Az az igazság, hogy hiába voltam kíváncsi erre a könyvre, hiába vágtam bele az olvasásába előítéletmentesen, egyszerűen nem... Ez a könyv és én nem illünk egymáshoz. Mintha egy tutireceptes bestsellert olvastam volna, amiből hiányzott a lélek. Éreztem, hogy pontosan mely' bekezdéseknél vagy mondatoknál várja el tőlem a könyv, hogy most jól meghatódjak vagy éppen elgondolkodjam az életem mulandóságán és egyebeken, de nem ment egyszer sem. Igazából azt éreztem, hogy ez egy tiniknek írott Coelho könyv, tele szépnek hangzó, ám de üres frázisokkal, és bölcsességeknek álcázott közhelyekkel. Sajnálom, ez van. Úgy tűnik, kezdek finnyásodni...
Igazából a legborzalmasabb részek azok voltak, amikor van Houten tartalom nélküli, cikornyás mondatait kellett csodálnom a szereplőkkel együtt, és átérezni velük, hogy a Mennyei megbántás című fantasztikus regény mennyire sorsfordító mérföldkő. Mert igen, szerintem is szép gondolat, hogy valakinek egy könyv ad erőt ahhoz, hogy elviselje a körülötte történő dolgokat; hogy az olvasmányon keresztül elkezdi szemlélni saját magát és az életét, de a jó elgondolásnál több kell. És ez nagyjából igaz John Green regényére is. A történet felépítésével, a karakterek ábrázolásával nincs gond, és maga az alapötlet se rossz. Csak tényleg a lélek hiányzott nekem a sorok közül... számomra inkább olyan volt, mintha csak megrendelésre írta volna. Egy gyógyíthatatlan betegség, tinédzserek, szerelem és a halál közelsége - hát mi lehetne ennél sikeresebb?...
Amúgy korábban még valahol olvastam egy beszélgetést a neten - pont ezzel a könyvvel kapcsolatban - , hogy bizonyos emberek nem értik, hogy mások miért akarnak szomorú történeteket is olvasni, miért jó mások szenvedésébe belemerülni. Nyilván ez amúgy lelki alkat kérdése is valahol, illetve én azt mondom, hogy számomra mindig azok voltak a legkatartikusabb olvasmányélmények, amelyek kifacsarták a lelkemet; amelyek után napokig döbbenten meredtem magam elé elgondolkodva. S elárulom, ezek közül egy sem volt éppen vidám könyv. Valahol ez is kell szerintem, az ilyen könyvek mozdítanak meg bennünk leginkább valamit, ezek visznek előrébb. Én alapvetően ilyen katartikus élményeket várok el egy "szomorú" könyvtől. A Csillagainkban a hiba pedig bár ezt ígérte, mégsem tudta megadni ezt számomra.
Úgy tűnik John Green nem az én íróm, úgyhogy fel is függesztem a vele való barátkozást. Nem volt ez amúgy borzalmasan rossz könyv, voltak jó pillanataink is ( a humort azt olykor értékelni tudtam benne), de úgy érzem, ez az egész túl kevés volt számomra ahhoz, hogy kedvelni tudjam ezt a regényt.
John Green: Csillagainkban a hiba
Fault in Our Stars
Fordította: Bihari György
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Oldalszám: 296
6 megjegyzés:
Végre nem csak én nemszerettem ezt a könyvet :D Teljesen egyetértek ezzel: "Mintha egy tutireceptes bestsellert olvastam volna, amiből hiányzott a lélek." Ugyanezt éreztem én is, ez volt a bajom az egésszel.
Áh, sorstárs! :) Igen, azt olvastam, hogy neked se tetszett :) - végül végigolvastad? Vagy inkább félbehagytad?
Visszavittem inkább a könyvtárba, hadd boldogítson - vagyis szomorítson el - valaki mást :D
:D megértem.
Amúgy a vége nem volt annyira rossz. (nem szuperjó, de nem annyira rossz, mint amilyennek gondoltam, hogy lesz.). Meg egyszer el is nevettem magam a háromnegyedénél. Még én is meglepődtem ezen. O.o :D
De amúgy szerintem nem vesztettél vele semmit. :)
Szerencse, hogy korábban írtam róla, így nem tűnik úgy, hogy plagizáltam volna rólad :) Öröm, hogy nemj csak nekem voltak fenntartásaim :D
http://adamolvas.blog.hu/2014/11/09/john_green_csillagainkban_a_hiba_156
Most elolvastam a bejegyzésedet :) (szerintem amúgy nem hasonló :) ), és sok dologban egyetértek - tényleg én is éreztem a könyv részéről a nyomást, hogy most hol is kéne meghatódnom :D - , kivéve a van Houtenes résszel - nekem ő volt igazából a mélypont. Nem a tahósága miatt, hanem mert a szereplők által csodált gondolatai mögött egyszerűen semmi nem volt. Maximum csak közhelyek.
Igazából én még azért sem tudtam megkedvelni ezt a könyvet, mert John Green is csak közhelyeket és üres mondatokat puffogtat a halálról és az elmúlásról - egy eredeti vagy éppen átérezhető gondolata nem volt ezekkel kapcsolatban, ami szerintem amúgy a könyv témáját tekintve valamelyest elvárható lett volna tőle. A kemény téma ellenére körülbelül annyi gondolatom volt olvasás közben, mintha csak egy szokványos YA könyvet olvastam volna.
Na, de a lényeg amúgy, hogy én is örülök, hogy más is észrevette a hibáit a könyvnek. :)
Megjegyzés küldése