárnap

Az idei március igazi szerelemhónap lett számomra. Kezdek egyre inkább ha nem is a megszokott, de határozottan valamilyen kerékvágásba kerülni. A fiatalúrral egyre inkább összehangolódunk, kezdem utolérni magam az itthoni teendőkben plusz az olvasás sem lett elhanyagolva. Azt hiszem, ezt sikeres hónapnak nyilváníthatom. 

A fenti kép becsapós, ugyanis márciusban valójában négy könyvet szereztem be, de A tökéletes várost sajnos lefelejtettem a képről, de ezt csak most, a bejegyzés írásakor vettem észre. Szóval azt még képzeljétek oda a kupac tetejére. Helena Duggan könyvét egyébként nőnapra kaptam a férjemtől, és már nemcsak hogy elolvastam, hanem meg is született róla a bejegyzés is. A Six of Crows volt a következő a sorban, amin már hosszú hónapok óta gondolkodtam, hogy megvegyem-e vagy sem, mindenesetre azt elhatároztam, hogy mindenféleképpen egy gyönyörű külföldi kiadásban szeretném polcomon látni, úgyhogy a Bookdepository-ról végül a The Collector's Editiont rendeltem meg, és amikor a héten végre meghozta a posta, perceken keresztül csak ájuldoztam a gyönyörűséges kivitelén. Kétségkívül az egyik legszebb könyv, ami a birtokomban van. Amint elolvastam a jelenlegi aktuálisomat (Anita Diamant: A vörös sátor), akkor tutira ez fog következni a sorban. Jessie Lamb testamentuma nem mondanám, hogy az átgondolt vásárlás eredménye, sokkal inkább egy "290 Ft-ért ezt tuti nem hagyom ott" -érzés eredménye. Így jött velem a pénztárhoz egy liter tej, félkiló rozskenyér és egy vajkrém társaságában. Michelle Obama könyvére  pedig az utóbbi hetekben kezdtem felfigyelni igazából, így amikor végre eljuthattam odáig, hogy mindenféle vizsgát lezártam a jogosítványommal kapcsolatban ( még az elsősegély vizsga volt hátra), úgy döntöttem, ezzel jól megjutalmazom magam. 

A blogon hat bejegyzés született, ebből egy foglalkozott a tavaszi megjelenésekkel, a többi mind az ehavi olvasmányélményeimről mesélt. Valójában meglepően jól állok az elolvasott könyveimről írott bejegyzéseimmel, már csak kettő hever piszkozatban. De szerintem azok is kikerülnek majd jövő héten. Mind közül Jeanette Winterson önéletírása, a Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? volt a legkedvesebb olvasmányélményem. Annyira gyönyörű, annyira őszinte és annyira érdekes, hogy úgy éreztem, képtelen vagyok saját példány nélkül élni. Így hát szereztem magamnak gyorsan egy példányt. Hopp, akkor ez is lemaradt a fotózásról... Mégis csak öt könyv landolt a kosaramban márciusban. 
Továbbá ebben a hónapban egy várólista csökkentős könyvet olvastam, pontosabban olvasok: ez pedig Anita Diamant könyve, A vörös sátor. Az első harmada valamiért nem annyira tetszett, de most már határozottan jó viszonyt ápolok a történettel, és minden nap alig várom, hogy megint olvashassam. 
Közben a moly.hu -n elkezdtem újra felvinni a birtokomban levő olvasatlan könyveimet - amiből amúgy meglepően kevés van, én azt hittem, jóval több számszerileg. De ezek szerint jól sikerült a szelektálás. 
Tele vagyok amúgy olvasós tervekkel, többek között most elkapott az újraolvasás hangulata is, úgyhogy szerintem hamarosan előkerülnek majd olyan könyvek is, amiket régebben nagyon szerettem. Például a Jane Eyre eset vagy a Büszkeség és balítélet. De majd persze, meglátjuk, inkább nem tervezek nagyon, mert úgy tűnik, ilyenkor vagyok a leghatékonyabb. Mármint tervek nélkül.

A többiek márciusa:
Nikkincs
Amadea
Sister
PuPilla
Nita
TheoDora

2019. március 28., csütörtök

Alapvetően igyekszem nem ráizgulni a gyereknevelésre, miközben azért mégis csak a szemem előtt lebeg, hogy mekkora felelősséggel tartozom most már egy kis életért. Hogy milyen ember lesz majd belőle, hogy látja a világot és benne önmagát, képes lesz-e a boldogságra és tud-e bízni önmagában... És ez még csak a jéghegy csúcsa, de mégis nagyjából ezek azok a dolgok, amik így két hónapos szülőként folyton eszembe ötlenek, miközben - mint említettem - próbálok nem rágörcsölni erre a dologra és önmagamat adni ebben az újfajta szerepemben is. Igyekszem a bettelheim-i értelemben elég jó szülőnek lenni. 

Dr. Sandra Aamodt és Dr. Sam Wang könyve jó és hiteles bevezetésnek tűnt ehhez a témához, hiszen a szerzők már kábé negyven évet töltöttek idegtudományi kutatásokkal, illetve maga Wang a Princeton Egyetem kutatója és professzora. Hiszen szerettem volna első körben egy olyan, tudományos bizonyítékokkal alátámasztott, ám mégis nagyjából laikusoknak szóló könyvet olvasni, ami jó alapot adhat számomra, ha nem is feltétlenül a gyerekneveléshez, de mondjuk az olyan kattintásvadász cikkek kiszűréséhez, amik fennenhangoztatják, hogy ők aztán megmondják a tutit, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy a gyereked ilyen vagy olyan legyen. Például okos, tehetséges, jó nyelvérzékű és a többi és a többi. Nem mintha nekem lennének elvárásaim a gyermekemmel kapcsolatban. Nem szeretnék belőle kis Mozartot nevelni és nem várom el azt sem, hogy tízéves korában már legalább három nyelven beszéljen folyékonyan. De nem vagyok ellene az egészséges mértékű fejlesztésnek: aminek köszönhetően nem kis zsenit nevelek, csak alapot szolgáltatok számára ahhoz, amiből aztán később saját maga építkezhet, és sikeres, boldog felnőtt válhat belőle. A siker szót pedig természetesen a lehető legtágabb értelemben értem. 
Visszatérve a könyvhöz: szóval a szerzőpáros az agykutatások eredményeinek köszönhetően egy csomó gyereknevelési mítoszt tudományos érvekkel megcáfol. Mint például hogy a gyerekek okosabbak lesznek a zenehallgatásnak köszönhetően vagy azt, hogy valaki hanyadikként érkezik a családba, hatással van a személyiségére vagy hogy a szoptatott csecsemők IQ-ja jóval magasabb lesz, mint a cumisüvegből etetetteké.

Persze, a könyv nem csupán mítoszrombolásból áll, hanem egy csomó érdekes és hasznos dolgot is tartalmaz, ami bármely leendő vagy már gyakorló szülő hasznára válhat. Saját megközelítésük alapján egy egész fejezetet szentelnek például a természet vagy nevelés? témakörének. Ebben az örökös vitában sokan azon az állásponton vannak, hogy a fejlődést alapvetően a gének határozzák meg, a környezet pedig rugalmasan járul hozzá ehhez a folyamathoz. Például különböző neműek viselkedése is örök vitatéma ebben a kérdéskörben: vajon eredendően, biológiailag térnek el egymástól vagy a szocializáció felel a nemek közötti eltérő viselkedésért? A szerzőpáros szerint ez abszolút meddő vita, ugyanis mindkét feltevés helytelen. 
Az agy építkezésének programját a gének alapozzák meg, de az agy folyamatosan reagál a világra, és erőteljesen ráhangolódik a helyi feltételekre. Az embernek az a képessége, hogy a lehető legváltozatosabb körülmények között képes élni, a gének természetének és a viselkedés rugalmasságának köszönhető. A viselkedést meghatározó gének szinte mindegyike úgy működik, hogy egy adott fejlődési kimenetnek változtatja meg valamely tényezőjét, nem pedig úgy, hogy pontosan meghatározza azt. 
Valójában az egyes neuronok szempontjából nehéz különbséget tenni a genetikai és a környezeti hatások között. Azok a jelzések, amelyek az agyat érik a szem és a fül révén, kémiai jelek útján módosítják a géneket - hasonlóan a genetikai hatásokhoz. E változások némelyik visszafordítható, mások pedig nem - de nem az a lényeges momentum, hogy a hatások a testen kívülről vagy belülről érkeznek. 

"Miközben a gyerekek vígan növekednek, mint gaz az árokparton, agyuk olyan hévvel égeti az energiát, mint egy fáklya."

Alaposan kifejtik például az ún. érzékeny korszakok jellemzőit és fontosságát. Ezek az érzékeny korszakok azok az időszakok ugyanis, amelyek különösen meghatározóak az idegrendszeri pályák kialakulásában. Az ebben az időben szerzett tapasztalatok megalapozzák bizonyos viselkedésformák kialakulását, és tartós hatást fejtenek ki. Ilyen például a nyelvtanulás is. Még az egyetemen pszicholingvisztika órán tanultuk, hogy bizony az anyanyelv elsajátításának van egy végső életkori határa. Ez pedig a hatodik-nyolcadik életév között van valahol. Ha a gyermek addig nem hall emberi beszédet, utána képtelen lesz megérteni és elsajátítani bármilyen nyelvet. De vannak olyan érzékeny korszakok is, amik már a születés előtt végbemennek: ilyen például a tapintási érzék kialakulása.
Persze, a korai fejlődésnek nem minden aspektusa függ a külső hatásoktól, tapasztalásoktól. Például a retinában és a gerincvelőben található idegpályák előre kódolt program szerint alakulnak ki. És vannak területek, amik alakíthatóak tapasztalás révén, de nem rövid távon, hanem az egész élet során. Alaposan, példákkal alátámasztva magyarázzák ezen fejlődési típusoknak a különbségeit illetve egymásra épülését. 

A szerzőpáros szerint azonban a legnagyobb ajándék, amit a szülő adhat gyermekének, az az önfegyelem képessége. Mivel az önfegyelem számos képesség hátterében húzódik meg, a szocializációtól az iskolai feladatvégzésig, azt mondják, hogy ez sokkal inkább hozzájárul a szellemi sikerességéhez, mint az IQ-értékei. Fontos még azt is hozzátenni, hogy Sandra Aamodt és Sam Wang nem hisz a gyereket asztalhoz szegező önfegyelem-javító technikákban, hanem ehelyett inkább a játékot pártolják: "amíg a gyerekek el tudnak merülni egy tevékenységben és csak arra figyelni, azalatt biztosan fejlődik önszervező képességük és jó kilátásokkal néznek a jövöbe."

Tetszett ebben a könyvben, hogy az agyműködés ennyire központi szerepet kapott, és mindezt le tudták vezetni a szülők által is hasznosítható tudássá. Hogy mertek mítoszokat rombolni, még az olyanokat is, amiket már-már tényként kezelünk, meg sem kérdőjelezve annak hamisságát. Valamint az is nagyon tetszett ebben a kötetben, hogy bizonyos konkrét gyereknevelési irányzatokat is alaposabban kiveséztek neurológiai szempontból. Például a pozitív fegyelmezés hatásosságát, néhány tippet is adva, hogy ezt hogyan  is lehetne alkalmazni vagy a dicséret és az önbizalom kapcsolatát. 
Ez a könyv alapvetően nem paráztatja agyon az egyébként is komplexusokkal teli szülőket sem. Hiszen, mint azt ahogyan több ponton is hangsúlyozza, a gyermek agya önállóan fejleszti magát olyan helyzetekben is, amikben nem is gondolnánk. 

Dr. Sandra Aamodt - Dr. Sam Wang: Üdvözöllek a gyereked agyában
Welcome to Your Child's Brain
Fordította: Buda Júlia
21. Század Kiadó
399 oldal

2019. március 27., szerda


Ahhoz képest, hogy azt hittem, az idei tavaszi megjelenések közül nem sok lesz, ami az érdeklődésemre tarthat számot, egészen sokat írtam fel magamnak végül. Természetesen ezek közül az új Robert Galbraith regény a legvárósabb. 
Szóval, akárcsak a korábbi években, most is csináltam egy kis szubjektív válogatást azokból a könyvekből, amik mostanában vagy az elkövetkezendő egy-két hónapban fognak megjelenni.

Fantasy/Sci-Fi


Octavia E. Butler: Hajnal


Lilith ​ismeretlen helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban. Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken, melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék őket a Földre.
Lilith az egyik első ébredő, az ő feladata lesz egységet kovácsolni a többiekből, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a nő idővel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.

Megjelent.


Moskát Anita: Irha és bőr

Alig ​két évtizede állatok milliói bábozódtak be világszerte, hogy aztán félig emberré alakulva bújjanak elő. Az emberiségnek hozzá kellett szoknia, hogy többé nem a Homo sapiens az egyetlen értelmes faj, és hogy a teremtés újabb hullámai megállíthatatlanok. A fajzatok élethez való joga azóta is heves viták tárgya, és amikor Magyarországon népszavazásra kerül a kérdés, hogy az itt élő, gettókba zárt és bérmunkásként dolgoztatott fajzatokat törvényileg embereknek tekintsék-e, a fal mindkét oldalán kiélesedik a helyzet.
August, a Nemzetközi Fajzatügyi Szervezet kampánymenedzsere minden eszközt megragad, hogy a közvéleményt a fajzatok oldalára állítsa, de hamarosan ő kerül kínos vizsgálódások kereszttüzébe. Pilar, a világtól elzártan, televízió előtt felnőtt borz minden állatnak segítene, ám barátait és feladatát is rosszul választja meg. Kirill, az őzfajzat blogger a fajzatok történeteit írja meg, hogy hangot adjon az elnyomottaknak, a gettó mélyén pedig mindent elsöprő sztorira bukkan.
Moskát Anita, a Horgonyhely szerzője harmadik regényében brutálisan eredeti és kíméletlen világot tár elénk, amelyben szervesen összeolvad az állat és az ember. Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad: bekúszik a bőrünk – vagy irhánk – alá.

Megjelenés: április 25 

Ted Chiang: Kilégzés és más novellák


Az Életed ​története (Érkezés) többszörös Hugo- és Nebula-díjas szerzőjének régóta várt új novelláskötete kilenc történettel.
Egy kereskedő megépíti a korai középkori Kairóban az első időgépet. Egy idegen tudós sokkoló felfedezést tesz, aminek a következményei nem csak a saját népére, hanem a valóság egészére érvényesek. Egy nő több mint húsz éven át viseli gondját egy mesterséges intelligenciának, ami digitális háziállatból végül igazi élőlénnyé fejlődik. A viktoriánus kori Angliában mechanikus gépek nevelik a gazdag elit újszülötteit. Egy modern felfedezés nem csak a tudomány, de a vallások alapjait is megkérdőjelezi.
Ted Chiang régóta várt második novelláskötete formabontó ötleteivel és emlékezetes szereplőivel ismét elemében mutatja be korunk legfontosabb tudományos-fantasztikus szerzőjét. A Kilégzés és más novellák egy lehengerlő és időtálló gyűjtemény, mely egyaránt keresi a választ a legfontosabb kérdésekre – mi az univerzum természete? mit jelent embernek lenni? –, és olyanokra, amikre soha nem gondolnánk.

Megjelenés: május 7.  

J. R. R. Tolkien: Az Elveszett út és más írások (Középfölde históriája 5.)

A Középfölde históriája (eredetileg The History of Middle-earth) egy 12 kötetes könyvsorozat, melyet Christopher Tolkien állított össze apja munkái alapján. A sorozat bemutatja Tolkien mitológiájának fejlődését, változásait a kezdeti koncepción (Anglia mitológiája) keresztül A szilmarilok, A hobbit illetve A Gyűrűk Ura megalkotásáig.
Megjelenés: április 15.



S. A. Chakraborty: Bronzváros


Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.
De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.
Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

Megjelenés: április 23.

John Scalzi: Vének háborúja - Díszdobozos kiadás


Az Agave lehozza Scalzit a Könyvfesztiválra, és ráadásul a rajongóknak még egy ilyen limitált példányszámú díszdobozos kiadással is kedvez. Előrendelni a kiadó webshopján lehet, ráadásul 35% kedvezménnyel. 

Megjelenés: április 23. 




Kortárs irodalom


Elena Ferrante: Tékozló szeretet


A Nápolyi regények szerzőjétől
Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és elfojtások tették őt magát azzá a rideg, saját testével állandóan hadakozó, szeretetre képtelen nővé, akivé az évek során vált.
A Nápoly omladozó színfalai előtt játszódó Tékozló szeretet valódi nyomozás a múltban, a tudatalatti ködképeiben, ahol fékezhetetlen vágyak tombolnak, ahol nincs remény megnyugvásra, szeretetre, legföljebb csak a felismerés gyötrő élményére.
Anya és lánya gyűlölettel vegyes szeretetéről Mario Martone rendezett filmet.

 Megjelenés: március 29.  (Új kiadás)

Kazuo Ishighuro: Árva korunkban


A ​huszadik század elején egy üzletember-misszionárius házaspárnak váratlanul nyoma vész Sanghajban. Fiuk, Christopher Banks Angliába kerül, s a 30-as években már ünnepelt magándetektív Londonban. 1937-38-ban Japán a második világháború nyitányaként sorra foglalja el a kínai nagyvárosokat. Sanghaj sorsa is hamarosan beteljesedik. Titkos brit diplomáciai tárgyalások kezdődnek Japánnal, az egész londoni divatos társaság a fenyegető világégésről beszél- főleg, úgy tetszik, Chirstopher Banks fantáziájában, aki egyre inkább úgy gondolja: ha nem megy vissza gyerekkora színhelyére, és nem oldja meg életet legfontosabb ügyét – szülei eltűnésének rejtélyét-, semmi sem akadályozhatja meg a keleti béke összeomlását, s vele együtt a nyugatiét sem, hiszen Sanghaj a maga európai negyedeivel valóságos szikra a lőporos hordón.
Politikai alivilág (kínai kommunisták és nacionalisták, szovjet kémek, veszélyes angol amatőrök) és üzleti alvilág (ópiumcsempészet) kusza köreibe vész bele Christopher nyomozása során, s ahogy a világ halad a pusztulás felé, úgy hatalmasodik el rajta a rögeszméje – az olvasónak pedig végül magának kell eldöntenie, mennyire megbízható forrásból származik ez az egész történet, és a megoldás csakugyan megoldja-e a rejtélyt.

Megjelenés: április 18.  (Új kiadás)

Katlin Kaldmaa: Izlandon nincsenek lepkék


Egy különleges sziget. Egy ház. Egy család. Egy egész évszázad.
A sziget kopár, gyönyörűséges és kiszámíthatatlan. A család időszámításának kezdőpontja a fjord partján álló fehér ház, melynek lakói nemzedékről nemzedékre szerelembe esnek, tengerre szállnak, járják a hegyeket, vágyakoznak, tűrnek, álmodoznak, hazavárnak, történeteket mesélnek és heringet sóznak. A kis halászfalu életét, miként az egész szigetét is, a föld, víz, levegő és tűz négyessége határozza meg.
A családi saga Jónsival és Gudrunnal, a ház építőivel kezdődik, s eljut egészen a 21. századig. A történet egyik főszereplője maga az óceán, amely ad és elvesz, összeköt és elválaszt, s a kérdésekre súlyos hullámokat görget válaszul.
A mélyen az izlandi hiedelemvilágban gyökerező, mágikus és meseszerű elemekben bővelkedő regény szálai egészen a görög mitológiáig vezetnek.

Megjelent! 

Fredrik Backman: Amit a fiamnak tudnia kell a világról


„Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet próbálnánk vezetni egy porcelánboltban. Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.”
Hogy milyen szülőnek lenni, arról mindenkinek más a véleménye, de azt, hogy a gyereknevelés számos nehézséget, buktatót, vicces és megható fordulatot tartogat, senki sem vitatja.
Fredrik Backman, Az ember, akit Ovénak hívnak szerzője ebben a briliáns kis kötetben éppen ezeket a fordulatokat veszi sorra. Szó esik itt repülőterekről, műanyag zsiráfokról, együttesalapításról, pankrációról és még sok más hasznos és haszontalan dologról. Személyes, szókimondó, tiszteletlen, és rendkívül szórakoztató.

Megjelenés: április 15.

 

Krimi/Thriller/Horror


Robert Galbraith: Halálos fehér


Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.
Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.
Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…
Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.

Megjelenés: április 10. 


Caroline Erikkson: Eltűntek


Egy szép nyári este Greta, Alex és Smilla csónakba ül a rejtélyes hírű tó partján, hogy beevezzenek a tó közepén fekvő kis szigetig. Greta a csónakban marad, Alex és Smilla pedig kiszáll, hogy körülnézzen a szigeten. Telnek az órák, de a két fölfedező nem tér vissza. Greta segítséget hív, és lázas keresés kezdődik, ám a két eltűntnek nyomát sem találják. Az eltűntek keresésének történetéről számol be lélegzetmegállítóan izgalmasan, a feszültséget a végletekig fokozva a svéd krimi új generációját képviselő szerző.
Megjelenés: április 16.


Victor Lavelle: Bölcsőrablók

Hátborzongató ​hajsza egy asszony és egy megbocsáthatatlan bűn nyomában. A 2018- as World Fantasy-Díj, a Locus-díj, a Brit Fantasy-Díj a legjobb horror regényért, és még számos díj nyertese!
Apollót, mióta gyermekkorában apja eltűnt, különös rémálmok kísértik. Felnőttként sikeres könyvkereskedővé vált, és saját családot alapított szerelmével. Boldogan élnének gyermekükkel, amikor felesége, Emma egyre furcsábban kezd viselkedni. Kiszámíthatatlan és egyre kevésbé törődik az újszülöttel, a szülés utáni depresszió jeleit mutatja, ám hamarosan egyértelművé válik, hogy a baj ennél jóval komolyabb. Mielőtt Apollo segíthetne rajta, a nő iszonyatos, felfoghatatlan tettet követ el, majd köddé válik. Apollót őrült és szürreális események sodorják magukkal az egyre ellenségesebb New Yorkban-amely többé nem az a város, amit eddig ismert. Már nincs más célja, mint hogy felesége nyomára bukkanjon, és valamiféle magyarázatot találjon a történtekre.
A Bölcsőrablók nagyívű, mellbevágó regény a kegyetlen szerelemről és az abban rejlő sötét
titkokról, ahol LaValle mesterien vegyíti a modern történetmesélést az ősi mítoszok időtlen
rettenetével.

Megjelenés: április 25.




Ifjúsági regény


Jennifer Chambliss Bertman: Könyvvadászok


Az élet egy játék, amelyben a könyvek a zsetonok!
Emily bohém szüleinek mániája, hogy minden évben új helyre költöznek. Most éppen San Francisco következik, ami legalább jó hír, hiszen itt van a Könyvvadászat központja. Emily lelkes könyvvadász: a játék lényege, hogy bárki bárhol elrejthet egy könyvet, a megtaláló pedig egy online rendszer alapján pontokat kap.
Amikor Emily a városba érkezik, a Könyvvadászat kitalálóját, aki éppen egy új játék bejelentésére készül, megtámadják. Ijedtében elrejti a nála lévő, teljesen egyedi kiadású könyvet. Emily újdonsült barátjával véletlenül bukkan a könyvre, és a csapat a könyvvadászaton keresztül nyomozni kezd. Az értékes könyvre azonban másoknak is fáj a foga, így indul a versenyfutás. Vajon kinek sikerül előbb megfejtenie a rejtvényeket?

Megjelenés: április 1.

Chloe Benjamin: A halhatatlanok


1969-ben, ​New York City Lowe East Side-ján terjed a hír egy rejtélyes nő érkezéséről, egy utazó médiumról, aki állítja, hogy bárkinek meg tudja mondani a halála időpontját. A Gold gyerekek – négy kamasz az öntudatosság fordulópontján – ennek hallatára ki is szöknek, hogy szembesülhessenek a jövőjükkel.
A jóslatok a következő öt évtizedről szólnak. Az aranyifjú Simon elszökik a nyugati partra, hogy a ’80-as évek San Franciscójában keresse a szerelmet; az álmodozó Klara egy Las Vegas-i bűvész lesz, a valóság elködösítése, a fantáziák és illúziók megszállottja; a legidősebb fiú, Daniel háborús orvosként próbál biztonságra lelni 9/11 után; a könyvmoly Varya beleveti magát a hosszú élet rejtélyeinek kutatásába, és próbára teszi a tudomány és a halhatatlanság közti vékony vonalat.
Elsöprő regény figyelemre méltó ambícióról és mély érzelmekről. A halhatatlanok a sors év választás, valóság és illúzió, jelen élet, világ és a következő közti határokat vizsgálja. Mélyen megrendítő testamentuma ez a történet erejének, a hit természetének és a család hajthatatlan vonzásának.

Megjelenés: április 25.

Ismeretterjesztő/ Kordokumentum


Jan Stocklassa: Stieg Larsson titkos írásai


1986. február 28-án, éjfél előtt pár perccel dördült el a halálos lövés. A gyilkos kiléte azóta ismeretlen.
Vajon miért kellett meghalnia az egykori svéd miniszterelnöknek?
Tíz évvel Stieg Larsson halála után megnyitják a Millenium-trilógia szerzőjének archívumát.
Jan Stocklassa író, újságíró mintegy húsz költöztetődobozban bukkant iratokra, az Olof Palme-gyilkossággal kapcsolatos átfogó kutatás anyagára.
Vajon a mozaikokból összeáll a kép?
Megdöbbentő adatok, új információk…
Honnan kerülnek elő az új bűnjelek?
Harminc éven át senki nem hitte el. És most végre itt a legvalószínűbb megoldás.
Áldozatok, gyanúsítottak, összefonódások. A megdöbbentő valóság.
És egyetlen kulcsszereplő, aki eltűnt a rendőrség szeme elől…
Hol van most?
Vajon ki ő?
Jan Stocklassa a valaha élt egyik legnagyobb svéd krimiíró segítségével az igazság nyomába ered: könyve nem csupán egy kegyetlen gyilkosság természetrajza, hanem egy vérbeli skandináv krimibe oltott, pontos és fontos kordokumentum is.

Megjelenés: április 15.



Mindent az emberi testről


A legátfogóbb és leglátványosabb útmutató az emberi testről
Az autóhoz, a mosógéphez, a számítógépes játékokhoz mindig kapunk használati útmutatót – a testünkhöz azonban nem. A megoldás ez a kézikönyv, amely mindent tartalmaz, amit a testről tudni kell.
Honnan tudjuk, hogy éhesek vagyunk? Miért szorul össze a gyomrunk, ha idegeskedünk? Mi az oka az emésztési problémáknak, miért alakul ki rövidlátás és allergia?
Világos, könnyen érthető ábrák és elképesztő adatok. Minden, amit tudni szeretnénk a testünkben zajló rejtélyes, összetett folyamatokról.

Megjelenés: május 1.

2019. március 26., kedd

Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? Ezt a kérdést az örökbe fogadó anyja szegezte neki Jeanette Wintersonnak, miután kiderült, hogy Jeanette egy újabb kapcsolatba kezdett egy lánnyal. Ez a filozófia alapvetően meghatározta a gyermekkorát, hiszen Mrs. Winterson ebben a szellemben élt. Mániákusan ragaszkodott a vallási közösség normalitásához, miközben saját boldogtalanságát, saját kudarcait igyekezett elrejteni a világ szeme elől. Ezek a titkok és titkosságuk következményei mindig saját otthonában ütöttek igazán vissza. 
Mivé lehet egy gyermek, aki egy ennyire boldogtalan, saját magát soha fel nem vállaló anya mellett nő fel? Mivé lehet egy gyermek, aki folytonosan szomjazza és vágyja a szerető anya alakját maga mellett, de azt soha sem kaphatja meg? Jeanette Winterson ebben az önéletírásában gyermekkorát idézi fel és Mrs. Winterson alakját és vele való kapcsolatát - nem csak az emlékezés puszta létéért teszi ezt, hanem hogy megtalálja a maga válaszait saját, felnőtt életének egyik mélypontján. Hogy túléljen. Ez az emlékezés ugyan sok fájdalmas dolgot hoz a felszínre, ugyanakkor terápia is. Miért lett Jeanette Winterson az, aki? Miképpen lehet egy ilyen gyerekkorból építkezni a jelenben? 

Szerettem Winterson prózáját olvasni, ami valahogy úgy áradt és zubogott akárcsak Ferrante regényei. Ahogy ráléptem az első sorok ösvényére, szinte képtelenség volt onnan letérni: sodort magával ez az időszakadékokon átívelő sok érzés és gondolat. Nehéz megfogni azt, hogy mitől ennyire brutálisan jó könyv. 
Talán mert kegyetlenül őszinte. 
Nem is lehet más választása, hiszen ahhoz, hogy feljöjjön a mélység wintersoni feneketlen feketeségéből, szembe kell néznie mindazzal, ami idáig vezetett. Mrs. Winterson alakja minden sor fölött ott tornyosul a maga apokalipszist váró mivoltában.

Amikor elmesélünk valamit, saját törvényeink szerint tesszük,  de úgy, hogy nyitva hagyunk egy ajtót. Változatot írunk, de sosem a véglegest. És aztán reméljük, hogy valaki majd meghallja csöndeket,és folytatódhat a történet, újra elbeszélhetô lesz.
Amikor írunk, ugyanúgy fölkínáljuk a csöndet, mint a történetet. A szavak a csönd kimondható részei.

Életünk legmeghatározóbb szereplője az anyánk. Akár vérszerinti, akár nem, ő az, akivel kapcsolatban először tapasztaljuk meg milyen is szeretni, illetve ha szeretve vagyunk. Általa tanuljuk meg, milyen is a szeretet. Ha a szeretet ebben a kapcsolatban folyton változó, nincs benne állandóság, se stabilitás, akkor az későbbi életünkre is kihat: diszfunkcionalitásunk bármely emberi kapcsolatunkban szinte borítékolható. Miközben Jeanette újraépíti önmagát memoárjának köszönhetően, közben igyekszik azt is megtanulni és tudatossá tenni magában, hogy a szeretet igenis lehet kiszámítható, lehet állandó és soha meg nem szűnő. Hogy nem kell feltételekhez kötni ezt az érzést.

Sosem késő megtanulni szeretni.
Csak ijesztő.

Mrs. Winterson alakja kétségkívül a könyv legérdekesebb figurája. Ellentmondásossága, titkai, boldogtalansága és elhallgatásai egy hihetetlenül szomorú élettörténetet sejtetnek. Jeanette ezt nem próbálja megfejteni, hiszen számára Mrs. Winterson egy diszfunkcionális anyafiguraként telepszik rá emlékeire. De ennek a diszfunkcionalitásnak nyilván valami oka van. Sokat gondolkodtam vele kapcsolatban, próbáltam felfejteni a dolgait magamban már amennyit következtetni lehetett az elbeszélésből. S én is arrajutottam, amire Jeanette vérszerinti anyja is végül.
És ebből kiindulva önmagunkkal való kapcsolatunkat és az ennek következtéből kibomló életutakat Jeanette és Mrs. Winterson kitűnően érzékeltetik. Hogy önmagunk el- vagy éppen nem elfogadása hova is vihet minket az életben. Ugyan lehet, hogy az elfogadás nem egy "normális" körülményeket teremt, lehet hogy egy Miniben éli ezután az ember a mindennapjait, de mégis abban a tudatban, hogy önmaga lehet, esélyt kaphat a boldogságra. Míg Mrs. Winterson inkább a külső szemlélő számára látható normalitást helyezi mindenek fölé. Talán, mert ha felvállalta volna magát, igencsak kilógott volna a normalitás kereteiből. És Jeanette-nek ezért nem tudta sose megbocsátani, hogy nem maradt ott vele ebben a választásában. Az apokalipszis utáni folytonos vágya sem lehet véletlen. Bár többször hangsúlyozza, hogy mindenkit el fog sodorni a világvége. De valójában arra vágyik, hogy önmaga semmisüljön meg teljes egészében. Nem azért mert nem önmaga. Hanem pont azért, mert az apokalipszis megmentené őt attól a lehetőségtől, amit eddig az évek során mindenképpen elkerülni kívánt és elutasított.
Mrs. Winterson tehát nem csupán anyaként volt diszfunkcionális, hanem emberként is.

A könyvek számomra otthonok. A könyv nem megteremti az otthont, hanem ő maga az, abban az értelemben, hogy – akárcsak egy ajtót – kinyitjuk, és bemegyünk rajta. Odabent másfajta időt, másfajta teret találunk.

Jeanette számára az irodalom és a könyvek világa jelentette mindig is az otthont. Bár odahaza csupán hat könyv volt található - ebből egy a Biblia, kettő pedig a Bibliát magyarázta - Jeanette már igen korán elhatározta, hogy megismerkedik a teljes angol irodalommal A-tól Z-ig, és ezt az elhatározását igen komolyan is vette. Lelkes olvasója volt a város könyvtárának, és talán ez volt az első lépés íróvá válása útján. Az irodalom szavak adott neki. Olyan szavakat, amikkel az olyan dolgok is kifejezhetővé váltak, amik addig nem. Mrs. Winterson hiába ellenkezett az ellen, hogy Jeanette megtalálja a wintersoni világból kivezető utat, hiába égette el a sutyiban összegyűjtött könyveit. Jeanette magává tette a könyveket. Benne lüktettek tovább azok a sorok, azok a rímek, azok a klasszikussá vált gondolatok, amiknek fizikai teste ott égett egy éjjel a Winterson család udvarán. Szerettem, ahogy az irodalomról és a könyvek jelentőségéről vallott az életében. Hogy mennyiféle menekülőutat biztosítottak neki akkor, amikor úgy érezte, most a legnehezebb. Szeretek ilyen olvasói történeteket olvasni.

Ez a memoár egyszerűen úgy fantasztikus, ahogy van. Rengeteg aláhúzandó, megjegyzendő gondolattal tele. Ez volt az első könyvem az írónőtől, de biztosan nem az utolsó. Hiszen aki így tud magáról és az életéről írni, biztos vagyok benne, hogy fikcióban is remekeket alkot. Úgyhogy nincs más hátra, meg kell ismerkednem a wintersoni életművel.
És hát nyilván azóta szereznem kellett egy saját példányt is magamnak, nem elégedtem meg a könyvtárival. Mert az nem lehet, hogy ne legyen ott a polcomon. 



Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Why Be Happy When You Could Be Normal?
Fordította: Lukács Laura
Park Könyvkiadó
260 oldal

2019. március 15., péntek

Szeretem, ha egy ifjúsági regény kicsit más irányba megy, mint az eddig megszokottak. Helena Duggan története pedig pontosan ilyesmit ígért. Ráadásként az ismerőseim körében három olyan, a regény célközönségébe tartozó gyerekről is tudomásom volt, akiket totálisan magával ragadt a történet. Hát mi ez, ha nem egy tuti recept arra nézve, hogy szeretni fogom én is? 

Violet családjával egy Hibátlan nevű városba kénytelen költözni, ugyanis édesapja egy visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott.  A kislányt nagyon megviselte a költözés, ugyanis barátait és megszokott, szeretett környezetét hagyta hátra: éppen ezért utál új otthonában és új városában mindent, és megfogadta, hogy édesapjához nem is fog ezentúl szólni. 
Azonban mélységes utálata mellett egyre több furcsaság is szemet szúr neki. Kezdjük ott, hogy Hibátlanba költözve valamiért mindenki megvakul, és éppen ezért egy speciális szemüveget kell minden ottlakónak hordania, hogy újra lásson. Hibátlan polgárai az élet minden területén hibátlanul viselkednek: a gyerekek az iskolában fegyelmezetten, kérdések nélkül ülik végig az órákat, szünetekben nem rohangásznak, hanem szépen, csöndben fogyasztják el ebédjüket. És ráadásul Violet anyukája is egyre furcsábban viselkedik, mióta ideköltöztek. A szakmájában sikeres asszony, hirtelen minden munkával kapcsolatos dolgot maga mögött hagy, és csak süt és süt, könyvklubhoz csatlakozik és a helyi háziasszonyokkal cserélget recepteket. Violet panaszait pedig semmibe veszi, holott korábban mindent meg tudtak beszélni egymással. 
Vajon mi folyik ebben a városban? Miért változik meg mindenki, aki idekerül? Miért lesz mindenki egyforma mintapolgár? Aztán egy nap az apukájának nyoma veszik... És amikor megismerkedik Fiúval, akkor rájön, hogy nem csupán az apukája tűnt el és rengeteg titok vár megfejtésre ebben a városban.

Sokkal kényelmesebb az olyan embereket hatalmadban tartani, akiknek nincs képzelőerejük. Nem tesznek fel kérdéseket, mindent elhisznek, amit mondanak nekik. Valójában úgy áll a helyzet, hogy az ember képzelőerő nélkül bizony nem sokat ér.

Szóval, mint ebből a felskiccelt történetből is látható egészen izgalmas történetet ígért a könyv, amit valahol ugyan be is váltott, de csak egy bizonyos szinten. Kezdjük ott, hogy engem, aki fényévekre vagyok a célközönségtől, nagyon, de nagyon idegesített a szöveg repetitív jellege. Rengeteg minden ismétlődött csomószor, sokszor éreztem azt, hogy egyszerűen túl van ragozva. A végefelé már sokszor volt hogy bekezdéseket, oldalakat csak átfutottam gyors olvasással, mert tudtam, hogy úgyse mond benne semmi újat, csak az előző oldalakon történteket ismétli. A párbeszédek is sokszor feleslegesen túlnyújtottak voltak, lényegtelen információk röpködtek bennük oldalakon keresztül, amiknek nyilvánvalóan csupán az időhúzás volt az indoka. Szerintem egy párbeszéd mindig legyen indokolt - a léte is, a hosszúsága is. Értem én, hogy a célközönség számára könnyebben olvasható a formája miatt, ugyanakkor semmivel nem vitte előrébb a cselekményt sokszor. Oké, hogy az illető így ledarálhat gyorsan mondjuk húsz oldalt, de ha ugyanott toporog a történet, akkor ennek vajmi kevés értelme van. Szerintem. 
A másik dolog, ami hihetetlenül irritált, az Violet. Bár okosnak van beállítva a történetben, mégis elképesztően butácska lány. Tök egyértelmű összefüggésekre nem jön rá, csak akkor, amikor már szinte a szájába rágja valaki, hogy most ez és ez van. Olyan "titkok" a titkok számára, ami kábé már az első említésnél is megfejthető az olvasó számára, de neki kábé a könyv végefelé esnek le. És itt egyáltalán nem tudom elfogadni az olyan érveket, hogy a könyv célközönsége jóval fiatalabb. Mert például a Harry Potter első része is ennek a korosztálynak íródott, és mégis mennyi rejtélyt, mennyi titkot rejtenek az oldalak, amikre kábé tényleg csak az utolsó oldalakon jöhetünk rá - vagy mondjuk pár kötettel később. A könyv middle grade besorolása tehát nálam abszolút  nem indokolja a bután tálalt, tök egyértelmű "rejtélyeket".  Az elgondolások jók voltak, csak lehetett volna ügyesebben is csinálni. 
Fiúval kapcsolatban meg... igazából a végefelé már magamban számoltam, hogy ugyan hányszor ájul el szegény srác. (Elég sokszor) És azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam vele kapcsolatban. 
 

De amúgy nem kell rám hallgatni, mert mint említettem az elején, a célközönségből három olyan illetőről is tudok, akiknek nagyon tetszett a történet. És amúgy meg nyilván ez a lényeg. Csak hát én mégsem tudok megbékélni ezzel a regénnyel: A tökéletes város számomra korántsem volt tökéletes. Nagy kár érte, mert alapvetően érdekes volt a világ, ami kicsit olyan WayWard Pines-os utóérzésű, persze erősen ifjúságizált változatban. Voltak benne továbbá érdekes témák is, amik nem nagyon szoktak feljönni ennek a korosztálynak szóló történetekben: mint például a hatalom általi megtévesztés, az egyén szabadsága, az individuum fontossága és az, hogy a különbözőség igenis szükséges és az egyformaság pedig ártalmas is lehet. Komoly és fontos témák ezek, amiket akár globálisan, akár egyéni szintre lebontva is hasznosítaniuk lehet a gyerekeknek. Biztosan egy csomót lehet vele ezután beszélgetni az itt felmerült témákról. Szóval szerintem jó irány ez a hazai ifjúsági irodalom felhozatalában, jó kis vérfrissítés. Minden negatív érzésem ellenére én azt mondom, hogy szükségünk van ilyesmire itthon.

Helena Duggan: A tökéletes város
A Place Called Perfect
Fordította: László Zsófia
Holnap Kiadó
363 oldal

2019. március 11., hétfő

Ahogy telt az idő, egyre inkább izgulni kezdtem, hogy vajon az Egy sötétebb mágia folytatása képes-e ugyanazt az izgalmat, ugyanazt a rajongást adni számomra, mint az első rész tavaly előtt? Ahogy szembejöttek velem az idők folyamán a totálisan vegyes vélemények az első részről, és ahogy koptak a saját olvasásom emlékei, úgy kezdtem egyre inkább megkérdőjelezni rajongásom valódiságát. Vajon csak egy átmeneti rajongói élmény volt ez számomra anno, amit a régi ismerősként üdvözölt "jó helyen, jó időben" lévő olvasás tipikus esete hozott csupán csak magával? Vagy tényleg ennyire jó volt? Egy év elteltével már magam sem tudtam, mit gondoljak.
Azonban most a második résszel a hátam mögött bátran kijelentem, hogy számomra ez valóban egy eredeti sorozat. Nem teljesen tökéletes - legalábbis ami ezt a részt illeti - , viszont képes volt elérni, hogy napközben is a történeten járjon az agyam. A rajongásom kitartott, azt hiszem.

Mindenki halhatatlan, egészen addig, amíg végül mégsem.
 Négy hónap telt el az első rész eseményei óta. Lina immár Kell világában, vagyis Vörös Londonban próbálja a maga szerencséjét, méghozzá egy kalózhajó fedélzetén. 
Kellre egyre nagyobb nyomás nehezedik a királyi család részéről mióta összekötötte életét Rhy herceggel, és ráadásul Linát se képes kiverni a fejéből. 
Mindeközben közeledik az Elemek Viadala, Vörös London egyik leglátványosabb és leginkább várt eseménye, ahol az itteni világ mágusai mérik össze erejüket egy barátságos viadal keretében. A versenyen azonban két olyan versenyző is feltűnik, akik nem azok, akinek mutatják magukat. 
S mindeközben egy másik világban valaki nem is annyira halott, mint ahogy azt hiszik. Hogy életben tartsa saját világát, paktumot köt egy sokkal hatalmasabb mágiával, aminek következtében Kell és világa veszélybe kerül. 

Számomra a történet egyik csúcspontja az volt, amikor végre elkezdődött az Essen Tasch, azaz az Elemek Viadala. Ez az 574 oldalas könyv 381. oldalán következett be. És sajnos, a vége tudatában sem mondanám, hogy valóban szükséges volt ennyire nyújtani a történéseket. Sőt, hogy tovább menjek, erről a kötetről szerintem elmondható, hogy totál nem történik benne semmi olyan érdekes és nagyszabású  dolog a sorozat cselekménye szempontjából - kicsit indokolatlannak éreztem nemhogy a hosszúságát, de magát a részt is. Értem én ezt, hogy átvezető kötet, és ezeknek amúgy tényleg mindig nehéz dolguk van, de nem igazán tudnék mondani olyan dolgot, ami legitimálta volna a szememben ennek a megszületését. Szerintem az itt történt dolgok három-négy fejezetben összefoglalhatóak lettek volna.

S most, hogy jól megkavartam mindenkit ezzel, hogy kijelentettem mennyire rajongtam ezért a részért is, de aztán mégis a kötet hibáit ecseteltem, rátérnék most már arra, hogy mit is szerettem benne. Már az előző részben is izgalmasnak tartottam a világ mágiáját, bár ott akkor még csupán a vérmágia került valamennyire kifejtésre. Ebben a részben viszont már nem csupán az antarik ereje, hanem a mágusoké is helyet kap. Schwab világában az egy-egy mágus birtokában levő mágia az elemek uralmát jelenti.  Vannak, akik egy elem uralmát fejlesztették tökélyre, és vannak olyanok is, akik két elemet képesek irányítani - nagyon ritka esetben akár hármat is. A viadal kiváló alkalmat biztosított arra, hogy ezt a leglátványosabban bemutathassa.
Eléggé imádom Schwab stílusát is, ami képes odabilincselni a könyvhöz pár bekezdés után, és az ilyen látványos jeleneteknél pedig szinte sziporkázik. Annyira filmszerűek voltak ezek a részek, hogy tényleg totálisan belefeledkeztem a viadalos csatározásokba. A kötet felütése pedig..! Nagyon hatásos volt, és én egyébként is bírom ezeket az átveréses sztorikat, szóval ez igazán a szám íze szerint való volt.
Lina karakterét - amellett, hogy most kissé idegesítő volt, hogy folyton ilyen noiros beütésű főhősnek képzelte magát - azért még mindig kedveltem. Ahogy egyre több dolog derül ki a képességeivel kapcsolatban, egyre inkább érdekesebbé válik a lány múltja. Remélem, hogy ezekre a kérdésekre választ kapok a következő kötettel.
Rhy és Kell kapcsolata most jobban fókuszba került - bár szerintem nem eléggé - mint az előző részben. Azzal, hogy Kell az életéhez kötötte Rhy-t, jobban betekintést enged kapcsolatuk dinamikájába és személyiségük különbségeire is jobban fény derül. Jó volt látni Kellt kicsit felszabadultabbnak, hogy mégha átmenetileg is, de levethette magáról a kötelességeit és mindazt a rengeteg nehézséget, amit rangja tesz folyton a vállára. S mindezt egy kis álruhás cselnek és Rhy-nak köszönhette.
Mindemellett örültem annak is, hogy Rhy csibészes, nőcsábász karaktere is kicsit árnyalódott ebben a kötetben Alucard személyének megjelenésével. Jó lett volna, ha Rhy múltjába kicsit jobban bepillantást nyerünk, mert így lehetőség lett volna arra, hogy a ő kicsit egysíkú karakterét picit izgalmasabbá tegye.

Sok minden elkezdődött hát ebben a részben a karakterek szintjén, megkezdett ecsetvonásokat láthattunk, és csak remélni tudom, hogy az utolsó rész végül szépen levezeti ezeket is. A Fényigézővel kapcsolatban tehát sok mindent várok, és félek, hogy talán túl zsúfolt is lehet emiatt a kötet, de ha ez így is lesz, legalább ellensúlyozni fogja a Gyülekező árnyak lagymatagságát a cselekményt tekintve. 


V. E. Schwab: Gyülekező árnyak
A Gathering of Shadows
Fordította: Sámi László
Ventus Libro Kiadó
576 oldal


2019. március 1., péntek

Magassarkúra vadászó nevető macskakövek, vasalásra váró gyűrött csillagok és álmokat horgoló Fátia kisasszony - ez a Mályva utca, ahova aki belép garantáltan elvarázsolódik egy perc alatt. 

A szerzővel még anno a moly.hu indulása után nem sokkal szerveződött szegedi molytalálkozások alkalmával ismerkedtem meg, ahol mindig őszinte csodálattal hallgattam a mesék és a természet iránti vonzódását. Azóta sok minden történt, többek között megnyerte a Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatát, és már három megjelent mesekönyvet mondhat magáénak.  Ez az első felnőtteknek szóló könyve se szakad el a mesevilágtól, hanem finoman befonja azt a saját valóságába. Fátia kisasszony és a Mályva utca valamint a szigligeti események a maguk időtlenségében léteznek, a rövid kis történetekben ugyan olykor fel-felbukkan egy modernkori találmány (mint például a televízió), de számomra mégis a kortalanság atmoszférája uralkodott itt, akárcsak az igazi mesékben. A rövid kis szösszenetek nem feltétlenül a klasszikus értelemben vett történetek közé tartoznak: inkább pillanat-, érzés- és hangulatképek ezek, amiket olvasva egy kis varázslatot csempészhetünk bele saját hétköznapjainkba. 

A Mályva utca nem ám olyan akármilyen, poros vagy aszfaltos utcácska. A Mályva utca csupa-csupa macskakő. Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik. 

S hogy születtek ezek a laza fűzésű pillanatképek? Júlia a Kulturlényen megjelent interjújában mesélt a kötet születési körülményeiről. Akárcsak a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei esetében, itt is régi fotográfiák lódították meg a szerző fantáziáját. A párhuzam egyébként nem véletlen, hiszen anno Ransom Riggs könyvének megjelenésekor a Kossuth Kiadó indított egy ilyen technikán alapuló játékot a moly.hu felületén, és a fentebb linkelt interjúban elárulta, hogy ez volt az első ilyen alkalom, amikor ezt a technikát gyakorolta, és azóta is szívesen játszik ilyesmit. A Macskakő alapjául szolgáló fotókra egy antikváriumban bukkant rá - ezek meg is találhatóak a kötet utolsó oldalán. 

Szerettem ebben a mágikus realizmussal átitatott történetekben kalandozni, mégha csak ilyen rövid időre is sikerült. A Macskakő ugyanis egy kakaóivásnyi hosszúságú, kissé különc világba ajtót nyitó kötet, amelynek az olvasása után már biztosan a mi álmainkat is Fátia kisasszony horgolja. 
Az illusztrációk színvilága nagyon tetszett, jól mentek a történetekhez, és egyik-másik formavilágában is közelített az ízlésemhez - a borítója például tényleg meseszép és hívogató. Ugyanakkor azt a teljesen szubjektív véleményemet is szeretném megosztani, hogy én az illusztrált köteteknél azt szeretem és akkor nyűgöz le igazán, ha az illusztráció és szöveg össze-összefonódik, és együtt alkotnak kerek egészet (például mint Neil Gaiman: Szerencsére, a tej című köteténél) . Ehhez tényleg nagy mértékű összedolgozás szükséges az író és illusztrátor részéről, és sajnos úgy általánosságban véve is ritkán valósul meg ez a dolog - és a Macskakő esetében sem mondható ez el. Talán ez volt az egyetlen szívfájdalmam az egyébként tökéletes könyvvel kapcsolatban. 
Mert amúgy én minden gyermeklelkű felnőttnek javaslom a nevető macskakövekkel kirakott Mályva utca felkeresését, hogy egy kis varázslatot csempésszenek a mindennapjaikba.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő - Történetek gyermeklelkű felnőtteknek
Illusztráció: Berecz Krisztina
29 oldal

Follow Me @photos_from_anna